Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-03 / 180. szám
CSÜTÖRTÖK 1995. AUG. 3. MAI DM HOROSZKÓP T KOS: Kicsit javul a helyzet, csökken az Önre nehezedő nyomás. Lehet, néhány kellemes meglepetésben is része lesz, anyagi téren vagy a magánéletében. V BIKA: Sok a dolga, úgy látszik, hogy összecsapnak feje felett a hullámok. Ettől ingerült lesz, de türtőztesse magát, ha sorba veszi teendőit, délutánra végez velük. "TT IKREK: Tegnapi naphoz hasonlóan ma is kitűnő alkalom nyílik a kapcsolatteremtésre. Ha még nem választott, azonnal lásson hozzá, ha igen, keresse fel az illetőt. Már váija. 69 RAK: Ha nincs semmi gondja, csinál magának. Elvállal munkatársa helyett egy kényes feladatot. A megoldáshoz kérjen tanácsot barátnőjétől. OROSZLÁN: Soha jobb alkalom az újrakezdéshez, illetve a kitűnő folytatásra. Tegye félre gyengeségeit, csinálja azt, amit igazán szerelne. Ettől sokkal jobban fogja érezni magát. UJ] SZŰZ: Egyik családtag_±_lja kérheti ma segítségét. Önnek nem kimondottan adakozó napja van, így konfliktushelyzet alakul ki, amit már megbánt, de nehéz helyrehozni. MÉRLEG: Néhány nehéz nap után csendes, nyugodt esemcnytelenség következik. A kedve jó még akkor is. ha nincs különsebh oka rá. Ha megőrzi kiegyensúlyozottságát, a jövő hét kedvezően alakul. ni SKORPIO: Soha nem gondolta volna, hogy az emberek komolyan ártani tudnak egymásnak. Hagyja abba a csodálkozást, legyen óvatos, vannak, akik ezzel foglalkoznak. NYILAS: Az aprósáX gok nem találják az időtöltés módját, pedig a szünidő hamar elillan, s aztán mások gondoskodnak „szórakozásukról". Este szervezzenek családi programot. ^ BAK: .Gyermekkora óta álmodozik arról, hogy megvalósíthassa szereplési vágyait. Most úgy tűnik, sikerül, nem is gondolta, hogy ilyen nehéz izgalmakkal teli világ ez. VÍZÖNTŐ: Egy jó lehetőséget szalasztott el. Mások már hajukat tépnék mérgükben, Ön ezzel szemben bölcs mosollyal tűri. Hiába, a nagyvonalúság fontos erénye. yn HALAK: úgy érzi, hogy minden feladatnak meg kell felelnie. Ennek érdekében aprólékosan, osztja be idejét. Azt azonban ne higgye, hogy testilelki erői kimeríthetetlenek. Gondoljon néha a pihenésre is. HÜTÖ-, MOSÓGÉP, TV, VIDEÓ szerviz ELEKTROMONT-UIX Bt. Helyszíni javítás, ingyenes kiszállás, garancia. 62/431-838 g*j£jf SZ & R ELEKTRONIK TV-, VIDEOSZERVIZ Televíziója, videója rossz, gyorsan, szakszerűen, garanciával javítjuk! Ingyenes kiszállás! A hirdetés felmutatója 10% kedvezményben részesül. NONSTOP HIBABEJELENTÉS Kukovecz Nana u. 21. T.: 477-909, 06-30-458-063 FELNI KFT. Szeged, Kossuth L. sgt. 113. Tel.: 62/473-740 • W 50 IFA • L 60 IFA • Barkas Multicar • ZUK • NYSA • Skoda Liaz • Robur • Avia • UAZ alkatrészek nagy választéka! PIK - PONT KFT. Szeged, Roosevelt tér 5. Tel.: 62/319-849. MOBILTELEFON BUTIK NOKIA, MOTOROLA, ERICSSON, BOSCH MOBILTELEFONOK, tartozékok, kiegészítők, bőrtokok. LÍZING, HELYSZÍNI ÜGYINTÉZÉSSEL PmárkaszervTzeink | • Videó-, televízió-, rádiójavítás, 24 órán belül. SZEGED, | . BARTÓK tér 5. Tel.: 326-333. •Hűtő-, klímaszerviz, -javítás, . 8 órán belül. Tel : 314-108. SZEGED, FEKETE SAS U. 28. • 1 I Háztartásigép-javítás, 4 órán belül. SZEGED, ATTILA U. 16. I Tel.: 311-928. SZUPER ELSZO 57 KFT. Mozi KORZO: Dobd fel magad! Színes, m. b. amerikai film. Kezdés:délután fél 4 és háromnegyed 6-kor; Miami rapszódia. Színes, amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. BELVÁROSI: Gyorsabb a halálnál. Színes, amerikai film. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi) Örökmozgó Szegedi Filmmúzeum: A remény rabjai. Szfnes, amerikai film. Kezdés: délután háromnegyed 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Elvarázsolt április. Színes, angol film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. KERT MOZI: Az éj színe. Színes, amerikai film. Kezdés: este 9 órakor. AUTÓSMOZI (BemHattyas utca): Lángoló jég. Szfnes, amerikai film. Kezdés: este 9 órakor. KISKŐRÖSSY HALÁSZCSÁRDA: Interjú a vámpírral. Szfnes, amerikai film. Kezdés: este 10 órakor. VÁSÁRHELY: Vírus. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: A préda. Szfnes, m. b. amerikai film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. ÉJSZAKAI: Mielőtt felkel a nap. Színes, amerikai film. Kezdés: este 10 órakor. CSONGRÁD: Szabadnapos baba. Szfnes, amerikai film. Kezdés: este 8 órakor. MAGYAR TV TV 1 5.30 Gazdatévé. 5.50 Határtól határig. 6.00 Nap-kelte. 9.00 TÍZ-ÓRAI. Benne: 9.05 Huckleberry Finn és barátai. Amerikai filmsorozat. 26/22. rész: Hé, Rómeó, merre vagy? (ism.). 9.30 TÍZÓRAI. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Ezüstkor. 10.50 Játék. 11.00 Hírek. 11.30 Derűs percek. 12.00 Déli harangszó. 14.05 SZÜNIDŐRE: Mesék hetedhét országból. Angol rajzfilmsorozat. Rip Van Winkle. - Dot. Ausztrál MŰSOR 11 filmsorozat. Dot és a csempészek (ism.). 15.30 Mit ér az ember, ha vidéki...? 15.45 Vujicsics Tihamár emlékfesztivál (ism.). 16.05 Kormányváró. 16.30 A kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat 170/162. rész. 17.05 Körző. 17.50 Palackposta. 18.15 Üzlet. 18.30 KÉPJÁTEK. Műveltségi vetélkedő. 19.00 Gyereksarok. 19.13 Múzsa. 19.30 Híradó. 20.03 Telesport. 20.15 Szomszédok. Teleregény, 216. fejezet. 20.50 Picasso kalandjai. Svéd film (1978.). 22.45 Felkínálom. 23.35 BBC-Híradó. 23.55 Képújság. TV 2 16.40 Képújság. 16.50 Repeta. Benne: 16.50 Rejtjelek. 13/6. rész: Feladatvégzés (ism.). 17.25 Szemünk fénye a gyermek. 12/5. rész: Mióta van iskola (ism.). 17.45 A Szentély pusztulása. 18.00 A körzeti stúdiók műsora. 18.50 Kriminális. 19.25 Kojak. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. Korzikai szél. 20.20 Egy kis Dél. Angol kisfilmsorozat. Arthur Penton. 20.50 Környezetünk hírei. 20.55 Ütköző. 21.45 Híradó. 22.00 Objektív. 22.35 Dante: Pokol. Nyolcadik ének. Angol filmetűd. 22.45 La Sept. Neptun-ünnep. Szovjet film (1986.) DUNA 8.00 Képes Krónika. 14.00 Lapozó. 14.15 Emlékképek - régi híradók. 14.30 Madách - Egy ember tragédiája. Magyar film. 15.50 Kapcsok. 16.45 Hubertus. 17.05 Héléne és a fiúk. Francia tévéfilmsorozat. 17.30 Pumukli kalandjai. 18.00 Híradó. 18.15 A fehér szoba. Kanadai film. 20.00 Váltó. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Az elképzelt Grúzia. A fiatal zeneszerző utazása. Grúz film. 22.55 Csoóri Sándor. A költőt bemutatja Görömbei András. 23.20 Ady Endre: A Tűz csiholója. HBO 16.30 Tapsi Hapsi és vendégei. 17.00 Alf. Amerikai vlgjátéksorozat. 17.30 Facérok. Amerikai vígjáték. 19.15 Falcon Crest. Amerikai sorozat. 20.00 Mozimánia. Amerikai dokumentumfilm. 21.05 Harag és dicsőség. Amerikai akciófilm. 22.40 Kánikulai délután. Amerikai film. 0.30 Forró kalandok. Amerikai erotikus film. VTV SZEGED 0.00 Képújság. 20.00 HTV30 film: Öregember és a kakas. Repülj madárka. A veréb is madár. Magyar vígjáték. 21.48 Képújság. TELIN 6-18.00 Képújság. 7.05, 17.05 Autómánia. 7.30, 17.30 Utazási irodák ajánlatai. 7.35, 17.35 Szállodák és éttermek kínálatai. 17.50 Komplex reklámjáték. 18.00 Nyitott Stúdió. 19.00 Szív TV: 19.10 Gyermekmozi. 19.30 Príma torna. 20.00 Különjárat. 20.30 Pénzvilág. 21.00 Orvos vagy hóhér? Amerikai film. TKTV 1 7.30 Képújság. 8.00 ATV csütörtök (ism.). 18.30 Képújság. 19.00 ATV csütörtök. TKTV 2 8.00 Szív TV (ism.). SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Szív Tv. Benne: 19.10 Gyermekmozi. 19.30 Príma torna. 20.00 Különjárat. 20.30 Pénzvilág. 21.00 Maximális erő. Amerikai film. MŰHOLD EUROSPORT 8.30 Olimpiai magazin. 9.00 Eurofun magazin. 9.30 Motorsportmagazin. 10.00 Forma-1 magazin. 10.30 Teniszmagazin. 11.00 Tenisz ATP. Közvetítés Kitzbühenlből. 19.30 Eurosoprt-hírek. 20.00 Superbike-vb. Közvetítés Spanyolországból. 21.00 Pankráció. 22.00 Testépítő-bajnokság Ausztriából. 23.00 Golfbajnokság Svédországból. 1.00 Eurosport-hírek. DSF 8.30 Játékok játéka. 9.00 Motorsport. 10.00 Labdarűgó-összefoglaló Hollandiából. 12.00 Ötös akció. 13.00 Csodálatos sportok. 15.00 Motorsport. 17.00 Ötös akció. 18.00 Labdarúgó mérkőzés a 3. helyért. Döntő közvetítés Hollandiából. 22.15 Vitorlázás. 22.55 Sportriport. 23.00 Labdarúgás a világból. 23.30 Gillette. Magazin. 24.00 Vitorlázás. 1.25 Ökölvívás. 2.20 Gilette magazin. SUPER CHANNEL 6.00 Hírek. 6.15 Piacgazdaság. 6.30 Üzleti bennfentes. 7.00 Mai témák. 9.00 Supershop. 10.00 Európai pénzkerék. 14.00 Amerikai pénzkerék. 17.30 Financial Times. 18.00 Mai témák. 19.00 Hírek. 19.30 Életmódmagazin. 20.00 X-press szórakozás. 20.30 Szociális témák. 21.30 Gazdasági magazin. 22.00 Hírek. 22.30 Jay Leno-show. 23.30 Talkshow. 24.00 Financial Times. 0.20 Piacgazdaság. 0.30 Hírek. 1.00 Életmódmagazin. 1.30 Jay Lenoshow. 2.30 Egyenesen előre! SAT 1 5.30 Németország ma reggel. 7.30 Reggeli a SAT 1gyel. 9.30 Jó formában. 10.00 Fantázia-sziget. Amerikai sorozat. 11.00 Chicago Hope kórház. Amerikai sorozat. 12.00 Dr. Kulani - A Sziget fia. Amerikai sorozat. Életre-halálra. 13.00 Falcon Crest. Amerikai sorozat. Változnak az idők. 14.00 Cagney és Lecey- Amerikai sorozat^ Rosszabbik igazság. 15.00 Űrszekerek. Amerikai sci-fi. Piponya Riginald. 16.00 Baywach. Amerikai sorozat. Veszélyes kalandok az aranyásók földjén 2. 17.00 Kockáztass! 17.30 Regionális műsorok. 18.00 Mindent vagy semmit. Vetélkedő. 19.00 Hírek/Sporthírek. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Wolf körzete. Krimisorozat. 22.10 Egyszerű hazugságok. Angol thriller. 0.25 Heten a szikla ellen. Amerikai film. 2.10 Sportelőkelőségek segítenek - a futball sztárjai jótékonykodnak. 2.40 Ismétlések. RTL 5.30 RTL-hírek. 5.35 Rajzfilmek. 7.00 Reggeli magazin. 7.35 Egymás közt. 8.05 Vészhelyzet. 9.00 Borzasztó kedves család. Amerikai sorozat. 9.30 Cheers bár. Amerikai sorozat. 10.00 Gazdag és szép. Amerikai sorozat. 10.30 Hétköznapjaink. Amerikai sorozat. 11.00 Forró nyeremény. Játék. 11.30 Családi párbaj. Játék. 12.00 Déli magazin. 12.30 A Springfield-sztori. Amerikai sorozat. 13.15 Kalifornia klán. Amerikai sorozat. 14.05 Gyilkosság a hobbija. Amerikai krimisorzat. 15.00 Ilona Christen. Beszélgetés. Izgalmas lakáshirdetés. 16.00 Hans Meiser. Beszélgetés. A kutya mindig ott van. 17.00 Játék. 17.30 Egymás közt. Sorozat. 18.00 Gazdag és szép. 18.30 Sztármagazin. 18.45 Híradó. 19.10 Robbanékony. Magazin. 19.40 Jó idők, rossz idők. Német sorozat. 20.15 A fogadós. Német színmű. 20.45 Corinna. Német sorozat. Családterápia. 21.15 Péter és Pál. Sorozat. 22.15 Baleseti sebészet. Német sorozat. Álmok. 23.15 Koschwitz-show. 24.00 RTL - Éjféli hírek. 0.30 Ismétlések. , PRO 7 5.15 Arabella Kiesbauer talkshowja. 6.05 Taff. 6.25 Gidget felügyelő. 7.10 Rózsaszín párduc. 7.35 Flintstone család. 8.00 Bonanza. 9.00 Mannix. Amerikai sorozat. 9.55 Roseanne. 10.25 Jönnek az idegenek! Amerikai sci-fi. 12.10 Szívtől szívig. Amerikai krimisorozat. Drága tapéta. 13.05 Rendőrnő. Amerikai sorozat. Bérgyilkos. 14.10 Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 15.00 San Francisco utcáin. Amerikai sorozat. 15.55 L. A. Law. Amerikai sorozat. Pofon telefonon. 16.55 Tiny Toon kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. 17.20 Dennis. Rajzfilmsor. 17.30 Rózaszín párduc. Rajzfilm. 17.55 Popeyw. Rajzfilmsor. 18.00 Flintstone család. Amerikai rajzfilmsor. 18.30 Alf. Amerikai sorozat. Halló, itt vagyok! 19.00 Roseanne. Amerikai sorozat. Mindennapi túzhelyejünk. 19.30 Taff. Napi magazin. 19.55 Hírek. 20.15 Babylon 5. Amerikai sci-fi. 22.05 Fehér fény. Kanadai krimi. 23.45 Mozimagazin. 0.15 Hírek. 0.25 Ismétlések. RÁDIÓ KOSSUTH PETŐFI Nótakedvelőknek. 13.00 Hírpercek. 13.10 HÁLÓ. 13.15 Örökzöld dallamok. 13.45 Kettőtől - ötig. 14.00 Kabarécsütörtök. 17.10 Háló. 17.15 Mágnes. 18.00 Észkerék. 18.30 Helykereső. 19.00 Hírek. 19.03 „Füst a víz felett..." 19.30 Jazz-Iista. 20.00 A Colosseum együttes összes lemeze 8/2. rész. 21.10 HÁLÓ. 21.15 Színejava. 22.15 Sok hűhó. 23.03 Sporthíradó. 23.10 HÁLÓ. 23.15 Korzó. 0.15 ÉJSZAKA. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. 6.00 Hírek. 6.45 Könyvjelző. 7.15 Kulturális lapszemle. 9.05 Pódium. 10.05 Rádiószínház. 11.07 Weber operáiból. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.19 Oboamúvészek felvételeiből. 14.05 Sütő András naplójegyzetei 4. rész. 14.44 Zenekari muzsika. 16.05 Giorgio Tozzi operaáriákat énekel. 16.33 A Budapesti Koncert fóvúszenekar játszik. 17.00 Muzsika - a folyóirat hangzó melléklete. 17.50 Népzenekutatók műhelyében. 18.05 Bodensee-Fesztivá 3/2. rész. 19.13 Zenei emlékcsillámok. 19.43 Régi Zenei Napok - 1995. 20.17 Jobb, mint otthon. 21.28 Muszorgszkij-Ravel: Egy kiállítás képei. 22.05 A zene üzenete. 22.20 Bach: amoll szólószonáta BWV. 1003. 22.44 Napjaink zenéje. 23.29 Fiók. 24.00 Hírek. SZEGED 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. Szerkesztő: Zanati Zsófia. A tartalomból: 5.55: Műsorismertetés, időjárás-jelentés és útinform. 6.00: Reggeli Kró4.30 Reggeli krónika. 4.30 Hírek. 4.40 Határok nélkül. 5.00 Krónika. 5.40 Falurádió. 6.00 Krónika. Sport. 7.30 Hírek. Időjárás. 8.00 Krónika. 8.30 Mindennapi tudomány. 8.40 Paragrafus Jogálom. 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05 Napközben (ÉLŐ). 11.05 Zenés játékokból. 11.35 Bethlen Miklós élete leírása magától (14. rész). 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? (ÉLŐ). 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Zsoltárok. 13.30 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.55 Első közlés. 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Cégér. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Életem. 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Összeállította: Nógrádi Gábor. 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Muzsikáló nagyvilág. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Adófőszerkesztői szabad sáv. 23.00 Hírek. 23.05 Lemezritkaságok. 24.00 Hírek. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 18.30 Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor Szegedről. 19.00 Román nyelvű nemzetiségi műsor Szegedről. 19.30 Német nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 20.00 Horvát nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 20.30 Szerb nyelvű nemzetiségi műsor Pécsről. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. Telin tv mai műsora: 18.00: Nyitott Stúdió. Családi szolgáltató magazin. Témáink: - Hogyan közlekedjünk híd nélkül? - A hőmennyiségmérők elszámolásáról A Szerencsejáték Rt. Szegeden Az idei gabonatermésünk - Komplex játéksorsolás. Telefon: 325-072, 325-181. nika (Kossuth). 6.15 Hogyan tovább?, csökkent a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cégek támogatása. 6.25: Lapszemle az országos lapokból. 6.45: Reggeli párbeszéd: Plusz 90%. Az ifjúsági bűnözésről. 7.00: Reggeli Krónika (Kossuth). 7.15: Lakat a gyulai Celladamlabor ajtaján. 7.25: Lapszemle az országos lapokból. 7.30: Hírek, tudósítások, lapszemle, körzeti időjárás-jelentés. 7.45: Szent Johanna a Gyulai Várszínházban. 8.00: Hírek, időjárás, útinform. 8.10: Magyarországi szlovák gyerekek a Tátrában. Néprajzi tábor Csongrádon. 9.00: Műsorzárás. 13.00-14.30: V materinskom jazyku. Regionális szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30-16.00: In limba materna. Regionális román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00-18.00: Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor A hét minden napján: 94,9 MHz RÁDIÓ 88 a 95,4 MHz-en 6.30-tól 8 óráig félóránként, 19-ig óránként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. Az adás ideje alatt hívható tel.:421-253, 421-353. 6.00 Jó reggelt Szeged! Lapszemle, naptár, horoszkóp, recept, piaci árak. Szerk. mv.: Vass Imre. 10.05 Napközben. Zenés információs műsor. Szerk.: Szatmári Katalin. 14.05 Kívánságműsor. 15.05 Dj: Maki. 17.05 „Hálót fon az est, a nagy barna pók..." Szerk. mv.: Szatmári Gábor. Zenei szerkesztők: Tóth András, Molnár Sándor, Tóth Viktória. DEUTSCHE WELLE Deutsche LJ ne Welle - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hfrek, nemzetközi lapszemle, gazdaság, politika és társadalom. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. Ez az óra lassan halad előre! Zenner olasz HIDEG-MELEG 1,5 m7m * e e átfolyású VIZORAK szerelvényekkel csak 2392 Ft+áfa Szeged, Moszkvai krt. 15. Tel.: 323-677/14 Nyitva: H-P 7.30-16.30 óráig, szo.: 7.30-11.30 óráig Amikor a vízár lassan csörgedezik! 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.10 Helykereső. 8.25 Rivaldafényben. 9.00 Hírpercek. 9.10 HÁLÓ. 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Vendégségben... 11.10 HÁLÓ. 11.52 Gordiusz plusz. 12.00 A k Szegeden a lap! IÉLMAGYARORSZÁG Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHI J. ATTILA, SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNYJÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, lapkiadó és Nyomdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: MICHAEL RZESNITZEK és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZPÁL nyomdavezető MÁRTA IRÉN hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281, titkárság: 4X1-320, olvasószolgálat: 401-400 (rax isi, sportrovat: 481-730, hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax: 481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged, Kálvária sgt- 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Etsedy Sarolta), a Délhír Rt (ügyvezető igazgató: Mizsei István) és a Délmagyarország KfL Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Űffl Előfizetési díj egy hónapra 530 Ft ISSN 0133-025X Mai lapszámunkat szerkesztette: Szávay István