Délmagyarország, 1996. február (86. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-10 / 35. szám

1996. FEBRUÁR 10., SZOMBAT Esti biológia Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy nagykorú vagyok. Bizonyos értelemben az is vagyok, de a ruházatom miatt folyton taknyos kölyöknek néznek, és a legkevésbé viseltes kertésznadrágom se emeli a koromat és a tekintélyemet. Eleinte különböző sapkákkal is próbálkoztam, de ahogy hullani kezdett hajam, kihajítottam mindet, mármint a sapkákat, meg egyébként is mindig összerettentem, ha megláttam magam egy kirakatban, mert amíg a fejemen volt a sapka, teljesen megfeledkeztem róla, s amint megpillantottam magam, vagyis azt az alakot, akiben nem ismertem magamra, hirtelen azt hittem, hogy másvalaki lettem. Sokszor gondoltam arra, hogy mi lesz, ha még ötven éves koromban is leöcsiznek, s Ne öcsizz többé! a focipálya széléről engem zavarnak el a labdáért. Hát mit mondjak, gondolom, megértik, sorsfordító ötletek után kutattam. De nem is kellett sokat várnom, uszkve fél évnyi gondolkodás után beugrott a mentőötlet: ha a ruha tesz taknyos kölyökké, hát nem fogok ruhát viselni. Először aggasztott, hogy mit fognak szólni az emberek, de úgy döntöttem, végre a kezembe kell venni az ügyemet, nem adhatok mindig más szavára, nem múlhatok azon, hogy mások mit gondolnak rólam, gondoljanak csak azt, amit akarnak, nekem arra van szükségem, hogy én mit gondolok magamról. És hogy teljesen megváltoztassam az életemet, mindennek tetejébe még azt is elhatároztam, hogy nem a lakásom ajtaján fogok távozni és azon át hazaérkezni, hanem az ablakon át, amely egyenesen az utcára nyílt, így rengeteg időt is megspóroltam magamnak. Néhány napig döbbenettel figyeltek az emberek, azt hitték, hogy csak meg akarom botránkoztatni őket, pedig dehogy, egyáltalán nem erről volt szó, hanem arról, hogy végre ne öcsizzenek, kapjam meg a kellő tiszteletet és figyelmet. Hát megkaptam. Volt aki egyenesen a fejére mutogatott, mármint hogy megbuggyantam, de még ezt is jobban viseltem, mintha öcsiznének. Pucérságommal végre elértem, hogy nem zavargattak a foeipálya mellől a labdáért, és nem legyintettek rám, ha mondtam valamit. A téli időszakban viszont nem volt túl kellemes így közlekedni, de hamarosan ezt is megszoktam, végre megedződött minden porcikám, és furcsa mód az étkezési szokásaim is megváltoztak. Kedvenc ételem a csirke farhát lett, amit apró nokedlikkel faltam föl. Az étkezésre a nagyobb energiaveszteség okán többet költöttem, de megérte. Próbálják csak ki, meztelenül valahogy minden sokkal egyszerűbb és világosabb, megszűnik minden előítéletünk, még magunkkal szemben is. Podmaniczky Szilárd Tanárnő bejön: Jó estét gyerekek, remélem agyban vagytok már! Diákok: Mostál fogat' Tanárnő: Gurguláztam, köptem és ezt forszíroztam, a vesémet jól kicsövesítettem a mászókán. 1. diák jelentkezik Tanárnő: Csak ez jutott eszedbe, vagy mindig másra gondolsz? 1. diák: Már meg is van bennem: ha a biológiából leérettségizek, akkor lehet gyerekem egy baba? Tanárnő: Nem kell mindig meztelenre vetkőznöm ahhoz, hogy már most jó benyomást tegyek rám. 2. diák: Az egysejtű élőlények is járhatnak hajdonfőtt a gyárba dülöngélni? Tanárnő: Tudod, az úgy valahogy, hogy kilyukasztod a cipődet és fogadhoz vered a darazsat. 3. diák: Én vadásznak öltözzem vagy tilinkónak a nyári gyeplabda-kiállításon? 2. diák: Csak azt ne hidd, hogy áteshetsz az érem harmadik oldalára! Tanárnő: Koldusbotra akartok ugratni? Ahhoz korábban kenjetek fel! Sok víz lebuzog még a dudán, mire kinyílik a kegyelmem a bikkfa! 4. diák: Ki szeretnék kéreckedni a fasirtosba. Tanárnő: Csak siess összevissza, nehogy kiszáradj a folyosón! 4. diák el Tanárnő: most nyissátok ki ellenkező irányba a szátokat és jól merüljetek ki! 5. diák: Vadkacsát kapunk a nagybőgőbe? Tanárnő: Mire elszámolok ötig, mondjátok meg, hogy melyik gyógynövény vonalkódját rajzoltam a táblára. (Rajzol.) 4. diák vissza: Néhány kardszárnyú delfint letegeztem. Tanárnő dühösen: Zökkenj vissza, ha nem jó járt! Különben fából vaskarikát hasítok a disznóbőr nejlonzacskódból! 4. diák: Fel is út meg gyüszmész az én utcámba! Tanárnő: 3, 627549 és 5. 1. diák jelentkezik: Tanárnő, én beszippantottam egy kis téglaport. Tanárnő: Egy kéjmíves lehorzsolhatja a térdét, de: ki mint vet, úgy marad. 3. diák: Foszforeszkálhatnám a válaszadó szerepét a térdnadrágom alatt? Tanárnő: Lássuk, hogy' gyümölcsözöl?! 3. diák: Ez a botsáska jele, amikor füttyent a többieknek, hogy arcizma se rezdül, vagy beugrik a meszes gödörbe. 2. diák: Nem hallok én motorzúgást a fülemmel? Tanárnő: Ezen köhögnöm kell. 4. diák: Tetszik kérni egy papírfecskendőt, azt hiszem, nyáron hozattunk a vízlilovakkal egy köteg bálnával. Tanárnő: Eszek, nem eszek, nem kapok sást. 5. diák: Tetszik ismerni a Ferit? Tanárnő: Milyen Ferit' 5. diák: Hát aki lenyelte a szertárkulcsot. Tanárnő: Majd jövök én nektek mindjárt kiparcellázni. Addig lövi a pók a hálóját, amíg meg nem verik. 1. diák: Megkérdezhetem, hogy lesz-e házi fejadagunk, miután leborotváltassam-e a lábamról a szórt vagy ne? Tanárnő: Hóbortos feladvány, véssétek az agyaratokba: Ha elfelejtjük kikapcsolni a mosógépet, akkor hány családos anyák esküsznek egyre jobban arra, hogy Mucus Cévolának két szeretője volt, amikor mind a két kezét egyszerre tartotta a tűzbe? 3. Diák: Hűha, én zsákutcába megyek, ha úgyse fordulok vissza. Tanárnő: Végezetül énekeljük el a biológiai induló: Isten véled, édes Piroskám / Reméljük, a zsűri kirostál... (podmaniczky) „A hírszerzés világában nincsenek érzelmek, csak tények és érdekek."„Nem a tárgy az érdekes, hanem az, ahogy a történet megvan írva és az a gondolkodásmód, ami ott feltárul." Laza kalandozás egy Zsoldossal a kémirodalomban Zsoldos Sándorral már régóta szerettem volna beszélgetni erról a témáról. Azért pont vele, mert több éve tartó Ismeretségünk révén tudom, hogy megszállottja a kémirodalomnak és a tetejébe még irodalmár is. Amellett, hogy az ELTE-n XX. századi magyar irodalmat tanít, Somlyó Zoltán publicisztikáit rendezte sajtó alá 1986-ban, majd Füst Milán összes verseinek 1988-as kiadását szerkesztette, jelenleg pedig Babits Mihály levelezését fésüli kötetté. Hogy miként passzolnak mindehhez a kémtörténetek? - Nem csak a szűkebb kutatási területemet olvasom, hanem az egész irodalmat. Emellett gyermekkoromban nyomozó akartam lenni és ez a vágyam később abban kimerült, hogy az összes hozzáférhető krimit végigolvastam. Egy idó után telítődtem, és már a könyv elején meg tudtam mondani, mi lesz a vége. Az elsó lépést a krimiből a kevésbé kiszámítható kémregény felé Graham Greene egyes kötetei jelentették. Olvasmányos, de igényes müvek ezek, bár lehet, hogy nem a legmaradandóbb részei az irodalomnak, - Honnan ered a kémtörténet, mik a gyökerei/' - Ez bizonytalan, mert a kémkedés a legősibb foglalkozások egyike, valószínűleg csak a prostitúcióval lehet együtt említeni. Különösen azért bizonytalan, mert az emberek igazán egyiket sem szeretik maguk körül, bár mindkettővel kacérkodnak. Kémtörténetet egyébként - ahogyan egy angol összefoglaló munka írja - már a Bibliában is találni. A magyar kiadású Világirodalmi lexikon C<x>per: A kém című könyvéhez vezeti vissza a kémregényt. Amit ma kémtörténetnek nevezünk, azt ez a már említett angol kötet a XIX. század végétől, de inkább a XX. század húszas éveitől eredezteti. Graham Greene elsó ilyen témájú kötetei már a 40es években megjelentek, Maugham Ashenden-történetei pedig még korábbiak. - Kik Írják a jobb kémtörténeteket? Az trrík, saját fantáziájukból, esetleg megtörtént esetek alapján, vagy olyan szerzők, akik maguk is kémek voltak? - Nagy valószínűséggel azok az írók, akik kémek is voltak, vagy valamilyen meggondolásból, vagy „szükségszerűségből" kapcsolatba kerültek saját államukkal. Orwell, aki bár kémregényt nem írt, Churchill titkosszolgálatában szolgált, akárcsak Ian Fleming, a James Bond-történetek írója. Greene is hírszerző tiszt volt, mint később bevallotta, ugyanúgy, mint az általam legjelentősebbnek tartott kémregényíró, John le Carré. - Számtalanszor előfordult, bogy kisebb-nagyobb beosztású hírszerzők megírták a visszaemlékezéseiket. Például Scbellenberg, a náci Németország titkosszolgálatának vezetője és még sokan mások. Mennyire tekinthetők ezek bitelesnek és mennyire bitelesek az egykori kémek által írt kémregények? - Ki tudja? Az valamennyire érzékelhető, hogy egy írásban mennyi a propaganda, a púder, és mennyi a valóban feltárt titok. Valószínűleg a szerzők sem látnak mindent tisztán, vagy ha igen, akkor nem kötik az orrunkra, hogy a történteknek mennyire adják hiteles olvasatát. Erről legfeljebb az unokáink fognak -ijlh r) • Zsoldos Sándor nyomozó akart lenni. (Fotó: Révész Róbert) meggyőződni, mindenesetre a szövegösszefüggésekből kiderül, hogy bizonyos mozgásoknak mennyire hihető változatát adják. - Elhangzott már néhány név. Grabam Greeneé, John te Carréé például Melléjük teszem Fredericb Forsytbét. Az ő műveik hogyan viszonyulnak egymáshoz? - Szerintem vannak iparosok és vannak „művészek", a művészt idézőjelben értem. Greene és le Carré műveltsége igen nagy és mindketten a legszínvonalasabb angol irodalom hagyományait viszik tovább, ezért az irodalomhoz való viszonyuk egészen más, mint Forsythé. Forsythnál egyértelműen a történet dominál, az emberi vonatkozások legfeljebb egy két hölgy karjaiban, és lábai között való megpihenést jelentenek, míg a „művészeknél" egészen más - több - az emberi tényező. Ók nem a cselekményre helyezik a hangsúlyt, illetve csak az egyik hangsúly van ott, mert az eladhatóság is fontos. Viszont az igazi kémtörténetek, akár iparos, akár „művész" írta óket, többnyire fantasztikusan jól vannak megcsinálva. — Hobn te Carré „komolyságát" egyes magyar irodalmárok is elismerték, hiszen nem semmi ba valaki angol kémregény íróként belekerül a Világirodalmi lexikonba. — A magyar közönség viszont kevésbé kedveli le Carrét. Valószínűleg a hazai bestsellerfogyasztó közönség számára ó már az igényesebb irodalomhoz tartozik. Viszont érdekes, hogy Forsyth itthon sem a legolvasottabb író. Pedig Forsyth könyvei „csak" zseniálisan megírt cselekménysorozatok, amiket egy este elolvashatsz és nem biztos, hogy még egyszer el kell olvasnod őket. John le Carré viszont nem csak stílusában igényes, hanem a cselekmény bonyolításában is. Az ó megértése komoly agymunkát igényel, ezért nyilván kevésbé, vagy másképp szórakoztat. — Más okból van kontraszt Fleming és le Carré között. James Bond elegáns nőideál le Carré visszatérő főhőse, George Smiley viszont szakadt, kövérkés kishivatalnok, a XVII. századi angol irodalom megszállottja. - James Bond nem reális figura. Magányos hősök a XX. században nagyon ritkán fordulnak eló. Az is kérdés egyébként, hogy James Bond mennyire Fleming találmánya, vagy mennyire propagandafigura, akit a hatalom „sugallt" az írónak. - Mi a helyzet a magyar kémirodalommal? Volt é, van-e egyáltalán? - Kémekkel foglalkozó könyvek vannak, viszont nagyon kevés magyar kémregényt olvastam, és különlegesen kevés olyat, ami tetszett is. Mattyasovszky Hódtörténeteiben nem csak a világuk zavart, hanem a megírásuk módja is. Berkesi András rendkívül gördülékenyen és izgalmasan ír, de az ó kémtörténeteiben nagy szerepet játszik személyes múltja, amelyben ó ideológiai kérlelhetetlenséggel nyilatkozott az ellenfelekről. Ez mindenképpen propagandisztikussá tette a müveit. A két pólusú világrendszer idején egyébként is evidens volt - ez mindkét oldalra értendő -, hogy a mi hírszerzőink a hósök, akik pedig a mi titkainkat szeretnék kifürkészni, azok a gaz, ártó szellemek. John le Cáriénál ebból a szempontból is sokkal árnyaltabb a helyzet. A kisember, aki akár a saját országa vezetőinek megbízásából cselekszik, akár az ellenfélnél tevékenykedik, mindenképpen csak vesztes lehet. Le Carrénál nincsen győztes ideológia. A Kettős szerepben előszavában az ellenfeleknek is megköszöni a segítséget, tehát tulajdonképpen egy „ökumenikus" könyvet írt, ami azért nagyon fontos, mert nem az ellenállást szítja, hanem a megbékélést segíti. - A kémregény trrík győztesen kerültek ki a hidegháborúból hiszen le Carré és Forsytb is publikáltak azóta nem is egy regényt - Le Carrénak három regénye jelent meg a hidegháború óta, ezek közül a magyar közönség még csak az Éjszakai portást olvashatta. Forsytnál az Átverés az angol titkosszolgálat rendszerváltozásáról szól, az Isten ökle pedig az Öböl-háború hátterét villantja föl, amit egyébként Forsyth a helyszínen tanulmányozott. Nem kérdéses, hogy a hírszerzés igen fontos szerepet játszott abban a háborúban. -Szerinted mi lesz a jövő? - Mindenképpen a politikai és történelmi változásoktól függ majd a kémtörténetek témája. A módszerek nem nagyon változnak, az ellenségkép viszont igen. Most már nem valamely nemzet vagy ideológia az ellenfél, hanem például a nemzetközi terrorizmus, a fegyver- és kábítószer-kereskedelem, meg persze az ipari kémek. A kémirodalom valószínűleg a békés élet megteremtését is szolgálhatja, megmutatva azt, hogy ami ellen a titkosszolgálatok harcolnak, az a polgári lakosság többségének is rosszat jelent, mert társadalmi helyzettói függetlenül nagyon sok ártatlan áldozatot szed. Ha továbbra is profik írják a kémtörténeteket, akkor a világ jobb látását is szolgálhatják azáltal, hogy más szemszögből tudják figyelemmel kísérni a különféle változásokat, mozgásokat, illetve belelátnak a politika boszorkánykonyháiba is. Ráadásul regényeik soha nem lesznek olyan kiszámíthatók, mint a bűnügyi történetek. Zoltán Csaba