Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-18 / 166. szám

• Szegedi szalámitörténet Ágyútöltő, ringókés Micsoda érdekes, szinte romantikusnak tetsző szavak. Pedig hát, „életük"-ben nagyon is komoly megnevezései voltak: a nagyméretű szalámitöltőnek, illetve a valóban ringó késeknek, amelyekkel a disznóhúst vágták. Az ágyútöltőt már a ma élő legidősebb hentesek se emlegetik, ha csak most nem idéződik bennük, amint ezt a megnevezését leírtam, és olvassák. Talán a kiváló hentes- és mészárosmester, Martonosi Sándornak jut az eszébe, akinek bizonyára volt a tulajdonában is olyan nagy kolbász-, illetve szalámitöltő, amelynek hengerébe huszonöt kiló paszta fért. Nos, az ilyen nagyméretű töltőgépet nevezték ágyútöltőnek. Egy példánya ma is látható a Pick-szalámi Üzemtörténeti Gyűjteményben, a Szalámigyár és Húskombinát klubépületének legfelső szintjén. (Bejelentéssel a gyűjtemény látogatható.) A hatalmas méretű töltő erős, ácsolt fabakokra van erősítve. Amíg hajdan a befűszerezett pasztát a függőlegesre állított hengerbe rakták, majd tömőfával jól bele is préselték, addig a töltőlegény belet készített. A teli hengert ezt követően vízszintes helyzetbe lendítette, s hogy vissza ne vágódjon, egy kampóval a bakban elhelyezett lyukba akasztotta. Ekkor kiáltott: Hajcs! Ez a kiáltás két legénynek szólt, akik a négykezes hajtókart egyenletesen hajtották, ami által egy fogasrúd, a végén lévő öntöttvas tányérral préselni kezdte a húst. Ennek az lett a vége, hogy a töltőgép másik végére kapcsolt töltőtölcséren át a bélbe eresztette a mester a pasztát. Vagyis Pick Márk - merthogy a kiállításban látható ágyútöltő az ő Margit utcai műhelyéből való, és tizenöt évvel ezelőtt egy újszeged! embertől vásároltuk meg a múzeum számára - emberei még ilyen, kézzel hajtható géppel töltötték a híres Pick téliszalámit Amikor a Margit utcából a Felső Tisza partra telepedett át a gyár, ezeket az ágyútöltőket a cég eladta, helyükbe gőzgép által meghajtott töltőket állított be, amelyek még az 1950-es évek derekán vfgan működtek. A ringókés is a szalámikészftéssel volt kapcsolatban. Az 1950-es évek elején a szalámigyár nagy hűtőjében három hatalmas tőke is forgott. Alulról fogaskerék mozgatta őket. Álló tőkére öntötték fel a kimért vágóadagot, majd a fölötte lévő karokra szerelt hét ringókést ráeresztették. Ekkor indították el a tőkét, ezáltal a kések egyenletesen ringva a húst vágni kezdték. Ringós névvel illetett erős emberek kezelték ezeket a finomvágó tőkés késeket. Egy-egy vágásadag negyedóráig ringózott, félidejében ráhintették a mester által titkon kevert szalámifűszert. Amikor egy vágás lement, a ringókéseket a karral együtt fölemelték, hogy a vágott pasztát le tudják szedni. A ládába szedett pasztatömeget kézzel húzhatós lifttel szállították föl a teknőszobába, és a hatalmas, bádoggal bélelt fateknőkbe gyúrták, légmentesen. A késeket mindennap köszörülni kellett, amely munkára egy képesített köszörűsmestert alkalmazott a cég. Ma, amikor a legmodernebb húsvágó és töltőgépsor valósággal ontja a szalámit, persze, ma sem megy az emberi segítség nélkül, akkor már elképzelni is nehéz, hogy valamikor a Pick-gyárban - de nem egy kiváló szegedi hentes dinasztiánál is ágyútöltők és ringókések szolgáltak, és általuk (is) vált világhíressé a szögedi szalámi, amelynek történetéről kiállításvezető ad visszatekintést a szalámigyártás hőskorába. iq. Lele József • Véleményem szerint Taxi és televízió Inkább a rendszámát, vtziószerviz tulajdonosa, mint a taxi színét jegyezze kérve, reklámetikai és meg, akinek panasza adódik más okból nevemet ne kö- javasolja az ipartestület el- zöljék". Szerénysége dicsénöke. „Mennyi az az annyi retes, információja közérdectm alatt megjelent Temes- kű. íme, a fax szövege: vári Józsefné panaszára kő- „Önök is tudják, hogy zöljük, hogy felháborodását például a múlt hét végén is talán csökkenteni tudná, ha a milyen vihar volt Szegeden. taxi színe helyett inkább a A villámlások épületet gyújrendszámát jegyezte volna tottak, stb. És szép számmal meg. Szegeden félezernél is némítottak el televíziókészütöbb személyszállító dolgo- léket, videót, hi-fiberendezézik, tehát van lehetőség vá- seket is. A helyreállításuk lasztani, amikor beszáll a nekünk munka, de nem épkocsiba, látja a viteldíjat, pen egyszerű feladat. Ritka a mely jól látható helyen van „csak a biztosíték megy ki" elhelyezve. Kár, hogy nem a eset. Minél korszerűbb a taxisnak szólt, hogy kapcsol- szerkezet, annál kevésbé véja be az órát. És miért fize- dett villám ellen. Amiért tett ki magas összeget, ha írok: viharos időben kapszámlát nem is kapott? csolják ki készülékeiket, és A Szegedi Ipartestületnek nem árt az antennát, valatöbb száz személyszállító mint a dugvillát is kihúzni. tagja van, de ide ilyen beje- Tévedés az, hogy a készenlentés nem érkezett. Taxival létben hagyott, de nem besokat utazó személynek már kapcsolt televízió „nincs bekellő tapasztalattal kell ren- kapcsolva". Ha nyáron eldelkeznie. Az Ipartestület utazunk érdemes kikapcsolnevében visszautasítom Te- gatni, áramtalanítani értékes mesváriné állítását. Ez egy berendezéseinket. Ha pedig rosszul sikerült sztori! Tisz- vihar idején is „nézni kell" telettel: Pálvölgyi Zoltán, a kedvenc sorozatunkat, érdeSzegedi Ipartestület elnöke" mes eldönteni, értékesebb-e Csörög-beli telefon he- számunkra, mint a készülélyett küldött faxot egy tele- künk." „Nem tudom, hogy aki a megszorító intézkedéseket hozta, és fölvesz 16 milliót, tudja-e, miként lehet rezsit, kosztot miegyebet fizetni havi 20 ezerhői. Nem tudom, járt-e valaha kórházban. Ott, ahol az empátia, a jó szó, a simogatás ingyen van, de egyszer ez is elapad, ha cserébe semmit nem kap, aki adja." • Ápoltak, ápolnak. Ápolni fognak? Kifizetődőbb a butik és a seftelés Az intenzíven mindennapos az elet-halal küzdelem. (Fotó: Gyenes Kálmán) Húsz esztendővel ezelőtt, 1975 májusában sorozat jelent meg a Délmagyarországban, Nővérke kérem... címmel. Akkori írásaimból szemezgettem a következő tényeket. „Négy megye: BácsKiskun, Békés, Csongrád és Szolnok megye mintegy 3 ezer ápolónőjéhez 7080 kérdést tartalmazó borítékkal csöngetett be a postás. A SZOTE Egészségügyi Szervezéstani Intézetébe érkezett válaszok alapján alakult ki a kép az ápolónők élet- és munkakörülményeiről... Átlagos életkoruk 30,5 év, 41,6 százalékuk hajadon, 40 százalékuk férjezett. Özvegy és elvált 18,4 százalékuk... Zátonyra futott házasságukat munkahelyi ártalomként könyvelik el. Túlnyomó többségük csak egy gyermek gondját meri vállalni, csupán egy százalékuknak van három, hét százalékuknak két gyermeke. A szombat és vasárnap számukra csak ritkán munkaszüneti nap. Tud-e annyit mosolyogni a nővérke, amennyit munkahelyén a betegek, odahaza a gyerekek és a férj elvár tőlük? Aligha... 82 százalékuknál jelentkeznek ideges tünetek. Többségük krónikus fáradtságra panaszkodik... A Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi Szakiskola megkérdezett hallgatóinak csupán egy negyede akar ápolónőként nyugdíjba Göndös Rozália azon kevesek közül való, akik hűek maradtak hivatásukhoz. Rózsika nővérrel első munkahelyén, a szegedi kórházban beszélgettem. Ma, 36 év munkaviszonnyal a háta mögött, szobájában mint az intézmény ápolási igazgatója fogadott. - Annak idején vagy 70en végeztünk az intézet saját tanfolyamán, s mindössze ha 6-an, 7-en ha maradtunk a pályán. Én mindig a frontvonalban dolgoztam: a traumatológián kezdtem, onnan kerültem az intenzív osztályra, mint az egyik megalapító. Az ország első aneszteziológus tanfolyamán végeztem, éveken át orvos nélkül altattam, azóta se volt akkora becsületem. Aneszteziológus vezető asszisztensként is ügyeltem, havonta 10-15 alkalommal is, fizetség nélkül. „Elég mulya a* a* állam..." • Nő létére hogy bírta? - Föláldozta az ember a magánéletét. Nem bántam meg. Annyira szép, termékeny évek voltak! A magányt soha nem ismertem: nagy családból származom, meg aztán, aki segít az embereken, nem lehet magányos. A betegek repestek az örömtől, ha megláttak, nem is a személyem miatt, hanem az általam elvégzendő feladat miatt. Hazudnék, ha nem vallanám be: jól esett, ha a beteg abba a kórterembe kérte magát, ahol a Rózsika dolgozik. Híre ment a városban, hol kit tartanak kedves nővérnek. A betegágy mellett végzett munka után nosztalgiát érzek ma is: egy-egy hálás tekintet stimuláló erővel hat, ha fáradt is az ember, ezután tudja újra kezdeni. • Az igazgatói székben miféle sikerélmények érik? Hogyan fest onnan nézvést a nővérek világa? - Nem érzek sok sikerélményt... A nővérek, ha meglátnak, rám csapnak, mint a héják, és ömlik belőlük a panasz. Meg kell mondanom: joggal. • Az ember azt hinné: ha a kutatók 20-25 éve alapos szociológiai vizsgálatok során föltárták a gondokat, azóta ésszerű intézkedésekkel enyhítettek is az illetékesek a nehézségeken. - Jelenleg a kórházból 43 szakképzett ápoló hiányzik, zömmel a betegágyak mellől. A pályakezdők közül ma már a korábbi 15-20-szal szemben csak 1-2 marad az egészségügyben. • Ezek szerint még rosszabb a helyzet, mint csaknem negyed százada, amikor a fölmérés készült, holott azóta egyfolytában javulásban reménykedtünk. - A rendszerváltozás óta a magánvállalkozások busás ígéretekkel elcsábítják az ápolónőket is. Nem is lehet ezen csodálkozni: a bruttó 13-14 ezer forintos alapfizetéssel, a megadóztatott műszakpótlékkal nem vagyunk versenyképesek. Ha a lányok beállnak egy butikba a pult mögé vagy seftelnek a Cserepes soron, akkor is többet keresnek, mint itt a három műszakban, komoly fizikai és lelki megterheléssel járó, mégiscsak áldozatokat igénylő munka során. • Úgy tűnik, mintha az állami iskolák a maszekvilágnak, a feketepiacnak képeznék az egészségügyi ismeretekkel fölvértezett szakembereket. - Elég mulya az az állam, amely a befektetett pénzért nem követel semmit: kinekkinek néhány évet kötelezően valamelyik intézetben kellene dolgoznia. Nem szabadna munkanélküli segélyt adni a pályakezdőknek addig, amíg azon a szakterületen üres állások léteznek. Sokat várunk az új, érettségire épülő szakképzéstől, bár ha a közalkalmazotti törvény jelenlegi szorzószáma megmarad, a 18 ezer forintos átlagkeresettel aligha lesz vonzó hivatás a betegápolás. Korábban mint a fehér holló, oly ritka volt a kórházakban a férfi ápoló. A szegedi intézményben jelenleg 10-en cáfolják azt a hiedelmet, miszerint tipikusan női elfoglaltság lenne a betegekről való gondoskodás. Benyó Lajos szakápolói képesítésével nyolc esztendeje dolgozik az intenzív osztályon. Ott, ahol mindennapos az élet-halál küzdelem. Betegágy ás hagyma/öld - Ebbe vagy belefásul az ember, vagy lelkileg nagyon megviseli. Amióta nekem is családom van, amióta tudom, elveszíthetjük egymást, másként élem meg a betegek halálát, a hozzátartozók fájdalmát. A fizikai megterhelés mellett itt számolni kell a lelkiekkel is. Minden elismerésem azoké az ápolónóké, akik erre is képesek. • A fizetség arányban van ezzel a megterheléssel? - Három éven át a sebészeten is dolgoztam félállásban. Akkor viszonylag jól kerestem, nettó 40-45 között. A 12 óra itt az intenzíven azonban megterhelő, a pluszmunkát abba hagytam. Bár most gondolkodom, újra kéne kezdeni: hiányzik a pénz. A három műszak mellett, mivel Kiszomboron lakunk, foglalkozunk hagymatermesztéssel is. Bényi Jenőné osztályvezető főnővér 25. évét tapossa a belgyógyászaton. Egyre több a gondozatlan, éhes beteg - Rengeteget fejlődött az ápolási munka: korábban a gézt még mostuk, a fecskendőt főztük, úgy éreztük, szűkében vagyunk mindennek. Akárcsak ma. Csakhogy a betegek akkor megértőbbek voltak, ma magasabbak az elvárások. A körülmények ma sem segítik az elhivatott nővérek munkáját. • Mi okozza ma a legnagyobb feszültséget az ápolónők között? - A korábbi gondokat tetézi az, hogy sok nővérünk családfenntartó lett: a munkanélküliség áldozatai lettek a férjek. Ennek ellenére a család, a gyerekek gondja marad az ő vállukon, a betegségek miatt naponta változik a munkabeosztásunk. Mindezt tetézi a belosztály sajátossága: az a lelki teher, hogy itt naponta szembesülünk a halállal. Állandó készenléti állapotban vagyunk amiatt is, hogy fél Szeged mentős eseteit ide hozzák. • A beteg számára az ő gondja a legnagyobb... Bajban sikerül háttérbe szorítaniuk a magukét? - Az utóbbi időben egyre több a hozzánk kerüló, elhanyagolt, gondozatlan, éhes idós ember, aki kísérő nélkül érkezik. Nem lehet együttérzés és szánalom nélkül fogadni őket. Ilyenkor elfelejtjük a saját sérelmeinket. Persze van, aki erre nem képes vagy nem hajlandó, az könnyebb és jobban fizetett állást keres. Vagyunk itt néhányan, akik évtizedek óta húzzuk az igát, s közben aggódunk a nyugdíjkorhatár emelése miatt: ünnepekkel, túlórákkal mi 15-20 év alatt ledolgoztuk a nyugdíjazáshoz szükséges időt. Elfáradtunk. • Milyennek látja az ápoló munka jövőjét? - Nem tudom, hogy aki a megszorító intézkedéseket hozta, és fölvesz 16 milliót, tudja-e, miként lehet rezsit, kosztot miegyebet fizetni havi 20 ezerből. Nem tudom, járt-e valaha kórházban. Ott, ahol az empátia, a jó szó, a simogatás ingyen van, de egyszer ez is elapad, ha cserébe semmit nem kap, aki adja. Chikán Ágnes Aki másokon segít, nem lehet magányos