Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-09 / 185. szám

6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1995. AUG. 9. • Hódít az aerobic és a testépítés Kis rekreációs körkép Hegedűs lmréné a kez­detekről: A sportszervezés szakos hallgatóink jelen van­nak szinte minden, a városi sportigazgatóság által szer­vezett sporteseményen, ezért támadt az az ötletünk, hogy a rekreáció szakos hallgató­ink is kaphatnának egy ko­moly feladatot - így készült el ez a felmérés. Kiss Gáhor: Ez a kimu­tatás akár kiindulópontként is tekinthető. Az eredményei inkább iránymutató jellegű­ek, támpontul szolgálhatnak egy esetleges későbbi, pon­tosabb tanulmány elkészíté­séhez. • Milyen a felmérésben szereplő objektumok ki­használtsága ? K. G.: Az iskolai torna­termek eléggé zsúfoltak. Délelőtt többnyire tornaórá­kat tartanak bennük, dél­utánra pedig a zömét kiadják szakosztályoknak, öntevé­keny szervezeteknek pl. ae­robicra, de azért még bizto­san lehet szabad felületet ta­lálni. A privát fitness-stúdi­ók kihasználtságában jelen­tős szerepet játszik az ár, ki­ki megtalálhatja a magának és pénztárcájának leginkább megfelelőt. Sportolásra al­Nagy fába vágta fejszéjét a Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola Testnevelési Tanszékének néhány ta­nára és hallgatói. Nevezettek nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint a Szeged területén fellelhető, a legkülönfélébb sportok űzésére alkalmas objektu­mok - szabadtéri sportpályák, iskolai tornatermek, fitness-stúdiók - és szolgáltatásaik felmérésére. Nos, az első, inkább tájékozódó jellegű tanulmány nem­régiben elkészült, ennek tapasztalatairól kérdeztem Hegedűs Imrénét és Kiss Gábort a JGYTF testne­velő tanárait. kalmas szabad felületet talán a lakótelepek játszóterein le­het legkönnyebb találni. (Apropó, privát-stúdiók: Némely stúdió szolgáltatása­inak tanulmányozása jóté­kony hatással lehet az egy­szerű halandó szókincsére is, még a legújabb kiadású lexikonokban sem található szóképződményekre bukkan­hatunk. Ilyenek pl. a protein­bár, vagy az igazán kellemes hangfekvésű bronzárium. Az elsőként említett hely látoga­tása leginkább a body-buil­derek számára javallott, akik a testépítéshez szükséges protein-mennyiséget itt tud­ják magukhoz venni, míg a bronzárium főleg a barnulni vágyó hölgyek/urak körében lesz népszerű. Az exkluzív szolgáltatást és környezetet meg kell fizetni: az éves bér­letek ára néhány stúdióban meghaladja a 40. 000 forin­tot is). K. G.: Sajnos gyerekci­pőben jár még Magyarorszá­gon a tömegsport ill. a rekre­áció. Testvérvárosunkban a rekreációs programokat is éppúgy kiadják mint a mozi, színház vagy más kulturális programokat. A szélesebb rétegek számára leginkább a tömegsport-rendezvényeken, futásokon való részvétel len­ne elérhető, esetleg a játszó­terek igénybevételét tudom még a költségkímélő lehető­ségek között említeni. • Mely sportágak a leg­népszerűbbek pillanat­nyilag ? H. I.-né : A testépítés és az aerobic. Ezt a két sport­ágat igen sok helyen űzik, ugyanakkor kaptunk néhány iskolából visszajelzéseket, mely szerint az utóbbi egy­két hónapban azért nem tud­tak sportfoglalkozást tarta­ni, mert nincs pénz a fel­ügyelő tanárok egyébként nem túl magas óradíjának kifizetésére. Egyébként né­hány helyen a felmérést vég­ző hallgatóink különös fo­gadtatásban részesültek. Me­gesett, hogy mindenféle tájé­koztatás nélkül egyszerűen elküldték őket... Biztosan volt mit takar­gatniuk az illetőknek... Ez utóbbi két téma, a pénztelen­ség és a titkolódzás is meg­érne egy misét, bár ezek tag­lalását már nem rekreációs­körkép, hanem inkább kór­kép címszó alatt lehetne el­végezni. A végére egy jó hír: a két testnevelő elmon­dása szerint ősszel lehet, hogy ismét - ezúttal már pontosabban, minden rész­letre kiterjedően - feltérké­pezik a városban található rekreációs lehetőségeket és érdeklődés esetén akár kiad­ványként is megjelentethető a begyújtott információ mennyiség. Várjuk a folyta­tást ! Beck Artúr • Pofonok a szolnoki diszkóban • „ Pogácsa " bedobta a törölközőt Lépcsőzik a bajnok és kupagyőztes Nusser Klemér má­sodedző, aki testneve­lő tanár az Újszegedi Gimnáziumban, ugyancsak megdolgoz­tatta az országos cí­meket halmozó Medi­kémia Szeged férfi röplahdacsapatát. Az erőgyűjtés és állóké­pesség nagy nevű tré­nere szinte félórán át vezényelte a középko­ri inkvizíciót megszé­gyenítő lépcsőgyakor­latait Hulmannéknak, akik zokszó nélkül vé­gezték a kitartást igénylő feladatokat. S antíg törölgettem izza­dó homlokomat a lá­tottaktól, Nyári Sán­dor vezető edzővel a lelátón beszélgettem. • Mester! Öröm nézni a fiúk akaraterejét, önbi­zalmát és kitartását. Ta­lán megmaradt a bajnok­csapata? - Igen. Mindenki játékra jelentkezett, pontosabban igazoltan hiányzik Jurij Mel­nicsuk. kiváló ukrán idegen­légiósunk, akinek - országa idegenrendészeti szervei mi­att - legalább három nap csúszása lesz. A múlt pén­tektől a mi játékosunk Szabó Kálmán, a sokszoros magyar válogatott, akit a Vasas Re­miábói igazoltunk. Takács Laci ugyan itt van, de Csi­szér doki pihenőt rendelt el számára a strandröplabdánál elszenvedett lábfejsérülés miatt. Megjelent Polgár Gá­bor is, aki egyúttal hozta magával a szerelését is, s kö­zölte, szögre akasztja azt a bizonyost... • Nyári úr! Mit szól eh­hez a hírhez? - Mélységesen sajnálom, hogy Polgár Gabi így dön­tött. Megdöbbentem és meg­lepett a bejelentésével, de ezzel együtt ha valakire, ak­kor „Pogácsára" nem harag­szom. Ami a legnagyobb veszteségünk a szakmai összegzésen túl, hogy ő már beépült a kezdő csapatba, de veszteség az öltöző hangula­tának is, hiszen ő emberileg is az egyik legkiválóbb spor­toló volt. őszintén, (gy már visszavonulónak vagy távo­zónak kijelenthetem, az egyik legkedvesebb játéko­som volt, akire emberileg és szakmailag mindig számíta­ni lehetett. Döntését tiszte­letben tartom. Telefonon csak édesany­ját sikerült elérnem, aki na­gyon sajnálja, hogy fia abba­hagyta ígéretes pályafutását, de közölte, hogy holnap a miértre személyesen Gábor adja meg a választ. Érdekes hfrt közölt a szombati Blikk című újság, miszerint Rácz László, a szegediek üdvöskéje, a baj­nokcsapat tagja Szolnokon egy éjszakai diszkóban konf­liktusba került a kidobósze­mélyzettel egy NB l-es sze­gedi kézilabdás. Dobos László társaságában. • Van-e valóságalapja az állításnak? - kérdez­tem Nyári Sándortól. - Egy kicsit fáraszt és zsibbaszt már, hogy Rácz Laciról rendhagyó eseteket hallani: mindig történik va­lami, ahol ő megjelenik. Azt hiszem, 28 éves fejjel Laci­nak már be kéne látni, hogy nem az a legfontosabb, hogy őt jópofa fiúnak tartsák, hi­szen ennél a csapatnál a szakmai mérce, a profi szemlélet komoly elvárás mindenkitől. Úgy látom, ő kicsit vonzza a problémákat. Természetesen arról, hogy a szegedi kézilabdás fiú mi­lyen konfliktusba keveredett Szolnokon, konkrét híreim nincsenek, de én Riczával nagyon röviden elbeszélget­tem, s mondtam neki. engem ez mindaddig nem érdekel, amíg ebből tengerikfgyó nagyságú ügy nem keletke­zik, vagy rendőrségi akta nem lesz belőle. Egyébként Ráczcal kapcsolatban a strandröplabda öt fordulójá­ban történt magatartási szo­kásairól számos negatívum is eljutott Szegedre... Bokor Béla Ábrahám Ferenc, a Tempósok vezetője minigolfozás közben. (Fotó: Karnok Csaba) Taxis sportnap a vidámparkban Nagy sikerrel zajlott le vasárnap az I. Szegedi Taxis Sport­nap, a vidámpark és a Csongrád Megyei Taxis Szövetség rende­zésében. Mihály Ferenc hivatalos megnyitója után a biliárdte­remben vette kezdetét a verseny. A biliárd és a bowling után még együtt volt a mezőny, de a darts végén a Rádió Taxinak si­került egy kis előnyre szert tennie. Ezt követően Bakai László és István Mihály a Kisbojtár és a Kiskakas csárda „ételművé­szei" ízletes ebéddel lakatták jól a résztvevőket. A minigolf előtt még nyílt volt a verseny, végül hatalmas küzdelemben a Rádió­sok vittek el a pálmát. Az 1. Szegedi Taxis Sportnap végeredménye: 1. Rádió Taxi 2. Volán Taxi 3. Gábriel Taxi 4. Tempó Taxi 5. Napfény Taxi. • A hétvégi, kisteleki sportnap keretén belül tartott labdarúgó tornál a házigazdák nyerték, mi­után a döntőben 2-l-re verték Csongrád csapalát. Bordány együttese a harmadik. Sándorfal­va pedig a negyedik helyezést ért el. A torna gólkirálya Virág Gábor (Kistelek), legjobb játé­kosa Bosánszky Mihály (Csong­rád), legjobb kapusa Kálmán Kassa-öjpest 0-1 (0-1) Kassán, labdarúgó UEFA Kupa előselejtező mérkőzésen az osztrák Schüttengruber já­tékvezető sípjelére, csupán 5 ezer néző előtt a következő összeállításban kezdtek a csa­patok - 1. FC Kosice: Ond­ruska - Weiss - Hipp, Hor­nyák - Bugár. Kozák, Král, Dina, Labant - Semenik, Gos­tic. Újpest: Szűcs - Füzesi ­Tomka, N'Doumbe (Sebők) ­Jenei. Turi, Bérczy. Szanyó, Szlezák - Tiefenbach (Bel­von), Egressy (Wukovics). Az újpesti lila-fehérek sokkal át­ütőbb játékkal lepték meg a kassaiakat, mint legutóbb a Megyeri úton Bács-Kiskun megye legjobb csapatát, az Akasztói Stadlert. Gólszerző: Tiefenbach (40.) További eredmények: Bu­karesti Dinamó-Szófiai Levsz­ki 0-1, Szumgájti Kapaz Gan­ja (azeri)-Bécsi Austria 0—4, Tiranai FC-Beer Sheva 0-1, Krajova-Minszk 0-0. • I. Videophone Vándorkupa Hazai siker Gábor (Bordány) lett. A leg­sportszerűbb csapat diját Csong­rád. a 11 -es rúgó versenyt Dé­kány Gábor (Kislelek) nyerte. • Törököt fogtak! Pick Szeged-Besiktas Isztambul a City-kupaban Tegnap délelőtt Bécsben tartották a nemzetközi kézi­labdakupák sorsolását, me­lyen - a City-kupúban - Sze­ged első számú kézilabda­csapata is érdekelt volt. Negyed egy tájban meg­csörrent a szerkeztőségi tele­fon és a sorsolásom ielenlévő Teimel Zoltán, a Pick Sze­ged képviselője megköny­nyebbülten mondta: - Szerencsére az első for­dulóban elkerültük az igazán nagy halakat, a Pick ellenfe­le a török Besiktas Isztambul lesz. • Hol és mikor kerül sor az első mérkőzésre ? . - Az első találkozó októ­ber 7-én (szombaton) 17 órakor Szegeden lesz, visz­szavágó egy hét múlva Isz­tambulban. • Jó lenne már ezen döntésre vinni a dolgot, Törökországban nehéz szokott lenni a vendég­csapatok élete... - A török kézilabda erejét ismerve nagyon bízom ben­ne, hogy nem lesz semmi probléma. (Beck) Tegnap 10 órát- ' népes kis küldöttség vette birtoká­ba a CSLSZ szegedi irodá­ját. Ebben az időpontban kezdődött ugyanis azoknak a labdarúgó-egyesületeknek a vitája a HVFC-vel, amelyek még a HLC-től igazoltak át játékosokat. Ebben érdekelt a Makó FC, a Kiskundorozs­Döntés: később ma, az SZVSE, a Szeged FC és a Sándorfalva csapata. Nos, döntés - búr eléggé elhúzódott a tárgyalás ­mégsem született. A CSLSZ - miután megtörtént az egyeztetés - jegyzőkönyvet vett fel, amit felküldött az MLSZ átigazolási bizottsá­gának, hogy ott foglaljanak állást. Remélhetőleg a hét végé­ig végleges döntés" születik, hiszen indul a bajnokság... • Atlétika Pesti és Bondor első helye A közelmúltban több helyütt is eredményesen sze­repeltek a Szeged TE gya­loglói. A Vranovban tartott viadalon a felnőtt női 5 km­en Pesti Mónika első, Balog Erika hatodik helyezést ért el. Ugyanitt Bondor Kriszti­na a 3 km-es ifjúsági me­zőnyben első, Lengyel Gá­bor a férfiak 15 km-es verse­nyén hetedik lett. A Ruskov­ban lebonyolított viadalon a felnőtt nők 3 km-es megmé­rettetésén Pesti Mónika az első, Balog Erika a hetedik helyen ért célba. Bondor Krisztina az ifjúsági nők 3 km-es versenyén első, a fel­nőtt férfi 5 km-es távon rajt­hoz álló Lengyel Gábor ki­lencedik lett. Edző: Balog István. A napokban a Rúzsai úton tartották a Csongrád megyei Kerékpáros Szövet­seg rendezésében a 9. Tisza Nagydíj nemzetközi kerék­páros versenyt. Az eredmények. 6 éven aluli fiúk: 1. Kakucs Bálint (Szeged). Általános iskolás, alsó tagozatos fiúk: 1. Szűcs Gyula (Orosháza). Altalános iskolás, alsó ta­gozatos lányok: 1. Tuska Ri­ta (Orosháza). Mountain bi­ke: 1. Takács Balázs. Általá­nos iskolás, felső tagozatos fiúk: 1. Gyepes Zsolt (Gyu­la). Általános iskolás, felső tagozatos lányok: 1. Tuska Ágnes (Orosháza). Mountain SZEGEJ) NAGYARUHAZ A KOMPLETT RT. NYEREMENYESŐ játékának 1995. augusxtus 7-én megtartott sorsolásán az alábbi sorszámok tulajdonosai nyertek: 31 644 kerti garnitúra 39 836 hűtő 20 993 kerékpár 31 712 5000 Ft-os fürdőruha-vásárlási utalvány 33 697 magnó 39 400 hűtőtáska 33 725 ventilátor 30 573 gumicsónak 35 671 gumimatrac 30 253 köntös és törölköző Gratulálunk a nyerteseknek! A nyereményeket a Szeged Nagyáruház emeletén Tóth Györgyné, kereskedelmi szervezőtől vehetik át a szerencsések. A • A hét végén a Szegedi Városi Tenisz Klub rendezé­sében az amatőrök versenyé­vel megkezdődött a 3. szege­di teniszfesztivál. Férfi egyéni: 1. Siska Jó­zsef (Makó), 2. Barsi László (Ásotthalom), 3. Farkas Ti­bor és Sánta László (mind­kettő Szeged). Férfi egyéni vigasz: 1. Mezei József (Szabadka), 2. Szűcs Roland (Makó), 3. Verbovszki Zsolt (Szeged) és Dehény Zsolt (Makó). Női egyéni: 1. Vincze Zsuzsanna (Szeged), 2. dr. Nagy Lívia (Szabad­ka), 3. dr. Szondi Ildikó (Szeged). Férfi páros: 1. Jámbor A.-Tóth L. (Sze­ged), 2. Farkas T.-Forgó Zs. (Szeged), 3. Balázs A.-Var­ga Gy. és Barsi L.-Sánta L. (mindannyian Szeged). Férfi páros vigasz: 1. Perényi Sz.-ifj. Perényi Sz. (Sze­ged), 2. dr. Ladányi Zs.­Kárpáti (Szeged), 3. Horváth I.-Horváth B. (Szeged). A szegedi teniszfesztivál fő eseménye csütörtökön Szegedi tenisz­fesztivál kezdődik, amikor is a legifj­abbaktól a felnőttekig min­den korcsoport részére or­szágos versenyre kerül sor a Kisstadionban. Különösen a 18 évesek mezőnye ígérke­zik erősnek, hiszen a szegedi teniszffigztivál egyike az év öt kiemelt versenyének mind a lányoknál, mind a fiúknál. A szegedi versenyzők várják a teniszbarátok érdeklődését, szurkolását! A szegedi teniszfesztivál támogatói: Városi Sportigaz­gatóság, Actív Tours, Cent­rum Áruház, Iskolák Sport­boltja, Lord Szeged Kft., Bella Italia. • Kerékpár A Tisza Nagydíjért bike: I. Kneifel Norbert (Gyula). Középiskolás fiúk: 1. Bihari Gábor (Szeged). Mountain bike: 1. Lipták At­tila (Szeged). Nők: 1. Ré­vész Erzsébet (Szeged). 18­30 éves férfiak: 1. Szabó At­tila (Szeged). Mountain bi­ke: 1. Urbán László (Sze­ged). 30-40 éves férfiak: 1. Révész Gábor (Szeged). 40­50 éves férfiak: 1. Nagy At­tila (Ausztrália). 50-60 éves férfiak: 1. Gémesi József (Szeged). 60 év feletti férfi­ak: 1. Müller Ferenc (Buda­pest). A verseny szponzorai a következő cégek voltak: Aranyhal étterem, Jazz kocs­ma, La-Flór vállalkozás, Délmagyarországi sört érté­kesítő kft., Csongrád megyei Pepsi kirendeltség, Schöller, Mérlegkészítő szövetkezet, Kereskedelmi és elektromos szövetkezet, valamint a mó­rahalmi polgármesteri hiva­tal. SZUPER ELŐ TELEFON BULI * SZÓRAKOZÁS * RANDEVÚ - TALÁLKOZÁS * kEGYSZERRE 14 TELEFONÁLÓVAL CSEVEGHETSZ Tomfort * műszaki bázis TÜZHELYCSERE, TÜZHELYCSERE. TŰZHELYCSERE HASZNALT VAGY UZEMKEPTELEN TŰZHELYÉT AZ ÚJ KÉSZÜLÉK ÁRÁBA BESZÁMÍTJUK gáz-, villany-, kerámialapos beépíthető vagy szabadon álló tűzhelyek, páraelszívók, mosogatógépek, hűtők Pelgrim elekthermax MÁRKAKERESKEDÉS A SZÁLLÍTÁS DÍJTALAN SZEGED TERÜLETÉN Szeged, Horválh Mihály u. 7. let.: 62/311-915 Fáklya mozinál HITELLEHETrtSfid HITELl FHFTrtsECL HtTELl .EHETŐSÉG.

Next

/
Oldalképek
Tartalom