Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-22 / 170. szám

• Ismerje meg önmagát! (5.) Szüksége van az influenzájára és rossz emésztésre? r. Dehogy van rá szük ségem, fogalmazódik meg bennünk a válasz, pedig a tiltakozást egyre inkább fel kellene váltania a gondolkozásnak, hiszen hazánkban is mind több orvos teszi fel páciensének a kérdést: miért éppen ez a betegség kell önnek? Aki valóban szeretne megszabadulni nyavalyáitól, annak először is meg kell értenie betegsége üzenetét. Sorozatunkkal a tünetek jelentésének megfejtésében szeretnénk segíteni olvasóinknak. Az ősz beköszöntekor, ahogy egyre intenzívebben hullanak a fákról a levelek, úgy vásároljuk egyre szorgalmasabban a papír zsebkendőket, mert tele van az orrunk - magyarul: elegünk van valamiből. Már csak arra kell rájönnünk, hogy miből. Akik olvasták sorozatunk gyulladásokkal foglalkozó fejezetét, talán emlékeznek rá, hogy a gyulladás egy lelki szinten meg nem oldott konfliktus testi lefolyása. A nátha is gyulladásos folyamat, s minden esetben olyan krlzisszituációban jelentkezik, amelyből legszívesebben kilépnénk, de ez vagy nem tudatosul bennünk, vagy nem vagyunk rá képesek. Ebben az esetben ne gondoljunk az egész életünket megrengető válságokra, inkább a mindennapok apróbb, de a személyiségünket mégis érezhetően megterhelő helyzetekre. Az üzenet ilyenkor arról szól, vonjuk ki magunkat az élet forgatagából egy pár napra, s ne foglalkozzunk semmi mással, csak magunkkal. Ám miközben buzgón csepegtetjük orrunkba az orrcseppeket, érdemes (enne elgondolkoznunk azon, hogy miből is van elegünk, ki elől vagy mi elől akartunk néhány napra elvonulni, kit vagy mit akartunk magunktól távol tartani (hogy meg ne fertőzzük!), s miért szereztünk be a nátha mellé még egy jó kis torokfájást is, ami a legminimálisabb kommunikációs kapcsolattól is mentesít minket. Sajnos nagyon sokan hagyják figyelmen kfvül ezt az üzenetet is, s úgymond „kihordják lábon" a megfázást. Ók majd kénytelenek lesznek a szövődmények akár egy egész életre szóló - leckéivel bíbelődni. Elképzelhető, hogy a jelenleg is náthával kínlódok közül most többen keresni kezdik a tünet lelki okát. de hiába faggatják magukat arról, hogy miből is van elegük. nem találnak elfogadható okot. A nátha esetében is sokunknál ugyanaz a válasz: fittyet hányunk a természet rendjére. A természet világában fölváltva követik egymást az aktivitás és a teljes pihenés időszakai. Ahogy a tevékeny nappalt felváltja az alvásra való éjszaka, ugyanúgy követi a pezsgő, érlelő nyarat a pihentető tél. Amikor még nem a városi életforma volt az általános, az emberek nyáron és télen egyaránt a Nappal keltek és feküdtek. A technicizált világ őrületei által irányított ember nyáron megy szabadságra, télen hamarabb kel és jóval később nyugszik le, mint az aktivitáshoz fényével energiát adó Nap. Csoda hát, ha a szervezetünk ősszel és télen legalább néhány napnyi pihenésért esdekel? . Nos, a szabad választás joga most is a miénk: pihenünk néha egy pár napot influenza nélkül, vagy már most elkezdjük beszerezni papírzsebkendő- és C-vitamin-adagjainkat... Nagyon sok betegséget szerzünk be magunknak helytelen táplálkozásunkkal, egyesek szerint valósággal a fogunkkal ássuk meg a sírunkat. Az evéssel kapcsolatos káros szokásokból eredó betegségek száma sok. Ismerkedjünk meg magának az evésnek, az emésztésnek a szimbolikájával, jelrendszerével, mert ezáltal is elgondolkoztató önismereti forráshoz juthatunk. Már az ókori bölcsek is megfogalmazták gondolataikat az evés és az emberi jellem kapcsolatáról. A jógik - rájuk jellemző egyszerűséggel - azt mondták, hogy „amit eszel, azzá leszel". Seneca szerint „kényes gyomorra mutat, mikor valaki mindenbe belekóstol". A múlt században Brillat-Savarin már bátran ki merte jelenteni: „Mondd meg, mit eszel, s megmondom, ki vagy." Joggal merülhet fel a kérdés, mire alapozhatta merészségét. Az éhség mindig a birtoklást, a vágyódást jelképezi. Az édesség iránti éhség például a szeretet vágyát. Aki szeretetre éhes, de azt nem kapja meg az általa vágyott módon, előbb-utóbb édesszájú lesz. A kiadós ételeket kedvelők általában sokat gondolkodó, komoly szellemi munkát végző emberek. A tartósított (füstölt, konzerv) ételek fogyasztói (természetesen ha nem kényszerből, de vágyaik szerint teszik) általában konzervatív beállítottságúak. Velük szemben az újra örökké nyitottak a csípős, erősen fűszerezett ételeket sorolják kedvenceik közé. Az új benyomásoktól elzárkózók, az élet kihívásait elkerülök valamilyen okból mindig kímélő ételeket esznek. Sokan inkább lemondanak a hal húsának fogyasztásáról, mert annyira félnek a legkisebb halszálkától is. Ók ugyanennyire irtóznak minden agressziótól. A dinnyéből a magvakat gondosan kikaparok, vagy a szőlőből is kiválogatok félelme az élet magvas, lényegi kérdéseinek a megismerésével függ össze, de jellemezheti őket az általános problémakerulés is. Az előző tfpus ellentétét képezi a makrobiotikusok egyre népesebb tábora. Ők viszont éppen a dolgok lényegéig akarnak eljutni, s nem riadnak vissza a legrágósabb, legkeményebb ételektől sem. A német Dethlefsen és Dahlke doktorok szerint a makrobiotikusok táplálkozási igényei a „szeretettől, gyöngédségtől való félelemről árulkodnak, illetve arról a nehézségről, amit a szeretet elfogadása jelent számukra." A fenti állításokat el lehet fogadni vagy utasítani, de az biztos, hogy még senkinek sem volt kárára, ha tudatosította magában salát táplálkozási szokásait... Lenthár Márta • Csípős és erősen fűszerezett... Kiderítették, hogy felesége minden második szerdán - néha gyakrabban is - Henri de Beaujeu-vel találkozik, hogy egy kétes szolgáltatásairól híres szállodában töltsék a délutánt. Míg Murát azon törte a fejét, hogyan bosszulja meg felszarvazását, Beaujeu szenvedélyéről, a bélyeggyűjtésről mesélt feleségének. 0 ^dtefeieXétz~itjác a A legdrágább bélyeg is meggyulladhat s míg Beaujeu Michelinet szórakoztatta, ő csak egyetlenegy dologra gondolt: - Vajon hogyan fogom megölni Henrit? A megfizethetetlen bűntény Felszarvazott barát Murát - több vegyi üzem tulajdonosa - a tehetős emberek közé tartozott, és amikor feleségül vette Michelinet, az egyszerű varrólányt, egy ideig valóban boldogok voltak. Később sem romlott meg a kapcsolatuk, ám Murát érezte: valami nincs rendben kettőjük között. Eleinte Beaujeu jelenlétének is azért örült, mert fgy kettejük társasága kibővült, több dologról beszélgethettek, a bankár pedig mindig hozott magával egy-két érdekes témát a tőzsde világából. A férj gyanakodása persze nem ment el odáig, hogy kérdőre vonja feleségét, vagy akár csak futólag is rákérdezzen elhidegülésük okaira. Aztán egy nap, teljesen véletlenül előbb szabadult munkájából, és arra gondolt: meglepi feleségét és elugrik érte a szabónőhöz. Nagy rizikót nem vállalt, hiszen jól tudta, hogy felesége évek óta minden szerda délutánját ott tölti. Elképzelhető a meglepetése, amikor a szabónő meglepetten fogadta: - De Murát úr, Micheline asszony már három hete nem járt nálunk... Murát mosolyt erőltetve arcára tántorgott ki az üzletből, ám mire hazaért, összeszedte magát és elhatározta: magándetektívet fogad, azzal figyelteti meg, hova jár felesége a szabónő ürügyén. Azóta egy év telt el, és a gyáros a vacsora közben még egyszer átgondolta a detektíviroda jelentését. Igaz ami igaz, alapos munkát végeztek. Kiderítették, hogy felesége minden második szerdán - néha gyakrabban is Henri de Beaujeu-vel találkozik, hogy egy kétes szolgálatairól híres szállodában töltsék a délutánt. Míg Murát azon törte a fejét, hogyan bosszulja meg felszarvazását, Beaujeu szenvedélyéről, a bélyeggyűjtésről mesél feleségének. Murát egyébként nem sokat tudott vendégük magánéletéről, tulajdonképpen csak két olyan momentum van, amin elindhatott: a bélyegek, és Beaujeu szívelégtelensége. A kávé után aztán elköszönt a bankár, a házaspár pedig minden különösebb incidens nélkül nyugovóra tért. 1964 októbere, egy év telt el azóta, hogy Murát megtudta, milyen furcsa szerelmi háromszögnek lett tagja, akaratán kívül. A bosszúról még mindig nem mondott le, ám megfogadta: csak tökéletes bűntényt kö- De kedves Henri! Előre megmondtam, hogy a bélyeg nem eladó! - Tizenegymillió! Murát visszavette a bélyeget, aztán a csipeszt forgatva lassan beszélni kezdett: - Tudja-e, kedves barátom, hogy ennek a bélyegnek az első példányát egy angol iskolásfiú találta meg, teljesen véletlenül egy régi borítékon? - Hogyne tudnám, minden gyűjtő ismeri a történetet... - Akkor bizonyára azt Ls tudja, hogy mennyiért adta el? - Természetesen, mindössze hat pennyért... Minden csak hamu A gyáros a bárszekrényhez ment, majd elóvett egy üveg pezsgőt. Miközben töltött, tovább folytatta a kérdezősködést: - És Furani herceg anekdotáját ismeri-e? - Persze, Róbert, de miért kérdezi ezt tőlem? Murát, mintha nem is hallaná, folytatta mondókáját: - Mindegy, azért elmesélem... A századfordulón, amikor Furani hercegé volt az egyetlen ismert „egycentes", valami egészen kivételes szerencsével rábukkant egy másodikra. Emlékszik rá, mit csinált akkor? - Iiiigen... - Meggyújtotta, Henri! Elégette, mert úgy gondolta: egyetlen példány többet ér, mintha kettő darab lenne belőle a világon... Beaujeu halálra váltan hallgatta barátját. Annál is inkább, mert annak keze ügyében ott feküdt egy doboz gyufa... -Tizenhárommillió, Róbert...! Ez jóval több, mint a valódi értéke...! Murát lassan elővett egy szál gyufát, és végighúzta a doboz oldalán... - Tizennégymillió, Róbert...! Tudja, hogy évek óta álmodozom erről a darabról...! A gyáros nem válaszolt, hanem lassan odaemelte az égő gyufát a bélyeg széléhez. Beaujeu elfojtott kiáltást hallat, de már késő: kis lángocska lobban, és az „egycentes" nincs többé... A bankár furcsa grimaszt vágott, és visszazuhant foteljába: a szívroham azonnal végzett vele... Murát, míg a telefonhoz ment, hogy mentőt hívjon, azt dünnyögte magában: - Hiába, minden csak hamu... Imre Mátyás • Na, hol van az a gyufásdoboz? 1963 egyik borongós októberi estéjén Róbert Murát vacsorához készülődött csinos, nála 15 évvel fiatalabb feleségével Igaz, nem kettesben voltak, velük tartott a család egyik régi barátja, a gazdag bankár, Henri de Beaujeu is. A pénzember tulajdonképpen gyakori vendég volt náluk, így a vacsora akár megszokottnak is mondható, ám ezen az októberi estén Murát fejében különös gondolatok kavarogtak. vet el, semmi kedve ahhoz, hogy ő is bűnhődjön felesége hűtlensége miatt. Tudta, hogy méregről szó sem lehet, mert az kimutatható, erőszaktól irtózó ember lévén pedig a lőfegyvert nem kedvelte. „Egycentes" csali Ismét vacsora, ismét Beaujeu a vendég. Murát terve ekkor már készen állt. és amikor a bankár újra előhozakodott bélyegeivel, hirtelen odafordult vendégéhez: - Mondja csak, Henri: érdekelné az 1856-os guayanai „egycentes" bélyeg? Beaujeu egy pillanatra megdermedt, aztán kacagni kezdett: - Ugyan, kedves Róbert! Az „egycentes" a világ legdrágább bélyege! Egyetlen példány van belőle, és higgye el, ha megvásárolható lenne, már régen a gyűjteményemet gyarapítaná. Murát unottan válaszolt: - Ez igaz is volt, egészen az elmúlt hétig. Los Angelesben azonban találtak egy másik példányt, és én megvásároltam. - Ön, Róbert? Hiszen nem is ért a bélyegekhez... - Nemde ön volt az, aki mindig azzal rágta a fülemet, hogy a bélyeg micsoda remek befektetés? Hát most megfogadtam tanácsát, és bélyegtulajdonos lettem. - Adja el nekem - tért át a kacagásról a könyörgésre Beaujeu. - Nem szívesen válok meg tőle, lehet, hogy néhány év múlva jelentós haszonnal adhatnék túl rajta. - Legalább hadd nézzem meg - rimánkodott a bankár, mire Murát beadta a derekát: - Nem bánom, jöjjön el holnap az irodámba, de ismétlem, nem szándékozom megválni ettől a ritka darabtól. Másnap, egy órával a megbeszélt időpont előtt, Beaujeu már ott toporgott Murát irodájának az előszobájában. A gyárosnak semmi dolga nem volt, de jólesett neki, hogy miatta várakozik, idegeskedik az a férfi, aki felszarvazta. Amikor végül kiment érte és irodájába vezetve hellyel kínálta, Beaujeu rögtön rátámadt: - Hol van? Mutassa...! Murát komótosan a páncélszekrényhez ment, elővett egy rózsaszínű dossziét, lassan kinyitotta, és egy csipesszel kivette belőle a bélyeget. Beaujeu átvette, és a magával hozott nagyítóval vizsgálgatni kezdte: - Csodálatos! Ez a rosszul megrajzolt fekete vitorlás... Ezek a színek... Semmi kétség, egy igazi „egycentest" vásárolt, kedves barátom... - Tehát jó befektetést csináltam' - kérdezte kajánul Murát. - Minden kétséget kizárólag. Tudja mit, Róbert? Most rögtön adok érte tízmilliót!