Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-27 / 227. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1995. SZEPT. 27. • Magda-per: Varga bíró Szabadkán „A halott száj nem beszél" A Fővárosi Bíróság három tagú büntetőtanácsa - magyar és jugoszláv rendőrök biztosítása mellett - a Szabadkai Kerületi Bíróságon tegnap ki-, illetve meghallgatta a jugoszláviai Magdaper két vádlottját. Előzőleg a magyar tanácselnök, Varga Zoltán és a szabadkai bíróság elnöke, Milovan Szalatity zárt tárgyalást rendelt el! Ivan Sinkovics - legalábbis információink szerint nem sokat segített. Úgy tudjuk, Cigány nem válaszolt Varga kérdéseire. Kijelentette, hogy erre csak Budapesten (?) hajlandó! „A magyar bíróval csak Budapesten beszélek!" - mondta többször is! Ez azért érthetetlen, mert korábban Sinkovics (és Szekarity is) elutasította a magyarországi kiruccanást, arra hivatkozott, hogy védője nélkül nem hajlandó a magyar fővárosba utazni. Amikor Varga bíró emlékeztette erre, Sinkovics azt válaszolta: - Meggondoltam, már ügyvédem nélkül is vallomást teszek a budapesti tárgyaláson! Egyébként a harmadrendű vádlott Sinkovicsnak több mint két órán át könyörögtek, megpróbálták rávenni, hogy tegyen vallomást - hiába. Sinkoviccsal szemben a Magda-per negyedrendű vádlottja, Alexandar Szekarity azonban nem hallgatott, nem hivatkozott semmire, hanem egyszerűen megismételte korábbi vallomásait! Az elsőéves egyetemista, a zseni (138-as az IQ-ja!), aki a kecskeméti hármas gyilkosságban vett részt Magdával, Sztavrittyal és Petrittyel, Varga Zoltán kérdésére elmondta, hogy ő úgy tudta, Magyarországon lapuló usztasákat, fegyverkereskedőket fognak el, az az akció célja. A negyedrendű vádlott - információink szerint - részletesen beszélt a gyilkosság körülményeiről, milyen sorrendben lőtte agyon Magda az áldozatokat, ki lőtt még Magdán kívül, és ázt is: amikor elhagyták a lakást, Horváthné még élt, Marinkóval beszélgetett, és csak később tudta, tudták meg, hogy az asszony is meghalt. A magyarországi Magdaperben döntő (lehet) Szekarity vallomása! Sinkovicsé szintén az lenne, hiszen Cigány számít a délvidéki gyilkosságsorozat legérdekesebb figurájának. Sinkovics buktatta le ugyanis a halálbrigádot, ő szállította a halálosztókat, a fegyvereket, a bilincseket, az éteres palackokat és az álarcokat is ő szerezte be, valamint neki beszélt Magda a Z. Nagy-féle gyilkosságról is! Sinkovics védője, Mirko Delity egyébként azt mondta a Szabadkán megjelenő Szuboticske Novinje című hetilap újságírójának, hogy Cigány ártatlan. Kijelentette, hogy neki és a többi ügyvédnek régóta meggyőződése, hogy a per bohózat, az ítéletet már régen meghozták! „Nekünk is, mint a többi részt- vevőnek végig kell játszanunk a szerepünket: a háttérből irányítják az egészet." „Nem igaz, hogy Sinkovics szervezte meg a gyilkosságokat!" - állítja. Mirko Delity véleménye (ami szintén a Szuboticske Novinjében olvasható): - A háttérben illegális fegyverkereskedelem áll. Delity olyan bizonyítékokról is beszél, amelyek, miután értesítette a rendőrsé1 get, az ügyészséget és a vizsgálóbírót, eltűntek. Az ügyvéd az interjú végén kijelentette, hogy ismeri a gyilkosságok hátterét, ám azokat nem tudja bizonyítani. Abban azonban biztos, legalábbis nyilatkozatából ez derül ki, hogy a kecskeméti, palicsi, szabadkai áldozatoknak azért kellett meghalniuk, „mert a halott száj nem beszél". Oláh A tábornok naplója Történelmi ereklyékkel gazdagodott a Magyar Nemzeti Múzeum. Harry Hill Brandholtz tábornok lovaglópálcáját, eredeti naplóját ünnepélyes keretek között nyújtotta át László Balázs Gedai István főigazgatónak. A Magyar Köztársaság közelmúltban hazatért volt New York-i főkonzulja hozta haza az ereklyéket az Egyesült Államokból. Az ünnepséget a felújítás alatt álló intézmény egyik, már megszépült termében rendezték, amelyen jelen voltak az Egyesült Államok nagykövetségének képviselői is. Brandholtz tábornok töltötte be az amerikai misszió főparancsnoki tisztét 1919ben. A magas rangú katonatiszt akadályozta meg, hogy a fővárost megszálló csapatok a Magyar Nemzeti Múzeum kincseit külföldre hurcolják. Brandholtz tábornok Budapesten kelt naplóját, illetőleg egykoron használt lovaglópálcáját Szathmáry Lajos Amerikában élő magyar gyűjtő ajándékozta a nemzet múzeumának. A magyar műkincseket megóvó tábornok szobrot is kapott Budapesten. Ligeti Miklós alkotását - amely a lovaglópálcával kezében örökítette meg Brandholtzot - 1936-ban állították fel a fővárosban. A szobrot 1948ban eltávolították, majd 1990-ben visszahelyezték a Szabadság téri parkba. (MTI) Az egészség nem a betegség hiánya, hanem testi, szellemi, szociális jólét. Az Egészségügyi Világszervezet ezen meghatározásából indultak ki a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) vezetői, amikor keddi sajtótájékoztatójukon annak a véleményüknek adtak hangot, hogy bár a kormány és a parlament a szavak és deklarációk szintjén az egészség elkötelezettje, döntéseivel folyamatosan csökkenti az esélyt az egészséges életre. A népegészségügyről rendezett parlamenti vitanappal párhuzamosan megtartott sajtótájékoztatón Gauland Mária, a NOE elnökhelyettese hosszan sorolta azokat az intézkedéseket például a gyógyszerár-emelést, az egészségügyi térítési Nem boldogok o nagycsaládosok díjak bevezetését vagy a családtámogatási rendszer átalakítását -, amelyek szinte lehetetlenné teszik, hogy a lakosság testi, szellemi és szociális jólétben éljen. A kórházbezárásokról szólva rámutatott: miközben az emberek egészségi mutatói folyamatosan romlanak, a népegészségügy helyzete katasztrofális, a döntéshozók még az intézményes egészségügyi ellátást is megnyirbálják. - Mindezt úgy, hogy nem készítenek hatásvizsgálatokat és költségszámításokat, s az egészségügy átalakítására bevallottan nincs átfogó koncepció - hangoztatta Gauland Mária, akinek szavazait a Schöpf-Merei Kórház és a Budai Gyermekkórház megmentésére létrejött civil kezdeményezések képviselői is megerősítették. Őket - mint mondták - saját tapasztalatuk is meggyőzte arról, hogy a döntéshozatál ellentmondásos, a hatáskörök tisztázatlanok, s hogy a döntések előtt éppen a legérintettebbek, az adófizető állampolgárok véleményét felejtik el kikérni. (MTI) Megyei közbiztonsági akció Tegnap reggel nyolctól déli egy óráig tartott a rendőrség Csongrád megyei közbiztonsági akciója. A félnapos fokozott ellenőrzés eredményéről tegnap délután, a Csongrád megyei RendőrFőkapitányság épületében Szörényi Endre alezredes, a megyei közrendvédelmi osztály vezetője számolt be. Elmondta, hogy az Országos Rendőr-Főkapitányság az 1995-ös évet az „idegenforgalom évének" tekinti, s ezen most főként az ún. „nemkívánatos idegenforgalom" visszaszorítását kell értenünk. Ebben a tárgykörben az ORFK két demonstratív akció végrehajtását tűzte ki feladatul: megyénkben az elsőre még májusban került sor, a másodikra pedig tegnap. Több mint százan vettek részt a megyei ellenőrzésben - többségükben rendőrök, de besegítettek a vám- és pénzügyőrök, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelőség emberei is. Hat megyei nagyvárosban „akcióztak" a rendőrök és segítőik: Szeged, Makó, Hódmezővásárhely, Szentes, Csongrád és Kistelek piacait, szórakozóhelyeit, sőt: autóbontó műhelyeit vették górcső alá; ez volt az akció első része, amely három órán át zajlott. (Természetesen „bekukkantottak" a községekbe is.) Ezután két órára „lezárták" az említett városokból kifelé vezető utakat: ellenőrző-átengedő pontokat állítottak föl, így oldották meg a teljeskörű ellenőrzést. Az eredmény: harmincnyolc szabálysértési ügyben jelentették föl a vétkeseket (többségük a közlekedési szabályokat vette semmibe); kétszázötven személyt bírságoltak meg a helyszínen. Nyolc vagyon elleni bűncselekményt derítettek föl. Ezen felül (bűncselekmény alapos gyanúja miatt) három embert elfogtak, tizenkettőt pedig előállítottak. Összesen mintegy kétezerötszáz főre terjedt ki az ellenőrzés. Ami viszont örvendetes, s egyben igen meglepő: több, mint száznegyven alkoholszondát fúvattak meg a gépjárművezetőkkel, és (lássunk csodát!), egyetlen ittas vezetőt sepi találtak... Fönnakadt viszont a hálón néhány illegális cigarettaárus; ám - a hasonló akciók sorában most először egyetlen külföldi állampolgárt sem kellett kiutasítani az országból. Szörényi Endre alezredes úr szerint „csöndes nap" volt a tegnapi, az emberek látták a nagy rendőri fölvonulást, s e látvány fegyelmezettebb magatartásra késztette őket. S ami ugyancsak nem közömbös: talán sikerült a lakosság „szubjektív biztonságérzetét" is javítani. Ny. P. 110 éves a Csillag (Folytatás az 1. oldalról.) Az intézet parancsnoka, Csóti András ezredes a tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Csillag - az épület formájáról kapta a nevet, de hivatalosan soha nem hívták így - három alapfunkciót lát el. Megyei, országos és speciális büntetésvégrehajtási feladatokat old meg. Ez utóbbi a 10 éve működő átmeneti intézetben történik. A Mars téren lévő intézmény - amely a nehézfiúknak, az erőszakos, életelleni cselekményekért elítélteknek ad otthont - fogadja azokat is, akik a pénzbüntetésüket inkább „leülik". A parancsnok úgy vélte, hogy az elítéltek szervezett képzésének nagyobb teret kellene szentelni. Egy börtön működésének feltételei vannak. Szükséges hozzá: elítélt, jogszabály, személyzet és pénz. Nem nehéz kitalálni, hogy leginkább a pénzben szűkölködnek. Ahogy Csóti András fogalmazott: még működnek. A tájékoztatón megtudtuk, hogy a Csillag kihasználtsága jobb, mint a konferenciának otthont adó Forrás Szállodáé. Száztíz évvel ezelőtt a frissen átadott intézet befogadóképessége 650 volt, jelenleg 970 „vendéget" tudnak elhelyezni. Ha minden költséget beleszámolnak e£y elítélt ellátása napi 1800 forintba kerül. A börtönlakóknak 60 százaléka dolgozik. Az intézet falain belül 3-6 között van évente a súlyos testi sértések száma, a könynyűeké 1-2, míg fegyelmi vétséget 50-80-at jegyeznek. A Csillagban 41-43 százalék az első bűnelkövetők aránya, a visszaesőké 22-24, míg a többszörösen visszaesőké 34-36. Hárman vannak, akik 25 esztendő múlva, vagyis 2020-ban inthetnek búcsút az akkor már 135 éves intézetnek. V. Fekete Sándor Szabó Bettina szeptember 18-án, 12 óra 15 perckor született. 3620 grammal. Édesanyja Tisóczki Mária, édesapja dr. Szabó Károly (Békéscsaba). Vörös Martin szeptember 25-én, 17 óra 25 perckor jött a világra, 3440 grammal. Édesanyja Zámbó Krisztina, édesapja Vörös Tibor (Ferencszállás). Horváth Bertalan szeptember 26-án, 1 óra 50 perckor született, 3280 grammal. Édesanyja Szalai Erzsébet, édesapja Horváth István (Szeged). Szécsényi Emese szeptember 26-án, 5 óra 10 perckor jött a világra, 3400 grammal. Édesanyja Gyarmati Katalin, édesapja Szécsényi László (Szeged). Arnóczki Nándor szeptember 26-án, 10 óra 20 perckor született, 3450 grammal. Édesanyja Kiss Margit, édesapja Amóczki János (Baja). Ormándi Polli szeptember 25-én, 14 óra 15 perckor jött a világra, 2900 grammal. Édesanyja Desics Marianna, édesapja Ormándi Zoltán (Csongrád). Gárdián Endre szeptember 25-én, 15 óra 55 perckor született. 3600 grammal. Édesanyja Börcsök Rozália, édesapja Gárdián József (Szeged). Medvecz Anna szeptember 26-án, 10 óra 58 perckor jött a világra, 2900 grammal. Édesanyja Savanya Ágnes, édesapja Medvecz Péter (Szeged). Szívből gratulálunk! • Árpád véleménye nem ismeretes Lesz-e közkegyelem a Millecentenáriumon? A magyar honfoglalás millecentenáriumi évfordulója, illetve az új alkotmány esetleges elfogadása kapcsán nincs napirenden közkegyelem előkészítése - tudta meg az MTI illetékes szakmai körökből. Az informátorok szerint a közkegyelem gyakorlása politikai döntést igényelne, amely során nem hagyható figyelmen kívül a romló közbiztonság miatti társadalmi feszültség sem. A közkegyelmet az alkotmány alapján az Országgyűlés gyakorolja. Erre az elmúlt hat évben háromszor került sor. A köztársaság kikiáltása alkalmából 1989. októberében, a parlamenti választásokat követően 1990. júniusában, illetve „az ország életét megbénító útlezárásokkal" (taxis-blokád) kapcsolatban 1991. tavaszán hirdettek ki közkegyelmet. (Az utóbbi esetben rendkívül szűk körű amnesztiáról volt szó.) Áz elmúlt évben 1066 kérelmezőből 98-an részesültek egyéni kegyelemben ezt az adatot az Igazságügyi Minisztériumban megtartott keddi sajtóbeszélgetésen ismertették. Ez év szeptember 22-ig 1029 ezirányú kérvény érkezett, 112 személy kapott kegyelmet, míg 746-ot elutasítottak. A többi ügy intézése még nem fejeződött be. Az egyéni kegyelmezés jogát a köztársasági elnök gyakorolja, döntése azonban csak akkor hatályosul, ha azt az igazságügyminiszter ellenjegyzi. (MTI) AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: 16.30-kor ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Szokol Márta; 17 órakor vidóklub: A vágy titokzatos tárgya (r.: Luis Bunuel); ma és holnap: Pataki Ferenc grafikáinak kiállítása. programajánlat MA TOLNAI GYULÁNÉ TANKÖNYVÍRÓ, a heurisztikus programozású komplex oktatási program/módszer megalkotója bemutató órát és konzultációt tart tanítók számára, a Tarján 4. Számú Általános Iskola barakképületében (Budapesti krt. 21.), délután 2 órától. PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁST tartanak 15-17 óráig az Ifjúsági Irodában (Arany J. u. 7.); az Amiga Klub foglakozása 17 órakor kezdődik. A FINN ÉLETFORMA utóbbi évtizedekben történt változásairól tart előadást dr. Nyirkos István, a debreceni KLTE rektorhelyettese, a Finnugor Tanszék vezetője 17 órakor a Városháza földszinti klubtermében, a Magyar-Finn Baráti Kör rendezvényeként. A KATOLIKUS SZABADEGYETEM programja 17 óra 30-kor lesz a Dugonics tér 12. szám alatt. Természetbölcselet és a világkatasztrófáktól való félelem címmel dr. Koppány György professzor előadását hallgathatják meg az érdeklődók. A TOLKIEN KÖNYVESHÁZBAN (Kossuth L. sgt. 1.) 18 órakor MagyarÉpítőanyag-kereskedelmi Raktáráruház kínálata: • fenyő fűrészáruk, • alumínium kéménybéléscsövek, építőelemek, vasszálanyagok, • hidegburkoló anyagok, márvány járlapok. Telephely: Szeged, Fonógyári u. 24. Tel.: 62/421-875. Rendelésfelvétel: Szeged, Kossuth L. sgt. 23. Tel.: 62/481-580. Narancs estet rendeznek Bakács Tibor Settenkedő, Kovács Imre és Makai József részvételével. AZ AURA TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 14.) 18.30 órakor Bűvészet és spiritizmus címmel tart előadást Boros Imre klubvezető. ORGONAEST - Solt Pétej- (Kaposvár) hangversenye 19 órakor kezdődik a Rókusi RK Plébániatemplomban. Közreműködik: Szélpál Krisztina oboán. A JATE KLUBBAN 19 és 21 órakor videómozi: A legényanya (r.: Garas Dezső). HOLNAP INGYENES JOGI TANÁCSADÁST tart 14-18 'ARANYEKSZER-N VÁSÁR a Firenze Boutique-ban, vadonatúj kollekciók, kedvező árak. Arany J. u. Stefánia sarok óráig dr. Csepregi Tamás a United Way Észperantó utca 1. szám alatti irodájában. MAGYAR FILMEK KLUBJA: A dunai hajós című film első részét 15 órától vetítik a JGYMK nyugdíjas klubjában (Kossuth L. sgt. 53.). A JATE KLUBBAN 17 órától U2 - a kémrepülőgép története avagy hogyan lett egy ír rockzenekarból a legnagyobb posztmodern színház; 21-03-ig nosztalgiabuli újdonságokkal. Házigazda: Poór Zsolt. KERTBARÁTOKNAK. A Magas Tátráról tart vetítettképes élménybeszámolót dr. Somogyi Károlyné 18 órától, a Bartók Béla Művelődési Központban. KOZMO ARKANUM KLUB. Hogyan vihetjük legtöbbre az életben címmel tart előadást Benárik Ádám asztrológus 18 órától, a Juhász Gyula Művelődési Központban. AZ ALKOTÓHÁZBAN (Árboc u. 1-3.) ma: 15-18-ig hímzés, 16-20 óráig kosárfonás; holnap: 15-18-ig fazekas szakkör (felnőtteknek), 16-20 óráig fafaragás, csuhéfonás. /k ENERGO THERM Kft. F ÁL Fittin8ánjk, Pelgrin, Zanussi gáztűzhelyek, hűtőgépek, iOJ klímaberendezések, Zanussi és Whirlpool mosógépek. mf VOGEL-NOOT radiátorokra RENDKÍVÜLI, ^ 50°/o-0s KEDVEZMÉNY! t ffi Szeged, Budapesti krt. 37. T./fax: 485-650 ÉPÍTŐANYAG Térburkoló kövek, vízszigetelő anyagok THERWOOLIN hőszigetelők Falazó-.bnrkoló-, vályogtégla ÉS OLTOTT MÉSZ, CEMENT ÉPÍTŐANYAGKERESKEDÉS Szeged, Bécsi krt. 36. TelVfax: (62) 323-609