Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-18 / 219. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1995. SZEPT. 16. Nem akarjuk elvenni a Fővárosi Bíróság három tagú> Varga Zoltán vezette büntetőtanácsának kenyerét csupán egy kegyetlennek is mondható játékot folytatunk a paragrafusokkal. Meg a talányok­kal. Ugyanis rengeteg embert foglalkoztat minket is, hogy milyen ítélet várható a Magda-perben? A közvélemény megosztott, vagy inkább azon a véleményen van, hagy Magda akár meg is úszhat­ja. Sokan kérdezik: - Magdát felmentik, ugye? Reméljük, nem! A kérdés tehát adott: Le­het, hogy Magda megússza? Lehet, hogy a több mint egy­tucat gyilkossággal, rablással vádolt bűnöző július 17-e, vagyis az ítélethirdetés után kisétál a számára épített kü­lönleges cellá(já)ból? A Markó utcai börtönből? Majd az országból? És jót röhög a magyar igazságügyi szerveken? Utána pedig már egy jugoszláviai dutyiban tervezheti: hogyan védeke­zik az ottani vádak ellen? Ha netán ott is megússza, amire megvan a lehetősége, akkor pedig azon: hogyan áll bosszút azokon a rendőrö­kön, ügyészeken, bírókon, börtönőrökön, ügyvédeken, vádlott-társain, tanúkon, ba­rátain, barátnőin, meg máso­kon, akiknek valamilyen szerepe volt magyarországi „meghurcolásában"? Lehet, előfordulhat ilyen egyálta­lán? Elképesztő felvetés, tudjuk, dé mentségünkre, nem mi, hanem szakértők vetették fel(!): ebben az ügy­ben semmi sem lehetetlen. Ahogy jelenleg a Magda­ügy halad, még akár igazuk is lehet... A több ezer oldalnyi nyo­mozati anyag, valamint a vá­dirat alapján mindenki(?) ar­ra számított, hogy, ha az előbbire épülő vádakat sike­rül az ügyésznek elhitetni a Magda-perben ítélkező bün­tetőtanáccsal, akkor sok-sok évet, életfogytig tartó sza­badságvesztést mérnek Mag­dára, és bőven jutnak bör­tönévek (magyar) cinkostár­sainak is. A lovin csak száz, vagy ezer az egyhez adták volna a bukmékerek az elő­zetesen ilyen tutinak számító futam várható eredményét. Helyre, tétre... (A Magda­ügyben mi lehet vajon az utóbbi?) Na de ne szaporítsuk to­vább a sorokat, éppen itt az ideje, hogy a vádit a és a Btk-ra hagyatkozva . éli /_­zünk: A Büntető nv­könyv 166. § (1) bek. be ütköző és a (2) beke b./ és f./ pontja szerint minő­sülő nyereségvágyból több emberen elkövetett emberö­• ítéletet hirdettünk a Magda-perben Ki nevet a végén? Vajon tudja-e az ügyész bizonyítani a váda­kat? Györgyi Kálmán legfőbb ügyész szerint: igen! No és a másod-, illetve a harmadrendű vádlottakat miben mondja ki bűnösnek a bíró­ság? Rengeteg, egyelőre megválaszolatlan kér­dés, amelyekre csak hetek múlva kaphatunk választ. Szóval: a mienk játékl Beismerjük, amit folytatunk, kicsit morbid. Csak emlékeztetőül: Marinko Magdát 1994. február elsején tartóztatták le Szegeden. Nye­reségvágyból elkövetett rablógyilkossággal gyanúsították, jelenleg ezzel is vádolják. Ta­valy augusztus 18-tól kiadatási őrizetben van. lés bűntettével vádolja az ügyész Marinko Magdát. Mi is! Hogy ez egészen ponto­san mit jelent? Lássuk: „Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) bekezdés: A büntetés öt évtől tizenöt évig terjedő, vagy életfogytig tartó sza­badságvesztés, ha az embe­rölés nyereségvágyból, vagy (és - a szerk.) több emberen követik el." (A vádiratból kimaradtak az „a", a „c", a „d", pontok. Vagyis: az „előre kitervel­ten", „más aljas indokból, il­letve célból", és a "különös kegyetlenséggel". Tehát az utóbbi három pontot Magda már indulás­kor megúszta!? Mi ezeket is figyelembe vettük. Ugyanis: nem előre kitervelten, ha­nem véletlenül gyilkolt meg több mint egytucat férfit, nőt, gyermeket a halálbri­gád, illetve Magda? De em­lékezzünk az Orosházán megkínzott Némethné Már­ton Edit megölésére is! Ha ez nem „különös kegyetlen­éggel", akkor mit nevezünk inak?) Mellesleg a folytatás előtt Magda-perben egyetlen (?) nyom, vallomás sem bizo­nyítja, hogy Marinko Magda bűnös. Ezt állítják a tárgya­lásra megidézett szakértők és a tanúk egy része is! Pe­dig előtte minden olyan szépnek tűnt: szem- és fülta­núk, fegyverek, cetli, föld­maradványok, vallomások bizonyították Magda bűneit. Ezek mára eltűntek! Mi mégis hiszünk a korábbi nyomozati anyagnak! Úgy tudjuk, van olyan ta­nú, sőt, több is, akik már a gyilkosság napján tudták, kik végezhettek Horváth An­talékkal. Közülük az egyik eddig nem tehetett nyílt val­lomást, mert szoros kapcso­latban van (volt?) a tit­kosszolgálattal. Hogy nem a levegőbe beszélünk, azt bi­zonyítja a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi vezetőjének, Simon Sándor tábornoknak lapunknak adott interjúja is. Aki sok egyéb mellett azt is kijelentette: „A Hivatal sok jó információt adott át a rendőrségnek a kecskeméti hármas gyilkossággal kap­csolatban." Magdát életfogytig tartó, vagyis 25 évnyi börtönben, fegyházban eltöltendő sza­badságvesztésre ítélheti a Fővárosi Bíróság Varga Zol­tán vezette büntetőtanácsa. (Mi kiszabtuk a legtöbbet, ami adható.) Ha a bíróság másként dönt, nem ítéli el Magdát, akkor a Terminátort „kiadjuk" a jugoszláv igaz­ságügyi szerveknek. Visszatérve az előzőekre: ha Magdát Magyarországon elítélik, akkor a végzésben, az ítéletben a bíróságnak azt is ki kell mondania, mikor kérheti Marinko Magda a feltételes szabadon bocsátá­sát. Erre egyébként csak ti­zenöt év után lesz lehetősé­ge, ha a bíróság így határoz. De dönthet úgy is: Magda huszonnégy év és három­százhatvannégy nap letöltése után kérheti. És ezután adjuk csak ki Jugoszláviának! Mi az utóbbival ajándékozzuk meg Marinkót. Annak ellen­ére, hogy Magda még a DNS-vizsgálat ismeretében is cinikus, továbbra is csak röhög... Azután érdeklődik: „Mekkora kártérítést kapok, hol van a pénztár?" Tamasi Attilát, akit kizá­rólag (!) Magda vallomása alapján vettek őrizetbe és tartóztattak le, szóval a má­sodrendű vádlottat „2 rend­beli, a Btk. 321. § (1) bekez­désébe ütköző rablás bűntet­tével, mint felbújtót, továbbá 1 rendbeli, a Btk. 263. § (1) bekezdésébe ütköző lőszer­rel visszaélés bűntettével" vádolják. A vád, azaz Magda sze­rint Tamasi tippje volt Né­methné és a szegedi Z. Nagy család megölése. Erre nincs más bizonyíték! Magda Ju­goszláviában letartóztatott tettestársai egyébként egyet­len szóval sem említették, sem a nyomozati anyagban, sem a bíróságon, hogy a gyilkosságokra, rablásokra magyar tanácsadók útmuta­tásai alapján indultak el. Tamasi Attilát, ha a vádat mégis sikerül az ügyésznek megalapozottá tenni, akkor ugyanannyi börtönbüntetésre ítélhetik, mint az elkövető­ket! „321.§ (1) bekezdés: Aki idegen dolgot jogtalanul el­tulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből va­laki ellen erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkal­maz, illetőleg valakit öntu­datlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez, bűntettet követ el, és két év­től nyolc évig terjedő sza­badságvesztéssel bünteten­dő." A Tamasi ellen felhozott másik vádpont csak desszert. „263.§. (1) bekezdés: Aki robbanóanyagot, robbantó­szert vagy ezek felhasználá­sára szolgáló készüléket en­gedély nélkül készít, meg­szerez, tart, vagy tartásukra nem jogosult személynek át­ad, bűntettet követ el, és öt évig terjedő szabadságvesz­téssel büntetendő." Tamasinál három darab kispuska-lőszert találtak a házkutatók. Végül jöjjön Dobnik Já­nos harmadrendű vádlott, akinek a szerepe nagyon ti­tokzatos. Kezdetben, szintén kizárólag Magda vallomása alapján, tippadással gyanúsí­tották, ezért vették őrizetbe és tartottak házkutatást laká­sán, ahol találtak két darab géppisztolyt, tárakat, lősze­reket. Az előbbiből kimá­szott, kimosta magát, vagy mások kitisztították ezt a raj­ta sok évet ejtő foltot... A másik, a fennmaradó vád­ponttal nem tudott senki mit kezdeni, az megmaradt. A két géppisztoly, egy Scorpio és egy AMD, a tárak, a lő­szerek, nem tűntek el, senki nem tudta azokat elvarázsol­ni, a házkutatás eredményét megkérdőjelezni. Fentebb olvasható, mennyi évet ró­hatnak ki ezekért Dobnikra, akinek a védekezése figye­lemre méltó: „Nem tudtam, hogy ezeket nem tarthatom otthon, csak azt, hogy utcán nem lehetnek nálam." A bíróságnak egyébként nagyon megkönnyítette vol­na a helyzetét, ha Magda Ju­goszláviában letartóztatott vádlott-társai tanúskodtak volna Budapesten. Persze még nem veszett minden. Még elmondhatják, hogy Magda minden tetthelyen ott volt, látták, és ha ott volt, mit csinált, mire utasította őket. Oláh Zoltán AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 17 órakor Agy­kontroll Klub - felnőt­teknek; holnap: 17 órakor Természetbúvár Klub. Északi madárhegyek tá­jékán. Hermán Ottó nyomában Norvégiá­ban. Előadó: Hencz Alajos fotóművész; ma és holnap: eM. Soós György fotókiállí­tása; Pataki Ferenc gra­fikáinak kiállítása. programajánlat MA INGYENES SZORO­BÁN-FOGLALKOZÁST tartanak 13-17 óráig az odesszai fiókkönyvtárban, 7-10 éves gyerekeknek. A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN (Kálvária 8.) 18 órakor Az Atlantisz végnap­jai címmel Becsei József klubvezető tart előadást. A JATE KLUBBAN 19 órakor táncház - Dresch „Dudás" Mihály és a Csík zenekar koncertje. MOLNÁR DIXIE este 7­től 10 óráiga Stefánia Klub­ban (Sajtóház). SZERELMEK ÉS MI­ZANTRÓPOK címmel Ra­cine Phaedrája és Moliere Mizantrópja látható a Szege­di Színkör sajátosan össze­nőtt előadásában, 19 órakor, a JATE Aulájában (Dugo­nics tér 13.). Főszereplők: Dobos Kati, Flórián Antal, Szabó Mária, Kiss László, Téglás Judit, Masa Attila. Dramaturg-rendező: Varsa Mátyás. HOLNAP ÓVODÁSOKNAK: dél­előtt 10 órakor a Vízipók, csodapók című, színes, ma­gyar rajzfilmet vetítik a Du­gonics moziban. INGYENES JOGSE­GÉLYSZOLGÁLAT műkö­dik az Ifjúsági Irodában (Arany J. u. 7., tel.: 310­310); ugyanott 16-17 óráig Alba Óra tanácsadás. NÉPTÁNC FELVÉTELI - a Gyermekház kezdő és haladó csoportjaiba, fiúk és lányok részére 3-14 éves korig, 16.30-17.30 óráig. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN 17 órakor Botos István iskola­igazgató nyitja meg az Odessza n. Számú Általános Iskola nemzetközi képzőmű­vészeti alkotótáborának munkáiból rendezett kiállí­tás. Megtekinthető október 7-éig, naponta 10-18 óra kö­zött. A JATE KLUBBAN 17 órakor Shandin lovagjai ­Szerepjáték Klub. DR. LŐKÖS ZOLTÁN, a Vasárnapi Hírek főszerkesz­tője lesz annak a fórumnak a vendége, amelyet délután 6 órai kezdettel rendeznek a Hungária Szállóban Fél év­század az újságírásban cím­mel. Házigazda: dr. Lévay Endre. AZ ALKOTÓHÁZBAN Árbóc u. 1-3. ma: 9-13 óráig csip­keverés (felnőtteknek); holnap: 15.30-18.30 óráig fazekas szakkör (gyerekeknek). Fűrészelt fenyő 28 000-33 500 Ftköbméter 13 mm lambéria 980 FFnm 18 mm lambéria 1180 Ffrnm hajópadló 1280 FÉnm ÉPÍTŐANYAG­KERESKEDÉS Szeged, Bécsi krt. 36. Telefon: 323-609. Fél évszázad az újságírásban Dr. Lőkös Zoltán, a Dél­magyarország egykori mun­katársa, majd főszerkesztője, a Vasárnapi Hírek főszer­kesztője kedden 18 órától, a Hungária szállóban beszél a az újságírás mai helyzetéről, a várható médiatörvényről és annak jelentőségéről. A ma­gyar média jelentős egyéni­ségével való nyilvános be­szélgetésre invitálja az egy­kori szegedi munkatársakat, a tisztelt olvasókat a ház­igazda, dr. Lévay Endre ügyvéd. Baróthi Dávid Péter szeptember 15-én, 13 óra 40 perckor született, 3580 grammal. Édesanyja Fátyol Enikő, édesapja Baróthi László (Szeged). Csikós Kata szeptember 15-én, 16 óra 50 perckor jött a világra, 2880 grammal. Édesanyja Simity Zsuzsanna, édesapja Csikós Ignác (Szeged). Matók Antal szeptember 16-án, 3 óra 30 perckor született, 3510 grammal. Édesanyja Csóti Éva, édesapja Matók Antal (Ásotthalom). Túri Ádám szeptember 16-án, 7 óra 55 perckor jött a világra, 3300 grammal. Édesanyja Ádám Anna, édesapja Túri Attila (Szeged). Kovács Henrik szeptember 16-án, 16 óra 55 perckor született, 3160 grammal. Édesanyja Bogár-Szabó Zsuzsanna, édesapja Kovács Arthúr (Szeged). Sipos Klaudia szeptember 16-án, 18 óra 40 perckor jött a világra, 2730 grammal. Édesanyja Kétai Edit, édesapja Sipos Zsolt (Ásotthalom). Bürgés Alexandra szeptember 17-én, 10 óra 55 perckor született, 2500 grammal. Édesanyja Légrádi Zsuzsanna, édesapja Bürgés Mihály (Szeged). Gere Boglárka szeptember 15-én, 9 óra 5 perckor jött a világra, 3250 grammal. Édesanyja Burány Zsuzsanna, édesapja Gere Ferenc (Szeged). Verba Barna szeptember 15-én, 10 óra 45 perckor született, 4000 grammal. Édesanyja Csonka Zsuzsanna, édesapja Verba László (Szeged). Túri Debóra szeptember 15-én, 12 óra 35 perckor jött a világra, 3450 grammal. Édesanyja Molnár Erika, édesapja Túri Zoltán (Pusztaszer). Rém Alex szeptember 15-én, 13 óra 30 perckor született, 3250 grammal. Édesanyja Rém Mária, édesapja Marjanovics Dusán (Szeged), Nagy Zsolt szeptember 15-én, 13 óra 55 perckor jött a világra, 3050. Édesanyja Urbán Andrea, édesapja Nagy Zsolt (Kistelek). Ferencz János szeptember 15-én, 14 óra 55 perckor született, 3100 grammal. Édesanyja Ress Ildikó, édesapja Ferencz Miklós (Szeged). Almássy Judit Éva szeptember 16-án, 9 órakor jött a világra, 2900 grammal. Édesanyja Havadi Julianna, édesapja Almássy Sándor (Szeged). Márk Andzselika Jenett szeptember 16-án, 18 óra 25 perckor született, 2700 grammal. Édesanyja Kolompár Valéria, édesapja Márk Zoltán (Szeged). Jernei Balázs szeptember 16-án, 21 óra 25 perckor jött a világra, 3300 grammal. Édesanyja Masa M. Tünde, édesapja Jernei János (Üllés). Szívből gratulálunk! • Közéleti kávéház Bankok és kulisszatitkok Banki körökben van egy mondás, mely szerint hitelt an­nak lehetne adni, aki nem kér, aki viszont kér, az nem jut hoz­zá. Ez így nagyon viccesen hangzik, ám hogy mi áll a hitel­felvételek hátterében, arról való­jában csak a szűk szakma ren­delkezik információkkal. Az „egyszerű" ember annyit tud „közgazdászul", hogy a hi­telkamatok mindig magasabbak, mint a betéti kamatok, s hogy általában meghaladják a^inflá­ciófc rátát is. Arra a kérdésre azonban nem kap választ, hogy amikor 29-30 százalékos infláci­óról beszélünk, elengedhetetlen­e a 38 százalékos hitelkamat egy rövidlejáratú, egyéves futamidő­re szóló kölcsön esetében. Ki nyeli le a 8-9 százalékos külön­bözetet? S hogy valójában mi­lyen költségek is rakódnak rá a 35-35 százalékos alapkamatra? Az ígéretek szerint ez a téma szóba kerül a közéleti kávéház ma esti összejövetelén. Slágertéma még a bankok privatizációja, a bankkonszoli­dáció folyamata, a kormány restrikciós, pénzszűkítő politiká­ja. Valamint, hogy kevés a ked­vezményes, 27-28 százalékos kamattal kihelyezett hitel, ame­lyekhez ráadásul nagyon nehéz hozzájutni. Egy kölcsön mond­ható kifejezetten jónak, az a me­zőgazdasági termelőnek adható reorganizációs hitel, amelyet vi­szont nem kedvelnek a pénzinté­zetek: a banki alapkamatra ugyanis csak 2-3 százalékot te­hetnek rá. Igaz-e, hogy a bank­árok a szó szoros értelmében el­hajtják az ügyfeleket? További kérdések: sok-e a bank Magyar­országon; várható-e bankcsőd; hol tart az Ybl Bank ügye: a pénzintézet be tudja-e hajtani a kintlévőségeket; milyen a ban­kok és az. ügyfelek kapcsolata. Akik a Bankok és a gazdaság címen meghirdetett ma esti be­szélgetésen a Virág cukrászdá­ban 18 órai kezdettel vendég­ként vesznek részt és kényes té­mákról is nyilatkoznak, azok szegedi pénzintézetek igazgatói, fiókvezetői: Gyuris Dániel (In­ter-Európa), Kiss Piroska (CIB), Pallagi Attila (Magyar Külke­reskedelmi Bank), Rácz Tibor (UNIC Bank), Szentgyörgyi Pál (OTP) és Várkonyi Gellért (Postabank). Az est házigazdája Horváth Gyula, a Magyar Nemzeti Bank megyei igazgatója. F. K. Moliére-vígjáték, francia nyelven ENERGO-THERM Kft. Fittingáruk, Pelgrin, Zanussi gáztűzhelyek, hűtőgépek, klímaberendezések, Zanussi és Whirlpool mosógépek. VOGE1-NOOT radiátorokra RENDKÍVÜLI, 48%-OS KEDVEZMÉNY! Szeged, Budapesti krt. 37. T./fax: 485-650 Éppító'anyag-kereskedelmi Raktáráruház kínálata: • fenyő fűrészáruk, • alumínium kéménybéléscsövek, építőelemek, vasszálanyagok, • hidegburkoló anyagok, márvány járlapok. Telephely: Szeged, Fonógyári u. 24. Tel.: 62/421-875. Rendelésfelvétel: Szeged, Kossuth L. sgt. 23. Tel.: 62/481-580. ' -1 ü JH - í* • ' ' rWt UM^i I \f 4 lülHi * IJÜl Moliere utolsó darabjá­ból, A képzelt betegből ké­szült komédiát ad elő ma 19 órakor a Cartoon Sardines nevű Marseille-i társulat a Kisszínházban. A francia csoport az eredeti szöveget meglepő reflexiókkal és jel­mezváltásokkal tette külön­legessé, de a darab lényege, a nevettetés megmaradt. A francia nyelvű előadást a szegedi Alliance Frangaise szervezte és ajánlja a közön­ség figyelmébe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom