Délmagyarország, 1995. augusztus (85. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-09 / 185. szám
16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1995. AUG. 9. • Emberölés kísérlete miatt körözik lobb felkarján három tetovált biliárdgolyó A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés kísérletének alapos gyanúja miatt nyomoz Petrina György (Szeged, 1961. július 23. anyja neve: Kiss Margit) ügyében. Mint lapunkban megírtuk, múlt hét csütörtökön egy rúzsai tanyán 0,22-es kaliberű fegyverrel Sz. György magyarcsanádi lakost életveszélyesen megsebesítették. A nyomozók kiderítették, hogy a bűncselekményt a vásárhelyi Gy. Zsolt és a szegedi Petrina György követte el anyagi indítékból. Gy. Zsolt beismerő vallomást tett; Petrina György szökésben van. Személylelrása: kb. 180 cm magas, vékony, szikár testalkatú, haja sötét és rövid, jobb felkarjára három biliárdgolyó van tetoválva. Aki Petrina György tartózkodási helyéről bármilyen felvilágosítást tud nyújtani, jelentkezzen a 477-577/13-40-es, vagy a 07-es telefonszámon. • Dél-Alföldi Polleninformációs Szolgálat 31. heti jelentés Az előzetes várakozásokkal ellentétben az elmúlt hében a Dél-Alföld levegőjében továbbra is csak szórványosan jelentkeztek a parlagfű virágporszemei. Úgy tűnik, az idén a korábbi évek-, hez viszonyítva később kezdődik e veszélyes gyom virágzása. A beigért hűvös időjárás tovább késleltetheti a tömeges virágzás kezdetét! A „Csörög"-ben több helyről jelzett, virágporukat ontó növények egyelőre még csak az üröm, a libatop, a disznóparéj, a gyomkender, amelyek szintén pollenallergének! E helyeken azonban sok, hamarosan virágzó parlagfű is van. Kiirtásában valószínűleg a kedves lakosoknak kell majd jeleskedniük! Dr. Juhász Miklós Uj autós országjelek Európa országútjain egyre gyakrabban találkozhatnak az utazók olyan autós országjelzésekkel, amelyek korábban nem léteztek. Az esetleges káresetek rendezésének megkönnyítésére az ADAC német autóklub összegyűjtötte és közzétette az Európa hajdani kommunista részén létrejött új államok ENSZ által is elismert autós jelzéseit, amelyeket a dpa nyomán ismertetünk. Eszerint az alábbi jelzések a következő európai államokat jelölik: BIH - Bosznia-Hercegovina; BY - Fehéroroszország; CZ - Csehország: EST - Észtország: HR - Horvátország; LT - Litvánia; LV - Lettország; MD - Moldova; MK Macedónia; RUS - Oroszország; SK - Szlovákia; SLO Szlovénia; UA - Ukrajna. • Delfin, mint forgalmi akadály Egy eltévedt delfin miatt hétfőn reggel három órán át szünetelt a hajóforgalom a Korinthoszi-csatornán. Egy halász értesítette a görög hatóságokat, hogy egy két méter hosszú delfin betévedt az Athénnál lévő Szaronikószöblöt a Korinthoszi-öböllel összekötő Korinthoszi-csatornába. A rendőrség és az állategészségügyi szolgálat emberei megkísérelték befogni a delfint, de nem jártak sikerrel, csupán azt sikerült megállapítaniuk, hogy az állat nem sebesült. Ezt követően újra engedélyezték a hajózást, óvatosságra intve a kapitányokat, nehogy megsebezzék a delfint. a radio „partiscum" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra kii/ölt a 94,9 MHz-en Hirdetésfelvétel: Szeged, Párizsi krt. 32. Tel.: 323-930. 323-811 TelJFax: 491-119 m Szúnyogirtás A Corax Környezetvédelmi Kft. értesítette szerkesztőségünket, hogy augusztus 11-12-én (tartalék időpont: augusztus 13.) Szeged kijelölt területein repülőgépes szúnyogirtást végez. f VI egismertem a hangját, de nem lÍ/J néztem hátra az ülésből, inkább lejjebb húzódtam, a gerincem kész félholdat írt körül, mintha a rossz testtartás bemutatóját tartanám még érdeklődés hiányában is. A szememet is becsuktam, mintha így elbújhatnék két csöppnyi szemhéj mögé, akárha gyermekkorban állni a hunyó mellett lezárt szemmel. Még fél óra az állomásig, csak el ne aludjak, ha elfelejtem az izgalmat, amit a hang hozott belém. „A halat lepaszíroztam és újra feltettem a kuktába a pontyszeletekkel, amikor csörgött a telefon " - mondta. Tudtam, de inkább azt hittem, ez az én hívásom volt. Nem szóltam a kagylóba semmit, csak az egyre fékezhetetlenebb hallózást hallgattam, már kinyitottam a szám, hogy mondok valamit, de akkor letette. Jobb is volt így, sokkal jobb, mindig értelmetlen párbeszédekbe keveredek, ha nem akarok semmit se mondani. A mondás kényszere egyszerűen elhülyít, a legrosszabb tévés sorozatokból idézek, amiken fanyalogni már nem kunszt és nem is nagylegényes álom, egyszerűen a balek szerepe a mondandómhoz láncol. Lapultam az ülésben a szemhéjam mögött, a görbe hátú alvó utas szerepe százszor mesésebb volt nekem, mint hogy jó pénzért ellihegett családi regény mellékes alakjaként üssem fel a fejem, olyan párbeszédekben, amik naponta négyzetkilométerenként háromszor elhangzanak, és háromszor teszik tönkre a beszélőkéjüket. Közben valami egészen végzetes mondat után kutattam, ha mégis becsapna a mennykő és meg kéne szólalnom, de minden mondat líraian perverz vagy nyekergősen szentimentális rémregény betétdalát idézte, s amit ezek ellenében felfogtam, az a kussolás utáni lidércnyomásos vágy. „De nem szólt bele senki, én meg lecsaptam, de úgy felidegesítettem magam, hogy másodszor is megsóztam a halászlét" - mondta. Ez a halászlé is az én kontómon szárad, gondoltam, és kirázott a hideg és a forróság egyszerre, mert egészen biztos voltam afelől, hogy felfedezésem pillanatában „rá lesz írva a halászlé az arcomra ". Közeledtünk a megálló felé és hallottam mögöttem a cihelődés hangjait. Nincs mese, gondoltam, nyakamon a botrány, de nem fogok mondani semmit, és egyre jobban és egész természetességgel elhittem magamról, hogy megnémultam, hogy elfelejtettem beszélni, hogy a számat már csak kanalak csörgésére nyitom ki, hogy mindent elfelejtettem, mindenütt ismeretlen arcokat látok és hangokat hallok, semmihez semmi közöm, magamhoz is alig. Egy árnyék állt meg a lábam előtt, hosszan, kifogva a lemenő nap darabkáját, és azt mondta: végállomás. m A medve bőre Csak egy napig örülhetett örökségének a torinói Sergio Cacioli. A 64 éves férfi július végén nagyobb összeget örökölt, s barátait a jó hír hallatán rögtön ünnepelni hívta: a leendő milliomos karib-tengeri utazásról, Monté Carló-i játékkaszinózásról és szép nőkről mesélt. Másnap egy motoros kiránduláson a sors kegyetlensége folytán halálos balesetet szenvedett. Cacioli - akit akkori anyagi helyzetének megfelelően a szegényeknek járó sírba helyeztek - hétfőn vehette volna át az örökséget. • A Két Lotti (33ból 3-at) 32. játékhetén a 3+3-asokra jutó nyereményösszeg tovább halmozódott, már 57 millió 89 ezer 245 forint. A 3 találatosok nyereménye 51 ezer 374 forint, a kettesek 361 forintot érnek. A nyerőszámok: 11, 43, 59 és 12, 16, 50. A heti és előfizetéses szelvényeket péntekig veszik át és fizetnek nyereményt a megyei postahivatalokban, takarékszövetkezetekben, IBUSZ és Express irodákban. Sorsolás keddenként 10.08-kor a Kossuth Rádióban. (x) RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON: • Fekete baki 1908. január 15-én született Teller Ede, a világhírű, magyar származású fizikus, az atom- és a hidrogénbomba elkészítésének főszereplője. A Los Angelesben készített interjúban a tudós vall ifjúkoráról, arról, hogy miért nem lett zongoraművész, arról, hogy miként lett vegyészmérnök hallgatóból fizikus. Teller Ede fél évszázaddal a Nagaszakiban történt tragédia után a tudós felelősségével, önkritikusan tesz vallomást. Állítja: elkerülhető lett volna a nukleáris robbantás szörnyű pusztítása, de az erre vonatkozó ötlet nem jutott el Truman elnökhöz. Ebből az alapállásból szól a híres tudós arról, hogy mikor és miért kezdett az atombombán dolgozni, hogy miért a japánok ellen használták, amikor Hitler hatalmától féltek - és végül, hogy helyes volt-e ilyen formában használni az atombombát? A 87 esztendős tudós ma is azt állítja, lett volna más lehetőség is, elkerülhető lett volna a hirosimai és nagaszaki atomtámadás. A Duna Tévé augusztus 9-én 20.40 órakor sugározza a beszélgetést. m Nyugdíjasok, figyelem! A gazdag lelkivilágú nyugdíjasok és a dorozsmai Vöröskereszt pártoló tagjai szombaton, augusztus 12-én reggel 7 órakor indulnak kirándulásra Kiskunmajsára autóbusszal: találkozó a dorozsmai helyi önkormányzat épülete előtt. Váiják további jóindulatú nyugdíjasok jelentkezését. Érdeklődni a 313-427-es telefonszámon, Székely Péternénél lehet. >490-490. ITÓRZSUTAS KÁRTYÁI Bármikor, bárhonnan, bárhová a legolcsóbban, 50 Ft/km. Ezért kell a törzsutas kártya! Brassói Aranyszarvas Az idén augusztus 28. szeptember 3. között rendezik meg a brassói Aranyszarvas könnyűzenei fesztivált, amelyen most is széles körű nemzetközi részvételre számítanak. A rendezők elmondták, hogy Románia négy versenyzővel képviselteti magát a fesztiválon, amelyen olyan vendégek lépnek fel, mint a Status Quo, az Unlimited, a Salt'n'Pepa együttesek, valamint Belinda Carlisle és Kenny Rogers. Nem sikerült ugyanakkor „öszszehozni" Tom Jones és az Ultravox együttes szerepeltetését. A fesztivál idei költségvetése kisebb a tavalyinál: a román állam „csak" 800 ezer dollárral támogatja a rendezvényt, miközben Bulgáriában az Arany Orfeuszra 2,3 millió, Lengyelországban pedig a Sopoti Fesztiválra 4 millió dollárt hajlandók áldozni. Törlés a totóban Popileaii és a „magyar" dollármilliók A Szerencsejáték Rt. tájékoztatja a fogadókat, hogy az 1995. évi 32. heti totóműsorban szereplő 3. számú Ferencváros-lijpest mérkőzést törölte. A törlésre időpontváltozás miatt került sor. • A 130. lefejezés A Szaúd-arábiai Királyságban lefejeztek egy kábítószer-csempészettel vádolt szfriai állampolgárt. A szaúdi belügyi szervek közleménye szerint Mohammad alGabavi hallucinogén tablettákat vitt be törvényellenesen a királyságba. Kivégzésével 130-ra emelkedett az idén Szaúd-Arábiában lefejezettek száma. A bukaresti törvényszék augusztus 10-én hirdet ítéletet abban a perben, amelynek az a tétje, hogy hogy kiket kártalanít Gheorghe Popilean, a nyolc országban - köztük Magyarországon is - mozgásba hozott dollárbcfizetésű pilótajáték tulajdonosa abból a mintegy hárommillió dollárnyi összegből, amelyet letartóztatásakor zárolt a román külkerbank. A romániai Popilean-károsultakból alakult szövetség képviselője arról akarta meggyőzni a törvénykezőket, hogy a pénzt a mintegy hatezer romániai tag között kell elosztani, mivel őket becsapták. A magyarországi megi • károsítottak, akik egyszerűen csak hitelezőknek nevezik magukat, ügyvédjük, Monica Liana Constantinescu útján közölték: nekik legalább olyan joguk •van a Popilean-félc pénzre, mint a romániaiaknak. Sőt, a tárgyalás során Gheorghe Popilean elismerte: ha míind a nyolc országból való hitelezői perelni fogják, akkor nem tehet ellene semmit, mert joguk van hozzá. A törvényszék döntése szerint a magyarországi hitelezőknek mihamarabb bizonyítaniuk kell, hogy azok az összegek, amelyek tőlük származnak, gyakorlatilag Romániába, tehát a román külkereskedelmi bankba kerültek. A törvényszék augusztus 10-én hoz döntést afelől, hogy kiadják-e a román kárvallottak szövetségének a perelt összeget, vagy megvárják, amíg a román igazságszolgáltatás előbb lefolytatja a Gheorghe Popilean ellen folyó bűnügyi eljárást, és utána dönt, hogy kik részesednek és milyen arányban a zárolt összegből. A teremből távozva Popilean az MTI bukaresti munkatársának arra a kérdésére, hogy jogosnak tartja-e a magyar hitelezők követelését, igennel válaszolt, majd tört magyarsággal biztosította őket afelől, hogy a magyar hitelezők visszakapják az igényelt összegeket. • Zappa-emlákmú? Hamarosan Frank Zappa emlékművel büszkélkedhet Vilnius. A litván főváros az első a világon, ahol emlékműve lesz a rock kiemelkedő amerikai művelőjének. Zappa két évvel ezelőtt halt meg rákban. Az emlékmű gondolata a helyi Zappaklub tagjaiban fogant meg, s állítólag a hatóságok is felkarolták az ötletet. A humoros, szókimondó, meglehetősen egyéni stílusú muzsikus közvetlen halála előtt vilniusi fellépést tervezett. A tervezett emlékmű két méter magas lesz, kőből készül és a város központi parkjában állítják fel. • Füstté vált olajmilliárdok Kuvait több mint 1 milliárd hordó kőolajat, azaz nyersanyagforrásának mintegy I százalékát vesztette el az Öböl-háborúban. A kuvait városi amerikai nagykövetség által közzétett jelentés szerint az irakiak által felgyújtott kuvaiti olajkutakban hét hónap alatt 1,074 milliárd hordó kőolaj semmisült meg. Az ország olajtartaléka jelen állás szerint 96 milliárd hordó körüli, és ezzel nagyságát tekintve a világon a harmadik Szaúd-Arábia és Irak után. A füstté vált olajmennyiség annyi, mint Kuvait 30 évi fogyasztása. A képes levelezőlapok piacán mindenütt, így Velencében is kelendőek a turisták között a „Jó itt, csak te hiányzol" felirattal körített látképek. Holdfényes lagúna, a háttérben templom egy kis szigeten - holtbiztos üzlet. Az olasz lapok nem kis derültséget szereztek 4ol vasóiknak egy láványos baklövés kipécézésével. Egy romantikus hangulatot árasztó, „Kár, hogy nem vagy itt" feliratú képeslapon ugyanis a zeneszerző Sztravinszkij és a költő Ezra Pound nyughelyéről elhíresült San Michele in Isola - vagyis Velence temetőszigete látható... • Jockey mája Megoperálták a májrákban szenvedő Larry Hagmant, a Dallas sorozat Jockey Ewingját. Az operációval az orvosok időt akarnak nyerni, amíg nem találnak a szervátültetéshez megfelelő májat. Szombaton hajtották végre a sebészi beavatkozást, amelynek során kemoterápiás úton „szétrobbantották" a golflabdánál kisebb méretű daganatot. Hagman jelenleg már feleségével nyaral. Igaz, hogy állandóan magánál hordja a személyhívóját, hogy bármikor elérhessék. • Kecskeméti utcai változás Megváltozott a forgalmi rend a szegedi Kecskeméti utcában. Az utca József Attila sugárút és Sándor utca közti szakasza a Csongrádi sugárút felé egyirányú. • Gyújtogató anarchisták Három athéni anarchista csoport elismerte, hogy ők okozták a múlt heti pusztító erdőtüzeket Görögországban. A Sky rádió-televízióállomásnak eljuttatott, kétoldalas levelükben a feladók kifejtették, hogy meg akarták mutatni a „gazdag földtulajdonosoknak", hogyan érzik magukat a „nagyvárosi dzsungelben" lakó emberek árnyat adó zöld növényzet és friss levegő nélkül. A rendőrség feltételezése szerint nem szervezetekről, hanem laza csoportosulásokról van szó, amelyek egyre gyakrabban tűnnek fel, de mindig más összetételben. • Kilogrammnyi TMT Eletét vesztette egy vendéglős és annak nyolcéves kislánya, amikor autójukban pokolgép robbant az Oroszország távol-keleti részén található Vlagyivosztokban. Marat Sarigin étteremláncot működtetett Vlagyivosztokban. A motorháztető alá rejtett robbanószerkezet akkor lépett működésbe, amikor az autó a város központjának közelében lévő egyik úton haladt. A vendéglős és Karina nevű kislánya azonnal meghalt. A hatalmas detonációt kiváltó pokolgép a rendőrség közlése szerint egy kilogramm TNT robbanóanyagot tartalmazott. Traffipax Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthatnak jelentős közlekedési akcióra a járművezetők Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Kistelek: 15 és 23; Szentes: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! tizedelte a nyájakat Mínusz 26,5 Celsius fokot és óránkénti 100 kilométere; sebességű szelet mértek egy Maria Cristina nevű települései Argentína déli részén, Patagónia területén az elmúlt napok ban. A hideg, a hó, az erős szél kombinációja harminc év< nem fordult elő ezen a vidéken. A több mint egy hónapj; tartó rendkívüli időjárás megviselte a mintegy egymillió: birkaállományt, mert a nagy hó miatt az állatok egyszerűei nem jutottak táplálékhoz. Becslések szerint a juhtenyésze vesztesége elérheti a 30 százalékot is. Világszerte elismer Patagónia gyapjúja. A Buenos Airestől 3 ezer kilométerre délre, mintegy négy Magyarország nagyságú teriilet kiváló an alkalmas birkatenyésztésre. • • . 1 üss IMMM I üss ••NÉMMÉÍMHÍ Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése szí rint ma estig általában napos idő lesz, az időnként mq növekvő felhőzetből már csak elvétve várható zápor, i vatar. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25-28 fok ki zött alakul.