Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-06 / 156. szám
CSÜTÖRTÖK, 1995. JÚL. 6. „Deszat miiion forint" Ez a hallgatás ára. Ennyit, vagyis tízmillió forintot követel Ervin Vrapacs (?) Murányi József kecskeméti vállalkozótól! Nem kevés. De lehet, hogy nem is sok. • Kijött a börtönből és zsarolják Tízmillió forintot „kérnek" Murányitól Hogy ki Ervin Vrapacs? Korábban nem tudtunk róla semmit. Sőt, elismerjük, most sem sokkal többet. Talán annyit: ő az a zsaroló, aki nem a' la carte, hanem egyszerűen elkészíthető és gyorsan tálalható menüt kínál. És aki azt úja: ha nem kapja meg, amit kér, követel, a tízmilliót, akkor a „magyart polizei fog kapja a szó és bizonyítás". Hogy egészen pontosan mit? Nos, az sem nagyon világos. Legalábbis nekünk. Ami ennél sokkal nagyobb baj, hogy Murányinak sem! A zsaroló titkot emleget, meg Marinko Magdát, Murányinak pedig fogalma sincs arról, hogy mit akarnak tőle majd a levélíró útnak indított futárjai. Drágán és Milos. Egyébként a feladó nem a véletlenre, inkább a Magyar Postára bízta a zsarolólevelet. A borítékra kettő darab tizennégy forintos bélyeget ragasztott. Nevét, címét nem titkolta, megírta, hogy ő Ervin Vrapacs, és Sentán, a Babanovak Strasse(?) 11. szám alatt lakik. Már a fehér borítékon látható címzésekből is egyértelműen megállapítható, hogy a titkot drágán mérő több nyelvet ismer: saját utcáját (iásd fentebb is - a szerk.) Strassenak, míg Murányiét ulicának írja. A titok mellett ez sem kevés tudás. A zsaroló, egyáltalán nem közömbös, rendkívül ravasz, feltételeit titkosírással közölte Murányival. (Jó, jó, nem egy rendkívül bonyolult kódot használt, hanem a bölcsődéből ismert tükörírást, de akkor is.) „Pane Joszip Murányi! Én adok neked tudomásra, hogy nagy van neked a bajod, és fájón neked az életed. Ha nem megfizeted az halgatást, vagy fizeted Deszat miiion forint. Dragan és Milos mennek ajánlás teni neked, ha nem akor a magyari polizei fog kapja a szó és bizonyítás. Teneked nem szabadja feladni Magda Marinkó mert ezek akor akarják hogy te meghalj. Senta: 995. julii 1. Ervin Vrapacs Ui. A beszéd én véletlen halota" Murányi véleménye: - A zsaroló blöfföl! Egy magát megnevezni nem kívánó, a Magda-ügyet jól ismerő budapesti rendőrtiszté: - A zsaroló blöfföl! Az utóbbi meg is indokolta véleményét: - Látszik, az állítólagos zsaroló kínosan ügyel arra, hogy elhitesse: szerb, magyarul alig tud, de ennek éppen az ellenkezője lehet az igaz. És ebbe bele is zavarodott. Meggyőződésem, tökéletesen beszél és ír magyar nyelven, csak próbálkozik. Tízmillió sok pénz. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Marinko Magda-ügyben, és erről sokan tudnak, felmerült Murányi József neve is. Először úgy, mint Magda egyik kijelölt áldozatáé, később pedig, hogy Murányi üzletfele volt a többszörös gyilkosnak. Egyik sem igaz, Murányi nem is ismerte Magdát. Oláh Vidám napok az egészségért. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Életmódtábor túlsúlyos gyermekeknek A koalamaci nem kövér: izmos és vidám Vagány fiúk, beszédes és zárkózott kislányok körgyűrűjében foglalt helyet dr. Vasadi Anna pszichiáter, amikor, eleget téve a meghívásnak, ellátogattam a Móra kollégiumba, a héten megnyílt fogyókúrás táborba. A mindennapi programok egyike az önismereti csoportfoglalkozás. Amint a pszichiáter elmondta: célja az, hogy az azonos gonddal, kövérségükkel küszködő gyerekekkel elfogadtassa önmagukat. Ha valaki azért eszik sokat, mert nincs lelkiegyensúlyban, azon lehet változtatni. Akinek meg nem sikerül lefogynia, annak úgy kell szeretnie önmagát, ahogy van. - A kilenc foglalkozást úgy építettem föl, hogy az ismerkedés, a föloldódás után örömeikről, bánataikról, a kövérség okozta szorongásaikról őszintén beszéljenek egymással. Hogy ebben a pénzhiányos világban hogyan adatik meg ennek a 16 serdülőkorú fiúnak és a 8 kislánynak, hogy részt vegyenek egy térítésmentes, gazdag programot kínáló táborban? A választ dr. Martonyi Erzsébet. az ifjúsági rendelőintézet főorvosa adta meg. - Korábban a szegedi túlsúlyos gyerekek a hódmező• Hogy vagytok? - Fáradtan. Izomlázunk van az úszástól. MA kaja? - Tűrhető, elmegy. Hál' Istennek, éheznünk nem kell. • Ki álmodott sült csirkéről? - Arról senki. • A hangulat? - Szuper! • Mivel foglalkoztok gondolatban, miről beszélgettek? - Ha a kajában elmerülünk, arról sokat beszélünk. • Beszéljünk arról, mi a fontos a számotokra ezen kívül! - A család. • Kinek mit jelent a család? - Szeretetet. Megértést. Zsebpénzt. Pofonokat. A biztonságot. vásárhelyi fogyitárborba kéredzkedtek be, ha ennek szükségét érezték. Szegeden első alkalommal tudtuk megszervezni az egészséges életmódra nevelő tábort, méghozzá egy nyertes pályázat jóvoltából. Dr. Szabó Gizella megyei sportfőorvossal és dr. Szekeres Erzsébettel, az ANTSZ megyei intézetének egészségneveléssel foglalkozó főorvosával közösen nyújtottunk be pályázatot az Országos Egészségbiztosító Pénztár kockázatkezelő kuratóriumához Túlsúlyos serdülők folyamatos egészségnevelése és gondozása címmel. Az így szerzett pénz egy része, a városi önkormányzat egészségügyi és népjóléti bizottságának támogatása fedezi költségeinket. A Szegedi Tejipari Rt. rendszeresen küld sovány tejet és kefirt a táborlakóknak. Martonyi doktornő Fodor Margit iskolavédőnővel karöltve tavasszal látott hozzá a szegedi iskolákban tanuló 10-18 éves diákok szűréséhez, amely az év végére fejeződik be. Az iskolaorvos és a védőnő által kiválasztott, túlsúlyosnak ítélt gyerekek között kérdőíveket osztottak szét. A 28 kérdésre adott válaszok alapján orvosi segítségre szoruló gyerekek levelet kaptak, amelyben kérik a szakemberek, keressék föl az ifjúsági rendelőt. Sajnos a szülőknek csak 10 százaléka tartotta fontosnak, hogy kivizsgáltassa gyermekét kövérsége miatt. Az eddigi adatok szerint föltételezhető, tudtam meg a főorvosnőtől, hogy a szegedi túlsúlyos gyermekek aránya 10-20 százalék, a magyar átlaghoz hasonlatos. • Milyen segítséget nyújt ez a tábor az orvosi vizsgálatok eredményei alapján kiválasztott gyerekeknek? - A helytelen életmód, a rossz szokások szerepére hívjuk föl a figyelmet, és az ismeretátadás mellett igyekszünk elsajátíttatni a helyes, mindennapi gyakorlatot is. Ahol a szülők partnerek ebben, ahol összefog a család, ott eredményt érünk el. A tábornak nem célja a gyors, kényszerű fogyás: a szemléletváltoztatásra törekszünk. • Jól tudjuk, ez nem minden esetben hatásos. - Kóros esetekben hormonvizsgálatot végzünk, vérzsírszintet és cukortűrő képességet mérünk. Előfordul, hogy a kövérség mögött pszichés zavarok, anyagcsere- vagy hormonális betegség, genetikus örökség áll. Tervezzük, hogy a táborlakók egészségi állapotát később is, folyamatosan nyomon követjük, hiszen köztudott: a kövérség számos betegség rizikófaktora. • Hogyan zajlik egy nap a kéthetes táborban? - Reggel séta és toma az újszegedi ligetben, majd csökkentett kalóriájú, egészséges reggeli, később ebéd és vacsora is, a gyermekkórházban. Délelőtt a sportuszodában testnevelők irányításával úsznak a gyerekek, délutánonként önismereti csoportfoglalkozáson, örömtréningen, relaxáción és autogéntréningen vesznek részt, előadást hallgatnak a sportolás, a helyes táplálkozás hasznosságáról, tornáznak a kisstadionban, késő délután pedig főzőcskéznek a diétás nővérrel. Az este a társasjátéké, a vetélkedőké, a ping-pongozásé. Hétvégén kulturális programot is tervezünk: ellátogatnak a gyerekek a múzeumba és az ópusztaszeri skanzenbe is. A felügyeletet a védőnőhallgatók látják el. • Unatkozni biztos nem fognak a táborlakók! - Mindez persze nem kényszer: ez a tábor nem börtön. Jelképünk az a kis koala mackó, amelyet első nap mindegyik gyerekünk ajándékba kapott. Megegyeztünk: az a maci nem kövér, hanem izmos. És ami a fő: vidám! Chikán Ágnes NYERŐ NEGYES szervezésében, 14 hetes nyereményjátékunk fődíja: egy korfukék RENAULT CUO Mi a teendő, hogy Öné legyen a Clio? A Papagáj Markelben vásárláskor kapott számlát őrizze meg 1 hétig, majd küldje be augusztus 18-ig, a Sajtóház címére: Szeged, Stefánia 10. Ne feledje ráíratni az Ön DM előfizetői klubkártyaszámát, vagy a Papagaj Markét törzsvásárlói kártyájának számát és a jeligét: Nyerő négyes! (A nyeremények utáni adózás a nyerteseket terheli!) Heti omos ablakemelő, központi zár, szervokormány, ködlámpa stb... Újra levásárolhatja a legmagasabb összeget, amelyet a héten a Papagáj Markelben elköltött, ha tudja a helyes választ az alábbi amelyet a lyes kérdésre. A megfejtéseket telefonon várjuk szombaton vagy" vásárnap 16-18 óra között a Partiscum Rádióban. Mindkét napon a 4 leggyorsabb megfejtő kap jutalmat. HETI KÉRDÉSÜNK: j MELYEK A SZUPERAKCIÓS ÁRUCIKKEK EZEN A HÉTEN A PAPAGÁJ MARKETBEN? \ i ,f§ 474-244 A világ idei leggazdagabb embere A világ idei leggazdagabb embere Bili Gates, a Microsoft informatikai óriás feje lépett elő a világ leggazdagabb emberévé, megfosztva trónjától Cucumi Josiaki japán ingatlancsászárt. aki a harmadik helyre szorult vissza a Forbes magazin rangsorában. A személyi számítógépekhez való szoftvereket gyártó, virágzó világcég Seattle-i gazdájának vagyonát az idén Nyeretlen is tehet ' AJ Nyerő! INTERT0T095 NYÁRI AKCIÓ BELEPOT NYERHET NYERETLEN TOTÓSZELVÉNYEIVEL A HUNGARORINGRE! A HELYSZÍNEN KORLÁTLAN ÉTEL-ITALFOGYASZTÁS! A NYERTESEKET AUTÓBUSSZAL VISSZÜK A MEGYESZÉKHELYEKRŐL A VERSENYRE ÉS VISSZA! GYŰJTSÖN ÖSSZE A 25-29. HETEKBŐL 1.000,-FT ÉRTÉKŰ NYERETLEN TOTÓSZELVÉNYT! TEGYE NÉVVEL, CÍMMEL, JELIGÉVEL ELLÁTOTT ZÁRT BORÍTÉKBA! DOBJA BE A KIRENDELTSÉGEKEN ELHELYEZETT GYŰJTŐZSÁKOKBA JÚLIUS 28-ÁN 15 ÓRÁIG, ÉS VÁRJA AZ AUGUSZTUS 2-I SORSOLÁST! MINDEN KIRENDELTSÉGTŐL EGY-EGY FOGADÓ NYER, ÖSSZESEN 267 DB BELÉPŐJEGYET. A NYERTESEKET LEVÉLBEN ÉRTESÍTI A SZERENCSEJÁTÉK RT. 12,9 milliárd dollárra taksálják, szemben a tavalyi 8,1 milliárddal. Bili Gates az első amerikai, aki feljutott e világranglista csúcsára. A múlt évben még be kellett érnie a dobogó középső fokával, bár hazájában már akkor is ő apríthatott legtöbbet a tejbe. E második helyet az idén egy másik amerikai, Warren Edward Buffet szerezte meg, a Berkshire Hataway befektető társaságban - az amerikai gazdasági szaklap becslése szerint - birtokolt 10,7 milliárd dolláros részesedésével. Kóiházba vonult Jockey, a Dallasból Larry Hagman, a 64 éves színész arca azonban megváltozott. A kegyetlen és verhetetlen Jockey a szenvedő ember elesettségével vonult be a Cedars-Sinai Medical Center kórházba, Los Angelesben. A kivizsgálás után megállapították, hogy májrákban szenved. Richárd Grant, a színész szóvivője ugyan a/.t nyilatkozta, hogy „a betegség kezdeti szakaszában van, és Hagman orvosai konzíliumot tartanak, amelynek során eldöntik, milyen terápiás módszert alkalmazzanak." Azt is sietett leszögezni, hogy a betegség nem érinti Hagman tervezett programját; feleségével együtt utazni kíván. A művész életvitelét jól ismerő lapok azonban emlékeztetnek rá, hogy a baj megállíthatatArcvonásait úgy őrzi a videószalag, ahogy a forgatókönyvíró, Dávid f'aulsen elképzelte a minden gonoszságra képes texasi olajmágnást. A Dallas nézői megszokhatták, hogy Jockey nem változik, lényéből, az általa megszemélyesített figurából a beteges gonoszság árad, annak tüneteivel és különféle megnyilvánulásaival. lan, összefügg az alkoholfogyasztással. Az első komoly vészjelet már 1992-ben leadta Hagman szervezete: akkor súlyos májzsugorodást diagnosztizáltak az orvosok.