Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-04 / 259. szám

1995. NOVEMBER 4., SZOMBAT A^SiLiir • % Szavak és hűs keblek Hogy mik vannak... London: „Az Ecstasy használata felébreszti a mindenkiben ott élő szerelmet Isten iránt". Ezeket a szavakat nem egy „ráver" mondta hagymázas álmai közepette, hanem Nicolas Saunders vetette őket papírra az „Ecstasy and the Dance Culture" című könyvében. A dolog érdekessége, hogy még csak nem is a szerző próbál meg új híveket toborozni a kábítószer fogyasztásának, hanem egy Benedek rendi barát ajánlása ez. Az abbé szerint „az Ecstasy megkönnyíti az imádkozást, és felhívja a figyelmet az Isten állandó jelenlétére". Biztos?... Párizs: Az iszlám terroristák nyár óta jó néhány pokolgépes merényletet követtek el a francia fővárosban, így nem csoda, hogy JeatiLouis Debré pillanatnyilag nem tartozik a Chirac-kormány legnépszerűbb emberei közé. És nem csupán azért, mert nem sikerült fülöncsípnie a terroristákat... A Musée d'Orsay metróállomáson bekövetkezett merényletet követően a prefektus és Párizs rendórfónökének társaságában Debré is a helyszínre érkezett. Valószínűleg a kora reggeli időpontnak tudható be - a merényletet 7 óra 5 [serekor követték el —, hogy a belügyminiszter a hajnali órákban nem volt valami friss „agyilag". Az orra elé dugott mikrofonba - egyenes adásban ezeket a szavakat dünnyögte: - Pontos választ csak a nyomozás lezárultával adhatunk, de nagy a valószínűsége annak, hogy a metróban egy oda rejtett bomba robbant fel... Ha netán valaki nem tudta volna... Liverpool: Idén nyáron dobta piacra egy brit cég legújabb melltartó-modelljét, amely máris nagy sikert aratott Albion hölgytársadalma körében. Az új „cicifix" működési elve egyszerű: egész nap hűsen tartja a kebleket. Igaz, éjszakánként - a hűtőtáskák jégzacskóihoz hasonlóan - a melltartót is a „frigóban" kell tárolni... I. M. Férfifogó? Hiába, a franciák k Csak franciák. A férfiak titokzatosak, a női szivek ismerői, a hölgyek viszont finomak, légiesek és persze nem utolsósorban trükkösek. „Ami a férfiakat illeti, nem tévednek, Hölgyeim - valóban menekülnek"- írja a francia Elle magazin lélekbúvár újságírónóje, Christine Bravó. „És még mielőtt a halálomat kívánnák, meg kell vallanom, hogy igazuk van. Mármint a férfiaknak. Mert gondoljanak bele Hölgyeim, a külsejükkel nincs is semmi baj. Szépek, ápoltak, kívánatosak, tulajdonképpen mindenük megvan ahhoz, bogy lessenek Nekik. Okosak, müveitek, soha nem közönségesek vagy unalmasak." Nem megoldás, hogy miután hosszasan bizonyították függetlenségüket, a vacsora utolsó pillanataiban az orruk alá nyomják a telefonszámukat. „Akkor hogyan?" - kérdezik többen is, hisz a reményteli vacsora után az úr beszáll autójába, Önök meg fognak egy taxit - jobb esetben —, ha nem a buszmegálló padján fagyoskodnak. Lógó orral. Érdekes téma a vehemens tagadás is „miszerint én és házasság? Soha!" Vagy: „Én teljesen független vagyok!" Közben pedig a nagy hangon zengeztetett függetlenségtől a porba hullanak. Hányszor hallottam már a következő mondatokat: „Miért nem kellek a férfiaknak?", vagy „Miért van az, hogy három hét repülés után már semmi újat nem tudnak nyújtani?" Hogy miért? Megmondom. Mert a férfiakat sem ejtették a fejükre. Mert a kezdeti csillogó pillantások után, amikor már valóban elkezdenek vonzódni Önökhöz, jön a nagyjelenet. A Szupernő, akinek nincs szüksége a Szuperférfire. Mert Önök erósek. Fizetem a részem, én szabom meg a saját utamat és különben sincs szükségem az esőkabátodra. Ismerős a szöveg? A férfiak pedig óhatatlanul felteszik magukban a kérdést, hogy akkor meg minek vagyok itt? Es ezekben a pillanatokban ahelyett, hogy kinyújtanák az összes csápjukat, még biztosítják is óket afelől, hogy tulajdonképpen nem nagy valamik Hölgyeim, évek óta játsszuk már ezt a játékot. Hisztérikusan vagy blazírtan tiltakoznak az ellen, hogy a szokott kis éttermükben egy csokor rózsát vegyen Önöknek... És ezek után persze még felteszik a kérdést, hogy vajon miért buknak a húszéves pipikre? Mit találnak bennük? Azt, hogy ezek a húszéves kis pipik nem ülnek magas lovon. Mert elkábulnak minden apró gesztustól. Ha a férfi elkezd beszélni, nem mondják, hogy ezt már százszor hallottam. Ennyi a titok. Próbáljanak meg farkasból ismét báránnyá válni. Valóban nem könnyű, mert a hiba ott van, hogy mindent a kezükben akarnak tartani. Az életet, a szerelmet, a halált. Nem csoda, ha a férfiak fuldokolnak. S a legrosszabb, hogy mindig harcra készen állnak ahelyett, hogy elhinnék, vannak pillanatok, amikor jó gyengének lenni. (Elle nyomán) H. Á. # Miért buknak a 20 éves pipikre?... A nyár kezdete óta - szerény becslések szerint - kétezer lány árulja magát főútvonalaink mentén. Jól szervezett stricimaffia vigyázza ténykedésüket, és természetesen „lekaszálja" a piacot. A lányoknak keresetük töredéke jut csupán. Törvényeink szerint a prostitúció ilyen formája nem tiltott. Itt az sem érdekes, ha az útszéli hölgy nem töltötte be tizennyolcadik életévét. A hatályos rendeletek alapján a legszigorúbban sújtanak le akkor, ha bizonyítani tudják, hogy az ugyancsak ezerszámú masszázsszalonokban üzletszerű kéjelgés folyik. Az útszéli lányok stricijeivel a zsaruk tehetetlenek. Egy hét alatt már harmadszor találkoztam a négyfős csapattal. Három lány az autós pihenőhely bejáratánál állt. Rekkenő volt a hőség. Egyikük bugyiban és melltartóban hajolt le a szélvédő magasságáig és úgy mutogatta a nemzetközileg is elfogadott, pásztorórára hívó jeleket. A negyedik a pihenó kijáratánál állt mindig, lehajtott fejjel és lábával az útszéli apró köveket kotorászta. Nem intett, nem is nézett fel. Első alkalommal úgy tűnt, hogy vár valakit, esetleg stopolni készül. Hanem amikor harmadik alkalommal is ugyanebben a pózban és ugyanazon helyen láttam, már nem volt kétséges számomra, hogy az előbbi csapathoz tartozik. Úgy döntöttem, hogy legközelebb, ha erre járok, megszólítom, mintha fel szeretném venni. Csak úgy, mint egy stopost. Nem ugrott azonnal az autóhoz, csak a másodszori intésemre szánta el magát. - Négyezerötszáz a tarifa mondta a barátságos köszönés után, majd hozzátette: - Elóre kell fizetni. - Gyere ülj be - biztattam és beszéljük meg. Tulajdonképpen nem a szolgáltatásaidra vagyok kíváncsi, hanem csak egyszerűen rád. Nem látszol hétköznapi, útszéli prostituáltnak. - Nem mindegy neked, miért vagyok itt? Ha velem akarsz lenni most még megteheted, mert nem sokáig leszek a placcon. -Mindegyik ezt mondja... - Érdekel? Elmondom, ha kifizeted a tarifát. Azok ott hárman figyelnek, és számolják a fuvarjaimat. Ha tíz percnél hosszabb ideje ülök a kocsiban, kikapok a stricitől, úgyhogy gyorsan döntsél. Apám adósságát törlesztem... Egymilliót kell összeszednem. Mialatt előkapartam az ötezrest már úgy éreztem, hogy a fogam húzzák. A lány gondosan elővette pénztárcáját és visszaadott ötszáz forintot - százasokban. Ötezresből visszajár - nyújtotta át, mint a boltban. Menjél egyenest és a következő bejáratnál fordulj jobbra - mondta, miközben gombolni kezdte blúzát és kivillantotta formás, fehér kebleit. - Ne vetkőzz, valóban a történetedre tennék kíváncsi.. A hűvöst adó árnyas tisztáson, az eldobott használt óvszerek és papírzsebkendók arzenáljában aztán valami egészen különleges történetet kezdtem hallgatni. Csőd a családban - Két évvel ezelőtt végeztem a vendéglátóipari szakmunkásképzőben - kezdte az elbeszélést, miután rágyújtott az első cigarettára - és a család ügy gondolta, hogy egy kisebb vállalkozásba kezdünk. Egyre-másra nyitottak mindenfelé a kocsmák, hát mi is ebben gondolkodtunk. Csakhogy nem volt elegendő tőkénk. - Hitelfelvételéről meg szó sem lehetett? - Nem volt elég fedezetünk. A bankban csak megmosolyogtak bennünket. Apu ismert egy srácot, aki már akkor teli volt dohánnyal és kért tőle egymillió forintot, ötvenszázalékos kamatra, fél évre. Nem kis pénz, de a család rokonsága akkorra ígért kölcsönként egy nagyobb összeget, úgy gondoltuk, vissza tudjuk fizetni a tartozást. Kezdetben jól ment minden, de anyu két hónap múlva meghalt, és ettől apa teljesen kikészült. Ráadásul ment a furkálás a többi kocsmáros részéről és egyre több feljelentés érkezett mindenféle apróság miatt a hivataltól. Azok meg büntettek rendületlenül. -Meddig tartott a jólét? - Jólét? Az nem volt. Csak bizodalom. Nyolc hónapig. A tartozás egyharmadát vissza is fizettük, aztán jött a teljes csód. Be kellett zárni az üzletet. Apa elkezdett inni és naponta jöttek a cim• Napi tízezerrel csökken a tartozás Apja helyett törleszt a lány l Az út szélén, bezzeg, nincs keleti kényelem... Az országúti gyönyört mérő „kofalányokat" egy időben büntették a rendőrök a közlekedési rend zavarása miatt. Mára már ez a bírságtétel is megcsappant. A hölgyek között vannak olyanok is, akik életszagú kényszerűségből vállalták a pályát. A jelen történet szereplője -Ildikó -apja adósságát törleszti a pénzt kölcsönző stricinek. Sajnos, nem tehetem meg, bogy megjelöljem azt az útszakaszt, ahol találkoztunk, hiszen ezzel a kislány életét kockáztatnám. Itt történik mindez közöttünk. Valahol, Magyarországon. bórák, akik ingyen fogyasztottak. Aztán jelentkezett a hitelező is. Eleinte szép szóval, aztán társasággal érkezett. Egyik este csúnyán elverték apát, aki képtelen volt fizetni. Napokig ápoltam otthon, mire úgy-ahogy felépült. -Nem jelentetted az esetet a rendőrségen? - Jaj, nem lehetsz ennyire naiv... Másnap már jöttek volna a fizetett verőlegények és ez így ment volna folyamatosan. Félelemben éltünk. Majd én is sorba jöttem. Kaptam egy nagy pofont amikor apa védelmére keltem. A hitelező ekkor ajánlotta fel, hogy dolgozzam le apa adósságát. Merthogy strici is a kedves, futtat vagy hat lányt itt a környéken. Azt mondta, ha belejövök, akkor napi tízezerrel is csökkenhet az adósság. - És? Azonnal igent mondtál? - Nem. Határozottan tiltakoztam. Apa eldöntötte, hogy végez a sráccal. Amikor megláttam nála egy pisztolyt, akkor felkerestem a hitelezőt és bólintottam. Ha ezt nem teszem, biztos vagyok benne, hogy apa megölte volna. Egyik este leültem apuval, és megbeszéltük a dolgokat... Útszéli magány - Mondtam neki, nem akarok nagyobb balhét. Ezektől úgysem menekülhetünk meg anélkül, hogy nem rendeznénk a tartozást. Kiállók az útra és összeszedem a pénzt. -Mit szóU hozzá? - Akkor meg azzal fenyegetőzött, hogy felakasztja magát. Először eltűntem néhány napra, mintha már megcsináltam volna... Csak ült a konyhában és bambult maga elé. Majd megszólalt, hogy ezekután hogyan nézek a tükörbe. Na, mondtam, egy ideig nem teszem. Félrerakom a tükröt. Csend lett. Hosszú csend. Ebből megértettem, hogy beletörődött a megváltoztathatatlanba. És ekkor kerestem fel a srácot. -Hogyan fogadott? - Vigyorogva. Hogy tudta ő, megy a dolog. Először tettünk egy próbát. Egy középkorú kurvához osztott be. Annak szinte nem is volt fuvarja, csak heszszelt... - Hogy mit csinált? - Figyelte, mit teszek, meg hogyan. Még tanácsokat is osztogatott. Először csak magányosan álldogáltam az út szélén. Gyakran megálltak mellettem, azt hitték stopos vagyok. Aztán egy cigarettafuvarozó ajánlatot tett. De rögtön elnézést is kért, mert nem gondolta komolyan, hogy én is „olyan" lány vagyok. Na és? Elmagyaráztad neki, hogy mehet mégis az üzlet' - Elmondtam neki őszintén az egész történetet. Teljesen padlón volt. De fizetett és le is feküdtem vele. Jó, mi? Kit érdekel az én sorsom? —Mennyit törlesztettél már? - Két hónap alatt félmilliót. Pedig nem is hajtok rá. Én biztos nem integetek. Ha kell valakinek valami, az majd megáll. - A keresetből félre is tettél valamennyit? - Miért? Addig úgysem mehetek, amíg nem rendezem le apa tartozását. Csak a legszükségesebbre költök. Meg ez az őrült figyeltet is és számon kéri a fuvart. - Ha összejön az egész összeg, itthagyod ezt a pályát? - Egészen biztosan. - És ba kényszerítenek maradásra? - Akkor a fateromnak lesz némi dolga az úrral. Akkor nem szólok bele mit csinál. Az üzletbe mindketten belebuktunk, ennyit vállalnom kell. Többet nem. -Még nem buktál te? - Ezt meg hogyan érted? - Gondolom a zsaruk már igazoltattak. - Engem még nem. Azt a másik hármat már el is vitték, de hozzám a kutya sem szólt. Talán nem festek útszéli kurvának. Meg aztán eléggé szervezik itt a csajok telepítését. Néhány napot vagyunk csak egy helyen, aztán továbbállunk, azaz továbbvisznek. - Ismerőssel még nem akadtál össze? - Jaj, ne is mond. Erre járt az egyik földim, aki gyakran iszogatott a kocsmánkban. Mindenáron haza akart vinni, merthogy mondtam neki, itt dolgozom a közelben egy csárdában és most a fönököt várom. Szerintem gyanakodott valamire, de nem mutatta, vagy nem akart megsérteni. Ütött az óra... -Elég bülye a kérdés, de kire haragszol ebben az egész történetben a legjobban? - Talán erre a nyomorúságos életre. Az egész országra. Magamra, vagy mit tudom én, kire. Mindenkire. Rád is. —Aztán rám miért? - Ebből egy jó sztorit kalapálsz. És ennyi. Ki tud segíteni rajtam? - Hagynád, bogy segítsenek? - Nem. Nem hiszem. Ezt magamnak kell megoldanom. Lejárt az idő... Ütött az óra. - Milyen óráról beszélsz? - Ezt mondom minden vendégnek. Hogy ütött az óra, indulni kell. így is többet szántam rád a kelleténél. A lányok majd mondják a stricinek, az meg ugat állandóan, hogy hol a pénze. Vagy te is eljátszod az első vendég esetét' - Nem, én tényleg a történeted miatt jöttem el veted ide a szabadtéri melóbelyedre. Sajnálom, bogy számlával nem szolgálhatsz... - Az a fekete vékony csak a parkoló bejáratánál egyébként tizenhárom éves. Az is megéri a pénzét Az egész család ezt csinálja. Tizenegy éves volt, amikor elvették a szüzességét. -És te mennyi voltál akkoriban? - A tizennyolcadikba léptem. És már éppen három éve jártam egy fiúval. Csak az is lelépett, amikor látta a teljes csődöt, meghogy apa is padlóra került a pia miatt. - Mikor láttad apádat utoljára? - Amikor eljöttem otthonról. Nem is megyek haza, csak akkor, amikor letörlesztettem az adósságot. —Az még mennyi idő? - Szeptemberre végezni szeretnék. Aztán újra jöhet a tükör... - És? Mibez fogsz kezdeni? - Van egy állandó kuncsaftom. Igen, neki is elmondtam mindent. Jó, nevessél ki. Idős már, ötvenhez közel, de jó fej. Nincs senkije, csak egy kocsmája. Oda megyek felszolgálni. Havi ötvenet ígért. Ildikót visszavittem oda, ahonnan elvittem. A parkoló bejáratánál ácsingózó csajok közül az a kis vékony fekete az óráját mutogatva intőleg rázta a kezét Ildikó felé. Hosszú menet volt. De az ötezresből visszajárt ötszáz forint... Másnap már nem volt ott, pedig megígértem neki, hogy a kéziratot megmutatom. Nos, ilyen lett... Posztobányi László