Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-17 / 165. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1995. JÚL. 17. Kilenc sérült egy Trabantban Három súlyos, tömeges közlekedési baleset történt szom­baton hajnalban az országban. Győrújfalu és Győrzámoly között reggel negyed hat körül két személyautó ütközött, aminek következtében hatan megsérültek. Ketten súlyosan, négyen pedig könnyebben. Győrladamér belterületén reggel fél hét körül egy személyautó hátulról teherautónak ütközve okozott balesetet. A szerencsétlenség során négyen vesztet­ték életüket, és egy ember súlyosan, életveszélyesen megsé­rült. Ez utóbbi baleset szenvedő alanyai német állampolgá­rok voltak, s az előző baleset négy sérültje ugyancsak német állampolgár. Hajnalban Ernőd és Vatta között egy kamion személygépkocsival ütközött. A baleset következtében ki­lenc fiatal sérült meg, közülük öten súlyosan, négyen könnyebben. A baleset érdekessége, hogy egy személygép­kocsiban - amely Trabant volt - kilencen utaztak. Holnap Ön dönt a VTV-ben! Eladná-e egyik gyermekét, hogy a többit megmentse? A kezdés időpontja: 21.15 óra. LÖTOMÖK A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása sze­rint a 28. heti 6/45-ös lottó nyerőszámai a kö­vetkezők: 19,18,16,27,33,44 Az ötöslottó nyerő­számai: 27,52,53,57,82 iplm*áa:009029 Ausztrialottó 1,2,22,28,31,33 pátamff ijduMxáau 795287 Villámcsapás István-tónál m Ma este, a Virágban Tűzijáték festészet - e cfmmel jellemezte Schéner Mihály alkotásait Ladányi Zsuzsa, a Kossuth-díjas kép­zőművészről szóló album szerkesztője. A jelző találó ­aki átnézte a művész albu­mát, tanúsíthatja, ez valóban tűzijáték. Az est különleges­ségét az adja, hogy a hely­színen lehetőség nyflik a kö­tet megvásárlására is, Sché­ner Mihály és Ladányi Zsu­zsa jelenlétében. Az este 18 órakor kezdődő beszélgetés­re az érdeklődőket tisztelet­tel várja a házigazda, Tráser László. Az Országos Mentőszol­gálat tájékoztatása szerint Borsod-Abaúj-Zemplén me­gyében, Nyékládháza mel­lett, az István-tó partján szombaton este hét óra körül a vihar idején villám csapott az ott sátorozó emberek kö­zé. Egy 18 esztendős fiata­lember életét vesztette, há­rom felnőttet súlyos, bénulá­sos tünetekkel a miskolci Semmelweis Kórház belgyó­gyászati intenzív osztál|iára, egy 13 esztendős fiúgyerme­ket pedig bénulásos tünetek­kel a miskolci Gyermek­egészségügyi Központ inten­zív osztályára szállítottak. A halálos áldozat és a sérültek valamennyien miskolci lako­sok. Gyilkos targonca • Szerbiai termésátlagok Jugoszláviában az idén 816 ezer hektárnyi területen termesztenek búzát, és a hét végéig 400 ezer hektáron már learatták a terményt. A Tanjug jelentés szerint ed­dig 1,5 millió tonna búza ke­rült a silókba, és igen jónak mondható a gabonafajta mi­nősége. A Jugoszlávia ke­nyereskosarának számító szerbiai Vajdaságban a hek­táronkénti termésátlag 4 ton­na. Közép-Szerbiában ugyan­ez 3,2 tonna, az ország déli vidékén 3, Montenegróban pedig 2,8 tonna. • Bemutaló Rúzsán Holnap, kedden délután 15 órakor Rúzsán, a műveló­dési házban Ország József (Belgium) bemutatja azt az olcsó és újszerű szennyvíz­kezlési és hasznosítási eljá­rást, amely nem igényel csa­tornázást és szennyvíztisztí­tó telepet. A rendszer részét képező alomárnyékSzék a helyszínen megtekinthető. Meghalt egy férfi Doma­széken, a Domaferr Kft. te­lephelyén. Halálát egy tar­gonca emelővillái okozták, az egyik a rakodógéptói há­rom méterre álló férfit fejen, a másik mellkason találta. A targoncának ez már a máso­dik támadása volt az „em­ber" ellen, előző áldozata azonban élve megúszta, de soha nem felejtheti el a gép akcióját. A rakodógép tulajdono­sai, használói a Domagró Kft. és a Domaferr Kft veze­tői mindent elkövettek, Jiogy a targonca támadásai „ered­ményesek" legyenek. A munkavédelmi előírásoknak fittyet hánytak, a Munkavé­delmi Felügyelőség szerint „a munkagépet katasztrofális állapotban használ(tat)ták, az abroncsok kopottak, sza­kadtak, a csúszó fémszerke­zetek elhasználtak, csupán az volt a kérdé, mikor követ­kezik be az újabb tragédia." A targoncával egyébként kötegelt acélrudakat rakod­tak le, amikor a tragédia be­következett. Az áldozat a helyszínen meghalt. 0. Z. • A Perfekt Rt. pénz­ügyi-számviteli szakképzést indít közép- és felsőfokon. Tisza Lajos krt. 47. (Olajos­ház) IV. emelet. 311-373, 486-286/228. (x) ifi városi park nyugati oldalán, LÜ nehéz illatú bokrok mögött, egy homokkőből faragott, apró szobrocs­ka állt. Alig látszott ki az elvadult nö­vények közül; bár a kertész havonta egyszer lelkiismeretesen lekaszálta a füvet, a simogató zöld tenger néhány nap múlva már ott hullámzott a szo­bor dereka körül. A finom rajzolatú füvek és fakólila virágok szinte szem­látomást növekedtek, mintha valami különös erő serkentené fejlődésüket. A jelentéktelen kis kőfaragványt mindenki ismerte a régi városban. Azt ugyan senki sem tudta biztosan, mikor került a ligetbe: talán száz éve is megvolt már. A szobrocska egy vá­zába állított rózsacsokrot ábrázolt ­egyszerű kerti dísznek szánhatták an­nak idején. A szirmok szorosan si­multak össze a csokor közepén, a vi­rágfejek úgy bújtak egymáshoz, mint­ha régen őrzött titkokat súgnának szomszédjuk fülébe - olyasmit, ami­ről már mindenkinek sejtése volt, de mégsem tudott senki sem biztosat. A kőrózsa - mert a szobrot a város fiatalsága csak ezen a néven emleget­te -a magányos szerelmesek hite sze­rint csodákra is képes volt. Aki egy szál vérpiros rózsát helyezett a szo­bor mellé, remélhette, hogy az addig hiába ostromolt szív megenyhül vala­melyest; talán csak annyira, hogy a választott kedves viszonoz egy kö­szöntést, netán kegyesen fogad egy bókot - annak, aki már régóta sóvá­rog hiába, ennyi is elég. Hogy a kővirágok teljesítettek-e valaha egy ilyen kívánságot, nem tudni. De tény, hogy a titokban oda­lopakodók mindig találtak a kőrózsa mellett korábban odatett, száradó vi­rágszálakat is: ezek éppoly élettele­nek voltak, mint a kis szobor maga. Sok éven át hullottak a rózsák a homokkő váza tövébe (az elszáradt virágok összegyűjtése szintén a ker­tész feladata volt); a reménytelenül szeretők hite és bizodalma nem fo­gyatkozott meg az idő múlásával. És valljuk meg: nem csak fiatalok láto­gatták a park rejtett, pogány áldoza­tok bemutatására kiválasztott oltárát. Többször előfordult, hogy meglett férfiak s érett, többgyermekes asszo­nyok is elhelyezték itt engesztelő ajándékukat - ki tudja, miféle tüzek follobbanásának reményében... Aztán, egészen váratlanul, hirtelen mindennek vége szakadt, s az önma­gukat emészlőknek attól kezdve nem volt kihez fordulniuk, legföljebb — amint az a világ egyéb helyein is szo­kásos - a változó holdvilághoz sóhaj­tozhattak. Egy májusi éjszakán történt. Az aranyszínű, hársfavirág-illatú nap­palra dermesztően hideg éj követke­zett. A fekete bársony ég milliárd gyémántcsillaggal behintve ragyo­gott, mintha a föld estélyi ruhát öltött volna, valamely komoly és jelentő­ségteljes alkatomra. A kőrózsa (amely korántsem volt oly közömbös a körülötte lezajló ese­mények iránt, ahogyan azt esetleg el­hamarkodottan gondolnánk) ezen az éjjelen furcsa álmot látott. Akár egy tündér varázspálcájának intésére tör­ténne, a szobor körül egyszerre száz és száz rózsaszál emelkedett ki a fű közül: mintha a sok virág, amit reme­gő kezek a homokkő vázáig hoztak, most hirtelen életre kelne... ... de mégsem. Amint a rózsák ma­gasra emelték fejüket, a szobor látta, hogy társai valamennyien halottak: a szél szárazon zizegett leveleik között, merev és töredezett szirmaik hajdani vörös színe örökre elveszett: most fe­keték voltak, mint az alvadt vér. És akkor a kőrózsa álmában úgy érezte, mintha belőle is vércseppek tolulnának elő, s tömének felszínre a homokkő finom pórusain. Másnap egy hosszú, fekete kabátot viselő fiatalember érkezeti elsőnek a zarándokhelyre, s a kőrózsát darab­jaira hullva találta - így aztán a vi­rágot, amelyet hozott, kénytelen volt a közeli folyóba dobni. (A kertész né­hány nappal később összeszedte a széttört szobor darabjait, s ő is a fo­lyóba vetette a kőszilánkokat.) Senki sem tudta, mi okozhatta a kőrózsa végzetét. Legtöbben az éjsza­kai fagyot emlegették, mások szerint a szobor szíve szakadhatott meg ­bár ez a magyarázat már inkább a mesék birodalmába illenék. Hetven év tüzközelben 1 Ünnepségre gyülekeztek tegnap délelőtt Kis­kundorozsma önkéntes tűzoltói. Idós bajtársukat. Nyári Jánost köszöntötték, aki ma tölti be 90. életévét, és hetven éve tagja az egyesületnek. A családias találkozón Kormos Ferenc - aki tíz éven át maga is parancsnoka volt a helyi tű­zoltóknak - ismertette a nagy múltra visszatekin­tő, 102 éves Kiskundorozsmai Önkéntes Tűzoltó Egyesület történetét, országos versenyeken elért eredményeit. Az idős bajtársra emlékezve föli­dézte annak fáradtságot nem ismerő, pontos, lel­kiismeretes munkáját, s mind a mai napig hasz­nos egyesületi tevékenységét. Nyugdíjazása előtt Nyári János negyven éven át a Szegedi Textilművek főművezetője volt, emellett munkavédelmi felügyelői munkakört is betöltött - és természetesen az ottani tűzoltókat is irányftotta. A testület tagjaitól szép serleget, hatalmas tor­tát, a szegedi tűzoltóktól pedig díszoklevelet ka­pott a még mindig jó kedélyű, bajtárs. Minden tizedik autót visszaküldték Nyári János emlékeiről mesél, mellette dr. Csenke I .ás/Jó alpolgármester. (Fotó: Somogyi Kárölyné) Műszaki hiányosságok miatt minden tizedik jármű beléptetését megtagadták 1995. első felében két felső­ausztriai osztrák-cseh hatá­rátkelőhelyen, Waigetsch­lagnál és Wullowitznál - je­lentette az APA osztrák távi­rati iroda. Többnyire a fékberende­zés, a motor vagy a ka­rosszéria mutat komoly hiá­nyosságot, de gyakran kifo­gásolható a keleti járművek kipufogógáz-kibocsátása is. Az osztrák határőrök főleg a teherautókat és a turistabu­szokat ellenőrzik, s ősztől szigorított kontrollt ígérnek. 3. szegedi Nyári Szünet Szfnház 1995. július 7-31., v -s Ma, július 17-én: Le pinceau 20.00, Kamaraszínház. Holnap, július 18-án: Michael de Ghelderode: Pokoli pompa Megerősödött" a borsi átkelő M Nicolae Vacaroiu román miniszterelnök vágta át a jelképes pántlikát szombat délelőtt a korszerűsített bor­si határbelépő állomáson, amelyen 18 milliárd lejes (mintegy 9 millió dolláros) beruházással 12 belépő és 12 kilépő sávot építettek 9,5 hektáros területen. A borsi vám Románia legjelentő­sebb határátlépő pontja, amely Artánddal szemben. Nagyvárad közelében fek­szik. Az ünnepségen Nicolae Vacaroiu, Constanün Pinza­riu országos vámparancs­nok és Ionel Ungur Bihar megyei prefektus mondott beszédet. A határállomást ortodox papok szentelték fel, s jelen volt - a bukaresti rádió jelentése szerint — Tempfli József rk. megyés­püspök is. Amatőrök és [ármint amatőr fényképészek, mű­kedvelők, akik a világ számos országából érkez­nek a Fritz Hoffmeister fotográfus és fotóüzlet tu­lajdonos által szervezett kurzusra, melynek egyik színhelye a világ kulturá­lis örökségét képező Vo­elkiingeni Acélgyár. Itt pózol, mint látják a ru­hátlan hölgy is, ami (mármint a pózolás) eb­ben a melegben talán még kellemes is lehet... (MTI - Telefotó) és Csizmaxia Kukli György természet­fotós kiállítása tekinthető meg július 17. és 21. között az MH helyőrségi művelő­dési otthonában (V. Hugó utca 6. szám) naponta 9 és 16 óra között. A megnyitót ma 17.30 órakor dr. Csizma­zia György természetbúvár tartja. • Nehézgépkezelő és gépész szakképesítéssel ren­delkezőknek nehézgépkeze­lő vizsgaelőkészftő képzési programokat indít az ÉKKŐ Kft. Szegedi Oktatási Intéze­te. Tel.: 62-315-287. Mun­kanélküli jelentkezők egyéni elbfrálás alapján támogatást kapnak. (x) • Oszás-tenisz-aero­bic. A vakációs gyermekp­rogramok 4. turnusa július 24-től indul a Sportcsarnok­ban. Részletek programaján­latunkban. (x) • Leszámolás a Hangya diszkóban Gumibotokkal, baseball­ütővel és gépkocsi vezérmű­lánccal felfegyverkezve in­dult elégtételt venni pénte­ken éjszaka 17 mezőcsoko­nyai és kaposmérői fiatalem­ber a Somogy megyei Göllé­ben, mert két társukat, akik jegyszedők voltak a helybéli diszkóban, egy héttel koráb­ban megverték. A 17-20 év körüli, de jobbára fiatalkorú­akból álló csapat, a hatás kedvéért egy ismerősüket kérték meg, hogy busszal vi­gye el őket a Hangya presz­szóig. A diszkóban vereke­dést provokáltak, majd hely­benhagyták azt a négy fiatal­embert, akit végül is keres­tek: szerencsére csak köny­nyebb, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket okoz­va. Dolguk végeztével visz­szaültek a buszba és elindul­tak Kaposvár felé. A rend­őrök a somogyi megyeszék­helyen fogták el a verekedő­ket, akik ellen csoportos ga­rázdaság alapos gyanúja mi­att folyik eljárás. A RÁDIÓ,, PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16-18 óra között a 94,9 MHz-en Hirdetésfelvétel: h^Bk Szeged, Párizsi krt. 32. Tel.: 325-930,323-811 Td./Fax: 491-119% WW Traffipax Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számíthat­nak jelentős közlekedé­si akcióra a járműveze­tők - Szeged: 5 és 7, va­lamint 9 és 14; Makó: 15 és 23; Hódmezővá­sárhely: 6 és 22 óra kö­zött A rendőrség a vál­toztatás jogát fenntart­ja! tanácsok A városi tévé hétfői ma­gazinja ma 20 órakor az uta­zás megszervezésével, a fel­merülő nehézségekkel fog­lalkozik. Ehhez várják a né­zők telefonjait napközben és a műsor ideje alatt a 493­693-as és a 322-044-es tele­fonszámon. .490-490. ITÓRZSUTAS KÁRTYÁI Tempó taxi törzskártyája garancia az olcsó utazásra. VARHATO IDŐJÁRÁS kolaközpont értesíti ügyfeleit, hogy július 24-31. között szabadság miatt zárva tart. Augusztus 1 —14-ig gyermektáborokat és folya­matos ügyeletet tartunk. (x) Az Országos Meteorológia Szolgálat előrejelzése sze­rint mától megszűnik az eddig tapasztalt fülledtség. Ma estig napsütés gyakran kíséri gomolyfelhó'-képződés, zi­vatar, viharos erejű szél vagy jégeső. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-32 fok között alakul. RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON: »íMi^aüfaü

Next

/
Oldalképek
Tartalom