Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-25 / 172. szám
KEDD, 1995. JÚL. 25. Gregor József és Tokody Ilona újra fellépnek A trubadúrban. (Fotó: Enyedi Zoltán) Szabadtéri Trubadúi-színlapok • Önkormányzat -az első ötös? m Virágék esete a Coca-Colával Klauzál téri capriccio tetszik, akad akinek „vörös posztó" a piros ernyő. Napra pontosan harminckét évvel A trubadúr idei szabadtéri premierje előtt, 1963. július 28-án mutatták be először a szegedi játékokon Verdi talán legnépszerűbb operáját. Az előadásra kiváló nemzetközi énekesi gárdát szerzó'dtettek, Leonora szerepére Margherita Robertit, a New York-i Metropolitan tagját hívták, Lunát Peter Glossop, a londoni Covent Garden magánénekese, Manricót Bruno Prevedl, a Milánói Scala tagja, Azucenát Zenaida Pally, a bukaresti Operaház magánénekese énekelte. Nagy ijedséget okozott, hogy a főpróba után Bruno Prevedi bejelentette, nem érzi jól magát, nem tud énekelni a premieren. Óriási szerencse volt, hogy épp Szegeden tartózkodott a legnépszerűbb magyar tenorista, Simándy József (Erkel Brankovics György című operájában Murát szerepét énekelte a szabadtérin), aki vállalta a beugrást. Mégsem volt zavartalan a bemutató, mert a darab felénél rázendített az égi kórus, és tartós eső, kiadós vihar szakította félbe az előadást. A többezres nézősereg az árkádok alá húzódva nagy türelemmel várta a folytatást. Hiába, mert az eső nem állt el. A szabadtéri vezetése végül úgy döntött, másnap este folytatják a megszakított premiert. (Akik nem tudtak maradni, azoknak visszatérítették a jegyek árának felét.) A kétnaposra nyúlt, de nagy sikerű bemutató után még két előadást tartottak, amelyeken már az olasz tenorista énekelte a címszerepet. A főszereplők mellett Ferrandót Szalma Ferenc, Inezt Karikó Teréz, a többi szerepet Vargha Róbert, Littay Gyula és Réti Csaba alakította. A zenei irányítás Vaszy Viktor kezében volt, a jelmezeket Márk Tivadar, a díszletet Varga Mátyás tervezte. Az előadást Mikó András rendezte, mint ahogyan 19 évvel később, 1982 nyarán is, A trubadúr következő szabadtéris bemutatóján. Akkor a krasznojarszki születésű Vlagyiszlav Plavko énekelte Manricót, honfitársa, Irina Arhipova Azucenát, Miller Lajos volt Luna, Vámossy Éva Inez, a további szerepeket Réti Csaba, Szakály Péter és Juhász József játszották. Két olyan művész is szerepelt a színlapon, akiket az idei premieren is ugyanabban a szerepben hallhatunk: a fiatal Tokody Ilona énekelte Leonorát, és Gregor József Ferrandót. Az előadás karmestere Pál Tamás volt, a jelmezeket Makai Péter, a díszletet Forray Gábor tervezte. A Valahol Európában díszleteinek lebontása és az új színpadkép berendezése után tegnap este megkezdődtek A trubadúr Dóm téri próbái. A darabot idén Vámos László, az Operaház főrendezője állítja színpadra, a díszlet Csikós Attila, a jelmezek Vágó Nelly a tervei alapján készültek. A karmesteri pálcát újra Piergiorgio Morandi veszi kezébe, aki tavalyelőtt az Aidát, tavaly az Otellót dirigálta nagy sikerrel. A második előadáson Leonora szerepét Tokody Ilonától a szintén szegedi származású Temesi Mária veszi át. Újra Szegeden köszönthetjük a kitűnő amerikai mezzoszopránt, Gail Gilmore-t, aki előbb Carmenként, majd két éve Amnerisként hódította meg a szabadtéri közönségét, most pedig Azucenaként mutatkozik be. Visszatérő vendég a tavaly Jagóként megismert Szilágyi Károly is. Manrico szerepét a Svájcban élő Boiko Zvetlanov énekli, akinek ez lesz első szegedi fellépése. A további szerepeket a szegedi operatársulat tagjai: Soós Emese, Réti Csaba és Szakály Péter alakítják. H. Zs. • Fellélegzett a Klauzál tér néhány hete, amikor egy önkormányzati határozat értelmében kitessékelték a parkoló autókat. Gépkocsi és benzingőz nincs, csak a seftesek és a valutázók maradtak. Igaz, a turista szezonban ez is egy szolgáltatás, még ha nem is a kincstárnak hozza a hasznot. A téren van pénz, a térre viszont egyelőre nincs, tudtuk meg a Városházán. - Jó néhány éve nyilvános pályázatot hirdetett az önkormányzat a tér rendezésére. Máig csak a parkolási tilalomig jutottunk el, hiszen hatalmas összeg kellene a burkolat cseréjéhez is mondja Orosz Bálint, városi főépítész. Pénz pedig egyelőre nem látszik. Ráadásul a „felszínes" megoldás, az egyszerű burkolatcsere itt nem segítene. Az évszázados tér alatt húzódó közmű vezetékek igen csak sok meglepetést tartogathatnak a mestereknek, ha egyszer végre sor kerülhet majd a tér felújítására. - Szeged még nem csinálta meg a sétálóutcáját. A Dóm tér burkolata ugyanis sürgetőbbnek bizonyult. Ráadásul nem csak a Klauzál térről van szó, hiszen az Oroszlán utca - Kárász utca - Széchenyi tér által határolt területet egységben kell kezelni: itt díszburkolattal ellátott gyalogos zónát szeretne a város előbb-utóbb kialakítani. Reálisan nézve a büdzsét, inkább utóbb lesz az élőbből. A Stefánia zöldövezetére például mindössze 6 millió forint jut az idén. Sürgető lenne a Széchenyi tér zöldterületi rekonstrukciója is. Túl sok azonban erre sem jut mostanság. De térjünk viszVirág-terasz: Akad, akinek (Fotó: Gyenes Kálmán) sza a Klauzál térre. A főépítész szerint a Dóm tér után a Kárász utca és a Klauzál tér a város legsürgetőbb gondja - ezt a szeplőt látják ugyanis a legtöbben. 1997-ig az Új Zsótér-házat fel kell újítani, legalábbis ez szerepel abban a privatizációs szerződésben, amelyet a vásárlókkal - a Démásszal, a Posta Bankkal és a Virág Cukrászdával - köfött a város. Hasonló sors vár a társadalom biztosítás egykori székházára is, amelyben bank kap majd helyet. A tér egyik felén lévő épületegyüttes sorsa így vélhetően megoldódik. A többi? Egyelőre álom. Már az is sokat változtatna a tér hangulatán, ha a mostaninál több zöldnövényt és padot „csoportosítani ide" a város. Egyelőre a Virág Cukrászda igyekszik zöldövezetté varázsolni teraszának környékét. Szervánszkyék százötven-kétszázezer forintot is áldoznak muskátlikra, tujákra egy-egy szezonban, még sem felhőtlen kapcsoltuk a várostervezőkkel. Nem régiben ugyanis a Műemlékvédelmi Felügyelőségnek szúrtak szemet a piros Coca-Colás napernyők. Magán közvéleménykutatásom szerint a vélemények erősen megoszlanak: sokaknak tetszik, egyeseknek nem, hogy a világcég reklámernyői betelepedtek a térre. Egy biztos, a • Játék indul A rendezők állandó épület, saját technikai bázis és biztos anyagi forrás nélkül is megpróbálják néhány napra a színház városává emelni Szegedet, azokkal és azoknak a vendégeiknek, akik játszanak és akik élvezni, érteni tudják ezt a játékot. Tavaly a Balkánról érkeztek színházi csoportok, műhelyek. Idén a legjobb magyarországi együttesek mellett, a volt Szovjetunióból érkeznek csoportok. A hat nap bővelkedik programokban. A színházi előadások mellett koncertek, filmek és kiállítások szórakoztatják majd a közönséget. A Thealter International mai programja. SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK: Kamaraszínház, 19 óra: Artus Színház (Budapest): A konyhaasztal lovagjai - magyarországi bemutató; Tantuszház, 21 óra: Ache Színház (Szentpétervár): A hősök katalógusa; Régi Zsinagóga, 22.30 óra: Merlin Színház (Budapest): A félkegyelmű. ZENEI PROGRAM: Kass Szálló, 21 óra: Dresch Quartett (Budapest) koncertje. FILMES PROGRAMOK: Belvárosi Mozi-Kamaraterem, 17-19 óráig: Válogatás a győri Mediawave Nemzetközi Vizuális Fesztivál filmjeiből Filmek a volt Szovjetunió területéről /.: Mikhail Aldashin: A másik oldal; Timur Suleymenov: A fiú árnyéka; lvan Maximov: 5/4; Harutiun Khachatrian: Visszatérés az ígéret földjére. KIÁLLÍTÁSOK: Kass Szálló, 24 óra: „ Thealter '94" - Révész Róbert színházi fotói és Samira Sinai (Irán) szőnyeg-terv kiállítása A Thealter International szerdai programja. SZÍNHÁZI ELOADASOK: Kamaraszínház, 19 óra: Osobniak Színház (Szentpétervár): Szent Jeromos megkísértése és Petruska; Tantuszház, 21 óra: Ache Színház (Szentpétervár): A hősök katalógusa; Régi Zsinagóga, 22.30 óra: Stúdió „K" (Budapest): Veszteglés. A VÁROS 5 területen itt van a legnagyobb rend és tisztaság. - Levélben kifogásoltuk, hogy miért piros reklámernyőket tesznek Szervánszkyék a teraszra - mondja Széphegyi László, vezető felügyelő. • Mi kifogásuk a piros ellen? - Nem illik a műemlék épületegyüttesbe. Nem szeretnénk ellentétbe kerülni a vállalkozókkal, bízunk benne, hogy legközelebb előzetesen egyeztetnek velünk. A vállalkozók maguk is elismerik, ezt most elmulasztották. De amikor órák alatt kell üzleti döntéseket hozni, nincs mindig idő a hivatalos tárgyalásokra. Egyébként Szervánszkyék szeretnék a legjobban, ha valóban szép, európai mércével mérve is elegáns lenne a Klauzál tér. Mondják, évekkel ezelőtt azt is felajánlották az önkormányzatnak, adják át terveket, a terasz alatti burkolatot maguk megcsináltatják. Egyelőre a két jószándékú fél még nem talált egymásra. Pedig a Városháza és a Virág igen csak közel van egymáshoz - legalábbis légvonalban. Esténként, amikor a környező utcák forgalmának zaja is elül, kényelmesen helyet foglalhatunk a téren. Egy hűsítő fagylalt mellett elábrándozhatunk arról, milyennek szeretnénk látni a Klauzál teret. Az optimistábbak talán még a tenger morajlását is hozzá gondolják a mediterrán hangulatú térhez. Almokban nagyok vagyunk, kérem. Szerencsére az első lépést már megtettük. S mindig ez a legnehezebb. Rafai Gábor Ma kezdődik és július 30-ig tart Szegeden az immáron ötödik alkalommal megrendezett Thealter International - a Szabad Színházak Nemzetközi Találkozója. A fesztivál szervezői, a MASZK (Magyarországi Alternatív Színházi Központ) Egyesület olyan szfnházcsinálókat hívott meg rendezvényére, akik művészi hivatottságuk vállalásával, a hivatásos színházi struktúra margóján, perifériáján, azzal szemben vagy éppen annak ellenében határozzák meg esztétikai és etikai törekvéseiket, és alternatívát kfnálnak a professzionális, államilag fenntartott, hagyományos színházak mellett. ZENEI PROGRAM: Kass Szálló, 21 óra: Dresch „Dudás" Mihály és Lajkó Félix koncertje. FILMES PROGRAMOK: Belvárosi Mozi-Kamaraterem, 17-19 óráig: Válogatás a győri Mediawave Nemzetközi Vizuális Fesztivál filmjeiből - Filmek a volt Szovjetunió területéről II.: Alexander Stolyarov: Egylábú emberek szövetsége; lvan Maximov: Bolero; Oleg Kovalov: A halál szigete. A színház és zenei programokra a teljesáru jegy 280, a diák pedig 180 forintba kerül. De bérlet is váltható, mely nyolc előadásra szól. Ennek ára: a teljesáru 1700, míg a diák 980forint. A filmes programokra egységesen 100 forint a belépő. m Magyar sebesült Akna robbant a határon Aknarobbanás következtében megsérült egy magyar fiatalember a déli határszakaszon. A magyar államhatártól 50 méternyire - a túloldalon - a krajinai szerbek által megszállt horvát területen lépett úgynevezett botlódrótos aknára. Krisán Attila ezredes, a határőrség szóvivője hétfőn elmondta, hogy az eset vasárnap este háromnegyed kilenc körül történt. Kislippóról értesítették az ivándárdai határőrségi kirendeltséget, hogy egy sebesült fiatalemberre találtak. Mint kiderült, a határőrök már aznap kora délután figyelmeztették a fiatalembert Magyarbolynál, hogy veszélyes, elaknásított területeken jár. Ezt követően az illető elindult Pélmonostor felé egy használaton kívüli, a magyar államhatártól mintegy 50 méterre, a túloldalon lévő vasúti sín mentén. Ott aztán egy botlódrótos aknára lépett. A robbanás során mindkét lábát repeszek sebesítették meg. A fiatalembert - akinek személyazonosságát egyelőre nem ismerik - a mentők vitték az ivándárdai határőrségi kirendeltségről a pécsi kórházba. KÖZÉLETI NAPLÓ • Fájdalom és öröm. Jároli Jenő, a Belvárosi temető vezetője reagált arra a panaszos észrevételre, hogy 500 forintért engedik csak be az autósokat a temető területére. Elmondta: nem a pénzszerzés a céljuk, hanem annak biztosítása, hogy valóban csak azok mehessenek be járművükkel, akiknek feltétlenül szükséges. Akinek az egészségügyi állapota indokolja ezt, a temető irodájában kérhet egy nyomtatványt, melyet a háziorvos leigazolhat. E dokumentumot belépőként fogadják el. Egyébként egyetlen 500 forintos belépőt nem adtak még el. Mivel az intézkedés új, s nem ehhez szoktak a szegediek, érthető a fájdalom. A hely szellemének megfelelően fogalmazva: az idő majd enyhít rajta. A középkorú V. Gy. a kegyeleti sorompó felállítását helyesli, de bántotta a szemét, amikor két kéredz((«f»)))))!) MVlESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Tóth Szeles Istvánnal oszthatják meg a 06-60-327-784-es telefonszámon, munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14-től 15 óráig. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van a Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. kedő fiatalt beengedett az őr. Szeretné, ha a szabályok mindenkire vonatkoznának. Sz. Szilveszterné elismerését fejezi ki a kft.-nek a szép, tiszta és rendezett temetőért. Embertársainak ajánlja: szálljanak már le végre a magas lóról. • Vasutasok füle botja. Sárkány László, a MAV Igazgatóságról egy olvasói észrevételre válaszolja, hogy tudnak a Kálvária sugárúti vasúti átjáró rossz állapotáról, s nem igaz, hogy nem mozdítják a fülük botját sem. Egy tavaly elkészült ütemterv szerint szeptember 20-30 között újítják fel az átjárót. • Vesztőhelyek. Egy főiskolás fiatalember a BP. kútnál hagyta el bőr levéltárcáját. A benne levő két cím valamelyikére váija vissza. Egy hete veszett el egy beteg - azóta már bánatos szemű, feketeTehér skótjuhász kutya. Újszegeden a 437-350-es telefonon jelentkezhet a megtaláló. Bicskei Lukács kistestű, oroszlános formájúra nyírt, zsemleszínű kiskutyáját, illetve azt a hölgyet keresi, aki kisfiával beszélt, s ígérete ellenére péntek este óta nem hívta őt fel a 476-556 vagy a 312-784-es telefonon. • Áthallás. Gy.-né ötéves kislányának este fájdult meg a füle, ezért vitte el az ügyeletre. Ott beutalót kaptak a klinikára, de a klinikai portás eltanácsolta őket, mondván várják meg a reggelt és akkor próbálkozzanak. Még éjszaka visszamentek az ügyeletre, de az ott csak ennyit mondtak: „biztosan sok beteget küldtünk ezen az estén, s megunta a kolléga." • Bezörgetett a diszkó. Az öreg Rókuson lakó Z.úr nem ment el diszkózni, így az a saját lakásán kereste fel, s bezörgetett az ablakán. Innen tudja, hogy szombaton reggel negyed 6-ig szólt a hangos zene. Valahonnan. Szerinte csak a Tisza Gyöngyében léphettek nyílt színre. Kíváncsi, hogy ki adhatott engedélyt erre a nyílt téri zajkeltésre. • Elrettentés. R. J. majdnem tanúja volt a legutóbbi vízbefúlásnak a Laposon. Szerinte a strandőr rohangálása és füttyögése semmit sem ér. Talán jobban visszatartaná az embereket a felelőtlen fürdőzéstől egy ott elhelyezett tábla az eddig vízbefúltak névsorával. • Koldulás. Egy Cserepes sori kereskedő szerint nem baj, ha azért pang a piac, mert más országok szatyros koldusait nem engedik ide. Kicsi az ország, van elég saját, adófizető „koldusa", kereskedője, azoknak is élni kell valamiből. Szabad színházak Szegeden DOBÓ JÁNOS, a 2l-es választókeriilet (Északi városrész) képviselője fogadóórát tart 17 órától a Kodály Téri Általános Iskolában. HOLNAP MÉSZÁROS ATTILA, a 25-ös választókerület (Tápé) képviselője fogadóórát tart 13.00-17.30 óráig a tápéi ügyfélszolgálaton. DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart a Szilágyi u. 2. II. 204-es szobában. DR. CSENKE LÁSZLÓ alpolgármester fogadóórát tart 16-17.30 óráig a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán (Széchenyi tér 11.). DR. PIRI JÓZSEF, a 26-os választókerület (Algyő) képviselője fogadóórát tart 16-17 óráig az algyői ügyfélszolgálaton (Kastélykert u.). DR. KOZMA JÓZSEF, a 20-as választókerület képviselője (Makosháza) lakossági fórumot tart 18 órától az Agyagos Utcai Óvodában. A fórum témája: a Gát utca, Juharfás utca, Lomnici utca által határolt terület parkosítási terve. Vendég Asszony Emma tervező.