Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-03 / 129. szám
io PÜNKÖSD DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1995. JÚN. 3. • A tomjenfustoles törtenete Az imádság illata - avagy: a templomban mindenki egyforma szagú legyen KM esMjugatkezott Szaplonczay Miklós görög katolikus plébános egy darab alkoholba áztatott szenet tesz a füstölőbe, meggyújtja és vár egy percig. A szén fellobban és leég, amikor pedig már parázzsá vált, Szaplonczay plébános úr néhány szem tömjéngyantát tesz rá és le sem eresztve a tömjénező tetejét, a kezében lógó füstölőt négy láncán sebesen megforgatja a levegőben, csak úgy szállnak a szikrák. Megragadó a látvány. Az ember bámul, hogy az oltár elótt csak mértékkel ingázó füstölő milyen szikrázó repülésre képes. Szaplonczay Miklós gyakorlottan forgatja a tömjénezőt; a görög katolikusoknál valamennyi szertartásban használják. Minden istentiszteleten körbefüstöli az oltárt és a kis Szent Rozália-kápolna falain függó szentek képeit. Menny és fold összekötője, mondja a tömjénfüstről. De ha úgy tetszik, Keleté és Nyugaté. Az 1024-es egyházszakadás után az ortodox is, a római is megőrizte a tömjén használatát. Megkérdezem, mit ébreszt benne a tömjénillat? Egy sort a 141. zsoltárból, feleli: „Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, s kezem felemelése estvéli áldozat legyen." Akadékoskodom, hogy jó, jó, de éveken át, minden nap? Azt válaszolja, hogy tömjénfüstöléskor a templomban mindig az 51. zsoltárt mondják; egy bűnbánati imát, ami nem válhat rutinossá. Az ő számára ez már összekapcsolódott a tömjénillattal. A református istentiszteletekben egyáltalán nem szerepel a tömjénfüstölés. Egy kissé tartok attól, hogy illetlenség felhívni Bartha Tibort, a Kálvin téri tiszteletest, és megkérdezni tőle: neki mit sugall a tömjén illata. Azért csak felhívom; s miután már eleget szabadkoztam, a következő udvarias választ diktálja a telefonba: „A tömjén füstjével, illatával nemigen találkozom. A református egyház kultikus használatában a tömjén ismeretlen. Számomra, más egyházak gyakorlatát ismerve, az ünnepélyességet, az Istennel való kézzelfogható kapcsolattartást jelenti." Ai imidság illata Holló István mórahalmi plébánosról tudom, hogy világos gondolkodású, egyszerű szavú és mélyre látó ember. Őt is megkérdezem, kíváncsian, vajon a tömjénillat keltette transzcendenciákat hogyan fogalmazná meg. A tömjénfüstölés, mondja, nagyon régi emberi gesztus; azt fejezi ki, hogy van valaki, aki mindannyiunknál nagyobb, és hogy neki tisztelet jár. „Nem hiszem, hogy az ősi ember olyan ostoba lett volna, hogy azt higgye, a Jóisten szagolgatja az áldozat füstjét, és azért kedves neki. Az égbe szálló füstöt, ebben biztos vagyok, mindig szimbólumként értették. Ami pedig a tömjén illatát illeti: van imádság amit szóban, van amit versben vagy énekben fejeznek ki - és olyan is van, amit egy illattal lehet elmondani. Manapság annyi illat vesz körül bennünket. Csupa dezodor, és mindegyikben van egy kis hazugság. Még a név is mutatja: nem odor, illat, hanem dezodor. Hát, én a tömjénillatot őszinte ajándéknak szánom. Olyan ajándéknak, amelynek semmi anyagi célja nincsen." Panok Sándor r dr r • A tömjén (magyar neve a görög (hümiama elnevezésből származik), amit a katolikus és ortodox szertartásokon égetnek, a Burseraceae családba tartozó alacsony termetű szavannai Boswellia fafajokban képződő mézgásgyanta. A fák kérgét kellő helyen bemetszik, a kifolyó váladék megszárad és összegyűjtik. Az így kapott anyag 60-70 százaléknyi gyantát, 25-30 százaléknyi mézgát és 5-9 százaléknyi illóolajat tartalmaz. Tűzparázson égetve jellegzetesen kellemes illatú, gomolygó és egyenletesen felfelé szálló füstöt ereszt. Melegítés közben fűszeres illatú gőzöket fejleszt: az illóolajok különböző illatanyagokat kiszabadítva párolognak el belőle. J töm jenüzlet csúcstalalkozéja Az ázsiai tömjén jórészt Arábiából, az. afrikai főként Abessziniából származik. Sokáig az indiai hegyekben élő Boswellia-fajból származó tömjént hitték az „igazinak", bár az ebből származó tennék gyengébb minőségű, és nem is jut el Európába. Amit indiai tömjénként ismernek, máshonnan származik. Igaz, fnségesebb időkben volt templom Magyarországon, ahol tömjén helyett szükségből fenyőgyantát füstöltek - de arról legalább lehetett tudni, honnan való. A régiek is úgy voltak vele. mint mi legtöbben: ismerték a tömjént, füstjét és illatát, de nem tudták, mi fán terem. A latin Plinius be is vallja, hogy nincs egyetértés a tömjénfa alakját illetően, ahány görög forrás, annyi leírást ad. A Biblia egy ókori arábiai államból, Sábából származtatja a tömjént. „Minek nékem ez a tömjén, ami Sábából kerül és a messze földről való jóillatú fahéj? A ti égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti véres áldozataitok nem tetszenek nekem." - mondja az Úr Jeremiás próféta könyvében. Plinius is úgy véli, hogy a sábaiak a tömjénről a legismertebbek. Még Vergilius is megemlíti őket a Georgiconban. Ennek ellenére valószínű, hogy az arabok csak második felfedezői voltak a tömjéntermelésnek. A legnemesebb növényfajokat Kelet-Afrika szavannáiról hozhatták. A származási helyet azonban gondosan titkolták, hogy megőrizzék monopóliumukat az elő-ázsiai piacon. Tömjénnel és más illatos szerekkel a legrégibb idők óta kereskednek. Az izmaeliták, akiknek Józsefet eladták testvérei, Egyiptomba szállítottak asztragált, balzsamot és szuhargyantát. A Harris-féle papirusz III. Ramses fáraó templomában 62 amfóra szőke tömjént, 308 093 mérő tömjént, 93 amfóra és 1 100 hin lágy balzsamot, 778 amfóra égetnivaló tömjént, 31 amfóra vörös balzsamot sorol fel. Az ószövetség tudósítása szerint Sába királynője soha nem látott mennyiségű illatosttószert vitt Jeruzsálembe, amikor Salamon királyt felkereste, mert hírét vette rendkívüli bölcsességének. A történet szerint a királynő találós kérdésekkel tette próbára Salamont, majd amikor meggyőzte őt a király bölcsessége, átadta ajándékait, Salamon pedig viszonozta azokat. A találkozó a valóságban bizonnyal a korabeli tömjén- és illatosolaj-kereskedelem egyik „üzleti csúcstalálkozója" lehetett. „A Teremtő, aki rendesen a szükség mellé adja a segítséget és a betegség mellé a gyógyírt, vajon Kelet földjére tette volna a legtöbb illatos anyagot termő növényt, ha nem a meleg által keltett rothadással, bűzös szagokkal és kellemetlen rovarokkal akarta volna felvenni a harcot?" - kérdezi egy XIX. századi francia útleíró, miközben az egyiptomi és közel-keleti bazárok illatszerárusai között bolyong. Vajon ilyen prózai magyarázata lenne a mi gomolygó füstű, misztikus illatú tömjénünk elterjedésének is? Nem önáltatás-e csak az égbe szálló ima jelképét látni ebben az ókori illatszerben, nem változott-e meg jelképisége, éppen úgy, ahogyan a magyar nyelv tömjénezés szavának eredeti értelme mellett kialakult egy másik, pejoratív is? Akárhogy van, a tömjénfüst gazdag, kinek-kinek mást felidéző jelenség ma is. receptje: uiok Az ószövetségi forrás szerint a kinyilatkoztatás nyomán Mózes a sivatagban szent kenet céljából illatos olajat kevert: 500 siklus (korabeli pénz) értékű híg mirrha, 250 siklus illatos fahéj, 250 siklus illatos kalmus, 500 siklus kásia és egy hin olívaolaj kellett hozzá. Mózes ezután füstölőszert készített, egyenlő részben „csepegó gyantából", ónixból, galbánumból és igen tiszta tömjénből, amelyhez egy kevés sót adott. Ezt a füstölőszert annyira szentnek tekintették, hogy magánhasználatra nem is volt szabad elkészíteni. A négy fő alkotóelemhez később hét másikat is adtak, köztük mirrhát, nárdust, krókuszt és tömjént. Mindezeket, a törvény szerint ércmozsárban kellett porrá törni és minden nap, reggel és este a célhoz felállított oltáron égetni, Lukács evangéliuma szerint éppen ekkor, „a jó illatozás idején" történt, hogy Zakariásnak megjelent Keresztelő János születését hírül hozó Gábriel arkangyal. Nem véletlen, hogy a napkeleti bölcsek az arany és a mirrha mellett tömjént hoztak ajándékba az újszülött Jézusnak. A zsidóknál tömjénáldozatot csak meghatározott paTömjéngyújtás. (Fotó: Gyenes Kálmán) ,A jó illatozás idején" Szaplonczay Miklós: „Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom" (141. zsoltár) Egy kilogramm tömjén ára ma ezer forint körül van, egy füstölőé körülbelül háromezer. A tömjéngyanta szabad árusítású termék, bárki veheti és forgalmazhatja. Külkereskedelmi cégek hozzák be, ugyanúgy, mint mondjuk a narancsot. Magyarországon egy évben pár mázsa kel el belőle, természetesen egyházi használatra. Az ortodox vallású országokban ennél lényegesen több fogy, hiszen a keleti szertartásokból még hétköznap sem hiányzik a tömjénfüst. A római katolikusok liturgiában csak nagymiséken és ünnepélyes alkalmakkor használják. A szerényebb plébániákon nem is biztos, hogy hétköznap talál egy kis tömjéngyantát az ember. Sajátos módon, miközben a katolikus szertartásban a II. Vatikáni Zsinat óta lecsökkent a tömjénezés jelentősége, és csak ünnepélyes eseményeken füstölnek, a közgondolkodásban a tömjénillat (ha csak valami „ördögűző" dolgot jelent is) ma is teljesen összekapcsolódik a katolikus misével. Meglehet ez amiatt van, hogy legtöbben a püspöki miséket és ünnepi alkalmakat látogatják a templomban. Görög katolikus tömjénezés a Szent Rozália-kápolnában pi személyek mutathattak be; az ószövetség beszéli el Oziás júdeai király esetét, aki megkísérelt tömjénezni a papok akarata ellenére: miközben a tömj én füstölőt kezében tartotta - lesúlytott rá a lepra. A füstölőanyag pontos receptjét ismerői gondosan őrizték. A jeruzsálemi Talmud megemlíti, hogy az egyenes oszlopban az ég felé gomolygó tömjénkeveréket igen nehéz előállítani, és csak egy bizonyos család őrizte az elkészítés titkát. Az összetételt nem volt ajánlatos megváltoztatni, ha valaki például megfeledkezel) arról az alkotórészről, amely a tömjén füstjét egyenletesen felfelé szállóvá tette, az halálbüntetést is kaphatott a dolog miatt. A temjén vértanúi Az elővigyázat ellenére a tömjénfüstölő receptek eljutottak a görögökhöz és a rómaiakhoz. A jelkép változatlan maradt: az ég felé szálló tömjénfüst az istenségekhez eljutó fohászt jelentette. A rómaiaknál általános szokás volt tömjént ajándékozni és - gazdagabb házaknál - füstölni. A nápolyi múzeumban őriznek egy épen maradt bronz tömjénfüstölő lapátot, amely Pompeji romjai alól került eló. A szokás annyira elterjedt, hogy már a zsidóknál hittagadásnak számitott a bálványok előtti tömjénezés. Az első keresztények ugyancsak mint a pogány áldozat elemét utasították el. Amikor Antiochus leromboltatta a jeruzsálemi templomot, megparancsolta, hogy égessenek tömjént a házak ajtaja előtt és a tereken. Egyes helyekre hatóságot kellett kivezényelnie, hogy a parancsot teljesítsék. A kereszténység számos vértanút ismer, akik megtagadták a bálvány előtti tömjénezést. Temetéseken ennek ellenére már Terulliánusz idejében használták a füstölőszert, az első római Ordo pedig már említi, hogy a pápa bevonulásakor és az Evangélium éneklésekor tömjént füstöltek. Ekkorra a pogány vallások háttérbe szorultak, a tömjénről azonban megmaradtak a korábbi képzetek. Megmaradtak a gyógyhatásáról szóló hiedelmek is. Paracelsus vércsendesltő hatásúnak, Galeinosz szívgyógyszernek gondolta. A tömjénezéssel együtt sok vonatkozásban pogány szertartási elemek kerültek a kereszténységbe. Úgy is lehet mondani: a pogány mitológiát a tömjénnel együtt kezdték krisztianizálni. A tömjénfüstölés ezután egyre jobban kiterjedt; a miséző papot, a templomban jelen lévő világi elöljárókat, sőt, a népet is tömjénezéssel üdvözölték. Ennek ma is nyoma van az ünnepi misében, vagy ahogyan régebben nevezték: a szagosmisében. A jelenlegi katolikus szertartásban az oltáriszentség kitételekor imaáldozat gyanánt tömjénezik a szentséget. A liturgiájában füstölik még a keresztet, az oltárt, az evangéliumos könyvet, s az áldozati adományokat (ostya és kehely) is. A tömjént liturgikus tömjénezés előtt megáldják, s ezáltal az egyház imádságának és áldásának jelképes hordozójává teszik. A sivatagi f6lhöelms!ty Bárkit kérdezek, a tömjén füstjének és illatának nehezen magyarázható misztikusságot tulajdonít. Ki-ki a maga módján. A bibliakutató, dr. Benyik György szerint a füst felhőszerű gomolygásának szerepe lehetett a tömjén misztériumában. Úgy véli, az egyiptomi kivonuláskor a zsidók egyik fő élménye az volt a sivatagban, hogy a felhő alakban megjelenő Isten vezeti őket. „Hát a tömjénfüsttel mesterségesen előállították ezt a felhőt. Amúgy pedig a felhő később is Isten jelenlétének egyik szimbóluma maradt, Isten például felhőből szólt a zsidókhoz a Sinai hegyen. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a régi kánaáni vagy sumér viharistennel valamilyen rokonságot mutat ez a jelképiség. Habár ezt, talán éppen a megkülönböztetés szándékával tagadja is a Biblia: Jeremiás sem a viharban, sem a villámlásban nem leli Istent - a lanyha szellő suttogásában találkozik vele." Ami a tömjénillatot illeti, Benyik professzor válasza némi korismeretet árul el: „Félig tréfásan azt mondhatom, arra is jó volt, hogy a templomban mindenki egyforma szagú legyen. Valószínűleg a temetéseken is jó ok lehetett a tömjénfüstölésre. Gondoljunk bele, micsoda ellentét: a halott test szagában ott a pusztulás, a tömjénillatban pedig az isteni fenség. Ez csak kiemelhette az illat misztikus voltát. Fontos volt az is, hogy a templomba érkező érezze: a szentélyben rendkívüli világba lép. Odabent olyan illat volt, amilyet annak idején csak nagyon előkelő helyeken lehetett érezni."