Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)
1995-06-16 / 139. szám
4 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1995. JÚN. 16. Vasárnap, 18 órakor a fogadalmi templomban ünnepélyes nyitó szentmisével összeül a Szeged-csanádi Római Katolikus Egyházmegye szinódusa, vagy közhasználatúan az egyházmegyei zsinat. • Vasárnap kezdődik az egyházmegyei zsinat A megújulás és a megújítás jegyében MEGJÖTTÜNK Új rovatot indítunk mától lapunkban. Amelyben naponta olvashatják az elmúlt 24 órában Szegeden született új magyar polgárokról szóló információkat. Azzal a szándékkal indítjuk útjára rovatunkat, hogy szűkebb pátriánk lakói együtt örülhessenek az érintett és boldog családokkal. A Gyulay Endre megyés püspök állal három éve kihirdetett zsinat hosszú időre visszatekintve az egyházmegye legátfogóbb probléma megvitatási fórumának ígérkezik. A zsinati tanácskozás június 19. és 23. között, hétfőtől péntekig tart. és naponta meghatározott témacsoportokkal foglalkozik majd. Június 19-én az egyházi rend és hivatásgondozás, a világi hívek és egyházközségi élet, valamint a szerzetesek témáiról, június 20-án a keresztség, bérmálás, a hitoktatás, valamint az óvoda tékpapírpiachoz. A befektetők már a Lánchíd 2000 Befektetési Alap Kft. név láttán gyanút foghattak volna. Ez a név önmagában képtelenség, a befektetési alap ugyanis nem cég. A befektetési alap működtetésére * jogosult cég nevében pedig a törvény szerint szerepelnie kell a „befektetési alapkezelő" szavaknak, és ilyen nevet csak az a társaság viselhet, aki erre engedélyt szerzett. A befektetési alapkezelő kft. vagy rt. létrehozásáról az ÁETF adja ki az engedélyt. Ennek számát az ÁETF által jóváhagyott üzletszabályzattal együtt kötelező kifüggeszteni az alapkezelő irodájában. Ha a befektető nem akar kockázatot vállalni. célszerű megnéznie az • ÁÉTF-engedély számát, és ennek alapján érdeklődni a felügyelet ügyfélszolgálatán. Az ilyen érdeklődésnek anés iskola témáiról, június 21én az eukarisztia, a bűnbánat szentsége, az ifjúság pasztorációja, valamint a felnőttoktatás. június 22-én a betegek kenete és más lelkipásztori feladatok (szentelmények, zarándokutak, házszentelés, temetés), valamint az anyagi ügyek témáiról, június 23-án a házassággal, a szent helyekkel és a médiával kapcsolatos témákról, június 24én pedig a karitász. ökumáné, a szenvedélybetegek gondozása, és más speciális lelkipásztori feladatokról szólnak majd az egyházmegyei szinódus plenáris és szekcióülései. A száz résztvevő küldött a témakörönként már kialakított munkadokumentumokat fogja megvitatni, azaz elfogadni, elvetni, vagy alternatív javaslatokkal ellátni. A zsinat által témánként megtárgyalt és elfogadott dokumentumok javaslatok; akkor válnak határozattá, ha Gyulay Endre megyéspüspök ellenjegyezte őket. Az egyházmegyei szinódus munkája tehát tanácsadó jellegű, amely arra hivatott, hogy felmérje az egyházmegye tékpapfr-forgalmazási engedélyét. amelyet szintén az AETF ad ki szigorú feltételekkel. Ezt azért is célszerű megtenni, mert már több példa is volt arra, hogy erre jogosulatlanok végeztek értékpapír-forgalmazást a befektetők kárára. Az ÁÉTF-nek kötelessége fellépnie a visszaélések aktuális problémáit, meghallgassa a papság, a szerzetesek és a világi hívek véleményét és ezek alapján megoldó-javító javaslatokat tegyen. Az előterjesztésekben szereplő témák egyike-másika előreláthatólag nézetkülönbségeket fog a felszínre hozni, hiszen a megyés püspök által kiadott „megújulva megújítani" jelszó az egyházi élet berögzüléseit is megmozdítja majd. A végső zsinati dokumentumot, az Esztergomi egyházmegyéhez hasonlóan könyv formájában is megjelentetik. A zsinati tanácskozásokat a domaszéki Zöldfás Katolikus Ifjúsági Központban, a hétközi szentmiséket a domaszéki Zöldfás templomban, a nyitó és záró szentmisét pedig a fogadalmi templomban tartják. S. P. s. ellen, saját eszközeivel azonban ezekről nem mindig képes időben tudomást szerezni. A gyanús hirdetések kiszűrése érdekében a felügyelet például nem tud rendszeresen ellenőrizni minden sajtóterméket. Épp ezért is számítunk arra: a lakosság, a befektetők saját érdekükben együttműködnek a felügyelettel - hangsúlyozta Vörös László. A Heves Megyei Rendőrfőkapitányságon ezidáig 314 olyan állampolgár tett feljelentést. aki betétet helyezett el a Lánchíd 2(XX) Befektetési Alap egri Észak-magyarországi Regionális Kirendeltségén. Az őket ért kár összege 123 millió forint. A főkapitányságon egyébként csak az alap észak-magyarországi kárvallottjai tettek feljelentést, így a kárösszeg nem tartalmazza a Lánchíd 2000 ügy budapesti károsultjainak elveszett pénzét. Üzbég arany Ucskudukból Az üzbegisztáni Kizilkum (Vörös-) sivatag kellős közepén egy fiatal munkás remegő kézzel nyújtott át két nehéz aranyrudat Iszlám Karimov államfőnek. Az elnök, aki személyesen avatta fel az ucskuduki új üzbég aranybánya-üzemet, büszkén vette karjába a 26 kilónyi nemesfémet, hangoztatva, hogy ,,az új üzem fontos helyet foglal el a független Üzbegisztán történetében". - Üzbegisztán földje 3 ezer milliárd dollárnyi gazdagságot rejt a mélyben, amely iránt a nemzetközi bankoknak is jobban kellene érdeklődniük - hívta fel a figyelmet Karimov elnök az ország közepén, a kietlen Vörös-sivatag egy isten háta mögötti pontján létesült üzem 900 dolgozója előtt. Üzbegisztánban, amely évi 70 tonnával a világ 8. legjelentősebb aranytermelője, három hét leforgása alatt két új aranybányát adtak át. A május 25-én átadott üzem. amelyet a Zeravsán-Newmont üzbég-amerikai vegyes vállalat épített fel 225 millió dollárért, azt a 150 millió tonna meddőhányót fogja átrostálni, amely évtizedek alatt halmozódott fel a Muruntau-bánya környékén, nem messze Zeravsántól, az aranyásóknak épített sivatagi várostól. A most átadott ucskuduki üzem évente 2,5 tonna aranyat von ki a Kokpatasz-bányából kitermelt ásványból. SZOTE Női Klinika Csapó Dominika június 14-én, 10 óra 5 perckor született, 1520 grammal. Édesanyja Nagy Mónika. édesapja Csapó István (Apátfalva). Busa Brigitta Katalin június 1 5-én, 6 óra 10 perckor látta meg a napvilágot, 3650 grammal. Több vezető német politikus csatlakozott a Shell olajtársaság elleni tiltakozó kampányhoz. A Shell azért került a támadások kereszttüzébe. mert az északi-tengerről az óceán felé vontat egy kiszolgált olajfúrótornyot, hogy ott elsüllyessze. A Greenpeace környezetvédő szervezet tiltakozó felhívása nyomán Németországban széles körű kampány bontakozott ki a Shell ellen és drámaian lecsökkent a cég benzinkútjainak forgalma. Klaus Kinkéi külügyminiszter elfogadhatatlannak minősttette a Shell tervezett lépését. Tűrhetetlennek mondta, hogy a tengereket szeméttárolónak használják. Véleménye szerint súlyos kudarc lenne, ha nem sikerülne megakadáÉdesanyja Nagygyörgy Katalin, édesapja Busa Jenő (Szeged). II. Kórház Vér Arnold Zsolt június 15-én, éjjel I óra 15 perckor született 3650 grammal. Édesanyja Budai Brigitta, édesapja Vér Zsolt (Ásotthalom). Szívből gratulálunk! lyozni a fúrótorony tervezett süllyesztését. Klaus Töpfer építésügyi miniszter szerint minden illetékesnek mielőbb lépéseket kell tennie e súlyos környezetszennyező akció mielőbbi leállítására. A Shell egy szóvivője úgy nyilatkozott, hogy leállítják a tervezett lépést, ha a brit kormány a nemzetközi nyomás hatására visszavonja az akcióra kiadott engedélyt. Mint kiderült, a fúrótorony szárazföldi szétszerelése négyszer annyiba kerülne a cégnek, mint az óceánba süllyesztés. SZEGED. STEFÁNIA 10.. SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IGi ^ DÉLMAQYARORSZÁO A Lánchíd 2(XX)-nek nem volt semmiféle köze az érLánchíd 2000 Eddig 314 feljelentés Megfelelő körültekintéssel a befektetők megelőzhetik. hogy áldozatául essenek az egri Lánchíd 2000-hez hasonló csalásoknak. A jogszabályok erre garanciát nyújtanak, és az Állami Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (ÁÉTF) is a befektetők rendelkezésére áll. A Lánchíd 2000 esete megmutatta: nagy gondot jelent, hogy a felügyelet erőfeszítései ellenére sent eléggé közismertek az értékpapírokról szóló jogszabályok - mondta Vörös László, az ÁÉTF főosztályvezetője. nál is inkább örülünk mondta Vörös László - mert ennek alapján információt kaphatunk az esetleges szélhámosokról, és felléphetünk ellenük. Ha a befektető nem az alapkezelő irodájában, hanem brókercégnél kíván értékpapírt vásárolni, ellenőrizheti a brókercég érZöld sarokban" a Shell • A valóságról - enyhe iróniával Brit menedzserek sörismeretei Ez derül ki a Reuter által imertetett felmérésből, amelynek során hatszáz vállalati igazgatót és vezető beosztású menedzsert kérdeztek meg. Többségük a kulcsfontosságú termékek és szolgáltatások árát sem tudta megmondani. Mindössze 27 százalékuk ismerte hozzávetőlegesen a Bank of England kamatlábát, amely aznap 6,75 százalék volt. Egyesek 25 százalékra tipA brit menedzserek 75 százalékának fogalma sincs róla, hogy éppen mennyi a kamatláb, de tfz közül kilenc pontosan ismeri a sör árát. peltek, mások viszont 0,4 százalékosnak hitték. A megkérdezettek csaknem fele még körülbelül sem tudta megmondani. hogy mibe kerül egy könyvelő egy napi foglalkoztatása, és arra a kérdésre, hogy nappal mibe kerül egy távolsági telefonhívás, csaknem mindegyikük a tényleges dfj négyszeresét nevezte meg. Azt viszont tíz közül kilenc menedzser pontosan tudta, hogy mibe kerül egy pint sör. Áz már csak a helyzet iróniájához tartozik, hogy 93 százalékuk meg van győződve róla: jól tájékozott az üzleti élet legfontosabb kérdéseit illetően. A felmérést Nagy-Britannia vezető távközlési vállalata, a BT megbízásából készítették. (DM PROGRAMAJÁNLAT AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 16 órakor Robinson Klub; Pete Gábor kiállításának megnyitója: Nytri Katalin textiltervező kiállítása. MA VAKÁCIÓ AKCIÓ: 9-12 óráig pingpong párbaj, sakkról sakkra a Százszorszép Gyermekházban: 10-18 óráig vidc ófi lm vetítés a Csillag téri fiók könyvtárban A NAP NAPJA a BBMK Tömörkény István Művelődési Házában (Szőreg. Magyar u 14.) 10 órakor a kiállításmeg nyitó a rajzpályázatra beérke zett alkotásokból (megtekinthető június 29-ig), 10.30-tól aszfaltrajz-verseny és videófilmvelftésre várják az. érdeklődőket. CSERE BERE KI.UBBA várják a gyerekeket délután 4 órától a Ságvári Endre Művelődési Házban. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész, utca) 18 órától látogatható. A VIDÁMPARKBAN 18 órától az Útközbend zenekar koncertje. A BAROSS ÖREGDIÁKOK SZÖVETSÉGE tanárelnökének. dr Palásti László nyug. főiskolai tanárnak temetési gyászmiséje 18 órakor lesz a rókusi templomban. A GYÓGYÍTÓ SZERE TET KLUBBAN (Indóház tér 2.) 19 órakor Kötetlen fény a megvilágosodás felé címmel Bornemisza Gergely klubvezető tart előadást. HOLNAP TISZA KUPA CACIT 3 fázis. Két napos magyar bajnokságot rendez a Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesülete a Kálvária sugárút 98. szám alatti pályán, a Vadaspark mellett, délelőtt 9 órától. A VIDÁMPARKBAN 17.30 órától Németh Sándor diák táncdalénekes műsora; 18 órától az Útközbend zenekar koncertje. A TANTUSZ MŰVELŐDÉSI HÁZ balett csoportjának évadzáró előadása 18 órakor lesz a Dankó Pista u. 17. szám alatt. A SAJTÓHÁZ KLUBJÁBAN Szaniszló János Hawaiiban készült felvételeiből látható kiállítás. AZ ALKOTOHAZBAN (Árboc u. 1-3.) ma 1418 óráig szövés: holnap 9-13 óráig csipkeverés (felnőtteknek) és játszóház gyerekeknek m Kaputelefonok, videó kaputelefonok nagykereskedelme értékesítési partnerek jelentkezését várjuk! MGC Bt Szeged Arany J. u. 7. Telefon: 62026-781, 06-30-455-683 A városi Sportuszoda, Sportcsarnok központú sportprogramok, sportnapkózik második turnusa - kisdedúszás - úszásoktatás - kondiüszás - kenuzás - vízisiiskola - sportaerohic - tenisz programokkal várja a gyerekeket Egész napra vagy csak oktatással Jelentkezés: 14.00-18.00-ig Sportcsarnok, földszint 12. Tel.: 434-499 F e s z t i n III. SZEGEDI SÖRFESZTIVÁl 1995. JÚNIUS 14-18. Szeged, Mars tér 19' _ / o (Vásártéridei) KRISZTA és a SOR Ki gondolná, hogy van Szegeden olyan bájos fiatal szőke hölgy, akinek már 3 éve rabja a Sörfesztiválnak. Amikor a söremlékezés ködébe merülő U pavilonban megismertük egymást, senki nem hitte volna, nélküle elképzelhetetlen többé bármilyen valamire való esemény. PAVUK KRISZTA dinamikus lendülettel vezényelt divatljemutatós csapata új színt hozott a szegedi divatéletbe Nála a szakma családi hagyomány Az. általa kreált bulis és egyben természetes ruhák nem csak a modelleken mutatnak, hanem rajtunk is, az utca emlverén. A Fekete sas u. 28 ban a délutánonként látott ruhákat bárki megvásárolhatja, sőt .1 tervezőnőtől szakmai lanácsokat is kaphat az öltözködést illetően. RECEPT/\JÁNLAT: Ponty bamasörös mártással A pontyot megtisztítjuk., felvágjuk, envbén megsózzuk. A hal fejét - miután alaposan megtisztítottuk hagymával, negyed vörös borral, néhány citromszelettel sós vízben nebánv percig főzzük, majd ebben a lében - mérsékelt lángon - kifőzzük a pontyot is. Miután a hat átfőtt, szúrjak le. s két három deka vajjal, hét evőkanál liszttel, negyed liter barna sörrel egy kanálra való, apróra vágott kapribogyóval és két-három szét passzlrozott ,ringlf-vel készítsünk ptkdns mártást. Ebben még néhány percig főzzük a hatat, majd adjuk asztalra. Lehet-e inni előre a medve bőrére? A Vásőrvárosban minden bizonnyal ...a MEDIKÉMIÁS bajnokcsapat legénységét 19 órakor köszöntik a Sörfesztivál szervezői. A kupadöntő küszöbén álló csapat remélhetőleg nem babonás ^ és a megbecsü- ^ . lés Kupáját fené M c -mtá^. e. ? kig fogják üríteni. A (f, _ műsorvezető Kovács Zsolt "1 azonban egyéb meglepetéseket is tartogat, amire a mókamester SCHILDKRAUT KRISZTIÁNT ismerve biztos lesz vevő és nemcsak a színpadon állók között . . i8 ORATOL SÖRFESZTIVÁL A TELINBEN! MINDENKIT SZERETETTEL VÁRNAK A RENDEZŐK: DÉLMAGYARORSZÁG ^C-PÓ Pénteki program FESZTSZÍNPAD: 10.00: nyitás 16.00: zenés gyermekműsor és játszóház — Hevesi Imre, Herényi Nagy Péter 18.00: a Fekete Sas butik divatshow-ja 20.00: Hevesi Tamás 21.00: Divatbemutató (Barna Bea) 02.00: zárás Játszóház délután: gipszkitűző- és bábkészítés A pavilon 21.00 Szinkron együttes B pavilon 21.00: Gén együttes ÓRÁNKÉNT CSELGÁNCS-, K1CK B0X-, THAI B0X-. SZKANDEK- ÉS ÖKÖLVÍVÓ-MÉRKŐZÉSEK! I pavilon (HBH) LUST1GE BlIBEN szederkényi sváb zenekar sramlizenét játszik N pavilon (HOFBRÁU SÖRHÁZ) 11.00: Sramlizene • 14.00: Ligeti Éva 15.00: Rovó Gábor bűvész 15.30: Kadlott Karcsi 16.30: Sramlizene 18.00: Ligeti Éva és Rovó Gábor 19 00: Sramlizene 20.00: Kadlott Karcsi 21.00: Sramlizene ÓRÁNKÉNT SORJÁTT.K! A PARTISCUM RÁDIÓ műsora a Sörfesztivál S pavilonjából: - Alföldi Hirmondó - Sörjátékok Vendég a Föszer-Elektropofil Sport - Zenei kvíz - Utazás előtt Miss Hungary 94 - Kereskedelmi műsor - zenés müsora|ánlat Hoolywoodban így csinálják - Ha becsönget, jósoltathat! - Ismerős titkok, játék, büriyügyi játék, Király Levente - Gyerekeknek! Hallgassa 95,4 MHz-cn! Keresse a* S pavilonban!