Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-10 / 159. szám
Nyári téma: ki, hova igazol? Vasárnap délelőtt, valósággal éget a Nap, a Kertész utcai UTC-pálya „betonján" ennek ellenére épp kispályás focimeccs zajlik. A résztvevők között nem egy - még igencsak - aktív labdarúgót fedezhetünk fel, olyat is, akinek az aláírásáért a következő napokban talán vetekedni fognak az egyesületek. A kispályás focitorna jó alkalom arra (is), hogy ebben a fociínséges időben az ember beszélgethessen az imádott játékról. Arról például, hogyan formálódik a dorozsmai csapat, hiszen a hírek szerint visszatér a két Szabó (Zsolt és Tibor), de oda igyekszik Barna Gabi és Varga-Tóth is a Vásárhelyből, sőt még az igen tehetséges Márton Attila is a Szeged FC-ből. Hiába, Vágó Attila, a dorozsmaiak fiatal mestere korán ébredt (vagy le sem feküdt a bajnokság zárása után?), és a jelek szerint sorra elhalássza a nagy halakat a többiek elől... Kemenes Zoli és Tóth Gabi góljait szemlélve, Tóth Zoli bravúrjainak tapsolva, csak arra gondolhatunk: remek csapata lesz Dorozsmának, ha igaznak bizonyulnak a ma még „meg nem erősített" hírek... P. S. J. Wimbledon bajnokai: Gráf és Sampras Maratoni hosszúságú, meglehetősen különleges csatát láthatott a közönség a wimbledoni nemzetközi teniszbajnokság női egyes döntőjében. A német Steffi Gráf és a spanyol Arantxa Sanchez-Vicario mérkőzésének (4:6, 6:1, 7:5) egyik legnagyobb érdekessége: a döntő szett egyik játéka hoszszabbra sikeredett, mint a találkozó második szettje. A 32 labdamenetből álló gémet Gráf nyerte, s ez sokat segített neki abban, hogy a mérkőzés is az övé legyen. Az amerikai Pete Sampras nyert a férfi egyesben az í ijíei wimbledoni nemzetközi teniszbajnokságon, miután vasárnap négy játszmában bizonyult jobbnak a német Boris Beckernél. Sampras ezzel megszakítás nélkül harmadszor diadalmaskodott a szigetországi nem hivatalos füvespályás világbajnokságon. Ez a teljesítmény utoljára a svéd Björn Borgnak sikerült. Férfi egyes, döntő: Pete Sampras (amerikai, 2.)-Boris Becker (német, 3.) 6:7, 6:2, 6:4, 6:2. Pete Sampras és Boris Becker mérkőzése 2 óra 28 perces, négyjátszmás csatát hozott. Az első szettet kiegyenlített küzdelem jellemezte, végül 6:6 után a rövidített játékban 7-5-re a német teniszező kerekedett felül. Ettől kezdve Sampras percei következtek: zsinórban három játszmát nyert úgy, hogy közben kitűnően szervált. Nemcsak 23 ászt adogatott, hanem ellenfele hét gémben még pontot sem tudott elérni. Sampras az adogatásfogadásban is jó volt, hiszen 60 százalékban vissza tudta ütni a labdákat, Becker esetében azonban ugyanez a mutató csak a 40 százalékot érte el. A német teniszezőnek 16 ászra futotta az erejéből, miközben 15ször kettős hibát vétett. A mérkőzés során egyszer sem tudta elnyerni az amerikai adogatójátékát, sőt, még lehetősége sem volt rá... így Becker mellett most már Sampras is háromszoros wimbledoni bajnoknak vallhatja magát egyéniben, s pályafutása során hetedszer nyert Grand Slam-tornát. Szeles bizonytalanságban tartja a világot Szeles Mónika, a világ női teniszsportjának egykori koronázatlan királynője szombaton sem mondta biztosra, mikor tér vissza a rendszeres versenyzéshez. - Remélem, hogy visszatérek. Bízom benne, hogy játszom az (augusztus 28-án kezdődő) amerikai nyílt bajnokságon. Hiszem, hogy meg tudom csinálni - közölte New Havenben a fogyatékosok olimpiáján az újvidéki származású, Floridában élő sportoló, akinek karrierje több mint két évvel ezelőtt Hamburgban szakadt meg. Mint ismert, 1993.'április 30-án az észak-német városban egy türingiai fiatalember, Günter Parche Szeles egyik mérkőzésén, a szünetben, késsel a kezében Mónikához lopakodott, s hátba szúrta. Az orvosok szerint a sebesülés nem volt komoly, ám a támadás, úgy tűnik, maradandó lelki sérüléseket okozott. Parche - aki felfüggesztett börtönbüntetést kapott, s azóta is szabadlábon van - azt vallotta, imádta Steffi Gráfot, a németek teniszcsillagát, és nem bírta elviselni, hogy Szeles, nem pedig szívszerelme ül a tenisztrónon. Ezért ki akarta kapcsolni a játékból Szelest, nem akarta megölni, de lehetetlenné akarta tenni, hogy pontokat gyűjtsön. Az időközben amerikai állampolgárrá lett 21 éves Szeles Mónika most már helyezetlen a ranglistán, ám szombaton úgy nyilatkozott, reméli, hogy három tenisztorna után visszakerül az első százba. Szeles a tervek szerint július 29-én Atlantic Cityben bemutató mérkőzést játszik a cseh származású amerikai Martina Navratilovával, a „tenisz nagyasszonyával," aki egyesben már nem indul versenyeken. - Meglátom, hogyan megy a játék Martina ellen, s aztán döntök. Amennyiben jó vagyok, ott leszek (az amerikai nyílt bajnokságon Flushing Meadow-ban - a szerk.). Ha nem, nem érdemlem meg, hogy ott legyek - közölte. New Havenben úgy nyilatkozott továbbá, hogy már szeretne ismét boldog lenni, túlságosan sokáig volt boldogtalan. Megpróbálja elfelejteni azt, ami történt vele, de az még mindig ott motoszkál az agyában. - A fő dolog az, hogy visszatérjek, s ismét élvezzem az egészet - közölte. A szegedi úszósport reprezentánsai ezúttal nem tudtak kiválót nyújtani. A Tisza-parti úszók csupán három bajnoki aranyat nyertek, (egyet a búvárosoktól „átrándult" Bozsó Bea) s csak helyezéseikkel hívták fel magukra a figyelmet. Kiemelkedően szerepeltek viszont Csongrád megye másik úszóközpontjának képviselői, a szentesi versenyzők, akik két bajnoki címükkel és számos értékes, pontot érő helyezésükkel bizonyították," hogy a Kurca-parti városban eredményes nevelőmunka folyik. Nem lehet panasz a Hódmezővásárhelyi Hód Úszó SE versenyzőire sem, hiszen jó néhány számban ott voltak az élmezőnyben. A három nap bajnokai és a Csongrád megyei legjobbak. 200 m leány hát: 1. Szép Edina (Székesfehérvár) 2:34.30. 200 m fiú hát: 1. Szabó Gábor (Szolnok) 2:33.07 200 m női hát: 1: Petrov Júlianna (Pécs) 2:28.98. 200 m férfi hát: 1. Szentesi Szabolcs (Békéscsaba) 2:08.15. 400 m leány vegyes: 1. Madarász Szabina (Fűzfő) 5:35.23 ...4. Lukács Lilla (Szeged) 5:51.03. 400 m fiú vegyes: 1. Nemes Miklós (Tatabánya) 5:35.24. 400 m női vegyes: 1. Sebestyén Eszter (Pécs) 5:19.00 ... 6. Császár Timea (Szentes) 5:33.23. 400 m férfi vegyes: 1. Simon Jácint (Kecskemét) 4:51.83 ... 6. Kádár Róbert (Szentes) 5:09.57. 200 m leány gyors: 1. Csernák Marianna (Kecskemét) 2:20.32. 200 m fiú gyors: 1. Molnár Dávid (Szentes) 2:21.27 ... 5. Csöke Balázs (Szeged) 2:29.59. 200 m női gyors: 1. Klocker Edit (Baja) 2:07.97. 200 m férfi gyors: 1. Szabados Béla (Békéscsaba) 1:55.85 2. Molnár János (Szeged) 1:59.14. 400 m leány gyors: 1. Szekeres Lívia (Pécs) 4:52.84 ...5. Várkonyi Anna (Szeged) 5:18.15. 400 m női gyors: 1. Moldvai Katalin (Nitrokémia) 4:36.97 ...5. Bálega Szilvia (Szentes) 4:56.16. 400 m fiú gyors: 1. Molnár Dávid (Szentes) 4:57.01 ... 6. Molnár Gábor (Szentes) 5:21.03. 400 m férfi gyors: 1. Szentesi Szabolcs (Békéscsaba) 4:13.96 2. Molnár János (Szeged) 4:14.68. 200 m leány mell: 1. Madár Szabina (Nitrokémia) 3:01.58, 2. Lukács Lilla (Szeged) 3:03.04, ... 4. Szélpál Viktória (Szeged) 3:15.17, 5. Sódar Gabriella (Szeged) 3:17.89, 6. Kósa Erika (Szentes) 3:17.90. 200 m női mell: 1. Dancs Anita (Dunaferr) 2:47.61 ...4. Komlódi Gabriella (Szeged) 2:51.71. 200 m fiú mell: 1. Bálint Miklós (Kecskemét) 2:53.17 2. Máté Hunor (Szentes) 3:00,43, 3. Csöke Balázs (Szeged) 3:06,41. 200 m férfi mell: 1. Bodor Richárd (TASI) 2:31.11, Boros Gábor (Hód ÚSE) 3:32.16. 50 m leány gyors: 1. Oláh Gerda (Szolnok) 29.02. 50 m fiú gyors: 1. Szabó Géza (Szolnok) 29.28 ...3. Molnár Dávid (Szentes) 29.95, 4. Csöke BaHárom napon át az újszegedi Sportuszoda adott otthont a legjobb vidéki úszóknak, akik színvonalas versenyeken döntötték el a bajnoki címek és a helyezések sorsát. Tizennyolc egyesület több mint 200 versenyzője állt fel a három nap során a rajtkőre, hogy aztán minél gyorsabban szelje a vizet. Valahogy így kell pillangózni... (Fotó: Gyenes Kálmán) Lukács Lilla amúgy vidám teremtés • Lukács és Bozsó „aranyos" kislány • Halászcsárda Kupa Országos Úszó Vidékbajnokság • A csabai Szabados volt az uszoda sztárja filaposan „lekörözték" a szegedieket... lázs (Szeged) 31.16. 50 m női gyors: I. Klocker Edit (Baja) 27.45. 2. Bozsó Bea (Szeged) 28.44, ...4. Wéber Vanda (Hód Úszó SE) 29.09. 50 m férfi gyors: 1. Szabados Béla (Békéscsaba) 24.32, 2. Molnár János (Szeged) 24.72, 3. Molnár Péter (Szeged) 24.97. 50 m leány mell: 1. Lukács Lilla (Szeged) 38.37 ...6. Bumford Nóra (Szeged) 41.60. 50 m fiú mell: 1. Bálint Miklós (Kecskemét) 37.01 ...4. Máté Hunor 39.40. 50 m női mell: 1. Gödöny Petra (TÁSI) 36.09 ...4. Nagy Enikő (Hód ÚSE) 36.78. 50 m férfi mell: 1. Ivanovics Gergely (Kecskemét) 31,05 ...5. Boros Gábor (Hód ÚSE) 32.71. 100 m leány hát: 1. Oláh. Gerda (Szolnok) 1:11.20. 100 m fiú hát: 1. Szabó Gábor (Szolnok) 1:10.92. 100 m női hát: 1. Petrov Júlianna (Pécs) 1:09.47 ...5. Pataki Ágnes (Szeged) 1:12.32, 6. Várkonyi Ágnes (Szeged) 1:14.62. 100 m férfi hát: 1. Szentesi Szabolcs (Békéscsaba) 1:00.66. 100 m leány pillangó: 1. Madár Szabina (Nitrokémia) 1:13.67 ...4. Lukács Lilla (Szeged) 1:16.75. 100 m fiú pillangó: 1. Szabó Géza (Szolnok) 1:09,48 ...5. Schwartz Gábor (Szentes) 1:18,49, 6. Juhász Zsolt (Szentes) 1:18.86. 100 m női pillangó: 1. Klocker Edit (Baja) 1:04.39, 2. Bozsó Bea (Szeged) 1:05.90, ...5. Nagy Olga (Szeged) 1:08.78. 100 m férfi pillangó: 1. Szabados Béla (Békéscsaba) 0:58.16, 2. Molnár János (Szeged) 1:00.26, ...6. Kádár Róbert (Szentes) 1:02.85. 4x100 m leány gyorsváltó: 1. Fűzfő (Békési Hajnalka, Kovács Levegőt! A három nap során a legjobb teljesítményt az olimpiai és Európa-bajnoki bronzérmes békéscsabai Szabados Béla nyújtotta, aki minden számban győzött, amelyben elindult. Látszott rajta, hogy kirobbanó formában van, s talán ha jobban megszorítják, egy-két országos csúcs sem lett volna tőle meglepő. Viktórai, Tóth Aranka, Madár Szabina) 4:36.01, 2. Szegedi Úszó Egylet (Várkonyi Anna, Sódar Gabriella, Sóki Annamária, Lukács Lilla) 4:50.10, 3. Hód Úszó SE (Vereczkey Csilla, Risztov Éva, Hegedűs Diana, Agócs Edit) 4:52.86. 4x100 m fiú gyorsváltó: 1. Tatabánya (Nemes Miklós, Tatai Márton, Kaposvölgyi Attila, Urbán Péter) 4:40.56, 2. Szentes (Molnár Dávid, Schwartz Gábor, Máté Hunor, Molnár Gábor) 3. Szegedi Úszó Egylet (Sávai Tamás, Molnár Ákos, Bullás Imre, Csóké Balázs) 4:53.05. 4x100 m női gyorsváltó: 1. Szeged (Pataki Ágnes, Kövesdi Adrienn, Nagy Olga, Bozsó Bea) 4:11.13, 2. Dunaferr 4:17,44, 3. Hód Úszó SE (Wéber Vanda, Hegedűs Anikó, Petróczky Szilvia, Bajusz Andrea) 4:22.28. 4x100 m férfi gyorsváltó: 1. Békéscsaba (Truong Ngoc, Szabó Árpád, Szentesi Szabolcs, Szabados Béla) 3:43.73, 2. Szeged (Molnár János, Savanya Norbert, Ohát Csaba, Molnár Péter) 3:45.70. ...6. Hód Úszó SE (Paku Zoltán, Nagy Gergely, Boros Gábor, Szabó Gábor) 3:58.66. 200 m leány pillangó: 1. Tóth Aranka (Nitrokémia) 2:45.90. 200 m fiú pillangó: 1. Szabó Géza (Szolnok) 2:39.18. 200 m női pillangó: 1. Klockner Edit (Baja) 2:13.14, ...3. Nagy Olga (Szeged) 2:30.51. 200 m férfi pillangó: 1. Szabados Béla (Békéscsaba) 2:10.74, 2. Kádár Róbert (Szentes) 2:15,48. 200 m leány vegyes: 1. Madar Szabina (Fűzfő) 2:41.20, ...3. Lukács Lilla (Szeged) 2:44.10. 200 m fiú vegyes: 1. Vajai András (Fűzfő) 2:42.52. 200 m női vegyes: 1. Klocker Edit (Baja) 2:27.51. 200 m férfi vegyes: 1. Szabados Béla (Békéscsaba) 2:13.10. 50 m leány pillangó: 1. Madár Szabina (Fűzfő) 33.11. 50 m fiú pillangó: 1. Szabó Géza (Szolnok) 30.57. 50 m női pillangó:. 1. Bozsó Bea (Szeged ) 29.73. 50 m férfi pillangó: 1. Szabados Béla (Békéscsaba) 26.70. 50 m leány hát: 1. Oláh Gerda (Szolnok) 33.22. 50 fiú hát: 1. Szabó Gábor (Szolnok) 32.71. 50 női hát: 1. Petrov Júlianna (Pécs) 32.24. 50 férfi hát: 1. Szentesi Szabolcs (Békéscsaba). 100 m leány mell: 1. Madár Szabina (Fűzfő) 1:24.08, 2. Lukács Lilla (Szeged) 1:25.16, Nagymihály Adrienn (Csongrád) 1:26.76. 100 m fiú mell: 1. Bálint Miklós (Kecskemét) 1:22.12 ...3. Máté Hunor (Szentes) 1:24.68. 100 m női mell: 1. Dancs Anna (Dunaferr) 1:18.31,'...3. Komlódi Gabriella (Szeged) 1:20.57. 100 m férfi mell: 1-. Szabó Árpád (Békéscsaba) 1:08.38. 100 m leány gyors: 1. Csernák Marianna (Kecskemét) 1:04.29. 100 m fiú gyors: 1. Nóvák Ádám (Fűzfő) 1:05.26, 2. Molnár Dávid (Szentes) 1:06.45. 100 m női gyors: 1. Klockner Edit (Baja) 0:59.29, ...3. Bozsó Bea (Szeged) 1:02.25. 100 m férfi gyors: 1. Szabados Béla (Békéscsaba) 53.27, 2. Molnár János (Szeged) 54.71. 4x100 m leány vegyesváltó: 1. Fűzfő (Kovács Viola, Madár Szabina, Tóth Aranka, Békési Hedvig) 5:11.31, 2. Szeged (Várkonyi Anna, Bunford Nóra, Lukács Lilla, Sóki Annamária) 5:22.88. 4x100 m fiú vegyesváltó: 1. Szolnok (Szabó Gergő, Ragó Mihály, Szabó Géza, Berta István) 5:14.22, ...Szentes (Nemes Mihály, Máté Hunor, Juhász Zsolt, Molnár Dávid) 5:15.25. 4x100 női vegyesváltó: 1. Dunaferr (Dancs Anita, Dancs Ágnes, Debreczeni Helén, Sándor Rozália) 4:38.31, 2. Szeged (Pataki Ágnes, Komlódi Gabriella, Nagy Olga, Bozsó Bea) 4:42.02. 4x100 m férfi váltó: 1. Békéscsaba (Szentesi Szabolcs, Szabó Árpád, Tron Duy My, Szabados Béla) 4:12.28. P. SÁNDOR JÓZSEF