Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-23 / 224. szám

SZOMBAT, 1995. SZEPT. 23. MŰSOR 19 1995. SZEPTEMBER 23. SZOMBAT NÉVNAP: TEKLA A Nap kel 6 óra 31 perckor, nyugszik 18 óra 41 perckor. A Hold kel 5 óra 2 perckor, nyugszik 17 óra 52 perckor. A Tisza vízállása pénteken Szegednél 96 cm, vízhőfok 17,7 °C, Csongrádnál -59 cm, Mindszentnél 29 cm, a Maros Makónál -7 cm. NYOLCVAN ÉVE született Demény János (1915— 1993) Erkel-díjas zenetudós, a ze­netudomány kandidátusa. Főként Bartók Béla életművének kutatá­sára szentelte életét, így levelezé­sének számos - köztük idegen nyelvű - kiadása fűződik nevéhez. Bartók életét dokumentumok összegyűjtésével és közzétételével dolgozta föl. Csáth Géza írásmű­vészetével is foglalkozott. Esszéi Rézkarcok hidegtűvel (1985) cí­mű gyűjteményében jelentek meg. NYOLCVAN ÉVE született Kaszab Zoltán (1915­1986) állami díjas biológus, ento­mológus (rovarkutató), akadémi­kus, a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának munkatársa, 1955-től vezetője, 1969-től a múzeum fő­igazgató-helyettese, 1970-től fő­igazgatója. 1970-től a Magyaror­szág állatvilága című sorozat fő­szerkesztője. 0 színház SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ma 19 órakor: Anyegin - opera­felújítás. Bérletszünet. KAMARASZÍNHÁZ ma 19 órakor: Svejk - felújítás. Bérletszünet. 0 mozi SZEGED, KORZÓ: ma és vasár­nap: Casper. Színes, m. b., ameri­kai film. Kezdés: délután fél 4 és háromnegyed 6-kor. Az új rém­álom. Színes, amerikai horrorfilm. Kezdés: este 8 órakor. BELVÁROSI: ma és vasárnap: Rejtekhely. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi) Örökmozgó - Szegedi Film­múzeum: ma és vasárnap: Megint tanú. Színes, magyar film. Kezdés: háromnegyed 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): ma és vasárnap: Farinelli, a kasztrált. Színes, bel­ga-francia-olasz film. Kezdés: dél­után 4,6 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: ma és vasárap: Leon, a profi. Francia film. Kez­dés: délután fél 4. háromnegyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: ma és vasárnap: Csip­kerózsika. Színes, m. b., amerikai rajzfilm. Kezdés: délután 4 és 6­kor: Miami rapszódia. Szfnes, amerikai film. Kezdés este 8 órakor. CSONGRÁD: ma és vasárnap: A préda. Szfnes, amerikai akciófilm. Kezdés: este 7 órakor. MAKÓ: ma és vasárnap: Gyor­sabb a halálnál. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 5 és este 7 órakor. 22.35 Blue City. Amerikai film (1985.). 23.55 Képújság. TV 2 6.00 Palackposta. 6.45 Átfogó. 7.30 Gazdaképző. 8.00 Cigány Magazin. 8.25 Horvát nyelvű magazin. 8.50 Német nyelvű magazin. 9.15 Román nyelvű magazin. 9.40 Szlovén nyelvű magazin. 10.05 Szlovák nyelvű ma­gazin. 10.30 A pásztortanitó. Dok.­film. 11.00 Família Kft. 201. Vajda Katalin: London (ism.). 11.30 A hév­ízi tó... 11.55 Kísértetek a dinoszau­rusztemetőben. Angol ism. terj. film. 12.45 Natura magazin. 13.20 Három kívánság. 14.15 Gyerekeknek. 14.40 Játék határok nélkül. 11/11. Magyar­ország. 14.55 Autó 2.15.20 Magyar­ország-Ausztrália Davis Kupa tenisz- . mérkőzés. 17.00 ZTE-Goldsun-Da­none Honvéd. Férfi kosárlabda- mér­kőzés. 18.40 Szemétszüret '95. 19.05 Família Kft. 202. Vajda Anikó: Pici és a nagymama. 19.40 Környezetünk hírei. 19.45 Könyvvilág. 20.05 Játék határok nélkül, 11/11. Magyarország. Döntő. 21.45 Szemétszüret '95. napi mérleg. 22.15 Ritmikus Sport- gim­nasztika-vb. 22.50 Kormányőrök. A titok mögött. DUNA TV 8.00 Hírek, műsorismertetés. 8.05 Erdőjáró. 8.25 Kincsesház. 9.10 Har­mónia. Egészségvédő magazin. 9.40 Klmba, a fehér oroszlán. Japán isme­retterjesztő film. 10.05 Lolka és Bol­ka olimpiája. 10.15 Starting Business English. 10.45 Amatőr természetbú­vár. Folyón fel, folyón le. 11.10 Kö­zép-európai magazin. 12.00 Déli ha­rangszó. 12.05 Muzsikál a mozi. 12.35 A Nap fia és a Hold lánya. Svéd film. 13.30 Katasztrófák évtize­de. 14.00 Lapozó. 14.15 András. Ma­gyar film. 15.35 Cimbora. 16.25 Vá­ratlan utazás. Kanadai filmsorozat. Az álmok lovagjai. 17.15 Helia-D kedves arca. 17.45 Siyabonga. 18.00 Híradó. 18.15 Anna Karenina. Angol film. 20.30 Nincs időm nem igazgat mondani. Portréfilm. 21.00 Hfradó. 21.15 Ritmus '95. Könnyűzenei ma­gazin. 22.00 Adrián Messenger listá­ja. Amerikai krimi. HBO 7.00 Tapsi Hapsi és vendégei. 10.00 Tintin. 10.30 Moonwalker. Amerikai musical. 12.05 Bíborszín. Amerikai film. 14.35 Melrose Place. 15.20 Gyertek a mennyországba! Amerikai film. 17J0 Állati élet. 18.30 Pavarot­ti könnyedén. 1930 Véres kéz. Ame­rikai horror. 21.10 Mesterfogás. Francia film. 23.05 Reanimátor. Amerikai horror. 0.50 Forró kalan­dok. VTVSZEGED 0.00 Képújság. 17.30 Életadók. Me­zőgazdasági magazin. 18.00 Soros filmklub: Miskolci séták. 18.21 Ze­ne. 19.00 Tükör. Magazin nőknek. 1930 Nápoly aranya. Olasz vígjáték (ism.). 21.06 Képújság. TELIN* 6.00 Képújság. 7.05 és 17.05 Autó­mánia. 735 és 1735 Szállodák és ét­termek kínálatai. 19.00 Stílus divat­bemutató a Zöld szalonban. 20.30 Szív TV: Más. 21.00 Play boy est, 1. 21.30 Hétpróbás. 22.00 Szédülj el! 2230 Hívd Andreát! 23.10 Randevú a nosztalgiával. Vendég Pécsi Ildikó és családja. TKTV 1 8.00: ATV szombat (ism.) 12.00 TKTV „Kedd délután", (ism.). 13.00 TKTV „délután után", (ism.). 13.30 Fiatalok képernyője (ism.). 14.00 Happy TV. 18.00 TeleRádió. 19.00 ATV szombat. TKTV 2. 19.00 Szív TV SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Szív TV. Benne: 19.05 Sport világhíradó. 1930 Plitz Husi műsora. 20.30 Hungária sztori. 21.00 Auto­mobil. 21.30 Hívd Andreát! 22.10 Randevú a nosztalgiával. VÁSÁRHELYI TV 17.00 és 23.00 Képújság. TV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Határtól hatá­rig. 6.00 Nap-kelte. 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Gyermekfilmek. Rajzfilmösszeállftás. 9.10 Kapcsolj be! KÖLYÖKIDŐ DÉLELŐTT. Benne: kb. 9.30 Füstölgő füst-ölő. kb". 10.00 Lázár Ervin: Mikkamakka gyere haza. Mesejáték (1981.- ism.). 11.00 Magyar felfedezők, 6. Hopp Ferenc. 1L20 Agyunk titkai, 7/2. El­méjében él a nemzet. 11.50 Arboré­tumok, gyűjteményes kertek. Az Agostyáni Arborétum. 12.00 Déli ha­rangszó. 12.02 Szombat déli arckép. 12.17 Képújság. 12.20 Schubert: VI. C-dúr szimfónia. Csehszlovák film. 13.00 VÁLOGATÁS. Móricz Zsig­mond: Pillangó. Tévéfilm (1970.­ism.). 14.25 Szemétszüret '95. 15.00 Családi mozidélután a Disney-vel. Elloptak egy dinoszauruszt. Ameri­kai film (1975.). 16.40 X-idő. 17.25 Közéleti ki kicsoda. 18.15 Márkás históriák. 18.30 Szerencsekerék. 19.10 Esti mese. 1930 Híradó. 20.03 Telesport. 20.15 Százéves a mozi. Annié Hall. Amerikai film (1977.). 21.55 Öt perc próza. 22.05 Parabola. EUROSPORT 8.30 Forma-1 futam. 9.30 Sakk-vb New Yorkból. 10.00 Előolimpia­megnyitó. 12.00 Kalandozás. 13.00 Forma-1 nagydíj, időedzés. 14.00 Gokart-vb. 15.00 Forma-3000 EB futam. 16.15 Kerékpárverseny Spa­nyolországból. 17.00 Tenisz Bázel­ből. 18.30 Forma-1 futam Portugáli­ából. 19.30 Forma-3000-vb futam 20.00 Tensiz Bázelből. 22.00 For­ma-1.23.00 Előolimpia-megnyitó. DSF 7.45 Őrült rekordok. 8.15 Csodálatos sportok. 9.00 Stúdióbeszélgetések. 11.00 A nagyvilág sportja. 12.00 Labdarúgó Bundesliga. 12.45 A sport klasszikusai. 13.00 ADAC szupertú­raautók versenye. 13.45 Díjugrató EB St. Gallenből. 15.30 Jégkorong­bajnokság. 17.00 Ritmikus sportgim­nasztika-vb. 19.45 Túraautók verse­nye. Ritmikus sportgimnasztika-vb Bécsből. 22.00 Boksz. Profimérkő­zés. 23.50 Pankráció. SUPER CHANNEL 6.30 Hírmagazin. 7.00 A McLaugh­lin-csoport. 7.30 Helló, Ausztria ­hello. Bécs! 8.30 Győztesek. 9.00 Dá­vid Malin, a csillagok fényképésze. 10.00 Kalandos rövidfilmek. 11.00 Szuper-shop. 12.00 Bor-expressz. 12.30 A világ nagy házai. 13.00 Vide­odivat. 13.30 Blues. 14.00 Baleball. 15.00 Tenisz Daviv Kupa. 16.00 Strandröplabda. 17.00 Golf. 18.00 Hí­rek. 1830 Notre Dame-Texas. Labda­rúgó-mérkőzés. 22.00 Hírek. 22.30 Tenisz Davis Kupa. Férfi középdöntő. SAT1 4.20 Ismétlések, rajzfilmek. 8.50 Bo­tany-öbol. Amerikai film. 10.25 Su­perhuman Samurai. Am.sor. 11.25 A sólyom napja. Amerikai film. 13.05 Catwalk. Am.sorozat. 13.55 Cagney és Lacey. Amerikai krimisor. 14.50 Űrszekerek. Az új generáció. Ameri­kai sci-fi. 15.50 Baywatch. Am.sor. 16.45 Hirek. 16.50 Mindent vagy semmit. 17.45 Hfrek. 17.55 Milliós játék. 18.00 Labdarúgó Bundesliga. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Anna Voss klánja. Német sorozat. A fenye­getés. 22.05 Csomagold be a fogke­féd! Utazási show. 23.25 A kuruzsló és csinos lányai. Német erotikus film. 0.55 A Kobra árnyékában. Am. film. 4.05 Ismétlés. RTL 5.35 Rajzfilmek. 9.30 Power Ran­gers. Sorozat. 10.05 Disney és társa. 10.15 Marsupilami. Amerikai rajz­filmsorozat. 10.45 Disney és társa. 11.05 Goofy és Max. Rajzfilm. 11.25 Kaliforniai álmok. Amerikai sorozat. 11.55 Bel-Air hercege. Amerikai so­rozat. 12.15 Btr-lak. Amerikai soro­zat. 12.50 Forma-1 ezdés. 14.05 Knight Rider. Amerikai sorozat. 15.50 A csapat. Amerikai sorozat. Gyerekjáték. 16.45 Beverly Hills 90210. Amerikai sorozat. Mindent vagy semmit. 17.45 Melrose Place. Am. sor. Harc a létért. 18.45 Hfrek. 19.10 Robbanékony hétvége. Ripor­tok, beszélgetések. 20.15 Megteszi? Nem teszi? Kalus-Peter Grap. Vidám vetélkedő. 22.00 Hogyan, kérem? 23.00 Szombat éjszaka. 24.00 A ha­sadék. Spanyol-Amerikai film. 2.15 A Gonosz embriója. Angol horror­film. 2.00 így készült Kevin Cosmer új filmje, a Waterworid. PRO 7 5.50 Utazás a tenger fenekére. Am.sor. 6.40 Utcai flört. 7.05 Gadget felügyelő. 7.30 Dennis. 7.55 A mó­kusok filmeznek. 8.20 Dinoszauru­szok völgye. 8.50 Godzilla, a Föld megmentője. 9.15 Scooby Doo, hol vagy? 9.45 Taz-Mania. 10.10 Beetle­juice. 1035 Batman és Robin. Rajz­film. 11.00 Animaniacs. 1130 Tapsi Hapsi. 12.00 Parker Lewis. Amerikai sorozat. 12.30 Négyen Hawaiban. Am. sor. 13.25 Négyöklű trió. Ame­rikai sorozat. 14.45 Maciste, a világ legerősebb embere. Olasz kaland­film. 16.00 Csakis a bátrak. 18.00 Cousteau kapitány óceáni kalandjai. Francia dokumentumfilm-sorozat. 19.00 Kungfu: A legenda folytatódik. Amerikai akciósorozat. 19.55 Hfrek. 20.15 Beverly Hills-i zSaru. Am.vtg­játék. 22.15 Keleti kényelem. 0.15 Halálos vízió. Am. krimi. 135 Hírek. 2.05 Folytassa a kempingben! angol vígjáték. 230 Ismétlések. 0 rádió KOSSUTH Óránként: hfrek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Kertbarátok. 8.05 Mű­sorszemle. 8.25 Kopogtató. 9.05 Szombat délelőtt. Benne: 9.05 Csalá­di tükör. 11.05 A Szombat délelőtt magazinja. 12.00 Déli krónika. 1230 Faluműsor. 13.05 Népzenei portré. 13.40 Öt kontinens száz botránya. 14.05 Oxigén. 15.05 Mindennapi iro­dalmunk. 16.00 Tizenhat óra. 17.30 Előhang. 17.50 Graffiti. 18.00 Esti krónika. 18.20 Elő-futam. 18.25 Szemle. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Miska bá­csi levelesládája - Határok nélkül. 20.05 Hagyományápolók. 2030 Hat­árok nélkül. 21.05 Három szólam­ban. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Kulcsár István műsora. 23.05 Kerek­asztal-beszélgetés. URH: 9.00 Kör­zeti információs magazinok. 18.20 Tizes kör. 18.30 Szlovák nyelvű mű­sor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.00 A szeretet közösségei. 6.30 Hf­rek. 6.35 Sportszombat. 8.00 Szóra­koztató délelőtt, kb. 8.20 Iránytű. 9.00 Hírpercek. 9.10 Gőz. 10.00 Ka­baré. 11.00 Hírek. 11.10 Mozimaga­zin. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Szórakoztató délután. 13.00 Hírpercek. 13.14 Daráló, kb. 14.00 Szív küldi... kb. 1430 A Zsebrádió­színház bemutatója - Kenyérgondok. 15.00 Hírek. 15.03 Gyurkovics sza­lon. 16.00 Szuper-show-s! 17.00 Hír­percek. 17.10 Körkapcsolás bajnoki labdarúgó mérkőzésekről. 18.00 Tal­palávaló. 19.00 Hírek. 19.03 Sport­koklél. 20.00 Gordiusz magazin 21.00 Hírpercek. 21.10 Nemzetközi slágerlista. 22.00 25 éve hunyt el Ji­mi Hendrix. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Záróra. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 Magam ürügyén. 10.00 Hfrek. 10.05 Hang­felvételek felsőfokon. 1131 Barokk muzsika. 12.00 Hírek. 12.05 A Bar­tók rádió kívánságműsora. 14.00 Hí­rek. 14.05 Az Operaház csillagai az Óbudai Társaskörben. 15.00 Híres előadóművészek felvételeiből. 16.00 Hírek. 16.05 Kapcsoljuk a 6-os stúdi­ót! 16.45 Zenekari muzsika. 17.30 Poggyász. 18.00 Hírek. 18.05 Ara­nyalbum. 19.05 Bartók Amerikában, 4. bef. 19.35 Csatajelenetek. 20.09 Hfrek. 20.14 Őszi naplemente (ism.). 20.29 Berlioz: Beatrix és Benedek. Vlgopera. 22.00 Hírek. 22.05 Fischer Annié zongorázik, kb. 22.58 Cseh muzsika. 24.00 Hírek. 0.05 Komoly­zenei zsákbamacska. SZEGED RÁDIÓ 9.00 Alföldi Tükör. Zenés riportmű­sor. A tartalomból: műsorismertetés, időjárásjelentés, útinform. 9.00 Hi­rek, tudósítások a Dél-Alföldről, or­szágos és helyi lapszemle. 9.30 Könyvajánlat. 9.40 Visszapillantó. Zsinatoló. 10.20 Fórum. 10.55 Hír­összefoglaló. 11.00 Műsorzárás. 13.00 Szovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30 Román nyelvű nemze­tiségi műsor. 16.00 Zenés szórakoz­tató magazin a szegedi 94,9 MHz-en. RÁDIÓ 88 a 100,2 MHz-en. Az adás ideje alatt hívható telefon­számok: 421-253,421-353. 17-től 22 óráig óránként hirek, sport, jelentés az időről, útinform. 17.05 Élő, telefo­nos kívánságműsor. A mikrofonnál Genscher. 20.05 Dj Gencsher. 22.05-02-ig Dj Tóth András. Zenei szerkesztők: Tóth András, Gencsher. MÉDIA 6 RÁDIÓ SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegy óráig a 100,2 MHz-en. Tel.: 325-202. Szerk. mv.: Szilágyi Judit. 5.00 Ötről hatra, reggeli zenés ébresztő névnapi kö­szöntővel, évfordulónaptárral, éb­resztő slágerlistával, népi kalendári­ummal. 6.00 Vegyes vágott. Infor­mációs százhúsz perc. Benne: 6.10 Mi történt a héten. 6.40 Lapozgató. 6.50 Piaci körkép. 7.10 Kulturális ajánlataink. 7.38 Sporthírek. 7.55 RTV-műsorajánlat. 8.00 Szeglet ­Délelőtti magazinműsor. Benne: 8.10 Ismerős hang. 8.20 Szomszédolás. 8.30 Telefonos játék. 8.50 Tárlatve­zetés. 9.10 A világ egy szeglete. 9.20 Poggyász. 930 Telefonos játék. 9.40 Illemtan. 9.50 Házi praktikák. 10.00 Lemezbemutató. MÉDIA 6, SZENTES Adásidő: 5-13 és 18-4)2 óráig a 95,7 MHz-en. Telefon és fax: 63/ 312­148. 5.15—12.15-ig és 18.15- 21.15­ig minden óra 15. percében hírek, időjárás, minden óra 20. percében helyi hírek, információk, program­ajánlat. 5.00 Mit csinál 5-től 7-ig? Mesélje el...! Zenés ébresztő. 5.55 Közlekedési információk. 6.20 Név­napi köszöntő, évfordulók. 6.30 Üzenj! 6.45 Programajánlat. 7.00 Sport. 7.30 Lapszemle. 8.30 Molár­show. 9.30 Banya-tanya. 10.30 Ma­gazin. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz-en, kábeltévén: Szentesen a 67,25 MHz­en, Csongrádon a 103 MHz-en. Az adás alatt hívható telefon: (63)315­482. 13.00 Hangoljon ránk! Gáspár András zenei összeállítása. 13.30 és óránként: helyi hírek, tudósítások, időjárás. 14.00 Szombat délután. Ma­gazin. Szerk.: Dienes László. Külön­leges gyájtemények. Fegyver és könyv. Állatvédők Egyesülete Szen­tesen. Száll a MÉH házról házra. Sok zene - minden korosztálynak. 1995. SZEPTEMBER 24„ VASÁRNAP NÉVNAP: GELLÉR MERCÉDESZ A Nap kel 5 óra 33 perckor, nyugszik 17 óra 39 perckor. A Hold kel 5 órg 9 perckor, nyugszik 17 óra 20 perckor. SZÁZHATVAN ÉVE hunyt el Vincenzo Bellini (1801-1835) olasz zeneszerző, operakomponista. Legnépszerűbb operái Az alvajáró, a Norma és a A puritánok. A délolasz népi dal­lamosságon alapuló muzsikája a világ operaszfnpadain ma is gyak­ran fölcsendülnek. HETVENÉVES Szekér Gyula (sz. 1925.) mérnök, a kémiai tudomány doktora, cím­zetes egyetemi tanár; 1954-től a Nehézipar Minisztérium csoport­főnöke, 1956-tól miniszterhelyet­tes, 1971-75 közt miniszter, 1975-80 közt miniszterelnök-he­lyettes. 1966-85 közt az MSZMP KB tagja. 0 magyar tv TV 1 7.20 Hagyd aludni a mamát és a pa­pát! - Fehér agyar. Kanadai rajzfilm­sorozat, 26/22. A nagy szemfény­vesztő. 7.50 „így szól az Úr!" 7.55 PC-ábécé. 8.30 Leporelló. Benne: 9.54 Lottósorsolás. 11.00 Unitárius istentisztelet. Templomavató isten­tisztelet közvetítése Barótról. Erdélv­ből, felvételről. 12.00 Déli harang­szó. 12.02 Képújság. 12.05 Idegenek idegenben. Angol dok.film-sorozat, 6/4. Levonulás a tornácról - Bronis­law Kaspar Malinowski. Bruce Da­kowski filmsorozata (ism.). 13.00 Topmodell. Brazil tévéfilmsorozat, 180/1-4. (ism.). 15.00 Delta. 15.25 Gyorssegély. 15.35 Örömhír. 16.00 Walt Disney bemutatja: - Csipet csa­pat. Amerikai rajzfilmsorozat. A bo­garas Neemand professzor (ism.) ­Donald defektet kap. Amerikai rajz­film (ism.). - Zorro. Amerikai film­sorozat, 69/57. Zorro és Cupido. 17.05 A láng. Angol-csehszlovák -szlovén filmsorozat, 6/6. A világ vége. 17.35 Első szerelem. Svéd filmsorozat, 6/6. 18.00 Kortárs Ma­gyar Galéria - Dunaszerdahely. 18.25 Szerencsekerék. 19.00 A Hét. 20.00 Vasárnapi vers. 20.15 A hónap filmje - Rocketeer. Amerikai film (1991.). 22.05 Földalatti-fesztivál. 22.45 Vízöntő. 23.30 Képújság. TV 2 7.35 Hol-mi? 8.00 Juli-suli, 117. 8.35 Gyerekeknek. Rajzfilmösszeállítás. 9.45 Mountain bike kerékpárverseny. 10.05 A magyar irodalom képes tör­ténete. Nemeskurty István sorozata, 21. Balassi nyomdokain. 10.30 A Biblia kincseiből vegyél, 12/4. Mó­zes és Áron - Ruth és Naomi - Haza­térés. 11.00 DVSC- Epona- Békés­csaba. Bajnoki labdarúgó mérkőzés. 13.00 Tévémagiszter. 14.00 Életjel. 14.40 Gyerekeknek. 15.10 Szívtipró gimi. Ausztrál tévéfilmsorozat, 65/7. 16.00 Magyarország- Ausztrália. Davis Kupa teniszmérkőzés. 18.05 Álljunk meg egy szóra! 18.20 Bay­watch. Amerikai tévéfilmsorozat. A trófea 2. 19.10 Esti mese. 19.30 Ze­ne-óra. 20.30 Elrabolt műkincsek, 7. Dunántúli kastélysorsok. 21.10 Góó­ól... 21.45 Telesport. Benne: - Forma I. Portugál Nagydíj. - Ritmikus Sportgimnasztika-vb. DUNA TV 8.05 Szerb ortodox egyházművészet. 8.50 Közép-Európa szülővárosai ­Bécs. 9.35 Popeye. 10.00 Sportké­pek. 12.00 Déli harangszó. 12.05 Fe­dezzük fel a világ csodáit! 12.35 Azok a csodálatos állatok - A zebra és a félszamár. 12.50 „... Gondoskod­ni kegyeskedjék..." 13.20 Expedíció. Az elfelejtett szigetek. 14.05 Ső­lyomszem. Amerikai ifjúsági filmso­rozat. 14.45 Tudományos show. 15.10 Szülőföldem. 16.20 Postabon­tás... 16.35 Emlékképek - Régi hír­adók. 16.50 Színházi élet. 17.20 Jel­képtár. 17.30 Delfi és barátai. 18.00 Heti hírmondó. 19.00 Verdi - Olasz filmsorozat. A siker. 20.00 12 olasz város - 12 olasz filmrendező. Vero­na, ahogy Mario Monicelli látja. 20.10 Zodiákus: A szűz. 20.40 A ze­ne arcai. 2130 Kellemes húsvéti ün­nepeket! Francia vígjáték. 20.20 Kö­zelképben az operatőr: Zsigmond Vilmos. 20.40 A folyó. Amerikai film. 23.05 John McLaughlin & Paco de Lucia. Német zenés film. 24.00 Federico Garcia Lorca: Gitár. HBO 8.00 Tapsi Hapsi és vendégei. 10.00 Hóbortos hétvége. Amerikai vígjá­ték. 11.30 Egymillió évvel ezelőtt. Amerikai kalandfilm. 13.00 Az ame­rikai film. 14.00 Falcon Crest. Ame­rikai sorozat. 14.50 Állati élet. 15.45 Oké, Néró! Olasz vígjáték. 1730 Az emberi szív térképe. Amerikai film. 19.20 Párbaj a városban. Amerikai film. 21.00 Dave. Amerikai vígjáték. 22.50 The Roling Stones. 23.20 A test melege. Amerikai akciófilm. VTVSZEGED 0.00 Képújság. 16.00 Puli TV sport­műsora. 20.00 Négyszemközt (ism.). 20.50 Divatbolyó (ism.). 21.15 Kép­újság. TELIN 6.00 Képújság. 7.05 és 17.05 Autó­mánia. 7.35 és 17.35 Szállodák és ét­termek kínálatai. 18.00 Medikémia Kupa döntő: Medikémia-Ziraat Bar­kasi. Férfi röplabdamérkőzés. 18.30 ITV Kérdőjel. 19.00 Szív TV. Gyer­mekmozi. 1930 Az élő test. A szív. 20.00 Pick Szeged-Győr. Férfi kézi­labdamérkőzés. 21.30 Húszdolláros komédia. Amerikai film. TKTV 1 8.00 ATV vasárnap (ism.). 12.00 TV Plusz. 18.00 Képújság. 18.30 TKTV Pénteki Magazin (ism.). 20.00 ATV vasárnap. TKTV 2 20.00 Szív TV SZŐREGIKÁBELTÉVÉ 19.00 Szív TV. Benne: 19.10 Gyer­mekmozi. 19.30 Az élő test, 5. 20.00 Csuka Mónika showja. 20.35 Kisma­mák magazinja. 21.00 Két város tör­ténete. Amerikai film. VÁSÁRHELYI TV 17.00 és 23.00 Képújság. 0 műhold EUROSPORT 8.30 Forma-1. 9.30 Forma-1 futam Portugáliából. 10.00 Forma-3000 EB-futam. 11.00 Tractorpulling. 12.00 Forma-1 nagydíj Portugáliá­ból. 12.30 Teherautó-verseny EB. 1330 Forma-1 futam Portugáliából. 16.00 Motoros-vb Argentínából. 19.30 Kerékpársport. 20.30 Tenisz Bázelből. 22.00 Forma-1 futam. 2330 Motoros-vb Argentínából. DSF 7.45 Csodálatos sportok. 9.30 A né­met boksz klasszikusai. 1030 Labda­rúgó takshow. 11.30 Túraautók kupá­ja. 13.30 Fogyatékosok magazinja. 14.00 Labdarúgás a világból. 14.30 Díjugrató ÉB. 1630 Ritmikus sport­gimnasztika. 18.30 Túraautók kupá­ja. 19.30 Gerolsteini atlétika. 20.15 Hoki Berlinből. 21.00 Olasz labdarú­gás. 21.45 Sportriport. 21.55 Labda­rúgó Bundesliga. 22.55 Amerikai fut­ball. 23.55 Bowling. SUPER CHANNEL 6.30 Hírmagazin. 7.00 Szigorúan üz­let. 8.00 Hfrek. 8.30 Üzleti élet. 9.00 Légi csata. 10.00 A XX. század. 11.00 Super-shop. 12.00 A McLa­ughlin csoport. 12.30 Európa 2000­ben. 13.00 Életmódmagazin. 13.30 Jazz. 14.00 Tenisz Davis Kupa. 15.00 Baseball. 16.00 Túrakocsi-baj­nokság. 18.00 Hírek. 18.30 Videodi­vat. 19.00 Tenisz Davis Kupa. 21.30 1TN hírvilág. 22.00 Tenisz Davis Kupa. 23.00 Golfbajnokság. 24.00 Tenisz Davis Kupa. 1.00 Jazz. SAT1 7.35 Gyermekeknek a bibliáról. 7.40 Rajzfilmek, ismétlések. 10.05 A sze­vasztopoli cigánylány. Amerikai film. 10.50 Mennydörgés Arizona felett. Amerikai western. 12.35 A vá­rosba kell mennem. Német film. 14.30 Megőrülök érted. Amerikai if­júsági film. 16.30 Észak és Dél. Amerikai film. 18.15 Szerencseke­rék. 19.00 Hirek. 19.15 Labdarúgás. 20.15 Anna Voss klánja. Német so­rozat. A válasz. 22.05 Talkshow a to­ronyban. 23.30 24 óra. Riporterek bevetésen. 24.00 így nézve. 0.05 Az utolsó esély. Amerikai film. 2.00 Észak és Dél. 3.40 Megőrülök érted. RTL 5.45 New Kids On The Block. Ame­rikai sorozat. 6.10 Bili és Ted őrült kalandjai. 7.05 Klasszikus rajzfil­mek. 7.15 Marsupilami. Rajzfilmso­rozat. 7.55 Goofy és Max. 8.20 Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. 8.35 Muppet-bébik. 9.00 V. R. Troo­pers. Am. sor. 9.25 Jó reggelt vasár­nap! 9.35 Disney-délelőtt. Aladdin. 10.05 Emerald Cove. Amerikai soro­zat. 10.10 Disney-délelőtt. 10.30 Já­ték. 10.35 Bonkers. 10.55 Vissza a múltba. Amerikai sci-fi-sorozat. Elv­is első dala. 11.50 Valami a mocsár­ból. Amerikai sorozat. 12.40 Ki itt a főnök? Am. sor. 13.10 Forma-1 fu­tam Portugáliából. 16.00 A futam legszebb pillanatai. 16.50 A csapat. Am. sor. Áz új hölgy. 17.45 A .Fia­tal Sasok,, - repülőezred. Sorozat. 18.45 Hírek. 19.10 Beszélgetés Mi­chael Schumacher Form-1 világbaj­nokkal. 20.15 Nincs pardon. Német vígjáték. 22.10 Spiegel TV. 22.50 Késő esti kiadás. 23.20 Éden. Eroti­kus sorozat. 23.50 Playboy. Magazin. 0.20 Donner napja. Éjszakai show. 0.55 Forma-1 futam. 2.55 Ismétlés. PRO 7 5.10 Négyöklű trió (ism.). 6.55 Rajz­filmek. 11.25 Utazás a tenger feneké­re. Amerikai scifi. 12.25 A vadon szabályai. Am. dokumentumfilm. 13.30 A hindu síremlék. Né­met-olasz-francia film. 15.30 Bolon­dos mézeshetek. Am. vígjáték. 17.25 A diagnózis: halál. Amerikai sorozat. 18.25 Babylon 5. Am. sci-fi sorozat. 19.20 Hypno. Hihetetlen show. 19.55 Híradó. 20.15 A Nap fényében. Am.-francia film. 22.35 A Palm Be­ach-i duó. Am. krimi. 23.30 A légy 2. - Új generáció születik. Am. akci­ófilm. 1.25 Kettő kettő ellen. Am. krimi. 3.35 Hírek. 3.45 A vadon sza­bályai. 0 rádió KOSSUTH Óránként: hírek, időjárás, útközben. 6.00 Vasárnapi újság. 8.24 Édes anyanyelvünk. 8.30 Énekeljük együtt! 8.40 Műsorszemle. 9.05 Vilá­góra. 9.54 Lottósorsolás. 10.05 Isten­tisztelet közvetítése. 11.05 Gondolat­jel. 12.00 Déli krónika. 12.20 Har­minc perc alatt a Föld körül. 13.05 Névjegy. 14.05 Szonda. 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.05 Dokumentum műsor. 16.10 Művészlemezek. 17.05 Dokumentum műsor. 18.00 Esti kró­nika. 18.20 A Magyar Rádió népi ze­nekarának felvételeiből. 19.05 Sport­világ. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Svéd Sándor operettfelvételei­ből. 20.05 Archívumok mélyéről. 21.05 Rádiószínház - Vércseh. 22.00 Késő esti krónika. 22.20 Philip Jones rézfúvós együttesének hangversenye. 24.00 Hfrek. Totó. URH: 8.00 Kör­zeti magazinok. 14.30 Eszperantó híradó. 18.20 Jegyzet. 18.30 Szlovák Figyelem!! Figyelem!! Újjá varázsolva jelentkezik az üllési Vigadó disco Nyitóbuli: szeptember 23-án, szombaton a belépőre ingyen ihatsz egy italt. 50%-os italárengedménnyel és sok-sok szeretettel várunk mindenkit DJ: Varga Csaba és a rendezőség. nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Ame­rika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI 6.00 Végre vasárnap. 8.05 Kőszegi­Szepesi játék. 8.20 Gólyamese. 9.00 Hirpercek. 9.10 Latin-amerikai klub. 10.00 A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 11.00 Hfrek. 11.07 Vasár­napi koktél. 12.00 Jó ebédhez szól a nóta. 13.00 Hírpercek. 13.10 Népek játékai. 14.00 Perszóna grata. 14.25 Sport - Közvetítés a Magyarország­Ausztrália tenisz Davis Kupa mérkő­zésről. 14.30 Keringő. 15.00 Hírek. 15.03 Fiala és Neuman Táskarádiója. 16.00 Poptarisznya. 17.00 Hirpercek. 18.30 Sportösszefoglaló. Totó. 20.00 Daráló. 20.30 Mindenütt zene. 21.00 Hirpercek. 21.10 A Rádió Dalszínhá­za. 22.44 Kurucnóták tárogatóra. 23.00 Hírek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Záróra. BARTÓK 6.00 Hírek. 6.03 Népszerű muzsika ­koránkelőknek. 8.00 Hírek. 8.05 Ed­gár Krapp Bach-műveket orgonál. 9.05 Operabérlet 6/3. 10.00 Hírek. 10.05 Uj Zenei Újság. 10.50 A Te­kergő együties felvételeiből. 11.05 Európa hangversenytermeiből. 12.38 A Magyar Rádió és Televízió ének­kara énekel. 13.00 Hangok és vissz­hangok. 13.10 Új kompaktlemeze­inkből. 14.00 Hirek. 14.05 Jubilate Deo. 15.00 Opera-művészlemezek. 16.00 Hírek. 16.05 Szalon. 17.00 Ro­mantikus zenekari muzsika. 18.00 Hirek. 18.05 Beszélgetések az egy­házzenéről. 19.00 Takács Klára ope­rafelvételeiből. 19.40 Hangverseny­különlegességek. 21.00 Lehel György magyar zeneszerzők műveit vezényli. 22.00 Hírek. 22.02 85 éves született Vas István. Trisztán. Dráma a legendák korából. 24.00 Hírek. 0.05 Világhírű zenekarok felvételei­ből. SZEGED RÁDIÓ 8.00 Vasárnapi magazin. A (ártalom­ból: műsorismertetés, hfrek, meteor, útinform, programajánlat. Élőszó. Zeneszótár. 9.55 Hírösszefoglaló. 10.00 Műsorzárás. 13.00 Szovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30 Ro­mán nyelvű nemzeliségi műsor. 16.00 Zenés szórakoztató magazin a szegedi 94,9 MHz-en. RÁDIÓ 88 a 100,2 MHz-en. Az adás ideje alatt hívható telefon­számok: 421-253, 421-353. I7-től 22 óráig óránként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. 17.05 Kívánság­műsor. A mikrofonnál Genscher. 18.05 Körkapcsolás a Csongrád me­gyei labdarúgó mérkőzésekről. Szerk. m.v.: Cs. Gát László. 22.05-02-ig Dj Maki. Zenei szer­kesztők: Tóth András, Gencsher, Molnár Sándor. MÉDIA 6 RÁDIÓ SZEGED Reggel öltől délelőtt tizenegy óráig a . 100,2 MHz-en. Tel.: 325-202. Szerk. mv.: Szilágyi Judit. 5.00 Ötről hatra, reggeli zenés ébresztő névnapi kö­szöntővel, évfordulónaptárral, éb­resztő slágerlistával, népi kalendári­ummal. 6.00 Vegyes vágott. Infor­mációs százhúsz perc. Benne: 6.10 Saláta. 6.40 Lapozgató. 6.50 Zenés játék. 7.10 Kulturális ajánlataink. 7.38 Tíz per-cent. Gazdasági maga­zin. 7.55 RTV-műsorajánlat. 8.00 Szeglet - Délelőtti magazinműsor. Benne: 8.10 Ismerős hang. 8.20 Vá­rostörténeti sorozat. 8.30 Telefonos' játék. 8.50 Sport. 9.10 Egyszer már mondtuk. 9.20 Pótkerék. 9.30 Játék mesével. 9.40 Orvosétlap. 9.50 Mik­roszkóp. 10.00 Slágerlista. MÉDIA 6, SZENTES Adásidő: 5-13 és 18-02 óráig a 95,7 MHz-en. Telefon és fax: 63/312-148. 5.15-12.15-ig és 18.15-21.15-ig minden óra 15. percében hírek, időjá­rás, minden óra 20. percében helyi hfrek. információk, programajánlat. 5.00 Mit csinál 5-től 7-ig? Mesélje el...! Zenés ébresztő. 5.55 Közleke­dési információk. 6.20 Névnapi kö­szöntő, évfordulók. 6.30 Üzenj! 6.45 Programajánlat. 7.00 Sport. 7.30 Lapszemle. 8.30 Molár-show. 9.30 Banya-tanya. 10.30 Magazin. RÁDIÓ SZENTES 13-18 óráig az URH 95,7 MHz-en. kábeltévén: Szentesen a 67,25 MHz­en, Csongrádon a 103 MHz-en. Az adás alatt hívható telefon: (63) 315-482.13.00 Hangoljon ránk! Gás­pár András zenei összeállítása. 13.30 és óránként: helyi hirek, tudósítások, időjárás. 15.00 Vasárnapi magazin. Szerk.: Besenyei Gábor. Vadászokat oktatnak Csongrádon. Madárpark Szentesen. Kinek üzlet a vadászat? Vadász voltam Afrikában. Sok zene - minden korosztálynak. DEUTSCHE WELLE ~ magyarul Cu ow 13.30_14.00 ^-xU-e^ a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hírek, nemzetközi lapszemle, Magyarország a német sajtó tükrében, az egyházak életéből, német nyelvlecke

Next

/
Oldalképek
Tartalom