Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-16 / 113. szám
• Véleményem szerint Közös félelmek • Csonka Ferencné sok alsóvárosi hívő nevében írt levelet, amelyben panaszolta, hogy a húsvéti körmenet nagyon későn kezdődött, s amikor vége lett, már nem közlekedett mindegyik tömegközlekedési eszköz. „Vagy csak autósoknak kell a feltámadásra menni?" - kérdezi Csonkáné. Olvasónk több hittársával egyetemben ugyanis fél a késői órákban hazamenni, hiszen még nappal sem érzi magát teljes biztonságban. Miért nem lehet a szokásos hat órai időpontban kezdeni a ceremóniát? - záija levelét. Ugyancsak vallási témájú dr. Szabó Rezső észrevétele. Ő a szegedi körzeti televízió egyik műsorát sérelmezi, melyben egy egyházi iskoláról szólnak, ahol ökumenikus egyetértésben végzik a pedagógusok a katolikus és református ifjak nevelését, oktatását. Felhívja a riport készítőinek figyelmét, hogy korábban az egyház nem csak támogatott, hanem fenn is tartott iskolákat. Ugyanakkor á tájékozatlanság jelének ítéli Szabó dr. azt, hogy a színházhoz hasonlítják ezt az iskolát, ahol aktfv és passzív részvevők vannak. „Az egyház tagja mindenki, aki annak tekinti és vallja magát" — írja. A Pósz Jenő utcai pszichiátriáról már többször szóltunk. Most egyik olyan olvasónk írt levelet, aki maga is beteg. Ugyanakkor riadtan áll a Pósz Jenő utcaiak hozzáállásával szemben, akik elutasítóan kezelik őket. „Kezdek félni ezektói az emberektől" írja olvasónk, aki arra is kért minket, nevét ne közöljük. így folytatja mondandóját: „Elkeserítő az, hogy pont Szegeden, ahol annyi a lelkileg sérült (és valóban nem őrült) ember, pont itt tapasztalható ekkora "készségtelenség" a segítségre." A végén pedig tiltakozik levélírónk az ellen, hogy homlokukra süssék a bélyeget: „Nem csak az ideggyógyászatról szabadultak ölnek!" Dr. Hegyesi Ferenc: A pályakezdő fogorvosokat érinti súlyosan • Én úgy látom... „Foghúzás lesz érzéstelenítés nélkül A betegeket és a fogorvostársadalmat egyaránt megrendítő változtatásokra készül a legfelső egészségügyi vezetés. A kormányzati stabilizációs csomag miatt napvilágot látott tervek szerint a jövőben a tb csak a 18 éven aluliak és a 60 év felettiek számára térítené a fogorvosi ellátást, a többieknek - azaz a 18-60 év közöttieknek saját zsebből kell fizetniük az állami fogászati rendelőkben. Katonáné Berkes Gabriella: Még kevesebben járnak majd fogorvoshoz hogy Szegeden hány fogorvosra lesz szükség az állami rendelőkben. ez függ az ellátandó betegek számától. A privatizációs kényszer a pályakezdő fiatal fogorvos kollégáimat érinti súlyosan, nyilvánvalóan azokat, akiknek még nem volt idejük akkora pacientúrát kialakítaniuk, hogy képesek legyenek fenntartani egy magánrendelőt. Ha a tervezett intézkedéseket bevezetik, akkor a fiatal fogorvosok lehetetlen helyzetbe kerülnek. A fizetési kötelezettség pedig azt fogja eredményezni, hogy a 18 és 60 év közöttiek jelentős része képtelen lesz megfizetni a fogorvosi ellátást, s ez nem csak esztétikai következményekkel jár majd, hanem a rágásképtelenségből fakadó gyomor-bélrendszeri betegségekkel. Katonáné Berkes Gabriella, vegyész : - Engem nem érintenek a várható változások, mert eddig is magánfogorvoshoz jártam, s ezután is ezt a lehetőséget választom. Persze, gondolom, a magánrendelőkben is emelkednek majd a fogászati díjak, de muszáj igénybe venni, hiszen az ember minél kevesebbet törődik a fogazatával, annál nagyobb árat fizet később a mulasztásért. Úgy gondolom, ez a tervezett lépés méginkább ront a magyar lakosság egyébként sem jó „foghelyzetén", s legalább olyan fájdalmas intézkedés, mint egy foghúzás - érzéstelenítés nélkül. Csűri lstvánné, hivatalsegéd: - Úgy hallottam, hogy a foghúzásért, továbbra sem kell majd fizetni az állami rendelőkben. Én attól tarok, hogy a legtöbben inkább arra kérik majd az orvost, húzza ki a még megmenthető fogat is, hiszen az ingyen van, míg egy tömés pénzbe kerül. Régen a maszek volt a megfizethetetlen az emberek többségének, most már az állami is az lesz, s leszokunk végleg a fogorvosról. (Kalocsai) Csúri lstvánné: Régen a maszek volt megfizethetetlen. (Fotó: Schmidt Andrea) Csak a sürgősségi ellátásnak számító foghúzás esetében tekintenek el a fizetéstói, a tömés, a fogsorkészítés viszont pénzbe kerül majd a betegeknek. E megszorító intézkedésekkel párhuzamosan tervezik a fogászati ellátásban dolgozók számának drasztikus csökkentését, mintegy hatezer közalkalmazotti munkaviszonyban dolgozó fogorvos illetve asszisztens elbocsájtását az állami szektorból. A szakember és a potenciális betegek véleményére voltunk kíváncsiak a fogászatban várható intézkedésekről. Dr. Hegyesi Ferenc, a rendelőintézet fogászati osztályának vezető főorvosa: - A Népjóléti Minisztérium már 1990-ben fogászati bizottságot hozott létre, hogy a szakemberek kidolgozzák a fogászati ellátás reformját. A reformból nem valósult meg semmi, ellenben, mint derült égből a villámcsapás érték a szakmát az újonnan felvillantott változtatási tervek. Noha döntések még nem születtek, az eddigi nyilatkozatokból egyértelmű, hogy a tb csak a fogorvosok egyharmadát kívánja közalkalmazotti munkaviszonyban, az állami rendelőkben foglalkoztatni, a többieket vállalkozásba kényszeríti. Azt ma még nem tudjuk, „Ha mi, polgárok késünk valaminek a befizetésével, akkor ezrekkel büntet az önkormányzat. A két parkolás vállalkozó viszont szabadon garázdálkodhat, szedheti a szegedi polgárok pénzét a közterületen, ami mindnyájunké. Felháborító az önkormányzat tehetetlensége. Ilyen alapon kiállhatnék a hídra, és hídpénzt is szedhetnék..." - mondta V. L. nevű olvasónk a telefonba, miután végigszaladt a parkolókról szóló cikkünkön. Felháborodott telefonok tömegét kaptuk az elmúlt napokban „A csinovnyikokat is parkolópályára tették" című vitacikkünk nyomán. Két fél viszont nem szólalt meg: az önkormányzat és a vállalkozók. Érdeklődő telefonunkra kiderült, a gazdasági ügyekkel megbízott alpolgármester péntek délutánig nem is olvasta az egyébként igencsak feladatkörébe tartozó parkolókról szóló vitacikkünket. No comment! mondhatnánk. Mi magunk viszont megpróbáltunk ingyen parkolni az írás megjelenése után. Kollégámmal egyszerűen közöltük a parkolóőrrel, nem fizetünk, mert az ő gazdáik sem fizetnek a városnak. Hát...! Mit mondjak, nem éppen örömmel fogadták bejelentésünket a Fekete sas utcai parkolóban. Igaz, hiába ajánlottuk, hívjon rendőrt a parkolóőr. Inkább megpróbált megérteni bennünket. Lehet, csak azért, mert kétméteres, volt kézilabdakapus kollégám termete elgondolkodtatta. Sokkal rosszabbul járt T. R.-né nevű olvasónk, aki telefonon adott hangot felháborodásának: - A Nagyáruház mögött parkoltam a napokban. Láttam, valaki mellém szeretne állni, ezért kicsit odébb gurultam, hogy férjen. A feldühödött parkolóőr attól tartva, hogy megszököm a negyven forintjával, ráugrott a kocsimra, majd dühében letörte a visszapillantó tükröt. A harcias őr ezután közölte olvasónkkal, ó mindenkinek lecsavarja a tükrét, aki szökni próbál. A 16-os parkoló, mert hogy ez a száma, kisebb atrocitások helyszíne olvasónk szerint. Az önkényeskedő őr egyébként nem volt hajlandó írásba adni, hogy kárt okozott, hölgyolvasónkat pedig férje közbelépése mentette meg a további durvaságoktól. - Felháborító! Miért nem tesz végre valamit az önormányzat? - kérdezte végül a telefonba. Ez a hely már foglalt! (Fotó: Schmidt Andrea) • Tegnap sem sikerült lépni: a pert elnapolták Mindenkinek lecsavarják a tükrét, aki szökni próbál! Csütörtökön ismét terítéken a parkolók ügye A Kukovecz Nana utcából kaptunk ugyancsak felháborodott levelet T. K. nevű olvasónktól: „Arra, hogy a jelenlegi szégyenteljes helyzet kialakult, hogy a város már hosszú ideje kénytelen nélkülözni a parkolók bérbeadásából származó bérleti díjat, nem lehet semmiféle mentség... A fizetőparkolók jelenlegi helyzete igen jól mutatja, ha sok okos és ügyes ember összefog és az önkormányzat is, illetve az apparátus is bakapcsolódik a szervezésbe, és ezen túlmenően A rakodás (egyelőre) nem kerül még ügyvédi segítség setmmbe... is van, akkor egy, a város képes válni... A már meglevő számára biztos pénzbevétel szerződéseket felül kellene rövid időn belül veszteségessé vizsgálni..." Éppen ez folyik jelenleg, nem sok sikerrel. A város és a vállalkozók közötti per legutolsó állomása ugyanis tegnap volt a bíróságon. Nagypál Miklós irodavezetőnél érdeklődtünk a tárgyalás után, mi a helyzet? - Gyors menet volt. Megyesi úr el sem jött, a Park Kft. pedig orvosi igazolást mutatott be, amiért távol maradt a képviselőjük. Újabb tárgyalás pénteken. A per következő állomása előtt azonban még a közgyűlés napirendjére is felvették a parkolók helyzetét. Lehet, hogy cikkünk is adott némi lökést ehhez? A bizottsági előterjesztés egyelőre ismeretlen. Csak bízunk benne, hosszú idő után valami újat, előrevivőt is tartalmaz. A közgyűlésen majd kiderül... Rafai Gábor