Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)

1995-08-19 / 194. szám

20 RÖVIDEN DÉLMAQYARORSZÁQ SZOMBAT, 1995. AUG. 19. • Szombat éjszakai történet Fehérneműben - a Bounty teraszán Ha a meteorológusoknak hinni lehet, szombaton késő este néhány feltűnően jó alakú hölgynek és úrnak bizonyosan me­lege lesz... Természetesen azokra a manökenekre gondolunk, akik vállalták, hogy a Bounty Pub teraszára megálmodott fürdőruha- és fehérnemű-bemutatón szemrevaló szerelésük­kel és kecses mozgásukkal is szórakoztatják az érdeklődőket. A látványosnak ígérkező divatshow 22 órakor kezdődik. Makói tárlat A Makói Művésztelep Ki­állítása nyflik meg augusztus 20-án délután 6 órakor a Jó­zsef Attila Múzeumban. A hagyományosan megrende­zendő rangos tárlatot dr. Dö­mötör János nyugalmazott múzeumigazgató adja át a publikumnak. A kiállító mű­vészek névsora a következő: Antal Imre (Gyimesfelső­lok). Fekete Miklós (Sze­Cúnszavak CSŐSZERELŐ: Terményőrök véredény­hálózatának javításával foglalkozó személy. JUHÉJ! (angol, fon.): Amerikai rajzfilmek­ben gyakori fölkiáltás; magyarul: „Birkabőr!" KÖRMÖNFONT: Ujjvégi szarukinövésre csalárd módon fölhe­lyezett angol pénz. ÖRDÖNGÖS: Lép­kedés közben kongó hangot hallató, véd­őszolgálatra beosztott fegyveres. NAGYOT HALL: A londoni Albert Hall szomszédságában talál­ható koncertterem, ahol minden zeneművet fortissimóban játsza­nak el. I kép­zettség. Egy hét alatt meg­szerzi, két részletben fizeti. KOTK Kft. 62/323-959. (x) ged), Földessy Péter (Mun­kács), Gyurkovics Hunor (Szabadka), Jámbomé Balog Tünde (Makó), Karsai Ildikó (Makó), Kusztos Endre (Szováta), Miklóssy Mária (Sepsiszentgyörgy), Nemes Fekete Edit (Szabadka), Orth István (Nagyszeben), Páll Lajos (Korond), Plugor Sándor (Sepsiszentgyörgy), Sipos László (Kolozsvár), Vésd Ágoston (Nagybánya), Vinczeffy László (Sepsi­szentgyörgy) • Hőkétzttö évfolyam a JATE-n A József Attila Tudomá­nyegyetem Állam és Jogtu­dományi Kara az 1995/96-os tanévben önköltséges előké­szítő évfolyamot indít köz­gazdaságtan tantárgyból. A jelentkezés és a program részleteiről érdeklődni szem­élyesen, levélben vagy tele­fonon az ÁJTK Dékáni Hi­vatal Tanulmányi Osztályán lehet (6720 Szeged, Tisza La­jos kit. 54. Telefon: 311-729 vagy 310-011/4198). Jelent­kezéseket szeptember 8-ig fo­gadnak el. • Három régi-új rádió Szegeden Jelentős előrelépés történt a szegedi helyi rádiózásban. Augusztus 18-án reggeltől a 100,2 MHz-en megkezdte adását a három, pályázatot nyert rádió. Mostantól reggel 5 órától délelőtt 1 l-ig a Mé­dia-6, 11-től 17 óráig a Tisza Rádió, 17 órától hajnali 5 órá­ig a Rádió 88 adását hallgat­hatják a szegediek és a kör­nyéken lakók, ha rádióikat a 100,2 MHz'-re hangolják. Mindhárom műsort a szegedi Telekom Kft. sugározza. KnézyJenő és az iskolareform Olyan izgal­mas hallgatni a Knézy Jenőt. Min­dig kitalál valami érdekeset, hogy lekösse a né­ző/hallgató figyel­mét, függetlenül attól, hogy mi tör­ténik a pályán. legutóbb isko­lareformot készí­tett elő a két fiilem hallatára a Fradi­UTE mecscsen. A , felpaprikázódott hangulatban az UTE kapuja mö­gül pénztárgépsza­lagokat dobáltak a pályára, azok be­csóváztak a kapu elé is. A lós fradis­ta gyerekek sebté­ben szedegették össze, mire Knézy kolléga megjegy­zé, hogy milyen nagy öröm ez a gyerekeknek, biz­tosan összehajta­nak majd néhány tekercset és el­viszik magukkal, hogy „holnap" az iskolában muto­gassák az iskola­társaknak az ereklyét, hogy ez bizony a „tegna­pi " meccsről származik. Gondolom, nagy csalódás ér­te Knézy Jenőt, mikor a mérkőzés után tájékoztat­ták, hogy még au­gusztus van, és a jelenlegi iskola­rendszerben ilyenkor még nincs tanítás. m Katonadolgok Bevonulásról készített ri­portunkban a Honvédség számára „megelőlegeztük" az évi négyszeri bevonulást. A valóság az, hogy az úgy­nevezett háromszor három hónapos váltási rendet még csak most dolgozzák ki, a bevezetésére később kerül sor. A szolgálati szabályza­tot is „átírtuk" kissé, hiszen az ékszerviselésre a követke­ző pont vonatkozik: „Az egyenruhában megjelenő ka­tona - katonanők kivételével - látható mtidon ékszert (fül­bevaló, nyaklánc, karperec stb.) nem viselhet." A Péter József alezredestől vett idé­zet - „ami nincs lebetonozva a laktanyában, azt általában ellopják" - a magas fokú szolgálatellátás követelmé­nyére utal. Ugyanis a dandár fegyelme magas fokú. A RÁDIÓ JPART1SCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mindennap Irt 18 óra között a 94,9 MHz-en lHirdetésfelvétel: Szeged, Párizsi krt. 32. Tel.: Wm90, 323-811 Tel /Fax: 491-119 . j römmel újságolta 1968. augusz­SJ tus 20-dikán a szocialista sajtó, hogy Eisenhower volt amerikai elnök újabb szívgörcsöt kapott. A Magyar Hírlap háztartási rovatában pedig azt olvasom ugyanezen a napon, hogy „Párizsban egyre népszerűbb a szovjet divat... a moszkvai Tamara íz­léses orosz ingblúzban, minikaftán­ban és cserkesz kabátban aratott nagy sikert". A szabadtérin az Aida ment aznap este: „Az utolsó két nap - tudósított a szegedi zsurnaliszta, aki az évek so­rán a játékok direktori székébe írta magát - alig volt Szegeden olyan em­ber, aki ne a felhőket kémlelte volna, míg végül az időjárás megkegyelme­zett. Alapos - jó kétórás - késéssel ugyan, de hétfőn este a térre szólítot­ta az Aida szereplőit, s az elszántan kitartó közönség hajnalig ünnepelte a kellemetlen időjárással dacoló művé­szeket". Szárnyvonalon laktunk ekkor, ta­lán nem tévedek nagyot, ha azt írom, a Budapest-Szeged-Arad vasútvonal egyik szárnyán. Ezt csak azért írom így, hogy felhívjam a figyelmet e tér­ség állandó bizonytalanságára. Ahol hidak választanak el, és felrobbantott Zelei Miklós hidak kötnek össze bennünket. Amer­re a háború van most is, és seregek vonultak akkor is. Sikerült rávennem szüleimet, hogy utazzanak be hétfőn Szegedre, és néz­zék meg az Aidát. Az ő vonatuk elment, és jött a Záli vonata, aki a Mátyás tér — nem a sze­gedi! - legszebb lánya volt akkori­ban. A hatvanas években, amelyekről annyit mesélnek a szexuális forrada­lom veteránjai - az Illés zenekar tag­jai például - még azért viszonylag sok szervezőmunkát kellett befektetni, hogy a szerelmes egy egész éjszakára ágyába fektethesse a kiválasztottját. Szomorú világ volt, a sok surra­nás, lopakodás, falazás, s hogy ezt vi­szonylag békén lehetett csinálni, ma­ga volt a szabadság. Rég elmúlt éjfél, mindenki ünne­pelt. Szüleim a szabadtérin, én Zoli­val az ágyban, s valahol a Kremlben talán éppen koccintottak. A borvörös kombinált rekamié fö­lött pislog a Telefunken varázsszeme, Záli bokáján csillog az aranylánc, én épp arra gondolok, hogy valami ze­nét kéne keresni, mert a jó dzsessz váratlanul megszakadt, amikor újra megszólal a rádió, de nem zenél, ha­nem ezt mondja: „Zachovejte klid a odvahu! Bulharské, madarské, ne­mecké, polské a sovetské vojenské jednotky prekrocili nasi statni hranici Rádió Praha. Rádió Praha. Zacho­vejte klid a odvahu! Bulharské, ma­darské, nemecké, polské a sovetské vojenské jednotky prekrocili nasi statni hranici..." (Arra biztatja hon­fitársait a bemondó, hogy őrizzék meg nyugalmukat, bolgár, magyar, német, lengyel és szovjet katonai egy­ségek „lépték át államhatárainkat" ­ízléses orosz ingblúzban, minikaftán­ban, cserkesz kabátban.) Azóta soha nem volt úgy Szent Ist­vánom, hogy ne láttam volna magam előtt, ahogy a tankok jönnek, és nincs a sornak eleje, vége - csak közepe. Ahogy 56-ban láttam, a szárnyvona­lon, a román határ mellett. Javítják a • Javult K. Szilvia állapota Már reagál környezetére, de még nincs teljesen esz­méleténél az a 17 éves lány, aki az elmúlt héten, egy vo­natdobálás során életvesz­élyes sérülést szenvedett ­jelezte a János Kórház ügye­letes orvosa. Tájékoztatása szerint K. Szilviát már levet­ték a lélegeztető-gépről, s bíznak abban, hogy légzését ezt követően nem kell újra géppel segíteni. • Észak-déli medvementők Svéd kutatók azt tervezik, hogy bizonyos számú med­vét elfognak, és Spanyolor­szágban szabadon engedik őket. Erre azért van szükség, hogy megmentsék a teljes ki­pusztulástól a spanyol med­véket. Anders Bjarvall, a Svéd Természetvédelmi Ta­nács kutatója szerint a Pire­neusokban kevesebb, mint tíz példány maradt, s a vér­frissítés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a medvék ne pusztuljanak ki a területről. • Riadó A szlovákiai férfiak átla­gos életkora 66,5 év, ami hat-hét évvel kevesebb, mint a fejlett európai országok át­laga. A nők 75 éves átlag­életkora pedig öt-hét évvel marad el nyugat-európai „nemtársaikétól". A doku­mentum szerint mindez a helytelen táplálkozási szoká­sokkal függ össze, hiszen a szlovák lakosság jelentős ré­sze súlytöbblettől szenved. Ha tudja a választ, a Nyerő négyes fQXM játékunk beti plusz kérdésére, hallgassa a Partiscum Rádiót, 474-244*1! és btvja a Meotisz és Madgyar A honfoglalás 1100 éves évfordulója alkalmából Magyar­országról két csoport is lovas emléktúrát szervezett az ősök vándorló útvonalán. Az egyik lovascsapat ez év májusa óta halad Ufóból Budapest felé. A másik túra (a Magyar Forrás Alapítvány szervezésében) csak 1996-ban indul, de ennek az előkészítő expedíciója már útra kelt, s augusztus 6-án Dnyepropetrovszkban találkozott is a most vonuló lovascsa­pattal - közölte az MTl-vel a Magyar Forrás Alapítvány. A lovasok, továbbhaladva a Volga mentén, augusztus 11-én ér­keztek a Káma folyóhoz, ahol helyi történészek segítségével keresik a magyar emlékeket. Megtalálták a Káma folyó part­ján lévő „Madgyar" nevű települést, ahol sok érdekes infor­mációt gyűjtöttek. Tatárföldön több feltárt temetőről pontos leírás készült. Felkeresték azokat a mocsarakat is, amiket a tatár tudósok legújabb kutatásainak eredményei alapján a csodaszarvas-legendából ismert Meotisz-mocsarakkal vél­nek azonosnak. 1996-ban Magna Hungaria Múzeum nyílik Naberezsnije Cselniben, a Káma folyó partján. (MTI) • Hulla meghibásodás A másodlagos hűtőrend­szer meghibásodása miatt csütörtökön leállították a Jaslovská Bohunice-i V-l atomerőmű egyes blokkját. Mint azt az atomerőmű kül­kapcsolatokért felelős osz­tályvezetője, Dobroslav Do­bák elmondta: a helyzetet az állami felügyelet és az erőmű szakértői elemezték. ,,Az INES nemzetközi atombal­eseti skála szerint a meghibá­sodást nulla mértékűnek mi­nősítették". Ez azt jelenti, hogy biztonsági szempontból az esemény jelentéktelen. •axi k490-490. ITÓRZSUTAS KÁRTYÁI Bármikor, bárhonnan, bárhová a legolcsóbban, 50 Ft/km. Ezért kell a törzsutas kártya! 99 Gandhi, Krisztus és én" Mi a közös Michael Jack­sonban, Krisztusban és Gandhiban? Hogy az embe­rek mindhármukat besároz­ták. Legalábbis ezt állította az amerikai énekes sztár, aki csütörtökön este - életében először - egyenes „adásban" válaszolt rajongói kérdéseire négy jelentős számítógép-há­lózaton, köztük az Interneten keresztül és az MTV ameri­kai zenei adó műsorában. - Azért vállalkoztam erre az interjúra, mert szeretem a rajongóimat és az egyszerű emberekel, akikkel így elbe­szélgethetek - mondta Jack­son, aki a közelmúltban dobta piacra „HIStory" című albu­mát. A kérdésekre válaszolva Mike - ahogy rajongói neve­zik - ismét kitért sanyarú gyermekkorára és a gyerme­kek iránt érzett szeretére. Becslések szerint mintegy 4000-en vettek részt a sztár és rajongói közötti számító­gépes beszélgetésben. Több mint 200 második világháborús német gránátot talált egy használaton kívül helyezett kútban egy bordea­ux-i férfi. A pontosan 207 robbanószerkezetet - ame­lyek mindegyike 20 kilo­grammot nyom és közel egy méter hosszú - 13 méter mé­lyen tárolták. A tűzoltóknak három napig tartott, mire szakértők segítségével hatás­talanították a szerkezeteket. A szokatlan felfedezést an­nak nyomán tette az újdon­sült gránáttulajdonos, hogy kútját - tekintettel a növek­vő vízszolgáltatást árakra — ismét „üzembe akarta he­lyezni". fíint később el­mondta: házukat a második világháború alatt megszáll­ták a németek. Hitler élettársát, Eva Braunt gyengéd szálak fűzték egy SS-tiszthez, akit az asszony 1944. elején a dél-németországi Berch­tesgadenben ismert meg ­írta pénteki számában a Bild című német napilap. A Bild szerint az SS-tiszt, Ottó Fegelein nagy szok­nyavadász hírében állt. Végül főnöke, Heinrich előtt a csábító sógor jelölt Éva csalta Adolfot Himmler parancsára meg­nősült Feleségül Eva Bra­un nővérét, Gretlt válasz­totta, hogy így álmai asszonyának közelében maradhasson. Nem sokkal a német birodalom bukása előtt Fegelein megpróbálta rávenni Eva Braunt, hogy hagyja el Hitlert és szök­jön el vele. Az asszony azonban nem mert szakí­tani a Führerrel, aki tudo­mást szerezve kapcsola­tukról, a birodalmi kancel­lária épületének udvarán kivégeztette a csábítót - ír­ja a Bild. Hitler végül 1945. áprillk 29-én vette nőül Eva Braunt, mind­össze egy nappal azelőtt, hogy egy berlini bunker­ben közös öngyilkosságot követtek el. (MTI) Jeremiás Margit, a brüsz­szeli Királyi Akadémia pro­fesszora, a Genfi Operastúdió magánénektánára augusztus 20-án 19 órától a Szeged-Ró^ kusi katolikus templomban tartja a VIII. Nemzetközi ba­rokk ének-mesterkurzusának nyitóhangversenyét. Szólisták: Dominique Corbieau (fiú­szoprán), Pömeki Anikó (mez­zoszoprán) és Jeremiás Mar­git (kontraalt). Műsoron: egy Handel- és öt Vivaldi-mű. A koncertre a belépés díjtalan! A Szegedi Vízmű Kft. ér­tesítette szerkesztőségünket, hogy augusztus 21-től 24-ig a IV. vízműnél hálózatjaví­tást végeznek, ezért a város déli részén (Alsóváros, Gyá­larét, Szentmihály, Kecskés­telep, Klebelsberg-telep) nyomáscsökkenés és vfzza­varosodás várható. A víz egészségre nem ártalmas, ülepítés után fogyasztható. • Megúszható a kitoloncolás A jövőben nem vár kito­loncolás azokra az Ausztriá­ban élő vendégmunkásokra, akik a megadott határidőn belül nem kérelmezik tartóz­kodási engedélyük meg­hosszabbítását. Eddig négy héttel a tartózkodási enged­ély lejárta előtt be kellett nyújtani a hosszabbítási ké­relmet, és aki ezt elmulasz­tota, azt kitoloncolták az or­szágból. A nyár óta érvény­ben lévő törvénymódosítás az egyhónapos határidőt is megszüntette: az engedély a lejárat napjáig érvényes. A hosszabbítási kérelem be­nyújtását elmulasztókat va­lószínűleg pénzbírsággal Traffipax Tragédiával végződött a Madrid közelében rendezett hagyományos bikafuttatás. Az egyik bika fellökte Jose Louis Garcia Coiladót, s a férfi kórházba szállítás köz­ben belehalt sérüléseibe. Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthat­nak jelentós közlekedé­si akcióra a járműveze­tők - Szeged: 5 és 7, va­lamint 9 és 14; Makó: 15 és 23; Szentes: 6 és 22 óra között. Vasár­nap - Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 23; Szen­tes: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változta­tás jogát fenntartja! Milyen lesz a hét vége? A hűvös, borongós napok után a hét végén ha zavartalan napsütésre és kánikulára nem is, de azért már valamivel több napsütésre és kissé erősebb nappali felmelegedésre számít­hatunk. Időjárásunk változékony jellege azonban továbbra is megmarad. Többször megnövekedhet a felhőzet, de már in­kább csak nyugaton, délnyugaton fordulhat elő záporeső, esetleg zivatar. Hosszabb napsütéses időszakokra főleg a ke­leti országrészben van kilátás. A változékony időjárás meg­látszik majd az utakon is, szakaszosan nedves, csúszós út­szakaszokra kell tehát számítaniuk az autóvezetőkknek. Az időnként megélénkülő szél is zavaró lehet vezetés közben. Bár légköri frontok egyelőre nem érintik hazánk területét, az időjósnak az emberi szervezetre gyakorolt hatása semmi esetre sem elhanyagolható. A változékony időre sokan heve­sebb szívveréssel reagálnak, a magas vérnyomásra hajlamo­sak legyenek óvatosak. Az időjárás kedvezőtlenül hat egyes gyomor- és vesebetegségekre is. Erősödő reumatikus pana­szokkal is számolni lehet. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Jégtömbbe ágyazódott, több ezer éves bölény tete­mére bukkantak Oroszor­szág távol-keleti vidékén. A mélyhűtött állat kitűnő álla­potban maradt fenn. A te­temre a Nagyezsda folyónál végzett munkálatok közben bukkantak. Magdan térségé­ben. Egyedülálló leletről van szó, hiszen a tudósok eddig ennek az állatfajnak csak csontvázaira találtak. Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szerint ma estig változékony, kissé szeles idő lesz, a felhőátvonu­lásokból szórványosan zápor, zivatar előfordulhat. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 23-27 fok között alakul. MIS LAPUNKAT TELEFÚROK: (jq2d ^m^mjm

Next

/
Oldalképek
Tartalom