Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-15 / 294. szám
PÉNTEK, 1995. DEC. 15. • Női kézilabda-világbajnokság Ott leszünk Atlantában! Magyarország-Oroszország 23-18 (11-10) SPORT 7 Tegnap már ugyancsak „élesben" mentek a meccsek a női kézilabda világbajnokságon. Csapatunk a legjobb négy közé kerülésért Európa egyik legjobb együttesével, az orosz válogatottal vette fel a harcot. A tét: a győztes kvalifikálja magát az atlantai olimpiai játékokra. Az oroszok kaptak hamarabb lábra, s annak ellenére, hogy a 30. másodpercben kihagytak egy hétméterest, gyorsan elhúztak a magyaroktól, s a 14. percben már 7-3-ra vezettek. A magyar együttes azonban nem adta fel, Pádár roppant eredményes beállós játékával fokozatosan ledolgozta hátrányát, s a félidő utolsó perceben már mi vezettünk 11-10-re. Szünet után ellenállhatatlanul játszottak lányaink, s végig vezették a félidőt, egy esetben már hat gól is volt Kökényék előnye. A játékba még az is belefért, hogy a lányaink három négyméterest is elhibáztak. Ezzel a győzelmükkel a magyarok bekerültek a legjobb négy közé, ahol ma Norvégiával játszanak a döntőbe jutásért. A magyar csapat góldobói: Pádát 7, Kökény 3, Mátéfi 4, Szilágyi 4, Németh H. 3, Szántó 1, Nagy A. 1. További eredmények: Norvégia-Románia 21-19, Koreai Köztársaság-Németország 20-15. • Mire költötték az eladott lakás árát? Bába nem vesz tudomást felfüggesztéséréi... Nyflt levél Ungi Gyulához! Tisztelt Elnök Úr! Megdöbbenéssel olvastam december 12-én a sajtóban a felfüggesztésem tényét. A nyilvánossághoz általában a végső elkeseredettség viszi az embert. Remélem, a CSLSZ még nem tart itt. Az valóban igaz, hogy amióta én vezetem a játékvezetőket, önök nem jó szemmel nézik a ténykedésemet. Ennek egyetlen oka van: a sportszeretetem nem engedi meg azt, hogy szó nélkül elmenjek szabálytalan dolgok mellett. Néhány esetben Önnek és munkatársainak valóban kényelmetlen kérdéseket tettem fel. Nálam az a rend, hogy az írásban érkező levelekre általában írásban szoktam válaszolni. Ebben az Ön által vezetett csapatban nem így működnek a dolgok. Ebben az évben több mint ötven levélben jeleztem a játékvezetők által jelzett problémákat. Sajnos, alig néhány esetben kaptam választ, és még kevesebb esetben történt érdemi ügyintézés. Ezt a magatartást megunva kértem azt, hogy dec. 12-ig kapjak választ az általam feltett több tucat kérdésből néhányra. Korábban leírtam azt is, hogy ezeket a kérdéseket nem lehet elnökségi ülésen kivizsgálni. Kértem pártatlan vizsgálóbizottságot is. Ez sem történt meg. Intézkedés helyett legnagyobb meglepetésemre a sajtóból értesültem először, elA Csongrád Megyei Labdarúgó Szövetség december 12-i határozatával kapcsolatban Bába Sándor, a Játékvezetői Bizottság megbízott elnöke - akit a CSLSZ felfüggesztett tisztségéből - az alábbiak közlésére kérte meg lapunkat. sóként engem függesztett fel megerősített funkciómból. Teljesen törvénytelen módon járt el ismételten, hiszen ellenem nincs és nem is volt vizsgálat. Amennyiben vizsgálat van, annak eredményeképpen lehetne a felfüggesztést mint szankciót alkalmazni. Tehát nincs joga a CSLSZ elnökségének sem olyan intézkedést hozni, amely 105 embert hátrányosan érinthet. Hiszen ezeket az embereket jelenleg a CSLSZ szerint most nem képviseli senki. Nagyon szomorú az, ha ez az ülés annyi eredményt hozott, hogy még aznap este a sajtónak sürgős volt ezt bejelenteni. Mivel ez az eljárás jogtalan, így én továbbra is végzem a munkámat, amivel a játékvezetők megbíztak. Az Ön által vezetett testület döntése törvényellenes. így tehát semmisnek tekintendő. Az én álláspontom szerint az igazi ok: talán a januárban esedékes CSLSZ közgyűlés előszele miatt el kell hallgattatni azokat, akik esetleg az igzaságra kíváncsiak. A több tucat kérdésből néhányat megismétlek: 1. Mi törént Gyólay János CSLSZ-re hagyott lakásával? 2. Amennyiben eladták (mert eladták), kinek a jóváhagyásával, mi lett a pénzzel? 3. §zükség van-e 3 db hordozható telefon üzemeltetésére? Ha igen, akkor éves szinten ennek milyen a költségvonzata? 4. Mint JB elnök, többszöri írásban megerősített kérésem ellenére sem kaptam meg a CSLSZ elnökségi üléseinek jegyzőkönyveit. 1995-ben egyetlen egy alkalommal sem kaptam meg. Viszont több alkalommal hivatkozott a vezetés a jegyzőkönyvben leírtakra. Miért titkosak ezek? 5. A CSLSZ főtitkára és a Fegyelmi Bizottság hibás döntéseiért miért nem történt felelősségrevonás? Sorolhatnám tovább a kérdéseket. Nem tudja az ember, mire gondoljon akkor, ha ezekre nincs válasz többszöri sürgetésre sem. Talán mégis lesz ezekre a kérdésekre válasz, legfeljebb megváijuk a CSLSZ közgyűlést. Sporttársi üdvözlettel: Bába Sándor mb. JB elnök A szerdai MK fordulóban a Hort SE majdnem meglepte Feketééket, de végülis a nagyobb tudás és rutin a jövő szerdai hazai visszavágóra is előnyt hozott. # Mire lehet számítani az év utolsó mérkőzésén? - tettem fel a kérdést Teimel Zoltán sportigazgatónak. - Már a Magyar Kupára sem tudott elutazni Tökölre Dobos József, Avar Gyuri, Radovics Sándor, Brajdics Dalibor, Csavar Zoltán valamennyien lázas betegek voltak a héten. Nagyon bízom abban, hogy a szombati mérkőzésünkre már felépülnek. # A tabella második helyét foglalja el a csapat, mindössze két ponttal van lemaradva az élen álló Fotex-től. Az idén már nem tudnak elmozdulni a dobogó második fokáról - Nem lehet más célunk, mint a második hely megtartása, s a dunaújvárosiak legyőzése. A hét végén az Elektromos Győrben vendégszerepel, s ha esetleg pontot, vagy pontokat veszítene, akkor a fővárosi együttessel szemben tovább tudnánk növelni az előnyünket. Aztán tavasszal itthon játszunk a Veszprémmel és a Tromossal, tehát még nincs ez a bajnokság lefutva. # Felvették már a kapKézilabda NB I. Szombaton, 77 órakor: Pick Szeged-Dunaferr Újra parketten a 20 évvel ezelőtti bajnokok A Dunaújvárost nem lehet lebecsülni A női kézilabda világbajnokság eseményei sem homályosítják el a férfiak hazai pontvadászatát. Az erősebb nem küzdelme az őszi fináléhoz érkezett, hiszen a hét végén az idei utolsó fordulót játssza a 14 együttes. A Pick Szeged szombaton 17 órától az ötödik helyezett Dunaferr gárdáját fogadja. A találkozót Ladiszlai, Tavarnai duó vezeti. csolatot a City Kupa ellenfelükkel? - A horvát Sisak HK vezetése nagyon rendes volt, mert azonnal jelentkezett, s már az alapvető dolgokban meg is egyeztünk. Az első mérkőzésünket január 17-én 19 órakor játszuk a horvátoknál. A visszavágót 24-én, 17 órakor az újszegedi Sportcsarnokban tartjuk. Idegenben a török Onut és Isgören fújja a sípot; ők vezették a Cseljabinszk elleni találkozónkat is. Itthon pedig az olasz Aréna, Paragia duó „dirigál". A bajnokság állása az utolsó forduló előtt 1.Fotex II 1 - 318-21923 2. Pick Szeged 10 1 1 309-241 21 3. Elektromos 9 2 1 293-21520 4. Gyűr 8 4 290-251116 5. Dunaferr 8 4 292-254 16 6. Szotnok 5 4 3 283-28014 7. Pécs 6 7 280-301 12 8. Nyíregyháza 5 7 293-30311 9. Komló 5 7 267-293 III 10. Debrecen 3 3 6 223-228 9 ll.Pemű 4 8 235-261 8 12. Tatabánya 3 1 8 266-311 7 13. Nagykanizsa 2 10 257-325 2 14. Hort SE 1 11 258-353 1 Talán csak a fiatalabbak emlékeznek rá, hogy az 1975-ös NB I/B-s bajnokságot a Tisza Volán, az NB Iet a Debreceni Dózsa együttese nyerte. Nos, a két egykori bajnok a diadal 20. évfordulóján öregfiúk mérkőzésen küzd meg egymással, a találkozó ugyancsak szombaton, 15 órakor kezdődik a Sportcsarnokban. A két csapatban olyan hajdani élsportolókat láthatunk viszont, mint például Farkas Cinga, Giricz Sándor, Oláh Béla, Tamás Sándor, Csáki Béla, Skaliczki László, Lele Ambrus, Bárok István, Kővári Árpád, ill. Varga István, dr. Süvöltős Mihály, dr. Lukács János. A mérkőzés szponzorai: Papagáj markét. Centrum Áruház, Városi Sportigazgatóság, Volán rt., Volán SC, Dreher, Éliker-Express abc., Dentál Stúdió, Sze-Ma Kft., Alföld Tours, Rent a Car, Enta Bt., CocaCola Szeged, Satellit Kiss Sándor, Hollós Árpád. • A Szegedi Szurkolók Egyesülete különbuszt indít a Sisak-Pick Szeged City Kupa-mérkőzésre. Jelentkezni lehet szombaton, 15 órától a bajnoki mérkőzés előtt a Sportcsarnok előterében. S. J. Kézilabda NB I., férfiak: Pick Szeged-Dunaferr, újszegedi Sportcsarnok, 17. Öregfiúk mérkőzése: Tisza Volán-Debreceni Dózsa, újszegedi Sportcsarnok, 15. Teremfoci Kék Mókus Kupa. Csonka János Műszaki Szakközépiskola, 8. Fa Kupa. Deák Ferenc Gimnázium tornaterme. 12. Vasárnap Teremfoci Kék Mókus Kupa. Csonka János Műszaki Szakközépiskola tornacsarnoka, 9. Vízilabda OB I., férfiak: Szeged VE-FTC-Vitasport, újszegedi Sportcsarnok, 17. A közelmúltban Tatán tartották az I. osztályú csapatbajnokság A és B döntőjét. A Szeged TE csapata az A döntőben a 10. helyen várta a finálét. A Kocsis András, Ocskó Attila, Petrovics Sándor, Gajda Zoltán, Horváth Attila és Dávid János összetételű együttes idei legjobb teljesítményével, 1601,4 pontot szerezve a 8. helyen végzett. A szegediek eredményei, 54 kg.: Kocsis András 162,5 kg (70;92,5). 59 kg.: Petrovics • Súlyemelés Sikeres csapatbajnoki szereplés Sándor 180 kg (80; 100). 64 kg.: Ocskó Attila 235 kg (102, 5;132,5). 70 kg.: Gajda Zoltán 247,5 kg (110;137,5 ). 76 kg.: Horváth Attila 272,5 kg (127,5;145). + 108 kg.: Dávid János 330 kg (150; 180). • A Szeged TE súlyemelői Kecskeméten, területi minősítő versenyen fejezték be versenyévadot. A megyeszékhely sportolóinak eredményei. Serdülők: + 91 kg.: 1. Herke G. 150 kg. Ifjúságiak. 59 kg.: 1. Csomós G. 127,5 kg. 64 kg.: 1. Lele J. 140 kg 2. Miklós L. 120 kg. A versenyzők felkészülését a Pennum Kft., és a Pertrolterv Kft. támogatta. Mikulás Kupa Bácsalmáson Itthon sülkérezés, a nemzetközi porondon szenvedés... Diadal és kudarc... Merőben más hatást vált ki a siker, és megint mást a felsülés, abban viszont azonosak, hogy bizonyos cselekménysorhoz fűződnek, s tanulság ugyanúgy levonható az egyikből, mint a másikból. A Medikémia Szeged férfi röplabdásai az utóbbi időben mindkettőből részeltek bőven, ám hogy mennyit és hogyan hasznosítottak a történésekből, az a jövő zenéje... Mostanában sokan megkérdezték tőlem, a medikémiások miként élték meg a BEK-től való korai búcsút? Mivel nem láthatok Petheőék lelkébe, előttem sem ismertek a mérkőzésekhez fűződő gondolataik, tehát csak abból ítélhetek, amit körükben tapasztalok. Meglátásaim mégsem lehetnek perdöntőek, mert a felszínesnek tetsző külső mély érzelmeket (is) takarhat. Profi sportolókról lévén szó, biztos vagyok benne, a fiaskó megviselte őket. Nem beszélve arról, hogy egy győzelemért is kaptak volna prémiumot... A korábban felvetett esetleges továbbjutás esélyének taglalásánál azért érdemes elidőzni, mert - természetesen más-más megvilágításban - megannyi vélemény látott napvilágot. Mint már előzőleg jeleztem, voltak, akik az edzőt marasztalták el, mert már az első meccs előtt csak harminc százalék esélyt adott fiainak, mások az elfogadhatatlan kishitűségét rótták fel a játékosok bűnéül. Az is elhangzott: ha az első találkozó Újvidéken van, ha Schildkrauték bátrabbak, ha jobban nyitnak és fogadnak - most a szegedi csapatnak lenne miért örülnie... Csakhogy az említett - nálunk, magyaroknál, különösen balul elsült dolgainknál oly előszeretettel használt „ha" szócska mögé nagyon sok olyasmi sorakoztatható, amely nemhogy együtt, de külön-külön is megkérdőjelezi valóságalapját az állttásoknak. Az, hogy melyik csapat az ellenfél és hol van az első mérkőzés, leginkább Fortuna kegyének a függvénye, ezen tehát fölösleges rágódni. A többi gondolaton viszont érdemes, sőt kötelező elgondolkodnia az egyébként általunk is nagyra becsült szakvezetésnek és játékosoknak egyaránt. Számomra különösen meglepő volt, hogy az első összecsapás előtt is remegett a kezük-lábuk az önmagukban nem bízó medikémiásoknak. Mintha eleve lemondtak volna a sikerről. A meccs utáni véleményükből („Sokkal jobbak nálunk, ezeket mi képtelenek vagyunk legyőzni...") arra lehetett következtetni, a visszavágót, ha lehetne, legszívesebben sztomóznák. Valószínű azért, mert nagyon is tisztában voltak vele, ha a vendéglátók jó napot fognak ki, akkor egy nagyon csúfos vereséget szenvedhetnek tőlük. Egy olyan kiváló csapattól, amelytől - például edzőmeccseken - volna mit tanulni... Amitől féltek, végül is nem következett be, s összességében a Vojvodina nem alázta meg őket. Az azonban megint bebizonyosodott, hogy az újvidékiek minden téren messze előttük járnak. Dinamikusabbak, képzettebbek, erőteljesebbek, a számukra kritikus pillanatokban - a Novi Sad-i mérkőzésen is voltak ilyenek! - sem tétováznak, mindenkor báttak, határozottak. Sugárzott róluk: amit tudnak, azt bármikor képesek érvényre juttatni, mert tökéletesen tisztában vannak a játék fortélyaival. A nagyszerű egyéni adottságaikon. az anticipációjukon (a játékképességen, a változó helyzetek további alakulásának gyors és helyes felismerésén) túl azért is képesek magas szintű röplabdázásra, mert bizonyára kellő időt fordítanak valamennyi (megtanulható) játékelem tökéletes elsajátítására. Például az általuk tökéletesen végrehajtott nyitásokra és azok fogadására, amik - ahogyan a Medikémia Szeged másodedzője pökhendi stílusában közölte a klub prominens vezetőjével - csak a laikusoknak egyszerű. Lehet, hogy a nézőtéren nem hozzáértők ülnek, és „gőzük sincs" e szép játékhoz... Az ellenben már aligha kérdőjelezhető meg, hogy a szakvezető érti a dolgát, és a csapatban - a magyar viszonyokba, de csakis abba, tökéletesen beleillő - profik találhatók. A játék, ugye, olyan, az ellenfél akaratától független mozzanattal kezdődik, amely egyedül is, és unásig gyakorolható! A szervák hárítására - igaz, ehhez már két ember szükséges - ugyancsak ez áll. Mert ha ezt a két technikai elemet nem képes egy csapat tökéletesen, vagy azt megközelítően alkalmazni, hiába tudja a „köztest" eszményien, semmire sem megy vele. Az említettek, bizony, a magyar bajnok Medikémia Szeged gyengéi! Annak az újabb aranyéremre (érmekre) pályázó csapatnak a megszüntethető hibái, amely a saját bőrén, az Interliga- és BEK-mérkőzéseken tapsztalhatta. észlelheti: ami elég itthon a sütkérezéshez, édeskevés a nemzetközi porondon... Gyürlci Ernő Két korosztály részére rendezték meg Bácsalmáson a Mikulás Kupát, melyen a Tisza Volán SC labdarúgói is részt vettek. Bár korosztályuknál egy-egy évvel fiatalabbak voltak, így is jó eredményt értek el, Kiss László edző „fiai" a harmadik, Halkó Pál tanítványai pedig a második helyen végeztek. Eredmények. 1982. augusztus 1-je után születettek. A-csoport: Bácsalmás I.- Soltvadkert 6-0. Soltvadkert-Madaras 6-0, Bácsalmás I.- Madaras 9-0. B-csoport: Kiskőrös-Jánoshalma 6-1, Katymár-Jánoshalma 4-0, Kiskőrös-Katymár 6-4. C-csoport: Tisza Volán SC-Tompa l-l, Tisza Volán SC-Bácsalmás II. 5-2, Tompa-Bácsalmás II. 3-1. A csoportgyőztesek körmérkőzésein: Bácsalmás I.-Kiskőrös 6-2, Kiskőrös-Tisza Volán SC 4-3, Bácsalmás I.-Tisza Volán SC 6-0. A torna végeredménye: I. Bácsalmás I., 2. Kislőrös, 3. Tisza Volán SC. 1984. augusztus 1-je után születettek. A-csoport: Tompa-Bácsalmás I. 4-3, Tompa-Tisza Volán SC II. 5-2, Tisza Volán SC-Bácsalmás I. 3-3. B-csoport: Kalocsa-Jánoshalma 15-0, Jánoshalma-Bácsalmás II. 3-1, Kalocsa-Bácsalmás II. 11-0. C-csoport: Tisza Volán SC l.-Kiskőrös 6-1, Kiskőrös-Katymár 4-4, Tisza Volán SC I.-Katymár 9-0. A csoportgyőztesek körmérkőzésein: Kalocsa-Tisza Volán SC I. 4-2, Kalocsa-Tompa 9-1, Tisza Volán SC I.-Tompa 6-3. A torna végeredménye: 1. Kalocsa, 2. Tisza Volán SC I., 3. Tompa. A Tisza Volán SC II. csapata a 7. helyért folytatott helyosztókon a Katymár gárdáját 4-0-ra, a Bácsalmás |[-t pedig 9-1-re győzte le. A viadalon mindkét korosztályban szegedi játékos. Bah Péter és Hegyesi László lett a torna legjobb játékosa, az utóbbi a gólkirályi címet is elnyerte 12 találattal. Fakupo a Deákban A teremlabdarúgó-tornák dandárjában nem éppen a legrangosabbak a Fakupa küzdelmei, de hogy a legrégibb múltra e játék tekint vissza, az biztos. A szombati összecsapás a 21. az évek sorában. A résztvevők se először mérik össze tudásukat, hiszen december közepéig évente többször megmérkőznek valamilyen tornán, vagy éppen a hétvégi tanárfocin. Az alapítása ünnepét ülő Ságvári gimnázium csapata például a kihelyezett zákányszéki összecsapáson, nemrégiben, véletlenül leiskolázta 11-3-ra a fáradt Délmagyar együttesét. Ezért nem kisebb a tét mindjárt az elején, hogy melyik csapat szerzi meg az idén a mindent eldöntő győzelmet. (Tavasszal a DM nyert az Ady téren.) Az örökös bajnoknak is kikiáltható Béká (JATE Baráti Kör) se a zöldfülűek gyülekezete már, több éve játszanak együtt, akár az ismételt versenyzési lehetőséget kapott Tisza Lakásszövetkezet-MÁV vegyes gárdája. A torna, amelynek szervezése most is Haraszti György (focistatársaknak: Tata) nevéhez fűződik, mint eddig mindig, délelőtti bemutatójátékkal kezdődik, s azon, csapatonként egy kivétellel csak a harmincon felüli játékosok szerepelhetnek. Utána, 12 órakor lesz a BK-Tisza, majd egy órával később a már említett Ságvári-DM összecsapás. A Tisza-DM és a BK-Ságvári mérkőzése alakítja ki a tornán szereplő csapatok sorrendjét. Tény, hogy a 20 év alatt a Béká csak egyszer adta át az elsőséget. Kérdés: pislákol-e még valamelyest a régi dicsőség fénye? III. Új év Kupa Immár harmadik alkalommal rendezik meg az Új év Kupa kispályás teremlabdarúgó tornát 1996. január 6-7én. A viadal pénzdíjas, a nevezési díj csapatonként 3500 forint, jelentkezni a 321-529es telenfonszámon lehet Kovács Sándor szervezőnél december 30-ig. A dobogós csapatokon kívül még a legjobb kapus, a legkiválóbb játékos, valamint a torna gólkirálya különdíjban részesül. „NÉGV ÉVSZAK" Sportcentrum Ha tél, akkor sí! O Jó minőségű, hasznúit és új sífelszerelések, korcsolyák kaphatók O Síszerviz - teljes körű javítások O Síkölcsönzés: komplelt, 1 hét 1800 Ft Csoportoknak kedvezmény, előjegyzés mór most lehetséges Szeged, Csongrádi sgt. 8/A. Telefon: 313-086. mm SPÖMf B®0B Szeged, Mars tér 1-3. 325-308 Adidas papucsok minden méretben. MASITA kabátok és melegítők kizárólagos forgalmazása. Edzőcipők, farmerok, pamut férfiingek.