Délmagyarország, 1995. október (85. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-18 / 245. szám
SZERDA 1995. OKT. 18. MŰSOR 15 1995. OKTÓBER 18., SZERDA NÉVNAP: LUKÁCS A Nap kel 6 óra 6 perckor, nyugszik 16 óra 52 perckor. A Hold nyugszik 13 óra 53 perekor. A Tisza vízállása kedden Szegednél 84 cm, vízhőfok 15,3 °C, Csongrádnál -77 cm. Mindszentnél 12 cm, a Maros Makónál -43 cm. SZÁZ ÉVE született Főidényi László (1895 -1960) színművész. Az első világháborúban orosz fogságba esett. 1921-től Kassán, Budapesten, Szegeden (1927-29 közt), Kolozsvárt, majd ismét Budapesten játszott. Több filmben is szerepelt. Az árvíz (1879) félévszázados évfordulóján. 1929. március 12-én, a Dugonics Társaság emlékünnepélyén ő szavalta Juhász Gyulának „A nagy víz emlékére" című ódáját. HETVEN ÉVE született Melina Mercuri (1925 -1994) görög színésznő. Ismert filmjei a Phaedra és a Fellini rendezte Róma. 1967-ben a katonai junta megfosztotta állampolgárságától. 1974-ben térhetett haza, és lett az első görög női miniszter 1981 és 1990 közt, majd ismét 1993-tól. HETVENÉVES Ramiz Alija (sz. 1925.) albán politikus, az albán kommunista párt titkára, 1982-tól államfő. 1992-től háziőrizetben volt, nemrég engedték szabadon. 0 színház KAMARASZÍNHÁZ 19 órakor: Hippolyt, a lakáj Bajor 2. bérlet 0 mozi SZEGED KORZÓ: Az első lovag. Színes, amerikai film. Kezdés: délelőtt 10, délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Az utolsó esély. Színes, amerikai akciófilm. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi): Férfiak mélyrepülésben. Színes, francia film. Kezdés: délután háromnegyed 6 órakor; Sealladh (A látomás) skót filmhét: Trilógia. Kezdés: este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): A Lény. Színes, amerikai sci-fi. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: A szörnyeteg. Olasz filmvígjáték. Kezdés: délután fél 4 és háromnegyed 6-kor; Az első lovag. Színes, amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. SZENTES: Kisasszonyok. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. FILMTÉKA: Szenvedélyek viharában. Színes, amerikai film. Kezdés: este 7 órakor. CSONGRÁD: Gyorsabb a halálnál. Színes, amerikai westernfilm. Kezdés: este 7 órakor. 0 magyar tv TV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Határtól határig. 6.00 Napkelte. 9.00 Tízórai. 9.05 A Faller család. Német tévéfilmsor., 36/16. Az elszakadás. 9.35 Tízórai. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Gyerekszoba. 10.45 Játék. 10.50 Hfrek. 11.10 Váratlan utazás. Kanadai filmsorozat, 13/4. Félix és Blackie (ism.). 12.00 Déli harangszó. 12.05 Gazdasági ábécé. Valutaátváltás. 12.15 Welcome to Hungary. 12.45 Telepakk. 13.15 Képújság. 15.20 Repeta - Történelem. 16.00 Hírek. 16.05 Népzenei-összeállítás. 16.25 Topmodell. Brazil tévéfilmsorozat. 17.00 Kölyökidő. 17.30 Oscar Junior. A szökés (ism.). 17.45 Egyház, társadalom, kommunikáció. 18.15 Üzlet. 18.30 Hogy is van ez? Társasjáték. 19.00 Gyereksarok. 19.13 Múzsa. 19.30 Híradó. 20.03 Telesport. 20.15 Csak nézünk, mint a moziban... Benne: - A hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje. Az örökös. Magyar film (1969.). 22.25 Pókháló. NSZK-osztrák-olasz-spanyol-csehszlovák tévéfilm, 2/1. 0.Í0 BBC-híradó. 0.30 Képújság. TV 2 15.45 Képújság. 15.55 Mit ér az ember, ha vidéki? 16.10 Az én dzsungelkönyvem. Német ism.terj.-sorozat. Az utolsó fejvadászok titkai (ism.). 16.30 Zöldbéka. 16.50 A furcsa madár. Horvát rajzfilm gyerekeknek. A furcsa madár. 17.05 Lyukasóra. 17.50 Csízió. 18.00 A körzeti stúdiók műsora. 18.55 Don Quijote. Spanyol tévéfilmsorozat, 5/2. 19.55 Mindent, vagy semmit! 20.25 Real Madrid - Ferencváros. Bajnokok Ligája. 21.15 Híradó. 22.30 Objektív. 23.05 Kék percek. 23.10 Mona Lisa tizedes - ellenzéki, alternatív Fórum Budapesten, 1985-ben. DUNA TV 8.00 Képes Krónika. 14.00 Lapozó. 14.15 Szippancsok. Belga animációs filmsorozat. 14.35 Helikon. Irodalmi figyelő. 15.05 Mozaikvilág. Banglades - A Savar központ. 15.20 A Forsyte Saga. Ángol játékfilmsorozat. A ködben. 16.10 Kép és valóság. 5/4. Abalk egy új világra. 17.00 Heléne és a fiúk. Francia ifjúsági tévéfilmsorozat. Nouvel Age. 17.25 Jelképtár - A hattyú. 17.30 Kisvakond. 18.00 Híradó. 18.15 Ecce homo, Homolka. Csehszlovák filmvígjáték. 19.35 Ahogy kell. A meteorológus. 20.00 Régiók. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Az első száz év. Marseillaise. Francia film. 23.20 A jövő öröksége. Japán kultúrtörténeti sorozat. 0.20 Reményik Sándor: Halotti beszéd. HBO 16.30 Tapsi Hapsi és vendégei. 17.00 Egyről a kettőre. Am. vígjátéksor. 17.30 Falcon Crest. Am. sor. Hazugságok. 18.30 Érettségi buli. Am. vígjáték. 20.10 Börtöntőzsde. Am. vígjáték. 21.45 Szemfényvesztés. Am. thriller. 23.30 A pusztító. Am. akciófilm. VTV SZEGED 0.00 Képújság. 20.00 Esti műsorkezdést. 20.10 Négyszemközt. Magazin. 21.00 A három barát, A kis mézesbödön, A kisbagoly nappal. Rajzfilmek. Gábor diák. Magyar operett. 22.57 Képújság. TELIN 6.00 Képújság. 7.05 és 17.05 Autómánia. 17.45, 17.45 Szállodák és éttermek kínálatai. Komplex reklámjáték. 18.30 Teleház. 19.00 Szív TV: Gyermekmozi. 19.30 Babamama torna. 20.00 Tarzari és a barátság próbája. 20.30 Mi és egyéb állatfajták, 3. 21.00 Kereskedelmi műsor. 21.30 Tabuk nélkül. 22.00 Egészségmagazin. TKTV 1 7.30 Képújság. 8.00: ATV szerda (ism.). 18.30 Képújság. 19.00: ATV TKTV 2 19.00 SZÍV TV SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 18.30 Teleház, szőregi riporttal. 19.00 Szfv TV. Benne: 19.10 Gyermekmozi. 19.30 Baba-mama torna. 20.05 Tarzan. 20.30 Mi és egyéb állatfajták, 2. 21.00 Közítélet. 21.30 Közlekedési magazin. 22.00 Egészségmagazin. VÁSÁRHELYI TV 17.00 Képújság. 18.00 A VTV magazinja (ism.). 20.00 Rajzfilm. 20.16 Gábor diák. Magyar film. 23.00 Képújság. mtüthold EUROSPORT 8.30 Aerobic. 9.30 Testépítő bajnokság. 10.30 Motoros magazin. 11.30 UEFA-kupa. 13.30 Sakk-vb. 14.00 Tenisz Bécsből. ATP fedett pályás torna. Élő közvetítés. 19.30 Eurosport-hírek. 20.00 Tenisz Bécsből. ATP fedett pályás torna. Éló közv. 22.00 Ökölvívás. Világ- és Euprópa-bajnokságok. 23.00 Forma-1 magazin. 23.30 Motoros magazin. 24.00 Díjugrató világkupa. 1.00 Eurosport-hírek. DSF 6.30 Csodálatos sportok. 8.30 Játékok játéka. 9.00 Gilette. Magazin. 9.30 Vízi sportok. 10.00 Sportdokumentumok. 11.00 A sport klasszikusai. 11.15 Kaszkadőrök. 12.00 Ötös akció. 13.00 Csodálatos sportok. 15.00 Taklshow. 16.00 Olasz labdarúgás. 17.00 Ötös akció. 18.00 Csodálatos sportok. 19.55 Sportriport. 20.00 A sport klasszikusai. 20.15 Kézilabda Bundesliga. 22.00 Ökölvívás. 22.55 Sportriportok. 23.00 Motorsport. SUPER CHANNEL 5.30 Tom Brokaw hírmagazinja. 6.15 Piacgazdaság. 6.30 Gyanús ügyletek. 7.00 Mai témák. 10.00 Európai pénzkerék. 14.00 Kereskedelmi stratégiák. 15.00 Amerikai pénzkerék. 17.30 Financial Times. 18.00 Hírek. 18.30 Amerikai űrkaland. 19.30 Selina Scott-, show. 20.30 Szociális témák. 21.30 Hírek/Jay Leno-show. 23.00 Golf. 24.00 Financial Times. 0.20 Piacgazdaság. 0.30 Hírmagazin. 1.00 Talkshow. 1.30 Jay Leno-show. 2.30 Selina Scott-show. 3.30 Talkshow. SAT1 5.30 Németország ma reggel. 9.00 Cannon. Am. sor. Lopás komputerre. 10.00 Fantázia-sziget. Am. sor. sikeres találmány. 11.00 Rex felügyeló újra itt. Német sor. 12.00 Szerelemhajó. Am. sor. 13.00 Trapper John főorvos. Am. sor. Túlerőltetve és boldogtalanul. 14.00 Urszerkerek. Az új generáció. Am. sci-fi sor. Felnőtt gyerekek. 15.00 MacGyver veszélyben. 16.00 Mindent vagy semmit. 17.00 A Partridge család. Am. sor. Kérem, kedves főnök! 17.30 Regionális műsorok. 18.00 Ilyen az élet! Wagenfeldék. Német sor. 19.00 Hírek/sport. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Egy bajor Rügen szigetén. Német sor. A hosszú út. 21.15 Krimináltangó. 23.05 A légy. Am. sci-fi. 0.50 Ismétlések. RTL 5.30 RTL-hfrek. 5.35 Családi párbaj. 6.05 Jeopárdy. 6.35 Jő idők, rossz idők, 7.00 Reggeli magazin. 7.35 Egymás közt (ism.). 8.05 A Springfieldsztori. Am. sor. 9.05 Kalifonia klán. Am. sor 10.00 Gazdag és szép. Am. sor. 10.30 Hétköznapjaink. 11.00 Forró nyeremény. 11.30 Családi párbaj. 12.00 Déli magazin. 12.30 Arany lányok. Am. sor. 13.00 Gyilkosság a hobbija. Am. krimisor. Bostoni maffia. 14.00 Beszélgetés. Gyűlölöm a testvéreimet. 15.00 Ilona Christen. Beszélgetés. Idegtépő napok. 16.00 Hans Meiser. Beszélgetés. Kierőszakolt szerelem. 17.00 Vetélkedő. 17.30 Egymás közt. Német sorozat. 18.00 Borzasztó kedves család. Am. sor. 18.30 Sztármagazin. 18.45 Híradó. 19.10 Robbanékony. Magazin. 19.40 Jó idők, rossz idők. Német sor. 20.15 Sípszó. Különkiadás. 20.30 Bajnokok Ligája labdarúgó-mérkőzés. 22.20 Vélemények, elemzések a mai mérkőzésről. 23.15 Koschwitz-show. 24.00 RTL - Éjszakai hfrek. 0.30 Cheers bár. Am. sor. 1.00 Borzasztó kedves család. 1.30 Ismétlések. PRO 7 4.50 A mi kis farmunk. 5.35 Taff. 5.55 Egy fedél alatt. 6.20 Hupikék törpikék. 6.45 Animaniacs. 7.10 Tapsi hapsi. 7.40 Flintstone család. 8.10 Waltonok. 9.15 Alf. 9.45 Grace. 10.20 24 óra a gyilkosságig. Angol krimi. 12.00 Szívtói szívig. Sorozat. A látszat csal. 13.00 Remington Steele. Am. sor. Vegyes páros. 14.00 Arabella Kiesbauer talkshowja. 15.00 A mi kis farmunk. Am. sor. Új család. 16.05 Hupikék törpikék. 16.30 Animaniacs. Am. rajzfilm. 16.55 Tapsi Hapsi. 17.25 Flintstone család. 17.55 Egy fedél alatt. Am. sor. Akinek jár a tisztelet. 18.25 Alf. 19.00 Grace. Am. sor. Hobbi ide vagy oda. 19.30 Taff. Magazin. 19.55 Hírek. 20.15 Róbert Clayton titokzatos szenvedélye. Am. krimi. 22.10 Édes bűn. Szexuális magazin. 23.00 Emmanuelle 7. Emmanuelle titka. Francia erotikus film. 0.35 Ismétlések. £ rádió KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsorszemle. 8.30 Mindennapi tudomány. 8.40 Paragrafus - így döntött... 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05 Napközben. 11.05 Lemezbemutató. 11.35 „ANNO..." 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma/12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gyülekezeti énekek tára. 13.30 Dicsérjétek az Urat! 14.05 MR-70. 14.10 Klasszikusok mindenkinek. 14.55 „ANNO..." 15.05 Beszéljük meg! 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.00 Esü krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.36 „ANNO..." 20.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Fórum. 23.05 MR-70. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.10 Magánklinika. 8.20 Rivaldafényben - Friderika. 8.50 Apró cseprő gyerekekről. 9.00 Hírpercek. 9.15 Sok hűhó (ism.). 10.00 Zeneszó - Sándor Erzsivel. 11.00 Hírek. 11.52 Gordiusz plusz. 12.00 Nóták. 12.50 Korkérdés. 13.00 Hírpercek. 13.15 Eszpresszó. 14.00 Kettőtől ötig - Délutáni valcer. 17.00 Hfrpercek. 17.15 Mágnes. 18.00 Kölyökrádió. 18.30 Drogambulancia. 19.00 Hírek. 19.03 Zeneközeiben a magnósok. 20.00 Rádiószínház - Papagájok (ism.). 20.40 Jazz. 21.00 Hfrpercek. 21.10 Manapság. 21.15 Sanzonok íves Montand előadásában. 21.30 Közvetítés a Real Madrid Ferencváros Bajnokok Ligája mérkőzésről. 22.20 Sok hűhó. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Záróra. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Talált tárgy (ism.). 10.55 Operaslágerek. 11.40 Országok, tájak zenéje. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.19 II. V. Budapesti Nemzetközi Kórusverseny. 14.00 Hírek. 14.05 „ANNO..." 14.55 Kamarazenekarok felvételeiből. 16.00 Hírek. 16.05 Az én zeném... 16.40 Hitélet és történelem. 17.00 Kamarazene. 17.50 „ANNO..." 18.00 Hírek. 18.05 A magyar zene évszázadai. 19.15 John Foster Black Dyke Mills Band. 19.35 Budapesti Zenei Hetek, 1995. kb. 21.40 Hangszerszólók. 22.13 Hírek. 22.18 Operatéka. 23.00 Éjszakai jazzklub. 24.00 Hírek. 0.05 Századunk zenéjéből. SZEGED RÁDIÓ 5.55 Alföldi Hírmondó. Szerk.: Vajda Horváth Péter. A tartalomból: műsorismertetés, időjárásjelentés, útinform. 6.00 Kossuth Krónika. 6.15 Levéltári napok. 6.25 Lapszemle az országos lapokból. 6.30 Hírek, tudósítások, meteor, programajánlat, lapszemle. 6.45 Reggeli párbeszéd a költségvetésről. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Országos közlekedési razzia. 7.25 Lapszemle az országos lapokból. 7.30 Hírek, tudósítások, lapszemle, körzeti időjárásjelentés. 7.45 Otthon kiállítás. 8.00 Hírek, időjásásjelentés, útinform. 8.10 Örök homályban - a gyengénlátókról. 8.15 Beszélgetés Keserű Imrével. 8.20 Költségvetési lxl. 8.30 Popmix 9.55 Hírösszefoglaló. 9.00 Műsorzárás. 13.00 Szlovák műsor. 14.00 Román műsor. 16.00-19.00 Zenés szórakoztató magazin a 94,9 MHz-en. RÁDIÓ 88 a 95,4 MHz-en, és 17 órától 100,2 MHz-en. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 421-253, 421-353. 6.30-tól 8-ig félóránként, 8-tól 20-ig óránként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. 6.00 QQRIQÚ! Reggeli zenés, információs műsor. Benne: lapszemle, naptár, útravaló, horoszkóp, évfordulók, recept, piaci árak. Szerk. mv.: Sövény Tibor. 10.05 A Marsról jelentjük. Szerk.: Szatmári Katalin. 14.05 Kívánságműsor. 15.05 Dj Maki. 18.05 Töltse velem az estét - Vass Imre. 22.00 Rocksziphon. Szerk. mv.: Török Tamás. Zenei szerkesztők: Tóth András, Gensher, Török Tamás, Molnár Sándor. MÉDIA 6 RÁDIÓ SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegy óráig a 100,2 MHz-en. Tel.: 325-202. Szerk. mv.: Szilágyi Judit. 5.00 Ötről hatra, reggeli zenés ébresztő névnapi köszöntővel, évfordulónaptárral, slágerlistával, népi kalendáriummal. 6.00 Vegyes vágott. Információs százhúsz perc. Benne: 6.10 Közéleti blokk. 6.40 Lapozgató. 7.10 Kulturális ajánlataink. 7.38 Sporthírek. 7.55 RTV-műsorajánlat. 8.00 Szeglet - Délelőtti magazinműsor. Benne: 8.20 Vallási ötperc. 9.20 Játék a hallgatókkal. 8.30 Zenés játék. 9.50 Fakanál helyett (gyermekpszichológus). 10.00 Vendégünk: Galla Miklós, aki új műsorukról beszél. TISZA RÁDIÓ a 100,2 MHz-en. naponta 11-17 óráig. Adástelefon: 495-495. Minden órában hírek, információk. 11.05 Rock Sokk - Patkós Attila. 12.05 Exkluzív - DL Stúdió. 13.05 Díszlet - Száraz Ferenc. 13.30 Deutche Welle nemzetközi hírei. 14.05 Párkapcsolatról - Biegelbauer Pállal. Mv.: Száraz Ferenc. 15.05 Arcképcsarnok - Galla Miklós. Mv.: Kisvárdai Zsolt. 16.05 Universitas. Szerk.: Kisvárdai Zsolt, Száraz Ferenc. Zenei sz.: Patkós Attila, Schinkel Thomas, Nacsa norbert. MÉDIA 6, SZENTES Adásidő: 5-13 és 18-02 óráig a 95,7 MHz-en. Telefon és fax: 63/312-148. 5.15-12.15ig és 18.15-21.15-ig minden óra 15. percében hírek, időjárás, minden egész órakor útinform. 5.05 Zenés ébresztő. 6.20 Névnapi köszöntő. 6.30 Üzenj! 6.45 Programajánlat. 7.05 Sporthírek. 7.30 Lapszemle. 7.45 Programajánlat. 8.30 Orvos válaszol... 9.30 Banya-tanya. 10.30 Magazin. 11.30 Kívánságműsor. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz-en, kábeltévén: Szentesen a 67,25 MHz-en, Csongrádon a 103 MHzen. Az adás alatt hívható telefon: (63)315-482. 13.00 A zene hullámhosszán. 14.00 Bemutatjuk a Szentesi Szabadidőklubot. 15.00 Délutáni magazin. Sz.: Lang János. Diákvilág - Kárpáti Lajos. Erdélyi Péter Csongrádról. Levéltári napok. Vendég a stúdióban. DEUTSCHE WELLE - magyarul f ( . ^ 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, tudomány, környezetvédelem. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. 0SZIVASAR! A TOPÁNKA PLUSZ CIPŐÜZLETBEN Mars tér 6/A (Tálassal szemben) NAGY VÁLASZTÉK, ÓRIÁSI ÁRENGEDMÉNY! horoszkóp NN KOS: Túljutott a mély_! ponton, újra tud örülni az életnek, még a hétköznapok egyhangúságának is. Mindenütt rendeződnek dolgai. V BIKA: Túlhajszolja ma^ gát, pedig jó lenne, ha egészségére is gondolna. Döntse el, mi a fontosabb Önnek, a karrierje vagy az, hogy hogyan él. ~JT IKREK: Sikereket ér el, -•*•*- sorozatosan, az Ön számára is nehéznek látszó akadályokat küzd le. Egészséges életmódjának köszönhetően ereje is kifogyhatatlan. 63? RAK: Vannak az életben kellemes és kellemetlen kötelességek. Ez a mai az utóbbiak közé tartozik, szeretné elodázni, de nem teheti meg. S\ OROSZLÁN: Otthon is kisebb összetűzésbe keveredik, munkahelyén sem veszik számításba egyéni problémáit. Menjen ki a szabadba, megbékél. SZŰZ: Vállalja úgy feladatait, hogy Ön határozza np meg a határidőt. Ha mégis rövi debb idd alatt kész lesz, jó pontot kap megbízóitól. MÉRLEG: Nem olyan eredményeket ér el, mint amit elképzelt. Ráadásul még másokat is hibáztat emiatt. Nehéz elviselni ma. m SKORPIÓ: Hajszásra sikerült ez a nap, amit önmagának is köszönhet, hiszen nem tud nemet mondani. Úgy gondolja, csak Ön tud mindent jól elvégezni. „ Z ~ NYILAS: Rossz álmai_ ból nyűgösen ébred. Szedje össze magát, egy fürdő, egy jó kávé s már indulhat is a nap. A kedvezőtlen kezdés után jól folytatódik majd. BAK: Ha tárgyalásra készül, ügyeljen külsejére. Önteltségéből faragjon le egy kicsit, mert az emberek nem kedvelik. VÍZÖNTŐ: Szedi a különböző vitaminkészítményeket, mégis megfázási tünetek mutatkoznak. Ne hivatkozzék bokros teendőire, feküdjék le. HALAK: Ne vállaljon erőn felül munkát. LehetIC séges, hogy anyagi helyzetén javíthatna, de egészségén valószínűleg nem. zsuzsi BT. ÉPÍTŐANYAG KIS- ÉS NAGYKERESKEDÉSEN Betonvas 81 Ft/kg áfás áron. 10-es válaszfallap 840 Ft/nm, pillértégla 31 Ft/db km tégla 16 Ft/db, beton kefni 95 Ft/db (4 db/fm) Padlófűtéshez hőtükör 85 Ft/nm Clm: Szeged, Szabadkai út 89. Tel.: 310-863. Ny.: 7-16-ig. Szo: 7-12-ig "A N<?IES NŐK HASZNÁLJÁK" kV nférry * Tartós alakformálás. » KondicionálóNCPpitn^ edzések szakemberek irányításával, fitnessgépeken. Csak hölgyek részére * ffiS/U Szolárium • Szauna » Intenzív fogyasztó7-18. T.: 62325-544. torna. » Asszony- és gyermektomo & k Nem a motor tartja '/1az úton az autót! jyj A biztonsága megér ennyit! MICHELIN, m>/\ GOOD YEAR, PIRELLI, SAVA, STOMIL '? JH Szeged, Szabadkai út 96. W 313-309. j/'+f Moszkvai krt. 15 fm*y 06/60-385-524 PIK - PONT KFT. Szeged, Roosevelt tér 5. Tel.: 62/319-849. MOBILTELEFON BUTIK NOKIA, MOTOROLA, ERICSSON, BOSCH MOBILTELEFONOK, tartozékok, kiegészítők, bőrtokok. ÜZING, HELYSZÍNI ÜGYINTÉZÉSSEL Belvárosi iroda kiadó, valamint összközműves, modul barakk szerkezetű, 220 nm-es raktárépület bérbeadó, raktár céljára Kiskundorozsmán Érd.: Szeged, Mérey u. 6/B mfsz. 12. 62/313-302 telefonon NYOMTATVÁNY-IRODASZER Szaküzlet Újszeged. Bal fasor 18. • fénymásolás • irodaszerek • nyomtatvány. 5 dftt Nyitva: hétfő-péntek 7-17 óráig, szombat 9-12 óráig BÖRKABÁTVÁSÁR! Hazai gyártmányú női és férfi bőrkabátok, dzsekik kaphatók, Szegeden, a MAV Művelődési Házban (Mátyás tér) október 19-én, csütörtökön, 9-17 óráig. RADÖ . JA XI, Á80Á80, Szakácsok, figyelem! Üzemi konyhára munkatársat keresünk. Érdeklődni lehet a (62) 375-229 telefonszámon, mindennap 15 órától. KERESKEDŐK, üzlettulajdonosok, figyelem! Exkluzív lehetőséget kínálunk! Műsoros videókazetták kizárólagos forgalmazására területi képviselőket keresünk! Nagykereskedők és kiskereskedők jelentkezését várjuk. Üzlet- vagy raktárhelyiséget leendő partnereinknek kell biztosítani. Résztletes információk: PREMIER INTERNATIONAL 1025 Budapest, Szépvölgyi út 128. T.: 250-4523. T./f.: 250-4106. H-P: 9-17-ig.