Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-13 / 62. szám

SZERDA, 1996. MÁRC. 13. Horn levele és a PSZE-frakció A Polgári Szegedért Egyesület, mint választási programjából is kiderült, pártsemlegesként kívánt és kfván munkálkodni a város és a régió érdekében. A frakció tagjai nagy meglepetéssel olvasták a Délmagyarországban megjelent levelet, melyben az egyesület ügyvezető elnöke megköszönte Horn Gyu­la miniszterelnök „áldásos" tevékenységét. A nyilvánosságot kapott levél rontja a Polgári Szegedért Egyesületről kialakult képet, nehezíti a frakció önkormányzati munkáját, ezért a PSZE­franciója elhatárolja magát az ügyvezető elnök ma­gánakciójától. A Polgári Szegedért Egyesület frakciója napló MA AZ MDF szegedi szerve­zete 13-16 óra között ügye­letet tart a Szeged, Római krt. 31. szám alatt. DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szege­den, a Szilágyi u. 2. II. em. 204-es szobában. MÉSZÁROS ATTILA, a 25-ös választókerület képvi­selője (Tápé) fogadóórát tart 13-17 óráig a tápéi ügyfél­szolgálaton (Honfoglalás u.). DR. VÁNYAI ÉVA al­polgármester, a 18. számú választókerület képviselője fogadóórát tart 15-16.30 óráig a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán (Széche­nyi tér 11.). DR. TICHY-RÁCS CSA­BA, a 14-es választókerület képviselője lakossági fóru­mot tart 17 órától az Alsóvá­rosi Általános Iskolában (Dobó u.). Téma a telefon­hálózat fejlesztése Alsóváro­son. Vendég dr. Lednitzky Péter, a Déltáv Rt. marke­ting igazgatója. KATONA GYULA, a 13­as választókerület (Móravá­ros) képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig a Somogyi­könyvtár móravárosi fiók­könyvtárában (Kálvária tér 22., Katolikus Közösségi Ház). GILA FERENC tanács­nok, Baktó-Petőfitelep kép­viselője 17 órától fogadóórát tart Petőfitelepen, a művelő­dési házban. KALMÁR FERENC, a 23-as választókerület (Ró­kus) képviselője 17 órától fogadóórát tart a Rókusi Ál­talános Iskolában (Kossuth L. sgt. 37.). HOLNAP JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me­gyei Képviselete (Szeged, Eszperantó utca 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig. Dr. Hajdú István ad felvilágosítást a munkavállalók, munkanél­küliek, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT szegedi szervezete a Fő fasor 9. szám alatti helyi­ségében 16 órától díjmentes pénzügyi és jogi tanácsadást biztosít az érdeklődőknek. Tanácsadók: dr. Lázár Sán­dor szakközgazdász, dr. Ha­lasi Szilveszter szakjogász. ELLENZÉKI ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉST tart 16 óra 30 perckor a Klauzál té­ren a Magyar Igazság és Élet Pártja, a Magyar Út Körök és a POFOSZ. Beszédet mond: ifj. Hegedűs Lóránt ref. lelkész és Siklósi András költő. KÓNYA GÁBOR önkor­mányzati képviselő, a Laká­sügyi Bizottság elnöke fog­adóórát tart 17 órától a Vá­rosháza klubjában (Széche­nyi tér 10.). LOMMBD TANKÖNYVBOLT '*%Py(SKOLASZEREK (füzetek, borítók, írószerek, festékek, y, tolltartók, stb.) ÉS IRODASZEREK (iratgyűjtők, jegyzettömbök, íróasztal-felszerelések, stb.) nagy választéka Egyes termékek 30%-os árengedménnyel! Szeged, Budapesti krt. 5. (volt Lila Akác énerem) TeL: 62/482-776. (Folytatás az 1. oldalról.) Január végéig a Kis-Ti­sza, illetve a fodortelepi óvodára egy-egy - Szálai Lászlóné óvónő, illetve Da­rócziné Vági Magdolna, az óvoda jelenlegi körzetveze­tője -, míg a belvárosi gyer­mekintézményre három sze­mély - Hajnal Magdolna, a tagóvoda jelenlegi vezetője, Farkasné Wéber Zsuzsanna, a szegedi német kisebbségi önkormányzat elnöke és az óvoda kollektívája nevében, Szollár Zsuzsanna óvónő ­jelezte igényét. A jelentke­zőknek - akiknek száma az idők folyamán egyre nőtt (az Oroszlán, illetve a Kis-Tisza utcai óvodára Kovács Ildikó, a „Jóga a mindennapi élet­ben" Társaság elnöke, csak az utóbbira pedig Juhász Il­dikó, a Micimackó Óvoda vezetője jelezte igényét ­nyilatkozniuk kellett arról, hogy hány embert akarnak foglalkoztatni, illetve milyen gazdasági feltételek mellett kívánják majd működtetni az óvodát. Január végén két fontos dolgot közölt Szigeti Károly. Egy: valószínűleg nem írnak ki pályázatot, kettő: a hivatal munkatársai dolgoznak az óvodák működési feltétel­rendszerének kimunkálásán. A jelentkezők közül többen elmondták, hogy az iroda a mai napig nem tájékoztatta őket a feltételrendszerről. Ettől függetlenül a szándé­A VÁROS 5 • Májusra várva Az óvodai privatizáció befejezetlen története Életkép az Oroszlán utcai óvodából. (Fotó: Révész Róbert) kukat kinyilvánítók osztot­tak, szoroztak, gazdasági és jogi szakemberekkel tárgyal­tak, nyilatkozatot viszont csak ketten adtak be. Emiatt, no meg a közbeszerzési tör­vény rendelkezése miatt, mely szerint az önkormány­zatnak ötmillió forint feletti tulajdonátadásnál pályázatot kell kiírnia, február 22-én úgy határozott az oktatási bi­zottság, hogy mindhárom óvodáját megpályáztatja. A február 26-i oktatási bizott­sági ülésen - melyre a je­lentkezők is meghívást kap­tak, közülük azonban többen utólag kapták meg a levelet - Daróczi Erzsébet, a közok­tatási iroda munkatársa tar­tott előadást az óvodák vál­lalkozási formában történő működtetésről. Szigeti sze­rint ezen az ülésen nem szü­letett olyan döntés, ami bár­miben is befolyásolta volna a jelenlévőket, illetve a pá­lyáztatás tényét. Az egyik je­lentkező, Szollár Zsuzsanna viszont ezen az ülésen akart beszámolni arról, hogy mennyire lehetetlen dolog vállalkozási formában mű­ködtetni az óvodákat. Nem tehette, mivel utólag kapta meg a meghívót. (Hozzá kell tennünk, hogy az Oroszlán utcai szülők és óvónők feb­ruár 23-i keltezésű, aláírá­sukkal dokumentált levelük­ben Tóth László jegyzőnél tiltakoztak óvodájuk bezárá­sa, illetve privatizálása el­len.) Summa summárum: a három óvoda vállalkozási formában történő működte­tésére március 31-ig lehet beadni a pályázatot, aminek egyebek mellett tartalmaznia kell a szakmai programot és az előzetes költségvetést (a feladat ellátásához szüksé­ges forrás megnevezése, bér­leti díj stb.). A pályázatokról az oktatási bizottság várha­tóan áprilisban, a közgyűlés pedig májusban dönt. A nyertes pályázók június else­jétől működtethetik óvodáju­kat. Sí. C. Sx. Lehmann és Szalay Észak-Amerikában Az Egyesült Államokba uta­zott március 11 -én Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke és dr. Sza­lay István, Szeged Megyei Jogú Vá­ros polgármestere. Az Ohio állambeli Lucas megye fő­városa, Toledó a szegediekkel már hosszabb ideje partnerkapcsolatot tart fenn, most megyei szinten is szeretnék bővíteni az együttműködé­si lehetőségeket ­közölte szerkesz­tőségünkkel a me­gyei közgyűlés sajtószolgálata. • Pályázat középiskolásoknak Mementó 1848-49 Az 1848-49-es forrada­lom és szabadságharc ese­ményei és gondolatköre a té­mája az Ötágú Síp Kulturá­lis Egyesület, a Bartók Béla Művelődési Központ és a Mozgófilm Kft. alkotópályá­zatának. Középiskolások dolgozatait várják. A téma: az 1848-49-es forrásokból kiinduló, de saját fantáziával megalkotott emberi sorsok és események, melyeket az irodalom, valamint a képző­művészet eszközeivel jelení­tenek meg. Az Írásművek terjedelme 5-15 gépelt oldal, a képzőművészeti alkotások technikája szabadon válasz­tott. A pályaművekhez csa­tolni kell az alábbi adatokat: a pályázó neve, életkora, la­káscíme, a mű címe, az isko­la neve és címe. A pályázat beküldésének határideje: jú­nius 15., a cím: Ötágú Síp Kulturális Egyesület, 6722 Szeged, Kálvária sgt. 14. A Mementó 1848-49 című pályázat első három helye­zettje - az irodalom és a kép­zőművészet kategóriájában ­pénzjutalomban, a többiek tárgyjutalomban részesülnek. Az ünnepélyes eredményhir­detés október 6-án lesz. Az OTP Garancia Biztosí­tó Rt. tavalyi eredményei eléggé impozánsak, s Így a részbeni eladáshoz nem kell különösképp kistaffrozni a menyasszonyt. Öt és fél mil­liárdos díjbevétel, 76 százalé­kos évi növekedés jellemezte tavaly a biztosítót. Az 1987­ben piacra lépett - mindmáig magyar - társaság elsősorban a vagyonbiztosítások terén szerzett magának ügyfeleket. Az elmúlt két évben azonban a gépkocsi- és az életbiztosí­tásban is igyekeztek piac­szerző politikát folytatni. Szűcs Miklós vezérigazgató­helyettes elmondta, 60 száza­lékot meghaladó díjbevétel növekedéssel számolnak az idén, többek között olyan új biztosítási formákkal próbál­koznak, mint a nagyvállala­tok vagyonbiztosítása, ami eddig hiányzott a kínálati pa­lettáról. Matusovits Tamás fiók­igazgató szerint ma Csong­rád megyében minden har­madik család találkozik a Garanciával, hiszen 30 ezer biztosítást gondoznak. Ta­valy 234 millió forintot fi­zettünk be a biztosítónak, s az országosnál is nagyobb részesedést tudhat magáénak a megyei piacból a Garancia, hiszen a 13 bejegyzett hazai • Az OTP árulja a Garanciát A biztosítás nem Kalmopyrin Úgy tűnik, többségi tulajdonához sem ragaszko­dik az OTP Rt., amikor privatizációra kínálja föl a Garancia Biztosító RL-t. Az első hazai bankbiztosító szakemberei tegnap délelőtt tartottak sajtótájékozta­tót Szegeden, ahol többek között az is elhangzott, szakmai befektetőket keres a pénzintézet a biztosítá­si üzletág folytatásához. biztosító mezőnyében 7 szá­zalékot „szeletelt" eddig ma­gának. A tulajdonosokat képvise­lő OTP Rt. megyei igazgató­ja, Szentgyörgyi Pál azt emelte ki tájékoztatójában, hogy igazi bankbiztosítóvá szeretnék fejleszteni "a Ga­ranciát. Ebben a konstrukció­ban a banki ügyletek és a hozzájuk kapcsolódó biztosí­tások összefonódnak és min­dezt egy helyen intézheti el az ügyfél. Például a lakáshi­telek mellé az OTP fiókok­ban lehet biztosítást kötni. Egyedülálló a Garancia ab­ban is, hogy a takarékpénztár kiterjedt fiókhálózatát hasz­nálja fel ahhoz, hogy köze­lebb kerüljön ügyfeleihez. Tegnap többek között a cég legújabb konstrukcióját, a Gránit névre hallgató sze­mélybiztosítást is bemutat­ták. A szakemberek elmond­ták, a biztosítási szakmai is egyre inkább arra felé hajlik, hogy társadalombiztosítási szerepet is betöltsön, illetve helyettesítsen. A nyugdíjbiz­tosítók viszont erre a szerep­re csak korlátozottan alkal­masak. Igaz, egyetlen bizto­sítás sem lehet Kalmopyrin, azaz mindenre jó gyógyír. A Garancia azonban egyszerre törekszik megfizethető és biztonságot nyújtó konstruk­ciókra. R.G. Köszönet. Nemrégiben rendezte meg az Arany János Általános Iskola az Arany­hetet. Ennek keretében zajlott a városi rajzverseny, amelyet a Pick Rt., a Gábriel Taxi, a Techstyl Műszaki Konfekció Kft. és a Tisza Kenyér Rt tá­mogatott. A rendezők nekik mondtak köszönetet. Baleset. Vasárnap este elütöttek egy két és fél hóna­pos snaucer kutyát a Kossuth Lajos sgt.-Francia utca sar­kán. Olvasónk azóta hordja orvoshoz az állatot. Aki­nek hiányzik az eb, hfvja a 325-631-es telefonszámot. Tb-kártya keresi gazdá­ját. Székely Péter névre kiál­lított tb-kártyát találtak előző héten szombaton az Anna­kútnál. A tízéves kisfiú vagy szülei átvehetik a dokumen­tumot a Sajtóház portáján. Kulcs a táskában. Sze­keresné fia indult a Zrfnyi matematika versenyen. Ami­kor gyermeke hazament, ta­lált a táskájában egy világos barna, műbőr kulcstartót, raj­ta rengeteg kulccsal. Való­színűleg valaki összekeverte a táskákat. A kulcsok után a 328-352-es telefonszámon lehet érdeklődni. Felháborító! Várszegi Kedves Olvasóink! Közérdekű problé­máikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal. Szabó C. Szilárddal oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 között, vasárnap 14 órától 15 óráig várjuk hívásaikat a 06-20-432-663-as telefonszámon. Felhív­juk figyelmüket arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha öt­letük van a Fekete pont cimű rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák ve­lünk. Elveszett tárgyakat kereső olvasó­ink olcsó hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirde­tésfelvétel 7 és 19 óra között a Sajtóházban. Elemért felháborítja az, hogy Gila képviselő laikusoknak nevezi Szeged polgárait a több mint egymilliárd forin­tos városházi pénzügyletben. Telefonálónk véleménye szerint ilyen gyenge képvise­lő-testülete még sohasem volt Szeged városának. Még nem aktuális. S. T. elmondta: a nagykörúton annyira elmosódtak a sávok, hogy lassan már a rendőrök sem ismerik ki magukat a közlekedésben. Kérdezte: mikor festik már újra az út­burkolati jeleket? Varga Gá­bor, a Környezetgazdálkodá­si Kht. műszaki ellenőre kö­zölte: március 15-ig téli hó­munkarendben dolgoznak, így a festés még nem aktuá­lis. Áprilistól viszont a Kö­zúti Igazgatósággal karöltve nekilátnak a festésnek. A lakóutakra is sor ke­rül. A petőfitelepi F. B. töb­bek nevében hfvott bennün­ket. Elmondta, hogy a Gá­bor Áron utca aszfaltját minden évben befoltozgat­ják, a Gerle utcában azon­ban, ahol ő is lakik, soha nem csinálnak semmit. Az út annyira rossz állapotban van, hogy tönkreteszi az au­tókat. Miért nem tesznek már valamit az illetékesek? Marovszki Béla, a város­gondnokság osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: jelen pillanatban a fő- és tö­megközlekedési nyomvona­lakat javítják, s amint ked­vezőbb lesz az idő, a lakó­utaknak is neki állnak. AKCIÓ, AKCIÓ, AKCIÓ! Mosógépek, hűtőgépek, televíziók, mikrók stb. most nagy kedvezménnyel kaphatók. OTP-hitel. . SZUPER ELSZO '57 Kft. = MINŐSÉG Műszaki és Villamossági Áruház Szeged, Fekete sas u. 28. Tel.: 62/326-968 NAPELLENZŐK, SZALAGFÜGGÖNYÖK, ARNYÉKOLÓBERENDEZÉSEK SZÉLES VÁLASZTÉKA. • Az autóbuszok ünnepi közlekedési rendje Telkes járat, 7F jelzéssel A Tisza Volán Rt-től ka­pott tájékoztatás szerint 1996. március 15-én, vala­mint a nemzeti ünnepet megelőző, ill. követő napo­kon a helyi, helyközi és tá­volsági autóbuszjáratok a szokásostól eltérő rend sze­rint közlekednek. Március 14-én, csütörtö­kön, a hét utolsó munkanap­ján, ill. a hét utolsó iskolai előadási napján megszokott rend szerint járnak a buszok. Március 15. és március 16. ­péntek és szombat - munka­szüneti nap. Március 16-a, vasárnap ugyancsak munka­szüneti nap; az autóbuszok a hét első munkanapját, ill. a hét első iskolai előadási nap­ját megelőző napok menet­rendje szerint közlekednek. A nemzetközi járatok - az előbbiektől eltérően - a megszokott módon, meghir­detett menetrendjük szerint indulnak. • A Tisza Volán Rt. arról is tájékoztatja az utazóközön­séget. hogy - a korábbi évek gyakorlata szerint - március 15-én telkes járatokat indít, 7F jelzéssel. A járat a Mars tér, Kiskundorozsma, Fürdő útvonalon közlekedik. A 7F-es járat menet­rendje: - a Mars térről munkana­pokon 8.05, 9.05, 10.05, 15.05, 16.05, 17.05 órakor indul. Szabad- és munkaszü­neti napokon: 7.05, 8.05, 9.05, 10.05, 15.05, 16.05 és 17.05 órakor indul a Mars térről a 7F-es busz; - a kiskundorozsmai für­dőtől munkanapokon 8.30, 9.30, 10.30, 15.30, 16.30, 17.30 órakor indul a 7F-es autóbusz. Szabad- és mun­kaszüneti napokon 7.30, 8.30, 9.30, 10.30, 15.30, 16.30 és 17.30 órakor közle­kedik a telkes járat. A „céljáratra" autóbusz-, ill. kombinált bérlettel lehet fölszállni, az előre megvál­tott menetjegyek viszont nem érvényések. Jegyet csak a buszon lehet vásárolni. A hat éven aluli és hetven éven felüli utasok díjtalanul vehe­tik igénybe a járatot, ame­lyen elfogadják a „díjmentes utazási igazolványokat" is. • Ugyancsak fontos hír, hogy a Petőfitelep, Tarján, Makkosház, Rókus, Kiskun­dorozsma, Fürdő útvonalon futó céljáratot egyelőre nem indítják el. A Tisza Volán Rt. kéri az utazóközönséget, hogy a Mars térről induló 7F-es autóbuszt vegye igénybe, amelyhez - csatla­kozások fölhasználásával ­valamennyi városrészből el lehet jutni. A menetendet szórólap formájában is kiad­ják, s a megállóhelyi infor­mációs táblák is eligazítják az utazni vágyókat. Aki az előbbiekkel kap­csolatban bővebb fölvilágo­sítást szeretne kérni, a Tisza Volán Közönségkapcsolatok Irodáján érdeklődhet (Sze­ged, Bartók Béla tér 6., tele­fon: 421-270, és 421-018), de a forgalomirányító-helye­ken is készséggel tájékoztat­ják az utasokat. Ny. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom