Délmagyarország, 1996. február (86. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-03 / 29. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1996. FEBR. 3. Érzéseinkkel ellentétben valamivel könnyebb volt az élet tavaly a legtöbb kelet-európai országban, mint egy évvel korábban: legalábbis ez derül ki egy felmérésből. Szlovákiában és Bulgáriában kevesebbet, míg Magyarországon és Oroszországban az átlagosan többet kellett dolgozni a legtöbb termékért, mint egy évvel korábban. A Heti Világgazdaság című lap tudósítói segítségével készült felmérésből az is kiderül, az egyes országok közötti arányok nem változtak lényegesen egy év alatt. A nyugatabbra fekvőkben, mint például hazánkban is, kedvezőbbek az ár-bér viszonyok, mint Oroszországban, vagy Ukrajnában. A fogyasztói kosarak összehasonlítása után kiderül például, hogy egy kiló marhahúshoz vagy egy kiló krumplihoz a lengyelek juthatnak hozzá a legkevesebb munkával, ugyanezekért az ukránoknak kell a legtöbbet „gürcölniük". Igazi „üzlet" Romániában földgázzal fűtött szobában levelet frni, vagy telefonálni, luxusnak számit viszont keleti szomszédunknál egy zsemlét egyfosztani. Prága továbbra is verhetetlen a sörfogyasztásban, hiMagyarország Csehország Oroszország Ausztria Portugália Tej, 1 lit. 15' 16' lh 20' 4' 10' Kenyér, 1 kg. 19' 14' 2h 24' 8' 22' Hús, I kg. 2h 49' 3h 22' 1 lh 8' 31' lh 9' Cigaretta 25' 33' 40' 9'58" 27' Sör, 1 üv. 18' 12' lh 6' 2'30" 7' Benzin, 1 lit. 28' 24' 48' 3'21" 14' Telefon, 3 p. 5'6" 2'28" 26' 45" 3'10" szen ott csak 12 percet kell dolgozni egy korsóért, míg Moszkvában mindezért több mint egy órát. A hazai 18 percünkkel mi a középmezőnyben foglalunk helyett. Sört inni azonban igazán Ausztriában öröm: mindössze két és fél percet kell dolgozni egy üveg italért. Legnezebb az élet Ukrajnában, egy-egy termék megvásárlásához elképesztő óraszámot kell dolgozni. Egy női ruháért például Kievben 170 órát, azaz egy teljes hónapot. A furcsa toplistában Lengyelország 7 esetben bizonyult a legjobbnak, míg 55 árucikkel Magyarország és Szlovákia lett a második Csehország előtt. Messze a legrosszabb a helyzet Ukrajnában, tizenhét esetben lett ugyanis sereghajtó a táblázatban. Mégis Magyarországon alakult legrosszabbul a tavalyi év, mindössze 5 árucikknél tapasztalható csökkenés. A legtöbb áruért - főleg alapvető élelmiszerekért, szolgáltatásokért - jóval többet kellett dolgoznunk, mint egy évvel korábban. Természetesen nemcsak a fogyasztói kosárban szereplő áruk összetétele fontos egy ilyen vizsgálódásnál, hanem az is, hogyan alakultak tavaly az átlagbérek. A korábban vezető Magyarországot 1995-ben Lengyelország és Csehország maga mögé utasította: az egyhavi lengyel bér 324, a cseh 295, a magyar 275 dollárnak felel meg. Ukrajnában ugyanez csak 39 dollár volt tavaly. R. G. Sztupovszki Eszter január 29-én, 6 óra 55 perckor látta meg a napvilágot, 3420 grammal. Édesanyja Nagy Gizella, édesapja Sztupovszki Mihály (Szeged). Kosara Géza január 29-én, 17 óra 24 perckor született, 3660 grammal. Édesanyja Krammer Erika, édesapja Kosara Géza (Szeged). Révész Domonkos Károly február 1 -jén, 12 óra 10 perckor, látta meg a napvilágot, 3560 grammal. Édesanyja dr. Villányi Mónika, édesapja dr. Révész Károly (Szeged). Ökrös Zsuzsanna február l-jén, 16 óra 50 perckor jött a világra, 3900 grammal. Édesanyja Nagy Zsuzsanna, édesapja Ökrös László (Szeged). Lakatos Márta február 2-án, 4 óra 15 perckor született, 2920 grammal. Édesanyja Réperger Hajnalka, édesapja Lakatos Béla (Szeged). Kovács Roland február l-jén, 23 óra 8 perckor jött a világra, 3050 grammal. Édesanyja Kotogán Ildikó, édesapja Kovács István (Algyő). Bálint Renáta február 2-án, 4 óra 30 perckor született, 4000 grammal. Édesanyja Gazdag Erika, édesapja Bálint Attila (Bordány). Szívből gratulálunk! programajánlat MA MÚZEUMI MATINÉ. „Görög tenger gyerek szömmel" címmel tart biológia foglalkozást dr. Csizmazia György 10 órakor, a Móra Ferenc Múzeumban. A VÁROSI ROCK KLKUBBAN, a Juhász Gyula Művelődési Központban 19 órától az Önakt koncertje. A BLUES BELL bulira várja a vendégeket a Jam Pubban (Pulz u. 23.) 21 órától. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig Micsoda buli. Műsorvezető Mátrai Róbert és Poór Zsolt. VASÁRNAP A JATE KLUBBAN 17 órakor: Boogie-Woogie táncklub; 19 órakor: Videomozi Truffaut: Négyszáz csapás. HÉTFŐN A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 17-20 óráig keresztrejtvényfejtő klub gyerekeknek és felnőtteknek. Vezeti: Erdei István és Juhász Tibor. A CSEMETE BIOKERTÉSZ Szakosztály rendezésében Huszár Ferenc tart előadást pusztuló földünkön a túlélési lehetőségeink, ökó. gazdaság tükrében cfmmel 17 órai kezdettel a TF. klubjában (Boldogasszony sgt. 6.). A MAGYAR PIARISTA DIÁKSZÖVETSÉG szegedi, dr. Révai József tagozata 17 órakor tartja összejövetelét a Bábszínházban. Téma: „A szegedi piarista rendház és gimnázium élete 1941-től az atyák elhurcolásáig". A beszélgetést dr. Rakonczai János vezeti Gulyás Jenő ny. gondnokkal. BESZÉLGETÉS a Szegedi Nemzeti Színház új vezetőivel, dr. Nikolényi István igazgatóval és Pál Tamás zeneigazgatóval és Györkéi Sándor gazdasági igazgatóval terveikről, művészi elképzeléseikről beszélget dr. Csernay László, a Szegedi Operabarátok Egyesületének alelnöke 18 órakor, a Bartók Béla Művelődési Központban (Vörösmarty u. 3.). A FŰ-VÉSZ KLUBBAN 18 órakor jóga. A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 8.) 18-20 óráig A transzcendentális diagnosztika címmel Becsei József klubvezető tart előA MOLNÁR DIXIELAND BAND játszik a Gödör Étteremben (Tisza L. krt. 103.) este 7 órától. EÖRSI ISTVÁN irodalmi estet rendeznek este 7 órakor az újszegedi Móra kollégiumban (Közép fasor 31-33.). A vendég: Eörsi István, akinek új novelláskötetét mutatják be. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig Nyitóbuli. Játszik a Volvox zenekar. Műsorvezető: Mátrai Róbert. BEVEZETÉS A HINDU FILOZÓFIÁBA - 19 órától A hit. A meggyőződés lépcsőfokai címmel folytatódik a sorozat a Juhász Gyula Művelődési Központban (Vörösmarty u. 5.) AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc utca 1-3.) ma 9-12 óráig csipkeverés gyermekeknek, 9—17 óráig közművelődési szakemberképző tanfolyam (I. évf.); hétfőn: 14-18 óráig csipkeverés felnőtteknek. • A kisebbségek kontra jegyző (3.) Szegedi „kisebbségi bomba": a nemzetiségiek elhatárolódnak a cigányoktól? Felelősben nincs hiány, mégis „gazdátlannak", elhanyagoltnak érzik magukat, de leginkább ügyeiket a Szegeden élő és önkormányzatot alakító kisebbségek. A „helyzetről" a legújabb felelős, a kisebbségi ügyek vitelével megbízott önkormányzati képviselő, Tóth Csaba (Polgári Szegedért Egyesület) véleményét is kértük. • Ön szőregi képviselő, s köztudottan jó kapcsolatokat ápol az ott élő szerbekkel. A Torony alatti legújabb történéseket figyelve mit gondol: mennyire érzi magáénak a szegedi közgyűlés a 6 kisebbségi önkormányzatot? - Alig egy hónapja bízott meg a képviselő-testület azzal a feladattal, hogy segítsem a kisebbségi önkormányzatok munkáját. Tudok arról, hogy a két, elsőként megalakult kisebbségi önkormányzat, ntajd a négy újabban született testület, illetve a Kisebbségi Tanács milyen problémákkal küzd. Szerintem is meglepő, hogy például e tanács soros elnökének egyik levele - talán tartalma miatt „eltűnt" a jegyzői irodából. Méltánytalannak tartom, hogy e testület leveleire hosszú hónapok után csak most válaszoltak a város vezetői. Új feladatomból következően tárgyaltam a három alpolgármesterrel. E megbeszéléseken az akadékoskodásnak semmi jelét nem tapasztaltam. Ellenben a hivatal irodáiban járva érzékeltem: a kisebbségi önkormányzatok vezetőit nem tartják „fontos személynek", „ügyintézéskor" szükségesnek tűnt a települési képviselő segítsége és támogatása. G A kívülálló számára nem logikus, hogy a város miért nem lép, miért nem kér az állami kompenzációs keretből, ha egyszer így meg lehetne oldani, hogy - a városi pénzforrások megcsapolása nélkül Szegeden legyen székhelye a kisebbségi önkormányzatoknak. - Tolta maga előtt ennek a problémának a megoldását a város, mert eddig nem volt igazán „gazdája" a kisebbségi ügyeknek. Most megérett a helyzet. A polgármesteri hivatalban dolgoznak annak a közgyűlési előterjesztésnek a kimunkálásán, amelynek eredményeként - igaz, az utolsó pillanatban, de - döntés születhet, s talán még az állami kompenzációt is igényelhetjük. G Ha ez a gond megoldódik, mi lesz Szegeden a következő „kisebbségi lépés"? - A város és a megye között a kisebbségi ügyekben konszenzust kéne teremteni. A területi és a szegedi önkormányzat csak együtt képes megoldani például a Nemzetiségi Báziskönyvtár működtetését és kulturális központtá bővítését, a cigányság gondjainak megoldását. Látni kell: Szegeden a nemzetiségi kisebbségek elhatárolódnak az etnikai kisebbség, a cigányság szervezeteitől. S ez a „kirekesztés" kiszámíthatatlan következménvekkel jár. Ú. I. Polgárok és civilek A Polgári Szegedért Egyesület nagygyűlést tart csütörtökön, február 7-én, este hat órakor a Tisza Szálló nagytermében. A programon először Btró Zoltán előadását hallgatják meg aktuális politikai kérdésekről, majd Apró Juhász János a Civil Parlament megalakításáról szól. Végül dr. Aradi Antal számol be a Polgári Szegedért Egyesület önkormányzati frakciójának munkájáról. A szegedi akadémikusok szelel vetettek Lobbyzásra biztatta a tudósokat Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke, aki pénteken a Magyar Tudományos Akadémia vezetőivel találkozott. A megbeszélés témája az akadémiai törvény végrehajtása, valamint a parlament és a magyar tudományos világ kapcsolatainak szorosabbá fűzése volt. A sajtótájékoztatón elhangzott: az akadémia elnöksége támogatja a szegedi akadémikusok kezdeményezését, hogy a privatizációs bevételek egy részét fordítsák a tudomány finanszírozására. Igazi megoldást azonban nem az egyszeri segély, hanem a rendszeres költségvetési támogatás jelenlegi rendkívül alacsony szintjének emelése jelentene hangsúlyozta Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. (MTI) Gyújtógyertyás tolvajok Ny. Tamás és N. János szegedi lakosok jó ideje igen „nemes" elfoglaltságot eszeltek ki: törött gyújtógyertya darabok segítségével gépkocsikat törtek fel. Minderre a rendőrségen találtak figyelmes hallgatóságra, ahol gyanúsítottként jelentek meg. Lopás alapos a gyanúja miatt állították elő őket, s kiderült, hogy december végén, január elején a Vedres u. - Alsókikötő sor környékén követték el első „haditettüket", ahol egy gépkocsiból Sencor típuBlaskó-koncert Február 6-án, kedden este 7 órakor a Blaskó Dixieland Band ad koncertet a Tantusz Művelődési Házban. Az esten közreműködik: Csanádi Lajos zongorista. sú rádiómagnót, lámpát, tápvezetéket és egy Honeywell T 6360 Room típusú termosztátot loptak el. A jármű piros vagy sárga színű volt. A Vedres utcában szürke, a Fésű utcában piros, a Székely soron szintén szürke színű személygépkocsinak törték be az ablakát, amelyekből azonban nem loptak el semmit. A rendőrség kérése: aki ráismer a jelzett gépkocsikra, az jelentkezzen a 477-577-es telefonszám 16-57-es mellékvonalán. -fürdetését feladhatja személyesen ^/hétköznap 7-19 óráig Sajtóház, Stefánia 10. Telefax: 481-444 DÉLM AGYARORSZÁG KFT. Római katolikus plébániák Belváros - Szombaton 7, 8, 18 órakor: szentmise. Vasárnap 7.30, 8.30, 10, 11.30, 18 órakor: szentmise. Hétköznap 7, 8, 18 órakor: szentmise. Alsóváros - Szombaton 7.15, 16 (óvodásoknak!) és 17.30 órakor: szentmise. Vasárnap 7, 9, 11, 17.30 szentmisék. Hétköznap zsolozsmák 18.15 órakor, hétvégeken 18.30-kor. A kedd esti szentmise után Szent Antalájtatosság van. Gyálaréten vasárnap 9, Kecskéstelepen 10.30 órakor: szentmise. Felsőváros - Szombaton 18 órakor: szentmise. Vasárnap 7, 8.30, 11,18 órakor: szentmise. Hétköznap: 6.30, 7, 18 órakor: szentmise. Rókus - Szombaton 7, 8, 18 órakor: szentmise. Vasárnap 6.30, 8, 9, 11, 18 órakor: szentmise. Hétköznap 7, 8, 18 órakor: szentmise. Béketelepen 12 órakor: szentmise. Móraváros - Szombaton 18 órakor: szentmise. Vasárnap 7, 9, 11.30 és 18 órakor: szentmise. 15 órakor a II. kórház kápolnájában: szentmise. Hétköznap 7, 18 órakor: szentmise. Újszegedi plébánia Szombaton 18 órakor: szentmise. A kápolnában 16 órakor: szentmise. Vasárnap 7, 9, 11.30 és 18 órakor: szentmise. Hétköznap 18 órakor: szentmise. Minden hónap első péntekén reggel fél 8-kor szentmise. Tarjánváros - Szombaton és hétköznap 17 órakor: szentmise. Vasárnap — 9 (diákmise) 11 és 17 órakor: szentmise. Szent József jezsuita templom (Dáni u. 3.) szertartások Hétköznapokon és szombaton 6.30, 7.30, 18.30 órakor: szentmise. Vasárnap 6, 8, 9 (diákmise), 11, 17.30, 19.30 órakor: szentmise. Szeged-Petőfitelep Vasárnap 8 és 11 órakor, hétköznap 8 órakor: szentmise. Szeged-Algyő - Vasárnap 10 órakor, hétköznap 17 órakor: szentmise. Tápé - Szombaton 8 és 17 óra, vasárnap 8, 10 és 17 órakor: szentmise. Kiskundorozsma - Vasárnap 7, 9, 17.30 órakor: szentmise. Szőreg - Vasárnap 9 és 18 órakor: szentmise. Hétköznap 19 órakor: szentmise. Görögkatolikus egyházközség (Lechner tér) - szombaton 17 órakor szentliturgia. Vasárnap 9 órakor: szentliturgia. 10.30 órakor: gyerekmise. Hétköznap 17 órakor szentliturgia. Református egyházközség Honvéd tér - vasárnap 8, 11 és 18 órakor istentisztelet, 11 órakor: gyermekistentisztelet. Petőfitelepen 9 órakor istentisztelet. Újszeged (Szent-Györgyi Albert u. 6-8.) - Szombaton 18 órakor: imaóra, tartja Sípos Ete Zoltán. Vasárnap 9 órakor istentisztelet, tartja Sípos Ete Zoltán, ugyanakkor gyermekistentisztelet, tartja Sípos Emese. 10.30 órakor: istentisztelet Sándorfalván, délután 3 órakor Deszken. Igét hirdet Sípos Ete Zoltán lelkipásztor. Evangélikus egyházközség (Tisza Lajos krt. 16.) Vasárnap 9 órakor gyermekés ifjúsági istentisztelet, 10 órakor úrvacsorai istentisztelet. Makón 14 órakor istentisztelet. Kedden 17 órakor bibliaóra, csütörtökön 18 órakor úrvacsorai istentisztelet. Igét hirdet: Tóth Attila lelkipásztor. Baptista Gyülekezet (Hétvezér u. 5/b) - Vasárnap 9 órakor: gyermekistentisztelet, 10 órakor úrvacsorai istentisztelet, 18 órakor istentisztelet. Hétfőn 18 órakor: érdeklődők bibliaórája. Kedden 18 órakor: ifjúsági bibliaóra. Csütörtökön 18 órakor: istentisztelet. Hit Gyülekezete (Korányi fasor 4.) - Vasárnap 15 órakor: istentisztelet a Csonka János Szakközépiskola sportcsarnokában (Temesvári krt. 38.) Kedden 18 órától istentisztelet Hódmezővásárhelyen, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában. Szerdán 18 órakor istentisztelet Makón, a Megyeház utca 20. szám alatt. Csütörtökön 18 órakor: istentisztelet a Szegeden, a Megyeháza éttermében, a Rákóczi tér 1. szám alatt. Metodista Egyház (Szeged, Londoni krt. 30.) - Szombaton 17 órakor női óra az imaházban. Vasárnap délelőtt 10 órakor istentisztelet, vele párhuzamosan gyermekistentisztelet. Csütörtökön 17 órakor bibliaóra. Pénteken 17 órakor ifjúsági óra, amelynek témája a barátság. (A színjátszókörbe jelentkezőket várnak.) Adventista Egyház (Batthyányi u. 15.) Szombaton 9.30 órától bibliatanulmányozás, 11 órakor istentisztelet, 15 órakor bibliaóra. Pénteken 18 órakor imaóra. Görögkeleti szerb egyházközség (Szeged, Somogyi u. 3.) - Szombaton 14 órakor püspöki vecsernye, vasárnap 10 órakor püspöki ünnepi szentliturgia. Mindkét szertartást dr. Krsztity Danilo, a budai görögkeleti szerb püspök végzi. Magyar Szcientolágia Egyház (Szeged, Római krt. 38. I. emelet, bejárat a Gál utca 12. felől) - A szegedi misszió szentbeszédet tart: február 9-én, pénteken 18 órától Híd a szabadságba címmel. Igét hirdet: Klocker Zoltán. (Időpontváltozásokat, eseményeket minden pénteken 8.3Ó és 9.30 óra között a Csörög a Westel rovat telefonszámán lehet bejelenteni.)