Délmagyarország, 1995. december (85. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-12 / 291. szám

KEDD, 1995. DEC. 12. SZEGEDI TÜKÖR 9 • Kelemen János könyve - olaszul is Croce hatása Kis hazánk hírnevének öregbítése napjainkban - a jól ismert országos törekvések miatt - talán az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt kap. Szeged pedig, mint a magyar szellemi élet egyik kiemelkedő színtere, több olyan személyiséggel is büszkélkedhet, akik tudományos, vagy szakmai munkájukkal külföldön is elismerést vívtak ki maguknak. Közéjük tartozik Kelemen János professzor, a JATE Olasz Tanszékének vezetője, akinek egyik könyvét a közelmúltban Olaszországban is kiadták. Az Idealismo e storicismo nell'opera di Benedetto Croce címmel megjelent könyvet természetesen Szegeden szintén bemutatták. Az eseményen részt vett Antimo Negri, a római egyetem fifozófiaprofesszora. A neves vendég - már az előszó megírásakor is - utalt arra, hogy Croce tanításai, legyenek azok történeti, filozófiai, esztétikai tárgyúak, nem rekedtek kívül az európai és egyetemes kultúra vérkeringésén, annak ellenére, hogy a filozófiai eszmék tárgyalására elsősorban nem az olasz nyelv volt hivatott. Ezt a tényt pedig Kelemen János könyvében nem csak állítja, hanem bizonyítja is. Sőt, kiemeli: Croce hatása „olyan hagyománynak része, amely ismét a vita középpontjában van". Ez akkor is igaz, ha Croce hatását nem „skolasztikusán" kell értelmezni, hanem mint olyat, amely a művészet, a történelem, a logika, általában a tudomány nagy témáiról kifejtett kritikai vitákat serkentette. A könyv méltatása során Antimo Negri rámutatott arra is, hogy a fiatal Lukács és Croce közötti legfontosabb párhuzam „a pozitivista természettudományos felfogás jogos kritikájában" ragadható meg, amely mindkét filozófust arra a következtetésre vezette, hogy „a történelmitársadalmi megismerés filozófiai természetű". Kelemen professzor persze kitér a Croce és Lukács közötti eltérésekre is, amelyek elsősorban a marxizmus különböző felfogásából eredtek. * A könyvet egyébként maga a szerző fordította olasz nyelvre, így most már a mai magyar és olasz olvasó számára nyilvánvalóvá válhat, miként lehetett a hivatalos marxista szellemi hegemónia idejében „polgári" filozófussal foglalkozni. N. R. J. JÁNOS KELEMEN IDEALISMO E STORICISMO i NELL'OPERA Dl BENEDETTO CROCE Immár tiszteletbeli magyarnak is nevezhetnénk Ezio Bernardellit, a JATE Olasz Tanszékének lektorát hiszen húsz esztendeje él és dolgozik Szegeden. Példaértékű lelkesedésének köszönhetően pedig ez idő alatt - az egyetemi munkája mellett - kiemelkedően sokat tett nem csak az olasz-magyar kapcsolatok erősítéséért, hanem e dallamos nyelv oktatásának elterjedéséért is. Egy lektor, akit húsz év köt Szegedhez • Egy történelmi és műemléki értékekben gazdag, látványokban bővelkedő országban élő emberben miként merülhetett fel, hogy éppen Szegeden vállaljon munkát? - A bolognai egyetemen tanultam, ahol a diploma megszerzése után egy esztendeig dolgoztam, amikor tudomásomra jutott, hogy magyarországi lektori állásra lehet pályázni. Úgy gondoltam, megpróbálom. Természetesen akkor még nem sejtettem, hogy ilyen hosszú ideig maradok itt. • Mi tartotta önt Szegeden? - Véleményem szerint két dolog igen fontos az ember életében: a család és a munka. Lényegében ezekért maradtam. Megnősültem, van két gyermekem, a kislányom iskolás, a fiam négyéves. A másik lényeges szempont pedig az volt, hogy a tanszéken kezdettől jól éreztem magam. A legremekebb italianistákkal ismerkedhettem meg, így Koltay-Kastner Jenővel is. Sőt, együtt dolgozhattam Fogarasi Miklóssal, Szabó Győzővel és Pál Józseffel, de a jelenlegi tanszékvezetővel, Kelemen Jánossal szintén nagyon korrekt munkakapcsolatot sikerült kialakítani. Jó légkörben pedig Kollégái mindezek miatt gondolták úgy, hogy tiszteletére - december 20-án a JATE dolgozói klubjában egy baráti összejövetelt szerveznek és ennek keretében is köszöntik őt az évforduló alkalmából, de ez adta apropóját a vele folytatott beszélgetésünknek is. i L m Ezio Bernardelli olasz lektor. (Fotó: Nagy László) mindenki szívesebben látja el feladatait, és talán a munkahelyhez kötődése is erősebb az átlagosnál. Mindezek miatt tudtam visszautasítani az elmúlt évek alatt a más országok által felkínált és gyakran igen kedvező lektori állásokat. • Az elmúlt két évtized eseményei közül mire gondol vissza a legszívesebben? - Kiemelkedő élmény volt Fógarasi professzor - Olaszországban is megjelent - „Nuovo manuale della lingua italiana" című könyvének lektorálása. A fontos eredmények között tartom számon azt is, hogy közreműködésemmel már a szocialista rezsim alatt évente több hallgató és oktató jutott ki ösztöndíjjal olaszországi egyetemekre: Udinébe, Pármába, Salernóba, Calabriába. Ezen kívül igyekeztem a két nép közötti folyamatos, jó kapcsolatépítés érdekében kulturális programokat is szervezni, amelyeknek a színház, a JATE Klub vagy az Ifjúsági Ház adott otthont. Említést érdemel még, hogy Magyarországon először Szegeden, a Dózsa György iskolában kezdték el már első osztályban tanítani az olasz nyelvet, amelyben tanszékünknek is komoly szerepe volt. Magam kezdetektől nagy hangsúlyt helyeztem arra, hogy az Olasz Kuitúrintézet segítségét igénybe véve könyvekkel, újságokkal könnyítsük anyanyelvem itteni tanítását. • Ön, napi munkájának köszönhetően közvetlenül ismeri a hazánkban folyó egyetemi képzés jó és rossz „oldalait". Mi minderről a véleménye? - Elsőként szeretném leszögezni: a magyaroknak nincs okuk szégyenkezni, hiszen itt európai színvonalú oktatás folyik. Mivel tanszékünkön az elmúlt két évtized alatt sok olasz megfordult, az ő véleményüket is tolmácsolom, amikor azt hangsúlyozom: a magyar fiatalok igen felkészülten jönnek az egyetemre, és a nehezebb feltételek ellenére jobb teljesítményt nyújtanak, mint olasz kortársaik. • Az egyetemek jelenlegi pénzügyi gondjainak tükrében nem tartja aggasztónak ezen intézmények jövőjét? - Ismerve az ország helyzetét, azt tudomásul lehet venni, hogy a költségvetésből kevesebb jut az oktatásra. Ugyanakkor véteknek tartom, hogy emiatt kockára tegyék az eddig elért eredményeket. Pénz nélkül viszont nem lehet kultúrát teremteni, iskolákat működtetni. Az 1990-es változások óta ugyan új lehetőségként biztosított már a nemzetközi pályázatokon való részvétel, de ezzel természetesen nem lehet megoldani az előbb említett gondokat. \ N. Rács Judit Ismerős kismama meséli a buszon, meglehetősen szenvedélyes stílusban, hogy ők bizony alaposan „ráfáztak" (a szó mindkét értelmében) a költségmegosztásra. Földszinten laknak, s mire a „fölnyomott" melegvíz visszaér hozzájuk, bizony, már csak langyosnak mondható. Termosztatikus radiátorszelep ide vagy oda, ők éjjel-napal fűtenek, és igy is csak 18 fok körüli hőmérsékletet tudnak elérni, még a gyerekszobában is... Az már csak ráadás, hogy „vastagon" rá kellett fizetni a korábbi „átalányra", amikor megnézték, mennyit mutat a költségmegosztó. A jelenség csöppet sem egyedi: korábbi írásunk után többen is jelentkeztek azzal, hogy szélső lakásban élnek, ahol eseüeg két szoba oldalfala is az utcára néz, a panelelemek közül kikopott a szigetelőanyag (ha ugyan volt benne egyáltalán), az ablakkeret körül annyi a rés, hogy lehetetlen betömködni - és hát ők bizony nem örülnek, amikor a régi „átalánynál" többet kell most fizetni. S mintha ez nem lenne elég: sokan ismerik a „távfűtéslopás" trükkjét is. A pontos módszert nem árulhatjuk el (tiltja a szabadalmi jog, meg • Még a fűtést is lopják Aki fázik és ráfizet. ...mármint a fogyasztó a távfűtésre, ha a költségmegosztó által mutatott érték szerint számol el, és így még drágább lesz számára az otthon melege... Mert bár nemrég bemutattunk egy panelházban élő lakóközösséget, amely jelentős megtakarítást ért el a fogyasztás mérésével, azért azt is tudnunk kell, hogy vannak, akiknek a „fűtési átalány" fizetése sokkal kedvezőbb. Mert a költségmegosztással sem jár mindenki jól, sőt... aztán nem akarunk tippet sem adni) - de annyit elmondhatunk, hogy a „nem lopókhoz" így már alaposan lehűtött vlz jut. Sárkány László, a Szetáv igazgatója úgy vélekedik a költségmegosztós rendszerről, hogy a távfűtőknek közömbös, milyen elszámolási rendszer szerint dolgoznak. Sőt: számukra csak problémát jelent a költségmegosztó szerinti számlázás, mert azok a fogyasztók, akik ráfizetnek az ügyre, náluk tiltakoznak, alkalmanként igencsak erőteljesen. A szegedi távfűtött épületek 87 százaléka már a házak hőmennyiségfogyasztása szerint fizet a fűtésért. A Szetávnak tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az egész épület fogyasztását miképpen osztják szét lakásonként. Az elosztást lehet például légköbméter-, vagy négyzetméterarányosan végezni, de másféle elszámolási mód is elképzelhető. Ezek egyike a költségmegosztós rendszer. Az igazgató szerint az ij természetes - még ha sokak számára fájdalmas is -, hogy a szélső lakások hőigénye nagyobb, mint azoké, amelyeket minden oldalról „fűtenek" a többiek. Aki mégis föl akarja szerelni a költségmegosztáshoz szükséges berendezéseket, az - ha egy négyradiátoros, átlagos lakással számolunk - 2230 ezer forintot tegyen félre erre a célra. Fölmerült még a kérdés, hogy miképpen mérhető a fürdőszoba és a lépcsőház fűtése. A leggyakoribb elszámolási mód az, hogy a lépcsőház fog/asztását elosztják a lakásszám szerint, a fürdőszobára pedig a lakás teljes hőfelhasználásának tlz százalékát számolják. Persze mindkét helyiségben költségmegosztót is föl lehet szerelni (bár a lépcsőházi mérők nemigen képesek megmelegedni a helyükön - tisztelet a kivételnek). Vannak, akik a költségmegosztóra is gyanakvással tekintenek, mondván: abból akkor is párolog a mérőfolyadék, ha a szobába besüt a nap. Sárkány úr szerint ettől nem kell tartani, mert a megosztókat eleve túltöltve szerelik föl - ez az éves cserére is igaz -, ezenfelül a hőérzékélő a radiátorhoz csatlakozik, másra nem reagál. Marad tehát a kérdés: akkor most érdemes „költségmegosztani ", vagy jobb egyformán elosztani a ház fogyasztását? A Szetáv igazgatójának adatai szerint a költségmegosztós házak átlagban 15-20 százalékos megtakarítást érnek el. A város 860 távfűtött épületéből jelenleg kilencvenen számolnak el ilyen módon. A költségmegosztós rendszer berendezései viszont mintegy öt év alatt „behozzák az árukat", tekintettel az energia árának folyamatos emelkedésére. Csak emlékeztetőül: szeptemberben drágult a földgáz, márciusban újabb 25 százalékos áremelkedés várható, az áram 18 százalékkal kerül majd többe, mint most. Mindezt számításba véve tehát a 22-30 ezer forintos beruházási költség biztosan megtérül. Persze, nem mindenkinek amint azt az (rásunk elején közölt példákból is láthatjuk... Ny. P. • Bandukolva A Belváros hátsó udvara Nem bandukolunk, hanem kabátunkat összefogva egyik bolttól a másikig szaporázzuk lépteinket, sietünk a decemberi hidegben. A karácsonyi bevásárlási láz még a környező városok lakóit is a szegedi Belvárosba űzi. Oda, ahol a leggyorsabban el lehet költeni az ajándékozásra fordítható pénzecskét. A Belváros fényárban úszik, az üzletek bejáratát fenyőfaágak ölelik, a kirakatok is pompáznak. A hátulsó fertályt ilyenkor senki nem nézi. Pedig ott az ünnep fonákja is. Az autók között cikázva, rohanva is látnunk kell: hogyan fuldokllk a Belváros - a tömegtől, a benzingőztől, a szeméthegyektől és minden nagyvárosi betegségtől. Mint Télapó zsákjában az ajándékokat, a Püspök utcában a decemberi ünnepek nagyvárosi csúfságait találjuk összegyűjtve. A páratlan oldalon régi és újabb, de egyaránt ótvaras házak sorakoznak, foghíjtelkekkel váltakozva. - Mi 34 éve lakunk itt, de azóta hozzá se nyúlt az IKV ehhez a házhoz! - kezdi sorolni panaszait a Püspök utcabeli Jutka asszony. - A végén még a fölöttünk lévő erkély is ránk szakad - mutat fölfelé. A hófelhős, szürke égboltból alig látunk valamit. Ellenben bezártság érzetünk erősödik. Mert a négyszintes lakóházakkal szemben szinte az égig ér a csupa acél és üveg „postapalota", amire ráadásként még valami süvegszerű antennát is biggyesztettek. - Mit ki nem álltunk, mire fölépült ez a csúf és nagyzolós üvegpalota! - emlékszik Jutka asszony. - A helyén álló óvodába járt a fiam. Volt ott egy jópofa tekepálya is... De vége lett a takaros épületnek. Ledúrták a föld színéről. Aztán hosszú ideig csak egy hatalmas lyuk tátongott a helyén. Az utcát lezárták a forgalom elől, a házunkat alig tudtuk megközelíteni. Utána nagynehezen befejeződött az építkezés. De a következményeit máig is érezzük: megsüllyedt a házunk, repedeznek a falak. - Hiába tiltakozunk, az utcának ezen a szakaszán kétirányú a forgalom. Ha erre jár a kukás autó vagy a Centrumba árut szállító kamion, akkor gyarkran bedugul a forgalom panaszolja Jutka asszony szomszédja. - A mellettünk lévő udvarban tanyát vert egy autómosó, annak is nagy a forgalma... Éjjel meg a szórakozóhelyek miatt félő erre járni. A tántorgó részegek gyakran a kapualjban adják ki magukból a szennyet... Meg itt burrogtatják az autóikat, ordibálnak, randalíroznak. Komolyan mondom: mi este 10 után nem merünk kijönni a lakásból... A parkolónak is használt autómosós udvar mellett a gázmérő épületecskéje és a hozzá tartozó elhanyagolt ,Jcert". Aztán megint egy „modern ház", függőfolyósokkal és szűk udvarral, közepén egy haldokló fával. A többi lakóház se mutat „belvárosi előkelőséget". Ez lehetetlen is lenne itt, a Belváros ,Jiátsó udvarában", az évekkel ezelőtt elkezdett, majd az alapozásnál félbehagyott, azóta is elhanyagolt és beépítetlen telek szomszédságában. Ott ahol egykor a Lucza-féle kelmefestőnek is helyet adó ház állt, most a gaztengeren egy magányos, szeméttel tömött pótkocsi vicsorít. Szemben az áruház cseppet sem előkelő „személyzeti" bejárata. Szomorú hely ez. Mondják, néhány éve egy embertársunk éppen itt vetett véget életének... Kóbor macskák és patkányok búvóhelye a környék. Az „olajos irodaház" és a Centrum áruház a hátsó felét mutatja. Az épületekhez tartozó konténer körül szeméthegyek... Ennek a környéknek ez a sorsa? - kérdezhetnénk, mikor Péter László könyvét olvassuk. Az utca Bonnaz Sándor csanádi püspök, egykori kegyesoskolai diák után kapta mai nevét. Ugyanis a püspök a Vlz után a saját költségén a mai Tisza Lajos körút, Mikszáth Kálmán, Mérey és Püspök utcák határolta telekre, a későbbi Püspök térre nőnevelő intézetet akart építeni és ehhez a város ingyen telket adott. Ám ez elmaradt, s a környék elhanyagolt, szemétlerakó hellyé vált. Hiába sürgették beépítését, templom és piac részére tartották fenn a telket. Ezért a lapályos térség évtizedeken át a piacozó tanyai kocsik várakozó helye volt. Aztán fölépült az 1920-as években a bódésor, amit Püspök-bazárnak hittak, majd a 60-as évek végén az áruház. A környék elhanyagolt jellege megmaradt... Újszászi Ilona Itt érezni az aránytalanságot. (Fotó: Révész Róbert)