Délmagyarország, 1995. október (85. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-09 / 237. szám

2. 1995. október 9. 10. perc: Az Astra első gól­veszélyes támadását Markó fe­jezte be, de lövése elkerülte a kaput. 16. p.: Budai adott jó labdát Győrinek, azonban a szemfü­les csatár pörgetése a kapu fö­lé szállt. 24. p.: A meddő mezőnyfö­lény vezetéshez juttatta a ven­dégeket. Lente ment el a bal oldalon, beadását Erdei senki­től sem zavartatva fejelte a bal felső sarokba, 0-1. 27. p.: Egyenlített az Astra. Mintaszerű támadás közben Mucsi-Fazekas volt a labda útja, az utóbbi pontos labdával ugratta ki Győrit. A fiatal csa­tár egy ragyogó csel után véd­hetetlenül lőtt a jobb alsó sa­rokba, l-l. 35. p.: Megszerezte a veze­tést a vendégcsapat. Rosu 5 m­ről (!) leadott szabadrúgása a lábak között utat talált a jobb alsó sarokba, 1-2. 48. p.: Rosu fejelt 6 m-ről a bal alsó sarok felé, de Soós bravúrosan lábbal hárított. 90. p.: A tétovázó védők mellett Bohács 14 m-ről kilőt­te a hosszú felső sarkot, 1-3. A vendégek kezdtek job­ban, mezőnyfölényt harcoltak ki, ennek ellenére az első ne­gyedórában csak az Astrának voltak helyzetei. Szívósan védte területét a hazai csapat, és ha lehetősége nyflt, egyérin­tős passzal vagy gyors indítás­Labdarúgó NB II. sal veszélyeztette a vendégek kapuját. Rosut jól semlegesí­tette Bokor, így az ismert csa­tárnak „kevés levegő jutott". A vendégek vezetése után a gyors egyenlítés ragyogó ak­ció után született. Minden résztvevő elismerésre méltó teljesítményt nyújtott a labda megszerzésétől Győri góljáig. A 35. percben viszont a játék­vezető játszotta a főszerepet. Történt ugyanis, hogy egy ka­pu előtti kavarodásnál szerel­tek a hazai védők, Soós kapus pedig kivetődve megszerezte a labdát. A játékvezető azonban ezt hazaadásnak minősítette, ezért ítélt a kapu előteréből közvetlen szabadrúgást. A volt vásárhelyi Rosu nem kegyel­mezett, ez a szerencsétlen gól el is döntötte a mérkőzést. A második félidőben is többet tá­madtak a vendégek, de újabb találatot már csak a lefújás pil­lanatában tudtak szerezni. Kérdő Sándor: - Dereka­san küzdött a csapat, de csak ennyire futotta ezzel a játékve­zetővel... Szikszai Lajos: - Az ered­ménnyel elégedett vagyok, de a helyzetkihasználással nem. Jók: Soós, Győri, Talmá­csi, Bokor, ill. Erdei, Rosu, Havelant. OLASZ LÁSZLÓ További NB ll-es eredmények: Keleti csoport: FC Eger-IIl. ker. TVE 0-2 (0-1), Kecskeméti TE-Tisza­kécskei FC 2-1 (1-0), FC Sé­nyő-Gödöllő Verzál LC 2-1 (0-0), Hajdúnánási FC-Diós­győri FC l-l (0-1), Kazinc­barcika-Kabai Cukor FC-Haj­duszoboszló 0-2 (0-0), FC Hatvan-Nyíregyházi FC 2-2 (0-1), Kecskeméti SC­RSC-Salgótaiján 1-2 (0-0). Az állás: 1. III. ker. TVE 2.KTE 3. Diósgyőr 4. Kaba 5. Tiszavasári 6. Tiszakécske 7. Nyíregyháza 8. Salgótarján 9. Kazincbarcika 10. Eger 11. Hatvan 12. Hajdúnánás 13. Kecskeméti SC 9 14. FC Sényó 9 15. Gödöllő 9 16. Vásárhely 9 3 2 2 1 3 2 2 1 4 1 3 2 ­1 22-5 22 1 12-6 22 - 19-2 21 1 12-6 20 2 13-8 19 2 17-7 17 3 18-8 16 3 9-1 U 5 13-10 10 5 11-13 8 5 11-18 4 5-10 5 7-13 7 9-28 6 5-20 8 3-25 gólkülönbséggel a fővárosiak­nak ítélte.) Nyugati csoport: BKV Előre-Paksi Atom­erőmű SE 2-2 (0-1), Rákóczi­Kaposcukor SC-Siófok 3-3 (2-0), Tatabánya-Százhalom­batta l-l (0-0), Dunaferr SE-Mohácsi FC 5-1 (2-1), Balatonfüred-Soproni LC 1-3 (0-1), Érdi VSE- Keszthelyi Haladás 4-0 (2-0), Matáv SC Sopron- Nagykanizsa 1-2 (0-2), Veszprém- Budafok 1-3 (0-2). Az állás: (Az első fordulóban a III. ker. TVE-SBTC találkozó fél­beszakadt, az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a 3 pontot 3-0-ás t. Siófoki B. 9 7 1 1 22-9 22 2. Kaposvár 9 i 2 1 17-6 20 3. Dunaferr * 5 4 ­19-6 19 4. Nagykanizsa 9 5 2 2 15-12 17 5. EMDSZ-Sopron 9 5 1 3 16-8 16 6. Matáv SC S. 9 5 1 3 13-12 16 7. Paks 9 4 2 3 11-11 14 8. BKV Előre 9 3 3 3 14-12 12 9. Százhalomb. 9 3 3 3 11-10 12 10. Keszthely 9 3 1 5 6-11 10 11. Budafok 9 3 _ t 11-18 9 12. Érd 9 2 2 5 10-12 8 13. Mohács 9 2 1 í 9-21 7 14. Balatonfüred 9 1 3 5 7-13 6 15. Veszprém 9 1 3 5 7-17 6 16. Tatabánya 9 -S 4 9-19 5 • Lonigói álmok • Nagy Róbert tizedik lett Kemény volt az olasz salak Jó néhány Szeged környé­ki salakmotor-rajongó tudta, hogy vasárnap az év talán legfontosabb viadalát rende­zik meg az olaszországi Lo­nigóban. A tét az volt: ki lesz az a nyolc sportember, aki a jövő évi Grand Prix-n nyeregbe ülhet a legkiválób­bak között? Mint arról már korábban lapunk is beszá­molt, a magyarok közül a zsombóiak büszkeségének, Nagy Róbertnek és a debre­ceniek „királyának", Ador­ján Zoltánnak adatott meg a lehetőség, hogy egyáltalán elindulhasson az elitme­zőnyben. Bár mindkét fiú igyeke­zett megfelelni az elvárások­nak, végül egyiküknek sem sikerült a bravúr, vagyis a legjobb nyolc közé jutás. Nagy Róbert ugyanis a tize­dik, Adorján Zoltán pedig a tizenkettedik helyen vég­zett. A vigasz mi más lehetne: jövőre is rendeznek majd fu­tamokat... • Országos egyetemi és főiskolai teniszbajnokság Nem középiskolás fokon játszottak... - Nyugodtan mondhatom, hogy mind a mezőny, mind a játékosoknak a ranglistákon elfoglalt helye alapján az el­múlt évek legsikeresebb ver­senye volt ez a mostani, a három nap alatt több mint 170 mérkőzést bonyolítot­tunk le. Ezek után remélem, hogy jövőre is megrendez­hetjük a tornát. A sportolóknak járó ér­meket dr. Mészáros Rezső, a JATE rektora adta át. A ver­seny támogatói voltak: Flo­rin RT. Medikémia RT, Dél­Tisza menti ÁFÉSZ, Tisza­Füszért, Taurus Emergé, Csongrád megyei TSH, Sze­ged Városi Sportigazgató­ság, Eurosport Áruház, Mol RT, Időzóna Óraszalon, Dentál Stúdió, JATE HŐK, Pellini Kávézó, Izometria Sport Stúdió BT, és Csizma­diáné Fülöp Éva. Az elmúlt hét végén 25 felsőoktatási intéz­mény 74 hallgatójának részvételével az újsze­gedi ligetben tartották az országos egyetemi és főiskolai teniszbaj­nokságot. Ami a szege­diek szereplését illeti, nem lehet okunk a pa­naszra: négy ezüst- és két bronzérmet sze­reztek a megyeköz­pont versenyzői. Pro­tity Sándor, a torna szervezője elégedetten vonta meg a háromna­pos versenysorozat mérlegét: Eredmények. Férfi egyes. 1. Szűcs (TF) 2. Thékes (JA­TE) 3. Hajnal (SZÉF) és Szigeti (AOTE). Női egyes. 1. Mészáros (ELTE) 2. Ben­kő (TF) 3. Szeder (ELTE) és Pestuka (ETKF). Férfi pá­ros. 1. Szűcs, Punyi (TF) 2. Hankó, Sziklai (Békéscsabai ÁF) 3. Szabó, Mihályi (JGYTF) és Faludi, Páncsics (TF). Női páros. 1. Szeder, Mészáros (ELTE) 2. Gál, Harmat (JPTE) 3. Pető, Do­mokos (TF). Vegyes páros. 1. Benkő, Punyi (TF) 2. Vár­helyi, Hajnal (SZÉF) 3. Do­mokos, Szűcs (TF) és Mé­száros, Páncsics (TF). Férfi csapat. 1. TF. 2. JATE (Thékes, Francia, Szentke­reszty) 3. BKE és TF mana­ger. Női csapat: 1. ELTE 2. SZOTE (Vass, Vesz e­lovszky) 3. TF. és JPTE. BECK duló: Bamini (olasz)- Szalma 9:6. Light contact. Férfiak. 69 kg. 1. forduló: Tóth-Korotaj (szlovén) 5:3. 2. forduló: Tóth-Anszurov (ukrán) 6:3. 3. forduló: Tóth-Lamov (marok­kói) 4:1. A döntőben: Mathou­ti (francia)-Tóth. Világbaj­nok: Mathouti 2. Tóth 3. La­mou (Marokkó) és Kelly (Íror­szág). Semi contact. Férfiak. 69 kg. Világbajnok: Pfaffl (Németország) 2. Ferrarese (Olaszország) 3. Conroy (USA) és Tóth. Thékes István „bűvöli" a labdát. (Fotó: Gyenes Kálmán) • X. kick-box világbajnokság, Stuttgart Tóth István vb-ezüstérmes! Remek magyar sikerrel zá­rult a a németországi kick-box világbajnokság, s amire külön büszkék lehetünk: Szegedet két versenyző — összességé­ben eredményesen - képvisel­te a sportág ezen nagy sereg­szemléjén: Szalma Zsuzsa az 50 kg-os semi contact, Tóth István a 69 kg-os semi contact és light contact kategóriában vette fel a harcot - mindketten a Combat D sportolói. Bár Tóth Istvánnak ezúttal nem sikerült aranyérmet szereznie, de a dobogó második és har­madik fokára ezúttal is feláll­hatott. Szalma Zsuzsa egy kis szerencsével jobb eredményt is elérhetett volna. A szegediek eredményei. Semi contact. Nők. 50 kg., 1 forduló: Szalma-Lenieux (ka­nadai) mérkőzés nélkül. 2 for­• Rosu góllal „tért vissza" H. Astra-VFC-Tiszavasvári 1-3 (1-2) Vásárhely, 800 néző. Vezette: Hrabovszki (Sápi, Bocsik) Astra: Soós - Gardi, Talmácsi, Bokor, Bánfi ­Fazekas (Varga), Csáki (Stráma), Mucsi, Budai ­Győri, Markó. Edző: Kérdő Sándor. Tiszavasvári: Szabó - Havelant, Szűcs, Lente ­Hegedűs, Szarka, Bohács, Fecsku (Veres), Horváth - Erdei, Rosu (Szilágyi). Edző: Szikszai Lajos. Góllövők: Győri a 27., ill. Erdei a 24., Rosu a 35., Bohács a 90. percben. Sárga lap: Soós a 35., Győri a 42., Talmácsi a 81., ill. Hegedűs a 66., Lente a 72. percben. Kiállítva: Lente a 74. percben reklamálásért. Ez a felvétel akár jelképes is lehetne. Nem csak Mucsi, hanem az Astra is „padlóra" került.. (Fotó: Gyenes Kálmán) A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokság nyolca­dik fordulójában jól szerepel­tek a pályaválasztók, hiszen biztosan tartotta otthon a baj­noki pontokat a listavezető Ül­lés, a JATE SC, az Algyő és a Fábiánsebestyén. „Pontosan" tért haza a Ferencszállás, az Apátfalva és a Kiszombor. A forduló meglepetését a röszkei . futballisták okozták magabiz­tos győzelmükkel Szegváron. UTC-Apátfalva 0-0 Kertész u„ 100 néző. Ve­zette: Csende. UTC: Szekeres - Szabó, Benkő, Kollár (Balázs), Bo­dor, Szél, Tóth, Nemes, Szo­kol (Molnár), Székely (Szabó L.), Szolga. Edző: Péczely György. Apátfalva: Rakity - Pécsi, Restás, Bartucz, Somodi. Má­tó, Rácz, Sóki, Köteles (Rutt­kay), Balogh, Jani (Kerekes). Edző: Restás János. Hiába támadtak többet a hazaiak, fölényüket nem tud­ták gólra váltani. Jók: Szekeres, Benkő, Bo­dor, ill. Rakity, Somodi, Köteles. Ifjúságiak: UTC-Apátfalva 10-2. JATE SC-Zsombó 3-1 (2-1) Kertész u„ 50 néző. Vezet­te: Szeleczkei. Röszkei bravúr Szegváron Labdarugó megyei II. o. JATE SC: Végh - Tóth N., Gardi, Varga, Molnár, Rácz, Barczi, Tóth K., Vass, Imre, Dencső (Bfró). Edző: Tóth Károly. Zsombó: Kakuszi - Kato­na, Ottlik S. II., Farkas, Szűcs L„ Kiss, Bálint (Ottlik S. I.), Varga (Zetkó), Szűcs A., Túri, Miklósi. Edző: Vasas Róbert. Szikrázóan kemény mérkő­zésen tartották otthon bajnoki pontjaikat az egyetemisták. Góllövők: Ottlik S. II. (ön­gól), Tóth K„ Imre, ill. Szűcs. Jók: Molnár. Barczi, Imre, Tóth K„ ill. Bálint, Túri, Mik­lósi. Algyő-Szikáncs 2-1 (2-1) Algyő, 200 néző. Vezette: Csaba. Algyő: Oros - Niku, Kiss, Beck, Makra, Boldizsár G., Hegedűs (Somosi), Hetényi (Kaliczka), Ambrus, Portörő L„ Ács. Edző: Portörő Imre és Portörő Lajos. Szikáncs: Oláh - Trényi S., Ajtai, Balogh, Trényi Z„ Sulyok, Dunai ]., Dunai A., Telek, Gulyás, Kérdő (Lász­lai). Edző: Áracsi János. A kitűnő első félidei játé­kukat nem tudták megismétel­ni a hazai csatárok a folytatás­ban. Góllövők: Niku, Ács, ill. Dunai J. Jók: Ambrus (a mezőny legjobbja), Niku, Makra, Ka­liczka, ill. Gulyás, Trényi Z„ Dunai J. Szegvár-Röszke (0-2) Szegvár, 500 nőző. Vezet­te: Pacskó. Szegvár: Bfró - Jancso­vics, Antal, Hornyák (Rajos A.), Határ, Szalai, Gila (Bá­rány), Koltay, Buda, Tolnai, Kádár (Dragan). Edző: Szé­csényi András. Röszke: Szabó - Csiszár, Hornyák J„ Kovács A., Papdi, Ördög, Kovács R., Takács, Bodor, Szrenka, Farkas. Edző: Berki István. A kontrára építő vendég­csapat nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Góllövők: Határ, ill. Far­kas (2), Bodor, Szrenka. Jók: Jancsovics, Szalai, ill. Farkas, Bodor, Ördög. Ifjúságiak: Szegvár-Röszke 3-1. Tömörkény-Ferencszál­lás 2-2 (l-l) Tömörkény, 100 néző. Ve­zette: Kónya. Tömörkény: Papp Z. - Ki­rí (Tóth), Gémes, Szalai, Hor­váth, Vereb, Papp L„ Laczkó, Jaksa (Rácz J.), Rácz Cs„ Ap­ró. Edző: Fekete József. Ferencszállás: Tóth ­Bottyán, Moldván, Czérna, Török, Gabnai, Madránszki, Katkó, Kovács, Juhász, Tamá­si. Edző: Kovács József. Közepes színvonalú mérkő­zésen igazságos döntetlen szü­letett. Góllövők: Laczkó, Rácz Cs„ ill. Czéma, Kovács. Jók: Papp Z„ Rácz J., ill. Czérna, Tóth. Kiállítva: Kovács. Ifjúságiak: Tömörkény-Fe­rencszállása 2-1. Üllés-Csengele 2-0 (0-0) Üllés, 200 néző. Vezette: Marczi. Üllés: Abonyi - Farkas, Fodor, Szrenka, Tóth (Bálint), Ágoston (Kuhár), Popovics, Szirovicza (Juhász), Kálmán, Simái, Andracsek. Edző: Búza Mihály. Csengele: Kucsora - Rózsa (Kovács), Papp, Pálnok (Ádám), Sisák, Szabó, Pig­niczki, Kormányos, Vfgh, Ha­raszti, Muhel. Edző: Kun-Sza­bó Tibor. Az erős hazai nyomás a második félidőben érett gólok­ká. Góllövők: Andracsek (2, az egyiket 1 l-esből). Jók: Szrenka, Ágoston, Po­povics, ill. Rózsa, Ádám, Si­sák. Ifjúságiak: Üllés-Csengele 4-2. Tanárképző-Kiszombor l-l(l-l) Kisstadion, 200 néző. Ve­zette: Lakatos. Tanárképző: Barcza ­Györe, Pintér, Csipak, Beleg­rai, Albert J. (Répás), Sü­meghy, Lukács, Albert Z., Paszternák (Rónai), Bucsi (Kerekes). Edző: Miskolczi József. Kiszombor: Gulyás - Ju­hász R., Uracs, Tóth, Méhes, Juhász F., Koczkás, Gera, Dé­gi, Gecse, Horváth. Edző: Haklik János. Ez a második mérkőzés, melyen csak 1 l-esből kap gólt a Tanárképző. Góllövők: Bucsi, ill. Ju­hász (1 l-esből). Jók: Belegrai, Bucsi, Lu­kács, ill. Uracs, Tóth, Juhász F. Hétközi eredmény: Tanár­képző-Szegvár l-l (1-0). Fábiánsebestyén-Földeák 2-0(2-0) Fábiánsebestyén, 200 néző. Vezette: Csíkos. Fábiánsebestyén: Bertus ­Rózsa I., István, Harkai, Si­mái, Mizik (Felföldi), Szivák, Erdődi, Gyöngyi I., Bórák, Gyöngyi L. Edző: Pataki An­tal. Földeák: Bán - Kurai, Szűcs, Árendás, Kurunczi, dr. Grezsa, Magyar, Nagy, Szalai, Szabó, Orosz. Edző: Tóth Im­re. Alacsony színvonalú mér­kőzésen a hazai csapat na­gyobb gólkülönbséggel is győzhetett volna. Góllövők: Györgyi I. (2). Jók: István, Harkai, Gyön­gyi I., Szivák, ill. Bán, Szabó, dr. Grezsa. Ifjúságiak: Fábiánsebes­tyén-Földeák 7-1. A bajnokság állása 1. Üllés 2. Fábiáns. 3. UTC 4. Algyfl 5. Tanárképzfl 6. Apátfalva 7. Szegvár 8. Röszke 9. Kiszombor 10. Ferencszállás 11. JATE SC 12. Tömörkény 13. Szikáncs 14. Zsombö 15. Földeák 16. Csengele - 15-7 15 2 22-11 14 1 9-4 13 2 16-12 13 1 12-10 12 1 11-10 12 2 12-9 II 2 15-11 11 1 10-6 11 11-14 10 13-12 9 12-17 8 10-21 7 13-17 6 7-13 6 14-23 3 ISKOLÁK SPORTBOLTJA Amiért minket érdemes válaszjani: — óvodáknak, iskoláknak, sportegyesületeknek 15% engedmény -katalógusunkban megtalálható mindenféle óvodai és iskolai sportszer. HI-TEC, UMBRO, MOLTEN Madách u. LB. Telefon: 329-158.

Next

/
Oldalképek
Tartalom