Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-19 / 116. szám

PÉNTEK, 1995. MÁJ. 19. A két garaboncos Garaboncos dallamok A garaboncos diákról tudjuk, hogy mindenféle ördöngösség tudora, praktikáit hét évig tartó vándorúton gyűjti össze. Hogy a Garaboncos együttes milyen ördögi művelője a muzsikálásnak, az kiderül majd május 26-án, pénteken, amikor a Stefánia Klubban Borsi Ferenc és Révész Róbert sokféle hangszert megszólaltatva, érdekesnek ígérkező estet ad. A két garaboncos a Vajdaságból, két Tisza-parti városból települt át nemrég, Borsi Csókáiól jött. Révész pedig Zentáról. Odaát évekig muzsikáltak folyamatosan együtt, itt kissé messze laknak egymástól, ezért csak néha-néha tudnak összejönni egy-egy fellépés, vagy közös alkotónap al-' kalmával. Révész Róbert Szegeden a Délmagyarország fotóriportere Borsi Ferenc Nyíregyházán a tanárképző főiskola ének-zenei tanszékének munkatársa lett. de mindennapi teendőik mellett szfvesen vállalkoznak arra, hogy közönség előtt muzsikáljanak. Az együttes munkájáról Borsi Ferencet kérdeztük. • Hogyan alakult meg az együttes? - Egyszer Zentán a város szélén autóstoppra várva találkoztam Révész Robival, aki tudta rólam, hogy tudok citerázni, ezért megkért, ha egyszer ráérek, tanítsam meg őt is. El is kezdtük a gyakorlást, s közben kiderült, hogy remekül tudunk együtt muzsikálni. Robi többek között kavalon és ütőgardonon játszik, jómagam, a citerán kívül furulyán és tamburán is. • Ezek népi hangszerek, a Garaboncos együttes népZenét játszik? - Egyfajta improvizatív muzsikát játszunk, mely népzenei elemekből variálódik. Ez a zene valójában a jazz-nek egy válfaja. • Kicsit hizjarrnak tűnik az ötvözés. Az európai ember tudatában a jazz messze esik a Kárpát medence vagy a Balkán népzenéjétől. - A jazz a fekete népek zenéjéből alakult ki. Az idők folyamán azonban ez a műfaj nagyon sok „fehér" elemmel gazdagodott. Sőt, a 70-es 80-as években elteijedt egy etnojazz nevű irányzat, amely a keleti folklórra, az indiai, arab. török Használt autóját segítünk eladni... Audi 1/ Bármilyen típusról is van szó. Brill Kft. Kecskemét, Halasi út 32. Tel : 76/486-001,486-002 486-004 Fax: 76/486-003 népzenére építkezik. Ez modális hangsorokból álló improvizatív zeae, melyben az európai fül hiába keresi az ismerős, harmóniákat. A mi pentaton zenénk nagyon is ilyen, tehát, ha úgy tetszik, a magyar népdalok remekül .jazzosíthatók" ebben a szellembeen. Egyik barátom tette egyszer a bogarat a fülembe, mikor azt mondta: „Akkor él egy hangszer, még a népi hangszer is, ha új gondolatok kifejezésére is használjuk őket." A magyar, a balkáni, a macedón népzene elemeiből mi valami újat próbálunk létrehozni. A miénk egy újratanult, a tanultakat tudatosan alkalmazó muzsikálás. Reméljük, valamiképpen mégis eredeti. • Hogyan készül a repertoár? - Mindketten külön kezdünk el dolgozni, aztán összejövünk és megnézzük, mit lehet az egyikőnk által megszeretett motívummal közösen csinálni. Ha kialakulnak bizonyos érintkezési pontok, létrejön egy váz, amire mindketten rárakjuk a magunk elképzelését. A rengeteg improvizatív elem miatt persze szinte soha nem játszunk el kétszer egyformán semmit. • .4 tanárképző főiskolán hogyan szeretteti meg a hallgatókkal a népzenét? - Nagyon nagy szó, hogy egy felsőfokú intézmény külön gondot fordít erre a területre. Sajnos a mostani gazdasági viszonyok között állandó veszélyben van ez a különleges képzés. Pedig szép eredményeket értünk el az előző négy évben. Most diplomáznak az első fecskék, akik kikerülvén az iskolákba, már helyére tudják tenni a népzenei értékeket. Akik nem azon fognak erőlködni, hogy minél több hasonlóságot fedezzenek föl a népzene és a klasszikus zene között, hanem inkább azt vizsgálják és mutatják meg a következő generációknak, hogy milyen sajátosságai vannak e két muzsikának. Pacsika Emília A Garaboncos együttest 26-án, pénteken este 7 órától hallgathatják meg az érdeklődők az újságírók Stefánia Klubjában. PfiDLÓSZŐNYEGEK Amerikából és Mexikóból! Óriási színválaszték! California szőnyegáruház Szeged, Róna u. 27. Tel./fax: 62/323-412 Nyitva: H-P.: 9-12, 13-17. Sz.: 9-12 HAZAI TÜKÖR 11 OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF,: 153. 6740. TELEFON: 481-460 EDOSZ-pióba negyven év után A szalámigyár, a konzervgyár, illetve a paprikafeldolgozó és a borforgalmi vállalattok) közös hagyományőrző folklóregyüttese - táncosok, zenészek, énekesek - 1955-ben alakult meg. Vezetőik Sidlovszki László, Waldmann József, Mezey Károly, Csermák József, és még néhányan voltak. A próbákat a konzvervgyár ebédőjében, illetve a paprikabeváltó kultúrtermében tartották. Hamarosan bemutatkoztak a szegedi színházban. Két részes, teljes estét betöltő műsorukat Erkel Ferenc (Hunyadi) Palotásával kezdték, majd kisebb legény és lánytáncok, párosok, illetve önálló zenekari és énekkari számok következtek. A második részben Mezey-Waldmann: Tápai merigetőn című, eredeti gyűjtésből született táncjátékát mutatta be a több, mint száz tagú együttes. Hatalmas siker volt, amelyről a korabeli szegedi lap szép méltatást közölt. Az együttes nemsokára az ÉDOSZ Központi Művészegyüttese lett, és így nem csak itthon, hanem külföldön is képviselte a magyar élelmiszeripar által oly csodálatosan támogató magyar kultúrát. Az együttes később az ÉDOSZ Szeged nevet vette föl, közben a kiöregedő táncosok, zenészek és énekesek, valamint a vezetők helyébe is újak kerültek. Működésük során értelemszerűen haladtak elődeik fényesre táncolt, muzsikált és énekelt nyomdokain; sikert sikerre halmozva itthon és külföldön egyaránt. Az 1970-es évek elején új irányzatok kerültek előtérbe a néptánchagyományban, egyáltalán a magyar folklór gyűjtésében, mentésében, ápolásában és bemutatásában: előtérbe kerültek az ősmagyarnak is nevezett erdélyi, csángó, székely hagyományok, amelyekkel együtt terjedt el a táncházmozgalom is. Szegeden ez azzal járt, hogy az ÉDOSZ teljesen megújult: Lutor Gyula fiai-lányai, akik a Mezey-Waldmann korszak utáni generációt képezték, egyik napról a másikra voltak kénytelenek abbahagyni a táncolást, helyükbe egy fiatal házaspár: Nagy Albert és Zsoldos Ildikó érkeztek Szegedre, akik nagy bátorsággal a kisiskoláEz is orvosi ügyelet?! sokból szervezték újjá a Szeged-ÉDOSZ eggyüttest. Hamarosan ők is a színházban mutatkoztak be, az alapító tagokéhoz hasonló, hatalmas sikerrel; igaz, egyik gárda sem nélkülözött ott vastaps-vihart a bemutatkozásaikon! Az 1955. évi megalakulástól eleddig negyven év telt el. Tíz évvel ezelőtt már volt egy visszapillantó közös előadása az ÉDOSZ-ból ÉDOSZ-Szegeddé lett, napjainkban Szeged Táncegyüttesnek, amely ezidén méginkább idézó igény lett: Táncoljunk együtt újra! Az alapítók a Tantusz kultúrházban, a későbbiek a Városháza egyik klubhelyiségében készülnek, hangyaszorgalommal, ám mégis nagy gondokkal. Mezey Károly és Vőneki Mihály irányítják az „öregeket", akik között már nem egy sokszoros nagyszülő, sót, dédike is van. Meg aztán, ahogyan Imre Peti mondotta: „Drótozott-fódozott már mindegyikünk, de izgalommal készülünk a fellépésre." - Az alapítók a Tantuszban próbálnak minden pénteken délután négytől - mondja Mezei Károly koreográfus -, a későbbiekben pedig csütörtök délután négytói a Városházán. Hála Istennek, sokan eljöttek, de innen is üzenem minden egykori tagunknak, hogy jöjjenek, jöjjenek! - Tudom, néhányan már nem jöhetnek többé. - Sajnos, igen, így van. Vannak, akik betegek, és bizony néhányan meghaltak közülünk. Hiába, a negyven év mégiscsak negyven: öregszünk, ritkulunk, az idő már fölöttünk is eljár. Ki tudja, megérjük-e, és hányan, milyen egészségben a félévszázados jubileumot... „Zene indul!" - szól az ismerős Mezey utasítás, és az alapító „legények" a régi, lendületes ritmussal ropják a pálcatáncot, majd „mamika" párjukkal a tápai Merigető végtáncának egy kis részletét; annyit, amennyit szívük ma szusszal bír. A jubileumi műsorra májusban kerül sor. Mondjam, írjam: a régi izgalommal várjuk az alapítóktól a mostani tagokig, közel kétezren! Ifj. Lele József Több alkalommal olvastam már az újságokban panaszt az orvosi ügyeleti ellátásról. Ténylegesen csak most tapasztaltam - saját bőrömön mit jelent, ha az embernek sürgős orvosi ellátásra, segítségre lenne szüksége s azt nem kaphatja meg, vagy (hiszen) kénytelen visszautasítani. Sajnos a balsors úgy hozta, hogy vasárnap a késő esti órákban már annyira gyötört a fájdalom, s a lázam is egyre feljebb emelkedett - láz- és fájdalomcsillapító ellenére -, hogy megkértem a férjemet, vigyen el a fülészeti ügyeletre. Tősgyökeres szegediekhez illően az ügyeleti rendelőhöz gyorsan és könnyen eljutottunk. A neheze viszont ezután következett számomra, amit ha előre sejtek, bizony inkább visszafordulok. A helyszínre érkezve a portás fogadott, s készségesen átnyújtott egy nyomtatványt, amit azonnal ki kellett tölteni, míg ő értesítette telefonon az ügyeletes orvost érkezésemről. Pár perces várakozás után, melyet az ambulancia kékes félhomályában töltöttem, az orvosi szoba ajtaja hirtelen kitárult. Az ügyeletes orvos mint zivatari felhő átvonult a kezelőbe, s közben megkért, hogy kövessem. A kezelő ajtaját még be sem csuktam, már villámgyorsan nekem szegezte az első kérdését. - Mi a problémája? - Fáj a fülem - válaszoltam. Mióta fáj? - Szombaton kezdett fájni feleltem megszeppenve a hangját egyre magasabbra emelő orvosnak. - Ha szombaton fájt, miért nem akkor ment orvoshoz vagy miért nem vasárnap délelőtt? - kérdezte felháborodva. Majd választ sem várva közölte velem, „ez nem rendelő, itt csak sürgősségi ellátást végeznek". Én a kezelőszékig akkor már eljutottam és leültem szerencsére, mert különben a föld alá süllyedek szégyenemben, amiért vasárnap estére tudott csak annyira fájni a fülem, hogy nem bírtam tovább túrni, kénytelen voltam orvoshoz fordulni. Következő kérdése már igazán szíven ütött. - Maga nem ismeri a fájdalomcsillapítót? Ez már túl sok volt nekem akkor az orvosi ellátásból, tehát feláltam, s mint egy földi halandóhoz illik, megköszöntem a lélektani kezelését, jó éjszakát kívántam és távoztam. Igaz ugyan, nem messze mentem, csak az ügyeletes gyógyszertárig, hogy újabb adag fájdalomcsillapítóval térjek haza, s még egy napot valahogyan kibírjak. Az ünnep utáni szakrendelést (ahol az igazi orvos szakszerűen elátott) kivártam, kibírtam. De ez a május elseje számomra örökre emlékezetes marad. Tanács Gáborné Üzenet a fehér trabantosnak Május 14-én, 20 óra 40 perckor a Felsó Tisza-parti Defag troli megállóban várta 17 éves lányom a trolit. Szakadt az eső, fújt a szél, hideg volt. Amikor végre meglátta az Etelka sorra kanyarodó trolit, kiállt a járdaszegélyhez. Hirtelen, nagy sebességgel fehér Trabant kanyarodott be a troli elé, a szélső sávba - bár elhúzhatott volna mellette a belső sávban is! - megcélozva egy nagy pocsolyát. A manőver sikerült, mert a lányomat úgy beterítette, hogy a megálló trolira alig tudott felszállni. Lányom megbetegedés nélkül „megúszta" az esetet, anyagi kár nem ért bennünket, mert a ruháját nem patyolatban kellett rendbehozatni, mégis üzenek ismeretlenül - a fehér trabantosnak. Amennyiben magára ismert az illető - és miért ne, hiszen szándékosan csinálta -, kívánom neki, hogy részesüljön hasonló „élményben". Ezekben a tartósan esős napokban nem is kicsi az eshetősége, amint kiáll troli, villamos vagy buszmegállóba várakozni. Az egészben az a legfájdalmasabb, hogy olyan fiatal járt így, aki adott esetben segítő szándékkal fordul mindig kisebbek, idősebbek vagy éppen hasonló korú társai felé. Persze, ez nem látszott rajta ott, a trolimegállóban, szakadó esőben, egyedül, vasárnap este. (Név és cím a szerkesztőségben) • Telefonon jött a kérés: évtizedek óta előfizetői vagyunk a Délmagyarnak, hátha most mi is belekerülhetünk... Arany lakodalmunk van ma éppen. És jött a második hívás is, szinte ugyanazzal a szöveggel. Ötven évvel ezelőtt ugyanezen a napon ugyanabban az újszegedi templomban kötött házasságot két fiatal pár. Íme hát, teljesttjük kérésüket. Gulyás Jenő és Pákai Ilona a vajdasági Kanizsáról került Szegedre 1941-ben. Azóta itt élnek, egy fiuk és egy leányuk született, ma már két kislány unokájuk is van. Az Élelmiszeripari Főiskola volt a munkahelyük, innen mentek nyugdíjba. Ilonka ma sem pihen, Szegedi aranylakodalmak Bókáék Gulyásék családjuk hat tagjának főz naponta. Bóka István 20 éves, Lamper Terézia 17 volt azon az ötven évvel ezelőtti napon. Mindketten MÁV-osok lettek, a férj mint vízvezeték-szerelő kezdte, majd sok tanulás után közúti telephelyvezető lett. - Mennyi ideig dolgoztam a MÁV-nál? Pontosan 42 évig és 295 napig! - meséli nevetve a hajdani vőlegény. Egy lányuk, egy fiuk és három unokájuk köszönti őket szép ünnepükön. Az aranylakodalmas párnak mi is szeretettel kívánunk jó egészséget, hosszú boldog életet. Kép és szöveg: Somogyi Károlyné