Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-11 / 265. szám
SZOMBAT, 1995. NOV. 11. ' < » A verseny egyik kiemelkedő egyénisége, a nagy esélyes Tatár András. (Fotó: Karnok Csaba) • Ma, az újszegedi Sportcsarnokban Nemzetközi aerobic-verseny Show-nak sem utolsó esemény színhelye lesz ma délelőtt 11 órától az újszegedi Sportcsarnok, ahol a CocaCola Szeged Kupa nemzetközi aerobic-versenyt immár negyedik alkalommal rendezi meg a városi sportigazgatóság. A versengés során az érdeklődők (belépőt nem kell váltani!) a magyar élmezőnyt (is) láthatják majd a pódiumon. így a világbajnoki ezüstérmes Simkó Andreát, a világbajnok csapat tagjait, Katust és Szentgyörgyit, valamint a többi neves sportolót, Szloboda Évát, Tatár Andrást, a Storczer Beáta-Szegedi Ferenc, a Bolla Mariann-Dóczi Dorottya párosokat. A közönségprogrammal kezdődő esemény bemutatókkal (gyermekdivat és aerobic) folytatódik, délután 1 órakor a FIG-szabályok szerinti, 3 órakor a nemzetközi versenyt láthatják az érdeklődők, végül pedig divatbemutató zárja a minden bizonnyal jó szórakozást ígérő rendezvényt. A versenyt remek hangulatot sejtető sportbál zárja a Forrás Hotelben, a zenét a Dollár Boys együttese szolgáltatja. A vendégek éjfélkor nem mindennapi meglepetésben részesülnek... SPORT 11 A Pick Szeged férfi kézilabda csapatának sem az Óperenciás-tengeren vagy az Üveghegyen, de még a kurtafarkú malac túrásán túlra sem kellett elutazni, hanem csak Szegeden fel kellett ülni a Tisza Voján Ikarusára, majd Ferihegyen a Malévgépre, Frankfurtban pedig a vendéglátók által biztosított Mercedes buszra, hogy az óriások országába jusson. Ami az óriások jelzőt illeti, kétféleképpen is lehet értelmezni. Az egyik variáció a City Kupa ellenfél óriási hírére utal, ugyanis a Niederwürzbach már a Bundesligában kivívott helye miatt is egyfajta rangot szerzett magának az európai csapatok között. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a homburgi gárda a kupa védője. Jóma• Süli József jelenti Homburgbó! A mérkőzésről egy szót sem gam azonban hétköznapibb dologra értettem a megállapítást, ugyanis a német együttes átlagmagasságára gondoltam. A Pick Szeged City Kupa nyolcaddöntőbeli ellenfelének legalacsonyabb játékosa is 183 centire nőtt. A legmagasabb 204 centiméter. A szegedi kézilabdások fegyelmezett emberek, ami abban is megnyilvánult, hogy mindenki pontosan érkezett a hajnali találkahelyre. Mindössze Mező Istvánnak, a Tisza Volán Rt. igazgatójának volt gondja az érkezésével. Adandó alkalommal az első ivoldában meg is alakult a Mező Baráti Társaság... Ebből Fekete Robiék természetesen kimaradtak. Azt nem mondhatnám, hogy a kézilabdáról egész úton nem esett szó, már csak azért is téma volt, mert Frankfurtig együtt utaztunk az FTC női együttesével, amely Metzbe tartott BEKbeli ellenfeléhez. De a mai összecsapásról egy szó sem hangzott el. Mezei Richárddal a Sportcsarnokban megnyílt üzletéről, Gröber Mátyással a kézilabda játékvezetésről, a mindenről lemaradó Borsodi fejében meg csak az Isten tudja, hogy mi járt. Frankfurtban, miután számtalan ellenőrzési ponton átjutottunk. Vámosi Lukács várt bennünket a csomagkiadónál. Lányos zavarában vagy talán örömében rögtön összetévesztette táskáját a Szabó dokiéval. A váróteremben azonban sehol nem volt a „táblás ember". Teimel Zoltán klubigazgató, dr. Lukács János, valamint az időközben hozzánk csatlakozott Szeder Pál intézkedésének éppen idejében foganatja lett, mert Skaliczki László edző már azt kezdte számolni, hogy hány órája is van úton a társaság. Ugye, szombaton 15 órától - na ezt meg nem szabad kimondani... A „Radnóti Hétfők" műsora Hétfőn, a Radnótiban rendezett kispályás labdarúgóbajnokságon a következő műsor szerint lépnek a pályára a csapatok: 16.30: Keverő-Controll, 17.30: Santorin-Dallas-bár, 18.30: Első Beton-Egy %, 19.30: Erirra Aranyföld-Fenetudja, 20.30: Dentál Studió-S^OTE. Az általános iskolák 1-2. és 3-4. osztályos tanulói októberben szabadban, a Hunyadi téren és a Kisstadionban mérték össze focitudásukat. Akkor azt ígértük, hogy lapunk, a Délmagyarország. a Tisza Volán SC-vel közösen november végén teremben is megrendezi a srácok bajnokságát. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó. Nos, örömmel közölhetjük, mi teljesítjük, amit vállaltunk. Az újszegedi Sportcsarnokban november 25-én, szombaton 8 és 13 óra között az 1-2. osztályosok, míg másnap, november 26-án ugyanebben az időpontban a 3-4. osztályosok lépnek a parkettára. A viadalon 5x2 m-es • Várjuk a nevezéseket Tisza Volán SC-Délmagyarország teremtorna '55 kapuk lesznek, a meccsek pedig 2x15-20 percig tartanak (a jelentkező csapatok számától függően). Minden iskola maximum 10 játékost nevezhet, ebből a pályán egyszerre egy kapus és öt mezőnyjátékos lehet. Az iskolák együttesei november 14-ig jelentkezhetnek. A jelentkezéseket írásban kérjük a Délmagyarország szerkesztőségébe (6740 Szeged, Stefánia 10.) eljuttatni Szélpál Lászlónak, a sportrovat munkatárs:' A címezve. A nevezés díjtalan. Mint ahogy már korábbról megszokhatták, ezen a tornán is lesznek díjak. Mindkét kategória győztes csapata kupát, az első három helyezett együttes minden játékosa érmet, az összes résztvevő gárda oklevelet kap. Különdíjban részesülnek a legkiválóbb kapusnak és a legjobb játékosnak választott gyerekek, valamint a gólkirályok. • Ökölvívás Érmek Egerből A napokban Egerben tartották az országos ifjúsági bajnokságot, melyen 31 egyesület 96 versenyzője szállt ringbe. A szegedi versenyzők eredményei. 48 kg: ...3. Krámli Tibor (győzött Csiszár Sándor, vereséget szenvedett Tóti Gábor ellen). 71 kg: ...2. Balogi József (győzött Dóczi István és Farkas István, vereséget szenvedett Lóié Zoltán ellen). A két versenyző jó eséllyel pályázik a jövő évi. kubai junior VB-n induló válogatottba kerülésre. Edzőjük: Gál László. A versenyzők felkészülését a Virág Cukrászda és az Agora Print kft. támogatta. Szeptember 17-én, tehát a 6. fordulóban nyert utoljára a SZEAC labdarógócsapata.... Nem véletlenül mondta Borbély László, az együttes vezetőedzője a vasárnapi mérkőzés előtt: „Most már mindenképpen nyernünk kell, éppen ideje, hogy megszakítsuk rossz sorozatunkat!" Az idősebb, rutinos játékosok alkotta ellenfelet, a Baját látta már játszani a szakember, ezért is derűlátó. Elmondta, a Duna-partiak nem képviselnek olyan játékerőt, hogy félni kellene tőlük, fizikailag semmivel sem jobbak, mint ők, így az• Labdarúgó NB III. • Holnap, 13 órakor: SZEAC-Baja Most már illene nyerni... tán a győzelem reményében kell felvenni ellenük a harcot. , A szakember ismét számíthat Raura, Simonra és Forgácsra is, mivel mindhárman letöltötték a sárga lapok miatti eltiltásukat. Bizonytalan viszont a sérültek, Tóth Ákos, Kiss Péter és Kiss Balázs játéka, ám a keretben - melyet rajtuk kívül Dobó, Irsevics, Magyar Forgács, Turján, Paksi, Lévai, Imre, Tóth Lukács és Kránicz, valamint ifisták alkotják - ők is helyet kapnak. A forduló további párosítása: Kunbaja-Szarvas, Kalocsa-Kisszállás, MakóKiskunfélegyháza, Gyula-Kiskundorozsma, Mezőberény-SZVSE, Tótkomlós-Kiskőrös, MindszentSzentes. Mészöly kezdőcsapata Mészöly Kálmán, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a péntek délelőtti edzés után kijelölte az Izland elleni Eb-selejtező mérkőzésen pályára lépő kezdőcsapatát (zárójelben a klub és az eddigi válogatottság száma): Hajdú Attila (Ferencváros, 3) - Mónos Tamás (Vasas Casino Vigadó, 20), Bán fi János (Kispest-Honvéd FC, 14), Csábi József (BVSC-Dreher, 9), Szlezák Zoltán (Újpesti TE, 3) - Bükszegi Zoltán (BVSC-Dreher. 1), Nyilas Elek (Ferencváros. 1), Illés Béla ÍMTK, 21), Duró József (Kispest-Honvéd FC, 19) Orosz Ferenc (BVSC-Dreher. 6), Vincze István (BVSC-Dreher, 40). • A sporttörvény még mindig késik Adós, fizess! Vagy szűnj meg csendesen Aligha kell bizonygatni, ha a kormány nem lép, a magyar sport rövidesen ellehetetlenül, következésképpen az elmúlt öt évben kialakult, kilátástalanná vált helyzet nagyon sürgős rendezést igényel. Az atlantai olimpiára készülő versenyzők felkészülésének zavartalanságát, a delegáció kiutazását ugyan nem fenyegeti közvetlen veszély, ám sportéletünk egészét annál jobban. A hivatalos kimutatások szerint 1800 sportegyesületnek 2 milliárd 641 millió forint adótartozása van, aminek behajtására állami határozat született. Az eladósodott egyesületek feje felett tehát Damoklesz kardjaként lebeg az APEH által megtestesített veszedelem: adós fizess! Vagy szűnj meg csendesen... Vészesen közeledik ugyanis november 15., az adótartozások behajtásának végső határideje, ezután az adóhivatal emberei lecsapnak azokra klubokra, melyek nem kérik tartozásuk, kötelezettségük átütemezését. (Erre hároméves haladékot kaphatnak az érintettek.) A tárgykörben, sajnos, szegedi és Csongrád megyei egyesületek is érdekeltek. Az APEH Csongrád Megyei Igazgatósága osztályvezetőjének dr. Juhász Gábornak a tájékoztatása szerint Szegeden 15 egyesületnek több, mint 70 millió forint a tartozása, a megye többi, nagyobb városának klubjai összesen 30 millióval adósak. Az összegek igencsak szórtak, van 22 milliós, de akad 100 ezer forintos „sár" is... Ha ne-adj' isten lesznek olyan egyesületek, melyek a jelzett dátumig „elfelejtenek" megállapodást kötni-az adóhivatallal, azoknál elrendelhetik a végrehajtást... Kérdés, hogy mit visznek, mit vihetnek el a behajtók? Mezeket, cipőket, vagy feslett gatyákat és rongyos zoknikat? Merthogy a stadionok, a pályák, csarnokok, tqhát a sportlétesítmények tulajdonjoga a mai napig rendezetlen, illetve állami tulajdonban vannak, így azokkal nem sokat kezdhetnek a végrehajtók, akiket - remélhetően - nem az a szándék vezérel, hogy lehetetlenné tegyék az egyesületeket. Azokat a kisebb és nagyobb klubokat, melyek érzik, tudják, hogy fizetniük kell(ene) - de egyszerűen nincs miből! A jelentősen csökkent állami támogatás mellett a szponzorok adakozása a legszűkösebb működéshez, vagy ahhoz sem elegendő. így aztán az egyesületek - szinte majd mindegyik - hősies küzdelmet folytatnak a túlélésért, a sport értékeinek megőrzéséért, ezért nehéz egyértelműen őket felelőssé tenni az eladósodás miatt. „ A magyar sport finanszírozásának kérdéseit a sporttörvény, valamint a sportot segítő jogszabályok megalkotása oldhatja meg!" - állapította meg a balatonszéplaki II. Országos Sportfórumon Hágelmayer István, az Állami Számvevőszék elnöke, az egykori dorogi labdarúgó. Igen ám, csakhogy a sokat emlegetett sporttörvény-tervezet hiába készült el szeptember elején, azóta sem került a kormány elé, mert valahol a törvény-előkészítés labirintusaiban kering. Pedig ebben a „kódexben" több, a sport számára kedvező jogszabályok - a régóta várt nonprofit rendelkezés, különböző adóreform, a tulajdonjog rendezése - is szerepelnek, mégpedig olyan, amelyek valóban megoldást jelentenének az égető feladatokra. Mert azt aligha szükséges vitatni, hogy a kellő mértékű finanszírozás, a vitatott kérdések megfelelő rendelkezésekkel és jogszabályokkal mindenkorra tisztázhatók. Amíg viszont ez nem jön létre, addig csak találgatni lehet, hogy mit hoz a jövő: hány egyesület szűnik meg és mikor... Gyürki Ernő • Szombaton és vasárnap Teljes forduló a megyei labdarúgó-bajnokságban! Az a hír terjedt el, hogy a rossz időjárás miatt, (behavazott pályák stb.) nem tartják meg a megyei labdarúgó-bajnokságban a hét végére kiírt mérkőzéseket. Az ügyben felhívtuk Ungi Gyulát, a CSLSZ elnökét, aki elmondta, hogy minden találkozót megtartanak szombaton és vasárnap a megyei bajnokság mindhárom osztályában. Lesz tehát forduló, s ez nagy feladatokat ró a rendező egyesületekre, hiszen az ő feladatuk, hogy a pályákat mindenütt játékra alkalmassá tegyék. Kövessenek el mindent, hogy egyetlen mérkőzést se kelljen a küzdőtér használhatatlansága miatt elhalasztani, mert ez a későbbiek folyamán bonyolulttá és áttekinthetetlenné tenné a bajnokságot. Tudósítóinkat kérjük, hogy a mérkőzések után azonnal hívják szerkesztőségünket a 481-730 és a 481-460-as telefonszámokon, és számoljanak be, amint azt eddig tették, a mérkőzésről. NIEDERWÜRZBACH-PICK SZEGED City Kupa férfi kézilabda-mérkőzés a Telin TV-ben, vasárnap 20.30 óra [mcpiHÉmm] í *?(IDIV 1 MA®ARU\ Fogduati KFT / lu MP83H Moszkvai ^nESHEffl CJ^-T KRT-30' mJL Autóhórusz Kft. WV-, Audi-, Opel-alkatrészek Szeged, Moszkvai krt. 30. A Kenőanyagdepó, Szeged, Dorozsmai út 33. jfjff^ T.: 62361-855190,191 A Délmagjrarország 'J^Jg-'J/ Olyan ellenfele volt a tegnap délután a Szegedi DREnek, amelyet az utóbbi időben sokszor legyőzött, tehát ezen a mérkőzésen is szegedi siker volt várható. Ment is az első két játszma hajrájában (mindkét szett elején ugyanis a jászberényiek vezettek 3:0-ra illetve 6:0-ra) minden, mint a karikacsapás, de a harmadik szettben kissé könnyedén vették a dolgot a Ducsai-tanftványok, s'a vendégeknek sikerült elhúzniuk 8:l-re. Hiába zárkózott fel a Tisza-parti gárda 7:8-ra, ezután is könnyen eladott labdák, rossz nyitásfogadások és jászberényi fölény következett. Hétnél állva is hagyták Dobosékat a vendégek, s nyerték a játszmát, felcsillantva a reményt, hogy itt még van keresni valójuk is. A negyedik szettben aztán Szabóék gyorsan a jászberényiek tudomására hozták, hogy eddig volt, ami volt, ezután nincs több könnyelmüsködés, s pillanatok alatt 11:1 állt az eredményjelző táblán a hazaiak javára. Ekkor még a herényieknek, erőn felüli teljesítményükkel, sikerült öt pontot elérniük, de jött a szegedi henger és gyorsan vége lett a játsz• Női röplabda Extraliga Egy játszmát „elszórakoztak" a diáklányok SZDRE-Jászberényi RK 3:1 mának és a mérkőzésnek is. A látottak alapján nem volt egy súlycsoportban a két csapat, a hazai gárda, anélkül, hogy jelentős erőKUdp tést eszközölt volna, simán nyerte a mérkőzést, az s)v£j. szített szett csupán a figyelmetlenségnek volt köszönhető. SZDRE-Jászberényi RK 3:1 (12, 12, -7, 6). Női extraligás mérkőzés. Etelka sori csarnok, 200 néző. Vezette: Kovács G., Szabó F. SZDRE: JÁNOSIK, Dobos, B. TÓTH, KISS, Komáromi, SZABÓ. C sere: Csókási. Edző: Ducsai Géza. Jászberényi RK: Adócs, NAZARENKO, Tóth A., Benke, Pesti, Lukács. Csere: Glavaszchi, LÁSZLÓ. Edző: Litkai Gábor. P. Sándor József • 3-1 Izland ellen Csoportelső a magyar olimpiai válogatott Pénteken az Üllői úti stadion csaknem tömött lelátói előtt játszotta le a 3. csoportban utolsó selejtező mérkőzését a magyar labdarúgó olimpiai válogatott. A vezetést a vendégek szerezték meg egy kapushiba után, de a félidő vége felé Sándor Tamás kiegyenlített. A második félidőben nagy harc és sok durvaság (két izlandit és egy magyart kiállított a belga bíró) jellemezte a játékot. Az irányítás az egész második félidőben a magyarok kezében volt, s a 64. percben, miután Dombit felvágták, Szanyó 11 -esből szerezte meg a vezetést, s az utolsó percben, ugyancsak ő még egy gólt szerzett. Végül is a találkozót 3-1-re a magyarok nyerték és fgy csoportelsők lettek, továbbra is versenyben vannak az olimpiai résztvételért. Úszótanfolyam felnőtteknek Az újszegedi Sportuszodában megint lesz úszótanfolyam felnőtteknek. Az oktatás-november 20-án (hétfő) kezdődik, a foglalkozásokat hétfőtől péntekig este fél 9-től fél 10-ig tartják. Jelentkezni november 20-án este 8 órakor lehet az újszegedi Sportcsarnok előterében, bővebb felvilágosítást ugyancsak ott kaphatnak az érdeklődők, akik felszerelést is vigyenek magukkal.