Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-02 / 179. szám
Taxisversengés: kenyérbe vágóan komolycin. (Fotó: Kamok Csaba) • Cserepes sor és Etelka sor 280—368 forint • Egy óra, hat újságíró, hat cég, tizenkét fuvar Ezúttal nem az APEH kérte a számlát Az Egy százalék kánikulai taxi tesztje Sokan vannak. A taxisok. Nem mi. újságírók mondjuk róluk, hanem ők mondják magukról. így hát versenyeznek az utasokért. Hol tisztességes, hol annak határát súroló eszközökkel, kisebb nagyobb fricskákkal, vagy éppen halálosan azaz kenyérbe vágóan komolyan. Az egyik vagy másik bevezeti az engedménnyel járó törzskártyát, a harmadik pedig matricát gyárttat, hogy minek a törzskártya, anélkül is ők a legolcsóbbak, s kiteszi azt az ablakba. Ha két mosópor-nagyhatalom váltana ilyen módon üzenetet, annak milliós lenne a tétje a versenyhivatalnál. Mindez persze nem zárja ki azt, hogy a focipályán egy csapatba játszón két különböző társaság tagja. Mert a labdarúgás azért t^áluk is összehoz. Körülbelül ötszáz taxis van jelenleg Szegeden. Miért ilyen sok. Talán azért, mert félmillió körüli összegért semmilyen más szakterületen nem lehet munkahelyet teremteni, s ezen az sem változtat, ha sokan több millió forintot fektetnek ugyanebbe. Mondják, a feltételek szigorodni fognak, s az is elképzelhető, hogy a szükséges minimum itt is emelkedik majd az új belépőknek. Hat újságíró csütörtök késő délelőtt elment szerencsét. azaz taxit próbálni. (Módszertani megjegyzés: tudomásunk szerint a Volánnak és a Tempónak van kedvezményt biztosító törzsutaskártyája. a Napfény pedig lapunk klubkártyájára ad kedvezményt, a Gábrielnél, illetve a Rádiónál nincs ilyen megoldás.) Az egyik hármas csapat az Etelka sornál kezdett - ez követhető élőben ahol éppen állt egy tempós a drosz:on. Egy volánost és egy napfényest telefonon hívunk. Az előző hat-hét, az Volán Napfény Szabadú. Rádió Tempó Gábriel Fuvardíj 300 328 368 328 280 306 Beszáll. tel. tel. droszt tel droszt tel. Kedv. kártya kártya -kártya utóbbi szűk négy perc alatt érkezett a helyszínre, ami a késő délelőtti időpontban elfogadható. A volános nem kérdezte, merre megyünk, a legrövidebb Tisza-parti utat választotta. Törzsutaskártyával, hármas tarifával, kerek 300 forintot mutatott az óra a Cserepes sor és a Gólya utca sarkán, ahol két kollégám már a műintézet árnyékos teraszán pihente az utazás és az álcázás izgalmait. Aki a tempóshoz szállt be az Etelka sori droszton, az törzsutaskártya használata nélkül 320 forintot fizetett. A másik a Napfénnyel érkezett, DMklubkártyával a kezében, neki 328 forintot mutatott a taxióra. Mielőtt visszaindultunk volna a rádiótelefon áldásának köszönhetően egyeztettük kalandjainkat a kollégákkal. Az áfával együtt körülbelül 250 forintba kerülő beszélgetés során kiderült, hogy ők másik három társasággal jönnek vissza a Cserepes sorra, mint amelyikkel az Etelka sorra mentek. ígf a teraszon üldögélő hármasnak sem volt más választása, keresett hát egy szabadúszót, egy rádióst és egy gábrielest. Szabdúszót nagyon könnyű volt találni, a tucatnyi, droszton araszoló kocsiból minden második ezt a csoportot erősítette. Rádiós is elsőre akadt, gábrteles viszont csak akkor futott be a droszt végére, amikor telefonhívásra már éppen bejelentkezett a központosuk, így azonban mégis beszállásos indulás lett a dologból. A Nagyállomás Tisza-part útvonal egyeztetése után 314 forintot mutatott a Gábriel órája az Etelka soron. Kollégám Rádió taxival érkezett meg már korábban, őt kérdezés nélkül a Nagykörúton autóztatták, s 344 forintot mutatott az óra kiszálláskor. Másik kollégám, aki szabadúszó kocsin tette meg az utat a Tisza parton, 386 forintról kapott számlát. Az egyik csapat komplett története tehát már ismert, de lássuk, mit végzett a Cserepes sorról induló másik hármas. Miután részletes feljegyzésekkel szolgáltak kalandos utazásaikról, szinte csak idézni kell. A Cserepes sori drosztról nulla forinttal állt ki a volános, törzsutaskártyával, s a legrövidebb Tisza-parti útvonallal 308 forint lett a fuvardíj. (Eredetileg szerettük volna, ha a kártyás társaságokkal egy kedvezményes és egy normál utat csinálunk meg, de a Volánnal mindkettő kártyásra, de legalább egyformára sikerült.) Az utas menetközben azt is megtudta a vezetőtől, hogy már éppen fél órája álldogált a kocsival a Cserepes sori droszton, ahol vegyesen, majd mindegyik társaság képviselteti magát. A Volán máskülönben egyedül a Mars téren bérel saját drosztot, a pilóta szerint ha az nem lenne, már senki sem taxizna a cégnél. A második fuvar dióhéjban: szabadúszó, droszti beszállással, kérdés nélkül választott Tisza-parti útvonallal. 8 forintos indulással, 368 forintos megérkezéssel. A harmadik telefonon hívott Rádió taxi volt. a Rákóczi utca sarkán a vezető megkérdezte, merre menjen. A Tisza parti útvonal mellett a fizetendő végösszeg 328 forint lett. A taxi menet közben arról panaszkodott, hogy 6 évvel ezelőtt is 7 ezer forint volt egy pesti fuvar, s most is annyi, holott az óra igazából 22-24 ezer forintot mutatna. Hibásak pedig azok a taxisok, akik alávállalnak. Ugyanez a hármas az Etelka sorról indult vissza. A Tempó, droszti beszállással, törzsutaskártyával. Tiszaparti útvonallal kereken 280 forintért jutott el a Cserepes sor és a Gólya utca sarkáig. Összesítésben ez lett a legolcsóbb fuvar. Másik kollégám kénytelen volt álcázni magát, miután a vele érkezett kocsi még mindig a droszton állt, így a Sellő étterem elé rendelte telefonon a Napfény taxit. Ezúttal lapunk klubkártyája nélkül utazott, az óra 20 forintról indult, s a kölcsönösen kialkudott Tisza-parti útvonalon haladva, a végén 382 forintott mutatott az óra. A Gábriel az Etelka sori drosztról Tisza-parti útvonalon 286 forintért érkezett meg a Cserepes sori autókereskedés elé, azaz kollégám valamivel - számításaink szerint 350 méterrel és 20 forinttal - előbb szállt ki, mint a többiek. A hiányzó méterek és forintok hozzáadásával 306 forintra kerekíthető ez a fuvar. Számlát "többségében, de nem mindenütt kaptunk. Egy helyen a festékes szalag beszáradására hivatkozva még kis sem törölték az órából a régi 185 forintot, hanem praktikusan kivonással állapították meg a fizetendő összeget. De ez már az APEH dolga. Mellékelt táblázatunkban mindegyik társaság olcsóbb - ha volt, kedvezményes tarifájú - útját szerepeltetjük, azzal a megjegyzéssel, hogy néhány forint különbség nem számít, az lehet a véletlen, s egy hoszszabb piros lámpa műve is. Végül már csak lapunk utazó kerete van hátra. Ez pedig: Arató László, Fekete Klára, Rafai Gábor, Tóth Szeles István, V. Fekete Sándor és Kovács András Indulás egy húszassal: mennyi lesz a vége? Augusztus 20 a hagyományos családi és közösségi ünnep hazánkban, így Szegeden is. Az elmúlt évek tapasztalatait felhasználva, 1995. augusztus 18., 19., 20 án, egy látványos és kellemes családi kikapcsolódást ígérő nyári programot szervezünk. [mcpiKtmig] Programterv Helyszín: Alsó rakpart 1995. augusztus 18., péntek Kirakodóvásár, sörsátor, vendéglátás, falmászás, bikagolás folyamatosan. 10.00: Utcai kosárlabda 15.00: Térzene 16.00: Ünnepélyes megnyitó 16.10: I. Szegedi Majorette-találkozó 18.00: Gálaműsor 19.00: Testőrbemutató, Intersecurity 19.30: Aerobic 20.00: Nemtelen Erotika 22.00: Dollár Boys 0.30: Szegedi boszorkány és udvarhölgyei Üllés és Vidéke Takarékszövetkezet Szegedi Kirendeltsége AUT0H0RUSZ KFT. 1995. augusztus 19., szombat Kirakodóvásár, sörsátor, vendéglátás, falmászás, bikagolás folyamatosan 10.00: II. Szegedi VW Bogártalálkozó megnyitója Ügyességi versenyek, VW Bogár LEG-ek 11.30: VW Bogár tájékozódási verseny startja 14.00: Közönségjátékok 15.00: VW Bogár L tájékozódási verseny befutása 15.30: Eredményhirdetés 16.00: Tisza átúszás 16.30: Aszfaltrajzverseny 17.00: „Te is más vagy, Te sem vagy más kerékpártúra érkezése 17.30: Molnár Dixieland-koncert 19.00: Aerobik show Bajor Imre (Oli úr) - „Csóközön" Kulka János, „Ez nem lehetsz te" c. műsora 21.00: Utcabál - PRT % 5 lUMMsrexa FARMERBOLT 19.30 20.30 1995. augusztus 20., vasárnap Kirakodóvásár, sörsátor, vendéglátás, falmászás, bikagolás folyamatosan. 10.00: Motoros találkozó motorszépségverseny, ügyességi versenyek 15.00: Katasztrófaelhárítás-, vízimentés- bemutató 17.00: Testőrbemutató Intersecurity 17.30: A világ táncai, Józsa Margó és csoportja 18.00: Irigy Hónaljmirigy rock koncert 19.30: „A nyerő négyes" játék fődíjának a Renault Clio-nak sorsolása 20.00: Az év meglepetése koncert 21.30: Víziparádé 22.00: Tűzijáték ttNYPOm^ R. A. TRADE SONY MÁRKABOLT ittő RT. ROOSEVELT TÉRI HALÁSZCSÁRDA DÉfTlASZ RT ŐID BANK Az OTP Bank PÉNZTÁRSZELVÉNY V. értékpapír havonta és sávosan is kamatozik 1 3 hónap között 3- 6 hónap között 6- 9 hónap közön 9-12 hónap közön 22% 23% 25% 25,5% 12 hónap után a kamat a teljes időszakra 28%