Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-15 / 268. szám

4 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1995. Nov. 15. • Várhatóan január l-jétől: Emelkedik a kedvezményes bérletek éra Amint azt már több for­rásból is megtudhattuk: a Pénzügyminisztérium csök­kenteni szándékozik a tö­megközlekedés kedvezmé­nyezettjeinek támogatását (is). Többe kerül tehát a ta­nulók és nyugdíjasok havi bérlctszelvénye - de hogy mennyivel, arról még nem hallottunk pontos adatokat. Megkérdeztük hát az egyik illetékest. Heintz Ferenc, a Tisza Volán Rt. személyszállítási üzletágának igazgatóhelyet­tese először is tisztázott egy esetleges félreértést: egyik közlekedési vállalatnak sincs ármegállapltó jogköre - ez a városi közgyűlés feladata. A jegy- és bérletárakat tehát továbbra sem az SZKT, vagy a Volán Rt. határozza meg. A kedvezmények várható csökkentéséről szólva az igazhatóhelyettes annyit mondott, hogy egyelőre csak „irányszámokról" beszélhe­tünk. A szegedi önkormány­zat valószínűleg már a no­vember 16-i .közgyűlésen tárgyal majd az új bérletá­rakról is. Egyelőre csak annyi tud­ható, hogy a kedvezmény­csökkenésről még nincs kor­mányrendelet. Most 75 szá­zalék kedvezményt kapnak a tanuló-nyugdíjas bérletek vásárlói: vagyis a teljes ár 25 százalékát kell kifizetniük. Heintz Ferenc szerint - de ez még csak „nem hivatalos" Sikeres turnén volt a szegedi opera A Horváth Zoltán rendezte két egyfelvo­násos, a Parasztbecsület és a Bajazzók nyolc előadásban „kelt el" Nyugat-Európában, a Szegedi Nemzeti Szfnház operatársulatának előadásában. A 10 napos hollandiai-bclgiu­mi turné most ért véget. A többi között Eint­AZ IFJÚSÁGIHAZBAN ma: 16.30 órától in­gyenes jogi tanácsadást tart dr. Szokol Márta; 17 órától videóklub ­Salamon András: Zsö­tem; holnap: dr. Máriás Béla képzőművész kiál­lítása programajánlat MA AZ ÁRVÍZVÉDELMI KIÁLLÍTÁS november 16­áig tekinthető meg a megye­háza aulájában. A SZEGEDI KÉPES­LAPGYŰJTŐ KLUB kiállí­tását 14.30 órakor nyitja meg dr. Sándor Péter igazga­tó a Forrás Szállóban. A be­mutató november 25-éig te­kinhető meg szerdától szom­batig. 10-18 óra között. ÉRDEKES DÉLUTÁNT tölthetnek el a gyerekek 15 órától, a zsombói József At­tila Művelődési Házban a Vízipók - csodapók című rajzfilm rendezőjével, Haui Józseffel. Ráadásként papír­hajtogatást tanulhatnak Kricskovics Zsuzsanna se­gítségével. A SOMOGYI-KÖNYV­TÁR gyermekkönyvtárának vendége az Odessza 11. Álta­lános Iskola Droid klubja, 15.30 órától. PSZICHOLÓGIAI TA­NÁCSADÁS 15-17 óráig az Ifjúsági Irodában (Arany J. u. 7.), 17 órától az Amiga klubban: grafikai algoritmu­sok. A MÉRNÖKI KAMARA Csongrád Megyei Csoportjá­nak „Szeged Logisztikai Szolgáltató Központ" témá­jú rendezvénye 16 órakor lesz a Kamarai Műszaki Könyvtárban (Kálvária sgt. 14.). ARANYMOSÁS - Su­lyok Erzsébet könyvének be­mutatója a Tolkien Köny­vesházban (Kossuth L. sgt. 1.) 17 órakor. Vendégek: Venetianel Pál akadémikus, Kiss János doktorandusz hallgató. BAKÁCS TIBOR (Ma­gyar Narancs) beszél az amerikai filmről: Új Holly­wood. Tarantinó kicsi csapa­ta címmel, délután 5 órától a Somogyi-könyvtárban. AZ U-FÓRUM témája 17.30-tól, a doroszmai mű­velődési házban: Az 1947-es rooseweli ufóktasztrófa. AZ AURA TERMÉ­SZETGYÓGYÁSZ KLUB­BAN (Madách-, Bocskai ut­ca sarok) 18.30 órától Bepil­lantás a jövőbe címmel Bo­ros Imre klubvezető tart elő­adást. DIANETIKAI ELŐ­ADÁST tart Mátics Péter 18.30 órától a Vízmű klub­ban (Tisza L. krt. 88.). A SZIMPLA SZÍNPAD előadása 21 órától a Juhász Gyula Művelődési Központ­ban lonesco: Különóra egy­felfonásosa. A JATE KLUBBAN 21 órától a Kimnowak együttes lemezbemutató koncertet ad Feketezaj címmel. HOLNAP TOVÁBBKÉPZÉS KÖNYVTÁROSOKNAK ­az egész napos program dél­előtt 10 órakor kezdődik a Somogyi-könyvtárban. ANNUS JÓZSEF (ró, or­szággyűlési képviselő lesz a vendége a Bálint Sándor Művelődési Ház újszegedi nyugdtjasklubjának, délután 3 órától. INGYENES JOGI TA­NÁCSADÁST tart dr. Csep­regi Tamás ügyvéd 14-16 óráig a United Way Eszpe­rantó utca 1. szám alatti épü­letében. A LEGSZEBB FÉRFI­előrejelzés - arra lehet szá­mftani, hogy 75 százalékról 70 százalékra csökken a tá­mogatás aránya. Az is elkép­zelhető, hogy még az inflá­ció is megjelenik a bérletá­rakban, hiszen az energia­hordozóktól az anyagokig minden megdrágult. Ha az önkormányzat meg­hozza a döntést, még egyez­tetnie kell a minisztériummal is, amelynek egyetértési joga van az ármegállapítás ügyé­ben. A drágább - de még min­dig kedvezményes árú! ­bérletekért valószínűleg 1996. január 1-től kell az ed­digieknél többet fizetni. Ny. P. > enttok pat/. o. 9* hoveen, Rotterdam és a belgiumi Brugge operakedvelői tapsoltak az előadásokon, amelyeken az operatagozat vezetője, Molnár László vezényelt. A siker egyik bizonyttéka. hogy a szegedi társulatot jövőre is visszavár­ják Hollandiába. GYÓGYTERMÉK Jj. SZAKÜZLET v ** ht.tstt.lw* Mcóif 2190 Ft helyett 1890 Ft-ért! KOR című filmet vetítik dél­után 3 órától a JGYMK Du­gonics mozijában. ZOLTÁNFY ISTVÁN­ALBUM megvalósítását tá­mogató aukciós kiállítást rendeznek a Móra Ferenc Múzeum I. emeleti kiállító­termében. A tárlatot délután fél 5 órakor dr. Lippai Pál ügyvéd, a szerkesztőbizott­ság elnöke nyitja meg. A JATE KLUBBAN 17 órától Storno klub; 21-03 óráig Nosztalgiabuli újdon­ságokkal. Házigazda: Poór Zsolt. KOZMO ARKANUM KLUB: A test halhatatlansá­gáról tart előadást Benárik Árám asztrológus 18 órától, a Juhász Gyula Művelődési Központban. A DIÁKCENTRUM Uni­versitas filmvetítést és vita­estet rendez az euthanáziáról Halál saját kérésre cfmmel, 19 órától, az Újklinika elő­adótermében (Semmelweis u. 6.). Házigazda: Kóti Judit. AZ ALKOTOHAZBAN (Árboc utca 1-3.) ma 15-18-ig hfmzés, 16­20 óráig kosárfonás: holnap 15.30-18.30-ig fazekas szakkör gyere­keknek, 16-19-ig fafa­ragás, 16-20 óráig csu­héfonás. AUTÓVEZETÉS! 1T i • BODÓ A'JIÓSEKOi/ 30% elméleti kedvezménnyel! Tanfolyam indul november 21-én, 16 órakor a Gábor Dénes Szakközépiskolában. Mars tér 14. Gyorsan. \ részletre! |j i • BODÓ A'JIÓSEKOi/ Jelentkezni lehet: Horió Autósiskola. Mars tér 20. Nyitva: 9-17-iu T.t 325-083 IFIOÖIENZIE OSLETHAz ótefönia-Arany J. u. sarok 160 ntíen exkluzív olasz nói alkalmi és férfiruhák, 14 karátos arany ékszerek (3000 Ft/gr) és távol-keleti ezüst ékszerek nagy választékával várjuk kedves vásárlóinkat ©®Y?3 Qüo HÁZTARTÁSI VEGYIÁRU NAGYKER Ultra 600 mosópor Ultra viola 2,4 mosópor Ultra Viola 1 I öblítő Nivea 60 ml krém Nivea 150 ml krém \ Nivea 250 ml Golf balzsamok O.B. norm. 16-os O.B. norm. 32-es i Reach comp. köz. fogkefe Reach inter. köz. fogkefe Ricopel pelenkabetétek Perwol Weisser 2,4 mosópor Szeged, Fonógyári út 14. Telefon: 62461-014, 06-60-306-156 Nyitva: h-p: 7-16 óráig. Szombat: 7-11 óráig. Áraik az áfát tartalmazzák. Építőanyag-kereskedelmi Raktáráruház =lKís Kisméretű tégla: 16 Ft/db, kettős méretű tégla: 28 Ft/db, B/30-as tégla 38 tt/db, betonacél: 85 Ft/kg, márvány járólapok 5000 Ft/nm, padlólapok. Árak az áfát tartalmazzák Telephely: Szeged, Fonógyári u. 24. Tel.: 62/421-875. Rendelésfelvétel: Szeged, Kossuth L. sgt. 23. Tel.: 62/481-580. CSAPAGYAK - szinte mindenhez Gumi csapágy. Attila u. 10. $ Asztalosok, figyelem! Borovi hajópadló és lambéria, szibériai múszárilolt és cseh EBW minőségű lucfenyő fűrészáruk Szegeden! Érd.: tel. 321-083, Szilágyi u. 2. 1/118. o 0 © reklAmAr; sAsrAwy »«o HELYCTT rt Szeged Technika Háza 1995. november 16, 17, 18-án 9-17 óráig wmmmm* ^nujmmmm Egészség Nap mint nap tapasztal­hatjuk, hogy "valamely be­tegségből való gyógyulás­hoz nem elég csak a gyógy­szert bevenni, nekünk is közre kell működnünk hoz­zá. A gyógyulás az egy együttműködés - az orvos és a beteg együttműködésé­nek - eredménye. Ma még inkább szükség van az együttműködésünkre, mivel olyan időket élünk, mikor egyre kevesebb támogatást kapunk kívülről. Nem ha­gyatkozhatunk csak a gyógyszerekre. Nekünk is tennünk kell saját egészsé­günk érdekében. Éveken keresztül a ter­mészetgyógyászatnak egyik leghangosabb ellenzője ma­ga az orvostudomány volt. Hallani sem akartak más módszerről, csak a medici­náról. Pedig számtalan pél­da mutatta már, hogy amit ma nem ismerünk, holnap még lehet valóság. A Közéleti Kávéház ren­dezvényén szerdán este 6 órakor a Virág cukrászdá­ban beszélgethetnek az ér­deklődők egészségünkről, ahol azokat a módszereket szeretnék szélesebb körben ismertetni, amelyekkel ön­erőből gyógyulhatnak a be­tegek. Vendégek: dr. Szilárd Já­nos professzor, nyugalma­zott rektor, dr. Lenkei Gá­bor szülész-nőgyógyász, természetgyógyász. Há­zigazda: Szűcs Ágnes. Csókási Gabriella Andrea november 13-án, 14 óra 45 perckor született, 4040 grammal. Édesanyja Hodács Gabriella, édesapja Csókási Gábor (Szeged). Szögi Zsófi november 13-án. 16 óra 55 perckor jött a világra, 3060 grammal. Édesanyja Temesvári Aranka, édesapja Szögi Lajos (Ásotthalom). Berkó Dominika november 13-án, 15 órakor született, 2940 grammal. Édesanyja Masir Borbála, édesapja Berkó Imre (Zsombó). Sziklási Ádám november 13-án, 18 óra 50 perckor jött a világra, 3610 grammal. Édesanyja Ludányi Ágnes, édesapja Sziklási József (Tótkomlós). Török Tamás november 14-én. 12 óra 15 perckor született, 3450 grammal. Édesanyja Szeles Ildikó, édesapja Török Attila (Szeged). Vfgh Vivien Fanni november 14-én. 9 óra 25 perckor jött a világra. 3800 grammal. Édesanyja Lakatos Angéla, édesapja Vfgh János (Szeged). Czigány Renáta november 14-én, 5 óra 25 perckor született, 3400 grammal. Édesanyja Dékány Erika, édesapja Czigány Ferenc (Szeged). Müller Ferenc november 14-én, 9 óra 33 perckor jött a világra, 3400 grammal. Édesanyja Savanya Ildikó, édesapja Müller Ferenc (Sándorfalva). Oláh Dániel november 14-én, 11 óra 15 perckor született. 3500 grammal. Édesanyja Oláh Tünde, édesapja Schönegger Alfréd (Kiskundorozsma). Szívből gratulálunk! Pécsett október 21 -én az Asztalos-emlékversenyen a mester csapat kategóriában a szegedi Mc Donald's első csapata a 4. helyen, a hala­dó csapatok között pedig a szegedi ODK csapata a 6. helyen, mfg a Mc Donald's második csapata a 10. he­lyen végzett. Másnap Har­kányban rendeztek egyéni versenyt; ezen a mester ka­tegóriában Tóth Sándor 3., Házy László 9. lett, a hala­dó kategóriában Juhász Ti­Rejtvényfejtők sikere bor 6. lett. November 11­én Szolnokon rendezték az év utolsó csapatversenyét. Itt a mester csapat kategó­riában a McDonald's csa­pat holtversenyben 4-5. lett, mfg a haladó csapatok között az ODK 8. helyen végzett. © CXAK^^HA^RO MINKRKM O lTIrítl =1 dl Q TV! a lelnem 7 © 0 o • 0 0 © AB-AEGON ALTALANOS BIZTOSITO RT. A MINDENNAPOK BIZTONSAGA • . Az év vége a számvetések kezdete. Az új esztendő előtt a családra számos ki­sebb-nagyobb döntés meghozatala vár. Ezek közé tartozik az otthon biztonságá­nak kérdése is. Megengedhetjük-e magunknak, hogy lakásunkat, ingóságainkat, értékeinket a nehezedő életkörülmények mellett is biztosítsuk? Az ÁB-AEG0N Biztosító piacvezető a magyar élet- és lakásbiztosítási piacon is. A biztosítótársaság 10 évvel ezelőtt jelent meg Családi Otthon Biztosításával (CS0B), és a hazai 4 milliós lakásállományból 1,650 millióra ma is az AB­AEGE0N Biztosító vállal kockázatot. A Családi Otthon Biztosítás kiindulópontját a lakások és az ingóságok értéke je­lenti: az ÁB-AEG0N a biztosítási szerződésben meghatározott értéknek megfe­lelően kártalanítja ügyfeleit. A biztosítótársaság 1996. január elsejével 22,1 szá­zalékkal emeli az ingóságok, és 18,3 százalékkal az épületbiztosítások díjait, a fogyasztói árak várhatóan 29 százalékos emelkedése mellett ezáltal nyílik lehető­ség arra, hogy egy váratlan káreseményt követően lakása, ingóságai valódi értéke szerint nyújtson kártérítést az ÁB-AEG0N Biztosító. Az ÁB-AEG0N Családi Otthon Biztosítása rugalmas, hiszen az Ön adottságai­hoz és elképzeléseihez igazítható. Önálló elemekből áll, amelyekből Ön igénye szerint állíthatja össze biztosítását. Döntésében az ÁB-AEG0N Biztosító szakér­tői tanácsadással segítik. Az inflációhoz igazított biztosítási díjak ismeretében Ön határozza meg, hogy otthonában mire és milyen értéken köt biztosítást. így akkor sem kell lemondania lakása és értékei biztonságáról, ha esetleg nem tudja vagy nem kívánja az eddig érvényes, mindenre kiterjedő biztosítást fizetni. Az ÁB-AEGON kiterjedt országos hálózata révén kényelmes és gyors kiszolgá­lást nyújt ügyfeleinek. Több mint száz fővárosi és vidéki fiókunk biztos hátteret nyújt ahhoz, hogy képviselőink Önt otthonában felkeresve segítsék szakértel­mükkel, tanácsaikkal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom