Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-18 / 296. szám
HÉTFŐ, 1995. DEC. 18. BELÜGYEINK 3 Nyereséges aMol A magyar számviteli szabályok szerinti, részlegesen konszolidált, nem auditált kimutatások alapján a Mol Rt. ez évi első kilenc hónapjának nettó értékesítési árbevétele elérte a 231,7 milliárd forintot, adózás utáni eredménye pedig a 2.2 milliárd forintot - derül ki a Mol Rt. első háromnegyedévi gyorsjelentéséből. Az előző évvel való összevetés azt mutatja, hogy az értékesítés nettó árbevétele elmarad az egy évvel ezelőttitől, ám az adózott eredmény tekintetében az elmúlt év első háromnegyed évének 2,5 milliárdos vesztesége helyett 2,2 milliárdos nyereséget produkált a vállalat. A társaság az év első kilenc hónapjában 8 milliárd köbméter földgázt értékesített, amelyből 3,8 milliárd köbméter hazai forrásból, 4,2 milliárd köbméter pedig importból származott. Az év első háromnegyedében a Mol Rt. üzemeiben 4937,7 kilotonna kőolajat dolgoztak fel. Benzinből 1616,2 kilotonnányit, gázolajból 1823,2 kilotonnát, egyéb termékekből 2228,8 kilotonnát adtak el. Az elmúlt év hasonló időszakával összevetve mindhárom kategóriában a forgalom növekedése tapasztalható: benzinértékesítés 13, a gázolaj 6, az egyéb termékek forgalma pedig 1,6 százalékkal emelkedett. (MTI) A Magyar Demokrata FCrum Csongrád megyei választmányának értekezletén vett részt tegnap délelőtt Szegeden dr. Kulin Ferenc, az MDF országos alelnöke. A tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón az alelnök beszámolt a parlamenti ülésszak eseményeiről, továbbá kitért Bokros Lajos pénteki javaslatára, amely - Kulin megfogalmazása szerint - nem más, mint a médiatörvény megóvása! Mint ismeretes, a pénzügyminiszter pénteken az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényjavaslat visszavonását szorgalmazta. Az indok: sokba kerül. Kulin Ferenc szerint elképesztő egy fordulat a hat párt által már összehangolt médiatörvény-tervezet esetében, hiszen a szociálliberális kormány korábban is tudhatta, hogy ez mennyibe kerül! Nem helytálló tehát a pénzügyminiszter úrnak az a megállapítása, hogy az új törvény javaslata nem veszi figyelembe a magyar államháztartás és költségvetés helyzetét, sok esetben korlátlan kiadásokat ró a költségvetésre, pénzügyi szempontból érleletlen... Újabb bizonyíték ez a kormány felkészületlenségére és kapkodására, mondotta az MDF alelnöke. Tudniillik, az új médatörvény valóban „sokba kerül", de csak egy alkalommal, s ha nem lesz jogi szabályozás, akkor még több• Kulin Ferenc szerint: Bokros „megóvta" a médiatörvényt Kulin Ferenc: - Megdöbbentett bennünket Bokros kijelentése. (Fotó: Révész Róbert) pénzt igényel, mert az már most nyilvánvaló, hogy 1-2 éven belül többszáz munkatársat kell elbocsájtani a tájékoztatási eszközökből, s nekik pedig végkielégítést kell adni. Az alelnök beszélt arról is, hogy a jelenlegi kormánykoalíció a szinte hétről-hétre megismétlődő szóváltás, a koalíció felbomlásának lehetőségéről elhangzó hfrek ellenére, még mindig együtt van. Mitöbb, a népszerűségük sem csökken olyannyira, mint az a sorozatos baklövések nyomán várható lenne. Kulin szerint egy-két olyan körülmény is közrejátszik ebben, mint például a Szőllősiné féle pedagógus sztrájk szervezése, mert ez a szocialistákra htvja fel a figyelmet, meg a többi - gyakran belsó vitákból adódó „esemény", melyeket az emeszpések ügyesen kihasználnak. A kisebbik kormányzó párt, az SZDSZ, esetében hasonló a helyzet: a szlovák nyelvtörvényre való reagálásukkal, vagy az szja meg nem szavazásakor, a szabaddemokraták „poénokat" szereztek maguknak. Lapunk kérdésére, mely a koalfció jövőjére vonatkozott. Kulin Ferenc kifejtette, hogy szerinte az SZDSZ stratégiája továbbra is az, hogy az MSZP jobbközép váltópártja kfván lenni. Maguk ugyan nem képesek ( nem is lesznek) kormányt alakítani, ám, ha a szocialistáknál garnitúra-váltás következne be, akkor a szabaddemokraták a liberális szárny mellé állnak. Kulin Ferenc beszélt a Polgári Szövetségben létrejött polarizációról is. Ezek szerint az egyik vonulat továbbra is az MDF, KDNP, Fidesz-MPP szövetséget akarja, a másik viszont ugyanezt a kisgazdákkal kibővítve. Pontosabban, megerősítve, mert pillanatnyilag az ellenzék legerősebb pártja kétségkívül a Fgkp. K. F. A Határőrség ügyeletének tájékoztatása szerint a személyforgalomban a határátkelőhelyeken általában zavartalan forgalomra lehet számítani. A teherforgalomban a legnagyobb torlódás Záhonynál van: az Ukrajna felé haladó kamionok 12 óra alatt juthatnak át a túloldalra. A Romániába igyekvő teherautóknak Határhelyzet Gyulánál 5, Biharkeresztesnél 4, míg a Szlovéniából érkezőknek Rédicsnél 2, a Romániából Magyarországra tartóknak pedig Nagylaknál 3 órás várakozásra kell felkészülniük. (MTI) Se Csintalan, se Hajdú eee Szegeden ülésezett az MSZP megyei tanácsa De nem jött el Hajdú János, országgyűlési képviselő sem. Hajdú levelét megírta, a csongrádi pártelnökkel elküldte, de abban igazán nem indokolta meg, hogy miért marad távol, csak azt közölte, hogy foglalt. (Hajdú egyábként pártja miskolci kongresszusán sem vett részt, hanem éppen akkor a pesti Gerbeaud cukrászdában nyilatkozott az újságíróknak...) A tegnapi értekezlet tartalmáról Fritz Péter, a Tanács elnöke számolt be, kidomborítva a megye országgyűlési képviselőinek eddigi tevékenységéről folytatott vitát. Mint mondotta, sokat dolgoznak, sokat vállalnak, jó úton haladnak, de a hogyannal még mindig baj van. A jövő egyik fontos feladata lesz, hogy a munkát jobban koordinálják egymás között. Abban viszont Csintalan Sándorra, a Magyar Szocialista Párt ügyvezető alelnökére hegyeztük a tollúnkat aranyvasárnapon. Ebédidőben. Tudniillik, az MSZP Csongrád megyei Szövetségi Tanácsának ülését tartották tegnap délelőtt, s erre hivatalos volt az alelnök is. De nem jött el. Igazoltan maradt távol: koalfciós kérdések ügyében tárgyalt Budapesten, ezért nem utazott a Tiszaparti városba. egységesek, hogy az országgyűlési képviselők közül - jelenlegi tevékenységében senki sem keres túlélési stratégiát, s abban is, hogy vissza kell térni az eredeti forgatókönyvükhöz és aszerint munkálkodni a jövőben. Fritz Péter említést tett arról, hogy a miskolci kongresszuson felvetett kérdésekről is tárgyaltak. Például arról, hogy eddig szinte ki sem ejtették a kapitalizmus szót, holott be kell látni, hogy erről igenis beszélni kell, mert ez a mindennapi valóság része. Kitartanak továbbá a stabilizációs intézkedések mellett, még azon az áron is, ha ezzel jelentősen csökken a népszerűségük. Jövő őszre viszont összeállítanak egy csaknem 100 fős csapatot, amellyel majd az 1998-as választásokra kezdik meg a felkészülést. Fritz Péter elmondta, hogy a küldöttek (összesen mintegy 70-en vettek részt az ülésen) közül sokan kifogásolták: miért nem látogatják gyakrabban • a választókerültüket, meg azt is, hogy miért nem látni őket a tévében? (Mármint a parlamenti közvetítések alakalmával.) Szerinte, lehetőségeikhez mérten, a képviselők mind a két helyen igyekeznek tisztességes fnunkát végezni. Ezt egyébiránt az eredmények igazolják is. K. F Fritz Péter megyei elnök számolt be a szocialisták szegedi tanácskozásáról. r (Fotó: Révész Róbert) Veszélybe kerülhet a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény megszavazása a KDNP részéről, amennyiben a hatpárti egyeztetésen kialakult javaslatot Bokros Lajos pénzügyminiszter vagy Lotz Károly hírközlési miniszter elképzelései szerint kívánják módosítani. Ezt Giczy György közölte a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Elnökségének szombati ülését követő sajtótájékoztatón. A pártelnök úgy vélekedett, hogy a kormány által diktált sztahanovista törvényalkotás jellemző példája, hogy a pénzügyi tárca első embere utólagos megjegyzéseket fűz a rádiózásról és televíziózásról szóló törvénynek - a frakciók által elfogadott - szövegéhez. Éppen ezért fel kell tenni a kérdést, hogy kinek a minisztere Bokros Lajos? A pénzügyminiszter ugyanis sorozatosan tesz senkivel sem egyeztetett lépéseket, annak ellenére, hogy nem ő Magyarország miniszterelnöke. Mizsei Zsuzsanna alelnök beszámolt arról, hogy a KDNP: Nem! KDNP Országos Elnöksége felkérte a párt parlamenti frakcióját: ne szavazza meg a jövő évi költségvetést. A testület ebben a kérdésben nyilatkozatot fogadott el, amely kimondja: a KDNP „tisztességtelennek tartja, hogy a családi pótlék juttatásánál figyelembe veszik a gyermekek számát és a család jövedelmét, a személyi jövedelemadó kivetésénél pedig nem". Az elnökség bírálta a kormányzat privatizációs gyakorlatát is, amely elveszi az ország elől a jövőbeni felemelkedés lehetőségét. Mizsei Zsuzsanna a továbbiakban közölte, hogy az elnökség elé került a párt programjának nyers változata. A dokumentum a tervek szerint márciusra készül el. Giczy György egy kérdésre válaszolva elmondta: a kereszténydemokrata frakció nem tervezi, hogy kivonul a költségvetés zárószavazásáról. (MTI) Sitrájk, vállvonogatással mm egtették történelmi sztrájkjukat a pedagógusok, MWM érdemi megnyilatkozás a kormány részéről azonban csak egy érkezett. A Bokros Lajosé, aki némi vállvonogatással odavetette, hogy neki ezek után még ahhoz a sokat vitatott 19.5 százalékos béremelési ígérethez sem kell tartania magát. Persze ebből sem csak a mondanivaló volt az igazán érdekes: a pénzügyminiszter modora többet árult el mint a szavai Bokros egy közvetlen beszélgetésen - nemigen vehette észre az újságírók távolról odatartott mikrofonját - elmondta már: a kormányülés költségvetéshez kapcsolódó részei úgy folynak, hogy előbb valamennyi miniszter érvényesíteni akarja a területén található érdekcsoportok, lobbyk igényeit, aztán a többié ken (értsd: közalkalmazottak) majd a Bokros behajtja a hiányt. S ha így van, nincs mit csodálkozni rajta, hogy a pénzügyminiszter a munkát beszüntető tanárok alapvető megélhetési körülményeinek javítását áldozatnak tekinti minisztertársai kielégített érdekterületeiért cserébe. Sztrájkoltak tehát a pedagógusok, Bokros pedig mintha nem érzett volna felelősséget a dologban. Az ő színjátékaihoz (lásd: lemondás, MSZP-kongresszus, Mikulás-ünnepség) már hozzá lehetünk szokva: néhol még jól is csinálja. De a baloldali liberális kormányzat aligha tudja megmagyarázni majd a bizonyítványát. Természetesen a szocialistákról van szó, hiszen a szabad demokratákról eddig is tudni lehetett, hogy nem a bérből élők védelmezését fogják célul tekinteni. Ha csak a pénteki sztrájkoló értelmiségieknél is maradunk: nehéz lesz velük elfogadtatni, hogy a kormányzati módi inkább az újonnan meggazdagodók érdeke szerint való. Vagyis hogy hiába kell a sztrájkolok értelmiségi életcéljaihoz kevesebb pénz, a legkülönbözőbb vállalkozói érdekcsoportok mégis előbbre valóak. Erről szól a Csoóri Sándor által kulturális szabadságharcnak nevezett keserű küzdelem, melyet ma a pedagógusok vívnak, holnap a művelődési dolgozók, majd megint mások. Alighanem mindegyik sztrájkot követni fogja egyegy vállvonogatás. -A- J AMIN A MINTABOLT /JRW - CSABAI HÓFOGÓS ÉS HOLLAND TÍPUSÚ CSERÉP Y V > - KÖRÖS 30; 36 VÁLASZFAL, KERÁMIA BÉLÉSELEM Mfinii! R Ali megrendelhető gyári áron. IHUB1IL UHU g raklaptól ingyenes házhoz szállítás. Szeded, Csongrádi sgt- 27. Dorozsmai u. 5—7. Tel.! 62/491-022. Tel.i 62/311-092 ^to * Puma King Szeged, Szeged, Takaréktár u. 1. HASZNÁLTÉRT ÚJATI PUMA-AKCIÓ 1996. JANUÁR 15-ig. Hozza be hozzánk régi (rossz) pulóverét, melegítőjét stb. és vegyen helyette újat árkedvezménnyel) Gyáriparosok terve A Magyarországtól keletre fekvő térség, a Romániától Törökországig terjedő régió államainak szabad termelőkapacitását tervezi hasznosítani, a világ globális erőforrásaiba bekapcsolni, ipari csomópontok hálózatának létrehozásával a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége és a Videoton. Az elképzelést — amely azon a felismerésen alapul, hogy a nyugati multinacionális cégek versenyképességük megőrzése, termelési költségeik csökkentése érdekében gyártóbázisaik egy részét igyekeznek Közép- és Kelet-Európába áthelyezni a Videotonnak a nagy nemzetközi vállalatokkal való együttműködése során szerzett kedvező tapasztalataira alapozzák. Elmondta, hogy az ülésen jogi vita támadt arról: kinek kell összehívnia a kongresszust. Az alapszabály értelmében ez a választmány feladata, most viszont a novemberi kongresszus határozta meg a következő tanácskozás időpontját. A választmány ugyanakkor már korábban közzétette, hogy májusra hívja össze a soros tavaszi kongresszust. A novemberi kongresszusnak tehát az alapszabály értelmében nem volt joga megváltoztatni ezt az állásfoglalást. A választmány azonban végül úgy döntött, hogy elfogadja az új időpontot. A testület a következő kongresszusra való felkészülés ütemezését is meghatározta. E szerint januárban meg kell kezdeni és február 15-ig le kell zárni az új küldöttek megválasztását. A kongresszusi dokumentumok tervezetét március 9-ig szükséges véglegesíteni és azokat legkésőbb március 19-ig meg kell küldeni az érintetteknek. A kongresszus előtt két héttel a politikai nyilatkozat tervezetét is el kell juttatni a résztvevőknek. Vitát folytatott a választmány arról, hogy Horn Gyula beszámolója csak a pártelnökség munkájáról szóljon-e, avagy kiegészüljön a kormányzat működésének áttekintésével is. Végül ez utóbbi • Március 29-3 7. között Tisztújító kongresszus a szocialistáknál A Magyar Szocialista Párt Országos Választmánya - elfogadva a pártelnökség és a novemberi kongresszus javaslatát - úgy döntött, hogy 1996. március 29-30-31-re összehívja az MSZP soros, ötödik tiszújítással is foglalkozó kongresszusát - jelentette be Vitányi Iván választmányi elnök a testület szombati, mintegy ötórás tanácskozását követő sajtóértekezleten. megoldás mellett foglaltak állást. Meghatározta a testület azt is, hogy kiket delegáljon az egyes kongresszusi bizottságokba. E szerint a jelölőbizottságban Horn Miklós általános választmányi elnökhelyettes, a kongresszus-előkészítő bizottságban Vitányi Iván, az ügyrendiben Farkas János, a dokumentumszerkesztőben Agárdi Péter, az alapszabály szerkesztőbizottságban pedig Wiener György képviseli a választmányt. A bizottságok közül az alapszabály-előkészítő testület feladata lesz javaslatot tenni arra, hogy a jövőben hány tagú legyen a párt elnöksége, s hogy teremtsenek, illetve megszüntessenek-e bizonyos posztokat. Egy kérdésre Vitányi Iván közölte: az alapszabályban nincsen olyan kitétel, miszerint csak .egyetlen jelöltet lehet állftani az elnöki posztra. így természetes, hogy erre a tisztségre is több jelölt lehet. A választmányi ülésen felszólalt Hujber Ottó, a párt vállalkozói tagozatának vezetője is, akinek nevét az utóbbi időben többször emlegették az úgynevezett olajbotrány kapcsán. Bejelentette, hogy az érdekeltségéhez tartozó cégeknek soha semmiféle olajkereskedelmi ügylete nem volt; dokumentumokkal tételesen igazolni tudja, hogy nem sértette meg sem a jogszabályokat, sem pedig az erkölcsi normákat. Wiener György választmányi elnökhelyettes tájékoztatása szerint a testület ülésén hozzászólt e témához Fritz Péter - szintén a választmány elnökhelyettese - a vállalkozói tagozat ügyvivője, aki a leghatározottabban cáfolta azokat az állításokat, hogy a tagozat a „szocialista-kapitalistáknak" lenne a gyülekezőhelye. Közölte, hogy a vállalkozói tagozatnak a feketegazdasággal, a gazdasági bűncselekményekkel és visszaélésekkel nincsen kapcsolata. Az ülésen ezek után többen kinyilvánították: ameddig konkrét bizonyítékok alapján nem lehet megállapítani bárkinek a felelősségét, addig sem a párt köreiben, sem a sajtóban nem lehet kész ténynek tekinteni a vádaskodásokat. (MTI)