Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-29 / 176. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1995. JÚL. 29. A József Attila Tudományegyetem költségvetéséből most 11,4 millió fofinttal többet kíván elvonni a kincstár, mint - a márciusi Bokros-csomag egyik következményeként - korábban tervezték. Az eredetileg megállapított 79 helyett több mint 90 milliós bérköltséget kell „megtakarítani" a szegedi tudományegyetemen. Ez azt is jelenti, hogy 70 helyett 90 oktatót el kell bocsátani augusztus l-jétől. Dr. Mészáros Rezső rektor arról tájékoztatott, hogy míg néhány intézményt a korábban tervezettnél nagyobb elvonással sújtott a pénzügyi kor­mányzat, más intézményeknél most kisebb a költségelvonás - fogalma sincs senkinek, mi­lyen megfontolás alapján. • Egyszer már sikerüli kiszámolni, hogy mekko­ra bérmegtakarítást kí­ván a stabilizációs prog­ram; változott valami az­óta az egyetemeken? - Az égvilágon semmi, viszont a kormányberkekben - a jelek szerint - igen. Em­lékeztetőül: a hallgatói-okta­tói arány volt a kultuszmi­nisztériumi számítások alap­ja; az egyetemek és főisko­lák úgynevezett „személyi juttatások előirányzatát", vagyis a következő évi bér­tömeget annak arányában kí­vánták csökkenteni, hogy hány hallgató jut az egyes intézményekben egy oktató­ra. Előállt egy lista: hol mennyi bérmegtakarítást kell elérni. Ezt a minisztéri­um elküldte az intézmények­nek. Eszerint a JATE-n 79 milliós csökkentést kell „el­érni". Ugyanebben a minisz­tériumi körlevélben azt is közölték, hogy ezt az össze­get hány oktató és hány nem oktatói státuszban lévő dol­gozónk elbocsátásával lehet „megtakarítani". Mint emlé­kezetes, ez utóbbit - tehát nem az elvonandó összeg megállapítását, hanem a lét­számcsökkentés módjának előírását - az Alkotmánybí­róság kifogásolta: az egyete­mi autonómiába történt be­avatkozásnak - alkotmány­ellenesnek - minősítette. A kormány ezután a pótkölt­ségvetés keretében tárgyalta az egész stabilizációs prog­9 9 Elbocsátások a JATE-n Méltánytalan megkülönböztetés az egyetemek között ramot, a felsőoktatást érintő ügyeket is. Ezekről a Rektori Konferencia szintén újra tár­gyalt és más megfelelő fóru­mok is. Végül a Felsőoktatá­si és Tudományos Tanács, amelynek az elnöke Fodor Gábor miniszter úr, a leg­utóbbi ülésén úgy foglalt ál­lást, hogy a korábban meg­állapított összegek ne változ­zanak: összesen 4,1 milliárd forint elvonását tudomásul veszi a magyar felsőoktatás - az alkotmánybírósági dön­tés előtt kimunkált intézmé­nyenkénti bontásban. Vár­tuk. hogy ez megjelenjen a Közlönyben. • Megjelent a Művelődé­si Közlöny, de egyetlen számadat sincs az idevo­natkozó közleményben; egyébként más sincs ben­ne, semmitmondó; hivat­kozik a pótköltségvetésre és biztosítja az intézmé­nyeket, ha az idén létszá­mol csökkentenek, az ez­zel kapcsolatos többletki­adásokat a pénzügyi tár­ca fedezi. Honnan tudták meg mégis, hogy a mi­niszter által vezeteti, imént emlegetett Felső­oktatási Tanács állás­pontját önkényesen meg­változtatták? - Fölhívtuk a minisztériu­mot, hogy a számokról mi­kor kapunk papírt. Mostaná­ig nem jött meg a levél, de útban van, mondták, és tele­fonon közölték, hogy 11,4 millióval többet vonnak el. Ez további 20 fő elbocsátá­sának kényszerét jelenti. Megdöbbentő méltánytalan­ság ért bennünket. A törvény előírja, hogy az intézmény költségvetését érintő bármi­féle válltoztatáshoz az egye­tem vezetőinek egyetértése szükséges. Semmit sem be­széltek meg velünk. Más­részt: minek működik a Fel­sőoktatási Tanács, a minisz­ter elnökletével, ha az állás­pontját nem veszik figye­lembe? Harmadszor: mégis mi az az új számítási szem­pont, amelynek alapján a vi­déki egyetemektől többet, a fővárosi tudományegyetem­től kevesebbet vonnak el. mint ahogy azt korábban, a hallgatói-oktatói arányra hi­vatkozva kiszámolták? Ez példátlan, méltánytalan, tör­vénytelen. Nem tudok mást mondani: kézivezérlés van, teljesen szubjektív megfon­tolások alapján. • Mit tesznek most? - Az egyetem vezetése úgy döntött, levelet írunk Fodor Gábor miniszternek. Ezt már el is küldtem - az országgyűlési képviselőknek is. Megírtam benne, hogy mélységesen elkeserít ben­nünket, hogy az országban egyik legelsőként akkredi­tált, az Európai Rektori Kon­ferencia minőségellenőrzési programjában - két másik kelet-európai egyetemmel együtt elsőként - résztvevő intézményre, a JATE-ra mértek súlyosbított csapást. Arra a tudományegyetemre, amelynek gazdálkodása a most lezárult minisztériumi revízió szerint pontos, fe­gyelmezett, jó színvonalú és amely a Számvevőszék leg­utóbbi vizsgálata alapján alulfinanszírozott. Mi számít itt, ha mindez nem? • Megírták már a fel­mondóleveleket? - A jövő hét elsó napjai­ban 90-en kapják kézhez azokat a leveleket, amelyek­ben a munkaviszonyuk meg­szüntetéséről értesítjük őket. Elsősorban a nyugdíjkorha­tárt elért idősebb, valamint a szerződéses munkaviszony­ban álló fiatal oktatók - kö­zöttük nagyon tehetséges emberek is, sajnos - az érin­tettek. Ha most ezt nem tesszük meg, jövőre a lét­számcsökkentés költségei a megcsappant egyetemi költ­ségvetést terhelnék. • Ki döntötte el, hogy ki­ket bocsássanak el? - Az Egyetemi Tanács megállapított karonkénti ará­nyokat, s a törvény alapján létrehozott létszámleépítő bizottság - amely ugyano­lyan összetételű, mint a Rek­tori Tanács - a karok, tan­székek javaslatai alapján hozta meg a fájdalmas dön­téseket. • A csökkentett létszám­mal el tudja látni az egye­tem az alapfunkcióit? - A társadalmi igények­nek megfelelően az idén ftt­vettünk 30 százalékkal több bölcsészt, 20 százalékkal több jogászt. A kisebb okta­tói létszámmal veszélybe ke­rül az egyetem működőké­pessége - és akkor nem be­széltem a minőségről! Amelynek pedig a tandíj be­vezetésével megnő a jelentő­sége. • Arra gondol, tüntet a diák, ha a pénzéért nem kap megfelelő színvonalú szolgáltatást? - Természetesen. Sulyok Erzsébet Fogfosztás után fogosztás Méghogy a fogatlanok országa lesz a mienk! Alá­való föltételezés. A rossz­nyelvek ármánykodása csupán, ha efféle hangok kelnek szárnyra a Bokros­csomag megszorító, egész­ségügyet is fogyókúrára ítélő intézkedéseinek hatá­sára. A gonosz kígyó ­amelynek tudvalevőleg csak méregfoga van - szól abból, aki azt meri állítani, hogy a fogászati kezelések megsarcolása következté­ben tömegével húzatjuk, hullatjuk inkább a fogain­kat, mintsem hosszadal­mas, drága, mi több: fáj­dalmas procedúráknak vessük alá magunkat egy­egy őrlő alkalmatosság megmentéséért. Mert a szociális érzékenységgel megáldott magyar pénz­ügyminiszter igenis tesz arról, hogy ha nem is min­denkinek, de az igazán rá­szorulóknak azért legye­nek fogaik. Mert tulajdonképpen akinek nem telik a napi be­tevő falatra sem, annak mi­nek is az a sok zománco­zott izé a szájában! Kész flanc! Csak viszik a pénzt - fogkefét, fogkrémet kel­lene vásárolni miattuk, esetenkénti mosáskor is csak növeli ez az egész procedúra a vízszámlát is. Ha eiromlanak, ki velük! Bánja kánya...Meg aztán ha elégedetlenségében, mérgében netán valakinek harapni volna kedve, ez is csak csupa haszon az áldo­zatjelölteknek: hát nem lesz mivel. De még a fűbe harapni sem... Akinek viszont igazán szüksége van erős, harapni tudó, alkalmasint harci eszközként is bevethető fo­gakra, azokkal kímélete­sebb a pénzügyminiszter. Sőt! Keddi sajtótájékozta­tóján - a fogfosztó szerepe mellett fölvállalva a fog­osztóét is - bejelentette, hogy a közterhek behajtói egyenesen „fogakai kap­nak" tőle. Mert nekik vi­szont minden eddiginél na­gyobb szükségük lesz rá­juk. Ezek után állíthatja-e bárki, hogy a fogatlanság réme fenyegeti hazánk la­kosságát. Lesznek harapós és harapni képtelen állam­polgárai. A kérdés csak az, hogy vajon az igazságos „közfogviselés" joga - és foga - azokba mar-e, akik erre valóban rászolgáltak, vagy a már fegyvertelen, védtelen erőtleneket sújtja, akik a hamut is mamunak mondják... Ch. A. • Minden korábbi rekordot megdöntött a magyar-ukrán határállomások személy- és teherforgalma az első fél év­ben. A záhonyi, valamint a barabási, a beregsurányi, a lónyai és a tiszabecsi átkelőn június végéig több mint 7 millió 722 ezer utast és 3 millió 15 ezer járművet lép­tettek be és ki a határőrök. A nyírbátori kerületi ha­tárőr igazgatóság most nyil­vánosságra hozott adatai szerint a személyforgalom 69, míg a teherforgalom 55,8 százalékkal nőtt az idén. A jelentős forgalomnö­vekedést - az Ukrajnába és a FAK-országokba irányuló, nagyobb mértékű áruszállí­tás mellett - a szakemberek szerint a volt Szovjetunió egykori tagköztársaságaiban bekövetkezett utazáskönnyí­tés váltotta ki. Az utóbbi erősítette az úgynevezett „megélhetési turizmust", so­kan utaznak kereskedelmi céllal, oda és vissza. A nyírbátori igazgatóság­hoz tartozik egyébként a ma­gyar-román határ egyik sza­kasza is; az ottani átkelőhe­lyeken viszont csökkent a személyforgalom. Az év el­ső hat hónapjában 13 száza­lékkal kevesebben, 968 ezren keltek át az állomásokon. A nyírbátori határőrök a beutazási feltételekkel nem rendelkező külföldieket ter­mészetesen visszairányítják lakóhelyükre az átkelőhe­lyekről. Június végéig 83 ezer 236 utassal szemben ta­gadták meg a beutazást. Visszaküldték a határról 234 beutazási és tartózkodási ti­lalom alatt álló személyt is. Tóth Nikolett 3420 grammal, július 27-én, 14 óra 50 perckor született. Édesanyja Nagy Katalin, édesapja Tóth János (Kiskunhalas). Aracsi Sándor 3300 grammal, július 27-én, 15 óra 55 perckor látta meg a napvilágot. Édesanyja Terhes Magdolna, édesapja Aracsi Sándor (Maroslele). Talpai Dániel 3600 grammal, július 27-én, 16 óra 40 perckor született. Édesanyja Barna Ildikó, édesapja Talpai Tibor JKiszombor). Kapitány Nikolett 3360 grammal született július 28-án, 1 óra 40 perckor. Édesanyja Sötét Ilona, édesapja Kapitány László (Forráskút). Bakó Nóra 3100 grammal, július 28-án, 6 órakor jött a világra. Édesanyja Szabó Angéla, édesapja Bakó Ferenc (Szeged). Ördög Levente 2800 grammal, július 28-án, 0 óra 40 perckor született. Édesanyja Olajos Edit, édesapja Ördög Tibor (Szeged). Csvila Pálma Dorina 3620 grammal, július 27-én, 23 óra 55 perckor jött a világra. Édesanyja Polgár Erika, édesapja Csvila András (Kiskőrös). Síabó Félix 3300 grammal, július 27-én, 14 órakor látta a megnapvilágot. Édesanyja Bezdán Tamara, édesapja Szabó Pál Csaba (Szeged). Petrovics Richárd 2850 grammal, július 27-én 16 óra 15 perckor született. Édesanyja Román Angéla, édesapja Petrovics Mihály (Szeged) Ónody Beatrix 3450 grammal, július 27-én, 21 óra 30 perckor született. Édesanyja Arany Ildikó, édesapja Ónody Csaba (Szeged). Gyebrovszky Flóra 3400 grammal, július 28-án, 0 óra 30 perckor jött a világra. Édesanyja Végh Andrea, édesapja Gyebrovszky Attila (Szeged). (dm PROGRAMAJÁNLAT AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN hétfőn: Eike Berg „Small Souls" (Kis lel­kek) című kiállítása MA A MOZGÁSKORLÁTO­ZOTTAK EGYESÜLETÉNEK szegedi csoportja 9 órától tartja évi szabadtéri programját Rösz­kén, a sportpályán. Délelőtt sportvetélkedő, délben ebéd, délután vidám szellemi totó. NEMZETKÖZI NÉPTÁNC­FESZTIVÁL: 16.30-17 óráig menettánc a Széchenyi tértől a Dugonics térig, 17 órakor meg­nyitóünnepség a szökőkútnál; 20.30-kor II. Folklórbemutató az újszegedi Szabadtéri Színpa­ton: Szeged, Hupskee, Kopani­ciar, Midia. A JATE klubban 21-03 óráig nosztalgiabuli újdonságokkal. VASÁRNAP NÉPTÁNCFESZTIVÁL: 16-17 óráig a Móra Ferenc Mú­zeumnál az Istambul és az Eth­nic; 17-18 óráig a Dugonics té­ren a Mladost, a Kopaniciar, a Midia együttes lép fel; 20.30-tól III. Folklórbemutató az újszege­di Szabadtéri Színpadon: Ethnic, Pipacsok, Istambul, Válaszút. HÉTFŰN KÖNYVRŐL KÖNYVÉRT irodalmi vetélkedő lesz délután fél 3-kor a Gyermekházban. Hitel a MAV-nak A Magyar Külkereskedel­mi Bank vezette konzorci­um, amelynek tagja az OTP és a Postabank, 13,1 milliárd forint értékű devizahitel­szerződést írt alá a Magyar Államvasutakkal. Ezt az MKB pénteki sajtótájékozta­tóján jelentették be. Az álla­mi garanciával nyújtott hitel része annak a 17 milliárd fo­rintos keretnek, amit a Ma­gyar Államvasutak üzemel­tetési költségeinek fedezésé­re vehet fel magyar bankok­tól. A rövid lejáratú hitelt a MÁV-nak 1996 elejéig kell visszafizetnie. Római katolikus plébániák Belváros - szombaton 7 és 18 órakor szentmise. Va­sárnap 7.30. 10 . 11.30, 18 órakor szentmise. Hétköz­nap 7 és 18 órakor szentmi­se. Alsóváros - Szombaton 7.30 és 18 órakor szentmise. Vasárnap 7, 10, 18 órakor: szentmise. Gyálaréten 9, Kccskéstclepen 10.30 óra­kor: szentmise. Hétköznap: 7.15 (konventmise és zso­lozsma) és 18 órakor szent­mise. Vecsernye: 17.30 óra­kor. A kedd esti szentmise után Szent Antal-ájtatosság van. Csütörtökön 7-8 szent­ségintádás. Felsőváros - Szombaton 18 órakor: szentmise. Vasár­nap 7, 8.30, 11,18 órakor: szentmise. Hétköznap: 6.30, 7, 18 órakor: szentmise. Rókus - Szombaton 1, 8, 18 órakor szentmise. Vasár­nap 6.30, 8, 9, 11, 18 órakor: szentmise. Béketelepen 12 órakor: szentmise. Hétköz­nap 7, 8, 18 órakor: szent­mise. Móraváros - Szombaton 18 órakor: szentmise. Va­sárnap 7, 9 és 18 órakor: szentmise. 15 órakor a II. kórház kápolnájában: szent­mise. Hétköznap 7, 18 óra­kor: szentmise. Petőfi telep - Vasárnap 7, 9 órakor szentmise. Hét­főn, kedden és szerdán reg­gel 8 órakor szentmise. Csü­törtökön, pénteken és szom­baton délután 5 órakor szentmise. Újszeged - Vasárnap 7, 11.30 és 18 órakor szentmi­se. Szombaton a kápolnában 16 órakor szentmise. Július­ban és augusztusban hétköz­napokon nincs reggeli (9 órai) mise, csak este 18 órai. Tarjánváros - Szomba­ton és hétköznap 18 órakor szentmise. Vasárnap 9 (di­ákmise), 18 órakor szentmi­se Szent József jezsuita templom (Dáni u. 3.) - hét­köznapokon 7.30, 18.30, va­sárnap 6, 8, 11, 19.30 szent­mise. Kiskundorozsma ­szombaton, 18.30 órakor: szentmise. Vasárnap 7, 9, 18.30 órakor: szentmise. Szőrcg - Vasárnap 9 és 18 órakor: szentmise. Hét­köznap 1 órakor: szentmise. Görög katolikus egyház­község (Lechner tér). ­szombaton 17 órakor vecser­nye, 18 órakor szentliturgia. Vasárnap 9 órakor: szentli­turgia. 10.30: gyermekmise. Hétköznaponként 18 órakor: szentliturgia. Relormátus egyházközségek Kálvin tér - vasárnap 8 órakor: istentisztelet a gyüle­kezeti nagyteremben. Igét hirdet dr. Bartha Tiborné másodlelkész. Délelőtt 10 órakor istentisztelet a gyüle­kezeti nagyteremben. Igét hirdet dr. Bartha Tibor lelki­pásztor. Honvéd tér - vasárnap 8 és 11 órakor istentisztelet. Igét hirdet Papp László lel­kipásztor. 18 órakor: isten­tisztelet. Igét hirdet Czirokné Botár Éva segédlelkész. Újszeged (Szent-Györgyi Albert u. 6-8.) - szombaton 18 órakor imaóra, tartja Si­pos Ete Zoltán lelkipásztor. Vasárnap 9 órakor gyermek istentisztelet a kisteremben, tartja Sipos Ete Zoltánné. Vasárnap 9 órakor istentisz­telet a templomban, tartja Si­pos Ete Zoltán lelkipásztor. Kisteleken vasárnap isten­tisztelet 11 órakor a refor­mátus imaházban. Evangélikus egyházközség Tisza Lajos krt. 16 - va­sárnap 10 órakor: istentisz­telet. Igét hirdet: Tóth Attila lelkipásztor. Kisteleken va­sárnap délután 15 órakor lesz istentisztelet. Baptista egyházközség Hét vezér utcai imaház ­vasárnap 10 és 17 órakor: istentisztelet. Csütörtökön 18 órakor: istentisztelet. Hit Gyülekezete Vasárnap 15 órakor isten­tisztelet a Csonka János Szakközépiskola sportcsar­nokában (Temesvári krt.38.), csütörtökön 18 órakor isten­tisztelet a Megyeháza étter­mében (Rákóczi tér 1.). Ma­kón istentisztelet kedden 18 órakor a Megyeház utca 20. szám alatt. Hódmezővásár­helyen istentisztelet pénte­ken 18 órakor a Péczely At­tila zeneiskola nagytermé­ben. További információk a gyülekezet Korányi fasor 4. szám alatti irodáján, vagy a 325-164-es telefonon. (Időpont változásokat, eseményeket minden pén­teken 8.30 és 9.30 óra kö­zött a Csörög a Westel ro­vat telefonszámán lehet be­jelenteni). Nyerjen egy helikoptert! Vagy inkább a 2 milliót választja? Akárhogyan dönt, most kipróbálhatja. Július 29-én, 10-12 óráig, Szegeden, a Centrum Áruház előtt, a Tisza L. krt.-on lesz látható a Kurírkopter, a Légbekiáltó játék fődíja, és egy szerencsés látogató ki is próbálhatja. Jöjjön el, és játsszon velünk. Részletek a Kurírban! r> "V

Next

/
Oldalképek
Tartalom