Délmagyarország, 1996. március (86. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-08 / 58. szám
Csütörtökön, egy nappal korábban, mint tervezték, elbocsátották egy johannesburgi klinikáról Nelson Mandela dél-afrikai elnököt. A vizsgálatok azt mutatják, hogy az elnök kiváló egészségnek örvend. A 77 esztendős államférfit két napig tartották a klinikán, s ez idö alatt számos vizsgálatot végeztek el rajta, s ezek eredményei kivétel nélkül negatívnak bizonyultak. Képünkön: Mandela (középen) távozóban a kórházból. (MTI Telefotó) Isten éltesse! ZOLTÁN Ősmagyar név, bár nyelvünkbe az arab, majd a török nyelvből származott, őseink vándorlásának abban a szakaszában, amikor a volt Szovjetunió területén bolgár-lörok népekkel érintkeztek. Jelentése a törökből véve: ,fejedelem, parancsoló", tehát nyelvünkben a török „szultán" szóbál személynév lett. Mint a török államfő megjelölése azonban nem ilyen régi, mert csak 1473-ban vette fel II. Mohamed török császár, az addigi „emtr" helyett. De ebből az alapszóból keletkezett a Zsolt és a Solt nevünk is. • A szovjet zászló nem lábtörlö A kommunista többségű orosz duma egyik határozata alapján tilos Oroszországban lábtörlőnek használni, azaz meggyalázni az egykori szovjet sarló-kalapácsos zászlót. A külön napirendi pontként született parlamenti döntés előzménye, hogy az „Ifjúsági Antifasiszta Tömörülés" nevű szervezet hét végi moszkvai találkozóján az ülésterem bejáratánál lábtörlőként szolgált egy szovjet zászló, illetve egy horogkeresztes lobogó. # Álcázott fegyverek Jordánia Iraknak szánt harci repülőgép alkatrészeket foglalt le egy Lengyelországból érkezett küldeményben. A fegyverembargó kijátszásával feladott alkatrészek mezőgazdasági berendezéseknek álcázva érkeztek egy repülőtérre, ahonnan Irakba vitték volna tovább őket. Egyéb részletek nem ismeretesek. Jordániában három hónapon belül harmadszor találtak külföldről származó tiltott hadianyagot Iraknak címezve. YVWWWWWWWW (r 5 5 .490-490. 5 | TÖRZSUTAS KÁRTYA | ;! Törzsutas kártyával olcsóbb! I; JYWYW/JYWWAVA e Illés-koncert májusban Az Illés zenekar május 10-én ismét színpadra lép. Ezt az együttes tagjai Bródy János, Illés Lajos, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Pásztory Zoltán - jelentették be. A Budapest Sportcsarnokban tartandó koncert programját még nem állították össze, és még azt sem tudják, fellép-e vendégművész, de - mint mondták - lesznek meglepetések. Az együttes a mostani koncerttel a hatvanas éveket kívánja felidézni, amikor fontosabb volt számukra az, ami összekötötte őket, mint az, ami szétválasztotta - mondta Bródy János. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességel lenőrzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Kistelek: 15 és 23; Makó: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartjal # Önkéntes tűzhalál Pátyon szerdán este a Kossuth Lajos utca egyik házának kertjében egy 37 éves férfi műanyag kannából benzinnel lelocsolta ruházatát, majd felgyújtotta magát. Az esetet látva a szomszédok eloltották a szerencsétlen férfi lángoló ruházatát, majd testét is hűtötték, de sajnos mire a tűzoltók és a mentők kiérkeztek, már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A szomszédok szerint az öngyilkos férfi súlyos betegsége miatt választotta a halált. j If i a energiánk el is vész, mi maLfJ gunk se maradunk oly soká, hogy ez fejtörést okozhatna bárkinek is. Talán pont ellenkezőleg, a rövidség, hogy mi mindent megtehettünk volna az elvesző energiák helyett, ezen a helyen, ahol naponta állunk sóbálvánnyá merevedve pici súlyunktól, mintha ki se látnánk az énszürke ködből, mely néha szamárszürke, s oly szépen feloldódunk nap nap után egy-egy mozgás, egy-egy terv látszatában, mintha élnénk, mintha mindig csak ezt élnénk meg jobb htján. Önvédelem ez a javából, s ha így van, ki nem hoznám sodrából e megszokást, gondolva, próbálkozzak mindig magammal, tudva, „onnan" csak egyedül lehet visszatérni, abból a kisebbfajta pokolból, ahová a szó egy gondolat örvén leereszt, s megtáncoltat a védtelenség minden terében, mintha ismeretlen dzsungelben járnánk, csak ami oly közeli, kezek, lábak, az ismerős, a többi hideg és kiszámíthatatlan gúny, mely minden utazót próbára tesz, de az út végén nincs jutalom, spárga- vagy vattacukor, csak az áthatolás lidérces képei maradnak, amelyek majd lassan, és más számára, aki nem utazó, soha fel nem fedik értelmüket, úgy tűnik, ködöt képez a szó, mintha csak önmagunk elnémítása lenne a tét, holott saját súlyunk terhelődik csak az út képei által, az át szívfájdító és kegyetlen morgása mindvégig a fülünkben cseng, s más lesz akkor innen hallgatni vagy beszélni, másként alszik ki éjjelente a gyertyafény a kis ablakban, ahonnan egykor néztünk le a nedves kövezetre, de ma már minden, még a jelen idő is emléklény. Ha lenne új a nap alatt, kikutatni azt szüntelen vággyal és vágyakozással, mintha soha társ nem lenne senki, csak figyelő, egy csendes figyelő a partvonal mentén, kinek féltése azért mégis valami, ha nem a legtöbb, ami megerősíti a visszatérés reményét, ami visszafelé is megtartja az utat. Csakhogy csöppet sem gigantikus ez, egy székben ülve egyetlen szó és mozdulat nélkül is megjárható az út, belesüppedve a puha vászonba, mely betakarja az álmodó szemfényvesztőt. S ugyanez a szemfényvesztőhely is, amikor az át visszafelé bezárul, s nem marad lépés merre menni, s nem lesz senki, aki utánunk jönne, mert mi magunk sem tudjuk, hol vagyunk, hová leszünk, és mindezt miért? • Nőnapi kedvezmény A Matáv a nőnap alkalmából március 8-án 0.0024.00 óra között egyéni előfizetői számára 20 százalék forgalmi kedvezményt nyújt a belföldi távbeszélő forgalomra. A kedvezmény elszámolása az áprilisban kiküldendő számlákon történik. (OS) e Ma: Szieszta Ma déli 12 órától 160 perces műsorral jelentkezik a TV2-n a Szieszta Szegedről és Szombathelyről. A tartalomból: - Nőnapi köszöntő; - Emlékezés a szegedi árvízre; - Hová szálltak a darvak?; - Környezetvédelem a Balatonon, a Szigetközben, a Kiskunsági Nemzeti Parkban; - Zöld Föld; - Negyvennyolcas honvédek; - A sportfinanszírozás égető gondjai; Zene, játék. • Orosz vodkaexport Emelkedett ugyan tavaly az orosz vodkaexport, ám még mindig nem érte el a Szovjetunió széthullása előtti szintet. Oroszország legnagyobb gyümölcs- és zöldségkereskedő cégének alelnöke arról panaszkodik, hogy az orosz vodka jóhírét megtépázták a volt szovjet tagköztársaságok, amelyek pálinkájukat orosz párlatként forgalmazzák külföldön. A Schwinn-Csepel újonnan üzembe helyezett gyártósorán megkezdődött az elektromos kerékpárok gyártása Budapesten. A német Sachs motorkerékpár-gyártó céggel közösen gyártandó kerékpárokból az első negyedévben mintegy 5 ezer darabot dobnak piacra, elsősorban külföldi megrendelésre. (MTI Telefotó) • Az utolsá R-5-ösök A Renault francia autógyár bejelentette, hogy hamarosan beszünteti az elmúlt évtizedekben hatalmas sikert aratott híres kiskocsi, a Renault-5-ös gyártását. A Renault-5-öst 1972 januárjában dobták piacra, s azóta összesen 9 millió példány kelt el belőle világszerte. A végleges leállás előtt azonban a cég még egy utolsó, „búcsúszériát" készít: a stílusosan „bye bye" névre keresztelt változatból összesen 12 ezret gyártanak, s ezt most márciustól egészen a készletek elfogyásáig fogják árusítani. A 66. genfi autószalonon bemutatták az Opel Vectra új, az olasz Bertone által megálmodott sportkocsi-változatát. (MTI Telefotó) Mágnesvezérlésü teknősök A tengeri teknősök sokezer kilométert vándorolnak az óceánokon keresztül és ivásra mindig visszatérnek a „hazai tengerpartra". Ezzel a jelenséggel kapcsolatban közölte a „Nature" című brit tudományos folyóirat csütörtöki számában két amerikai biológus, Kenneth és Catherine Lohmann mindketten az északarolinai egyetem munkatársai) azt a megállapítását, hogy a teknősök nyilvánvalóan a Föld mágneses tere szerint orientálódnak. Ennek a mágneses térnek két tulajdonságát egész biztosan ismerik: egy-egy mágneses tér erejét és az erővonalaknak a földfelszínnel bezárt szögét. Amiképpen a mesterséges hosszúsági és szélességi fokok derékszögű hálót alkotnak a glóbuszon, amelyben minden hely pontosan meghatározható, ugyanúgy hasonló hálót képeznek a Földön az azonos mágneses erósségú görbék, valamint az azonos erővonal-szögek is. Az, hogy a cserepes teknős egyik fajtája, a caretta caretta képes tájékozódni az erővonal-szögek alapján, már régóta ismert a tudósok előtt. A két amerikai biológus azonban most kísérletek segítségével megállapította, hogy a caretta caretta képes mérni a mágneses mező erejét is. A tengeri teknősök évmilliók óta egy természetes raszterháló segítségével navigálnak, amelyet hasonló formában az embernek mesterségesen kellett megalkotnia, és amelyet csak bonyolult technika segítségével képes használni. • Elhunyt Altér rabbi Csütörtökön Jeruzsálemben 69 esztendős korában elhunyt Pinhasz Menahem Altér rabbi, a Gur zsidó hászid szekta vezetője. A lengyel származású Altér elnöke volt a Tóra Bölcsei Tanácsának, amely az Agudat Iszrael pártot irányító rabbik testülete. Az Agudat Iszrael éveken át kulcsszerepet játszott az izraeli belpolitikában, s jpsze az Egyesült Judaista Tórának, amely négy helyet birtokol a parlamentben. • Francia óriás kölcsön Franciaország kétmilliárd frankos köcsönt nyújt Orszországnak az ottani gazdasági átmenet folyamatának támogatására - jelentette be a párizsi gazdasági minisztérium. A közeljövőben folyósítandó összegből 500 millió frank rövid lejáratú hitel, a maradék 1,5 milliárd pedig 7 évre szól, négy év türelmi idővel. Ez a közlés egyébként alig egy héttel követte a Nemzetközi Valutalap 10 milliárd dolláros orosz óriáskölcsönének nyilvánosságra hozatalát, s Párizs előtt néhány órával Bonn jelentett be egy hasonló, 4 milliárd márkás kölcsönnyújtást. • Harkály magániskolában gépírói, számítástechnikai, nyelvi tanfolyamok folyamatosan indulnak Szegeden. 321-536. (x) • Gyermekmanökentanfolyamot indít Szegeden a Bella Moda Stúdió. TeL: 401-772, 318-581, de. 9-14-ig. (x) • Divattrend '96 a szegedi Kisszínházban, a Stílus Stúdió szervezésében március 23-án (szombaton) 17 és 20 órai kezdettel. Jegyek kaphatók a Színház Jegytrodájá• Madármosógép Franciaországból a walesi partokra érkezett az ElfAquitaine cég két madármosó gépe, hogy segítsen azokon a szerencsétlen szárnyasokon, amelyek a Sea Empress tartályhajóból kiömlött olajtól lettek szennyesek. Az automata mosogatógéphez hasonló berendezés segítségével néhány perc leforgása alatt tisztára mosható egyegy madár, anélkül, hogy élete veszélybe kerülne. A hagyományos kézi mosással ugyanis fél órába telik, míg eltávolítják róla a szennyeződést - túl sokáig ahhoz, hogy ne tennék ki halálos veszélynek. • Mérgező! A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség megtiltja a Frosty elnevezésű téli szélvédőmosó folyadék árusítását. Az ellenőrzések során megállapították, hogy a Frosty Windshield Washer Concentrate elnevezésű, amerikai gyártmányú (P. O. BOX 1488. N. Y. N. Y. 10009) 0,5 literes téli szél védőmosó folyadék mérgező, 50 százalék feletti mennyiségben tartalmaz metilalkoholt. A folyadék az egészségre különösen ártalmas és veszélyes, ugyanis bőrön keresztül is felszívódik, a szervezetbe kerülve látáskárosodást és halált is okozhat. Felhívják a fogyasztók figyelmét, hogy a terméket a vásárlás helyére vigyék vissza, mert a kereskedelmi egységek kötelesek azt visszavásárolni. • Coppola lesz a zsűrielnök A világhírű amerikai filmrendező, Francis Ford Coppola lesz a következő cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke - szivárogtatták ki csütörtökön Párizsban. Coppolát néhány évvel ezelőtt egyszer már felkérték a cannes-i zsűrielnöki tisztségre, de egy filmforgatás miatt az utolsó pillanatban visszalépett: a szervezők bíznak benne, hogy ezúttal nem ismétlődik meg az akkori kínos eset. A „Keresztapa"-sorozat világhírű rendezőjét egyébként kellemes emlékek kötik a Földközi-tenger mellett lévő francia városhoz: korábban két filmje is Aranypálmát kapott a cannes-i filmfesztiválon. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig változóan felhős idö várható, több-kevesebb napsütésre mindenütt lehet számítani, legfeljebb néhol lehet futó hózápor. A keleti szél napközben többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1,5 fok között valószínű. Képünkön: Nicole Kidman amerikai színésznő, aki szerdán Los Angelesben vehette át a „Batman Forever" című filmben nyújtott alakításáért neki ítélt díjat. (MTI Telefotó) ban (Kárász uy5.Lv Z > ff Az stiK Lft 4K. finyvJt^íUA