Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-09 / 59. szám

1996. MÁRCIUS 9m SZOMBAT Poplotyogó A Deep Forest közös koncer­tet ad Peter Gábriellel Párizs­ban, abból az alkalomból, hogy együtt éneklik a Strange Days című film egyik betétdalát. A Deep Forest egyébként megbí­zást kapott a kővetkező Pedro Almodovar film zenéjének a megírására is. • Elkészült légre a Tbe Cran­berries harmadik albuma, mely Fór Tbe Faithful Departed cím­mel lát napvilágot. A lemez pro­ducere a szakmában már lén rókának számító Bruce Fairb­rain. aki olyan sztárokkal dol­gozott eddig, mint az Aero­smitb. az AC/DC. a Bon Jovi vagy a Van Halén. A zenei anyagot még a tavalyi esztendő­ben Dublinban rögzítettek, s várhatóan áprilisban kerül a boltok polcaira az új korong. • Koncertlemezt és -videót ké­szít a debreceni Tankcsapda. A csapat 11 számot válogatott össze az albumra, s az ismert nóták mellé felvettek egy vado­natújat is. Eleven címmel. A ter­vek szerint nem is készül idén stúdiólemez, új anyaggal 1997­ben rukkolnak ki Lukácsék. • Meghalt a Dance. éljen a Hooligan's.' Számtalan átalaku­lás és újrakezdés után március 23-án így búcsúhoncerten befe­jezi földi pályafutását a Dance együttes. A csapat nem széled szét azonban, hiszen májusban már Hooligan's néivn nyomul­nak toiább • Már tisztogatja görbe tükrét az Irigy Hónaljmirigy, hogy má­jusban az egész rockszakma elé tartsák. Újdonság, hogy- ezúttal nemcsak rockzenekarok hős­költeményeit irták át, hanem szemet vetettek néhány tetsze­tős technós slágerre is. Ha a hí­rek igazak, akkor már az album címe megvan: _A Csillagok Há­borognak". John McClane exiendör (Bruce Willis) számára ez az augusztu­si nap is ugyanúgy indul, mint a többi: iszonytató fejfájással. Ám New York egyik órszobáján megcsörren a telefon, és a tele­fonáló - bizonyos Simon — köz­li: imént robbantott fel egy met­róállomást. és továbbiakat is le­vegőbe repít még. ha John McClane nem áll rendelkezésé­re, és nem hajtja végre utasítá­sait. Nincs más hátra, a kapi­tány elküld egykori hadnagyá­ért, és a másnapos, nyúzott McClane ismét beszáll a halálos körhintába... A Die Hard (Drágán add az életed) sorozat harmadik részé­nek színhelye New York; a mindig borostás hadnagy kellet­len társa Zeus (Sámuel L. Jack­son - Ponyvaregény. Megérint a halál): ellenfele a legyűrhetet­lennek látszó terrorista, Simon (Jeremy Irons - A szerencse forgandó. Pillangó úrfi). BRUCE WILLIS DIE HARD AZ ÉLET MINDIG DR Lr^S. | DIE MARD WriM A VENGEANCE A Rapülők együttesről, az Ász és a Megáll az ész! tévéműsorokról Geszti Péter jut eszünkbe. De vajon kire kell gondolni a Postabank „Szenzációs négyes" vagy a Seat „Micsoda farosszéria!" reklámkampányainál. Szabad a gazda? • Mennyire le bet kreatív a reklám? Megvalósíthatod itt a saját szertelen agymené­seiáet? - Legszigorúbb megfogalmazás szerint a reklám akkor kreatív, ha elad. Amikor az ember szövegíró­ként kezd dolgozni, hajlamos el­képzelni, hogy ő most mindenfé­le jópofa ötleteket fog kitalálni, ezekből jópofa filmeket'készít ­és kész. Ez egyáltalán nem így működik. Létezik egy nagyon ha­tározottan körülírható korlátrend­szer, melyeken belül kell haladni a cél felé - s ezen belül szabad az ember. Itt jön a szakmai kér­dés: képes vagy-e ezeken a ha­tárokon belül kreatív lenni. Mert jó ötletei mindenkinek vannak, csak nem biztos, hogy ezekkel el lehet adni a terméket. • A Rapülőkben vagy az Ászban nyugodtan kiélhet­ted magad, itt nem a zavar­nak a korlátok? - Ott megengedhettem ma­gamnak olyan szellemi bakugrá­sokat, melyeknek néhány, jobban fésült változata felbukkan mosta­ni munkámban is, említhetem a „Micsoda farosszéria!", vagy a „Fele sem! De igaz!" szlogent. Megtanultam azt, hogy a profi reklám akkor valóban profi, ha tudja, hogy kinek, mit kell eladni. Itt vannak például a Levi's filmek, melyek mindig nagyon szigorú fi­lozófiai alapra helyezkedve, a Le­vi's hagyományait, trenden kívüli­ségeit veszik alapul, s mindezen belül rettentő merészen kommu­nikálnak. 9 Az nem fordulhat elő, hogy előbb eszedbe jut egy őrült agymenés, s később ebhez gyártasz filozófiát a megrendelőnek? - Ez nem jó módszer. A korai időszakban előfordult, amikor be­leszerettem egy-egy ötletbe. Most már sokkal tudatosabban dolgo­zunk. De az ember agymenéseire a mai napig szükség van, hiszen a jó ötlet alapja a sok ötlet, s a legjobb ödetek pedig viccnek in­dulnak - mondotta Dávid Ogilvy. 9 Ismerőseim közül sem tudta mindenki, bogy a rek­lámszakmában dolgozol. Érdekes paradoxon, hiszen még a Rapülők slágereinél is többen ismerték a Szen­zációs négyes „dalocskát"... - Ez a média trükkje, vagy in­kább tükre. Mindenki azt tudja, hogy műsorvezető vagyok, gyor­san beszélek és furcsa asszociá­cióim vannak. Kialakult egy kép rólam, s ebbe nem fér bele a rek­lám manipulációs világa. Nem vé­letlenül, hiszen távol áll tőlem minden, ami direkt és erőszakos. Én szeretem szellemes, de nem felesleges körrel megközelíteni a témát, s valami szabadon válasz­tott gyakorlatként értelmezni, mi­közben tisztában vagyok a korlá­tokkal. 9 Jelen pillanatban csak a reklámokban találkozha­tunk agymenéseiddel, hi­szen a Megáll az ész! eltűnt a képernyőről Miért? - A televíziós szkanderbajnok­ságban alulmaradt az a csapat, amelynek én is a tagja voltam. Hozzá kell tennem, mindennek én csak figyelője voltam, ugyanis Az dct mindig drága (Dm Hard 3>) akció HmHer Szarvas vadász Gyorsabb a hálóinál Szerzetes ^Jc Préda Esküdt ellenség ^Casjmr Atomcsapat Miami rapszódia Szeged. Kereszttöltés u. 31 ..[^n VÍTOS w©st©rn akció KERESZTAPA VIDEÓ CAPAK KOLCSONZO SZALON vígjáték akció vígjáték fhriíer InterCom Flamex Columbia Mirax Duna InterCom Duna fox Walt Disney InterCom • Geszti Péter, a szöveglöveg Az agymenés filozófiája 9 Reklámról, a SZOTE katedráján. (Fotó: Gyenes Kálmán) Egykor a Rapülőkben szövegmondó kisiparosnak nevezte magát Geszti Péter, kevesen tudják azon­ban, hogy ő civilben szlogengyártó nagyiparos, egé­szen pontosan az Akció Reklámügynökség kreatív igazgatója. E minőségében tartózkodott nébány napja Szegeden, amikor az AEGEE szakmai konfe­renciáján tartott előadást a kreatív reklámról Mi is erről kérdeztük először, majd természetesen szót ejtettünk a legfrissebb újdonságról, a Dzsungel könyve musicalről, melynek zenei anyaga a Posta­bank és a Danubius Rádió támogatásának köszön­hetően rövidesen megjelenik lemezen is. a műsor Vinkó József tulajdona volt, s a Weicome kiadó gyártot­ta. 9 Régebben többször is em­lítettél egy saját műsort, a Gesztipürét... - Az egyik ok a Megáll az ész! megszűnésében a Gesztipüré volt, hiszen akkor még úgy állt a helyzet, hogy idén elindul ez az új műsor. Egy elég csúnya meccs után azonban mind a két prog­ram megszűnt, két szék között, a pad alá estünk. Ennek többek között azért sem örültem, mert saját kollégáimnak, barátaimnak, óriási csalódást okozott a dolog, hiszen készültek a Gesztipürére, s reménykedtek, hogy végre lesz valami, ami akkora dobás lehetne a médiában, mint a Rapülők volt a popzenében. A jelen pillanat azonban az örömé, hiszen nem­sokára indul a Bohém Élet, mely­ben egy, a divatból már elég ré­gen kiment stílust akarok feltá­masztani. Sztárokat és tehetsége­ket szeretnék bemutatni; valódi szórakozóhelyen, minimális pódi­umon, ahol szolid körülmények között mutatkozhatna meg a szel­lem, a tehetség, az irónia. Nem akarok új tehetségeket felfedezni, jöjjenek ismert művészek, de csi­náljanak unikális dolgokat, zenél­jenek élőben az orrunk előtt ­úgymond „unplugged". 9 Kicsit furcsa tőled ilyet hallani, bol marad a bom­basztikus, őrült gegekkel te­litömött sbou>-műsor? - Ez az lesz, nyugodj meg. A műsor alapattitúdje a humor. Na­gyon fontos azonban, hogy nem akar nagy durranás lenni abban az értelemben, hogy a show-t gi­gantikus díszletek, 60 ezer lámpa, felhergelt közönség jelenti. Való­di dolgot szeretnék. Nehéz ügy természetesen, mert nem volt előzménye. A műsor szellemi színvonalát tekintve egy Lehetet­lenhez, vagy Desszerthez szeret­ne igazodni, csak nem talk show formájában, hanem produkciókra építkezve. 9 Nem számíthatsz túl nagy közönségsikerre. - Nem is akarok. Mindössze akkora nézettséget szeretnék el­érni, amekkora ehhez a produk­cióhoz dukál. Nem célom, hogy 6 Madonna,,,, ... Something to remem ber & Vr Queen.... & Tátrai Band.... Ace of Base ... >* Edda >«••»•»»••»»»•Edda Blues m millió ember üljön le a készülék elé, hiszen nem akarok 6 millió ember ízlésének megfelelőt csi­nálni. Hozzá kell tennem, nekem nem az alkalmazottaim, kollégá­im, hanem a barátaim dolgoznak a stábban. Mindenkivel jó baráti viszonyban vagyok, ugyanis ab­ban hiszek - noha kicsit csúnyán és patetikusan hangzik a szám­ból, de igaz - engem a szeretet és a bizalom légköre repít. 9 Lesz saját gegcsapatod is? - Természetesen. 9 Szükséged van rá? - Mindenkinek szüksége van rá. Én nem hiszek az egysze­mélyes zsenikben, főleg akkor nem, ha neked megfelelő meny­nyiséghen kell termelned a gégé­két. A mítosz, hogy a Gesztinek állandóan van valamilyen ötlete, az azon alapult, hogy én mindig felkészültem. 9 Említetted a Rapülőkel. Nem bántad meg egyszer sem, bogy abbahagytátok? - Nem, abban az értelemben, hogy most újra szeretném csinál­ni. Lelki értelemben persze néha visszasírom, ugyanis az olyan időszak volt, amikor az ember érezte, hogy él. Felgyorsul min­den, popig százezerrel, s egy ügy van az életedben. Hasonló érzést csak most nemrégiben, a Dzsun­gel könyve megírása közben ta­pasztaltam. Ráadásul ez a feladat újfajta elmélyültséget hozott az életembe. A Dzsungel Könyve alapmese, s rákényszerített arra, hogy újrafogalmazzam magam­nak azokat az értékeket, melyek egyébként léteznek, de eddig nem sokat foglalkoztam velük, hiszen én pesti gyerek vagyok és az aszfaltdzsungel szlengjét hasz­nálom. 9 Dés Lászlóval együtt írtá­tok a musicalt. Nem féltél a szokatlan feladattól, a kom­ponistatárstól? - Nem félek semmitől, amed­dig nem derül ki, hogy nem va­gyok rá alkalmas. Egy dologtól tartottam. Nem Dés Lászlótól, ha­nem a darabban felbukkanó drá­mai helyzetektől, melyekhez min­denképpen bensőséges, lírai dal­szövegeket kellett írnom. 9 Azért a Rapülők szöve­geiben is lírát rejtettél el, a kiforgatott szövegek mögött komolyság rejtőzött. - De nagyon látensen. A Rapü­lők szövegeit azért szerettem, mert valódiak voltak. Az életem­ről szóltak - egyik olvasatban. A másik olvasatot azonban soha nem kötöttem senkinek az orrára, mert a magánéletemet nem szok­tam megosztani senkivel. A Dzsungel Könyvében pedig van­nak olyan dalok, melyekben megélt helyzeteket vagyok kény­telen elmondani. S nem csak kénytelen, de végre képes is va­gyok rá. Takács Viktor Szeged, Vedres u.13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom