Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-24 / 20. szám

4 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1996. JAN. 24. • A Talent Rt elnöke nyilatkozik • Politikai sárdobálás helyett párbeszédet! Botka leköszön, ha ••• Botka annak a Talent Rt.­nek az elnöke, amely 5 évvel ezelőtt 20 esztendőre vette bérbe az Újszegeden találha­tó ingatlant, az egykori KISZ-iskolát. A cég jelen­leg 10 millió forintos bérleti díjjal adósa a Dél-Magyaror­szági Gyermek és Ifjúsági Alapítványnak. Néhány nap­pal ezelőtt az említett alapít­vány kuratóriumának elnö­kével, Sütöri Lászlóval ké­szítettünk interjút, ennek ap­ropóján érezte időszerűnek az országgyűlési képviselő, hogy kifejtse a maga állás­pontját. - A sajtóban hosszabb ideje zajlik a politikai sárdo­bálás az egykori KJSZ-isko­lát bérlő Talent körül. Eddig még nem nyilatkoztam, ám most, az engem ért támadá­sok miatt is időszerűnek ér­zem, hogy kifejtsem állás­pontomat - mondta Botka László. - Az eddigi nyilat­kozók jónéhány tényt elfer­dítve tártak a nyilvánosság elé. Éppen ezért egy kis tör­téneti visszatekintéssel kez­deném. Az országgyűlési képvise­lő aprólékosan elmondta ­amit egyébként már lapunk­ban többször tagialtunk -, hogy a volt KISZ-vagyon kezelésére, működtetésére hozták létre a Nemzeti Gyer­mek és Ifjúsági Alapítványt, amely úgy döntött, hogy egyes ingatlanokat helyi ala­pítványok kezébe ad. így történt ez a szegedi intéz­mény esetében is. A helyi alapítvány meghirdette, majd bérbe adta a Talentnak - a cégnek egyébként 75 százalékban éppen az ado­mányozó, a nemzeti alapít­vány a tulajdonosa -, amely Annyi kulisszatitkot elárulhatunk a kedves olva­sónak, hogy az esetek nagy többségében az újság ke­resi meg azt a poltikust, akinek véleményére éppen kíváncsi. Adódik olyan helyzet is, amikor egy politi­kus sajtótájékoztatón közli aktuális mondandóját. És előfordul - Botka László, a fiatal szegedi szocia­lista honatya esetében nem először -, hogy a politi­kus személyesen fordul a sajtóhoz, a szerkesztőség­hez: nyilatkozni szeretne. így történt ezúttal is. az egykori kuratóriumi elnök Póda Jenő MDF-es honatya előrelátó, ügyes húzásának köszönhetően, inflációköve­tő díjat köteles fizetni érte. Menet közben kiderült, hogy ezt az összeget - ez idén ez már közelebb van a 10 milli­óhoz, mint az öthöz - képte­lenség kigazdálkodni. • Miként lett a Talent Rt. elnöke? - A helyi és az országos alapítvány, valamint a Ta­lent is többször megkeresett és elpanaszolta, nem képe­sek megoldani a lehetetlen helyzetet - magyarázta Bot­ka László. - Azonnal lát­szott, rengeteg hiba csúszott az ifjúsági vagyon hasznosí­tásáról szóló elképzelések közé. Az pedig végképp gro­teszknek tűnt, hogy két ifjú­sági alapítvány került egy­mással szembe. Semmi más­ra nem vállalkoztam, mint hogy politikai súlyomat is latba vetve megpróbáljak rendet teremteni. • Hogyan képzelte ezt el? - Négy pontból álló tervet készítettem. Az első az in­gatlan eladására vonatkozott, ha ez megvalósul, akkor az összeg kamatából a tulajdo­nos alapítvány bőségesen gazdálkodhatna. A második a két alapítvány összeolvasz­tását tartalmazza, a harma­dik a szerződés módosítását, a Dél-Magyarországi Gyer­mek és Ifjúsági Alapítvány tulajdonszerzését a rész­vénytásaságban, a negyedik pedig a Talent leköszönését és az elszámolást szorgal­mazta. Az anyagot még ta­valy ősszel elküldtük az ala­pítványnak, azóta sem kap­tunk rá érdemi választ. Ahe­lyett, hogy politikai párbe­széd kezdődött volna a té­mában, sárdobálás vette kez­detét. De ebben az ország­ban már megszokottnak mondható, ha valaki tisztáz­ni szeretné a kérdéseket, azt befröcskölik. • A tulajdonos, a kura­tórium úgy tervezi, hogy felbontja a bérleti szerző­dést, amennyiben a Ta­lent nem rendezi záros határidőn belül a tartozá­sát. A cég elnökeként ho­gyan látja a jövőt, mit szándékozik tenni? - Mielőtt a konkrét kér­désre válaszolok, elmon­dom, a közelmúltban a Par­lamentben új törvényben szabályoztuk az alapítvá­nyok helyzetét. Felülvizsgál­juk, hogy jól működik-e az a rendszer, amely a helyi ala­pítványokra bízta az egykori KISZ-vagyon kezelését. Amennyiben az adott helyen nem vált be, akkor gondol­kodni kell, miként módosít­sunk rajta. Az rt. közgyűlése február 12-én ülésezik, ek­kor dönt majd, mi a teendő a továbbiakban. Szerintem a két alapítványnak meg kelle­ne egyeznie az együttműkö­désben. Semmilyen más ésszerű megoldást nem tu­dok elképzelni. A háttérben politikai erők csatározását vélem felfedezni. A cél az, hogy a Talentet eltávolítsák az ingatlanból, olyannak ad­ják ki - lényegesen olcsób­ban - az intézményt, aki va­lakinek a valakije... • Mit szól ahhoz, hogy az MSZP szegedi elnök­sége elhatárolódott Botka Lászlónak a Talent Rt.­ben vállalt elnöki szere­pétől? - Egyrészt: országgyűlési képviselőként vállaltam ezt a megbízatást, amelyért egy fillért sem kapok - szögezte le a honatya -, másrészt a párt elnöksége értelmezésem szerint nem tőlem határoló­dott el, hanem a politikai herce-hurcától. Hozzá kell tennem, semmiféle felügye­lő- és intézőbizottságnak tagja nem vagyok, mint azt sugallták egyes nyilatkoza­tok. Egyébként nem tudom személyes presztízsveszte­ségként elkönyvelni azt, hogy fél éves fáradozásom nem hozott eredményt. Hangsúlyozom, egyetlen ésszerű megoldás kínálko­zik: a két alapítványnak meg kell egyeznie. Akik esetleg rosszhisze­műen úgy vélték, hogy Bot­ka Lászlót egyéni célok is vezérelték, amikor a Talent privatizálását, a bérleti dlj csökkentését szorgalmazta, azoknak csattanós válasszal szolgált: - Ha a nemzeti és a helyi alapítványnak sikerül megegyeznie az ingatlan sor­sáról, akkor én el is köszö­nök, mert küldetésem, vál­lalásom eddig a pontig szól ­jelentette ki a képviselő. V. Fekete Sándor Helyesírás Az Implom József megyei helyesírási versenyen induló szakmunkástanulók közül az országos fordulóba jutott Radvánszky Anna a szegedi Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakmunkásképző Iskola 3. éves tanulója, felkészítő taná­ra Péterné Szabó Irén. Az érettségire épülő ide­genforgalmi szakképzés 1989 óta folyik a Krúdy Gyula Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szakközép és Szakmunkás­képző Iskolában, a dolgozó ta­gozaton. A szegedi oktatási intézményben 1991 óta a nap­pali tagozatú vendéglátópari és idegenforgalmi szakközép­iskolai és technikus képzés is folyik - közölte lapunkkal Fe­kete Zoltán, az iskola igazga­tója. Az első érettségiző osz­Idegenforgalom és szakképzés tály 1994-95-ben végzett, az első technikusi osztály 1995­96-ban tesz minősítő vizsgát, mindkét szakon. Mindez az országos kísérleti képzés ré­szeként, saját és átvett prog­rammal, mindenféle anyagi segítség nélkül történik. Tehát idegenforgalmi szak­emberek képzésével Szegeden a Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakkö­zépiskola és Szakmunkáskép­ző Iskola, valamint a Hansági Ferenc Szakiskola és Szakkö­zépiskola foglalkozik. Tiszatáj-díj A Tiszatáj Alapítvány ku­ratóriuma 1995-ben dr. Pé­ter László irodalomtörté­nésznek és Szepesi Attila költőnek adományozta a Ti­szatáj-díjat. A kitüntetést ja­nuár 26-án, pénteken 11 óra­kor a megyei önkormányzat épületében Lehmann István elnök adja át. Négyszemközt A Városi Televízió Négy­szemközt című műsorának mai vendége: Király Zoltán. Vajon hogyan emlékeznek rá a szegediek? Hogyan érté­kelik politikai pályafutását? Mit mond róla a pályáját kö­vető újságíró, Dlusztus Imre, s a parlamenti „padtárs", An­nus József? Egyáltalán mit csinál ma Szeged hajdan legnépszerűbb politikusa? Ezekre a kérdésekre (is) fe­lel - Király Zoltán segítsé­gével - a ma 20.10-kor kez­dődő műsor. Baka-est Az elhunyt Baka István költeményeiből rendeznek felolvasóestet a Somogyi Könyvtár alagsorában, csü­törtökön délután 5 órakor. Bevezetőt mond Szigeti La­jos Sándor, az est rendezője pedig Samu Attila. Katona Richárd január 22-én, 13 óra 5 perckor látta meg a napvilágot, 3360 grammal. Édesanyja Szabó Eszter, édesapja Katona Tamás (Szeged). Bíró Róbert András január 23-án, 3 óra 55 perckor született, 2830 grammal. Édesanyja Vaskor Csilla, édesapja Bfró Róbert (Szeged). Gyimesi Levente János január 19-én, 8 óra 47 perckor jött a világra, 2980 grammal. Édesanyja Sipos Mária, édesapja Gyimesi Árpád (Szeged). Dani Kálmán Szabolcs január 22-én, 18 óra 25 perckor született, 3400 grammal. Édesanyja Bárkányi Tímea, édesapja Dani Kálmán (Zákányszék). Galbács Petra január 22-én, 23 óra 35 perckor jött a világra, 2900 grammal. Édesanyja Fodor Ágnes, édesapja Galbács Péter (Szeged). Iván Zsolt január 23-án, 12 óra 20 perckor született, 3300 grammal. Édesanyja Szabó Klára, édesapja Iván János (Szatymaz). Bori Katalin január 23-án, 14 óra 13 perckor látta meg a napvilágot, 3500 grammal. Édesanyja Tim Katalin, édesapja Bori Ferenc (Petőfiszállás). Horváth István Zoltán január 23-án, 14 óra 40 perckor született, 3050 grammal. Édesanyja Kiss Éva, édesapja Horváth Zoltán (Szeged). Szívből gratulálunk! Madách-hét a Madáchban A Madách Imre Általános Iskola egész héten szines és gazdag programmal emlékezik névadójára. Tegnap kézműves délutánt, mesemondó versen/t és irodalmi kávéházat tartottak az intézményben. Utóbbin az iskola tanulói mu­tatták be saját műveiket. (Fotó: Révész Róbert) MA BABA-MAMA KLUB (egy év feletli babáknak) 11 órától a Százszorszép Gyermekházban. KERTBARATOKNAK vetí­tettképes élménybeszámolót tart Nepálról dr. Somogyi Károlyné 17 órakor, a Bartók Béla Műve­lődési Központban. PAT METHENY lemezbe­mutató 17 órától a Vasdisznó­ban (Tavasz u. 11.). KÖNNYŰ UTAZÁS MÁS BOLYGÓKRA címmel Caitya Guru Dása előadást tart 18 órá­tól a Bartók Béla Művelődési Központban. Lesz vegetáriánus ételkóstoló is. AZ AURA TERMÉSZET­GYÓGYÁSZ KLUB programja: 18.30 órától Sugárzások az Uni­versumból címmel Boros Imre klubvezető tart előadást a Belvá­rosi klubban (Madách-Bocskai utca sarok). SZCIENTOLÓGIAI előadást tart Máties Péter 18.30-tól a Víz­mű klubban (Tisza L. krt. 88.). A JATE KLUBBAN 19 órá­tól videómozi - Steven Spiel­berg: Az elveszett frigyláda fosztogatói. programajánlat HOL A HATAR a megfon­toltság és a döntésképtelenség között? - Czinkota András elő­adását 19 órától hallgathatják meg az érdeklődők a Juhász Gyula Művelődési Központban. A SZEGEDI SZIMFONI­KUS ZENEKAR koncertje 19.30 órakor lesz a Szegedi Nemzeti Színházban. Vezényel: Dávid Epstein (USA). Közre­működik: Niek van Oosterum zongorán (Hollandia). NOSZTALGIA ZENÉS ES­TE Meszlényi Mihály műsorá­val, 20 órától, a Korona söröző­ben (Veres ács u. 13.). HOLNAP INGYENES JOGI TANÁ­CSADÁST tart dr. Csepregi Ta­más ügyvéd 14-16.30 óráig a United Way Eszperantó utca 1. szám alatti épületében. AZ ÚJSZEGEDI NYUGDÍ­JASKLUBBAN délután 3 óra­kor Honfoglalás - államalapítás - millecentenárium címmel dr. Szegfű László főiskolai tanár előadást tart, utána „Verecke hí­res útján jöttem én..." - irodalmi összeállítás Kiss Ernő és Rózsa János közreműködésével. MAGYAR FILMBARÁ­TOK KÖRE: délután 3 órától a Budapesti mesék című filmet vetítik a JGYMK nyugdíjask­lubjában (Kossuth L. sgt. 53.). KOZMO ARKANUM KLUB - Világi gondok címmel Béná­nk Ádám asztrológus 18 órától tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Központban. KORTÁRS SEGÍTŐ CSO­PORTOT szervez a SZITI Egyesület Ifjúsági Irodája ­várhatóan február közepétől, melyhez felsőoktatásban tanulók jelentkezését várják (Arany Já­nos utca 7., tel.: 310-310). c^jjri Puma Klng Szeged, Szeged, Takaréktár u. 1. MIDIT ÓRIÁSI CIPÖYÁSÁR! Minden utcai és edzőcipőre 20% kedvezmény!! Aniig a készlet tart. AZ ALKOTOHAZBAN (Ár­boc utca 1-3.) ma 15-18 órá­ig hímzés, 16—20-ig kosárfo­nás, csuhéfonás: holnap 15-18-ig fazekas szakkör gyerekeknek, 16-19 óráig fa­faragó szakkör.

Next

/
Oldalképek
Tartalom