Délmagyarország, 1995. október (85. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-24 / 249. szám

1995. október 24. « 3. • Röplabda • VI. Markovics-emlékverseny flz utánpótlás nagy seregszemléje volt A hét végén, két napon át immár hatodik alkalommal rendezték meg Szegeden az ország röplabda utánpótlásá­nak nagy seregszemléjét, a Markovics Endre-emlékver­senyt. A tornára elküldték képviselőiket a nagy röplab­da-centrumok képviselői, mint Eger, Jészberény, Deb­recen, Nyíregyháza, Kecske­mét, Szolnok és más váro­sok. De itt voltak Izsáki, Nagybajom, Békéscsaba, Mélykút és más helységek legjobb utánpótláskorú röp­labdázói is. A versenyt meg­tekintette Hoboth Sándor, a Magyar Röplabda Szövetség szakfelügyelője is, aki elis­meréssel nyilatkozott a 200 mérkőzésbe sűrűsödött iz­galmakról, a toma színvona­las lebonyolításáról. Köszönet a rendezvény­nek otthont adó Ortutay Kol­légiumnak, a Felsővárosi, a Tarján, a Tisza-parti Általá­nos Iskolák vezetőségének, valamint az Etelka sori mun­kacsarnok fenntartójának. Ugyancsak köszönet a torna szponzorálóinak, akiknek tá­mogatása nélkül nem jöhe­tett volna létre ez a csodála­tos verseny. A szponzorok a Magyar Röplabda Szövet­ség, a Csongrád Megyei Testnevelési és Sporthivatal, a Szeged Városi Sportigaz­gatóság, a Csongrád Megyei Diáksport Szövetség, a Hun­gária Biztosító, a Szerencse­játék Rt., a SZÉSZ, a Szege­di DRE, valamint a Csong­rád Megyei Röplabda Szö­vetség. íme a különböző kategó­riák élcsoportjai: Leány, mini: 1. Szegedi Felsővárosi Általános Iskola (edző: Dózsa Erzsébet), 2. Debreceni Sportiskola, 3. Szolnoki Sportiskola. Kü­löndíjasok: Vakulta Andrea (Szeged), Bánffy Ivett (Deb­recen), Falusi Dóra (Szol­nok), Ficzek Mercédesz (Eger). Fiú, mini: 1. Kecskeméti Arany János Általános Isko­la, 2. Szegedi Felsővárosi Általános Iskola (edző: Tit­kos Lajos), 3. Szolnoki Sportiskola. Különdíjasok: Nagy Péter (Kecskemét), Rózsavölgyi Kornél (Sze­ged), Létai Máté (Szolnok). Leány, gyermek: 1. Deb­receni Sportiskola, 2. Nyír­egyházi Hunyadi Általános Iskola, 3. Debreceni Újkerti Sportiskola, 4. Szegedi Fel­sővárosi Általános Iskola. Különdíjasok: Szabó Katalin (Debrecen) Győri Nikoletta (Nyíregyháza), Iglói Dóra (Újkert), Rácz Vanda (Sze­ged). Fiú, gyermek: 1. Kapos­vári Sportiskola, 2. Kecske­méti Katona József Általá­nos Iskola, 3. Szegedi Felső­városi Általános Iskola. Kü­löndíjasok: Lénárt Attila (Kaposvár), Szabó Tamás (Kecskemét). Leány, serdüld: 1. Sze­gedi Radnóti Miklós Gimná­zium (edző: Balogh Beatrix) 2. Jászberény, 3. Kecskemét. Különdíjasok: Kiss Katalin (Szeged), Illés Anita (Jász­berény). Fiúk, serdülő: 1. Debre­cen, 2. Kecskemét, 3. Szol­nok. Különdíjasok: Baj­nóczy Zoltán (Debrecen), Szabó Tamás (Kecskemét). • Forma-1, Csendes-óceáni nagydíj Schumacher győzött, ismét ö a világbajnok A 26 esztendős pilóta idei nyolcadik futamgyőzelmét aratta, és ezzel a Grand Prix­sorozatból még hátralévő két futamtól függetlenül behoz­hatatlan előnyre tett szert a pontversenyben: megvédte tavalyi világbajnoki címét. A Csendes-óceáni Grand Prix-n Coulthard (Williams­Renault) 14.920 másodper­ces hátránnyal a második he­lyet szerezte meg, harmadik­nak pedig honfitársát. Dá­mon Hillt intették le a koc­kás zászlóval. Schumacher, aki a máso­dik sorból indult, a rajtot kö­vető első kanyar után az ötö­dik helyre esett vissza, de gyorsan felzárkózott a me­zőnyt „felvezető" Coulthard mögé a 18. körben megejtett első „pit stopnak" köszönhe­tően. Az 51. körben az élre állt a német versenyző, mert Coulthard a boxutcában igencsak sokáig időzött. A 11.8 másodperces pihenő a brit pilótának a győzelmébe került, mert jelentős hát­Az időmérő edzés alapján a brit Dávid Coulthardot illette az első rajtkocka Japán­ban, a Forma-l-es au­tós gyorsasági világbaj­noki sorozat 15. állo­másán, a Csendes-óce­áni Nagydíjon. Az aidai pályán vasárnap meg­tett 83 kör után azon­ban mégis a Benetton­Renault pilótáját, a né­met Michael Schuma­chert ünnepelték. ránnyal tért vissza a pályára, és ezt behoznia a későbbiek során már nem sikerült. Schumachernek mindössze három vb-pontra lett volna szüksége Aidában a tavalyi büszke címének megvédésé­hez, de ezt alaposan túltelje­sítette: futamgyőzelemmel biztosította be 1995-ös első­ségét. Michael Schumacher ez­zel a bravúrral bekerült a nem sok versenyzőt számlá­ló „duplázók" elitjébe, ahol eddig csak az olasz Alberto Ascarit, a brit Graham Hillt (Dámon Hill édesapja), az ugyancsak brit Jim Clarkot és a brazil Emerson Fittipal­dit jegyezték. Persze jócskán akad még a Forma-1 világá­ban olyan rekord, amelyet a fiatal német pilóta megcé­lozhat, hiszen öt versenyző háromszor (Jack Brabham ­ausztrál, Niki Lauda - oszt­rák, Nelson Piquet - brazil, Ayrton Senna - brazil, Jac­kie Stewart - brit), a francia Alain Prost négyszer, az ar­gentin Jüan Manuel Fangio pedig ötször bizonyult leg­jobbnak a Forma-l-es szá­guldó cirkusz 1950 óta íródó történetében. Ugyancsak ki­hívást jelenthet még Schu­macher számára a futamgyő­zelmi rekord, amiben Prost a legjobb ötvenegy diadallal. Ebből a német pilóta jelen­leg tizennyolcat számlál. Jö­vőre már a Ferrari tűzpiros autójával kísérelheti meg gyarapítani dicsőséglistáját. flz fistra csak ötven percig bírta.. H. Astra-VFC-KC-Hajdúszoboszló 0-6(0-0) Hódmezővásárhely, 500 néző. Vezette: Szabó Zs. (Herbály, Szabó J.). H. Astra VFC: Soós - Sipos, Gyenge, Bokor, Ba­logh (Pető) - Fazekas, Varga, Stráma (Szűcs), Bánft ­Győri, Mucsi. Edző: Kérdő Sándor. Hajdúszoboszló: Vadon - Szentmiklósi, Kulcsár, Fekete, Szilágyi - Kiss Cs„ Gréczi, Kocsárdi, Czippf ­Plókai, Nagy (Balogh). Edző: Eich László. Góllövők: Plókai az 52., Plókai az 58., Nagy a 66., Plókai a 70., Nagy a 73., Kocsárdi a 84. percben. 6. perc: Mucsi ment a bal ol­dalon, a bal sarokba tartó lapos lövését Vadon védte. 10. perc: Plókai közeli lövé­sét öklözte ki bravúrral Soós. 28. perc: Győri a felezővo­naltól futotta le a kabai védőket, lövése lepattant. Fazekas ismé­telt, de Vadon védett. 43. perc: Hajdúszoboszlói kis szöglet után Gréczi lövését védte Soós. 47. perc: Győri 14 m-ről le­adott lövése alig kerülte el a jobb felső sarkot. 52. perc: Megszerezte a ve­zetést a vendégcsapat. Gréc­zi-Nagy összjáték után Plókai kicselezte a kifutó Soóst és a jobb sarokba lőtt, 0-1. 55. perc: Szép Astra tám­adás végén Mucsi lövése pattant a kapufáról a mezőnybe. 58. perc: Sakk-matt volt az Astra védelem, Plókai lövése utat talált a kapuba, 0-2. 66. perc: Nagy lépett ki a védők közül, majd a jobb sarok­ba lőtt, 0-3. 70. perc: Jobb oldali tá­madás végén Kiss Cs. adott kö­zépre, Plókai pedig kapásból a hálóba lőtt, 0-4. 73. perc: Ezúttal is kapko­dott a vásárhelyi védelem és Nagy 8 m-ről lőtt a kapu bal ol­dalába, 0-5. 84. perc: Kulcsár-Nagy összjáték után Kocsárdi 10 m­ről helyezett a kapu közepébe, 0-6. Az ilyen mérkőzésre szokták mondani, hogy két ellentétes félidőt láttunk. A vendégek tiszteletet parancsoló eredmé­nyekkel érkeztek, ennek megfe­lelően fogadta őket az Astra. Labdarugó NBII. Az előretetolt csatárokat szoro­san fogták, a felfutó emberekre odafigyeltek. A jobb oldalon Baloghnak a Vásárhelyen is rengeteg futásáról ismert Kiss Csaba jutott, de volt arra is "energiája, hogy mellette még Gréczire is odafigyeljen. Közé­pen Gyenge és Bokor semlege­sítette Plókait és Nagyot. így ­bár mezőnyfölényben játszott a Hajdúszoboszló - ritkán jutot­tak el Soós kapujáig. Ha ez mégis sikerült, akkor pedig a vásárhelyi kapus állta útját lö­véseiknek. A szünet utáni első percek­ben az Astra indult támadásba. Győri remek lövésén kfvül is biztató támadásokat vezetett a vásárhelyi gárda, de a befeje­zéshez egy „hajszál" hiányzott. 0-1 után Mucsi lövése kis sze­rencsével a kapufa helyett akár gól is lehetet volna, és akkor ki tudja... Ezután valami „eltö­rött". A menetrendszerű ven­dégtámadások menetrendszerin­ti gólokkal végződtek és ez sú­lyos vereséghez vezetett. Kérdő Sándor: Akárhogy is állítom össze a csapatot, sajnos Mucsi is csak a kapufát találta el... (Fotó: Gyenes Kálmán) csak ötven percig felelünk meg Astra, de szünet után már ki­a magasabb osztály követelmé­nyeinek. Eich László: Az első félidő­ben ránk ijesztett a sokat futó domborodott a nagyobb tudás. Jók: Soós, Fazekas, Győri, áll. Plókai, Fekete, Nagy, Kulcsár. OLASZ További eredmények Keleti csoport: Kecskeméti SC-Tiszakécske 1-2 (0-1), Eger-Gödöllő 2-1 (l-l), Kecs­keméti TE-Diósgyőr 1-0 (1-0), Sényő-Hajdúnánás 0-0, Tisza­vasvári-Nylregyháza 3-0 (1-0), Kazincbarcika-Salgótar­ján 0-0, Hatvan-III. ker. TVE 0-3 (0-0). A Keleti csoport állása: 1.KTE 1! 2. III. ker. TVE 11 3. Tiszavasvári 11 4. Diósgyőri FC 11 5. Kabai Cukor 11 6. Tiszakécske 11 7. Nyíregyháza 11 8. Salgótarján II 9. FC Eger 11 10. Kazinchar. 11 11. Hajdúnánás 11 12. FC Halvan 11 13. KSC-RSC 11 14. FCSényd 11 15. Gödöüó 11 16. HA VFC 11 Nyugati csoport: Kapos­vár-Veszprém 2-1 (2-0), Ma­táv Sopron-Mohács 3-2 (l-l), Balatonfüred-Siófok 0-1 (0-0), Nagykanizsa-Százhalombatta 4-1 (l-l), Dunaferr-Paks 2-0 (1-0), Tatabánya-Soproni LC 1-5 (1-2), BKV Előre-Keszt­hely 4-1 (2-1). A Nyugati csoport állása: 9 1 I 8 2 I 8 I 2 1 2 3 4 3 5 6 4 7 6 4 2 2 5 2 1 4 2 I 8 1 2 8 1 -10 14-6 28 26-6 26 17-8 25 22-3 24 18-7 23 21-11 20 21-11 19 11-7 16 16-16 14 13-13 II 10-11 II 11-23 8 9-16 7 9-31 7 6-23 5 +36 3 1. Siófok II 2. Kaposvár II 3. Dunaferr 11 4. Nagykanizsa 11 5. Soproni l,C 11 6. Matáv SC Sop.l I 7. Paks II 8. BKV Flóré II 9. Százhatom. II 10. Érdi VSE II 11. Budafok II 12. Keszthely II 13. Balatonfüred II 14. Moháes II 15. Veszprém II 16. Tatahánya II 25-9 28 19-7 24 21-8 22 21-15 21 22-10 20 16-14 20 12-13 17 19-14 16 1+14 15 11-14 II 11-19 9-18 10-16 13-26 8-19 10-25 10 10 9 8 7 5 • Bogár-boldogság Bécstől Budapestig I) szupennaratonin „pengéztek" a váltók A jóslat bevált, a békéscsa­bai szuperfutó, Bogár János a második napi győzelme után már csak macska-egér harcot vívott ellenfelével. A hátralé­vő szakaszokon alkalmanként ugyan előre engedte őket, azonban a budapesti célban te­temes előnyét sem az orosz Derxen, sem a Szuper Elszo-s Győri Ferenc nem tudta vesz­élyeztetni. A hölgyek mező­nyében a tavalyi győztes Ela­nora Robinson a második na­pot feladta, így csak „vendég­ként" állt be a további etapok­ra. Az összetett elsőség (gy Portugáliába került a dallamos nevű Maria Altivá da Silva jó­voltából. Az ezüstérem a né­met Drescher Ankeé lett, míg a bronzérmes a szegedi főis­koláslány, Bozán Ágnes. A váltók mezőnyében az egye­temista kategóriában a fiúknál a JATE Rheinhold & Mahla meglőzte a JGYTF Fibri csa­patát. A lányok hasonló kate­góriájában a JGYTF Ritter gárdája vitte el a pálmát. A szeniorok versenyében az Éva & László team a hatodik hely­re futott be, az abszolút ver­senyben a 355 kilométeres tá­von a Gillette team sem vallott szégyent, pengés futásukkal a 94 váltó versenyében a leg­jobb húsz közé verekedték magukat. Közel 500 béka, delfin, után­pótlás és serdülő korú versenyző állt rajthoz, a minap, a BVSC uszodában tartott Budapest Után­pótlás Kupa versenyszámain. A Szegedi Uszó Egyletet három versenyző képviselte a béka kor­osztályban, s mindannyian remek teljesítményt nyújtottak. Ered­mények. Fiúk, 50 m mellúszás: 1. Molnár Ákos (43.74) 2. Csöke Szilárd (47.30) ...5. Joszt Ádám (48.97). A versenyzők Kiss Gyu­la és Zsilinszky Tibor tanftványai. A 10. fordulóval folytató­dott a megyei bajnokság II. osztályának küzdelme. Az élen állók magabiztos győzel­meket arattak, s tovább szi­lárdították a tabellán elfoglalt helyüket. A sereghajtó Csen­gelének továbbra sem megy a játék. Hét közben játszották: - Tanárképző-Üllés 1-1 (0-0) Alsóváros, 200 néző. Gólszerzők: Bucsy, ill. Kál­mán Algyö-Földeák 2-1 (1-0) Algyő, 200 néző. Vezette: Faikas. Algyő: Boros - Nicu, Mak­ra, Kiss, Süli, Kaliczka (Somo­si), Hetényi, Ambrus (Beck), Pörtörő, Piü, Ács. Edző: Portö­rö Imre, Portörő Lajos. Földeák: Bán - Kurai, Hor­váth, Grezsa, Árendás, Juhász (Veszelovszki), Szűcs (Bátori), Papp (Szalai), Kurunczi, Szabó, Mészáros. Edző: Tóth Imre. Küzdelmes mérkőzésen biz­tos hazai győzelem született. Gólszerzők: Ács 2, ill. Mé­száros. Jók: Makra, Hetényi, Kiss, ill. Horváth, Árendás, Mészá­Nem termett babér a vendégeknek Ifjúságiak: Algyő-Földeák 6-1 Tanárképző-Szikáncs 3-0 (1-0 ) Kisstadion, 150 néző. Vezet­te: Ludvig. Tanárképző: Barcza - Be­legrai, Pintér, Csipak, Gyüre, Római (Répás) - Lukács, Sü­meghy, Albert Z„ Paszternák, Albert J. (Pávai). Edző: dr. Mis­kolczi József. Szikáncs: Dornstadder ­Trényi J„ Ajtai, Trényi Z„ Su­lyok, Dunai J„ Dunai A. (Kor­dó), Telek, Lászlai, Gulyás, Bí­ró. Edző: Aracsi János. A Tanárképző hét nap alatt hét pontot szerzett. Gólszerzők: Belegrai, Lu­kács, Pávai. Jók: Lukács, Belegrai, Ró­mai, ill. Dornstadder, Ajtai, Trényi Z. Kiszombor-Zsombó 2-1 (2-1) Kiszombor, 100 néző. Vezet­te: Serfőző. Kiszombor: Gulyás - Szűcs K„ Uracs, Tóth, Dégi (Moldo­ván). Méhes, Fancsali, Juhász, Kecse (Benyó), Cseh (Szűcs Z.), Horváth. Edző: Haklik Já­nos. Zsombó: Kakuszi - Katona. Ottlik S. II., Farkas E„ Ottlik S. I., Szűcs L„ Farkas P„ Stefko­vics, Varga, Túri, Miklósi (Szűcs A.). Edző: Vasas Róbert. Szikrázóan kemény, parázs hangulatú mérkőzésen a ponto­sabb és érettebb futballt bemu­tató hazaiak megérdemelten győztek. Gólszerzők: Juhász (1 l-es­ből), Horváth, ill. Varga. Kiállítva: Juhász, ill. Stefko­vics. Jók: Szűcs K., Horváth, Uracs, Tóth, ill. Ottlik S. 2, Ka­tona, Varga. Tömörkény-Röszke 2-1 (1-1) Tömörkény, 100 néző. Ve­zette: Mészáros. Tömörkény: Papp Z. - Papp L„ Gémes, Talai, Horváth (Tóth Z.), Vereb (Rácz J.), Samu, Laczkó, Jaksa, Deák Cs„ Apró. Edző: Fekete József. Röszke: Szabó - Csiszár, Hornyák, Kovács, Papdi, Ör­dögh. Tanács, Kovács, Bodor, Szekeres, Farkas. Edző: Berki István. Iramos mérkőzésen megér­demelt hazai győzelem szüle­tett. Gólszerzők: Apró 2, ill. Ko­vács. Jók: Rácz J., Samu, Apró, ill. Kovács, Szekeres. Ifjúságiak: Tömör­kény-Röszke 1-0 Szegvár-UTC 2-0 (1-0) Szegvár, 300 néző. Vezette: Dudogh. Szegvár: Rácz - Jancsovics, Antal, Hornyák, Határ, Buda, Gila, Szalai, Kádár, Drljaca, Rajos. Edző: Szécsényi András. UTC: Szekeres - Szabó, Benkő, Kollár, Bodor, Udvardi, Makra, Kakuszi, Székely, Szo­kol, Nemes. Edző: Péczely György. A Szegvár megérdemelten győzött. Gólszerzők: Drljaca, Határ. Jók: Határ, Kádár, Drljaca ill. Szekeres, Szokol. Ifjúságiak: Szegvár-UTC 0-1 JATE-Csengele 1-0(1-0) Kertész utcai pálya, 50 néző. Vezette: Rischák. JATE: Végh - Tóth N„ Gar­di. Molnár, Biró, Rácz, Vass, Barczi, Varga (Kovács), Tóth K„ Dencső. Edző: Tóth Károly. Csengele: Kucsora - Szabó P„ Tóth, Böröcz, Dorogi (Szabó Zs.), Pigniczki, Pataki (Kun­Szabó), Túri, Barna, Heim, Mu­hel (Benczik). Edző: Kun-Sza­bó Tibor. Alacsony színvonalú mérkő­zésen a szerencsésebb csapat győzött. Góllövő: Varga. Jók: Végh, Molnár, ill. Tóth, Böröcz. Fábiánsebestyén­Apátfalva 3-2 (2-1) Fábiánsebestyén, 200 néző. Vezette: Csikós. Fábiánsebestyén: Bertus ­Rózsa, István, Harkai. Simái, Varjas, Szivák, Györgyi 1., Mi­zik (Felföldi), Bórák, Györgyi L. Edző: Pataki Antal. Apátfalva: Rakity - Pécsi, Rostás, Bartucz, Somodi, Mátó, Rácz (Ruttkay), Sóki (Jani), Köteles, Balogh, Berényi. Edző: Restás János. Izgalmas, jó iramú mérkőzé­sen nagyobb arányban is nyer­hettek volna a hazaiak. Góllövők: Györgyi L„ Szi­vák, Bórák, ill. Rostás, Jani. Jók: Varjas, Rózsa, István, Szivák, ill. Rakity, Mátó, So­modi. Ifjúságiak: Fábiánsebes­tyén-Apátfalva 4-1. Üilés-Ferencszállás 2-1 (1-0) Üllés, 200 néző. Vezette: Konnányos J. Üllés: Abonyi - Farkas, Fo­dor, Szrenka, Tóth, Ágoston (Bálint), Szirovicza (Gyuris), Kálmán, Simái, Popovics. Edző: Búza Mihály. Ferencszállás: Csapó - Bí­ró, Kovács, Vörös, Török, La­dányi, Gabnai, Katkó, Mad­ránszki. Juhász, Tamási (Ocs­kó). Edző: Kovács József. Ezt a győztes mérkőzést a csapat Andracsek Rolandnak küldi mihamarabbi felépülése reményében. A hazai csapat vé­gig támadta a mérkőzést és biz­tosan győzött. Góllövők: Simái, Popovics, ill. Ladányi. Jók: Simái, Kálmán, Abo­nyi, ill. Török, Juhász, Katkó. Ifjúságiak: Üllés-Ferenc­szállás 4-0 A bajnokság állása 1. Üllés 10 6 4 _ 20-9 22 1 Fábiánsebes. III 6 2 2 28-14 20 3. TanárképzO III 5 4 1 17-11 19 4. Algyő 10 6 1 3 19-16 19 5. Kiszombor III 3 6 1 13-8 15 6. Szegvár III 4 3 3 15-11 15 7. Apátfalva 9 4 3 2 1+13 15 8. UTC III 3 4 3 10-8 13 9. JATE SC III 3 4 3 15-14 13 10. Ferencszállás 10 3 4 3 15-16 13 11. Röszke 9 3 2 4 17-16 11 12. Tömörkény 10 3 2 5 1+23 11 13. Földeák 10 2 3 5 13-15 9 14. Zsombó III 3 _ 7 16-20 9 15. Szikáncs III 2 2 6 11-27 8 16. Csengele III 1 -9 10-25 3 A félbeszakadt Apátfal­va-Röszke mérkőzést a táb­lázat nem tartalmazza. ISKOLÁK SPORTBOLTJA Amiért minket érdemes választani: - óvodáknak, iskoláknak, sportegyesületeknek 15% engedmény — katalógusunkban megtalálható mindenféle óvodai és iskolai sportszer. HI-TEC, UMBRO, MOLTEN Madách u. VB. Telefon: 329-158.

Next

/
Oldalképek
Tartalom