Délmagyarország, 1996. február (86. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-24 / 47. szám
Az olasz fővárosban mutatták be Sharon Stone legújabb, Casino című, Martin Scorsese rendezte filmjét. Ebből az alkalomból érkezett Rómába az amerikai filmszinésznö, aki olasz rendörök, carabinierik szoros védöörizetében távozott a Ciampino repülőtérről szállására. (MTI Telefotó) Isten éltesse! MÁTYÁS tevén szökőnap, ma, szombaton nem jegyez a naptár névnapot. Vasárnap viszont Mátyást köszönthetjük. A név az óhéber Mathal vagy Mattithau nevekből származik és jelentése annyi, mint Isten ajándéka. luitin formájából, a Matthias-bál fejlődött ki mai alakja. A népi megfigyelés ezt a napot Jégtörő Mátyásnak tartja azért, mert ekkor már megtörik a jég, a fagy ereje, és ettől kezdve közel a tavasz. • Elfogták a szökött rabokat A rendőrség csütörtökön késő este elfogta a Vl-VII. kerületi Rendőrkapitányság fogdájából hajnalban megszökött három rabot: az erőszakos közösülés miatt előzetesen letartóztatott Szarvas Lászlót, a lopás miatt előzetesen ugyancsak letartóztatott Adamcsák Zsoltot és a természetellenes fajtalanság miatt fogdába került Lukács Lászlót. Távozásuk úgy zajlott le, hogy a zárkából eddig meg nem állapított módon kijöttek, majd egy rács kibontása útán felmásztak az épület nyeregtetejére, ahonnan ezután 16 lepedőből összecsomózott hágcsón leereszkedtek az utcára. A RÁDIÓ „PARTISCUM" zenés hírmagazinja S/rrkrszMi, zenei szerkeszti!: Horváth András 16.00 Hirek, idójárás, úlinform. 16.15 A zene szárnyán. Zenés, filmes hirek, pletykák, információk, sok zenével. 16.30 Dugó - közlekedók figyelmébe. 17.00 Hfrek, időjárás. útinr«rm. 17.15 Házról házra. Vendég: dr. Szerdahelyi Zoltán, az IH igazgatója. 18.00 Délutáni krónika. 18.15 Kádiólottó és nyereményjátékok. Vasárnap Szerkcsztó: Herényi Attila. Zenei szerkesztő: Horváth András 16.00 Hírek, időjárás, ítinform. Heti tőzsdei Összefoglaló. 16.30 Dugó - kiizlekedOk figy elmébe. 17.00 Hirek. IdOjárás. útinform. lapcldzetcs. Zene. made in Szeged. 18.00 Hírösszefoglaló. idOjárás. útinform. 18.30 A hétvége sportja. „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mindennap 16-19 óráig a 94.9 MH/.-en Hirdetésfelvétel: Szeged, Párizsi krt. 32. Tel.: 325-930.323-811 Tel/Fax: 491-119 ywvwwvwwwwv Bármikor, bárhonnan, £ bárhová a legolcsóbban. > Ezért kell í a törzsutas kártya! WMMWWVYVWX • Orvlövész Szarajevóban Egy orvlövész rálőtt egy autóbuszra és megsebesített egy utast Szarajevóban - közölte a városban állomásozó NATO-csapatok szóvivője. Jacques Fauteux százados elmondta, hogy a járműbe három lövedék fúródott, amikor a busz a Stup hídhoz közeledett, és az egyik utas a lábán könnyebben megsebesült. A Szarajevóban a rendet felügyelő nemzetközi rendőri erők megkezdték a nyomozást, de egyelőre még azt sem tudni, honnan jöttek a lövések. • Menotti kórházban Szívpanaszokkal kórházba szállították Gian Carlo Menottit, az ismert olasz zeneszerzőt, a spoletói fesztivál létrehozóját. Állapota nem ad okot aggodalomra. A 84 éves Menotti mellkasába pacemakert ültettek be és jelenleg megfigyelés alatt tartják a kórház intenzív részlegén. Orvosai szerint a hét végén elhagyhatja a kórházat. • Tengerben egy F-l 4-es Tengerbe zuhant az amerikai haditengerészet egy F-14A típusú vadászgépe az Arab-öbölben. A gép két pilótáját kimentették, és kisebb sérülésekkel a ÜSS Nimitz repülőgép-hordozóra szállították vissza őket. Egyelőre nem bizonyított, hogy a baleseteket motorikus hiba okozta volna. e Albánia aranya Franciaország megállapodott Albániával arról, hogy Tirana visszakaphatja azt a 30 millió dollár értékű aranykészletet, amelyet a II. világháború végén a szövetséges hatalmak vittek el a balkáni országból, félve attól, hogy az a kommunisták kezére kerül. Az 1,5 tonna összsúlyú aranyöntvényeket, illetve érméket, amelyek egy angol-amerikai-francia bizottság gondnokságában vannak a brit jegybankban elhelyezve, márciusban Albániába szállítják. j/J gy belvárosi bérház egyik levél~I ládájában időnként névtelen levelek jelennek meg, amelyek írója mocskos javakkal illeti az egyik ott lakót. Az átjáróház - amelynek ablakaiból még a régi Tisza-hidra is rá lehet látni - hamarosan elnéptelenedik; a bérlők kiköltöznek <ha találnak számukra elfogadható „cserelakást"), a kapukon építőmunkások hozzák-viszik a törmeléket, meg a téglát, cementet. A névtelen leveleket tartalmazó láda még egy ideig ott marad a kapu alatt, s talán nem kerül bele több gyalázkodó paptrfecni, kettébe hajtva, boríték nélkül. De addig még akár több hónap is eltelhet, és a levelek száma közben föltehetőleg gyarapodni fog. Most tizennégynél tartunk. A kézírás odavetett, szándékosan Nyilas Péter elnagyolt: a rövid, egy-két mondatos szöveg alatt az „Öcsi" aláírás jelenik meg, már amennyiben ez egyáltalán aláírásnak tekinthető. A levélíró másfél esztendeje szórakozik ezzel. Szókincse, találékonysága nem sokatfejlődött ezalatt, többnyire ugyanazokat a trágárságokat veti papírra kék, vagy alkalmanként zöld színű golyóstollával. Vajon mire kell neki ez az egész? Van-e valami mögöttes szándék (mégha bármily piszkos is), ami vezérli? Persze mindnyájan tudjuk, hogy nem mindig lehet ésszerű magyarázatot rendelni a tettek mellé. „Action gratuite": logikai és lélektani szempontból megmagyarázhatatlan cselekedet - mondja erre a művelt francia (no meg az Idegen szavak és kifejezések szótára). Az egy kaptafára készülő levelek időnként ott hevernek a kapualjban, a kőre terítve, hadd lássa végre a levélíró, hogy semmiféle célt nem tud elérni, s a firkálmányai senkit sem érdekelnek. Valamint, hogy esetleg elszégyellje magát. De ő valószínűleg nem ismeri ezt az érzést. Talán most is, ebben a pillanatban, ott ül a konyhaasztalnál, kezébe veszi a kék golyóstollat (esetleg a zöldet), és írni készül, miközben egyetlen dolog vezérli. Az aljasság. • Csizmás kutyák Ha nem is a mesebeli csizmás kandúr mintájára, de gyakorlati megfontolásból csizmát húznak a brit hadsereg Londonban IRA-bombák után szimatoló ebeinek négy lábára - közölte a hadsereg szóvivője. A csizmás kutyák fgy képesek lesznek a bombasujtotta épületekben fegyverek és további robbanószerkezetek után szimatolni anélkül, hogy tappancsaikat felsértené a fém- és üvegtörmelék. Az újfajta védőlábbelit már ki is próbálta két labrador - Sam és Luke. A kutyák úgy néztek ki, mintha búváruszonyokat viseltek volna és szemlátomást élvezték a dolgot. Nemzetközi személyzettel a fedélzetén tizennégy napos útra indult a floridai Cape Canaveral űrközpontból a Columbia amerikai űrrepülőgép. A hétfőnyi legénység legfontosabb feladata az lesz, hogy két napon át egy halászzsinórvastagságú pórázon vontasson egy műholdat. A művelet célja egyrészt különböző fizikai kísérletek elvégzése, másrészt annak kipróbálása, vajon gerjeszthető-e elegendő energia akkor, amikor a különleges pányvát keresztülvontatI'ák a Föld körüli mágneses mezőkön. Képünkön: az indulás pillanata. (MTI Teefotó) Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak sebességei len őrzési akcióra a járművezetők. Szeged: 5 és 7; Makó: 9 és 14; Kistelek: 15 és 23; Vásárhely: 6 és 22 óra között. Vasárnap - Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Kistelek: 15 és 23; Vásárhely: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartjal • Megfagytak a halak Ukrajnában a rendkívül hideg tél tömeges halpusztulást idézett elő Poltava megyében, a kremencsugi víztárolóban: illetékesek szerint 300 ezer tonna döglött hal hever a medence alján. A ciszterna víztömege olyan nagy mélységben megfagyott, hogy a vízgyűjtő aljába szorult halak nem jutottak elegendő oxigénhez. Az ukrajnai polgári védelmi hatóság közlése szerint a tömeges halpusztulás a környék lakossága körében fertőzéseket okozhat azáltal, hogy a haltetemek a folyók vizébe kerülnek. Címszavak az ASER Enciklopédiából HULLARABLÓ: Állatkertben elpusztult négylábúra tett kijelentés. ('Röre' sugallata nyomán). MESTERLÖVÉSZ: Kisiparosok kilövésével foglalkozó személy. ESTÉLYI TOALETT: Elegáns összejövetel céljára berendezett mellékhelyiség. HEGYESHALOM: Határközeli autóút mentén dolgozó prostituált ragadványneve. ABSZINT: Részegségi fokozat. Saját unokáinak ad életet Ha minden jól megy nemsokára saját unokáit szüli meg egy 46 éves amerikai asszony. Unokáit, mert a lombikban megtermékenyített petesejtből ikrek fogantak. Johnie Alevine most 28 hónapos terhes, hasában fiának és menyének magzataival. A pótanyanagymama szerint a fiataloknak ez az egyetlen esélyük, hogy gyermekük legyen, mert a fiatalasszony, méhének elferdülése miatt nem képes teherbe esni. A mesterséges megtermékenyítés során a fiatalasszony petesejtejeit lombikban termékenyítették meg az apa hímivarsejtjeivel és a már megtermékenyült petesejteket ültették be a „ nagymama mehébe. A „nagymama" a tervek szerint május elején szüli meg az ikreket. Johnie Alevine nem az első amerikai asszony, aki saját unokáját hozza világra: 1991-ben egy 42 éves, 1992-ben pedig egy 53 éves asszony hozta meg ezt az áldozatot gyermekeiért. Egy brit turista látomása kerülhetett sor, mert a Anyaszült meztelenre vetkőzött és a jéghideg Moldvába vetette magát csütörtökön délután Prága központjában Andrew James Charles huszonkét éves brit turista. A fiatalember átúszott a folyó közepén lévő szigetre, beszólt egy csónakba, s ott térdreborult és hosszú percekig imádkozott. Amikor a rendőrségi mentőcsónak a helyszínre ért, ismét úszott egyet, majd a Légionáriusok hídjánál próbált meg imádk de erre mar oznem rendőrök elfogták és kórházba szállították. Később az orvosoknak elmondta: kocsijával a rakparton haladt, amikor látomása volt. Megjelent neki Szűz Mária a kis Jézussal a karján, s felszólította, hogy azonnal tisztuljon meg bűnös életétől, s legyen buzgó hívő. A fiatalember a felszólítás után gondolkodás nélkül az út melletti járdára irányította autóját, kiszállt, levetkőzött, s a folyóba ugrott. Bár a látomás tényét az orvosol! nem tudták igazolni, a rendőrök a brit turista kocsiját bekapcsolt motorral, benne minden iratával és útipoggyászával a megadott helyen valóban megtalálták. Az orvosi vizsgálat szerint a fiatalembernek egy kis meghűlésen kivül nem történt semmi baja, s kábítószerhasználat jegyeit sem fedezték fel nála. Biztos ami biztos alapon azonban mégis beszállították a prágai pszichiátriai intézetbe, ahol szakorvosok döntenek esetleges további kezeléséről. • Kicsik és idősek Óvoda és öregotthon egy fedél alatt - kísérleti jelleggel ilyen intézmény működik a hollandiai Leeuwardenben. - Az együttélésnek pozitív terapeutikus hatása van, mind az idősekre, mind pedig a kicsikre nézve - állítja a kísérlet koordinátora. Két éve közös játszóterem köti össze az óvodát az öregotthonnal. - A túl aktív gyerekek nyugalmat találnak az időseknél, ugyanakkor elveszítik az öregekkel szemben gyakran fennálló félénkségüket. Ennek nyomán sokkal önfeledtebben viselkednek a 80-90 évesekkel. Az idősek viszont szeretnek a gyerekekkel beszélgetni, énekelni, foglalatoskodni, s az öregotthonnak még egyetlen lakója sem panaszkodott a kis szomszédokra. • Egerészölyvmatuzsálem Legkevesebb 25 és fél éves egy ludwigshafeni egerészölyv és ezzel csupán két hónappal maradt el e ragadozó madárfajta szabadon élő példányainak életrekordjától. Lehetséges azonban, hogy még öregebb, mivel nem tudni pontosan, mikor gyűrűzték meg a madarat. Az egerekkkel és vakondokkal táplálkozó egerészölyvek, amelyek Németország ragadozó madarai közül a legnépesebbek, általában csak öt és fél évig élnek. Egyes egyedeik azonban elérhetik akár a huszonöt évet is. • Megszökött egy farkas Megszökött egy engedély nélkül tartott kaukázusi farkas pénteken a SzabolcsSzatmár-Bereg megyei Buj község egyik külterületi portájáról. A 10 hónapos, szürke színű állat megtermett németjuhász kutya nagyságú, 60-70 centiméter magas. Nyakában örv volt, 15-20 centis láncdarabbal, amit persze szökése óta akár el is veszíthetett. A farkas félénk, nem valószínű, hogy emberre támad, de jobb az elővigyázatosság. Ezért aki látja, ne kezdjen futni előle, vagy ne tegyen felé hirtelen mozdulatot, mert félelmet kelthet az állatban, ami esetleg agresszívvá teheti. A megszökött vadállat több napja nem evett, így feltételezhető, hogy háziállatot próbál zsákmányolni. Az is lehet, hogy - mivel egy ideig szelídítették - kutya módjára próbál ennivalót kérni. • Kétezer éves szállítólevél Kutatók közel kétezeréves szállítólevelet találtak azon a helyen, amelyen a holt-tengeri tekercsekre bukkantak. Esther Eshel, a jeruzsálemi héber egyetem kutatója elmondta: ez az első frott emlék annak a zsidó szektának, az esszénusoknak a mindennapi életéről, amelynek tagjai a holt-tengeri tekercseket írták. A szállítólevélen ez olvasható: „Elazarnak ... A második évben ... Jerikóban." A szöveg datolyát és fügét is említ. Esthér Eshel szerint a második év a rómaiak elleni zsidó felkelés második évére vonatkozik. A felkelés a Krisztus előtti 66. évben robbant ki. • Pavarotti kalandja Luciano Pavarotti olasz tenorista elismerte, hogy viszonya van fiatal titkárnőjével - adta hfrül a Chi című olasz folyóirat. A magazin legutóbbi számában a címoldalon jelentette meg a tagbaszakadt Pavarottit és 26 éves titkárnőjét ábrázoló fényképeket, amelyeken épp a tengerben csókolóznak barbadosi nyaralásuk idején. Egy újságírónak nyilatkozva a 60 éves Pavarotti elismerte, hogy nagyon boldog Nicoletta Mantovani kisaszszonnyal. „Bűn lenne ezt elrejteni, vagy letagadni" mondta az énekes. A tenorista 35 éves felesége, Adua már elindította a válási procedúrát. steiknemn SZEGED, Fekete sas u. 25. Megérkezett a '96 év tavaszi árukészlete! ••NNA M#EA Női kabátok 20% Steilmann blézerek 50% Steilmann női ruhák 40% árengedménnyel! Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig keleten többnyire erősen, másutt változóan felhős idő várható. Az északnyugati szél gyakran elénk lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 1 és mínusz 4 tok között valószínű. Négy magyar hegymászó indult el a romániai Orsovából a múlt év végén azzal a céllal, hogy téli körülmények között végigjárják a Kárpátok 3500 kilométeres gerincét, beleértve a legmagasabb csúcsokat is. A képen: Papp Imre, Mezei László, Mályi József és Ferenczy Miklós a Vereckei-hágó közelében e hét közepén. (MTI Telefotó) RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON: (j@8D tMmmm ?Az Országgyűlési Könyvtár & állományából törölve