Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-02 / 283. szám

Köszönöm a kedves olva­sók kitüntető figyelmét Iga­zán nem panaszkodbatom, hiszen nagyon sokan ragad­tak tollat és írtak nekem. A következőkben az olvasói levelekből válogatva küldöm Önöknek válaszaimat. Azok­nak tudok elsősorban vála­szolni az újság hasábjain keresztül, akik megadták az általam kért adatokat — kora, neme, „kezessége", fog­lalkozása, iskolai végzettsé­ge, szemüveghasználat és jeligét is választottak. Elsőként egy olyan levelet válasz­tottam ki, amelyiken négy írás érkezett hozzám. Ezek közül is az első a „DA­LI" jeligét választotta. Ó 22 éves, jobbkezes, egyetemi hallgató hölgy. Hangulatain nem tud igazán úrrá lenni, mert nem is akarja valójában. Csak odáig jut el, hogy megfogalmaz­za, erőt vesz magán és nem adja át magát pillanatnyi hangulatának. Ennél tovább, a tettek erejéig azonban nem­igen jut el. Alapvetően érzelmi beállítottságú, de önzeden szeretet adására nem ké­pes. Az érzelmeket sokszor eszköz­nek használja fel önös érdek céljából. Nem mondható azonban rosszindula­túnak, képmutatónak sem. Ez egy „én"-védő folyamat, talán mert rájött, hogy a nyílt őszinteséggel érzelmeket adó embereket a legtöbben kihasz­nálják, vagy mert tudatában van an­nak, hogy a szívélyes modor, a lekö­telező szeretetreméltóság elősegíti cél­jai elérésében. Ezzel a magatartással kevesebb elleaséget szerez magának. Az „én" és a „te" többiek viszonyában olyanféle kapcsolat működik lelküle­tében, amikor a „te"-hez való közele­dés szinte magában hordozza az „én"­hez való visszatérést. Igényli a társas­ágot, az emberekkel való kapcsolatot, mégis Ó egy bevehetetlen kis szigetet képez közöttük. Legbensőbb énjét megpróbálja alaposan elzárni környe­zetétől. Ha a levelet nem alkoholos állapotban írta, akkor egészségével nincs minden rendben, de a lap ha­sábjain nem kívánok erről Imi. Úgy érzi, önmaga szexuális élménykészsé­ge nagyobb, mint társáé. Szexuális partnerét magához közelinek érzi, él­ményeit nem kezeli magánügyként. A kettes számú Írás a „DILI" jeligét kapta. írója 20 éves hölgy, aki föisko­' -ílllr ^ £9 . tnetUauicia.1 c tpvt-k id áOÁt ii aüui^ur iXfWL4*' 4y>' yró-EiaJ* qWráUif Itiűf o áturty i főtyit - jfflw i feu* lai hallgató és jobbkezes. Sajnos, csak fénymásolatot küldött írásáról. Egész életét érzelmei, indulatai irá­nyítják. Ön már erósebb akarattal ren­delkezik, mint „Dali", de érzelmi-in­dulati hullámzásai is erőteljesebbek. Jó vitakészséggel bír, gyors gondolko­dású. A rendszerezés és az ötlet, az egészre és a részletekre való ftgyele­mösszpontosltás helyes egyensúlyát mutatja Írása, de nem tud dönteni a vágyott és a megengedett között. Im­pulzív, lobbanékony, nagy eszmékért lelkesedni tudó. Intezív érzelmi életet él. Szexuális élménykészsége kisebb, mint az előző hölgyé. Társával nem olyan harmonikus párkapcsolata, mint szeretné. Szexuális élményeit magánügyként éli meg. A harmadik Íráskép „KTM" jeligét viseli. Az úr 22 éves, jobbkezes, ke­reskedő. Titkolózó, Sszintétlenségre hajla­mos. Önmaga értékeivel elégedetlen, de nem szenved önbizalomhiányban. „Szebbnek", jobbnak akar mutatkoz­ni, mint amilyen valójában. Valódi én­jét eltakarja, mintegy álarc mögé bú­jik, mert attól tart, ha megismerik va­lódi énjét, csalódnának benne. Erös az elkülönülési szándéka és nem akar egy lenni a tömegből, hanem Ö egye­di akar lenni. Nagyon jó kritikai ér­zékkel, önirányítási készséggel, logi­kával rendelkezik. Jó megfigyelő, fi­gyelmét az egész helyett a részletekre koncentrálja. Szereti a csattanós poé­nokat. A negyedik levél „BOB"-tól szár­mazik. A jelige 22 éves férfit takar, aki jobbkezes, főiskolai hallgató. „Bob" nem túl határozott, állhata­tos. Alaptulajdonsága, hogy kerüli a konfliktusokat, nem szeret komfrontá­kxlni. Túl érzékeny ember, aki min­den akcióra spontán reakcióval rea­gál. Türelmetlen, bizonytalan és befo­lyásolható. Viszont jól alkalmazkodik mindenhez és mindenkihez. Egyszer­re több dologgal is foglalkozik, de ki­tartása nem mindig van a befejezés­hez. Önbizalma megcsappant, szinte állandó menekülésben van önmaga elől. Erós és jó diplomáciai készsége, pszichológiai behatoló képessége. Szociális beállítottságú, mégsem tudja igazából eldönteni, hogy beil­leszkedjen-e a szociális közegbe, vagy csak hagyja magát sodortatni. Továbbra is várom a Kedves Olva­sók leveleit, de kérem, a fentebb em­lített adatokat tüntessék fel, ha azt kí­vánják, hogy az újság hasábjain jelen­jen meg válaszom. Ribárszki Valéria okleveles grafológus ' X N »íip Óurm K. íVsfc-'wi » nu«f» Swtt l pftp. . Í u j I^ÍL "Ári* IW- 4 J-W-'V.' ilf.tl if^ujé horoszkóp T KOS: Annak ellenére, hogy hétvége kezdódött. Ön nem tétlenkedik. Híres, hírhedt vásárlási láza most sem hagyja nyugodni. Sorra játja a boltokat. "V* BIKA: Nem csoda, hogy el­J fáradt, kimerítő hét áll Ön mögött. Sajnos nem teheti meg, hogy egész hétvégéjét a semmitte­vésnek szentelje. Váiják az üzletek. TT IKREK: Valami lelki prob­léma gyötri. Nem tud vele megbirkózni, illetve időre van szük­sége. Vonuljon el, hiszen senki sem tud számottevő segítséget nyújtani. H RAK: Mindig is hajlamos volt arra, hogy az élet problémái elől az álmokba meneküljön. Ma sem okoz ez gondot. Álmodozásából a szomszéd­asszony csengetése riasztja fel. TT1 OROSZLÁN: Egyszer minden elmúlik, a rosszat is ki lehet heverni. Ön is vigasztalódhat ma egy kedves odaadó partnerrel. Használja ki vonzerejét, gyógyír lesz mindkettőjüknek az együttlét. SZŰZ: Miután nem terve­zett semmi fontosat mára, s remélhetőleg munkahelyére sem fogják váratlanul behfvni, nekifog­hat az ünnepek menetrendjének megtervezéséhez. MERLEG: Bár nem így tervezte a hétvégét, mégsem bánja ha a menetrendszerű társasági zsibongás helyett a csendes magány lesz a társa a hétvégén. Foglalkoz­zék családjával! ml SKORPIÓ: Szeretetével, fi­gyelmességével általában min­denkit levesz a lábáról. Új ismerőse eleinte jól tartja magát, de néhány kedves mosoly s kellemes mondat után ő is beadja a derekát. Z " NYILAS: Vásárlással tölti a J délelőttöt, a délutánt pedig ta­karítással. Nem csoda, hogy estére holt fáradtan rogy a hintaszékbe. Sem­mi kedve elmenni az esti partira, pedig jónak ígérkezik. BAK: Mindent szívesebben csinálna, mint a kötelező dol­gokat. Ne feledje, szabad akarat csak bizonyos határok között létezik. Rendezze át otthonát, frissítse fel néhány szép virággal! VÍZÖNTŐ: Ajándékozni nagyon szeret, csak az előtte lévő sorban állást az üzletekben nem. Ossza be úgy az idejét, hogy ma elmehessen legalább kirakatokat nézni, így megspórol egy csomó időt. HALAK: Anyagi helyzetét veszi nagyító alá, hiszen be kell osztania minden fillért aprólé­kosan. Közben arra gontfol, hogy milyen sokat segítene most egy ki­sebb nyeremény is. és valami más Minden szélhámosok „mestere" Victor Lustignak hívatta magát - összesen egyébként 23 álnevet használt - és hosszú „karrierje" alatt 46-szor tartóztatták le úgy, hogy nem tudták rábizonyítani bűnösségét, tehát elítélni. Kedvességét, ro­konszenves megjelenését kihasználva gátlás nélkül kopasztotta meg „klienseit", míg végül az amerikai titkosszolgálat­nak sikerült végleg lefülelnie. A bedobott csalira villámgyorsan egy - a Hollywoodban általában ezrével tolongó - önjelölt „filmszí­nésznő": Stellar Swan 18 évének ru­tintalanságával felült Lustignak, aki elhitette vele, hogy félelmetesen te­hetséges. A dolog aztán Havanná­ban folytatódott, ahova Stellar már szerelmesként kísérte el „producer" kedvesét. Nem tudhatta, hogy a fér­fi számára ő csak az eszközt jelenti egy már rég kitervelt csaláshoz. A havannai nagyvilági élet - ka­szinó, fogadások - szinte a meleg­ágya volt az új ismeretségek létre­jöttének. Lustig figyelme hamarosan egy nagydarab szőke, amerikai fér­fira irányult, Ronald Dodge, a dús­gazdag farmer pedig hízelgőnek ta­lálta a producer barátságát. Egész estéken át beszélt neki fiatalkorá­ban a különböző amatőr színpado­kon eljátszott szerepeiről. - Hadd valljak be magának vala­mit kedves Victor - mondta —, egész életemben a színháznak sze­rettem volna szentelni magam. Lustig türelmesen hallgatta, ám ügyesen kitért Dodge kérdései elől, mintha csak titkolna valamit. Dod­ge persze meg volt győződve arról: újdonsült barátja egy nagyszabású előadást készít elő, és ebben ő is részt akart vállalni. Lustig egy hétig játszott vele, majd amikor úgy gon­dolta, hogy Dodge eléggé „megpu­hult", akcióba lépett. • - Nézze Ronald! Ön a barátom, így bizalmasan elmondhatoifi: 34 ezer dollár hiányzik a tervezett elő­adás megrendezéséhez. - Micsoda!? Harmincnégyezer dollár miatt van úgy oda, kedves Victorom? Azonnal hozom a pénzt! - Nem szívesen egyezem bele, Ronald, a színház kockázatos do­log, és egyébként is: nem szeretek a barátaimtól pénzt kérni. Képzelje el, ha megbukik a darab! Mindent elvesztünk... - Azt hiszem, már bebizonyítot­tam, hogy eléggé szeretem a szín­házat ahhoz, hogy rongyos 34 ezer dollárt rááldozzak. Dodge persze, a lelke mélyén szentül meg volt győződve arról, hogy Lustig biztos a sikerben, csak nem akar osztozni vele. Azonnal providence-i lakására utazott, hogy összeszedje a szükséges pénzt. Lus­tig három hétig életjelt sem adott magáról, érthető volt tehát Dodge öröme, amikor a szélhámos végre felhívta telefonon, és közölte vele, hogy megérkezett Providence-be. A találkozást természetesen a város legelőkelőbb éttermében ünnepel­ték meg. Éppen a desszertnél tar­• „Én vagyok Párizs leghülyébb embere" Aki eladta az Eiffel-tornyot » Százezernél azért többet ér. (Fotó: Enyedi Zoltán) 0 A torony este is szép Első csalását - afféle ujjgyakorlatként - a húszas években követte eL A helyszín egy hollywoodi fogadás, abot mindenki felfigyelt egy különösen szép arcú fiatalemberre: Victor Lustig­ra. Ő udvarias, ám hideg maradt, egy-két elejtett félmondatából azonban kiszűrhették a kíváncsiak, bogy egy filmproducerrel van dolguk. Montreálban sem érezte biztonság­ban magát, és jónak látta Európá­ban, Franciaországban eltűnni egy kis időre az őt üldözők szeme elől. Igaz, ott sem várt sokáig a nagy alkalomra: ő volt az, aki 1929-ben egy vaskereskedónek „eladta" az Eiffel-tornyot... 0 Victor Lustig morózusan olvas­gatta újságját a Hotel Crillon egyik, minden luxussal berendezett szobá­dnak ágyában. Szép embernek tar­tották, 35 éves volt, hódítóbbnak érezte magát, mint valaha. Nagy, elegáns - volt benne valami arisz­tokratikus diszkréció. Igazi gentle­man típus volt, igaz, ettől még lehe­tett morózus. 1925 júliusában jártunk. Lustig Amerikából jött át, hogy - a nem mindig becsületes úton - szerzett pénzének végére járjon. Morcossá­gunk oka éppen az volt: terve olyan jól sikerült, hogy jelenleg egy centima sem volt a zsebében. A lu­xushotelt pedig fizetni kell, no meg a hajójegyet is, amivel visszatérhet Amerikába. Valami munkát kell te­hát találnia, ezért is lapozgatta már kora reggel az újságot, igaz, nem az álláshirdetéseket böngészte. Lustig figyelmét hirtelen egy cikk ragadta meg: t„Ki. tudja-e fizetni. Pá­rizs városa az Eiffel-torony felújítá­sához szükséges összeget'" Néhány szakmai probléma ecsetelése aztán az újságíró - viccesen - így fejezi be cikkét: - Lehet, hogy el kell adnunk az Eiffel-tornyot..." Szélhámosunk azonnal pezsgőt hozatott fel magának, hiszen meg­született a nagy ötlet; eladni az Eif­fel-tornyot! Néhány nappal később, a meg­beszélt időpontban öt vaskereskedő feszengett izgatottan a Hotel Crillon szalonjában. Szak­mabeliként természetesen jól ismer­ték egymást, és egyből világos volt számukra: ha mindannyian itt van­nak, akkor valóban nagy kaliberű dologról lehet szó. Fagyos csend­ben várták tehát az óket meghívó „városi hivatalnokot". Szélhámosunk leült a velük szemben lévő fotelba, és körbené­zett, majd halkan, bizalmas hangon megszólalt: - Uraim, nem kell önöknek le­festenem, milyen nehéz helyzetbe kerül néha Párizs polgármesteri hi­vatala, amikor a műemlékekről van szó. Az Eiffel-toronyról szeretnék beszélni... A vaskereskedők mozdulatlanul, feszült figyelemmel hallgattak. Lus­tig még halkabbra fogta hangját ­pedig egyedül voltak a szalonban tottak, amikor a „maitre d'hotel" odalépett hozzájuk: - Lustig urat kérik a telefonhoz, Londonból. - Bizonyára az angliai jogdíjak miatt hívnak - mosolygott Lustig. ­Szorítson, kedves Ronaldom. Dodge ezt tette, ám egyórás vá­rakozás után rájött: valami nem stimmel. Lustig szállodájába sietett, de ottani szobája már üres volt: a nagy producer kámforrá vált. - Ronald Dodge még ekkor sem adta fel: saját szakállára nyomozni kezdett. Visszatért Havannába, ahol elég szorult állapotban találta Stellar Swant. Lustig ót is otthagyta, termé­szetesen egy fillér nélkül, itt sem fi­zette ki hotelszámláit, és a lány, aki egy szót sem beszélt spanyolul, egy sztriptízbárban dolgozva próbálta meg összeszedni a hazautazáshoz szükséges pénzt. A farmer emberségesnek bizo­nyult: kifizette a lány adósságait, és még 200 dollárt is adott neki, hogy hazautazhasson. Lustiggal szembeni „érzelmei" éles fordulatot vettek, és visszatérve az Államokba, eget-földet megmoz­gagott, hogy elcsípjék a csalót. Ak­kora port kavart, hogy Lustig még -, hogy még bizalmasabbá tegye a dolgot. - A köztársaság elnöke nyoma­tékosan felhívta a figyelmemet, hogy az itt elhangzottak államtitok­ként kezelendők. Uraim: az Eiffel­torony eladó! Párizs polgármestere engem bízott meg az árverés lebo­nyolításával. Egy egészen kivételes üzlet: 7000 tonna acél annak, aki a legtöbbet ajánlja. 0 Poisson úr afféle újgazdag, aki nemrég szerzett vagyonát minden­képpen gyarapítani akarja. Az áldo­zat kiválasztása után Lustig a terv második részének végrehajtásához kezd. - Uraim, a kocsim kint vár. Ta­lán menjünk el, és nézzük meg a szóban forgó tornyot. A vizit ideje alatt természetesen számítok teljes diszkréciójukra. A toronyhoz érve Lustig ügyet sem vetve a turisták hosszú sorára, egyenesen a bejárathoz vezeti őket. Valamilyen - hivatalosnak tűnő ­igazolványt mutat fel, és odaveti a jegyszedőnek: - Az öt úr velem van...! Az alkalmazott mukkanni sem mer, az elegáns redingote és a biz­tos fellépés meghozta a kívánt ha­tást. A vaskereskedőkben most már semmi kétség: valóban a kormány bízta meg Lustigoc az Eiffel-torony eladásával. Soha hasonló látogatók nem jártak még az Öreg Hölgyön. Az öt kereskedő teljesen érzéketlen a panoráma szépsége iránt: inkább az acél állapota, a csavarok minősé­ge, a rozsdafok érdekli óket. Úgy vizsgálják az Eiffel-tornyot, mint egy kupec a kiszemelt lovat. Mindenki elégedetten távozik. Lustig közli velük, hogy ajánlataikat a Crillon szállodába várja. Igazából persze csak Poisson levele érdekli, és amikor az megérkezik, azonnal magához rendeli a kereskedőt: - Kedves uram! Nem rejtek el semmit: ön ajánlotta a legtöbbet, rá­adásul önt találtam a legrokonszen­vesebbnek. Poisson űr alig akar hinni a fülé­nek... Kigombolja ingnyakát, fejé­ben kergetőznek a gondolatok:' ez nem lehet igaz...! 7000 tonna acél... Túl szépnek tűnik... Enyém az Eif­fel-torony... Lustig a világ legtermészetesebb hangján folytatja: - Bizonyára tudja, kedves Pois­son úr, hogy a hasonló üzleti ügyekben némi jutalék jár a közve­títőnek... 0 A vaskereskedő tudja. Felugrik székéről, kinyitja pénztárcáját, és egy nagy köteg pénzt húz elö: - Persze, persze... Már el is ké­szttettem az összeget. Százezer frankra gondoltam. Lustig először nem válaszol. El­veszi a bankjegyeket, majd belsó zsebébe rakva szól: - Gratulálok Poisson úr. Az Eif­fel-torony az öné. Másnap Lustig elutazott Párizs­ból. Amikor a szerencsétlen vaske­reskedő rájött: átverték, csak a könnyeit hullathatta. H(>gyan állhat­na (xia egy rendőrfelügyelő elé az­zal, hogy egy szélhámos eladta ne­ki az Eiffel-tornyot, és ő elég bo­lond volt ahhoz, hogy elhiggye? Hogyan állhatna a világ elé: ... „Én vagyok Párizs leggazdagabb és leg­hülyébb embere!7 Victor Lustig elmélete tehát újból bevált. Még tíz éven keresztül foly­tatta a szélhámos mesterséget, ám egy nap szerelemből lopott pénzt, és ez lett a veszte. Börtönben végezte, cellája falán mindössze egy képeslap volt deko­rációként. A képeslapon az Eiffel­torony, amely alá Lustig kézzel alá­írta: „Eladva 100.000frankért!" I. M. • Sorok - a grafológiáról (5.) Érzelmek és értékek

Next

/
Oldalképek
Tartalom