Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-16 / 64. szám

SZOMBAT, 1996. MÁRC. 16. • Torna helyett edzőmérkőzés A BVSC ellen sokkal több kell Nem jött össze Ducsai Gézának, az SZDRE edzőjé­nek elképzelése az elmúlt hét végére. Ő ugyanis né­gyes tornát akart szervezni annak érdekében, hogy csa­pata minél jobb feltételek között tudjon készülni a BVSC elleni rájátszásra, de a pénzhiány keresztül húzta számítását. Először a sza­badkaiak mondták le részt­vételüket az anyagiakra hi­vatkozva, majd ugyanezt tet­ték a debreceniek is, akiknél a távolmaradás szintén a pénzre vezethető vissza. Szerencsére mégsem ma­radt edzőpartner nélkül a Ti­sza-parti gárda, mert a kecs­kemétiek állták szavukat, s eljöttek meccset játszani. A két együttes edzője úgy ha-, tározott, hogy mindenkép­pen ötjátszmás meccset ját­szanak, úgy, hogy bármikor „leállíthatják" a játékot, ha észrevesznek valami javítani valót tanítványaik teljesít­ményében. Volt is ok a „közbeavat­kozásra", különösen Ducsai Géza élt ezzel a lehetőség­gel. Mindenkihez volt az edzőnek egy-két „kedves" szava, szinte valamennyiük játékában talált javítani va­lót. Végül meg is jegyezte: - A BVSC ellen sokkal több kell. A vasutasok ellen csak akkor vehetjük fel sike­resen a harcot, ha legalább nyolcvan százalékát nyújtjuk annak, amit tudunk. De sze­rencsére a rájátszás kezdeté­ig még van pár nap hátra, s ezalatt lesz bőven alkalom a hibák kijavítására. • Voltak azonban pozitív jelenségek is a mostani edzőmeccsen... - Még szerencse, hiszen ellenfelünk nem képviselt valami nagy játékerőt. Az öt játszmából négyet megnyer­tünk, de ez elvárható volt az erőviszonyok ismeretében. • A rájátszásig még hát­ralévő időben hogyan alakul a csapat program­ja? - A tervek szerint a hét végén Debrecenbe megyünk, ahol két mérkőzést játszunk a helyi csapattal. Aztán előt­te és utána is edzés, majd megint edzés. Csak alapos felkészülés után léphetünk a győzelem reményében pá­lyára a fővárosi vasutasok ellen. P. S. J. • Kosárlabda NB /. Nem a Siófok verte meg a Szedeákot Csütörtökön Siófokon lé­pett pályára a kosárlabda NB I. B-csoportjának rájátszása keretében a Szedeák-Aku­term együttese. Mint ismere­tes, a két csapat szegedi ta­lálkozóján kétpontos veresé­get szenvedtek Havasiék. A meccs sokáig a szegedi fiatalok vágyai szerint ala­kult, felszabadultan, okosan kosárlabdáztak. A 6. percben már 15-7-re vezettek, a ha­zaiak nem tudtak felzárkóz­ni, a szünetre megérdemelt 10 pontos előnnyel térhettek a Tisza-partiak. A fordulás után is Pávlic­zéknál maradt a kezdemé­nyezés, előbb zsinórban nyolc pontot dobtak (az el-* lenfél egyet sem), majd nem sokkal később kialakult a ta­lálkozó legnagyobb különb­sége: 19 ponttal vezetett az Akuterm. És akkor erőtelje­sen „bejelentkeztek" a játék­vezetők. Sajnos, nem túlzás kijelenteni, hogy a bírópáros egész egyszerűen megveret­te a szegedieket. Hogy szán­dékosamé, vagy csupán csak ennyire képesek - nem lehet tudni, hogy melyik a rosszabb.... Mindenesetre a meccs ezen pontjától kezdve a szegediek minden meg­mozdulása szabálytalan volt. A bírók szerint... Előbb Páv­licz, aztán Búzás, majd Nyi­las, végül Fekete pontozó­dott ki... Mindaddig tartott a játékvezetők „sorozata", amíg a Siófok egyenlíteni nem tudott. A Szedeák egészen jó tel­jesítményt nyújtott, de még nem elég rutinos csapat ah­hoz, hogy külső erők behatá­sát is le tudja győzni... Balatel SC-Szedeák­Akuterm KE 95-90 (35-45). NB I. B-csoportos férfimér­kőzés. Siófok, 100 néző. Ve­zette: dr. Smied, Nagy L. Szedeák: Havasi (2), Bú­zás (5/3), Szil Sz. (17), NYI­LAS (21/3), PÁVLICZ (19). Csere: Majoros (-), FEKE­TE (10/6), Tornyos (5), Lo­vas (-), Vitaszek (11/3). Edző: Molnár Csaba, Boni­fert Domonkos. • Asztalitenisz Az NB lll-tól a diákolimpiáig Mozgalmas napokat zártak az asztaliteniszezők. A kau­csuklabda zsonglőréi ugyan­is asztalhoz állhattak diáko­limpián, Amatőr Kupán, me­gyei bajnokságon és az NB III-as pontvadászatban. Kezdjük az NB III-mal. Férfi csapatmérkőzésen a Wanted Szegedi Asztalitenisz Club 1 l:7-re verte az Élésker Gyula együttesét. Győztek: Földi (3), Kancsár, Szemend­ri. Lukács (2-2), a Földi-Lu­kács és a Szemendri-Kancsár párosok. A megyei bajnokságban az utóbbi évek legszínvonala­sabb küzdelmét rendezték meg. Ennek bizonyítéka, hogy az NB-s csapatok teljes létszámban vettek részt az eseményen. Az izgalmas csa­tákban Makó, Szentes, Hód­mezővásárhely és Szeged já­tékosai döntötték el egymás­közt a bajnoki címek sorsát. Végeredmény, egyéni: 1. Ger­gely Péter, 2. Gazdagh Ká­roly (mindkettő Makó), 3. Földi Gyula és Lukács Le­vente (mindkettő SZAC). Pá­ros: 1. Gergely-Gazdagh (Makó), 2. Földi-Lukács (SZAC), 3. Csúcs-Bunda (Vásárhely) és T. Nagy-Zol­tai (Szentes). Szegeden megrendezték a városi diákolimpiát. Az álta­lános iskolás fiúk csapatver­senyében a Deák gimnázium együttese (Lukács, Simon, Fekete), míg a lányoknál a mihályteleki Gárdonyi (Lová­szi, Hódi) bizonyult a leg­jobbnak. Egyéniben Lukács Levente (Deák) és Lovász Anita (Gárdonyi) diadalmas­kodott. A középiskolások csapatversenyét a Textilipari Szakközépiskola (Tóth, Ko­vács) nyerte, egyéniben pedig Tóth Krisztián (Gutenberg) és Agócs Eszter (Deák) győ­zedelmeskedett. A lányoknál nem rendeztek csapatviadalt. SPORT 9 • Már köröznek Nanangóban Sípos István a 8-9. helyen Sípos István és felesége, Márti 22 és fél órás út után landolt a brisbani •repülőté­ren, ahol Vanger Tibor és neje várta őket. Négy napig ők látták vendégül a messzi­ről jötteket Ausztráliában. Szombaton meghívták őket a helyi Gold Cost-i ma­gyar klubba, itt több volt szegedi is üdvözölte őket. Tudtak az érkezésükről, ol­vasták a Magyar Életben, de Pistával interjút készített a sydney-i rádió, melyet a Gold Cost Bulletin is közölt. Utóbbi lapban Gary Parsons­szal szerepelt közös fotón, velük harangozták be az 1000 mérföldes viadalt. Hét­főn tették át székhelyüket Nanangoba, a háromezres kisváros már versenylázban égett. Mint kiderült a kengu­ruföldről érkezett faxból, a 440 yardos pálya nem sala­kos, hanem füves, talán így könnyebb lesz. Az eredetileg nevezett 22 futóból kettő nem érkezett meg, az orosz fiú és a francia Christophe Rockotle. A verseny előtti utolsó este estélyt adtak a fu­tók tiszteletére, itt fogadáso­kat lehe(ett kötni a végered­ményre. Az oddszok a kö­vetkezők: Gary Parsons, Sí­pos István 4:1, Michael Cá­rén (kanadai) és Alfréd Uria (spanyol) 6:1, valamint Ri­chárd Brann (angol) 7:1. Ők jelentéttek be világrekord­kísérletet. Szerda reggel - ottani idő szerint értendő - már kiköl­töztek új lakásukba, a ma­gyar garzonlakásnyi méretű lakókocsiba. A helyi 9-es te­levízió csatorna rendszere­sen közvetít a versenyről, A szegedi ultrás a csúcsra szeretne törni • amely sok néző előtt, szín­pompás megnyitóval már kezdetét is vette. Mindenki óvatosan fut, a fax érkezése­kor 2 órája köröztek a spor­tolók, s Sipos István 11 mér­föld megtétele után a 8-9. helyen haladt. Lesz ez még jobb is, ebben bizakodnak a szponzorok, a Pick Rt., az Adidas és a Morton's Utazá­si Iroda is. Imre Péter A Szolnok-Pick Szeged NB l-es férfi kézilabda-mér­kőzés tudósításából kimara­dónak csokorba szedésével kell kezdeni Bartókék Nagy­kanizsa elleni bajnokijának beharangozóját. Először is a csapatot elkísérő csodálatos szegedi szurkolókról kell szól­ni, akik szinte belehajszolták kedvenceiket a győzelembe. Egy pillanatra sem hagyták abba a sportszerű bíztatásukat. A találkozó végén pedig elö­zönlötték a küzdőteret, s olyan ünneplést csaptak a játékosok­kal együtt, amelyet a szolnoki nézők is csak bámultak. Ska­liczki László edző, azt hiszem, utoljára Komlón volt a küzdő­tér légterében, de ez most Szolnokon is megtörtént... Kiss Sándor (Tojás) pedig a mérkőzés után közölte a fiúk­kal, hogy a Sat Electronic Kft. nevében ezért a szép sikerért ­mivel a csapatnak van tévéje és videója - egy parabola an­tennával szeretne kedvesked­ni. Ezek voltak a szép emlé­kek. Azonban Bajusz Sándor sérülése már nem ebbe a kate­góriába tartozik. Az átlövő olyan szerencsétlenül ütötte meg a térdét, hogy már nem is tudott visszatérni a pályára. - Sanyit még szerdán este átvittük Makóra az éppen ügyelő Szabó doktorhoz, aki megvizsgálta, s kedvező diag­nózist állított fel: nincs ko­moly probléma az átlövő tér­dével, nyugodtan edzhet vele, de a pályára lépésével még csínján kell bánni - mondta a tegnapi beszélgetésünkkor Skaliczki László edző. 0 Ha a táblázatra tekin­tünk, akkor banálisnak tű­nik a kérdés: mit vár a Nagykanizsa elleni össze­csapástól? - Ha bajnokok akarunk len­ni, győzni kell. A vendégcsa­pat csak a részeiben hasonlít a tavalyi egészéhez viszonyítva. Brajdicsot (kezében a labda) hiába ütik-verik, mostanában elég sűrún eltalálja a kaput. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Ma, 17 órakor: Pick Szeged-Nagykanizsa Bajnoki a Haateln jegyében A játékosaimtól könnyed, s nem pedig könnyelmű játékot várok. A közönség is bizonyá­ra látványosan biztos sikernek akar ismét a részese lenni. 0 A Nagykanizsa elleni összecsapás már egyértel­műen a hamelni City Kupa jegyében zajlik? - Én mindig a soron követ­kező feladatra koncentrálok, de természetesen ahhoz, hogy a németek ellen sikeresen sze­repeljünk, már ezen a mérkő­zésen lesznek olyan taktikai motívumok, amelyeket be kell gyakorolni. Például az elmúlt három fordulóban nagyon sok gólt (hetvenkettőt) kaptunk. A védekezésre tehát jobban kell figyelni. A kontrajátékon is van mit javítani, mert nagyon sok ziccerhelyzetet hagynak ki a srácok. A pozitív oldalt is meg kell említeni, s ez pedig az eredményesség. A huszonöt szerzett gól feletti átlag nem rossz. 0 A szombati ellenfélnél kire kell figyelni? - Arra kell számítani, hogy a közelmúltban visszavitt Jéki Zoltán edző csapata már nem a régi. A volt sikeredző bizo­nyára igyekezett összerázni a társaságot, hiszem a Nagyka­nizsát a kiesés réme fenyegeti. Ha jó napot fog ki Krichenba­um, akkor ő sok zavart okoz­hat. Elsősorban abban bizom, hogy sportszerű lesz a találko­zó, s Hamelnban egészséges játékosokkal vesszük fel a küzdelmet. Süli József 0 A mai Pick Szeged-Tungs­ram Nagykanizsa férfi bajnoki kézilabda-mérkőzés után ­hozzávetőlegesen 19 órai kez­dettel - még egy meccs vár a sportág híveire. Ekkor a SZO­TE (edző: dr. Boros Gyevi László) a magyar orvosválo­gatottal, amelynek szövetségi kapitánya Skaliczki László, méri össze az erejét. Egy-egy név kedvcsinálónak. Az egye­temistáknál pályára lép dr. Oszlánczy András, a nemzeti színekben pedig dr. Hoff­mann László. Nehéz latolgatni ••• Két, meccs nélküli hét után ma, 16 órakor ismét benépesül az újszegedi Sportuszoda, a férfi vízilab­dázók újfent birtokukba ve­szik a medencét. A LEN Kupában döntőbe jutott Szegedi VE csapata a szin­tén nemzetközi kupafinálé­ba (KEK) került BVSC­Westel gárdájával találkozik a rájátszásban a bajnoki elő­döntőbe jutás „odavágóján". Az esélyeket illetően nehéz jóslásokba bocsátkozni, hi­szen az alapszakaszban a fővárosiak mindkétszer térdre kényszerítették a Ti­sza-partiakat, de a Pozsgay­legénység formája az utóbbi időben örvendetesen ível felfelé... • Ma, 15 órakor: SZVSE-Makó Rangadó - kedvezményekkel Útjára indul végre a lab­da az NB-s pontvadászatok­ban, így a harmadik vonal­ban is, ahol Szegeden rög­tön egy igazi rangadót lát­hatnak a szurkolók. Az SZVSE-stadionban, 15 órai kezdettel, a Szegedi VSE futballistái a bronzos helyen álló Makót fogadják. A meccs előtt délután 1 és 2 óra között a volt vasutas labdarúgók átvehetik a szá­mukra biztosított bérletet. A meccset díjmentesen tekint­hetik meg a nők, a 70 év felettiek és a 10 év alatti gyerekek. A belépők ára 160, diákoknak 100, míg a vasutasoknak 80 forint. # Férfi röplabda NB II. Első helyen a Lasszó JATE SC Befejeződött az alapsza­kasz a férfi röplabda NB II­ben. A Szegedi Lasszó JA­TE SC együttese az utolsó fordulóban két mérkőzést is játszott Sátoraljaújhelyen a helyi gárdával (mint pálya­választó, amely jogot feladta a helyiek javára, s mint ven­dég), s mindkétszer 3:0 arányban győzött. A két ta­lálkozón a hazaiak csupán a harmadik szettekben kerül­tek 10 pont fölé. A Tisza­parti gárda Chadaide, Piros, Csíkos, Varga, Nikolényi, Borka összeállításban kez­dett, de Kovács András edző játéklehetőséget biztosított a többieknek is. Tehette, hi­szen mindkét mérkőzésen érvényesült a papírforma. Az alapszakasz lejátszása után a Lasszó JATE SC cso­portjában az első helyen végzett. Második a Nyíregy­házi Sportula, míg harmadik a Debreceni Brassai lett. A rájátszás március 23-án kez­dődik, amikor a Lasszó JA­TE- SC az Ózdot fogadja ha­zai pályán. A másik mérkő­zésen a Sportula a Kecske­méttel küzd. A szegedieknek - amint azt Kovács András edző kifejtette - szilárd elha­tározása, hogy megszerzik a bajnoki címet. A Szegedi Birkózó Egylet versenyzői ismét több rendez­vényen indultak. Az utazásu­kat most is a Mobilgáz Kft. segítette. A junior korcsopor­túak a BVSC Budapest Kupa kötöttfogású versenyén léptek szőnyegre. Csikós Ferenc edző tanítványai közül az 52 kg-ban induló Kaszanyi And­rás ezüstérmes lett, a 130 kg­ban Rédai Géza pedig a dobo­gó harmadik fokára állhatott. Kalmár István a 82 kilogram­mosok között lett hatodik. Az FTC Szigetmobil Kupa névvel szabadfogású országos serdülő-versenyt rendezett. A szegedi birkózók közül Ma­rancsik Zoltán (76 kg) és Ho­dács Zoltán (95 kg) bronzér­met nyert. Az 51 kg-ban Sza­bó Balázs, míg a 47-ben Gyu­ris Gábor hatodik, míg a 70­ben Aradi Zsolt az ötödik he­lyen fejezte be a versenyt. Az SZBE diák A- és B-kor­csoportú szabadfogású sporto­lói Soltvadkerten szerepeltek kitűnően. A pontversenyben a KTE (69 pont) mögött a má­sodik helyet (61 pont) a szege­diek szerezték meg. A szak­emberek pedig Kerekes Tibor­0 Birkózás Éremszerzö körúton a szegediek nak Ítélték a legtechnikásabb birkózónak járó díjat. A Szegedi Birkózó Egylet eredményei. Diák A. 30 kg: ...2. Lippai Zsolt. 32 kg: ...3. Borsodi Endre (Szatymaz). 35 kg: 1. Kerekes Tibor. 41 kg: 1. Nagypál Zoltán. 55 kg: ...2. Lippai Zoltán (Szatymaz). Di­ák B. 33 kg: ...2. Konkoly Ta­más, ...5. Juhász Péter (Do­rozsma). 37 kg: 1. Horváth András, ...5. Miklós Károly. 45 kg: ...2. Péter Norbert (Szatymaz). 55 kg: 1. Varjasi István. 66 kg: 1. Dobó József. A 60 kilogrammban a kis­teleki Barna Sándor nem talált legyőzőjére. Ez a siker Kiss András edző jó szakmai mun­káját is dicséri. SZVE-BVSC vízilabda bajnoki rájátszás a Telin Tv-ben, szombat 18.00 óra PICK SZEGED-NAGYKANIZSA férfi kézilabda bajnoki mérkőzés a Telin Tv-ben, szombat 19.00 óra Ma lesz a Ellentétben a sportműsor­ban megjelent időponttal, a Szeged KE-TFSE női kosár­labda mérkőzés nem vasár­nap, hanem szombaton lesz. A találkozó 12.15-kor kez­dődik az újszegedi Sport­csarnokban. Moszkvai krt. 30. Autóhórusz Kft. WV-, Audi-, Opel-alkatrészek Szeged, Moszkvai krt. 30. A Kenöanyagdepó, £ssr Szeged, Dorozsmai út 33. f/fjü T.: 62/361 -8554 90,191 A Délmagyarország mellékletei ^ TETE-7 S nnmf%\ Sz(5rc«­TÜDIW ) Magyaru. Fogúuott KFT 134. M NORTON S MORTON'S LÉGI UTAZÁSI IRODA PETŐFI S. SGT. 7 EuroSport Sportáruház, Nagy J. 4. Q DUNAFERR CENTER, UKÍ Szeged. Dorozsmai út 78.

Next

/
Oldalképek
Tartalom