Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-26 / 22. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1996. JAN. 26. • Cikkünk visszhangja Nyertes csak később Elég ritkán késztet egy-egy újságban megjelent cikk „viszontválaszra". Hu­szonkettő éves adóhivatali pályafutá­som alatt - ha jól emlékszem - most másodszor. Vannak esetek azonban, amikor az adóhivatal nem hallgathat. A Délmagyarország 1996. január 15-i számában megjelent „Ki nyer ma?" cí­mű cikk ilyen. Tisztelem ugyan az új­ságíró szabadságát, de egyben azt is el­várom, hogy az újság (azaz a zsurna­liszta) legyen legalább némi figyelem­mel az igazságra, a valóságra. Talán nem árt a legelején leszögez­ni: az APEH nem valami „népnyúzó szervezet" (mégha manapság ezt diva­tos, jópofa dolog is sejtetni), amely sa­ját jóléte növelése érdekében gyűjtögeti be az adóforintokat, hanem a Magyar Köztársaság állami adóhatósága, amely törvényekben (!) szigorúan körülhatá­rolt rend szerint teszi a dolgát, végzi az adóztatást, az adóellenőrzést stb. Ily módon jogszabályban előírt kötelezett­sége az is, hogy „az adózónak a törvé­nyek megtartásához szükséges tájékoz­tatást megadja..., az adózók jogainak érvényesítésére" figyelmeztetesse. A „magas hivatal" véletlenül sem „rio­gat" tehát, hanem tájékoztat és figyel­meztet, ahogy azt tennie kell. Aki kifo­gásolja az APEH befektetésekkel kap­csolatos figyelemfelhívását, vélhetően nincs tisztában az önadózás lényegével, azzal, hogy a bevallásba - kis túlzással - bármi beírható, de később egy adóel­lenőrzés során ez felülvizsgálható. Aki ilyet leír, feltehetően még nem rendel­kezik tapasztalatokkal az adóellenőr­zésről. Végtelenül furcsállom, hogy azért is feddést kapunk az újságírótól - ő tudja, hogy milyen érdektől vezérelve -, ha a kötelezettségünket rendben teljesítjük. Ráadásul most még időben is szóltunk, a bevallási csomagok kiküldetése előtt, hogy mindenki maga választhasson: belemegy-e a csínbe vagy sem. Ezt „fe­ketén-fehéren" leírtuk. Felelősséget ak­kor éreznék, ha korábban mást mond­tunk volna, ha akár egy esetben is báto­rítottunk volna az újságíró által említett - APEH-vélemény szerint - nem tövé­nyes „befektetésekre". Jobban szeret­tem volna, ha a zsurnaliszta a tisztes­ségtelen magatartást tanúsító, az adó­zókat becsapó, vagy becsapni kívánó szervezetek ellen emel szót. Azt pedig, hogy a véleményünket ­egyelőre - csak „halkan dörmögtük", természetes. Magyarországon ugyanis - úgy 'hiszem - egyre inkább jogállam van, és az amit az APEH mond, gon­dol, tesz stb., csak a jogerős bírósági döntéssel válik kikényszeríthetővé. Ezekben az ügyekben pedig még nincs jogerős bírósági döntés... Külön zokon veszem az újságírótól, hogy - az ő szintjén - ilyen csúfosan összekeveri a jogalkotót és a jogalkal­mazót. Tudnia kellene, hogy az APEH - mint végrehajtó szervezet - csak megpróbálja lekövetni a jogalkotó aka­ratát, azaz a magyar Országgyűlés igyekezett pontosítani a befektetések­kel kapcsolatos törvényszöveget, és nem az adóhivatal. Az is fiircsállható, hogy törvényes befektetést (opciós ál­lamkötvény-vásárlás) hasonlít össze törvénytelennel, veszi őket egy szintre. Ez az igazság súlyos elferdítése. És a végén két megjegyzés. Kiss Jolán jogtalanul visszakért adó­forintjai nem az APEH zsebét érintik csupán, hanem mindannyiunkét. Keve­sebb lesz az adóbevétel, és ezért emel­kednek bizonyos adókulcsok, ezért szűntek meg egyes adókedvezmények stb. Lehet, hogy lesz mintaper, de - és ezt bízzuk a bíróságokra - a végén az igazság úgyis diadalmaskodik majd. Addig minden hangulatkeltés a per bár­melyik résztvevője ellen tisztességte­len. Addig az APEH dolga a korrekt, elfogultságmentes adóztatás, az újság­íróé az ugyanilyen tájékoztatás. „Ki nyer ma?" - teszi fel a kérdést a cikk szerzője. Az írással áz APEH nem, az adózó sem, a válasszal - felte­hetően - az újságíró sem. Ha valaki mégis nyert volna, kérem jelentkezzen, mert az szja-törvény szerint a nyere­mény adóköteles... Dr. Papp István, APEH Csongrád Megyei Igazgatósága, adóügyi igazgatóhelyettes Tisztelt Papp István Úr! Vannak írások, amelye­ken mindkét érintett fél fel­háborodik. Az ominózus cikk megjelenése után napo­kig csörgött a telefon. Az érintett alapítványszervezők és a beszervezettek vádoltak meg, hogy elbizonytalaní­tom az embereket, meg kü­lönben is, ezek az „ügyeske­dések" teljesen törvényesek. Egyébként sokkal több kérdésben egyezik a vélemé­nyünk, mint amennyiben el­ső olvasatban különbözik. Nem kifogásolom az APEH befektetésekkel kapcsolatos figyelemfelhívását, hanem későinek tartom. Nem a be­vallási határidőkhöz, hanem a több tízezer embert érintő, tavalyi befizetésekhez ké­pest. Abban igaza van, hogy az APEH korábban sem mondott mást - vagyis, hogy szigorodott a törvény, s 1995-ben kizárólag a tényle­ges befizetések adókedvez­ményezettek csak nem mondta elég hangosan. Per-' sze jogerős bírósági ítélet hí­ján nem is nagyon tehette. Egyébként mi is az adóhiva­tal tanácsát kértük a '94-es opciós államkötvény-vásár­lás előtt, s tavaly is, hogy beszálljunk-e ilyen, szerin­tem is kétes alapítványba, vagy ne. Államkötvényt töb­ben vásároltunk, alapítvány­ba, legalábbis szűkebb kör­nyezetemben nem szállt be senki. A törvényest és a tör­vénytelent tehát hasonlókép­pen értelmeztük. Bár én inT kább úgy fogalmaznék, hogy az opciós államkötvény-vá­sárlás akkor belefért a joghé­zagba, a vitatott alapítvá­nyok sora pedig nem. Illetve még nem lehet tudni, mert nincs jogerős ítélet. A beval­lásig pedig már nem is lesz. És tulajdonképpen erről szólt, szeretett volna szólni az a bizonyos 15-i jegyzet, a „Ki nyer ma?". Én egyéb­ként akkor nyernék, ha az adóhivatal nem utalná vissza ezeket a pénzeket, lévén, hogy a látható szférában adózva hosszú távon megint csak nekem - Önnek -, ne­künk kellene fizetnünk a hi­ányt. Változatlan tisztelettel: Kovács András gazdaságirovat-vezetó. (T t Januar 27-en, szombaton a BOUNTY PUB-ban t Nonstop rock und roll a Dollár Boys-szul K Belépő 25(1 Ft. Szeretettel \ árunk minden d,I, haspárti zene- és táncrajongót. LL^'j Asztalfoglalás a 326-500 (Oyj (21265-os mellék) telefonon 12 órától. tHO" ******************** PADLÓSZŐNYEG 'fw' ÁRUHÁZ ÚJ VÁLASZTÉKKAL VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT! Egyes szőnyegek 7 S % kedvezménnyel! Ny.: h-p: 9-17 óráig, Szo.: 9-12 óráig. Teleion: 62323-412, Szeged, Róna u. 27. JJ • A Icüszöbröl nézve Családi jövőképek - mínuszokkal A pesszimistáb­bá válók, a magu­kat egyre kifosz­tottabbnak érzők már közel 80 szá­zalékát jelentik a reprezentatív min­tával felmért csa­ládoknak Elsősor­ban azok borúlá­tóbbak, akiknek egyre nagyobb gond a megélhe­tés. Az úgyneve­zett szegénységi küszöbön topor­gok, akiknek jöve­delme nem éri el az átlagos jövedelem 50 szá­zalékát, azaz a havi cirka 12 ezer forintot sem. Számuk egyre gyarapszik. Például a rokkantnyugdíjasokkal, akik közül az 1. kategóriába tar­tozók is csak havi 10 400 fo-* rintot kapnak. A munkanél­küliekkel (1995. december végén 496 ezren voltak re­gisztrálva az országban, 18 347-en Csongrád megyé­ben), akik közül csak 189 033-nak jutott segélyként, támogatásként átlagosan 11 823 forint havonta. Meg a nyilvántartás elöl már eltűnt mintegy 400-500 ezer mun­kanélkülivel, akiknek „hiva­talos" támogatási ideje le­járt. - S a nyugdíjasokkal, a gyermekgondozásin lévők­kel, és más havi kisjövedel­műekkel. Meg a jövedelem nélküliekkel. A munkanélküliségtől va­ló félelem - a pesszimizmus Az életkörülménye­inkről, jövőképünkről tudakozódó jeles társa­dalomkutatónak egyik interjúalanya nemrégi­ben keresetlen egyszerű­séggel úgy foglalta össze véleményét, hogy szerin­te „a családfosztogatás küszöbén vagyunk". A tudományosan megala­pozott mintavételre építő kutatások aztán tételesen is igazolták e nem éppen derűs megállapítást. A Magyar Háztartás Panel kutatás eredményei sze­rint közel kétszer annyi család látja borúsabbnak a kilátásait, mint egy esz­tendővel korábban. egyik alapjaként - egyre nö­vekszik Főleg annak tudatá­ban, hogy mostanában min­den 10 álláskeresőből csak 1 -nek jut munkahely, pedig intenzívebben keresik már, mint korábban (míg 1993­ban átlagosan 71 napot töl­töttek munkakereséssel, ad­dig 1995-ben már 83 napot). Sajátos módon e félelem da­cára (nyilván a negatív ta­pasztalatok alapján) a vállal­kozás gondolatát többen (71 százalékban) utasítják el. Inkább „ védekezési takti­kákat" alkalmaznak a csalá­dok a szegénységi küszöbön történő átesés ellen. Például kevesebbet költenek - a kis­kereskedelem és a vendéglá­tás forgalma 1995-ben 20 százalékkal maradt el az 1991. évitől. Az élelmiszer­forgalom tavaly 10 százalé­kot esett vissza, a ruházati még ennél is többet. S hogy kevesebbet kelljen költeni beérik sokan olcsóbb, rosszabb minőségű termé­kekkel is. A fogyasztói szer­kezet mindinkább beszűkül. A „védekezési taktika" egy­re fontosabb elemeként mind többen keresik az önellátás lehetőségeit, igyekeznek megtermelni a szükséglete­ikre valót (ez főleg a falun élőknek sikerül), s próbálják családi, baráti alapon elvé­gezni az ipari munkákat (pl. a javításokat). A társadalomkutatók sze­rint a szegénységi küszöbhöz egyre szélesebb réteg kerül, s várhatóan tovább növek­szik azoknak a száma, akik átesve rajta, a „feltápászko­dást" gátlóan pesszimistává válnak. Szabá Magdolna Relations-klub a Tantuszban Ismét Relations Beat Klub lesz a Tantusz Művelő­dési Házban. A minden kor­osztálynak szóló műsorban január 27-én, szombaton es­te hat órától először a szinti­popot játszó Max NRG és a rockban nyomuló Cassiopeia együttes lép fel. Dr. Hampel György az arab világban szerzett tapasztalatait és hu­moreszkjeit osztja meg a na­gyérdeművel, a Probitas és a Pro-Art táncsportklubok la­tin tácnbemutatót tartanak. A házigazda szokás szerint a Relations együttes, a progra­mok előtt pedig Horváth András tart „ősdiszkót". Az utazási irodák üdülési ajánlataikkal az esztendő el­ső hónapjaiban rukkolnak elő. A 40 éves Express Uta­zási és Szálloda Rt. idei kí­nálatát bemutató magazin került kezünkbe. A kiad­ványt lapozgatva arra gon­dolhatunk: négy évvtized ta­pasztalata egyfajta biztosíté­kot jelent.'Az Express idei kínálata: csábító. A luxus utakat kedvelők ugyanúgy csemegézhetnek, mint az át­lagos jövedelmű magyarok vagy éppen a világot felfe­dezni sovány pénztárcával induló diákok. Tehát az Exp­ress gazdag választékából mindenki megtalálhatja az elképzeléseihez, igényeihez és pénztárcájához legköze­lebb álló programot. Idén, ha az Expresst választanánk ka­lauzunkul, akkor 300 prog­ramon vehetnénk részt, 29 országba utazhatnánk. Újdonság, hogy az Exp­ress most Kínába, Malaysiá­ba, Thaiföldre is szervez utat. Az olcsó és különleges lehetőségek közé sorolhatjuk skandináviai kőrútjukat vagy a csehországi programokat. Az Express utazási iro­dákban beszerezhető maga­zin hasznos tudnivalókkal is szolgál. így például megtud­hatjuk, mire való az utazási szerződés, a gyermekek mi­lyen kedvezményeket élvez­nek, mely utazási igazolvá­nyok milyen kedvezmények­re jogosítanak. • Érvényes: február 3-től! Változások a szegedi tömegközlekedésken Tegnap délelőtt a Tisza Volán Rt. és a Szegedi Közlekedési Társaság közös sajtótájékoztatóján is­mertették azokat a változásokat, amelyek február 5­től (és nem l-jétől, ahogyan a korábbi hfrek szóltak) lépnek érvénybe a szegedi tömegközlekedésben. Már oly sokszor írtunk e témáról, hogy bizonyára a kedves olvasó is kívülről fújja a szegedi tömegközle­kedést érintő kényszerintéz­kedések indoklását. A két közlekedési társaság támo­gatás-igénye évről évre nőtt, a városi költségvetésből vi­szont már 1994 óta nem fut­ja több díjkiegészítésre, mint 405 millió forint. A működési költségek azonban ettől függetlenül emelkedtek (már csak az inf­láció miatt is), ezért az ön­kormányzatnak választania kellett: vagy az egész város­ra kiterjedő járatritkítás, vagy a párhuzamosan futó elektromos és benzinüzemű közlekedés vonalainak „ésszerűsítése." Az illetékes tanácsadó bizottság, vala­mint a közgyűlés is az utób­bi mellett voksolt. Lássuk hát, melyek a legfontosabb változások! • Vincze Tibor (SZKT) előbb a villamos- és trolijá­ratokat érintő újdonságokat mondta el. Sorjában: - a 3-as villamos vonalá­nak belső szakaszán új járat indul. 3/A jelzéssel: a Dugo­nics tér és a Vadaspark kö­zött közlekedik, s a 3-assal együtt megfelelő járatsűrű­séget biztosít (a Textilműve­ken túl viszont 20-25 per­cenként követik egymást a villamosok); - az 5-ös és 8*as trolibu­szok járatait csúcsidőn kívül ritkítják; - az 5/A-s jelzésű troli közlekedése szünetel (a 6-os és 7-es jelzésű trolijáratok már a belvárosi híd lezárása óta nem közlekednek); - 2-es jelzésű SZKT-busz útvonala változatlan marad, viszont csúcsidőn kívül (és hétvégén) ritkábban, 30 per­cenként közlekedik; - a 90-es busz menetvon­alának meghosszabbítása egyelőre elmarad; - a 90/R-es busz viszont új útvonalon jut el régi vég­állomására: a harmadik kö­rút helyett az Izabella-hídon és a Fonógyári úton jár majd. • Mező István, a Volán for­galmi igazgatója az autó­buszközlekedés változásait ismertette. Közülük a leg­fontosabbak: - a 13-as busz ezután a tarjáni Víztorony térről a Jó­zsef Attila sugárút, majd a Nagykörút érintésével jut el a textilművekhez, s február­tól egész nap közlekedik; - a 21/Y-os autóbusz Új­Petőfitelepről változatlan út­vonalon közlekedik új végál­lomásáig, a Mars térig (más vonalakra átszállni a Hét ve­zér utcánál és a Mars téren lehet); - a 32-es busz Algyőről a József Attila sgt., Budapesti krt. útvonalon jut el a tarjáni Víztorony térig (átszállni a Tatján Bisztrónál - a József Attila sgt. és a Makkosházi krt. irányába valamint a Víztorony téren lehet); - a 35-ös és 35Y-os bu­szok Kiskundorozsmáról a Dugonics térig, ill. a Honvéd térig közlekednek; - a 17-es busz megszűnik, helyette a Mars térről 71Y­os jelzéssel közlekedik új já­rat (a 7l-es végállomásáról indul); - a 79-es busz februártól csak a Gumigyárig közleke­dik (a halgazdasághoz igyekvők a helyközi járatok­ra szállhatnak, az eddigi vá­rosi, összvonalas bérletek­kel), a vonal rövidítése mel­lett változatlanul közleked­nek az ún. iskolajáratok; - a 78-as busz a korábbi­nál hosszabb útvonalon jár: Béketelep, Medikémia, Vér­tói út, Rókusi krt. érintésével „körjájatként" közlekedik, ám a béketelepi iskola sem marad ellátatlan: 781 jelzés­sel oda is el lehet jutni; - a 11A jelzésű autóbusz a 11-es „betétjáratként" a tarjáni Víztorony tér és a Mars tér között közlekedik; - a 71Y-os busz a 17-es vonalán, a Mars tér és az új­szegedi víztorony között szállítja az utasokat. - az 50-es busz (amely korábban a Nagyállomás és az újszegedi vasútállomás között járt) megszűnik; - a 12R jelzésű busz (ed­dig a Víztorony tér és az Ikarus között közlekedett) vonalát ugyancsak törölték a hálózatból. • A Volán összehangolja a 21, 21Y, 72, 72Y-os jelzésű buszok menetrendjét, s mó­dosul a „műszakszállító jára­tok" közlekedése is. Alapve­tő feladatukat a jövőben is teljesttik, megjelölésükből viszont elmarad a betűjel (korábban M, R jelzéssel is­mertük e járatokat), és a ko­rábbi vonalmegjelelölő szá­mokat használják. Kivétel is akad, mert 11­es buszból három is lesz (a „sima" 11-es, és a 11 A-s „betétjárat" mellett): ugyanis a korábban Ml l-esként je­lölt műszakszállító járatot február 6-tól 11 Y-os jelzés­sel indítják. • A közlekedési szakembe­rek fölhívják az utazóközön­ség figyelmét, hogy a febru­ár 5-én életbe lépő menet­rendváltozásokról készség­gel fölvilágosítást adnak a közönségszolgálati irodák. valamint forgalomirányító központok. Az SZKT Közönségkap­csolati Irodája a 485-495-ös telefonszámon hívható (erre a vonalra telefaxot és üze­netrögzítőt is kapcsoltak). Aki a Volán helyi járatai­ról szeretne részletes fölvilá­gosítást kérni, a közönség­kapcsolati irodán (421-270, 421-018), vagy az forgalo­mirányító központokban ér­deklődjön. Telefonszámok: 323-633 (Mars tér), 479-827 (Víztorony tér), 421-212 (Petőfitelep). Új menetrend kiadására még várni kell, hiszen a sze­gedi közgyűlés áprilisban még áttekinti a tömegközle­kedés változásainak követ­kezményeit, s ez újabb mó­dosításokat eredményzhet. A legfontosabb tudnivalókat szórólapokon terjesztik majd. A kényszerű változtatások miatti kényelmetlenségekért az utazóközönség türelmét és megértését kéri a két köz­lekedési társaság - ezen fe­lül vátják a módosítást érin­tő ötleteket, javaslatokat. Ny. P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom