Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-30 / 230. szám
1995. SZEPTEMBER 30., SZOMBAT Hogy miként fér össze a punk és a folk? A Levellers esetében ez már nem kérdés... • Hárman a Levellersbőb Simon, Jon és Jeremy. (Fotó: Déri Zsolt) % Levellers — Egyenlős ttőh A brit folk-punk utazó nagykövetei -A napokban megjelent negyedik nagylemezetek német címet visel, ami egy brit folkbandától igencsak meglepő. - Mikor a stúdiómunkát kezdtük, még nem volt meg az albumctm. A közös dalszerzés most nagyon gördülékenyen ment, volt is rá elég időnk, úgyhogy remekül szórakoztunk közben. Tudod, az előző lemezt kutyafuttában kellett elkészítenünk, a mostanira azonban jutott időnk bőven". Miközben a dalokat írtuk, remek volt a légkör: úgy éreztük, hogy egy közös szellem uralkodik a zenekarban. Én még festőnövendék koromban, a nyolcvanas évek elején láttam egy kiállítást az új német expresszionistákról, annak volt Zeitgeist, azaz Korszellem a címe. Végül ez lett az új albumunk címe is, mert jól summázta a zenekarban lévő pozitív energiákat. A levellers (Egyenlős ttok) nevű brightoni folk-punk kvintett lassan törzszenekamak számit Prágában. A nyáron kétszer is jártak a cseh fővárosban: először a meghiúsult júliusi R.E.M.-koncert kapcsán, másodszor pedig augusztusban, Neil Young előzenekaraként, ráadásul még november 20-ára is ki van tűzve ott egy önálló fellépésük. Az alábbi interjú is Prágában készült Jeremy Cunningham basszistával és borttótervezőveL — Mikor nemrég Skóciában, illetve a Glastonbury Fesztiválon jártam, megdöbbentett, mennyi fiatal néz ki ugyanúgy, mint ti a színpadon. A Levellers teremtette ezt a divatot, vagy már létezett előttetek is? — Mikor a punk véget ért Angliában, valamikor a nyolcvanas évek közepén, a fiatalok újra elkezdtek mindenféle zenéket hallgatni, és a punk alapállás és ízlésvilág lassan átalakult. Én éveken át egy furgonban éltem, és kiszuperált katonai cuccokat hordtam, mert azok nagyon olcsók voltak, és sokáig kitartottak. mostoha körülmények között is. A hajam attól lett olyan, amilyen ma, hogy sohasem fésültem... Minket a Levellersben sohaUgly Kid Joe: Menace to sobriety Le mertem volna fogadni bármibe, hogy ez a rusnya Joe kölyök úgy eltűnik a süllyesztőben egynyári slágerével, mint teszik azt rendesen a diszkósztárok. És akkor lássunk csodát, a pattanásos, amerikai szörftinédzsereknek most megjelent a második nagylemeze, mely ráadásul még hallgatható is. Szerencsére megfeledkeztek most a piaci szempontokról, nem mentek át Bon Joviba a még néhány eladott milliócska kedvéért. No persze, vannak rajta első hallásra is könnyen megjegyezhető számok, mint például a Milkman's Song, de ha ezzel a lemezzel rukkol ki elsőnek az Ugly Kid Joe, akkor fel se tűntek volna... (PolyGram-Mercury) ® © ® ® Jimmy Sommerville: Dare to love Extrém magas hangjával vetette észre magát jó tíz évvel ezelőtt a Bronski Beatben, majd a Communardsban. Igazi diszkómatuzsálemnek számít, minden valamirevaló slágerlistán szerepelt, s szépen kerestek a Jimmy Sommerville-képekkel a poszter- és matrica gyártók is. Jimmy hat éve azonban szólókarriert folytat, első lemezei egyenes folytatásnak tekinthetők, miként a mostani is. Azonban kétségtelen, hogy pontosan ez az, ami miatt visszafogott rimusával, szintetizátoraival és dallamaival kilóg kopasz énekes produkiója mai csattogós, groove-os „diszkóslágerek" közül. (London Records) 16 8 8 Boyzone: Said and done Milyen csalóka a név, hiszen ez a zóna valójában a fiatal lányoké. Hiszen a NKOTB - ki emlékszik már rájuk? - sikere óta megszaporodtak az igazi „tinizenekarok", megindult a harc az EAST17 és a Take That között, sorra alakultak a Fan Clubok, forr a posztromantika - és most itt az új jelentkező a ringben. Érdekesség, hogy ezúttal Írországból - nem ezt szoktuk meg tőlük - érkezett a trónkövetelő és tökéletes konkurrenciát jelenthet: öt álomfiú és könnyen fogyasztható dallamok. Hogy valóban jobbak-e, arról dönt majd édesanyjuk - a piac. (Polydor) 16 8 8 zérus, 8 8 gyenge, 88 8 egyszer elmegy 88 8 8 jó, 8 88 88 szerezd be! sem érdekelt igazán a megjelenésünk. Nem merném mondani, hogy mi csináltunk ebből divatot Angliában, de az biztos, hogy miután befutottunk, egyre több ilyen kinézetű fiatal tünt fel a koncertjeinken. - Van egy kedvenc LeveUers-sorom: „A világ problémáit nem ez a gitár fogja megoldani". - Emlékszem, ezt pont én írtam, mikor még egy foglalt házban laktunk Brightonban, szóval nem álomvilágban éltünk, hanem a véres valóságban. - Radikális, politikus zenekarként ismernek benneteket... - A politika elég unalmas, csak akkor keveredünk bele, ha már feltétlenül szükséges. Végül is nem politikusok vagyunk, hanem zenészek, mutatványosok - igaz, megvan a határozott véleményünk. A tavalyi évet tüntetésekkel és szervezkedéssel töltöttük, idén már csak zenélni szeretnénk. - Mikor először hallottam a Levellerst, azt gondoltam, ez úgy hangzik, mintha a Waterboys zenészei Clasb-dalokat játszanának. - Igen, ez egy találó megállapítás. Azt hiszem, én is valahogy így definiálnám magunkat. Valóban ezek a kedvenceink: a Clash, a Waterboys, a Led Zeppelin, meg olyan punkzenekarok, mint a Crass vagy a Discharge, illetve olyan folkelőadók, mint Christy Moore, a Steeleye Span vagy a Fairport Convention. Mindent meghallgatunk. —A Levellerst elsősorban koncertzenekarként tartják számon. - Igen, mindig is a koncertezés volt az erősségünk. Régóta próbáljuk már a stúdióhangzást is az élőben nyújtott teljesítményeink szintjére hozni. Azt hiszem, ehhez a célkitűzéshez az új albumon sikerült a legközelebb jutnunk. - Közelebb, mint remekbe szabott második nagylemezetek, az 199 l-es leveüing The Land idején? - Igen. Vissza is tértünk A1 Scotthoz, ugyanahhoz a producerhez, aki a '91-es lemezt csinálta velünk, mert szerintünk is az volt a legsikerültebb az első három közül. Az új album, a Zeitgeist remélhetőleg bebizonyítja végre, hogy a stúdióban is erősek tudunk lenni. Déri Zsolt n Repwblic •ym ú| l uzet viszek EMI-Quint Ákos új Indiántánc BMG Tankcsapda 14 Az ember tervez Rózsa/Waerner Sipos F. Tamás 2 Táncolj Playboy! EMI-Quint IpsJI 1 PaDöDö Einstand BMG EB 4 Hungária Ébredj fel Rockandrollia H.D.T.Records/EMl-Quint Ki 19 FIM Megtalállak még BMG Scatman John 3 Scatman's World BMG La Bouchee •US 6 Sweet Dreams BMG KOI Horváth Charlie ÉJMS 5 Mindenki valakié Rózsa/Warner Soho Party új Szállj! BMG EDDA 13 15. születésnap Magneoton E-Rotic 7 Sex Affairs EMI-Quint Ifi Cipő és a lány 1 10 Amsterdam Rózsa/Warner EE2 n Horváth Charlie EE2 n Charlie Rózsa/Warner rri Rednex IJkB 8 Sex&Violins BMG 1X1 Green Doy jUUB 18 Dookie Warner Animál Cannibals új Fehéren fekete, feketén fehér Magneoton Akela 12 Fekete bárány Magneoton Batman Forever 17 Filmzene Warner „Ez volt az a zene, amit szerettem játszani. Miután az együttes feloszlott, nem zenéltem többet. Nem akartam senki mással együtt játszani, és nem is játszottam utána senkivel" - nyilatkozta néhány éve Sterling Morrison, a Velvet Underground hajdani gitárosa, a hatvanas évekbeli kultuszzenekar tagjai közül az egyetlen, aki az együttes feloszlása után nem kezdett szólókarriert. Sterling Morrison 1942. augusztus 29-én született a Long Island-i East Meadow-ban, középosztálybeli katolikus családból. A hatvanas évek elején beiratkozott a Syracuse egyetemre, ahol megismerkedett egy Louis Allan Reed nevü hallgatótársával, akivel a Pasha and the Prophets, illetve a Moses and His Brothers nevü zenekarokban kezdett együtt pengetni. Később egy évre szem elől vesztette Reedet, s mire legközelebb összefutott barátjával a metróban, az már John Cale társaságában lófrált. Reed és Cale meghívták Morrisont egy kis közös zenélésre, s ő igent mondott. Zenekaruk, mellyel kezdetben underground némafilmek vetítését kísérték a vászon mögött ülve, néhány hónappal később a Velvet Underground nevet kapta a keresztségben. A Velvet a zenei avantgárd, a rockgyökerek és az addig sohasem hallott tematikájú dalszövegek ötvözésével stílust teremtett, egy Nico nevű alkalmi énekesnővel kiegészülve részt vett Andy Warhol multimédia happeningjein, és fölvett néhány Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált eladási sikedista. • Sterling Morrison (1942—1995) A Velvet Underground háttérembere Sterling 1966-ban, kivételesen sötét szemüveg nélkül rocktörténeti jelentőségű nagylemezt. Sterling Morrison a Velvet Underground leginkább alulértékelt tagja volt, pedig szigorú gitárjátéka a hangzás egyik meghatározó összetevője volt, ráadásul ha az 1965-66 táján készült fotókat megnézzük, az idő tájt Sterling volt a legsötétebb szemüvegű, legÖtórai Tinitea Kötetetlen tiniklubként nagy sikerrel rendezték meg az elmúlt tanévben minden hétfőn a Szegedi Ifjúsági Házban az Ötórai Tiniteát melynek indulásánál egyébiránt lapunk is ott bábáskodott. Most pedig a nagy sikerre való tekintettel újra folytatódik az Ötórai Tinitea, tehát, ha egy olyan helyet keresel, ahol nem üvölt a zene, ahol egyszerűen csak beszélgetni lehet, új ismerősöket, dögösebb rock and roll fazon a zenekarban - az általa képviselt image körülbelül egy évtizeddel előzte meg a korát. A közönségsiker hiánya és az ego-problémák miatt a Velvet lassan szétzilálódott. A feloszlás után Sterling Morrison teljesen visszavonult a zenéléstől. Visszatért tanulmányaihoz, lediplomázott, barátokat találni, és esetleg valami érdekes témáról diskurálni - akkor ott a helyed az IH-ban, hétfőn 17 órakor. A házigazda továbbra is dr. Szalma ibolya pszichológus, az első összejövetel témája pedig a Vízöntő kor, vagyis a New Age. nem sokkal később pedig irodalom-professzori állást vállalt az austini Texas Egyetemen. Lou Reeddel évtizedeken át haragban volt, amiért az a jogdíjak elosztásánál nem ismerte el az ő társszerzői érdemeit. Franciaországban, egy reimsi garázskoncerten találkoztam Sterling Morrisonnal: a műsor végeztével saját maga pakolta össze kábeleit és torzítópedáljait, miközben szerényen és kissé zavartan válaszolgatott a köréje gyúlt rajongók kérdéseire. Egy évvel később, 1993 nyarán, mikor az eredeti Velvet Underground egy egy hónapos turné erejéig összeállt, Morrison már stadionnyi tömeg előtt gitározhatott a világ leghíresebb amatőr zenekarában, s ha csaknem három évtized késéssel is, de végre megkapta az őt megillető tapsvihart. Tavaly Morrison John Cale és Moe Tucker társaságában tervezett egy közös produkciót, novemberben fel is léptek egyszer a pittsburghi Warhol Múzeumban, de a közös stúdiómunkára már csak idén ősszel került volna sor. Ezt azonban Sterling Morrison már nem érhette meg: 53- születésnapja után néhány nappal rák végzett vele. D. Zs. Blaskó-klub indul Újra indul a Blaskó Dixieland klubja a szegedi Tantusz Művelődési Házban. A zenekar minden hónap elsó keddjén várja a dixieland zene rajongóit, első fellépésük október 3-án, hétfó este 7 órakor kezdődik. A csapat őrzi a hagyományokat: a belépés továbbra Is ingyenes!