Délmagyarország, 1996. január (86. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-15 / 12. szám

HÉTFŐ, 1996. JAN. 15. • Bűnügyeim Nem tolvaj - tanú Nagyon kellemetlen dolog, ha téved az ember, ráadásul úgy, hogy azzal másnak esetleg kárt okoz, megbántja. Ilyen esetek­nek az újságíró fokozot­tan kiszolgáltatott, hiszen ez a munka a közvéle­mény lehető legszélesebb nyilvánossága előtt zajlik, minden apró rezdülés, suttogás hangorkánná erősödve érkezik vissza. A gond persze az, hogy magunk is „másokból élünk", vagyis informáci­óinkat máshonnan kap­juk. S ha a forrásunk té­ved, akkor ez ellen nincs mit tenni. Ez is a 22-es csapdája. S ennek lett ál­dozata múlt héten Trefon Eduárd, aki egy bűnügy­ben elkövetőként szere­pelt - holott tanú volt. Hát igen, ciki. Ráadásul, ha mondjuk Kovács Já­nosnak hívnák, gondol­hatná bárki, hogy a Ko­vács Jánosok népes tábo­rának valamely tagja a tettes. Hogy pontosan melyik Kovács Jánosról van szó, az nem derül ki a néhány soros írásból. Történt tehát, hogy a múltkori telihold alkal­mával több apró-cseprő bűntényt követtek el, kö­zöttük megpróbáltak el­lopni három akkumulá­tort. Nem Watergate-ügy, az tény, viszont társada­lomra veszélyes cselek­mény, mi pedig írunk ró­la. A rendőrségtől kapott információk szerint Tre­fon Eduárd is a tolvajok között szerepelt. Trefon Eduárd is írásra adta a fejét, s levélben közölte, hogy ő volt a tanú. Nem mindegy. A tévedésért természetesen elnézését kérjük. Ugyancsak kulisszati­toknak számít, hogy volt egy másik reklamáló is ­neki azonban nem volt igaza. Sőt, még sárosabb volt a vonatkozó ügyben, nem is kérünk tőle elné­zést. Arató László • Lebukott az olajmaffia egyik vezére? Előkerült a bujkáló T. úr Ha minden igaz, lebukott a magyar olajmaffia egyik vezetője. Legalábbis ezt sze­retnék alátámasztani a nyo­mozók, akik szombaton haj­naban elfogták T. Jánost, a Hung-Itália Kft. egykori ügyvezető igazgatóját. A cég 1993 közepéig egy nagyon jól jövedelmező vállalkozás volt: ők bérelték az egykori szovjet légibázisok üzem­anyagtárolóit. Itt gyűtötték innen-onnan az üzemanyag­származékot, majd értékesí­tették azokat, természetesen busás haszonra szert téve. A bolt azonban befuccsolt, s T. Jánosnak olajra kellett lép­nie. Ausztriába távozott, má­ig sem egészen tisztázott kö­rülmények között. Az egyik verzió szerint hivatalos kísé­rőkkel, s egy kéklámpás Merciben lépte át a határt, s ment Grazba, ugyanis jóaka­rói megsúgták neki, hogy ha nem akar börtönbe kerülni, akkor ne menjen haza Sze­gedre. A vállalkozás ugyanis lebukott, házkutatást tartot­tak nála. A másik elképzelés úgy szól, hogy barátai vitték ki az országból T. Jánost. Arról is vannak adatok, hogy a tranzakcióban magas rangú személyek is közreműköd­tek. Ők vagy még most is magas rangúak, vagy már le­mondtak hivatalukról, vagy pedig börtönben ücsörögnek. T. János ellen már egy éve elfogatóparancs van ér­vényben, a következő lista alapján: lőfegyverrel, lőszer­rel való visszaélés, adócsa­lás, okirathamisítás, csem­pészés, számviteli fegyelem megsértése. Pontosabban ezek alapos gyanúja miatt. T. két és fél évig bujkált a rendőrség elől, de miután el­fogták, várhatóan előzetesbe is helyezik. Erről ma dönt a szegedi városi bíróság. Le­bukása meglehetősen peches volt, s kevésbé kalandre­génybe .illő. Közúti ellenőr­zés során a körzeti megbí­zott felismerte, s előállította. Arról is vannak információk, hogy T. János az utóbbi időkben gyakran megfordult lakóhelyén, Rúzsán és Ásotthalmon, különböző szórakozóhelyeken. A többi az igazságszol­gáltatás dolga. De úgy tűnik, a nyomozók egyre inkább megkívánták azokat a bizo­nyos „nagyhalakat", lehető­leg rács mögött tálalva. A. L. „A csonkítás mindenkinek fáj." (Fotó: Gyenes Kálmán) Gyalog egyszerűbb lesz?. Szemők Árpád előbb vá­zolta az alaphelyzetet: a vá­rosnak egymilliárd, más szá­mítások szerint is legalább hatszáz millió forinttal keve­sebb pénzből kell kijönnie az idén, tehát mindenütt meg kell hozni a szükséges taka­rékossági intézkedéseket. Dobó János elmondta, hogy javaslatai közül a Vo­lán elfogadta a 83R-es busz átirányítását a Kossuth Lajos sugárútra: így a 2-es kiesését talán pótolni lehet. Kalmár Ferenc (aki kép­viselőként a városüzemelte­tési bizottság alelnöke is) szerint muszáj volt megfé­kezni azt a tendenciát, amely a két szegedi közlekedési társaság egyre növekvő tá­mogatási igényét tükrözte. Az SZKT-nak és a Volánnak összesen 155 millió forintot kellett megspórolni - a mos­tani változtatásokkal 80 mil­liót sikerült előteremteni. A többit máshonnan biztosít­ják: az SZKT megkapja a város parkolóhelyeinek üze­meltetési jogát, a Volán pe­dig „belülről" gazdálkodja ki a maga részét. A 2-es buszt viszont a képviselő szerint is meg kel­• Lakossági fórum Rókuson „Hagyják meg nekünk a 2-es buszt!" Szeműk Árpád, Dobó János, és Kal­már Ferenc önkormányzati képviselők, Heintz Ferenc (Tisza Volán Rt.), Vincze Tibor (SZKT), és Terhes Boldizsár, a közgyűlés Városüzemeltetési és Kör­nyezetvédelmi Bizottságának elnöke ül­tek az egyik oldalon - valamint úgy húsz rókusi polgár a másikon. Úgy lát­szik, a fárasztó hét végén már csak ke­veseknek maradt energiájuk a közélet­re... A jelenlévők viszont lakó- és utas­társaik helyett is kérdeztek, javasoltak és bíráltak, méghozzá igen bátran, s he­lyenként igen keményen. lene tartani - legalább csú­csidőben. Valamint: a két társaság alakítsa át a tarifa­rendszerét, legyen például átszállójegy is. A közönség hozzászólása­iból is az derült ki, hogy az átszállásokkal kényelmetlen­ségre, időveszteségre, és többletkiadásra kényszeríti őket az új rend. Egy energi­kus hölgy kifejtette, hogy ha például Rókusról akar Új­szegedre, a Vedres utcába menni, akkor előbb elmegy a Mars térig, onnan (átszál­lással) a Vár utcáig, majd ­harmadik jegyét is kilyu­kasztva! - trolipótlóra száll, s már meg is érkezett az úti­céljához. Egy matematika tanár ki­számolta, hogy a 2-es meg­tartása olcsóbb, mint a 83­as sűrítése. Egy szőkehajú hölgy a zónák szerint lyu­kasztható jegyeket hiányolta, s „eleve eldöntött kérdés­ként" értékelte a 2-es rókusi felének megszüntetését. Kalmár képviselő úr még azt is megjegyezte, hogy a képviselők rendszerint telje­sen kiszolgáltatottak a szak­embereknek, s nem látnak bele kellőképpen az önkor­mányzati tulajdonú vállala­tok gazdálkodásába. így ­bár a döntéseket nekik kell meghozni - nincsenek meg­győződve arról, hogy a leg­jobb megoldásra szavaznak. Dobó János szerint javíta­na a helyzeten, ha pályázat után kötnének koncessziós szerződést a közlekedési tár­saságokkal - mert most még ez is hiányzik. Vincze Tibornak és He­intz Ferencnek (az SZKT és a Volán képviseletében) pe­dig állnia kellett a sarat. Fo­lyamatosan válaszoltak a kérdésekre, kritikákra. Kide­rült, hogy a 2-es buszon azért tudnak spórolni, mert a csúcsidőn kívüli járatokat is leállíthatják - csúcson belül természetesen nincs megta­karítás, mert a 83-as veszi át a 2-es szerepét. A szakemberek hangsú­lyozták, hogy megértik a la­kosság panaszait, de valahol hozzá kellett nyúlni a rend­szerhez, s a csonkítás min­denkinek fáj. A rókusiak viszont nem engedtek a negyvennyolc­ból, azaz a „kettesből": „Ne­künk a 2-es kell, a 83-as sű­rítése helyett!" - mondták többször is, meglehetősen határozottan. A képviselők - bő két óra múltán - úgy összegezték az elhangzottakat, hogy szó sincs „eleve eldöntött hely­zetről", előbb a városüze­meltetési bizottság, majd a február 18-i közgyűlés dönt arról, hol és hogyan hozzák meg az egyébként csak­ugyan elkerülhetetlen taka­rékossági intézkedéseket. A 2-es busz utasainak te­hát még fölcsillant egy kis reménysugár. Ny. P. Matricaszaggatás - milliókért Kiderült, hogy a menet­időkről tudósító matricák le­szaggatása - pontosabban az öntapadós címkék pótlása -, az SZKT-nak évente 6-800 ezer forintjába, a Tisza Vo­lán Rt-nek pedig legalább másfél millió forintjába kerül. A matricatépkedés ugyan­is kedvelt elfoglaltságot je­lent az utazóközönség bizo­nyos egyedei számára; ők úgy vélik, jó ötlet ílymódon kitölteni a várakozás hosszú perceit. Elég körülnézni a városban, s láthatjuk, mek­kora hatékonysággal dolgoz­nak. Azt is megtudtuk, hogy évente akár öt sorozat címke is elfogy egy-egy népszerű megállóban. Lehetséges, Ezúttal nem vala­miféle szerencsematri­cákról lesz szó, amint a címben jelzett milli­ók sem nyereségként értendők. Ellenkező­leg: a városi villamos-, troli- és buszmegállók­ban kiragasztott tájé­koztatócédulákról hal­lottunk érdekes adato­kat egy nemrégiben tartott megbeszélésen, amelyen a két szegedi tömegközlekedési cég vezetői vettek részt. hogy gyűjtők viszik haza a fémtábláról lefejtett cédulá­kat, s otthon matrica-kataló­gusokban helyezik el a leg­újabb szerzeményt, persze szigorúan rendszerezve, mondjuk közlekedési esz­köz, kiadási év, betűtípus szerint. A menetrendszaggatók el­len csak úgy lehetne véde­kezni, ha a buszok-trolik-vil­lamosok olyan sűrűséggel követnék egymást, hogy a tépéscsinálóknak ne legyen idejük a kapirgálásra. (Eset­leg: lesben álló ellenőrök hosszú pálcákkal nagyot húznának a menetrend körül matató kezekre.) Erre azonban valószínű­leg még várni kell egy kicsit, addig marad az újraragasz­tás, meg a lemeztelenített megállótábla. (nyilas) MA JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Me­gyei Képviselete (Szeged, Eszperantó u. 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig. Dr. Hajdú Ist­ván ad felvilágosítást a mun­kavállalók, munkanélküliek, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-á. I. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsa­dást tart az érdeklődőknek 15-16 óra között. JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LAT az SZDSZ Földváry u. 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. DR. GÉCZ1 JÓZSEF or­szággyűlési képviselő, a Ko­i napló lozsvári Téri Általános Isko­lában 17 órakor lakossági fórumot tart időszerű politi­kai és gazdasági kérdésekről az Országgyűlés és az MSZP kongresszusa tükré­ben. BECK ZOLTÁN, a 4-es számú választókerület (Tar­ján városrész) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Csongor Téri Általános Is­kolában. HOLNAP A SZOCIÁLDEMOK­RATA AKADÉMIA követ­kező ülése 16 órai kezdettel lesz a MSZOSZ székházban (Eszperantó utca 3-5.). Elő­adó: dr. Deák Péter, a Biz­tonságpolitikai és Honvédel­mi Kutatások Központ igaz­gatója. Téma: A szociálde­mokrácia és az európai in­tegráció. RADICS ISTVÁN, a 10­es választókerület képviselő­je fogadóórát tart 16 órától 17-ig a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában (Tö­mörkény utca 1.). GILA FERENC tanács­nok, Baktó-Petőfitelep kép­viselője 17 órától a Petőfi Sándor Általános Iskolában fogadóórát tart. Mozgalmasnak ígérkezik ez a hét a Városházán. Ma délelőtt 10 órakor a díszte­remben ünnepélyes keretek között írják alá a Heliomed Kft. alapító okiratát. Csütörtökön délelőtt, ugyanott, rendkívüli képvi­selőtestületi gyűlésre jönnek össze a városatyák. E soron kívüli tanácskozást elsősor­ban a városi tömegközleke­dés kérdésének megvitatása miatt hívták össze, de mint később kiderült, az említett téma taglalásán kívül még 13 napirendi pontot beiktat­A héten, a Torony alatt ••• tak a csütörtöki gyűlés tárgy­sorozatába. Pénteken délután 2 órakor a Városháza dísztermében a bemutatják a Szegedi szob­rászok című kötetet. Délután 3 órakor Péter László iroda­lomtörténészt, Szeged dísz­polgárát köszöntik 70. szüle­tésnapján. Délután 5 órakor a Horváth Mihály utcai kép­tárban nyitják meg a Szegedi szobrászok című kiállítást. L0MBABD TANKÖNYVBOLT (^U+étK) V/ 1996-os naptárak teljes készletét ^ 85%-os áron értékesítjük! Egyes termékek 30%-os árengedménnyel! Szeged, Budapesti krt. 5. ivoli Lila Akác étterem) Tel: 62/482-776. csorog a f((f>))))))) MVIESTEL Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket és tapasztalataikat a múlt héten Szabó Magdolnával oszthatták meg, mától Új­szászi Ilona fogadja hívásaikat. Ügyeletes mun­katársunkat munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között hívhatják a 06-60-327-784-es telefon­számon. Felhívjuk figyel­müket arra, hogy Szeged­ről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van a Fekete pont című rovatunk számára, kér­jük, ugyanitt tudassák velünk. Kiveszett tárgyu­kat, kutyákat, sth. kereső olvasóink kedvezmé­nyes hirdetésben tehetik közzé mondandójukat. Hirdetésfelvétel 7 és 19 óra között a Sajtóház­ban. Miért hallgatnak? A rovatunkban megjelente­ket rendszeresen figye­lemmel kísérő olvasónk arra lenne kíváncsi, mikor reagálnak végre a Kábel­tévések a Csörögben ne­kik címzett kérdésekre. Például arra, miért kerül a TOP TV a legdrágább csomagba, ha azt mondták az adó vezetői, hogy nekik lakásonként csak tíz forint előfizetői díjat fizetnek a szegedi nézők a szolgálta­tásért? „Állampénzek". Nyug­díjas olvasónk messzebbre címezte kérdését: az érde­kelné, mire megy az a pénz, az az egymilliárd márka, amit a németektől energiatakarékosságra, fű­téskorszerűsítésre- és felú­jításra vettünk fel tavaly. Arról is szeretne tudni, ad­tak-e a parlamenti képvi­selők a 30 százalékkal megemelt fizetésükből „jobb célokra", lett-e kö­vetője annak a felhívás­nak, amit egy képviselő tett, azt javasolván, fizeté­sük felét adják oda? Szegedi szemetelős. Három helybéli címzettje van Szabó József észrevé­teleinek. Tudatja a MÁV­val, hogy a vasúti töltés a Nagyállomás környékén szemetes. A Szegedi Kör­nyezetgazdálkodási Köz­hasznú Társaságnak azt ajánlja figyelmébe, hogy az Indóház tér és a Bá­nomkert sor sarkán ismét alkalmi szeméttelep léte­sült. A DÉMÁSZ-nak pe­dig azt üzeni, hogy a Bá­nomkert soron a Bokor ut­cától az új klinikáig több utcai villany kiégett, sötét van. Lakásügyek. A Lakás­bérlők Egyesületének ve­zetője is üzen; holnap, kedden 16 és 17 óra kö­zött új helyen, a Dáni Já­nos utca 14-16-ban lesz a fogadóóra. Köszönet. A 326-954­es számról hívó olvasónk köszönetet mond ember­ségéért annak a hölgynek, aki szombaton hajnalban rátalált beteg édesanyjára és eljuttatta a kórházba. ­A Csörög múlt heti ügyeletese pedig köszöni a kedves olvasóknak, hogy megtisztelték bizal­mukkal olyan ügyekben is, amelyekben nem kér­tek nyilyánosságot, „csak" meghallgatást, jó szót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom