Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-31 / 204. szám
"SÜTÖRTÖK 1995. AUG. 31. KOS: Nagy megnyug* vással tölti el, hogy az úton amelyen halad ott van On mellett kedvese. Mindenben számíthat rá,.s ez a legfontosabb. yr BIKA: Szeretne mielőbb végezni munkájával, mert izgalmas és kellemes esti program ígérkezik. A hamar munka ritkán jó, ne siessen túlzottan, hibázni fog! IKREK: A hónap vége úgy látszik egy periódus vége is, mindenképpen a nyár vége. Kicsit szomorkás hangulata lett ettől, de biztosan megfogja találni az ősz szépségeit is! H RAK: Valami nics rendben egészségével. Nem komoly, lehet, hogycsak pihenni kellene! Tegye azt, s újult erővel indulhat a következő feladatok elé. Sl OROSZLÁN: Attól. hogy vége a nyárnak, melankolikus hangulat fogja el. Szemrehányást tesz magának amiért nem élt a pihenés és üdülés lehetőségeivel igazán. SZŰZ: Összejövetel lehet baráti körben, s elfőnp gyászt néhány pohár italt. Hívjon taxit ne kockáztasson a saját és autóstársai érdekében. Lv, MERLEG: Kétbaike I 1 zes ma. Mindenhez amihez nyúl összetörik, megbánt embereket, pedig Önben nem a rossz szándék munkál. m SKORPIO: Rosszul alszik, s rosszul ébred. Kínozhatja fogfájás. A fogorvos ezen tud segíteni, de csak akkor, ha elmegy hozzá. A rossz közérzet más, azon Ön is segíthet. NYILAS: Végre sikeX resen hadakozott rossz kedvével, ön lett a győztes. Megkönnyebbülten tud mosolyogni újra. Rájött, hogy mégis szép az élet BAK: Ha elveszít valamilyen hivatalos okiratot, gondoskodjék a letiltásáról, mert vissza élhetnek vele. Amiért Ön nem képes rá, azért mások igen. VÍZÖNTŐ: Számotvet az elmúlt időszakkal. Nem tölti el megelégedettséggel a mérleg. Sokkal több pozitívumra lenne szükség, hogy az ember jól érezze magát. HALAK: Nagyon várja a hétvégét. Szeretne lustálkodni, olvasgatni, természetesen anélkül, hogy bármi kötelességének eleget kellene tennie. SZ & R ELEKTRONIK TV-, VIDEOSZERVIZ Televíziója, videója rossz, gyorsan, szakszerűen, garanciával javítjuk! Ingyenes kiszállás! A hirdetés felmutatója 10% kedvezményben részesül. NONSTOP HIBABEJELENTÉS Kukovecz Nana u. 21. T.: 477-909,06-30-458-063 - PONT KFT. Szeged, Roosevelt tér 5. Tel.: 62/319-849. MOBILTELEFON BUTIK NOKIA, MOTOROLA, ERICSSON, BOSCH MOBILTELEFONOK, tartozékok, kiegészítők, bőrtokok ŰZING, HELYSZÍNI ÜGYINTÉZÉSSEL HÜTÖ-, MOSÓGÉP, TV, VIDEÓ szerviz ELEKTROMONT-LUX Bt. Helyszíni javítás, ingyenes kiszállás, garancia. 62/431-838 SX)5 I^Elsálacli pótlek - vásárlói jogon! Ú A Magyar Suzuki családi kedvezménye: (62) 321-444 $ több gyerekre több kedvezmény! ^JfL. ij. Újdonság: 2 légzsák a Suzukiban! ^^jjj^^^RBBMBMB^^™ u Extrás ajánlat: IHMBV^ Dl Suzuki Swift Sedan EXCEED! ^ Szeged, Hajnóczy u. 15. Szeged, Hajnóczy u. 15. • Mozi • MAGYAR TV KORZÓ: Mindörökké Batman. Színes, amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. BELVÁROSI: Mindörökké Batman. Szfnes, amerikai film. Kezdés: délután 3, negyed 6 és este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi) Örökmozgó - Szegedi Filmmúzeum: Mieló'tt felkel a nap... Szfnes, amerikai film. Kezdés: háromnegyed 6 és este 8 órakor. BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Aludj csak, én álmodom. Szines, szfnes, m. b. amerikai film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 tkor. FRT MOZI: Junior. Szf. m. b. amerikai vígjáték, dés: este 9 órakor. FÓSMOZI (Bemtyas utca): Csillagkapu. g, amerikai film. Kez9 órakor. 31 RÖSSY HALÁSZ• :A: Rendó'rakadétnia ra,. ában. Szfnes, ameri^-y6ték. Kezdés: este 10 TV 1 r .ARHELY: Mindörökké Őatman. Amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: Az élet mindig drága. Szfnes, m. b. amerikai film. Kezdés: délután 6, és este 8 órakor. ÉJSZAKAI: Kalifornia - A halál nem utazik egyedül. Szfnes, amerikai film. Kezdés: este 10 órakor. CSONGRÁD: Gyújtóhatás. Szfnes. amerikai akciófilm. Kezdés: este 8 órakor. 5.30 Gazdatévé. 5.50 Határtól határig. 6.00 Napkelte. 9.00 TÍZÓRAI. 9.05 Fekete Villám. Kanadai filmsorozat. A veszélyes ügyfél. 9.30 TÍZÓRAI. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Ezüstkor. 10.50 Játék. 11.00 Hfrek. 11.30 Derűs percek. 12.00 Déli harangszó. 14.45 SZÜNIDŐRE: - Pöttöm kalandok. Amerikai rajzfilmsorozat, 13/13. Szerencsekerék. - A Gemini-faktor. Angol ifjúsági filmsorozat, 6/6. Égi háború (ism.). 15.30 Mit ér az ember, ha vidéki...? 15.45 Népzenei összeállítás. 16.00 Hfrek. 16.05 Kormányváró. 16.30 Liszt Ferenc. Magyar-német- olasz-francia-angol tévéfilmsorozat, 16/7. A világcsavargó (ism.). 17.05 Körző. 17.50 Palackposta. 18.15 Üzlet. 18.30 KÉPJÁTÉK. 19.00 Gyereksarok. 19.13 Múzsa. 19.30 Híradó. 20.03 Telesport. 20.15 Szomszédok, 218. 20.50 Extázis 7-tól 10-ig. Magyar film. (FF!). 22.15 Góóól... 22.50 Hitel. Világ, sflldium. 23.40 BBC-hfradó. 24.00 Képújság. TV 2 16.15 Képújság. 16.25 Kuckó. 16.50 Boróka dzsungel. Angol rajzfilmsorozat. Olajozottan működő gépezet. 17.00 Csízió. 17.05 Repeta. Benne: 17.05 Rejtjelek, 1310. Szabadság (ism.). 17.35 Szemünk fénye a gyermek, 12/9. A gyerekfilm kialakulása és térhódítása (ism.). 18.00 A körzeti stúdiók műsora. 18.50 Kriminális. 19.25 Kojak. Amerikai bűnügyi tévéfilmsorozat. Túlhevített indulatok. 20.20 Egy kis Dél. Angol kisfilmsorozat. Lovak, sör, szünidő. 20.50 Környezetünk hírei. 20.55 Ütköző. 21.45 Híradó. 22.00 Objektív. 22.35 Vérvonal. Magyar-spanyol-portugál- lengyel film. 0.15 Dante: Pokol. Tizenkettedik ének. Angol filmetűd. DUNA 8.00 Képes krónika. 14.00 Lapozó. 14.15 Emlékképek - régi hfradók. 14.30 Az álompáros. Makrancos hölgy. Magyar filmvígjáték. 15.45 Kapcsok. 16.40 Horgásztanya. Horgász magazin. 17.00 Heléne és a fiúk. Francia ifjúsági filmsorozat. 17.30 A csodakörhinta. 17.55 Műsorismertetés. 18.00 Híradó. 18.15 Nyugaton a helyzet változatlan. Amerikai film. 20.00 Váltó. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Híradó. 21.15 Az elképzelt Grúzia. Kék hegyek, avagy egy hihetetlen történet. Grúz film. 22.45 Látogatás llosvai Varga István festőművésznél. Portréfilm. 23.10 Farkas Árpád: A szivárgásban. HBO 16.30 Tapsi Hapsi és vendégei. Taz-mánia. 17.00 Alf. Amerikai vfgjátéksorozat. 17.30 Az ifjú Einstein. Amerikai vígjáték. 19.05 Falcon Crest. Amerikai sorozat. Szeretet, bizalom, megértés. 20.00 Szigorúan piszkos ügynök. Amerikai játékfilm. 21.35 Szemtelennek áll a világ. Amerikai film. 23.15 Egy nulladik típusú találkozás. Amerikai film. 1.05 Forró kalandok. Amerikai sorozat. VTVSZEGED 0.00 Képújság. 18.00 Kisfilm: Felvágós nyuszi. Rajzfilm (ism.). 18.18 Zene. 20.10 Patetta (ism.). 21.00 Eszkimó asszony fázik. Magyar dráma (ism.). 23.00 Képújság. TELIN 6.00-18.00 Képújság. 7.05 és 17.05 Autómánia. 7.35 és 17.35 Szállodák és éttermek kínálatai. 18.00 Nyitott Stúdió. 19.00 Szív TV. Benne: 19.10 Gyermekmozi. 19.30 Prfma torna. 20.00 Különjárat. 20.30 Pénzvilág. 21.00 Míg a halál el nem választ. Amerikai film. TKTV 1 7.30 Képújság. 8.00 ATV csütörtök (ism.). 18.30 Képújság. 19.00 ATV csütörtök. TKTV 2 8.00 Szív TV (ism.). SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Szfv Tv. Benne: 19.10 Gyermekmozi. 19.30 Prfma torna. 19.45 Hungária sztori 2. rész. 20.00 Különjárat. 20.30 Pénzvilág. 21.00 Nindzsa sárkányok. VÁSÁRHELYI TELEVÍZIÓ 17.00 Képújság. 18.00 Magazin. 19.00 Szfv Tv 2. 23.00 Képújság. MŰHOLD EUROSPORT 8.30 Lovaglás. 9.30 Tánc. 10.30 Úszó EB Bécsből. 11.30 Teherautószörnyek. 12.00 Motoros magazin. 12.30 Forma-1. Magazin. 13.00 Póló. 14.00 Snooker/Biliárd. 15.30 Eurofun - magazin. 16.00 Úszó EB Bécsből. 16.30 Vízisí EB. 17.30 Triatlon. 18.30 Ralikrossz EB. 19.30 Eurosport-hfrek. 20.00 Testépítés. 21.00 Pankráció. 22.00 Terepjárók. 23.00 Vontató Európakupa. 24.00 Golf. DSF 6.00 Tenisz. 9.00 Motorsport. 10.00 Tenisz - US Open. MŰSOR 15 10.00 Tenisz. 11.30 Labdarúgás a világból. 12.00 Tenisz US Open. 13.30 A nagyvilág sportja. 14.45 Lovagló EB Luxemberugból. 15.45 Csodálatos sportok. 16.00 Tenisz US Open. 22.55 Sportriport. 23.00 Lovagló EB Luxemburgból. 24.00 Labdarúgás a világból. 0.30 Gillette - magazin. 1.15 A sport klasszikusai. SUPER CHANNEL 6.00 Hfrek. 6.15 Piacgazdaság. 6.30 Üzleti bennfentes. 7.00 Mai témák. 9.00 Supershop. 10.00 Európai pénzkerék. 14.00 Amerikai pénzkerék. 17.30 Financial Times. 18.00 Mai témák 19.00 Hfrek. 19.30 Életmódmagazin. 20.00 X-press szórakozás. 20.30 Hírmagazin. 21.30 Gazdasági magazin. 22.00 Hfrek. 22.30 Jay Leno-show. 23.30 Talkshow. 24.00 Financial Times. 0.20 Piacgazdaság. 0.30 Hfrek. 1.00 Életmódmagazin. I.30 Jay Leno-show. 2.30 Egyenesen előre! SAT1 5.30 Németország ma reggel. 7.30 Reggeli a SAT 1-gyel. 9.30 Jó formában. 10.00 Fantázia-sziget. Amerikai sorozat. II.00 Chicago Hope kórház. Amerikai sorozat. 12.00 Dr. Kulani - Igaz szerelem vagy szerencsés tvéedés? Amerikai sorozat. 13.00 Falcon Crest. Amerikai sorozat. Aki utoljára nevet. 14.00 Cagney és Lacey. Amerikai sorozat. 15.00 Űrszekerek. Amerikai sci-fi. Út a bizonytalanba. 16.00 Baywach. Amerikai sorozat. Hobie és az óriás. 17.00 Kockáztass! 17.30 Regionális műsorok. 18.00 Mindent vagy semmit. Vetélkedő. 19.00 Hírek/Sporthírek. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Wolf körzete. A tolvaj. 21.15 A gonosz dzsungelében. Amerikai tévéfilm. 0.25 Tűzgolyó. Amerikai vígjáték. 2.05 Ismétlések. RTL 5.30 RTL-hfrek. 5.35 Rajzfilmek. 7.00 Reggeli magazin. 7.35 Egymás közt. 8.05 Vészhelyzet. 9.00 Borzasztó kedves család. Amerikai sorozat. 9.30 Cheers bár. Amerikai sorozat. 10.00 Gazdag és szép. Amerikai sorozat. 10.30 Hétköznapjaink. Amerikai sorozat. 11.00 Forró nyeremény. Játék. 11.30 Családi párbaj. Játék. 12.00 Déli magazin. 12.30 A Springfield-sztori. Amerikai sorozat. 13.15 Kalifornia klán. Amerikai sorozat. 14.05 Gyilkosság a hobbija. Amerikai krimisorozat. 15.00 Ilona Christen. Beszélgetés. A gyengébb nem a férfiak szemével. 16.00 Hans Meiser. Beszélgetés. Az iskolapadból a divatbemutatóra. 17.00 Játék. 17.30 Egymás közt. Sorozat. 18.00 Gazdag és szép. 18.30 Sztármagazin. 18.45 Híradó. 19.10 Robbanékony. Magazin. 19.40 Jó idők, rossz idők. Német sorozat. 20.15 A fogadós. Német sorozat. 20.45 Corinna. Német sorozat. 21.15 Péter és Pál. Sorozat. 22.15 Baleseti sebészet. Német sorozat. Csalóka csend. 23.15 Koschwitz-show. 24.00 RTL - Éjféli hírek. 0.30 Ismétlések. PRO 7 4.50 Ismétlések. 5.35 Arabella Kiesbauer talkshowja. 6.30 Taff. 6.50 Gadget felügyelő. 7.10 Tiny Toon kalandjai. 7.35 Rózsaszín párduc. 8.05 Flintstone család. 8.35 Mannix. Amerikai sorozat. 9.30 Alf. 10.00 Roseanne. 10.30 Ha unod az életed. Angol vígjáték. 12.15 Szívtől szívig. Amerikai krimisorozat. 13.10 Rendőrnő. Amerikai sorozat. A szerelem a halált is legyőzi. 14.10 Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 15.10 San Francisco utcáin. Amerikai sorozat. A rámenős. 16.10 Dennis. 16.35 Tom és Jerry Kids. 17.00 Tiny Toon kalandjai. Amerikai rajzfilmsorozat. 17.25 Rózsaszín párduc. Rajzfilm. 17.55 Flintstone család. Amerikai rajzfilmsor. 18.25 Alf. Amerikai sorozat. Adósság. 19.00 Roseanne. Amerikai sorozat. Szerelem és szenvedély. 19.30 Taff - Napi magazin. 19.55 Hírek. 20.15 Valkenvania. 22.00 Renegát. Amerikai akciósorozat. 23.40 Mozimagazin. 0.10 Hfrek. 0.20 Ismétlések. RÁDIÓ KOSSUTH Óránként hírek, időjárás, útközben. 4.30 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsorszemle. 8.30 Mindennapi tudomány. 8.40 Paragrafus - Jogálom. 8.50 Gyorsfénykép a kultúráról. 9.05 Napközben. 11.05 A 42. utca - Részietek Warren zenés játékából. 11.35 Orbán lelke, 5. 12.00 Déli krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Motetták. 13.30 Tanúim lesztek! 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.55 Első közlés. 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Cégér. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 A Kingís Singers nyomdokain. 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.00 Esti krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hfrek 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.39 az égbe bál van, minden este bál van..." 20.05 Hagyományápolók. 20.30 Határok nélkül. 21.05 Muzsikáló nagyvilág. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Adófőszerkesztői szabad sáv (ism.). 23.05 Egy énekes több szerep. URH: 6.55 Körzeti információs magazinok. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI BARTÓK az országos lapokból. 6.30 Hírek, tudósítások, meteor, porgramajánlat, lapszemle. 6.45 Reggeli párbeszéd. Pedagógus képviselet. 7.00 Reggeli krónika. 7.15 Energetikai konferencia. 7.25 Lapszemle az országos lapokból. 7.30 Hfrek, tudósítások, lapszemle, körzeti időjárásjelentés. 7.45 Évadnyitó a Jókai Színházban. 8.00 Hfrek, időjárásjelentés, útinform. 8.15 Mesterkurzus. 8.30 Pop-mix. 8.55 Hírösszefoglaló. 9.00 műsorzárás. 13.00 Regionális szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 14.30 Román nyelvű nemzetiségi műsor. 16.00 Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor a szegedi 94,9 MH-zen. RÁDIÓ 88 a 95,4 MHz-en Reggel 6.30-tól 8.00 óráig félóránként; 8-tól 21 óráig óránként hírek, sport, jelentés az időről, útinform. Az adás ideje alatt hívható telefonszámok: 421-253, 421-353. 6.00 Jó reggelt Szeged! Lapszemle, naptár, horoszkóp, recept, piaci árak. 10.00 Jelentés a Marsról. 14.05 Kívánságműsor. 15.05 Dj Maki. 17.05 Migrén és egyéb agyrémségek. 21.05 Műfajtalanul. Papp Zoltán műsora. Zenei szerkesztők: Tóth András, Papp Zoltán, Molnár Sándor. MÉDIA 6 RÁDIÓ SZEGED Reggel öttől délelőtt tizenegy óráig a 100,2 MHz-en 5.00 Ötről hatra, reggeli zenés ébresztő névnapi köszöntővel, évfordulónaptárral, ébresztő slágerlistával, népi kalendáriummal. 6.00 Vegyes vágott: információs százhúsz perc. Benne: 6.10 Közéleti blokk. 6.40 Lapozgató Szerdahelyi Zoltánnal. 6.50 Hatodik-e a kultúra nálunk. 7.10 Kulturális ajánlataink: az IH őszi programja. 7.38 Sporthírek. 7.45 Öt per-cent. Gazdasági magazin. 7.55 RTV-műsorajánlat. 8.00 Szeglet, délelőtti magazinműsor. Benne: 8.10 Ismerős hang. 8.20 Drogambulancia. 8.40 Útvesztő. 8.50 Telefonos játék. 9.10 Fogyasztóvédelem. 9.20 Népi mesterségek. 9.35 Apróhirdetések. 9.45 Egy test, két lélek (várandós kismamáknak). 10.00 A szépség ára. DEUTSCHE WELLE s— Deutsche Cf o^Welle - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornáján. Hfrek, nemzetközi lapszemle, gazdaság, politika és társadalom. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és pénteken 19.30. ]7*Hm Telin TV I^r mai műsora: 18.00 NYITOTT STÚDIÓ. Szegedi vatikáni nagykövetünk. Társasházat építeni öröm? Jó a csend a házban. Jó a csend a Virágban?... Hogyan védjük értékeinket? Lakóközösségek figyelmébe. A Sz-ÜD üdítők. T.: 325-072, 325-181. Mindenkit vár a SZEGEDI ÁLLATKERT; a Yadaspark. Szeged, kálvária sgt) Nyitva: mindennap 9-19 óráig. 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reggeli csúcs. 7.45 Sportreggel. 8.10 Helykereső. 8.25 Rivaldafényben. 9.00 Hfrpercek. 9.15 Sok hűhó (ism.). 10.00 Nyári kívánságok. 11.00 Hírek. 11.52 Gordiusz plusz. 12.00 Nótakedvelőknek. 13.00 Hírpefcek. 13.15 Örökzöld dallamok. 14.00 Kettőtől ötig - Kabarécsütörtök. 17.00 Htrpercek. 17.15 Mágnes. 18.00 Észkerék. 18.30 Hely kereső. 19.00 Hfrek. 19.03 „Füst a víz felett..." 19.30 Jazzlista. 20.00 A Colosseum együttes összes lemeze, 6. 21.00 Hfrpercek. 21.15 Szine-java. 22.15 Sok hűhó. 23.00 Hfrek. 23.03 Sporthíradó. 23.15 Korzó. AKCiÖ! Pulykavásár 10% kedvezménnyel Minden hét végén akció! Szeged, Debreceni u. 1611. Ny.: H-P.: 6-20 óráig. Szo.: 6-14 óráig. V.: 7-12 óráig. BETONACELÁRUSfTÁS! átmérő l()-es 72 Ft/kg+áfa átmérő 12-es 72 Kt/kg+áfa 6 fm-es szálakban Épületkezelő és Fenntartó Kft. Telep: Szeged. Fonógyári út 24. 62/421-875 Rendelésfelvétel: Szeged. Kossuth L. sgt. 2.1. Tel.: 62/481-580 SZUPER EL0 TELEFON BULI * SZÓRAKOZÁS * RAHDEUÜ * TALÁLKOZÁS .EGYSZERRE 14 TELEFONÁLÓVAL CSEVEGHETSZ 6.00 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hfrek. 10.05 Rádiószínház - Vér és Virághab (ism.). 11.09 Zenekari muzsika. 12.00 Hírek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.04 II. Koppenhágai Kórusfesztivál, 1994. 13.33 111. A Pécsi Vasutas Koncert. 14.00 Hfrek. 14.05 Levelek Aprilkának, 4. bef. 14.41 Muzsikáló magyar vers. 15.01 Zenekari muzsika. 16.00 Hírek. 16.05 Olasz nő Algirban. 17.00 Muzsika - a folyóirat hangzó melléklete. 17.50 Népzenekutatók műhelyében. 18.00 Hfrek. 18.05 Kamarazene. 19.00 Barátságos bölcsességek. 19.30 Luzerni Fesztivál, kb. 21.10 Régi fúvószene. 21.30 Operaegyüttesek magyar énekesek előadásában.22.00 Hírek. 22.05 A zene üzenete, 36. 22.20 Bach: D-dúr szvit No.4. 22.48 Napjaink zenéje. 23.30 Schola vita. 24.00 Hfrek. SZEGED RÁDIÓ 5.55 Alföldi Hírmondó. Zenés műsor. Szerk.: Lang János. A tartalomból: 5.55 Műsorismertetés, időjárásjelentés, útinform. 6.00 Reggli Krónika. 6.15 Ki a felelős a munkahelyi balesetekért. 6.25 Lapszemle Szegeden a lap! LMAGYARORSZÁG Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: RÉTHI J. ATTILA, SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNYJÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Rovatvezetők: KISIMRE FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság), PANEK SÁNDOR (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó és Ny omdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: MICHAEL RZESN1TZEK és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügy i igazgató: BELLAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: HOCZ PÁL nyomdavezető MÁRTA IRÉN hirdetési vezető LESTÁR LÁSZLÓ terjesztési vezető NYERGES ZSOLT technikai vezető Szerkesztőség és kiadó: 6741) Szeged. Stefánia 10., Sajtóház. Telefon: 481-281. titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460 {fax is}, sportrovat: 481-730, hirdetéstitkárság: 311-819, hirdetésfelvétel: 318-999, 320-239 Fax:481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Fax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: (íyimesiné dr. F.tsedy Sarolta I, a Délhír Rt. lügyvezeto igazgató: Mizsei István) és a Délmagyarország Kft. Klőfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra 530 Ft. ISSN 0133-025X DM Mai lapszámunkat szerkesztette: Sandi István