Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-17 / 140. szám
SZOMBAT, 1995, JÚN 17. • Garaboncias gyűjtő Polner Zoltán kötete Polner Zoltán Boldogasszony ágya A HELYZET 7 Miközben az átlagembert szorongatja a kormány a maga Bokros-csomagjával, addig él és virul a feketegazdaság. Szakemberek jelentik ki országos fórumokon, hogy nagyon nehéz visszaszorítani és hagy sajnos, együtt keli élni vele. Sokan hivatkoznak az olasz és a német gazdaságra, miszerint ott is jelen van, azokban az országokban már sokkal régebben indítottak ellene harcot, mégsem jutottak messzire. A közeg es a léketegazdasag. Békés egymás mellett élés. (Fotó: Schmidt Andreái Dr. Martonosi István: Honnan van a milliárd? • Nem szürkül a fekete m Belebotiunk a valutázóba Eldugott jövedelmek nyomában Hűséges kövelője a szegedi Somogyi-könyvtár Polner Zoltán munkásságának, és hűséggel ragaszkodik kiadójához Polner is. Hogy d/.onnal ráismerjenek, újságírónak mondanám, de nyugdíjba lépvén nyilván többre tartja, ha költőnek írom. A néprajzkutató cím is illik rá, ha azonban összes címét egybe akarnám vonni, máig élő garabonciásnak mondanám Még tanár korában elkezdte gyűjteni a szellemi néprajznak tájunkon akkor meg gyűjthető ritka kincseit, főleg a hiedelmeket. és a/ apokrif imákat Először Ferencszálláson később az egész megyében. Ezek kiadásában szorgoskodott a könyvtár, ebben a sorozatban jelent meg mostani könyvecskéje is. amelyik sem nem vers. sem nem ima. de veretes érték. Senki ne gondolja, hogy a jó kapcsolat révén vadonatúj gyűjtést olvashat. Adatközlőinek többsége föltehetően az apátfalvi, az algyői, a balástyai, a baksi, a bordányi, a bökényi, a csanádpalotai, a csanyteleki, a deszki, a domaszéki, a fábiánsebestyéni, a ferencszállási, a forráskúti, a földeáki, a vásárhelyi, a kígyósi, a királyhegyesi, a dorozsmai, a kisteleki, a kiszombori, a klárafalvi, a kövegyi, a magyarcsanádi, a makai, a lelei, a mindszenti, a mórahalmi, a nagymágocsi. az óföldeáki, az öttömösi, a pusztaszeri, a sándorfalvi, a szegvári, a székkutasi. a szőregi. • - Nem képviselek semmiféle pártlobbit - szögezte le előjáróban Juhász úr -. de közlekedéssel foglalkozom, s így mint szakember úgy érzem, hogy a reptér jelentőségét egyes képviselők még nem fogták fel. Nagy problémát jelent a repülőtér tulajdonjoga, hiszen jelenleg a honvédelmi minisztérium kezében van a terület. Le kell azonban szögezni, hogy a reptér ezt megelőzően mindig is a városé volt. Véleményem szerint az önkormányzat és az országgyűlési képviselők nem lobbiznak eléggé a reptér érdekében a minisztereknél. Ennek ellenére egyébként az üzemeltetés támogatásával sem szabad leállni. Az egyik közgyűlésen például az általam indítványozott hangrögzítő berendezés megvételéhez a szükséges 23 helyett csak 22 a tápai, a tiszaszigeti, az üllési, a zákányszéki, a zsanai temetőben nyugszik. A legrissebb adatot is hat évvel ezelőtt szolgáltatta az ófoldeáki Molnár Józsefné ritka kivételként, az előtte következők tizenegy-tizenhárom évvel korábbiak, a zöme azonban a húszat közelíti, vagy el is hagyta mát Mit jelent a cím? A bol dogasszony ágya? A szülőasszony, a gyerekágyat fekvő asszony ágya akkor is, ha a bábák sorra mondják, működésük előtt nem is ágyban, de guggolva, két szakajtóra vagy két kisszékre ülve. esetleg kinn a föl- ; dön. vagy útközben, kocsin hozták világra szépszámú , gyermekeiket „Kit hol ért I az ammen." Atkeresztelke- | dett pogány istenasszony i valójában, az ősi vallás áldó j és rontást hozó alakja, aki később Szűz Máriával azo- \ nosítódik. Osvallási hiedelmek sorakoznak elő a könyvből, és a magára ma radt természeti népek rontáselharító, tejmegtarto. gyógyító szokása. Az akkor már csak Szülike néven emlegetett domaszéki Tanács Imréné Balla Éva mondta el az ujraszulés menetét Varga Ferenc plébánosnak, innen került be története a gyűjteménybe. Még Engi Tüdő Vince adta a tanácsot, a rosszul szült gyereket újra kell szülni. Fiatal meggyfát hosszában kettéhasítottak, széjjelhúzták, hogy alakja megfelelő legyen, és újholdkor háromszor átbújtatták rajta a kisdedet. Sárga szalaggal átkötötte utána az apa, összeforrt, virágzott, és a csecsemő meggyógyult. Szülikével, ugyancsak Varga Ferenc kalauzolásával még a gyűjtés előtt nekem is alkalmam volt találkoznom. Csodálhattam kristálytiszta emlékezetét. Sikerült olyan hiteles adatokat összegyűjtenie garabonciásunknak, amelyeket azóta hiába próbálna akárki. Hatalmas korszak kínkeserves szellemi emlékei szálltak sírba velük... H. D. szavazat gyúlt össze, ez az eszköz pedig nem luxus, hiányában a hatóságok bezárhatják a repülőteret. • A feketegazdaságot igenis vissza lehet szorítani - állítja dr. Martonosi István, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Szövetségének (Kisosz) megyei titkára: —* Divatos dolog az olasz és a német gazdaságra hivatkozni, de azért hamis a példa, mert nálunk a méretek már messze túlhaladták az ottanit. Közgazdászok számolták ki. hogy nálunk a GDP 30 százalékát is meghaladja a feketegazdaságból származó bevétel. A profit pedig több, mint a másik 70 százalékból elért profit. Ennek egészen egyszerűen az az oka, hogy egy bizonyos a szféra egyáltalán nem fizet adót • Miközben naponta újabb és újabb megszorításokat léptetnek életbe azokkal a vállalkozókkal, magánszemélyekkel kapcsolatban. akik jó adófizetőnek számítanak. Itt van a legfrissebb : aki kiegészítő tevékenysegként kezdett vállalkozásba, az is 44 százalékos baleseti járulkot fizet, amit a minimálbér (10 500 forint) után számolnak ki. Tehát ezek a vállalkozók a hónap elején kötelesek 4620 forintot befizetni miközben meg egy forint jövedelmük nem keletkezett? - Eddig a kiegészítő vállalkozó - aki vagy nyugdíj vagy munkaviszony mellett dolgozott - a 10 500 forintos minimálbéi 10 százalékát fizette ki balesetbiztosítás címén. Ezután valóban 44 százalékot kérnek tőle, de cserében csak akkor jár neki ellátás. ha a munkája közben szenved balesetei. Előre megmondom, nem fogják fizetni a vállalkozók. A következő történik: visszaadják a • Párizsi mintára Futnak a pincérek Látványos verseny színhelye lesz ma délután az újszegedi Liget: a hagyományos párizsi pincérfutó verseny mintájára nálunk is megszervezik a profi felszolgálók országos versenyét. Az Interagent Co. szervezésében lebonyftandó vetélkedő - amely tulajdonképpen a megyei döntő - színes kísérőrendezvényekkel párosul, hiszen délelőtt a River Side együttes fellépésével kezdődik a nap, majd a különféle vetélkedőkkel folytatódik: tej- és sörivó verseny, nyereményjátékok lesznek műsoron. Akik • Milyen kiutat lát a bizottság elnökeként? - Először is kellene egy hosszűtávú terv, itt említevállalkozói igazolványukat és átvitorlaznak a feketegazdaságba A fodrász, majd nem az üzletében, hanem a lakásán, vagy az ügyfél konyhájában vágja le a hajat. a cipész a kisszobában rendez be egy sarkot, a kereskedő zugkereskedik, és folytathatnám • Miért alakulhatnak ki ilyen helyzetek? Hol látja a problémát? mernek, azok nyernek! Például Zepter edényeket és kellékeket, de más értékes jutalmakat is, hiszen a szponzorok ( a Westel Ericsson GSM 900, a Dreher. a Délmagyarország Kft., a Royal. a Szegedi Extra, a Fotex Records. a Délvilág, a Maountain cég, a Városi Sportigazgatóság) meglepetésekkel váija a Ligetbe látogatókat. A pincérfutó verseny délután 3 órakor kezdődik, s a versenyzők a helyszínen is jelentkezhetnek, legkésőbb fél órával a futam indítása előtt. Ha az időjárás is kegyeibe fogadja a lelkes szervezőket, akkor nyilván kellemes élményben lesz része a közönségnek: városunkban ugyanis ilyen nagyszabású versenyt - 1000 méteres távon, tálcával, azon üveggel és pohárral - még nem szerveztek soha. k. ném meg azt az anomáliát, hogy az 1979-ben elfogadott Általános Rendez'ési Terv szerint még mindig tartalék lakóterületként szerepel a repülőtér, egyébként Koczor György építész már évekkel ezelőtt elkészítette a repülőtér rendezési tervprogramját. A városnak meg kell szerezni a reptér tulajdonjogát, ehhez azonban nagy összefogásra van szükség, úgy vélem, hogy a helyi villongásokat be kéne fejezni. Nagyon bántott, hogy a Délvidéki Aero Club sportolói egy fillért sem kaptak, pedig a tagok között van Nemzeti Bajnok és Év Sportolója is. - Az adórendszerben van a hiba. amely a költségelszámolásra irányul, arra inspirálja a vállalkozót, hogy sok költséggel 'szemben kevés bevétel álljon. Ha egy főállású vállalkozónak összesen 54 százalék társadalombiztosítást kell kifizetnie, akkor abban érdekelt, hogy lejjebb nyomja az adóköteles jövedelmét. Ez. általában olyan jól sikerül, hogy legvégül Kentük „kalitkában" A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást rendelt el kerítés bűntettének alapos gyanúja miatt - őrizetbe vétel mellett - két budapesti és egy poroszlói férfi ellen. A kerítők június 14-én a délelőtti órákban Muhi és Nyékládháza között, a 35-ös főközlekedési út különböző részeire állították ki négy nőismerősüket, hogy hiányos öltözetben az arra járó gépkocsikat megállítsák és bájaikat anyagi ellenszolgáltatás fejében árulják a sofőröknek. A nők eleget tettek a megbízásnak és a „honorárium" egy részét átadták a három, őket futtató kerttőnek. Jó lenne, ha az illetékes képviselők egyszer kilátogatnának a reptérre. Akkor láthatnák, hogy itt a támogatások nem jutalomra, prémiumra mennek el. Természetesen nem vállalhat a város az erején felül, de ha a megkezdett úton visszafordulunk, akkor azzal több 100 milliós kárt okozhatunk. • Vannak-e konkrét tervek? - Remélem, hogy idén legalább a fénytechnika kivitelezése megvalósulhatna, azután például már éjszaka is hozhatnának és vihetnének beteget a város gyógyintézményeiből. Csak ötlet szintjén mondom, hogy a 90/R-es busz végállomását is át lehetne helyezni, a regionális halotthamvasztó helyett értelmesebb lenne a busznak a repülőtérhez bemennie. Egyébként mindenkinek javaslom egy vasárnapi kirándulás úticéljául a repteret, úgy érzem, sok városlakó nem is tudja, mi van odakinn. T. W. nem marad semmi. A recept az átalányadózás lenne. • A jelenlegi átalányadózás megbukott. - Azért, mert nagyon sokféle tevékenységet belevettek. Jövőre nyilván megszigorítják. Azoknak a szak máknak viszont, akiknek a Kisosz az érdekképviseleti szervük, ez a forma a legelőnyösebb. Egyrészt pénzt kap a büdzsé, másrészt: ak; krumplit mér ki, az nem tud könyvelni Márpedig a jelenlegi költségelszámolásban könyvelő nélkül (akinek egy évben 100 ezer forintot kell kifizetni) nem lehet boldogulni. A vállalkozó szívesen kifizetne ezt a pénzt az államkasszának is, csak ne kényszerítsék az adminisztrációra • A vállalkozók állítólag kitűnőre vizsgáztak a költségelszámolásból... - A tények tények: az átlagos adóalap 120 ezer forint. vagyis 2 ezer forint adót fizet egy vállalkozó. Ment ségére szolgáljon, hogy a magánszemélyhez képest körülbelül 20-féle elvonás terheli • A kis halak tehát ön szerint nem mennenek át a feketegazűasagba ha változna az adórendszer De hogy leplezne ie a m illiárdos jövedelmekel? - Nem igaz, hogy nem lehet valakihez odamenni és megkérdezni, honnan van a milliárdja. Az Apeh mindig arra hivatkozik elveszti a pert Akkor viszont a jogszabályon kell változtatni és az élethez igazítani Ha valakit ma leültetnek mert valószínűleg eldugta pénzét, két hónap múlva kiszabadul Szerintem addig nem kelle ne kiengedni, amíg elő nem adja. Fekete Kláia • A legnagyobb vidéki lízingcég Újabb Lombard-kötvény A Lombard Pénzügyi és Befektetési Rt. (Lombard Lízing Rt.) 1991 decemberében alakult, a társaság növekedését mutatja, hogy a mérleg főösszeg az 1993-as 1.8 milliárdról 1994-re már 2.9 milliárdra emelkedett. A saját tőke 139 millió forint. A cég tulajdonosai gyors ütemben futtatták fel a lízingtevékenységet, s ma már a Lombard Lízing Rt. a Magyarországon lehetséges összes lízingkonstrukciót kínálja ügyfeleinek. A Lombard Pénzügyi és Befektetési Rt. a forgalom tekintetében a Magyar Lízingszövetség tagjai között az első 5-10 közé tartozik. A vidéki lízingcégek közül pedig egyértelműen a legnagyobb forgalmú - országos hálózattal is rendelkező - társaság. A lízingbe adott eszközök összetétele a társaságnál jellemző hazai lízingpiaci igényekre - 75 százalékban gépjármű, 18 százalékban gépi berendezés, 7 százalékban ingatlan. A Lombard általános lízingcég, nem specializálódott egyes termékek, termékcsoportok lízingjére, de nyitott az ilyen jellegű igények iránt, mivel várható a lízingpiac ez irányú fejlődése. Ma már a Lombard név alatt egy pénzügyi csoportról lehet beszélni, melyet a Lombard Vagyonkezelő Kft. fog össze. A társaság fennállása óta eddig 6 alkalommal bocsátott ki kötvényt. A legutóbbi nyilvános kibocsátású „F" kötvények nagy sikert értek el a befektetők körében, hiszen több mint ötszörös túljegyzésre került sor! Ezt az év elején lejegyzett több mint 600 millió forintot megsüvegelte a lízingszakma, maguk a kibocsátók sem számítottak akkora sikerre. A most piacra kerülő, nyilvános körben kibocsátott Lombard „G-l" és „G-II" kötvény június 21. és június 30. között jegyezhető Budapesten a Lombard Értékpapír Rt.-nél, és a New York Bróker Irodájában, vidéken a Coopturist Irodákban, kijelölt takarékszövetkezeteknél és a Cenzor Brókernél. A kibocsátó a Lombard „G-l" kötvényre 150 millió forintig fogad el túljegyzést, vagy amíg a Lombard „G-l" és „G-H" kötvények együttesen jegyzett névértéke el nem éri a 450 millió forintot. Azok a kötvényjegyzők, akik vásároltak a Lombard „F" kötvényéből is, az allokációnál előnyben részesülnek. Akik a „G-l" kötvényt választják, 35 százalékos évi kamatozású egyéves értékpapírt kapnak, míg akik a „G-II" kötvény mellett voksolnak. kétéves lejáratú papír után az első fél évben 40 százalékos kamatot, míg a futamidő hátralévő részében a mindenkori diszkontkincstáijegy hozamnak megfelelő átlagkamatot vehetik föl. A végeleges hozam tehát csak a. második év végén, azaz a lejáratkor derül ki, akkor, a tőkével együtt kapja meg a befektető a kamatot. (A fix kamatozású konstrukcióval szemben a kérdés az, folytatódik-e hosszabb távon a diszkontkincstárjegy hozamok nemrég elindított mesterséges csökkentése, vagy az éhes kincstár és a növekvő infláció újra megfordítja a tendenciát.) A kötvénytulajdonosok tehát a futamidő végén egy összegben jogosultak a kötvény névértékére és kamatára. de a Lombard Értékpapír Rt.-nél már szeptember 1jétől értékesíthetik megvásárolt kötvényüket napi árfolyamon, amennyiben a kötvény tulajdonosának a futamidő lejárta előtt van szüksége pénzére. Kovács András A város megfeledkezett a sportrepülőkről? — tettük fel a kérdést néhány hete cikkünkben. A megjelenést követően jelentkezett szerkesztőségünkben Juhász Antal önkormányzati képviselő, a városfejlesztési és tulajdonosi bizottság elnöke. Választ tehát kaptunk kérdésünkre, de hogy ezáltal ment-é előbbre a repülősök égi szekere — azt majd döntse el mindenki maga. • A képviselő nem feledkezett meg a sportrepülőkről... Elég a helyi villongásokból! Magukra hagyják a sportrepülőket...? (Fotó: Révész Róbert)