Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-06 / 5. szám
SZOMBAT, 1996. JAN. 6. Egy nap a kórházban - szülés után Az Egyesült Államokban szaporodik azoknak a biztosítótársaságoknak a száma, amelyek csak 24 órás kórházi tartózkodást fizetnek szülés után. Ez az eljárás éles bírálatot váltott ki az orvosok körében - írja a dpa német hírügynökség. Az Amerikai Gyermekorvosok Szövetsége egy sor feltételt állapított meg, amelyeknek fenn kell állniuk ahhoz, hogy a szülő nőt ilyen gyorsan elbocsáthassák a kórházból, így például a terhességnek és a szülésnek komplikáció nélkül kell lefolynia és természetesen császármetszés sem jöhet szóba. Nem lehet szó továbbá ikerszülésről, a bébinek bizonyos súlyt kell elérnie, szívműködésének rendben kell lennie, a lélegzésnek és a testhőmérsékletnek ugyancsak. A feltételek közé tartozik az is, hogy az anyát megfelelően kioktassák a higiéniáról és a csecsemőápolásról. A bébi nem mutathat hajlamot sárgaságra. „ Valószínűtlen, hogy ezek a feltételek 48 óránál rövidebb idő alatt teljesülhetnek" - jelentette ki az Amerikai Gyermekorvosok Szövetségének szóvivője. Az amerikai egészségügyi rendszer még számos problémával küzd. Sok millió nő egyáltalán nem rendelkezik betegbiztosítással. Sok leendő anya semmiféle orvosi kezelésben nem részesül terhessége idején. Ezáltal fennáll a veszély, hogy komplikációk állnak elő a szülésnél. Az or\'osok tiltakozásának már vannak kezdeti eredményei. Egy ohiói kórház például két napig nem engedi ki a nőket a szülés után. A biztosító társaság ugyan csupán 24 órai kórházi tartózkodást fizet, a kórház azonban saját költségvetéséből 620 dollárt utal ki a második napért. (MTI) Az Aranyháromszög királya sem kerülheti el a törvényt A burmai ópiumkiráiy nem kerülheti el a törvényt, jóllehet az a hír járja, hogy az „Aranyháromszögben" található támaszpontjaiért cserébe egyezséget kötött a burmai kormánnyal - jelentette a Reuter csütörtökön egy burmai tisztségviselőre hivatkozva. A Reuter szerint Khun Sa jelenleg a burmai kormánycsapatok által „védett" főhadiszállásán tartózkodik, ami arra enged következtetni, hogy az ópiumkirály lepaktált a rangúni vezetéssel. Thein Swe ezredes, burmai katonai attasé szerint azonban az ópiumkirály semmiféleképpen sem kerülheti el a törvényt. Khun Sa ellen az Egyesült Államokban is vádat emeltek kábftószercsempészésért. Washington 2 millió dollár jutalmat ajánlott fel annak, aki értékes információval szolgál letartóztatásához és el Ítéléséhez - írta a Reuter az amerikai nagykövetség egyik tisztségviselőjére hivatkozva. A burmai kormány kijelentette, hogy az ópiumkirály bíróság elé állítása a burmai hatóságok kötelessége, jóllehet a kormány tisztségviselői nem részesülhetnek a jutalomból. Egészen mostanáig Khun Sa tartotta kezében az önkényesen kikiáltott „San Állam" évi ópiumtermelésének felét - közölték nemzetközi drogellenes szervek. Az Aranyháromszögben Burma a legnagyobb ópiumtermelő. Amerikai tisztségviselők szerint az Egyesült Államokban piacra dobott heroin 60 százaléka Burmából származik - emlékeztetett a Reuter. Khun Sa - saját bevallása szerint - a san nép függetlenségéért harcol, és csupán az ellenőrzése alatt álló területen áthaladó ópiumcsempészeket „adóztatta meg" , hogy finanszírozni tudja politikai csatáit. (MTI) MÉRNÖKÖK. ÜZEMMERNOKOK FIGYELEM! A Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Budapest) a legújabb ismeretek felhasználásával indítja Szegeden a legeredményesebb KÖZGAZDASÁGI SZAKOKLEVELES MÉRNÖK másoddiplomás képzését. Jelentkezhetnek mindazok, akik mérnöki, üzemmérnöki oklevéllel rendelkeznek. Szervezi: a f Müimö X Bt. a főiskola megbízásából. Küldjön válaszborítékol és mi tájékoztatjuk! Jelentkezési határidő: 1995. december 20. Helyi szervezőnk: Tóth Jánosné Levélcím: 6726 Szeged, Közép fasor 1-3. Pedagógiai Intézet Rendezvényház Telefon: munkanapokon 8-15 óráig (62) 431-499, (62) 431-599 Buldózerek tűntek fel a sarkon, a lányoknak csak éppen annyi idejük volt, hogy összeszedjék személyes holmijaikat, aztán indulás. Négy órával később többségük mégis ott árválkodott a romok között, miközben sfrva törölgette le magáról a felverődő port. Könnyeikkel Rio de Janeiro, s egyben Dél-Amerika legrégibb kéjnegyedét, a Vila Mimosát siratták. Helyén ugyanis távközlési központ épül, s a terület útban volt írta az AP tudósítója. A mimózának egyáltalán nem nevezhető környékbeliek az 1700-as évek óta vidították fel a férfiakat. A Vila Mimosa sokáig Rio külvárosa PANORÁMA 13 Siratják a Vila Mimosát Eltűnt Dél-Amerika legrégibb kéjnegyede volt, ám a lakosság számának növekedése nyomán a század elejére már belterületté vált. Sőt, míg korábban tiltott övezetnek is számított, századunk közepétől a városi tanács is meggondolta magát és közigazgatási épületeket húzatott fel a kerületben. A hivatalok jelenléte ellenére az üzlet kiválóan ment. A legforgalmasabb időszakokban 1 500 leány és asszony osztotta az örömöt a negyedhez tartozó 70 kisebb-nagyobb téglaépületben. Népes kiszolgáló személyzet és amolyan háttéripar is felnőtt, most ők is csődbe mentek. A legminimálisabb szolgáltatás 20 dollárba került, ebből is látszik, hogy ide nem a gazdagabbak jöttek, a jómódúak a Copacabana környékére mentek - emlékszik vissza Claudia, az egyik régi motoros. Euridice Coelho Reis, a városi Prostituáltak Szövetségének elnöke felháborodottan nyilatkozott. Szerinte jogsértés történt és nem elég a fájdalomdíjnak átadott 325 ezer dollár. A kéjhölgyek most gyűjtésbe fogtak, hogy felépítsék az új Vila Mimosát. Duque de Caxias város egyik külső kerületét szemelték ki erre a célra. A város polgármestere azonban máris levélben tiltakozott riói kollégájánál. Azt írta: „Nem akarjuk, hogy az Önök erkölcsi fertőjét hozzánk söpörjék!". Egyelőre tehát bizonytalan a lányok sorsa. Márpedig legalább fedél kellene a fejük fölé. Néhányan a közeli, használaton kívüli raktárakban töltik az éjszakákat, de a tulajdonosok máris őrkutyákat vitettek oda, nehogy tömeges megszállás fenyegesse az épületeket. (MTI) CERN-siker Antianyag a laborban A világon elsőként sikerült létrehoznia antianyagból atomokat egy nemzetközi kutatócsoportnak: a nevezetes eseményről - amely a svájcifrancia határon lévő európai részecskefizikai központban, a CERN-ben történt - a Libération című francia lap pénteki száma adott hírt. Az már régóta közismert, hogy az atomokat felépítő elemi részecskéknek (az elektronnak, a protonnak és a neutronnak) vannak ellentétes „párjai": olyan részecskék, amelyeknek ugyanaz a tömegük, a sebességük, az élettartamuk, mint az előbbi háromnak, csak éppen ellentétes töltéssel rendelkeznek. Ez utóbbiakat hfvják antianyagnak: ilyen azonban a Földön természetes formában nem létezik, csak mesterségesen lehet létrehozni, s ezek a részecskék igen rövid élettartamúak, hiszen az ellentétes párjukkal, az „anyaggal" összeütközve megsemmisülnek. Az antielektron, vagy az antiproton létrehozása az elmúlt években már nem okozott problémát, azonban eddig még soha nem sikerült átlépni azt a szakadékot, amely az elemi részecskék, illetve az ismert világ építőkövének számító atom létrehozása között található. A kérdést végül úgy oldotta meg a CERN-ben dolgozó németolasz kutatócsoport, hogy xenon-gázt bombáztak több milliárdszor milliárd antiprotonnal, s néhány esetben sikerült elérni, hogy az antiproton a xenon-atomon áthaladva antielektront (más néven pozitront) hozzon létre. Ha a véletlen folytán az antiproton és a pozitron sebessége megegyezett, akkor a két elemi részecske egyesült, s létrejött a világegyetem legegyszerűbb atomjának, a mindössze egy protonból és egy elektronból álló hidrogénatomnak az ellentétpárja. Összesen kilenc ilyen „antihidrogén" keletkezett, s ezek is csak a másodperc elenyésző töredékéig (0,04 milliomod részéig) léteztek: de ez - mint a CERN közleménye fogalmaz - „megnyitja a kapukat az antianyag világának szisztematikus tanulmányozásához". S. Tóth László Az olaszok felnövekvő nemzedéke - a 15 és 18 év közötti fiatalok hárommilliós tábora - bízik önmagában, a hagyományos értékrendeknek megfelelő felnőttkorban reménykedik, és a legjobb véleménnyel II. János Pál pápáról van. Ez derül ki abból a felmérésből, amelyet az SWG közvélemény-kutató intézet készített 700 fiatal körében a Famiglia Cristiana cfmű olasz katolikus hetilap megbízásából. A megkérdezettek 75 százaléka a tanulásban és a munkában elért sikert, 56 százaléka a szerelmet, 48 százaléka az anyagi függetAz olasz fiatalok bíznak a jövőben és a pápában lenséget említette legfontosabb céljai között. Életükben a legjelentősebbnak a barátokat, a családot és a szerelmet tartják. 65 százalékuk bfzik magában, és 89 százalékuk biztos munkát, szilárd családot szeretne. Az olasz belpolitikát illetően a fiatalok többsége (58 százalék) rossz véleményei van a politikusokról és kedvező véleménnyel a korrupciót feltáró ügyészekről (52 százalék). Példaképeik között első helyen II. János Pál pápa áll, közvetlenül őt követi Antonio Di Pierto volt milánói helyettes államügyész, a korrupció elleni harc egykori szimbóluma. A példaképek rangsorában a harmadik helyre a Linus művésznéven működő rendkívül népszerű lemezlovast tették. (MTI) Újságoldalt vacsorázott Egy angol sporttudósító beváltotta Ígéretét, amellyel megfogadta, hogy megeszi saját kommentárját, ha Anglia krikettválogatottja vereséget szenved Dél-Afrikától. Jack Bannister, aki a hatvanas években maga is krikettezett, az angol együttes fájdalmas után bekapcsolt televíziós kamerák előtt tépte darabokra és ette meg azt az újságoldalt, amelyen csúfos vereséget jósolt a vendéglátó dél-afrikai válogatottnak. A beharangozó Írás, amely a múlt héten jelent meg, a következő címet viselte: „Megeszem a nyilatkozatomat." A szavatartó tudósító a lenyelt papírdarabokat borral öblítette le. A dél-afrikai krikettszövetség igazgatója az angol újságíró cikkével tüzelte fel csapatát a britek öt mérkőzésből álló vendégjátéksorozatára. Még az első mérkőzés előtt bevitte a bekeretezett cikket az öltözőbe, és minden egyes mérkőzés előtt körbehordozta a kihívó nyilatkozatot a játékosok körében. (MTI) Nemzetközi Privát Iskolahálózat keres 23-30 év közötti, jó megjelenésű, jó kommunikációs készségű munkatársakat konzultánsi munkakörbe. Jogi vag pedagógiai végzettség, saját gépkocsi előnyt jelent. Jelentkezni lehet 1996. január 9-én 9—13-ig és 16-18-iga 312-406-os telefonszámon, Kerekes Nóránál. Rfe?* 4fut Ha érettségizett, agilis, fiatal vagy és szeretnél egy jó csapatban dolgozni, akkor gyere a IPOZA MJT-ba! Éttermünk azonnali belépéssel keres felszolgálót! Szeged, Kárász u. 10. Jelentkezni személyesen az ütletvezetőnél! Meghívó az ET KA-JÓGA Nemzetközi Egyesület Benke Etka és Marika módszerével, az Egészséges Öntudatos Életért előadására. 1996. január 14-én, 15 órától a Szegedi MÁV Művelődési Házba, Rákóczi út 1. Előadók: Dely Károly, dr. Szabó Endre, dr. Tamasi József, dr. Kun Éva, egyesületünk vezetősége és tagjai. Mindenkit szeretettel várunk Benke nővérek. A BIOGAL GYÓGYSZERGYÁR RT. PÁLYÁZATOT HIRDET orvoslátogatói munkakörbe Magyarország egész területére. Orvos vagy gyógyszerrész szakképzettségű, jó kommunikációs készségű, kreatív, sok utazást vállaló, dinamikus pályázók jelentkezését várjuk. Teljesítményarányos, vonzó bérezést és szolgálati gépkocsit biztosítunk. Információval az 52/413-761, illetva (52) 342-021 -es telefonon szolgálunk. Fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát társaságunk humánpolitikai főosztályára kérjük benyújtani 1996. január 10-ig A pályázatok elbírálására a személyes elbeszélgetések után 1 héten belül kerül sor. Címünk: BIOGAL GYÓGYSZERGYÁR RT.. 4042 Debrecen, Pallagi út 13. Vírusölő vegyi ávszer A New Scientistben megjelent híradás beszámol arról, hogy a tesztek a múlt hónap végén kezdődtek Londonban, azokra az eredményekre alapozva, amelyeket még a nyolcvanas években értek el a HIV-vfrus elleni szerek kifejlesztésében. Ilyen szerek tehát már léteznek, a megoldandó probléma most az, hogyan állítsanak elő á vírusokat biztonsággal megölő, de a hüvelyflórát nem károsító változatokat - (rja a cikk alapján a Reuter. Az eddig leghatékonyabbnak bizonyuló szer hüvelyflórára gyakorolt hatását 36, szexuálisan nem aktfv nőn vizsgálták. Ez a teszt jó eredményeket hozott: nem észlelték a hüvelyfal sejtjeinek károsodását. Most más, hasonló hatású szert is kipróbálnak ilyen szempontból, majd olyan kísérletek következnek, amelyekben a szexuálisan aktív, de HIVfertőzésnek nem kitett nőkön vizsgálják a gél, krém, vagy hab formájában alkalmazható anyagok hatását a komfortérzés szempontjából. A bejegyeztetés előtti utolsó faOlyan „kémiai óvszer" előállításával kísérleteznek brit kutatók, amely megvéd a HIV-fertőzéstől, de a teherbeesést nem akadályozza. A hüvelyi vírusölő szereket elsősorban azoknak a nőknek szánják, akiknek férfipartnerei elutasítják az óvszer használatát. serieteknek ugyanakkor azt is igazolniuk kell, hogy a szer - amellett, hogy semmiféle káros hatása nincs - valóban véd a HIV-fertőzés ellen. Ezt a HIV-vírus által nagymértékben átfertőzött országokban kívánják majd tesztelni. Ha sikerül előállítani egy valóban veszélytelen és hatásos anyagot, ez hatalmas fegyver lesz a megelőzésben, különösen olyan afrikai országokban, például Ugandában - ahol a HIV-vírusfertőzés gyakori előfordulása ellenére igen nagy nyomás nehezedik a nőkre, hogy szüljenek. Elégedettek az amerikaiak Jelenleg 740 somogyi munkást foglalkoztat az amerikai hadsereg megbízásából a texasi Brown and Root cég. A döntő többségükben kaposvári szakmunkásokkal elégedettek, s a jövő héten újabb munkásfelvételről folytatnak tárgyalásokat a megyei munkaügyi központ kaposvári kirendeltségének vezetőjével. Szellő János kirendeltségvezető elmondta: az új munkalehetőség ellenére sem csökkent a kaposvári munkanélküliek száma. Pillanatnyilag több mint 5000 embernek nincs munkája a somogyi megyeszékhelyen. Ennek oka, hogy decemberben több cég megszűnt a városban, mások dolgozókat bocsátottak el, s lejártak a közhasznú munkavégzésre kötött szerződések is. Összesen mintegy 500 új munkanélkülit vettek nyilvántartásba. A kirendeltségvezető szerint az amerikai cég számmottevően nem befolyásolja Kaposvár munkaerőpiaci helyzetét. Az állás nélkül maradt szerszámkészítők, géplakatosok és élelmiszeripari dolgozók az amerikaiaknál sem számíthatnak munkalehetőségre. (MTI) AZ OTP BANK értesíti Tisztelt Ügyfeleit, hogy 1996. január 8-án, hétfőn átalakítás miatt ZÁRVA TART az Aradi vt. terei fiók, Szeged, Aradi vt. tere 3.; Szeged III. kerületi fiók, Szeged-Kiskundorozsma, 48-as u. 3.; rókusi körzeti fiók, Szeged, Vértói u. 1.; rúzsai fiók, Rúzsa, Alkotmány tér 3. Kérjük szíves megértésüket! Elveszett a PICK SZEGED RT. Szalámigyár és Húsüzem Felvásárlója 10402805-2800459800000000 8. feliratú bélyegző. Használata 1996. január 3-tól érvénytelen. Autóalkatrész-importőr területi képviselőt keres jutalékos rendszerben, kedvező fizetési feltételekkel Megfelelő szakmai ismeretekkel, vállalkozói igazolvánnyal, saját . személygépkocsival, üzletkötői jártassággal rendelkező, 25-35 év közötti pályázók jelentkezését várjuk. A pályázatokat a következő cimrc kérjük eljuttatni: RIEDEX Kft., 1095 Budapest, Kvassay J. u.l. Beküldési határidő: 1996. január 15.