Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-19 / 66. szám
KEDD, 1996. MÁRC. 19. 1996. MÁRCIUS 19., KEDD, NÉVNAP: JÓZSEF, BÁNK A Nap kel 5 óra 49 perckor, nyugszik 17 óra 56 perckor. A Hold kel 5 óra 37 perckor, nyugszik 18 óra 12 perckor. A Tisza vízállása hétfőn Szegednél 142 cm, vízhőfok 33 °C, Csongrádnál 24 cm, Mindszentnél 98 cm, a Maros Makónál 24 cm. SZÁZÖTVEN ÉVE született Mátrai-Betegh Béla (1846-1912) színész, rendező, fordító. 1870-től 1884-ig Kolozsvárt játszott, de közben Kassán és Aradon is működött. 1884-től a budapesti Nemzeti Színház tagja, közben a Vígszínház főrendezője volt. Drámát is írt. HETVENÖT ÉVES Szigeti József (*1921) ny. egyetemi tanár, akadémikus. 1946tól 1990-ig a budapesti egyetemen marxista esztétikát és filozófiát tanított. Kezdetben Lukács György tanítványa volt, majd sztalinista kritikusa lett. HETVENÉVES Tigyi József (*1926) ny. egyetemi tanár, biofizikus, akadémikus. 1971-től 1993-ig a pécsi orvostudományi egyetemen tanított, 1973-79 közt az egyetem rektora volt. Az i izomműködés biofizikájával és a biológiai sugárhatás kutatásával foglalkozott. 0 szinház KAMARASZÍNHÁZ 11 órakor: Szerelmi bájital Micimackó bérlet SZEGED, KORZÓ: Jumanji. Színes, m. b., amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6-kor; A skarlátbetű. Színes, amerikai film. Kezdés: délelőtt 10, este 8 órakor. BELVÁROSI: Óvakodj az idegentől! Színes, amerikai erotikus bűnügyi film. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): Lövések a Broadwayn. Színes, amerikai bűnügyi vígjáték. Kezdés: délután háromnegyed 6-kor. Filmodendron Filmklub: Hét szamuráj. Japán film. Kezdés este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Casino. Színes, amerikai film. Kezdés: du. fél 5 és este fél 8 órakor. VÁSÁRHELY: Desperado. Amrikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: Jumanji. Színes, m. b., amerikai film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. CSONGRÁD: Örömapa 2. Színes, amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. MAKÓ: Neruda postása voltam. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 6 órakor. 0 magyar tv TV 1 5.40 Gazdatévé. 6.00 Nap-kelte. 9.00 Tízórai. 9.10 Cheers. Amerikai tévéfilmsorozat, 26/8. Lelkisegély Diane módra. 9.35 Tízórai. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Egészség-betegség. 10.45 Játék. 10.50 Hírek. 11.00 A titkos fiók. Francia-svájci-német tévéfilmsorozat, 6/5. A tisztázás (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Üzlet délidőben. 12.25 Telepakk. 15.00 Hírek, időjárás. 15.10 Örökségünk. A szatmári szilva. 15.20 Repeta. Fizika. 16.00 Hírek, időjárás. 16.05 A kölcsönkapott Föld. 16.30 Topmodell. Brazil tévéfilmsorozat, 180/103. 17.00 Multimédiák. 17.10 hANGOLka. 17.25 Telistelevideo '96. 1730 Don Quijote. Spanyol rajzfilmsorozat, 39/12. Vakmerő viadal a borostömlők ellen. 17.55 Katolikus krónika. 18.15 Üzlet. 18.30 Mindent vagy semmit! 19.00 Esti mese 19.15 Naprakész. 19.30 Híradó. 20.01 Telesport. 20.15 MC - Magyarok Cselekedetei. 20.25 Vészhelyzet. Amerikai tévéfilmsorozat, 25/12. Boldog új évet. 21.15 Stúdió '96. 22.05 100 éves a mozi. A kétfejű sas. Francia film FF. 23.30 Wilson Pickett and The Midnight Movere a „Pori jazz 1995." fesztiválon. 0.05 Híradó 3. 0.15 BBC-híradó. TV 2 9.00 Közvetítés a Parlament üléséről. 16.30 Túrabakancs. 17.05 Paradicsom Szálló. Német tévéfilmsorozat, 26/22. Az esküvői kép. 18.00 Körzeti híradók. 18.15 Körzeti magazinok. 19.05 Magnum. Amerikai bűnügyi filmsorozat. Az élet megy tovább. 20.00 Múzsa. 20.10 Horn Gyula miniszterelnök sajtótájékoztatója. 21.00 Híradó. 21.10 Környezetünk hírei. 21.15 Kedd 21. 21.45 Klip-mix. 22.00 Objektív. 22.30 Lapzárta. 22.35 TS-Sportvarázs. 0.05 MC - Magyarok Cselekedetei. 0.10 Ráadás. Zárt város. Angol dok.film. DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 14.00 Lapozó. 14.15 Váltó. 15.00 Betűvető. Nyelvművelők. 15.30 India ege alatt. Ausztrál kultúrtörténeti sorozat. Családi állapot. 16.20 Angol nyelvlecke. 16.45 Költőző madarak. Német ismeretterjesztő film. A daru. 17.00 Mofli, az utolsó koala. 17.20 Lássuk, hogyan növekednek! Angol ismeretterjesztő film. A nyúl. 17.30 Gyermekeknek! 17.55 Műsorismertetés. 18.00 Híradó. 18.15 Vörös és fekete. Francia film. 19.45 Chopin: Andante Spianato és Nagy Polonéz Op. 22. 20.05 Gazdakör. Magazinműsor gazdálkodóknak. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Isadora. Am. film. 23.35 Helikon. 0.05 Fehér Anna. Ballada. HBO 16.30 Bolondos dallamok. 17.00 Jó barátok. Am. sor. 17.30 A könnyűlovasság támadása. Am. kalandfilm. 19.35 így készült: Pénzvonat. 20.00 Vörös Sonja. 2130 Melrose Place. Pulykaméreg. 22.20 Fedezetlen szerelem. Am. vígjáték. 24.00 Bay City Story. A DELMAGYARORSZAG KFT. napilapja Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHIJ. ATTILA, SAND1 ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető, szerkesztő: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNYJÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Vidéki szerkesztőségek vezetője: JOÓ ERZSÉBET Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK SÁNDOR (kultúra), SÜLI JÓZSEF (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: MICHAEL RZESNITZEK és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BEEEAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető MÁRTA IRÉN hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10.. Sajtóház. Teleíon: 481-281. titkárság: 481-320. olvasószolgálat: 48I-4Ó0 (fax is), sportrovat: 481-730. hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: .118-999, 320-239 Fa*: 481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Kax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság MŰSOR 11 E-J(igazgató: Gyimcsiné dr. ELsedy Sarolta), p a Délhír Rt. iügy vezető igazgató: Mind látván) és a Délmagyarország Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ISSN 0133-025X DM VTVSZEGED 0.00 Képújság. 18.30 Szeged Körút '96. Közéleti magazin (ism.). 19.30 Ifjúsági TV. 20.00 Lélektől lélekig. Ökumenikus vallási műsor. 2030 Sport nemcsak férfiaknak. 21.00 VTV mozi: Farkas az ajtó előtt. Angol film. 22.26 Képújság. TELIN 6.00-17.00 Képújság. Minden órában: műsorismertetés, szegedi programok, lakás-lakberendezés, háztartási gépek, elektronika, autómánia, szolgáltatások; Szaknévsor. 17.00 Gólözön. (Sportösszefoglaló). 17.30 Sport-Broadway. (Sportöszszefoglaló). 18.00 Telinfon. 19.00 Telin-film: 19.00 Filmajánló. 19.20 Ártatlanul vádolva. 20.51 Régi jó... 21.20 Tisztességtelen viselkedés. TKTV 1 730 Képújság. 8.00 ATV kedd (ism.). 16.30 Képújság. 17.00 TKTV „kedd délután": Műsorismertetés - A kick-box fellegvára Szegeden - Elsőosztályos tanítási módszerek. 18.00 TKTV Délután után: Civil Parlamenti nagygyűlés a Tiszában. Vendéglátós zenei fesztivál. 18.30 Fiatalok képernyője: Megjelent a Nevergreen új CDje. 19.00 ATV kedd. TKTV 2 16.00 Szív TV SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Szfv TV. Benní Különjárat. 19.30 Szülők magazinja. 20.00 Egy bérgyilkos portréja. Amerikai film. 22.00 Hétpróbás. VTV VÁSÁRHELY 17.00 Képújság. 18.00 Ülésezett az iparkamara (ism.). 19.00 Pick Szeged-Nagykanizsa. 23.00 Képújság. 0 műhold EUROSPORT 830 Aerobic-vb az USA-ból. 9.30 Műkorcsolya EB Dortmuntból. 11.00 Aerobic. 12.00 Európai gólok. 13.00 Akrobatikus rock and roll Párizsból. 14.00 Műúszás. 15.00 Tornászverseny Párizsból. 17.00 Táncbajnokság Hollandiából. 18.00 Műkorcsolya és jégtánc-vb Kanadából. 23.00 Labdarúgó Európa Kupa. 24.00 Műkorcsolya és jégtánc-vb Edmontonból. 0.30 Női testépítő-vb. DSF 6.45 Csodálatos sportok. 9.00 Európai labdarúgás. 9.45 Sportklasszikusok. 10.00 Offenzív. Interjú. 11.00 Labdarúgás vetélkedő. 11.30 Niels sporttalkshow-ja. 12.00 Csodálatos sportok. 14.00 Labdarúgás - vetélkedő. 1430 Bundesliga - 2. osztály.Összefoglaló. 15.45 Offenzív. Interjú. 16.45 Niels sporttalkshow-ja. 17.15 Csodálatos sportok. 18.15 NBA kosárlabda. 19.15 Sportklasszikusok. 20.00 Lovassport. 20.15 Ökölvívás. 21.15 Offenzív Élő vita. 22.30 Kaszkadőrök. SAT1 5.30 Németország ma reggel. 9.00 L. A. Law. Am. sor. A pénz hlv. 10.00 Vannak szavaid? Agytorna. 10.30 Bubi, dáma, Hörig. Pókerjáték. 11.00 Délelőtti talkshow. Johannes B. Kernerrel. 12.00 Vera délben. Talkshow. 13.00 Trapper John főorvos. A beteglátogatás tilos. 14.00 Szívtől szívig. Am. krimisor. Karddal és revolverrel. 15.00 Űrszekerek - Am. sci-fi. Gondolatméreg. 16.00 MacGyver. Am. sor. Coltonék. 17.00 XXO - Fritz és társa. Játék. 17.30 Regionális műsor. 18.00 Mindent vagy semmit. 18.30 Hírek/sporthírek. 19.00 Szerencsekerék. 20.00 A csábítás - A lelkész és a lány. Német tévéfilm. 22.00 Spiegel TV. 23.00 Labdarúgó Bundesliga. 23.30 Harald Schmidt-show. A kölni Capitolból. 0.30 Amit a leselkedő lát. Am thriller. 2.10 Ismétlések: Űrszekerek. 3.00 MacGyver. Am. sor. 3.50 Vera délben. 4.40 Kemer-talkshow. RTL 5.30 RTL-hírek. 5.35 Gazdag és •szép (ism.). 6.05 Borzasztó kedves család. Am. sor. 6.35 Jó idők. rossz idők. 7.00 Reggeli magazin. 7.35 Egymás közt (ism.). 8.05 A Springfield-sztori. Amerikai sorozat. 9.05 Kalifornia klán. Am. sor. 10.00 Gazdag és szép. Am. sor. 10.30 Soledad, kicsim. Mexikói sor. 11.00 Forró nyeremény. Játék. 11.30 Családi párbaj. Játék. 12.00 Déli magazin. 12.30 Arany lányok. Am. sorozat. 13.00 Gyilkosság a hobbija. Am. krimisorozat. Kései bosszú. 14.00 Beszélgetés. Büszke vagyok a kék véremre. 15.00 Beszélgetés. Van amiért mindent föladnék. 16.00 Beszélgetés. A nap, amely életemet megváltoztatta. 17.00 Agytorna. 17.30 Egymás közt. Német sorozat. 18.00 Jó estét! Az RTL vidéki magazinja. 18.30 Sztármagazin. 18.45 Híradó. 19.10 Robbanékony. Politikai magazin. 19.40 Jó idők, rossz idők. Német sorozat. 20.15 Cobra 11 - Az autópálya-rendőrség. Német krimisorozat. Vörös rózsa, fekete halál. 21.15 A törvény nevében. 22.15 Quincy. Am. sor. Kiábrándító tény. 23.15 Miami Vice. Am. sor. Francia játékok. 24.00 RTL Éjféli hírek. 0.30 Cheers bár. Am. sor. Aki másnak vermet ás. 1.00 Borzasztó kedves család. Am sor. SPEKTRUM 18.00 Rendhagyó útikalauz Jamaica. 19.00 Szemtanú. Dokumentumfilm. A kutya. 1930 Légi harc. Dokumentumfilm. 20.30 Borban utazunk. Kalifornia. 21.00 Bandaháborúk. Keneddy. PRO 7 5.05 A mi kis farmunk (ism.). 5.45 Taff (ism.). 6.10 Pingvinbanda. 6.35 Hupikék törpikék. 7.00 Tom és Jerry. 7.35 Egy fedél alatt. 8.00 Waltonok. Am. sor. 8.55 Ki itt a főnök? (ism.). Am sor. 9.30 Bili Cosby-show (ism.). 10.00 Öt láda aranyrög. Olasz-francia film. 12.00 Dowling atya nyomoz. Am. krimisor. 13.00 Hangos otthon. Am. sor. Telefonálj. 1330 Déli magazin. 14.00 Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 15.05 A mi kis farmunk. Am. sor. 15.55 Hupikék törpikék. 16.25 Tapsi Hapsi. 16.50 Tom és Jerry. 17.25 Egy fedél alatt. Am. sor. Tortakirály. 17.55 Ki itt a főnök? Am. sor.Behavazott hétvége. 18.25 Bili Cosby-show. Melyik egyetemet szeressem? 19.00 Taff. Napi magazin. 19.30 Hírek. 20.00 Bizalomhiány. Am. film. 22.00 Riporterek. Magazin. 22.55 Jövőzsaru. Am. sci-fi. 0.25 Ismétlések. Vészhelyzet. I.20 New York-i zsaruk. 2.10 Palm Beach-i duó. 2.55 Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 3.50 Waltonok. 0 rádió KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsorszemle. 8.25 Mindennapi tudomány. 8.35 Paragrafus - Mostantól fontos... 8.45 Gyorsfénykép. 9.05 Napközben. 10.08 Két Lotti-sorsolás. 11.05 Klasszikus operettekből. 11.35 Jókai Mór: A hajdani Nemzeti Színházról - 2. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Meleghozó szentek: Sándor, József. Benedek. 13.30 A római katolikus egyház félórája. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.35 Irodalmi közügyek. 14.55 Első közlés. 15.05 ítélet. 15.55 Hang-Bank. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Radar. 17.05 Magyarországról jövök. 17.25 A Szabó család. 18.00 Esú krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 1930 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A posztmodern Jókai. 20.05 Táncházban. 20.30 Határok nélkül. 20.50 Tetten ért szavak. 21.05 A Beach Boys együttes felvételeiből. 21.30 Nemzetközi vallási híradó. 22.00 Késő esti krónika. 2230 Sokszemközt az egészségről. A fehérvérűség. 23.05 MAgyar zeneművészek külföldön. PETŐFI 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.00 Petőfi délelőtt. Sok hűhó zeneszóval. 11.10 Örökzöld dallamok. 11.30 Hírek, időjárás. II.47 Egészségpercek. 12.00 Cigányzenészek hangalbuma. 12.50 Korkérdés. 13.00 Hírek, időjárás. 13.03 Manapság... 13.08 Állomáskereső. 13.15 Daráló (ism,). 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00 Csúcsforgalom. 15.00 Hírek, időjárás. 17.00 Hírösszefoglaló. 17.05 Petőfi-délután. A Szocioműhely csapatával. 17.30 Helykereső. 17.50 Formabontó fogyókúra. 18.00 Építkező percek. 18.15 A pénz beszél. 18.30 Drogambulancia. 19.00 Hírek, időjárás. 19.03 Zenesaláta. 19.30 Ami a szívedet nyomja... 20.00 A magyar rock archívuma. A Hungária együttes korai felvételei, IV/1. 20.30 Jazz. 21.00 Hirek, időjárás. 21.05 Manapság... 21.10 Állomáskereső. 21.15 Magyar királyok. A fattyú és a vak király. 21.58 Észak fényei. Kortárs népzene Svédországból. 23.00 Hírek, időjárás. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Ennyi... 0.15 Éjszaka. 0.15 Földalattvalók. I.04 Ügyeletben: Incze Zsuzsával. 3.04 A legszebb filmzenékből. 4.04 Operaénekesek nótafelvételeiből. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 A szenvedés ábécéje 10.49 Vivaldi: D-dúr concerto RV.93. II.00 Tánc ábácé. 11.41 Weiner Leó népzenei feldolgozásaiból. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.05 Dvorák operáiból. 14.00 Hírek. 14.05 Ősztől őszig. Kiss Anna rádiójátéka. 14.41 Verdi: Simon Boccanegra, a III. felvonás fináléja. 15.02 Zenekari muzsika. 16.00 Hírek. 16.05 Kíváncsiskodó. 16.35 A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola rézfúvós együtteseinek felvételeiből. 17.00 Társalgó. 17.50 Zenei temperamentumok a barokk zenében. 18.00 Hírek. 18.05 Mascagni: Parasztbecsület. Egyfelvonásos opera. 19.30 Hat amerikai szimfónikus zenekar hangversenye. 21.15 Romantikus kamarazene. 22.00 Hírek. 22.05 A hét zeneműve. 22.35 A Prágai Rádió Énekkara énekel. 23.00 Rádiószínház - A csontok álmodása. 23.27 Alternatív diszkó. 24.00 Hírek. 0.05 Magyar előadóművészek felvételeiből. SZEGED RÁDIÓ 5.55 Alföldi Hírmondó Zenés hírműsor. Szerk.: Bozó Beatrix. A tartalomból: 5.55 Műsorismertetés, időjárásjelentés, útinform. 6.00 Reggeli krónika. 6.15 Adózunk. 6.25 Szemle az országos napilapokból. 6.30 Hírek, tudósítások, meteor, programajánlat, lapszemle. 6.45 Parkolás Szegeden. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Kórházfelújítás Szegeden. 7.25 Országos lapszemle. 7.30 Hírek, tudósítások, körzeti időjáráselentés, regionális lapszemle. 7.45 Regionális lapszemle. 8.00 Hírek. 8.05 A hétvége sportja. 8.15 Nyugdíjasok magazinja. 8.55 Hírösszefoglaló. 9.00 Műsorzárás. 16.00 Délutáni zenés szórakoztató magazin. RÁDIÓ 88 a 100,2 Mhz-en 17-től 22 óráig óránként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. Üzenetrögzítő: 421-511. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 421-253, 421-353. 17.05 Dj Maki. 19.00 Kis Sövény-határozó. Szerk. rav.: Sövény Tibor. 22.00 Kedd esti Plesi. Szerk. mv.: Pleskonics András. 1.00 Dj Nautilus. Hajnali zenés összeállítás. Zenei szerkesztők: Tóth András, Genscher, Tóth Viktória, Pleskonics András. TISZA RÁDIÓ SZEGED 11-17 óráig, naponta a 100,2 Mhz-n. Adástelefon: 495-495. Minden órában hírek, időjárás, aktualitások. 11.05 Hallgasson ránk! 12.00 Tisza Magazin. Információs óra. Programajánlat, közélet, közlekedés, gazdaság, kamarai hfrek, baleseti inforációk stb. 13.05 Játszóra Száraz Ferenccel. 13.30 Deutsche Welle nemzetközi hírei, lapszemléje Kölnből. 14.05 Délutáni randevú - Veliczky Judit, Patkós Attila. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHzen, kábeltévén Szentesen a 67,25 MHz-en, Csongrádon a 103 MHz-en. Az adás ideje alatt hívható telefon: 63/315-482. 13.30-kor, majd óránként: helyi hfrek, tudósítások, időjárás. 13.00 Lapozgató zene mellett. Lapszemle - Kruzslicz Pál. 15.00 Délutáni magazin Marik István. Hogyan takarékoskodik az OTP Bank? Kunszentmártoni információk. Vendég a stúdióban - a Tiszaszabályozás 150 évéről. Sok zene, minden korosztálynak. horoszkóp T KOS: Minden elromlik, ami elromolhat. Ez most alkalmazható az ön körül levó háztartási gépekre is. Azon töri a fejét, honnan tud kerfteni egy szerelőt, aki azonnal tudna segíteni. BIKA: Nem csoda, hogy ideje nagy részét még a szabadidejét is a munkának szenteli. Most szeretné megalapozni jövőjét. Ráadásul a plusz pénzek sem jönnek rosszul. TT IKREK: Tervei egyelőre elég ködösnek látszanak, ha változtatni szeretne bizonyos dolgokon, önön múlik. Gondolja végig, beszélje meg családja tagjaival is, kéljen segítséget tőlük. <2? RAK: Nem panaszkodhat, izgalmakban bővelkedik a napja. Önre bíznak egy fontos feladatot, amire már régóta várakozik. Örömét azonnal ossza meg barátnőjével, meg is ünnepelhetik. £ OROSZLÁN: A tavasz meghozta akaraterejét, szerencséjét. Amihez nyúl, sikert hoz, beleértve a játékokat is. Csak egyre ügyeljen, amit ma megszerzett, nehogy elszólja holnap. njJ SZŰZ: Az információ nagyon fontos, aminek birtokába jutott, legalábbis annak véli első hallásra. Ha gondos akar lenni, utánanéz alaposan, nehogy befúródjék. Az elővigyázatosság hasznos. S MÉRLEG: Ma jobban teszi, ha árnyékban marad. Elkerülheti, hogy kihasználják, s kellemetlenségei legyenek. Délután menjen el moziba, utána lepje meg magát valami finom vacsorával. SKORPIÓ: Hozzátartozói, kollégái szerint ni nincs valami rendjén önnel. Olyan tempót diktál, úgy keresi az elvégzendő munkát, mintha az élete függne tőle. A karrietje viszont valóban függ tőle. Z NYILAS: Mostanában J összefolynak a napok. Egyik olyan, mint a másik, reggeltől estig dolgozik. Munka után rohan haza, tévénézés, alvás, fgy egyhangúvá, unalmassá válhat az élete. BAK: Ha utaznia kell, most tegye. Ez a hét a legalkalmasabb az utazásra, akár hivatali, akár egyéni. Pozitív előjelű most mindaz, ami családjára, otthonára vonatkozik. VÍZÖNTŐ: Támogatott valamit, amiről kiderüll, hogy kútba esni látszik. Rosszul érinti a dolog, de azért nem kell pánikba esnie. Rendeződik a helyzet, a tekintélye sem csorbul. y( HALAK: Mármindenki túljutott a betegségeken, ön most érzi, hogy fáj a feje, kapar a torka. A házipatika gyógyszereihez fordul, s sikerül időben megállítania a folyamatot. DEUTSCHE WELLE s-y—^ - magyarul (=( j ry 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, ifjúsági fórum. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. Telin TV mai műsora: 17.00: Gólözön Összefoglaló az NB III-as labdarúgó métkdzésekról 18.00: Telinfon magazinműsor - személyvédelem és oktatása a Tigersnél - játékok, rejtvények Mv.: Várfconyi Andrea és Horváth András Telefonszámok: 325-072. 325-181. SZ & R ELEKTRONIK TV-, VIDEOSZERVIZ Televíziója, videója rossz, gyorsan, szakszerűen, garanciával javttjuk! Ingyenes kiszállás! A hirdetés felmutatója 10% kedvezményben részesül. NONSTOP HIBABEJELENTÉS Kukovecz Narta u. 21. T.: 477-909,06-30-458-063 KAPCSOLT? Új telefonos játék Rózsa Györggyel NAPONTA, változó 5 különböző nehézségű kérdés helyes válaszainak kiválasztásával heti 62 OOO Ft nyeremény. 06-90-320-203 A HÍVÁS DÍJA 72 Ft+áfa/perc Már Szegedről Is hívhatói TELEMEDIA 2947-001 'p&ZÓ Ö r t Aki látja, adja át: Áprilistól a Szegedi Városi Televízió p sugározni fogja műsorát. jQ Minden szegedi és Szeged vonzáskörzetében élő polgárhoz eljuthat immár adásunk, rf Részletes tájékoztatás a helyi sajtóban, illetve a VTV műsoraiban! $5 0 ti ,, VTV az Önök szolgáit? ^göWIoM r I I I I I I Keresse KIÁLLÍTÁSainkat, * ne hagyja ki AKCIOinkat! SZENTES-MAKO TEGLAGYARTO Kft. Szegeden, a megyeházán március 27—29. között a Modul-Bau standján, Szentesen, az Ifjúsági Házban március 29—31 . között a SZE-MA Tégla Kft. standján. 1 I I I I I I | Nagy kedvezménnyel rendelheti meg | ^termékeinket a készletek erejéig! j