Délmagyarország, 1995. október (85. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-21 / 248. szám

SZOMBAT, 1995. OKT. 21. Az '56-os forradalom évfordulóján Koszorúzás, ünnepi közgyűlés, gyertyás vonulás Az 1956-os forradalom 39. évfordulója alkalmá­ból ünnepségsorozatot tartanak Szegeden. A vá­rosháza dísztermében hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődik az ünnepi köz­gyűlés, amelyen a megye és Szeged közgyűlése egy­üttes ülést tart A megem­lékezést Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke nyitja meg, emlékező be­szédet Szalay István szege­di polgármester mond. Ezt követően kitüntetése­ket és pályadijakat adnak át. Az emlékműsorban a Szegedi Nemzeti Színház művészei, valamint a Bar­tók Kórus működnek köz­re. Október 23-án 9 óra­kor koszorúzás lesz a Csillag-börtön falán lévő emléktáblánál. Másfél órával később kiállítás nyílik a Móra Ferenc Mú­zeum képtárában az 1956-os emlékmű tervpá­lyázatra beérkezett mun­kák makettjeiből. A tár­latot Nóvák István városi főépítész nyitja meg. Ugyancsak 23-án 18 órakor megemlékezés és koszorúzás lesz az Aradi vértanúk terén lévő kop­jafánál, valamint a volt piarista gimnázium falán elhelyezett emléktáblánál. Beszédet Szűcs László, a POFOSZ megyei szerve­zetének elnökhelyettese mond. Ezt követően gyer­tyás felvonulás lesz a Ta­karéktár utcai emléktáb­lához. Véradás a Sajtóházban A VAROS 5 Eredménytelen a színházigazgatói pályázat Drámai végkifejlet, két szereplővel; Nikolényi: „Hmmm" (Fotó: Schmidt Andrea) ,Te érted ezt?" Beke: Hatból nulla Egyik jelölt sem kapta meg a minősí­tett többséget, vagy­is eredménytelennek bizonyult a színház­igazgatói pályázat. A Szegedi Nemzeti Színház jelenlegi igazgatójának, Kor­mos Tibornak ez év végéig szól a szerző­dése; az önkot­mányzat új pályáza­tot fog kiírni. Azért, hogy a médiumok munkatársai ne csak buzdítsa­nak, kérjenek az életet mentő véradásra, hanem maguk is aktív részesei legyenek egy ma már halódó mozgalomnak, ha­tározott úgy a Délmagyaror­szág szerkesztősége és a Vér­adóállomás: véradást szervez a szegedi írott és elektronikus sajtó munkatársai, valamint a város önkormányzati képvise­lői körében. Abban a remény­ben várjuk október 24-én, ked­den 11 és 16 óra között a Saj­tóházba a véradásra vállalkozó kollégákat, illetve képviselő­ket, hogy ezzel az akcióval, a magunk példájával serkentsük a véradási kedvet Szegeden. Tegnap zárt ülésen tárgyal­ta a testület az igazgatói pá­lyázatot. Eredetileg hatan vol­tak a jelöltek, a közgyűlési vi­ta idejére azonban négyre csökkent a számuk. Halasi Imre, a zalaegerszegi színház igazgató-főrendezője - mint megírtuk - már szerdán visszavonta pályázatát; zalai laptársunk információja sze­rint azért, mert „nem érezte jól magát" a szegedi kulturá­lis bizottságban kedden lebo­nyolított személyes meghall­gatáson. Tegnap, a közgyűlés reggelén Kormos Tibor is visszalépett (indokait levél­ben írta meg a képviselőknek, amelyet teljes terjedelmében közlünk). A négy pályázó, akik kö­zül választhattak a képviselők a szavazás első fordulójában: Beke Sándor rendező (buda­pesti Nemzeti Színház) szere­pelt a lista élén, akárcsak a kulturális bizottság ajánló sorrendjében; Nikolényi Ist­ván, a szabadtéri igazgatója, lapszerkesztő követte, aki a bizottsági sorban is a második volt; Sándor János rendező (Szegedi Nemzeti Színház) és Sinka Károly színművész (Szegedi Nemzeti Színház) zárta a sort, akiket a bizottság nem javasolt a posztra. A szavazás előtt dr. Vá­nyai Éva alpolgármester is­mertette azt az iratot, amelyet a színházi alkalmazottak kép­viselői - majdnem száz alá­írással - juttattak el hozzá. Ebben közölték, hogy a szín­házi közalkalmazotti tanács vezetői úgy javasoltak a pá­lyázók közül igazgatójelöltet, hogy nem kérdezték meg a tagok véleményét; az eljárás ellen tiltakoznak és a javaslat­tal sem értenek egyet. (A kö­zalkalmazotti tanács Nikolé­nyit és Halasit támogatta.) A Délmagyarország infor­mációi szerint a szavazás előtti, zárt ajtók mögötti rövid vitában Bagaméry László amellett érvelt, hogy a szege­di színháznak helyismerettel rendelkező, azaz szegedi ve­zetőre van szüksége. Szerinte a színházművészeti szövet­ség, mint szakmai szervezet véleményére kell legjobban odafigyelni a képviselőknek. (A szövetség Nikolényit fa­vorizálta.) Kozma József a kulturális bizottság mellett működő tanácsadó testület ajánlásának jelentőségére hív­ta fel a figyelmet. (A testület Bekét javasolta). Révész Mi­hály arról beszélt, hogy tulaj­donképpen azt kell eldönteni, művész, vagy menedzser tí­pusú vezetője legyen-e a szín­háznak; érzékelhetően az előbbit (Bekét) támogatta. Az első szavazás eredmé­nye: Nikolényi István 19, Be­ke Sándor 15, Sándor János 1 szavazatot kapott. Az intéz­ményvezetői kinevezéshez­minősített többség szükséges, vagyis 23 szavazat. A máso­dik fordulóban - amikor már csak a két legtöbb szavazatot kapott jelölt neve szerepelt ­tehát hiába fordult a sorrend (Beke 20, Nikolényi 17), Be­ke kinevezéséhez három sza­vazat hiányzott. A szavazási procedúra utá­ni nyilvános „eredményhirde­tésen" dr. Szalay István pol­gármester bejelentette, hogy az önkormányzat új pályáza­tot ír ki. Kifejezte köszönetét a pályázóknak, s azt, hogy mindegyiküket alkalmasnak véli a posztra. Az eredmény­telenséget a rendkívüli mére­tű lobbyzás okozta; nevezete­sen azok az újságcikkek, amelyeknek hatására a job­bérzésű képviselők óvatossá váltak, s némelyek, nehogy besorolják őket valamelyik elfogult táborba, el sem jöttek - mondta a polgármester. (In­formációnk szerint a szavazás első fordulójában 37-en, a másodikban 38-an szavaztak, mindkét alkalommal voltak érvénytelen szavazatok. Összesen 44 tagú a testület.) Sulyok Erzsébet • Közgyűlési huzavonák — tanulságok nélkül Szeged város közgyűlése tegnap, nem egészen öt perc leforgása alatt hozott egy­másnak ellentmondó „ítéle­tet". Zárószavazással elfo­gadta a vállalkozói iroda előteijesztését, amely a Sze­gedi Nemzetközi Vásár és Piacszervező Kft. és az ön­kormányzat üzemeltetési szerződését tartalmazta. Né­hány perccel később a jogi és ügyrendi bizottság elnö­kének javaslatára a közgyű­lés visszavonta határozatát, és elfogadta, hogy a szerző­dést újra napirendre tűzzék, azaz szülessen új előteijesz­tés, ezt tárgyalják újra a bi­zottságok, illetve tárgyalja újra a közgyűlés. A piaci szerződés törté­nete illetve a körötte zajló huza-vona ez év szeptember 1-én kezdődött, amikor is Szeged város közgyűlése ­szeptember 30-ával - meg­szüntette a Szegedi Ipari Vá­sár és Piacigazgatóságot, s helyette létrehozta a Szegedi Nemzetközi Vásár és Piac­szervező Kfi.-l, azzal a céllal, hogy ez a kft. lássa el a ko­rábbi költségvetési intéz­mény feladatait. Üzemelteté­si szerződésre volt szükség, amely szerződést maga a kft. még szeptemberben a köz­gyűlés elé terjesztette (vol­na), de a kft. előterjesztését az önkormányzat vállalkozói irodája levetette a szeptem­beri közgyűlés napirendjé­ről. Maga a vállalkozói iroda készített szerződéstervezetet, amit a kft. véleményezett. Eme újabb szerződéstervezet az október 5-i közgyűlés elé került, de a közgyűlésen el­hangzott, hogy mégse tár­gyalják, és ezért ismét leke­rült a napirendről. Ám ugya­nezen a napon, a késő esti órákban mégis napirendre tűzték, megvitatták. A pol­gármester a késő éjszakai órákban lezárta a vitát. Ek­kor az MSZP frakcióvezető­je azt javasolta, hogy vegyék le napirendről, de a közgyű­lés úgy döntött, hogy ezt mégsem teszi meg, ám foly­tatás nem következhetett, mert időközben - lásd éjsza­ka - a közgyűlés határozat­képtelenné vált. Ennek okán került - úgynevezett folyta­tólagos napirendként - a tegnapi közgyűlés elé a szer­ződéstervezet, amit persze előzőleg megtárgyalt a pénz­ügyi bizottság, a tulajdonosi, illetve a jogi és ügyrendi bi­zottság. A szerződés lényege az, hogy a Piacszervező Kft.-nél maradjanak a kft. bevételei, amelyet fejlesztés­re, korszerűsítésre, illetve bővítésre kívánnak fordítani. A három bizottság közül egyedül a pénzügyi nem (á­mogatta ezt az elképzelést, ők a bevétel 10 százalékának elvonása mellett foglaltak ál­lást. Mivel október 5-én a vitát lezárták a piacüzemeltetési szerződés előterjesztéséről, így a tegnapi közgyűlésen már csak a frakcióvezetők hozzászólásaira, illetve ügy­rendi javaslatokra volt lehe­tőség. Ez megtörtént, majd a szavazási procedúra követ­kezett, s a közgyűlés záró szavazással elfogadta a vál­lalkozói iroda előterjeszté­sét. Magyarán: elfogadta azt, hogy megköttessék a szerző­dés az önkormányzat és a Szegedi Nemzetközi Vásár és Piacszervező Kft. között. A döntés megszületése után Szeged város polgár­mestere elégedetlenségét fe­jezte ki amiatt, hogy a vál­lalkozói iroda nem megfele­lő előterjesztést vitt a köz­gyűlés elé. A jogi és ügyren­di bizottság elnöke ekkor szót kért, és arra hívta fel a közgyűlést, vonja vissza ha­tározatát, készüljön új elő­terjesztés, tárgyaljanak újra a bizottságok, és tárgyaljon újra a közgyűlés. Szeged város közgyűlése néhány perccel azelőtti döntését megmásítva elfogadta a jogi és ügyrend bizottság elnöké­nek javaslatát. Kezdődik el­ölről az egész procedúra: előteijesztés, bizottsági meg­vitatás, közgyűlési tárgyalás, szavazás.... Információink szerint dr. Katona András, a kft. ügy­vezető-igazgatója megkér­dezte dr. Szalay István pol­gármestert, hogy kívánja-e lemondását, aki ezt a lemon­dási szándékot nem fogadta el. Mindezek után kérdés, vajon dr. Katona Andrásnak kellene-e lemondania... K. K. Lobogózzunk! H. P. lé­lekben már készül az októ­ber 23-i ünnepre, s szomo­rúan tapasztalja, hogy igen kevés zászlót lobogtat a szél a városban. Számos nyugati országban nem kell nemzeti ünnep ahhoz, hogy egy-egy lakóközösség föl­lobogózza a település épü­leteit. A beteget lelövik, ugye? B. I. fölháborítónak tartja, hogy Rum községben kom­mandósok lelőttek egy el­mebeteget. Nem igaz, hogy nem lehetett volna ártal­matlanná tenni egy injekci­óval, miként mondjuk egy erdei vadállatot szokás. Vevőriasztó. Arnold Róbert (361-605) az S.P.S. fakereskedés jó vevőfogó módszernek aligha nevez­hető eljárását teszi szóvá: a kért 13 négyzetméternyi fapallót ugyanis a vásárló­val pakoltatják le a mérés­hez. Határkérdés. Zöldi Pé­ter szerint azzal, hogy a nagylaki személygépkocsi forgalmat Battonyára irá­csorog a |(((<f>)))))))) \I\IESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal. Chikán Ágnessel oszthatják meg a 06-60-327-784-es telefonszámon, munkanapokon reggel 8-tól 10 óráig, valamint, az ünnepre való tekintettel vasárnap helyett hétfőn, 2 és 3 óra között. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázniuk kell. Ha ötletük van a Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. nyitották, 75 kilométerrel hosszabb utat kell megten­niük a Bánátba tartóknak. Számukra a kiszombori át­kelő lenne a kedvezőbb megoldás. Egy tiszaszigeti lakos panaszolja: a sokszor forduló benzinnel seftelők­től szenvednek azok, akik csak rokonlátogatóba vagy a temetőbe szeretnének át­jutni a határon. Őket ugyanis, hiába állnak sorba, nem engedik átkelni a gyakran agresszív üzlete­lők. Őrködik ott valaki a renden? - kérdezi. Melejgük van. L. J.-né­nek az Északi városrész tíz­emeletesében a SZETÁV postaládájukba bedobott prospektusától is melege lett, nem csak a forró fűtő­testektől. Arra kéri ugyanis a vállalat a lakókat, takaré­koskodjanak a fűtéssel. Ők. akik maguk aligha gyújta­nák be a kazánokat ilyen kellemes időben. A három­gyermekes Laczkóné (477­525) nehezményezi: a SZE­TÁV az idén nem járul hozzá, hogy egész év átla­gára elosztva fizesse fű­tésszámláját, holott csak így képes hathónapos fo­gyasztásának ellenértékét kiegyenlíteni. Egy piros, egy fekete pont. Mármint a kábeltévé­seknek. Nemes István (455­625) dicséretét azzal érde­melte ki a Csongrádi sugá­rúi csoport, hogy első ké­résre közvetítik a DFS-en látható kupamérkőzéseket. Puticsné a 493-187-ről vi­szont elégedetlen: a Csong­rádi sgt. 104-ben negyedik napja nem tudnak tévét nézni a lakók. Elveszett, megtalálták. Kislánya közgyógyellátásra jogosító, bérlettokba csúsz­tatott igazolványát is el­hagyta S.-né (437-579). Bí­zik a megtaláló segítségé­ben. Deákné (472-572/447) a Kereszttöltés és a Csaba utca sarkán lévő telefonfül­kében felejtette szerdán fél 6 körül a pénztárcáját, pén­zestől, számlástól együtt. B. G. a Kukovecz Nana ut­ca környékén lévő telefon­fülkében tette le pénztárcá­ját, s anélkül távozott. A számára fontos feladási szelvényeken a becsületes megtaláló megtudhatja a pontos címet is. A 78 éves Nagy Sándorné (324-949) zsebéből múlt szombaton tűnt el az a kölcsön kért 40 ezer forint, amelyből lakás­rezsijét szerette volna fe­dezni. Mártáné (481-939) MC 94124619 vázszámú, csütörtökön 6 óra körül az Ifjúsági háztól „elkötött", bordó, női kerékpárját szertné viszontlátni, juta­lom ellenében. Katona Ka­talin (329-422) egy hete a Mars térről elvezetett egyé­ves Huskyja miatt aggódik. Megvadul, ha nem futtat­ják. Várják vissza. A Főfa­sor-Tököly utca sarkán megnyílt Kutya-macska ABC-ben gazdáját várja egy oltási bilétával ellátott, szép Dobermann. Mi találtatott könnyűnek? „Hölgyeim és uraim! Tisztelt közgyűlés! Ismert önök előtt a kul­turális és közművelődési bizottság előterjesztése a Szegedi Nemzeti Színház igazgatói tisztére. Előttem is. Engedjék meg, hogy ­döntésüket megkönnyíten­dő - bejelentést tegyek: pályázatomat visszavo­nom. Megítélésem szerint a Szegedi Nemzeti Színház életében az utóbbi két év hozta meg azt a 'kegyel­mi' állapotot, amelyben nyugodt körülmények kö­zött intenzív alkotómunka folyt. Ennek eredménye­ként többnyire kitűnő elő­adások születtek mindhá­rom művészeti tagozat műhelyeiben. A Kortárs Balett magas szakmai színvonalú bemutatókat tartott, sikeres turnékon szerepelt, öregbítve a vá­ros hírnevét. Az operatár­sulat a tavaszi operafesz­tiválon bizonyította euró­pai rángjál, és arra is fu­totta erejéből, hogy gye­rekeknek játsszon, meg­szerettetve a műfajt a leg­ifjabbakkal. A próza mű­vészeit megismerte-meg­szerette a város, némely előadásukra szinte lehe­tetlen jegyet kapni. A szín­ház gazdasági helyzete stabil, sajátos arculata a városban erőteljesen jelen van, a tavalyi évad elő­adásait közel 100 ezer né­ző látta - akik döntő több­sége kifejezetten büszke színházára -, az idén is túl vagyunk két sikeres bemutatón. Ez a munka Szeged kultúráért felelős szakbi­zottsága előtt megméretett és könnyűnek találtatott. Önbecsülésem azt dik­tálja, hogy levonjam a megfelelő konzekvenciát. Köszönöm mindazok bizalmát, akik eddigi tevé­kenységemet támogatták. Üdvözli önöket: Kormos Tibor" VASÁRNAP AZ FKgP, a FIDESZ­MPP, a KDNP és az MDF pártjai közös megemlékezést tartanak az 1956-os forrada­lom és szabadságharc 39. évfordulója alkalmából, 17 órakor, a Bartók Béla Műve­lődési Központban (Vörös­marty u. 3.). HÉTFŐN SZŐREGEN, a Hősök te­rén, 8.30 órakor avatja a te­lepülésrészi önkormányzat Földesi Tibor 56-os mártír emléktábláját. Közreműköd­nek az Újszegedi Gimnázi­um tanulói. KEDDEN AZ MDF szegedi szerve­zete 13-16 óráig ügyeletet tart Szegeden, a Római körút 31. szám alatt. MUNKAJOGI TANÁ­CSADÁST tart dr. Óvári Ju­dit a KKDSZ (Közgyűjtemé­nyi és Közművelődési Dol­gozók Szakszervezete) me­gyei irodáján, a Bálint Sán­dor Művelődési Házban (Te­mesvári krt. 42., tel.: 432­578, 433-213), délután 5-6 óráig. TÓTH CSABA, a 9-es választókerület (Szőreg) képviselője fogadóórát tart 17 órától a polgármesteri hi­vatal szőregi ügyfélszolgála­tán (Szerb utca 21.). PASKUJ MÁTYÁS, a 19-es választókerület (Felső­város, Fodorkert) képviselő­je fogadóórát tart 17-18 órá­ig a Csongrádi Sugárüti Ál­talános Iskolábaü. A SZEGEDI NŐK KLUBJA soron következő ülését 17 órakor az MSZP területi irodájában (Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4., I. em.) tartja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom