Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-02 / 53. szám

PANNONfGSM »»»»» Ai élvon< Hivatalos viszonteladó: PROCONTROf 'éo Fél gézzel Pósz Jené utcában (6. oldal) Az ^szSg^yQtóilWönyvtár állományából törölve Most mi újság, őrnagy ár? (6. oldal) .4 • SZDSZ-térnyerés, Bokros után A miniszterelnököt ezután Kuncze helyettesíti Néhány napon belül megjelenik az a minisz­terelnöki rendelet, amely Horn Gyula du­navarsányi bejelentésé­nek megfelelően rögzíti, hogy a kormányfő távol­léte, akadályoztatása esetén a kabinet ülését az a kormánytag vezeti, aki a miniszterelnök ko­alíciós partnere. Ezt Kiss Elemér, a Minisz­terelnöki Hivatal köz­igazgatási államtitkára mondta el pénteken az MTI érdeklődésére azt követően, hogy az SZDSZ frakcióhétvégé­jén a miniszterelnök be­jelentette a helyettesítési rendben elhatározott változtatást. Kiss Elemér utalt ar­ra, hogy az érvényes jog­szahály a miniszterelnök hatáskörébe utalja he­lyettesítésének szabályo­zását. Az eddigi minisz­terelnöki rendelet sze­rint a mindenkori périz­ügyminiszter volt jogo­sult a kormányülés veze­tésére a kormányfő tá­vollétében. Most ezt a feladatot Kuncze Gábor belügy­miniszter veszi át, aki a koalíció álláspontjának kifejtésére hivatott a kormányban. Ez utóbbi miatt egyébként - bár alkotmányjogilag nincs miniszterelnök-helyette­si funkció -, a köznyelv­ben, a sajtóban gyakran említik Kuncze Gábort koalíciós miniszterel­nök-helyettesként. A közigazgatási államtit­kár hangsúlyozta, hogy a miniszterelnöki rende­let által szabályozott he­lyettesítés kizárólag a kormányülések vezetésé­re terjed ki. Túljegyezték a Démász részvényeit Túljegyezték az elosztási előnnyel rendelkező kárpót­lásijegy-tulajdonosok a Dé­mász-részvényt - tájékoztat­ta az MTI-t pénteken, a jegyzési időszak utolsó nap­ján az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. illeté­kese. így azoknak, akik nem saját jogon rendelkeznek a jegyekkel, már nem jut a 3 milliárd forint névértékű csomagból. A nem végleges adatok szerint a belföldi alanyi kár­pótoltak 1,7 milliárd forint­nyi jegyzésre jelezték igé­nyüket - ennek a befektetői körnek szánta az ÁPV Rt. a teljes csomag 49,3 százalé­kát. A külföldi alanyi jogú kárpótoltak 700 millió fo­rintnyi részvényt szeretné­nek jegyezni - ebből a kör­ből 600 millióra számított az ÁPV Rt. Az alanyi kárpótol­tak örökösei 230 millió fo­rintnyit, az önkormányzatok 780 millió forintnyit, a kár­pótlásijegy-hasznosftó társa­ságok 220 millió forintnyit jegyeznének a részvények­ből. Az OTP Bróker Rt. a kö­vetkező héten megkezdi az igények feldolgozását, majd kiértesítik a befektetőket ar­ról, hogy mennyi részvény­hezjuthatnak. Az ÁPV Rt. a Démász­részvények cseréjét sikeres­nek tartja, tapasztalatait fel kívánja használni a többi áramszolgáltató társaság részvénycseréjénél is. Isme­retes, hogy cégenként a jegyzett tőke nyolc százalé­kának megfelelő csomagot ajánlanak fel cserére a kár­pótlási jeggyel rendelkezők­nek. A következő részvény­csere áprilisban várható. A privatizációs szervezet a tranzakciókat az első három­negyed év során le akarja zárni. alapítva: 1910-ben SZOMBAT, 1996. MÁRC. 2., 86/53. Megverték a revizort Durva bűncselekmény történt tegnap délelőtt a hód­mezővásárhelyi piacon. Két APEH-ellenőr - egy nő és egy férfi - rutinellenőrzésre indult. Odaléptek az egyik árus­hoz, vásároltak, majd miután számlát nem kaptak, felfed­ték kilétüket, s kérték, zárják le a pénztárt. Az elárusító helyett a pár lépéssel arrébb álló tulajdonos, a 41 éves V. I. tárgyalt a revizorokkal. A következő ajánlatot tette: „Menjetek a fenébe, mert szétverem a pofátokat!" Eh­hez hozzáfűzött néhány trá­gár megjegyzést, melyek is­mertetésétől eltekintünk. T. F.-et, a férfirevizort az üzlet­be tuszkolták, ahol V. I. fel­szólítására N. P. és egy ed­dig ismeretlen férfi módsze­resen verni kezdte. Közben a másik ellenőr elrohant a te­lefonfülkéhez, és értesítette a rendőrséget. A járőr pilla­natokon belül ott termett, de akkorra az ismeretlen har­madik eltűnt. V. I.-t és N. P.­~t előállították, de ők azt val­lották, hogy nem értik az egészet, mert az a harmadik valaki bántotta az ellenőrt, akit ők még életükben nem láttak... Ezalatt a revizor sé­rüléseiről látleletet vettek, s kiderült, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenve­dett. Ennek alapján a vád a következő: hivatalos sze­mély elleni erőszak csopor­tosan elkövetett bűntette. Az eljárás a gyanúsítottak sza­badlábon hagyása mellett fo­lyik. "Vlegkérdeztük az Csong­rád Megyei APEH igazgató­helyettesét, dr. Tihanyi End­rénét, mi a véleménye az in­zultusról. - Először is köszönet a vásárhelyi rendőröknek a gyors segítségért - mondta Tihanyiné. - Másodszor ag­godalommal tölt el bennün­ket, hogy a munkatársaink ilyen közvetlen veszélynek vannak kitéve, ráadásul nem ez volt az első ilyen attroci­tás. Úgy vélem, kénytelenek leszünk megfelelő védelem­ről gondoskodni a magunk számára. S indokoltnak lá­tom, hogy a piaci ellenőrzé­seinken egy akciócsoportot vegyünk igénybe. Arató 1. Ha március 2-án, vagy 4-én vásárol Pannon GSM előfizetést, megajándékozzuk Önt 20% árengedménnyel a belépés díjából és már­cius végéig ingyen* Is beszélhet! Pannon GSM előfizetés: JÍLVfí 11 000 ráfe 'A csúcsidőn kívüli belföldi hívások ingyenesek. Az akcióhoz a fantasztikus készülékárakat is biztosítjuk! Rádiótelefonok és tartozékok 2. Panasonic KX-F3000 'NORMÁL PAPÍRRAL MŰKÖDŐ, LÉZER TÍPUSÚ FAX - nagyít és kicsinyít, - forgalmi napié, - postaláda (max. 128), -120 állomásmemória, - telefonkönyv nevekkel, - privát csengetési mód. 149 900+éfa si LCD kijelző, - 70 lapos papfrtároló, - 20 lap memória, - zajtalan LED-nyomtatás, - PROFI másolófunkciók, - árnyalatokat is másol, Bevezető ár: Szeged, Széchenyi tér 8. Tel.: 62/472-372* ATC Márkabolt Szeged, Csongrádi sgt. 54. Tel: 62/325-242 Csongrád, Feketevár Áruház Tel.:63/383-611 Végre megszületett Szegeti költségvetése Egymásnak feszültek a nagykoalíciós és a szabaddemokrata képviselők, avagy: „Góliáttal" szemben alulmaradt „Dávid". (Fotó: Nagy László) Szeged idén 13,2 milliárd forintból gazdálkod­hat. A város működtetése 10,6 milliárd forintot emészt föl, fejlesztésre 2,6 milliárd forint jut. Az idei költségvetés újdonsága: 172 millió forint mű­ködési hitel felvételére kényszerülhet az önkor­mányzat. A működésre fordított forintok csoporto­sítása a múlt évhez képest annyit változott, hogy az oktatásra 1 százalékkal kevesebbet, a szociális ellátásra ennyivel többet szánnak. A közgyűlés február 29-én hozott döntéssorozatának eredmé­nye: 145,5 millió forint „forrás", amivel - a koalí­ciós partnerek keddi megegyezése értelmében ­módosították a tervet. Az elképzelésekhez képest növelték a különböző - például területi képviselői és tanácsnoki - alapokat, s helyt adtak e koalíciós csoporthoz tartozó képviselők egyes külön kérése­inek, javaslatainak. A költségvetés végrehajtási rendeletét tegnap délelőtt fogadták el a képviselők. (A szegedi közgyűlés pénteki munkájáról szóló beszámolónk az 5. oldalon.) Ú. I. Egyre precízebbek a Finomöntödések Miben különbözik az ön­töde a finomöntödétől? Min­den bizonnyal abban - véli a laikus - hogy itt finomabb önteni. A valóságban sokkal precízebben, aprólékosabban kell dolgozniuk, mint a ha­gyományos „nagy" öntödék­ben. Szegeden, a Rigó utcá­ban már hagyományai van­nak a finomöntésnek, egykor a Kéziszerszerszámgyár, majd a Rigó Rt. működtetett itt finomöntödét. A privati­záció kapcsán tavaly május 1-én alakult meg a Szegedi Finomöntöde Kft., s a na­pokban a társaság megkapta az európai „belépőkártyá­ját", az ISO 9002-es minő­ségbiztosítási tanúsítványt. .Belépőjegyet" kaptak Európába. (Fotó: Révész Róbert) - Kétmillió forintos világ­banki segítséggel indult el a program még 1994-ben, a kft. megalakulása előtt. Pá­lyáztunk, holott akkor még nem is igazán éreztük az egésznek a súlyát, de élni szerettünk volna a kedvező lehetőséggel - mondja Bálás Piri Tibor ügyvezető igazga­tó. Mára kiderült, jól döntöt­tek. Máris megnőtt az üzleti érdeklődés a kft. termékei iránt. Az itt dolgozó ötven szakember tavaly közel 100 millió forint értékű finom­öntvényt bocsájtott ki a ke­zei közül. Legnagyobb ve­vőik, a mezőgazdasági gép­gyártó cégek, az Ikarusz, a MÁV ma már megkövetelik a szigorú minőségbiztosítási rendszert. Hírlik, az 1999-ig érvényes tanúsítvány meg­szerezése után már az Opel Hungária is érdeklődött az itteni öntvényekről. R. G.

Next

/
Oldalképek
Tartalom