Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-22 / 170. szám
Arany után kutatnak • Néhány hónapos szünet után újraindult a kutatás a recski Lahóca aranyérc-lelőhelyen: a most megkezdett 18 hónapos program keretében ez idáig négy mélyfúrást végzett el az ausztrál tulajdonú Enargit Kft. - közölte a társaság geológusa. Tóth Szabolcs elmondta, hogy az elmúlt év júniusa óta — amikor is Recsken megkezdődtek a kutatások — mintegy 60 millió forintos költséggel 40 mélyfúrást végeztek el egy ötszázszor ezer méteres területen. A szakemberek véleménye szerint a lelőhelyen található ércben a legmagasabb minőségi határértékek figyelembe vételével, tonnánként 2,1 gramm aranytartalmú érc található. A világon számos olyan lelőhely van, ahol a recskinél alacsonyabb aranytartalom mellett gazdaságosan bányásznak aranyércet. • Egy város és vidéke érdekesebb. mint önmagában a település. E kiindulópont alapján nyitja ki Szeged kapuit Ópusztaszer irányába. Az idei év idegenforgalmi szenzációja, a Feszty-körkép és az Opusztaszeri Történeti Emlékpark más látványosságai megkoronázzák a szegedi nyár kfnálla gazdag kulturális és egyéb programokat. E lehetőséget mutatta be idegenforgalmi szakembereknek. a környék polgármestereinek a Magyar Turisztikai Egyesület (Matur) tegnap, első országos dzsemboriján. Családi kirándulások, csoportos túrák útvonala lehet a dzsemborin megismert ajánlat: Szeged és Ópusztaszer látnivalói után Csanytelektől hajával csorogjunk le a Tiszán a napfény városáig. Az egyik díszvendéget, dr. Vastagh Pál igazságügyminisztert felesége és kislánya is elkísérte a dzsemborira, így hát az ő családjuk az első. mely végigjárta az utat Szegedtől Szegedig. (Részletek a 3. oldalon.) Megszólalnak a hajókürtök. A csanyteleki hajóállomásról a Szentes és az Óbuda Szegedre indul. (Fotó: Enyedi Zoltán) • El tudják képzelni azt. hogy milyen az, amikor egy mamut korcsolyába bújik, a jégre merészkedik és levág néhány piruettet? Valami hasonlónak lehettek azok a szemtanúi, akik péntek reggel kimentek az Agroker telepre, abol az V. nemzetközi kamionos countrytalálkozó nyitó programja, a vezetéstechnikai bemutaló zajlott. A tíztonnás járművek nagy sebességgel ráhajtottak a .jnűjégre" - és pörögtek. A speciális tartálykocsi pedig valóban imitálta a borulást. Az országúti mamutok délután már a kamionparkolóban gyülekeztek, majd az ötven kamion szabályos konvojban elindult végső úticélja, a Tisza-part felé. abol óriási tömeg várta a szárazföldi hajókat. Először a kamionon muzsikáló River együttes gördült be, majd Szalay István ünnepélyes megnyitója és tiszteletbeli kamionossá avatása után jöttek sorban a járművek, élükön díszelgett a festett, csőrös amerikai PeterbilL A kamionos találkozó eseményei ma Sziksóstón folytatódnak. lesz itt kamionos ügyességi és kamionszépségverseny, country fesztivál és táncház, s megannyi különleges program az országút királyai iránt érdeklődő közönségnek. lojosdnu elismeri DnuMiln Dniánnnnnni íosaiwiercejoviiiai Szlobodan Milosevics szerb elnök arra a döntő jelentőségű megállapodásra jutott Carl Bildt európai megbízottal, hogy Jugoszlávia elismeri Bosznia-Hercegovinát - jelentette be Hervé de Charette francia külügyminiszter Londonban. A nemzetközi összekötő csoport hónapok óta munkálkodik egy ilyen egyezmény kikovácsolásán, amely még jobban elszigetelné a boszniai szerbeket. SZOMBAT, 1995. JÚL 22., 85/170. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 24 FT DzsemM Szegedig A bolgárok nem adják ki a kamionsofőrt A szófiai főügyész közölte, hogy nem adják ki azokat a bolgár állampolgárokat, akiket a Magyarországon elhunyt Sri Lankai-i menekültek ügyében vettek őrizetbe. A bolgár rendőrség korábban letartóztatta annak a bolgár kamionnak a tulajdonosát és vezetőjét, amelyikben 18 Sri Lanka-i menekült fulladt meg. Az üggyel kapcsolatban a bolgár hatóságok őrizetében van további 3 személy. Nesztor Nesztorov szófiai főügyész elmondta: a bolgár törvények tiltják, hogy büntető ügyekben bolgár állampolgárokat adjanak ki más államoknak. Hozzátette egyben, hogy Magyarország még nem kérte a felelősök kiadatását. Elmondta: a bolgár büntetőjog szerint az ország állampolgárait a külföldön elkövetett bűntettekért Bulgáriában állítják bfróság elé. vagyonkínálat várható még a kárpótlási jegyekkel szemben, hogy a kárpótoltak érdemi döntést tudjanak hozni. A mintegy 70 milliárd forintnyi kárpótlási jegyből, amely még felhasználásra vár, közel 10 milliárdnyit kívánnak a kárpótoltak földvásárlásra fordítani a kárpótlási hivatal vezetőjének becslése szerint. Miután már csak mintegy 200 ezer hektárnyi föld vár árverésre, minden bizonnyal komoly feszültségekre lehet számítani. Különösen igaz ez az első kárpótlási földalapból visszamaradt földekre, illetve a második kárpótlási földalapnál arra a 20 százalékra, amelyben a nem helyben lakók is licitálhatnak majd. A négyes villamoson régen nincs zsufi. Ai autónak még árnyas parkolóhelyet is találunk, annyira kevés a környéken a kocsi. A piachoz vezető utat cigi- és italárusok szegélyezik. A kapu mellett számunkra új Jölirat: csütörtökön országos kirakodó- és élelmiszervásár. A zöld kerítésen belül mégsincs emberfolyam. Meglepően kevesen vagyunk mi, nézelődők és vásárlók. Pang a piac a Cserepes soron Kárpótlási remények A készülő jogszabályokkal kapcsolatban a kárpótlási hivatal elnöke utalt rá, hogy a parlamenti tárgyalás során még néhány ponton változtatásokat lát célszerűnek a hivatal. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy minden kárpótlásijegy-tulajdonos részére biztosítani kívánják egy rövid időre az életjáradékra váltás lehetőségét. Ez az időszak előreláthatólag 1995 végén lesz. Ekkorra szükséges lesz annak közzététele.is: milyen Vodka, te kis hamis! Kaiser és Stroganoff márkájú vodkát palackoztak Szabadegyházán a P. A. Kft. telephelyén. állapították meg a Vám- és Pénzügyőrség illetékesei a napokban tartott ellenőrzésük során. Az Országos Találmányi Hivatallal való egyeztetés ulán kiderült, hogy a kft. nem rendelkezett szabadalmi bejegyzéssel. így a két márkát nem is gyárthatták volna. Az eljárás során a Vám- és Pénzügyőrség lefoglalt 85 ezer 869 literes üvegbe palackozott Kaiser és Stroganoff vodkát, nagy mennyiségű vodkacímkét, valamint 490 liter palackozatlan vodkát. illetve 730 liter félkész árul. A rendőrség az áru hamis megjelölése bűncselekmény alapos gyanúja miatt folytatja a vizsgálatot. Borul a bazár. Egy erósebb szélroham több napernyős pultot is fölborít. - Takarodj, mert megeszünk! - szól oda a kóbor ebnek a ponyvára terített használt ruhák közön böngésző, meglett férfi. - Nem tudom, mi lesz ezzel az országgal?! Már a húszforintos zoknit se \eszik az emberek — panaszkodik a vöröshajú fiatal lány. aki kínai árukat kínál. - Csak állunk a tűző napon, a vásárló meg nem jön. Aki mégis beletúr a pólós dobozba, az fanyalog, még erre is azt mondja: drága. A másik bódénál a szőke lány mögött apró kínai srác ül. Egy füzetbe Írásjeleket rajzol. Mikor fölemeli fejét, szemén látszik, valahol távol jár. - Levelet Ír. Még csak húszéves, de már eljött otthonról - néz főnökére a szintén A feketegazdaság elleni harc első „áldozatai": a „KGST'-piacok. (Fotó: Karnok Csaba) huszonéves „alkalmazott"'. — Nekik hivatalos káeftéjük van - adja át a női- és férfifehérneműkért járó pénzköteget a ferde szemű górénak. - Ezért még árulhatnak. De a romániai vagy ukrán árusokat hiába keresik a szegediek. Kitiltották őket a piacról. Pedig miattuk özönlött a nép a Cserepes sorra. (Riportunk a 6. oldalon.) Megérkeztek az országút királyai • Nem marad olyan kárpótolt 1997 végére, aki ne tudná volna felhasználni kárpótlási jegyét - hangoztatta Nagy Ferenc József, az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal elnöke pénteki sajtótájékoztatóján. Ezt szerinte biztosítják majd a készülő jogszabályok a kárpótlás lezárására, amelyek jelenleg tárcaközi egyeztetésen vannak. A kárpótlási hivatal elnöke szerint megvan a politikai elhatározottság arra, hogy megfelelő vagyonkínálatot teremtsenek a kárpótlási jegyek felhasználására, és reményei szerint még az év végéig meghirdeti az állam, hogy mely cégekben kívánja biztosítani a vagyonszerzés lehetőségét kárpótlási jegyek ellenében. Londonban tegnap John Major brit kormányfő (jobbról) nyitotta meg a nemzetközi Bosznia-értekezletet. (MTI - Telefotó) • Az Egyesült Államok. Nagy-Britannia és Franciaország megegyezett: a légierő segítségével megvédik a gorazsdei biztonsági övezetet, és ebhez kérik a londoni békekonferencián részt vevő többi állam támogatását is közölte a francia védelmi minisztérium képviselője pénteken Londonban. A minisztériumi illetékes újságírók előtt elmondta: a három szövetséges olyan zárónyilatkozat kiadására törekszik, amely „világossá teszi szándékukat, hogy valamennyi szükséges eszközzel megvédik Gorazsdét". A szövetségesek megállapodtak: tilalmi övezetet hoznak létre a kelet-boszniai váras körüL Arra az esetre, ha a boszniai szerb erők behatolnak ebbe az övezetbe, légicsapásokat helyeztek kilátásba. Amennyiben ennek sem lesz foganatja, amerikai helikopterekkel francia katonákat küldenek a beékelődésbe. Az illetékes szerint egy előre nem lehet tudni, vajon Oroszország és a többi résztvevő állam aláírja-e a nyilatkozatot. (További információk a 2. oldalon.) '