Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-01 / 127. szám
CSÜTÖRTÖK 1995. JÚN. 1. SPORT 9 • Vízilabda OB L, rájátszás Meccs nélkül jutott tovább az SZVE! A rájátszás dott ca?j x alósrinmóyf! a Srtwti útiak ágy gondolták: kit mérkőzés elég írsz * szegediek ellen a négy közé jutás kiharcolására. Nos. óriásit tévedtek, Csapáék a hétfői második összecsapáson bosaszabbítás otán 10-9-re kgvöiték Gtnoiit György együttesét. Hogy ez a vereség mennyire piszkálta M Gvöuvósiéket, ilktve a régen várt siker müven mértékben növelte meg az SZVE játékosainak önbizalmát, erre kerestünk tegnap délután választ. Aztán a mindent eldöntő harmadik mérkőzést nem játszották le a csapatok. Tartént ugy anis, bogy az időmérő óra (szerdán) csütörtököt mondott. A csapatok meg csak vártak, vártak, míg egyszercsak letelt a szabálykönyvben leirt, s elfogadott 20 perc várakozási idő. Ez viszont nem jelent mást. minthogy ebben az esetben a mindenkori vendéggárdát illeti a győzelem. 5-0-ás gólkülönbséggel. Esetünben a Szegedi VE a kedvezményezett, ami azt jielenti. hogy Pozsgay Zsolt csapata jutott a legjobb négy közé. ahol a Vasas gárdája lesz az ellenfél! Az első mérkőzést pénteken a fővárosban rendezik. Ez csak abban az esetben változhat, ha a versenybizottság elfogadja a BVSCWestel óvását. A fővárosiak ugyanis arra hivatkoznak, hogy ők meni tehetnek semmiről. egyszerűen kintről nem Jiatolt be~ az áram a Szőnyi út uszodába. Előnyt szerzett a Ferencváros FTC-Vác FC 2-0 Tegnap délután játszották le az 1994-95-os évi labdarúgó Magyar Kupa döntőjének első mérkőzését. A találkozóra mintegy 8000 néző előtt Puhl Sándor bíráskodása mellett az Üllői úti pályán került sor. Az ebő félidő nem hozott nagy játékot, mindkét fél inkább a biztonságra törekedett. A Ferencváros többet birtokolta a labdát, anélkül azonban, hogy helyzetet tudott volna teremteni a váci kapri előtíL A második félidőben nagy lendülettel kezdett a Ferencváros. s a 63. percben, a fél perccel azelőtt beállt Nagy Zsolt ugrott ki a védők között és hatalmas gólt ragasztott a jobbfelső sarokba. A 86. percben az ugyancsak csereként beállt Czéh szerzett újabb gólt és ezzel a Fradi, számára megnyugtató előnnyel utazhat Vácra a visszavágóra. • I. játszma (20 perc). Jól és megfelelő helyen emelkedő sánc. majd egy Hulmannbomba. s máris vezetett a Medikémia. Elemükben vollak a szegediek, gyorsan elhúztak az önmagát kereső Csepeltől. Petheőék valósággal sziporkáztak, mindegy volt nekik, hogy ütni, blokkolni avagy mezőnyözni kellett, mindig helyén volt a szívük, no meg a kezük. Zúgott-zengett az aréna, a hazaiak szinte valamennyi megmozdulását üdvrivalgás kísérte, de rá is szolgáltak az elismerésre. Az eredmény alakulása: 1:0, 2:0, 3:0.4:0, 5:0,6:0, 6:1, 7:1, 8:1, 9:1, 9:2, 9:3, 10:3, 11:3,12:3, 14:3, 15:3. II. játszma (20 perc). Ismét a szegediek kezdtek jobban, ám előnyük hamar elfogyott, mert kezdett magára találni a Csepel. Igaz. a „feltámadását" az is elősegítette, hogy Schildkrauték egy-két nyitásfogadást elméláztak, rosszul sáncoltak, szóval elkerülhető hibákat vétettek. Ezeket Tomanóczyék rendre ki is használták, olyannyira, hogy nyolc (!) ponttal megugrottak. A későbbiekben megpróbálták utolérni ellenfelüket a medikémiások. de csak szépíteni tudtak. Az eredmény alakulása: ÍJ). 2.0, 3:0, 3:1, 3:2, 3:3, 3:4, 3:5, 3:6, 3:7, 3:8, 3:9. 3:10, 3:11, 4:11, 5:11, 6:11, 7:11, 8:11,8:12,8:13,8:14,8:15. III. játszma (34 perc). Megint a vendéglátók ragadták magukhoz a kezdeményezést. úgy látszott, sikerült rendezniük soraikat. Szükség is volt erre, mert óriási csata alakult ki, minden pontért, fogcsikorgatva kellett küzdeni. A heroikus játékban bámulatos • Röplabda NB t.f döntő Erre senki sem gondolt... Medikémia Szeged-Csepel-Kordax 2:3 Elérkezett az olyannyira várt álomdöntő, melynek egyik résztvevője - mint az hetek óta sejthető volt - a Medikémia Szeged, ellenfele pedig a korábban többször is bajnokságot nyert Csepel. Az alapszakaszban elérteknek köszönhetően Szegeden volt az első mérkőzés, aminek jóval a kezdete előtt benépesültek a Sportcsarnok lelátói, ahol az esemény rangjához illő hangulat uralkodott. A Melnicsuk (szemben) most is megtett minden tőle telhetőt megoldások sokaságát mutatták be a röplabdások, egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. Egészen a szett hajrájáig, amikor is Konstantinov és Tomanóczy fantasztikus leütéseivel felzárkóztak, majd a vezetést is átvették a csepeliek. Ekkor elképesztő hibákat vétettek a vendéglátók, aminek újabb játszmavesztés lett az ára. Az eredmény alakulása: I:, 2:0. 3:0, 4:0, 4:1. 4:2, 5:2, 5:3, 5:4,6:4, 6:5, 6:6,6:7, 7:7, 8:7, 9:7, 10:7, 11:7, 11:8. 12:8. 12:9, 12:10, 12:11, 12:12, 12:13, 12:14, 13:14, 13:15. IV. játszma (19 perc). Hihetetlen, mégis igaz: a játékrész elején ezúttal is a vendéglátók akarata érvényesült! Melnicsuk leütéseinek nem találták ellenszerét a vendégek, akiknek támadásait is rendre meghiúsították Hulbcmelegítést végző kedvenceket a szurkolók ovájója, ütemes tapsa köszöntötte, a nézők hangolták magukat a nagy csatát sejtető összecsapásra. Mindenkire nyugtatóan hatott, bogy a csepeliek soraiban nem volt ott a szálfatermetű, félelmetesen ütő Arsov. Az idegenlégiós azért nem tarthatott a csapatával, mert bolgár válogatott Világ Kupa meccsein kdl játszania. mannék. Ezután megint volt egy rövidzárlat, s ezzel, ha rövid időre is. de felhozták ellenfelüket a szegediek. Szerencsére nem sokáig tartott pauzájuk, s amikor leginkább kellett, akkor rázták meg magukat. és Petheő káprázatos nyitásaival valósággal szétzilállták a vasgyáriakat. Az eredmény alakulása: 1:0,2.0, 3 J). 4 J), 4:1,5:1.6:1, 7:1, 8:1, 8:2, 8:3, 8:4. 9:4, 10:4, 11:4, 12:4, 13:4. 14:4, 15:4. V. játszma (16 perek Következett a „hirtelen halál-, a rövidített játék, amiben ugye sem szép, sem okos nem lehet az ember. Egyet tehet, minden helyzetből megpróbál pontot szerezni. Az idegek csatájának csatájában a szegediek állták jobban a sarai - a végjátékig. Addig vezettek, ám elég volt egy pillanatnyi kihagyás, máris fordult a kocka, és bekövetkezett amire senki sem gondolt: elúszott az első meccs... Az eredmény alakulása: IO. 1.1,2:1, 3:1. 3:2. 4:2. 43. 53, 5:4. 6:4. 7:4. 73. 8:5. 8:6. 9:6. 9:7. 9:8. 10:8. 11:8. 1H, 129. 12:10. 12:11, üli 12:12, 13:13. 13:14. 14:14. 14:15, 14:16. Nyári Sándor: - Ntüáyfogadásban sajnos nem tolnánk olyan biztosat, mim szoktunk, és a nagyon lelkes, fegyelmezett Csepel ellen ez megbosszulta magát. Ezek után nehéz, nagyon nehéz a feladat. ami ránk tár— Doricza János szakosztályelnök: - Nagyon jó, magas színvonalú mérkőzés volt. aminek első játszmájában elaludtunk, de a lotábbiakham már jól játszottunk. Elkeserít viszont, hogy a játékvezetők, különösen a harmadik szettben ellenünk fújtak, nagyon megnehezítették a gxőzelA mérkőzés jegyzőkönyve. Medikémia Szegeti Csepel - kordav 2:3 (3, S, -13, 4. -14). ííifii 1 lín's- Újszegedi Sportcsarnok, 2Mt nézd. Vezette: Hóbor. Hnrák. Medikémia: Hulmann. SCHILDKRAUT. Befik. MELNICSUK. Polgár. PETHEŐ. Csere: Rácz. Takács. Csíkos. Somod: Edző: Nyári Sándor. Nusser Elemér. Csepel: LISZI. Forgó, Tonna. TOMANÓCZY. FogL KONSTANTINOV. Csere: Szűcs. Nagy Edző: Oláh János. [mgpiHÉmift] sm s zéchenyi tér 17. Dél-Magyarországi Sört Értékesítő Kft. Hét vezér u. 26/B tatai a Nyári Kupa A városi sportigazgatóság és a városi labdarúgó szövetség szervezésében az idén is megrendezik a Nyári Kupa nevet viselő focibajnokságot. A küzdelemre nevezni írásban, június 8ig lehet a városi labdarúgó szövetségben (6726 Szeged, Temesvári krt. 33.). A nevezésnek tartalmaznia kell a csapat nevét, a csapatvezető levelezési címét, telefonszámát. A bajnokságot a Kisstadionban rendezik hétfőn, kedden és szerdán 16-20 óráig. Kellő számú női csapat jelentkezése esetén külön női bajnokságot is indítanak. Részletes tájékoztatást a csapatok beosztásáról, a sorsolásról június 13-án, 17 órakor a városi labdarúgó szövetség székhelyén adnak. ma. Bajnok a Tisza Volán-Emergé! Eredmény ck. I rrvss Szeged—Szeghalom YSi: 29 1711» ML Női mérkőzés. Újszegedi Sportcsarnok. 15© néró" Vezette: Anios. Tijok. Friss Szeged: Nádasi — Szigeti 4. Kiss A. I. Bölcsök 2. Vígh 8. Takács 2. Ginricz I Csere: Török ((kapust. Hegyközi Iván. Ohál 2. Edző: Toókos György. k: 9n, iHL 6(5. 18. ÜL 10 perc. Szemesi VSC-JGYTF DSE 17—18 (9-12). Női mérkőzés. Szentes. 200 Az NB IL délkeleti csoportjában lejátszották a tavaszi kilencedik forduló mérkőzéseit. A Tisza Volán-Emergé férfi gárdája már befejezte a küzdelmeket, s megnyerte a .4 Frisss Szeged csapata nagy küzdelemben, mert a tabella második helyezettje ellen és segítette bajuo Szentes: Törölné — OROSZNÉ 6. Gulyás, Mi kecz. Palástiné. Csurgai. Kttrisla 2. Fekete 8. Kaíamsz I. Urhánné, Csókisi. Edző: Dobos László. JGYTF: CZAKÓ Dobra. Vetess 3. Zsadányi 3/3. AafaL TÓTH 6G. BESÚN 3. Szabó 3. Balta. Edző: Bartha Zsrilt. Kiállítás: 0. >11. 8 perc. A végig remekül védő Czakó és társai megérdemelten győzlek idegenben. BerrttvoéjUu-Tkm VofcúiEmergé 29-37 (16-171. Fériímérkőizés. Berettyóújfalu. 200 néző. Vezette: Gőg. Horváth. Tisza Volán-Emergé: DOBOS J. 1,-DIDICS 1. BERTA 4. BUKNICZ 5. GRÓBER 5. AVAR 3. CSAVAR 3. Csere: NAGY t kapusi. FARKAS 7. TÓTH 5. TOKAJI 1, HOVANYECZ 2. Edző: FARKAS JÓZSEF. Nagyszerű egyéni teljesít menyekkel. tetszetős, könynyed jiátékkal nyert az Emergé. Mivel a hátralévő két forduló mérkőzéseit a szegedi csapit üüem előzőleg lejátszotta — az Eimergé-Narancs 34-23 és Békéscsabai Mirelit Lmer gé 20-31 —. az üldözők eredményeitől függetlenül megnyerte a bajnokságot, és ősztől az NB l/B-ben fofyudiatja. Orosházi IVITK—Súndorfaivi KC 39-27118-14). Férf i mérkőzés Orosháza. 600 néző. Vezette: Be reme Lukács. Sándorfalva: Pártos - Ma rancsik I. Tente 5. Szabó L I. Szabó R. 3. BUDAY 10. Cséry 2. Csere: Horváth (kapós). Vincze 2. Szűcs I. Veszelovszky. Sándor 2. Edző: Giricz Sándor. A második félidő gyenge védekezése okozta a súlyos vereséget. A délkeleti „Bárki LászJócsoport eredményei. Férfiak: Csaba Mirelit SC-Juhász Gy ula DSE 18-19 (8-10). Túrkevei VSE-Makó KC 20-25 (8-4), Hmv.-NarancsTiszaföldvári VSE 32-23 (12-10). • A KSZSE Szeged női kézilabda szakosztálya és a Szeged Városi Sportigazgatóság a Juhász Gyula TKF csarnokában rendezte meg 5-6. osztályos lányoknak a Makkosházi Kupa. a 7-8. osztályosoknak a KSZSE Kupa tornákat. Mindkét korcsoportban 4—4 csapat indult hat város képviseletében. A Makkosházi Kupa győztese: Alsóvárosi Alt Isk., Kiskunhalas. Legjobb kapus: Bürgés Ágnes (Sándorfalva), legjobb góllövő: Mucsi Zsuzsa (Kiskunhalas). A KSZSE Kupa győztese: Kossuth L. Ált. Isk., Solt vadkert. legjobb kapus: Kemény Ágnes (Soltvadkert), legjobb góllövő: Fajszi Andrea (Kiskunhalas). A gyermeknap alkalmából a Jacob Suchards Magyarország Kft. termékeit és ajándékait kapta valamennyi játékos. A diákolimpia elődöntőjét az újszegedi Sportcsarnokban rendezték. Eredmények. Fiúk, III. korcsoport: Odessza II. Szeged-Lajosmizse 19-14, Lajosmizse-Kétsoprony 24-11, Kétsoprony-Odessza II. Szeged 15-36. Végeredmény: 1. Odessza II. Szeged 4, 2. Lajosmizse 2, 3. Kétsoprony 0. Legeredményesebb játékos: Budai Dániel (21 gól, Odessza II. Szeged), legjobb kapus: Vecsernyés Krisztián (Odessza II. Szeged), legsportszerűbb csapat: Kétsoprony. Lányok, III. korcsoport: Békéscsaba 2. sz. Ált. Isk.Odessza II. Szeged 13-21, Odessza II. Szeged-Ináncs 27-15, Inács-Békéscsaba 2. sz. Ált. Isk. 17-17. Végeredmény: 1. Odessza II. Szeged 4, 2. Békéscsaba 2. sz. Ált. Isk. 1, 3. Inács 1. Legeredményesebb játékos: Pajkó Márta (17 gól, Odessza II. Szeged), legjobb kapus: Kovanszki Zsuzsa (Békéscsaba, 2. sz. Ált. Isk.), legtechnikásabb játékos: Homai Márta (Odessza II. Szeged). A női 1. tornádó SF. 2. Narancs 3. S/cjhalom 4. Juhász Gy. 5. Friss Szeged 6. ( sinus SE 7. Mcdsycsegyh. 8. Berettyó MSE 6. Szentesi VSC II. Kctsnpnuiy II.Martfi VSE 11 Karcag VSE NB II. állása 21 ii - i sat-.uj 3 3 412-345 2 4 504-.1M 3 4 444-385 I 8 4(5-314 II 351-352 8 2 16 3W-40.1 7 316 353-375 6 -14 368-M8 4 I 15 335-476 3 215 316-364 3 -17 266-488 26 14 26 14 20 13 26 II 26 6 • Challenge Day '95 Százezrek válaszoltak a kihívásra Akárcsak az elmúlt esztendőkben, az idén is százezrek válaszoltak a kihívásra és vettek részt a sport napjának rendezvényein. Az ország legeldugottabb helységében is esemény volt ez a nap, s mindenütt változatos, érdekes és szórakoztató rendezvényekkel igyekeztek valamennyi résztvevő számára felejthctetlcné lenni. Az az elvárás, hogy ezen a napon mindenki legalább 15 percig vegyen részt olyan versenyen, amely mozgást, sportolást kiván. teljes mértékben teljesült. Csongrád megye legtöbb városában, községében és falujában is változatos programok várták a résztvevőket. Pusztamérgesen a legkisebbektől a legnagyobbakig ott voltak a különböző vetélkedőkön az emberek. Rúzsán már kora reggel nekiláttak a lebonyolításnak. Kiszomboron pedig meg sem várták, hogy megvirradjon, hanem éjfélkor már útjára indult a labda a kispályás focibajnokságon. amelyen nyolc csapat vett részt. Nehéz lenne felsorolni mindazt, amit a szervezők kitaláltak, dc halfogó versenylói lépcsőház futásig, korcsmaváltóig minden volt, ami mozgást, sportolást igényelt. Csongrád megyében estig több mint 200 000, 15 perces teljesítés történi. A községek közül országos viszonylatban Forráskút, Nagymágocs. Csanádpalota, a városok között Mórahalom. Makó és Szentes tartolta a legjobban magát. Végleges crcdményekel csak lapzárta után hoznak majd nyilvánosságra, de már most is megállapítható, hogy Csongrád megye lakosai ezúttal is alaposan kitettek magukéit. Totózóknak 22. bet OLASZ A-QSZTÁLY 1. BARI (12.E-SAMPDORLA (9.1 1 2 Bari otthon: 6 győzetem. 4 döntettem. 6 vereség Samp. idegenben: 3 gy„ 5 döntetlen. 8 vereség 2. CREMONESE (13Ó-ROMA (5.) X Cremonese o: 8 győzetem. 5 döntette®. 3 vereség Roma i: 5 győzetem. 5 döntettem. 6 vereség 3. FTORENT*INA (19.F-MILAN (4.1 1 Kiorentina o: 9 győzetem. 6 döntettem. 1 vereség Milán i: 6 győzelem. 4 döntette®, fi vereség 4. GENOA (15.)-TORINO (11.) I Genoa o: 7 győzelem. 6 döntette®. 3 vereség Torino i: 3 győzelem. 3 döntette®. 10 vereséé 5. INTERN AZIONALE <6.>-PADOVA (14.) 1 2 Inter o: 8 győzetem. 3 döntetlen. 5 vereség Padot a i: 3 győzelem. I döntetlen. 12 vereség 6. JUVENTUS (l.F-CAGLIARI (7.) 1 Juventus o: I! 'győzelem. 2 döntettem. 3 vereség Cagjiari i: 2 gvőzelem. 7 döntette®. 7 vereség 7. LAZIO (3.M1RESCIA (18.) 1 lazio o: 11 győretem. 2 döntettem. 3 vereség Bresria i: 0 győzelem. 2 döntetlen. 14 vereség 8. NAPOLI (ÜLF-PARMA (2.) 1 Napnb o: 8 győzelem. 5 döntetlen. 4 vereség Panna i: 4 győzelem. 8 döntette®. 4 vereség 9. REGGIANAtn.FTOGGIAtlá.) I Reggiana o: 4 győzetem. 4 döntette®. 8 vereség Foggia i: I győzelem. 4 döntetlen. 11 vedreséi NB I. 10. BÉKÉSCSABA (6.1-VÁC FC (12.) 1X2 Békéscsaba o: 6 győzetem. 6 döntette®. I vereség Vác FC i: 3 győzelem. 3 döntetlen. 1 vereség 11. BVSC (3.LCSEPEL <9.) 1 BVSC o: 8 győzelem. 2 döntette®. 3 vereség Csepel i: 2 győzetem. 6 döntette®. 5 vereség 12.GYŐRI FC (ll.F-KISPEST <5.) 1 2 Győr o: 4 győzetem. 3 döntette®. 6 vereség Kispest i: 4 győzelem. 3 döntetlen. 6 vereség 13. PARMALAT FC (15.Í-SOPRON (14.) 1 Pannalat o: 4 győzetem. 5 döntettem. 4 vereség Sopron i: 0 győzetem. 4 döntetlen. 8 vereség +1 mérkőzés 14. FERENCVÁROS (l.l-DEBRECEN (4.) I FTC o: 8 győzelem. 3 döntettem. 2 vereség DVSCi: 4 győzelem. 4 döntetlen. 5 vereség