Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-06 / 156. szám

8 A HELYZET DÉLMAGYARORSZÁQ CSÜTÖRTÖK, 1995. JÚL. 6. • Az együttesnek a rajtnál még tartott a lendülete, de ahogy teltek a fordulók, s jöttek nem egyszer a hazai kudarcok is, úgy vált egyre idegessebbé, bizonytalanab­bá az egész gárda játéka. Eh­hez még csak hozzájárult az is, hogy a megyei bajnok­ságban oly sikeresen műkö­dő Ottlik Sándor is elbizony­talanodott, olyannyira, hogy felállt a kispadról, s csak a játékosok kérésére (miután 2 hetet kihagyott) folytatta új­ra munkáját. De már akkor látni lehetett, hogy valami megpattant az edző és a csa­pat között, mert egy újabb hazai vereség után Ottlik végleg bedobta a törölközőt. Szerencsére a dorozsmai együt­tes vezetői nem húzták-ha­lasztották a dolgot, hanem hamar léptek, s új szakembert állítottak a csapat élére. Nem kis meglepetésre az igen fia­tal, az edzői munkában még tapasztalatlan Vágó Attilát választották a szakmai mun­ka irányítójává, aki a futball­cfpőt akasztotta a szegre cse­rébe a „katedráért"... Nem választottak rosszul a sportegyesület vezetői, amikor Vágó Attilára bízták ezt a felelősségteljes mun­kát. A fiatal edző, korához illő lendülettel látott neki feladata megoldásához, s pár olyan változtatást eszközölt a csapatban, amely pozitíven befolyásolta a további sze­replési is. Egy-két saját ne­velésű (Illés. Takács) fiatalt dobott a mélyvízve, táma­dóbbá lette az együttes já­tékfelfogását, néhány ember­nek (Móra. Farkas. Fábián) megtalálta igazi helyét a pá­lyán. így a dorozsmaiak az őszi szezon végére, ha nem is megnyugtató módon, de eltávolodtak a kiesési zóná­tól, reményt nyújtva arra, hogy tavasszal bebiztosíthat­ják helyüket az NB Ill-ban. Ebben az évben korán ne­kiláttak a felkészülésnek. A dolgok alakulása folytán s/ámottevő erősítést is \é­Kcmenes (kockás mezben) Dorozsmára kerülése sokat javított a csapat középpályás során. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Hazai meccseken nem volt lazsálás m Máshonnan ttelbocsátottf, focisták vitték a prímet m A célkitűzés teljesítve Dorozsmáról tavasszal csak egy pontot vittek el A Kiskundorozsma amikor meg­nyerte a megyei labdarúgó-bajnoksá­got, azzal a célkitűzéssel vágott neki az NB III-nak, hogy biztosítja a biztos benmaradást. Fnnek megvalósításához elég szűk játékos keret állt az edző ren­delkezésére. Ottlik Sándor, a csapat szakirányítója nem egyszer panaszko­dott, hogy megfelelő' játékos hiányában nem tudja megvalósítani elképzeléseit. gezhettek. A két szegedi csa­pat (Szeged FC, Dózsa) egyesülése után több labda­rúgó nem fért bele az „el­képzelésbe", s a dorozsmai­ak kapva kaptak az alkal­mam Amint a végén kiderült nem is jártak rosszul, hiszen a „kiebrudalt" játékosok a zöld-fehéreknél meahatáro­zó, húzó emberek lettek. Tóth-Kovács a védelmen erősített sokat. Csonka a kö­zéppályán remekelt, míg Hűvös G. szinte minden mérkőzésen gólt szerzett, csapata egyik legeredménye­sebb csatára lett. Kevés NB lll-as együttesnek volt olyan ves/élves két ékje. mint a dorozsmai Hűvös G.-Tóth G. páros. Később, amikor Vá­sárhelyen „rendcsinálás" ürügyén kitették a HLC-ből Szécsényit, a dorozsmaiak legnagyobb örömére ő is hozzájuk került. Vele és a tavaszi szezon kezdetén szintén Vásárhelyről „elta­nácsolt" Keinencsscl a kö­zéppályán olyan erősítést kaptak, hogy azt később még az „eltanácsolok" is megiri­gyelték. A már említett játékosok­kal és a csapat alapemberei­vel (Szabó T., Simonics, Tóth G., Nagy S., Fábián. Tóth Z stb) olyan ütőképes lett a dorozsmai gárda, hogy nem egysszer még idegen­ben, a legjobbak ellen is, egyenlő eséllyel tudta fel­venni a harcot. Győztek is nem egyszer idegenben a zöld-fehérek, otthon pedig a tavaszi idényben nem talál­tak legyőzőre, csupán a me­zőberényiek vittek el tőlük egy pontot. Igaz az is, hogy Vágó Attila, elvéhez hűen, mind idegenben, mind pedig hazai pályán roppant támadó felfogásban játszatta tanítvá­nyait, ami nem egyszer meg is bosszulta magát. (Lásd a kecskeméti 6-0-as vereséget). A csapat teljesítményének növekedésével nőtt a néző­szám is Dorozsmán. hiszen a szegedi csapatok mérkőzése­it is ide számítva, itt voltak a legtöbben kíváncsiak a talál­kozókra. Az is igaz, hogy a közönség egyetlen esetben sem látta lélektelenül játsza­ni kedvenceit. Simonicsék minden hazai mérkőzésen úgy küzdöttek, hajtottak, mintha éppen attól a 90 perctől fügütt volna bentma­radásuk. S akkor sem álltak le, amikor például már egy­két góllal vezettek (csupán egyszer tették meg, a mező­berényiek ellen, akkor is rá­fizettek) hanem hajtottak, hogy újabb gólokkal szóra­koztassák lelkes közönségü­ket. Nehéz lenne név szerint is kiemelni valakinek a teljesít­ményét, hiszen az, hogy a Kiskundorozsma probléma­mentesen bentmaradt az NB Ill-ban, a kollektív munkát, az egész csapat, az edző, a sportegyesület vezetőinek közös erőfeszítését dicséri. P. Sándor lózsef Totózóknak 27. hét INTERTOTO KUPA 1.BEKESCSABA (5.)-TON PENTRE (3.) 1 Békéscsaba otthon: 7 győzelem. 7 döntetlen. I vereség Ton Petitre idegenben: 11 győzelem. 4 döntetlen. 4 vereség 2. LEIRIA (6.HNAESTVED (5.) 1 leiria otthon: 12 győzelem. 2 döntetlen, 3 vereség Naestved idegenben: 2 győzelem. I döntetlen. 4 vereség X 2 1 1 2 3. BASEL (7.J-KARI-SRUHE (8.) Basel otthon: 4 győzelem. 0 döntetlen. 3 vereség karisruhe idegenben: 3 győzelem. 7 döntetlen. 7 vereség 4. SHEFFIELD W. (13.1-GÓRMK ZABRZE (5.) Sheflieid otthon: 7 győzelem. 7 döntetlen. 7 vereség Górnik idegenben: 5 győzelem. 6 döntetlen, 6 vereség 5.1 FC KÖLN (10.F-LUZERN (5.) I FC Köln otthon: X győzelem. 3 döntetlen. 6 vereség lat zeni idegenben: I győzelem, 2 döntetlen, 4 vereség 6. ÖSTER (7.)-RUDAR VELENJE (7.) Oster otthon: 2 győzelem. 3 döntetlen. 1 vereség Rudar idegenben: 4 győzelem. 6 döntetlen. 5 vereség 7. BOHEMIANSD (4.MSORDEAUX (7.) Bohemiansd otthon: 9 győzelem. 4 döntetlen. 3 vereség Bordeaux idegenben: 4 győzelem. 6 döntetlen. 9 vereség 8. ODENSE (8.MUK HECSINKI (4.) Odense otthon: 2 győzelem. I döntetlen. 4 vereség HJk idegenben: 2 győzelem. I döntetlen. 1 vereség 9. METZ (8.)-PÁRTICK THISTLE (8.) Metz otthon: 10 győzelem. 5 döntetlen. 3 vereség Partick idegenben: 6 győzelem. 4 döntetlen. 8 vereség 10. CANNES (9.)-CÓNSTANTA (11.) Canes otthon: 10 győzelem. 6 döntetlen. 3 vereség Constanta idegenben: I győzelem. 3 döntetlen. 13 vereség 11. GRONINGEN (13.)-ETIR TIRNOVO (11.) 1 Groningen otthon: 4 győzelem. 7 döntetlen. 6 vereség Für idegenben: 1 győzelem. 4 döntetlen. 10 vereség 12. BOBY BRNO (3.1-BEVEREN (10.) Boby otthon: 11 győzelem. 3 döntetlen. I vereség Beveren idegenben: 2 győzelem. 5 döntetlen. 10 vereség 13. BEITAR J. (6.M FC KOSICE (2.) Beitar otthon: 4 győzelem. 3 döntetlen. I vereség kosice idegenben: 5 győzelem, 5 döntetlen. 6 vereség 1 1 2 1 2 1 2 +1 mérkőzés 14. CLUJ-NAPOCA (12.)-TROMSŐ (9.) Cluj-Napoca otthon: 11 győzelem. 2 döntetlen. 4 vereség Trontső idegenben: 2 győzelem. I döntetlen. 4 vereség 1 2 Az AGRO Betét és Hitel Bank Rt. bankpapírjainak legújabb kamatai DUKÁT - a testre szabott betét A DUKÁT Betétjegyet annak ajánljuk, aki pontosan tudja, hogy mikor lesz pénzére szükség, és addig a kedvezőbb kamatra számít. Váltásakor Ön határoz­za meg a lekötési időt. Pénzét már 15 napra is elhelyezheti. A Bank a lekötési időre járó kamatot előre kiszámítja, Ön­nek csupán a kamattal csökkentett összeget kell befizetnie. Visszaváltáskor a Bank a címletértéket fizeti ki. LIBERTÁS - a rendszeres jövedelem lehetősége A LIBERTÁS Hozamjegyet annak ajánljuk, aki betétje fejében rendszeres jövedelemhez szeretné juttatni saját magát vagy bármely más személyt. Be­mutatóra vagy névre szóló betéti for­ma. Futamideje 13 hónap. Kamata ha­vonta felvehető, minden hónapban a váltás dátumának napjától. (A Bank a kamatot - külön kérésre - a betéttulaj­donos vagy az általa megjelölt személy számlájára utalja, illetve címére postáz­za.) Ha nem kíván élni ezzel a lehető­séggel, a betét után fizetett kamat az el­telt teljes hónapok számától függően havonta sávosan változik. Amennyiben Ön július 31-ig vált LIBERTÁS Hozamjegyet - a futam­időn belül, minden esetben - a meg­adotthoz képest 2%-kai magasabb kamatot kap. lekötési idő 15-30 nap 31-60 nap 61-90 nap 91-180 nap 181-270 nap 271-365 nap 366-539 nap 540 naptól Éves kamatláb 23,0% 26,0% 27,0% 27,5% 28,0% 28,0% 28,0% 28,0% Hónapok száma 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 Éves kamatláb bemutatóra névre szóló bankpapír esetén ,0% 32,0% 33,0% ,5% 28,5% 29,5% 30,5% 31,5% 32,5% 6720 Szeged, Boldogasszony sugárút 2-4. 6720 Szeged, Tisza Lajos körút 56. MlllíViir PtlNlil A Magyar Posta Rt. Szegedi Igazgatóságának Beruházási és fenntartási osztálya egyfordulós, nyilvános versenytárgyalást hirdet postahivatali fűtési rendszereinek karbantartására Pályázhatnak: megfelelő gyakorlattal és referenciával rendelkező kivitelezők Faladat magnavazáse: Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye összes postahivatala fűtési rendszereinek karbantartása megyei körzetenként a mellékelt szerződéstervezet és helység fűtési rendszer felsorolás szerint Az ajánlat árványasságának tartalmi fahétalw: A karbantartási díj, utazási költségtérítés és minden egyéb felmerülő költség felsorolása hivatali bontásban megyénkénti összesítéssel nettó és bruttó értékben. A felülvizsgálathoz szükséges útvonaltervet meg kell adni. A pályázó pályázhat egy, illetve több megye postahivatali fűtésrendszerének karbantartására. Főbb ajánlati faltátalalc - Az ajánlat készítéséért díj nem számolható fel. - Előleget nem folyósítunk. - Helység és fűtési rendszerek listáját rendelkezésre bocsátjiác. Határiőlc A kiíró a nyertes vállalkozóval (vállalkozókkal) 1 évre szerződést köt, amely 1995. szeptember 01-től 1996. augusztus 31-ig tart és kölcsönös megegyezés alapján meghosszabítható. A versenytárgyalás lebonyolítása: A részletes versenytárgyalási kiírás 1995. július 17-22. között 8.00-15.00 óráig térítésmentesen átvehető a Szegedi Postaigazgatóság Beruházási és fenntartási osztálya (Szeged, Tisza L krt 45.) földszint 6. sz. helyiségében. Ügyintéző: Kársai Ferenc. A felmerülő kérdésekre az ügyintéző ad választ Az ajánlat benyújtásának 1. határideje: 1995. augusztus 2.. szerda 10.00 óráig 2. helye: Szegedi Postaigazgatóság, Szeged, Tisza L krt 45. földszint 6-os szoba 3. módja: feladó megnevezése nélküli, zárt. .Fűtési rendszerek karbantartása* feliratú borítékban Az ajánlatok falbontásának 1. időpontja: 1995. augusztus 2., szerda 10.30 óra 2. helye: Szegedi Postaigazgatóság I. emeleti tárgyaló Eredményhirdetés: 1. időpontja: 199S. augusztus 4., péntek 10.00 óra 2. helye: Szegedi Postaigazgatóság I. emeleti tárgyaló A versenytárgyalással kapcsolatban felváágosftást ad: Karsai Ferenc műszaki előadó hétfőn, szerdán, pénteken 9-12 óráig Szegedi Postaigazgatóság, Szeged, Tisza Lajos krt. 45. Telefon: 62/471-571, 314-762 ~

Next

/
Oldalképek
Tartalom