Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-13 / 111. szám

4 1995. MÁJUS 13., SZOMBAT „Azt az embert, aki ilyesmiket állít, nyilván a rosszindulat motiválja. De az is lehet, hogy azért mondja, mert ő nem tartozhat a Szeged FC-hez. Jobb lenne, ha az illető azzal foglalkozna, hogyan tud kibújni a bundavád alól, amit a kécs­keiek nem véletlenül emlegetnek a mai napig." • így festett egykoron a Tisza-parti egység... • Az edzőség közelebb áll a szívéhez. (Fotó: Gyenes Kálmán) • Egy kicsit edző, egy kicsit menedzser • A vásárhelyiek „megmentője" lehetett volna... • A Szeged FC Kandit kapta az ificsapatért Mit üzen Nagylaki a rosszakaróinak? Ó volt az, aki nem is olyan régen - fiatal kom ellenére ­bátran elvállalta azt a felada­tot, hogy megmenti a kieséstói Szeged elsó számú együttesét, hogy aztán a keze alatt (de nem csak az ó hibájából) a csapat az NB III-ba zuhanjon. Abba az osztályba, amelyik­ben az ószi szezon után még esélye volt a visszakerülésre. Aztán jött a januári „erőegye­sítés", a Szeged FC-hez Czibe­re László személyében új edző jött. Nagylaki Kálmán pedig a klub ügyvezetője, ha úgy tetszik, mindenese lett, mond­ván, hogy ő ért a legjobban a dolgok intézéséhez. - Minek tartja magát, edzőnek vagy mene­dzsernek? - Is, is. Mindkettőt szere­tem, de az edzőség közelebb áll a szivemhez. - Amikar egyesült a két csapat, mégis az ügy­vezetői cím mellett dön­tött. Miért? - Elsősorban azért nem let­tem edző, mert én nem tud­tam vállalni azt, hogy hat hév nap alatt visszajuttatom a gárdát a második vonalba. Megkockáztatjuk: ha megkérdeznék a szurko­lókat, hogy ki a szegedi és a Csongrád megyei lab­darúgás legellentmondásosabb alakja, százból nyolcvanan szinte gondolkodás nélkül Nagylaki Kálmán nevét említenék. — Önnek lett igaza. Ma alig van egy csapatra való játékos a Tisza-par­ti stadionban... - Akkor nem lehetett sej­teni sem, hogy így alakulnak majd a dolgok. A sok sérülés s a balszerencse okozta, hogy ma ennyire szűk a játékos­keretünk. — Volt a klubnak egy na­gyon jó erőkből álló ifjúsági együttese. Ha az most megtenne, nem okozna gondot három­négy játékos szerepelte­tése a felnőtt csapatban. - Akkor, amikor Akasztóra, a Stadler FC-nek kölcsön adtuk az ifjúságiakat, még nem így állt a helyzet. Egyéb­ként az a cél vezérelt bennün­ket, hogy a tehetséges fiata­loknak nagyobb fejlődési és bizonyítási lehetőséget bizto­sítsunk. Most mégiscsak az NB l-es ifjúsági bajnokságban szerepelnek. - A rossznyelvek azt suttogják a városban, hogy egy gépkocsit ka­pott a Stadlertői az ifi­kért... - Azt embert, aki ilyes­miket állít, nyilván a rossz­indulat motiválja. De az is lehet, hogy azért mondja, mert ő nem tartozhat a Szeged FC­hez. Jobb lenne, ha az illető azzal foglalkozna, hogyan tud kibújni a bundavád alól, amit a kécskeiek nem véletlenül emlegetnek a mai napig. Ami pedig az új autómat illeti, el­mondhatom, hogy tényleg van egy Volkswagenem, de csak 10 százalékban az enyém, a „többi része" a Porsche Hun­garia tulajdona. Mindaddig, amíg ki nem fizetem a teljes vételárat, hatvan héjnapon keresztül, havi 35 ezer forintos részletekben. A rosszakaró­imnak pedig üzenem: dolgoz­zanak ők is öt esztendeig min­den éjszaka a Sing Singben, akkor talán nekik is lesz egy hároméves nyugati kocsijuk. Egyébként tényleg kaptunk valamit, illetve valakit a Stad­lertői az ifikért: Kanál Zoltánt, akinek az értéke mintegy 2 millió forint. - Kálmán, Ön szezon közben egyszercsak „át­nyergelt" a kiesésre álló Vásárhelyhez. A pénz miatt tette? - Anyagilag én ezen a „bolton" nem nyertem semmit, csupán a szponzorunk kéré­sére vállaltam el a HLC-nél a szakmai munka irányítását. - Négy játékost viszont magával vitt.. - De csak olyanokat, akik nemigen játszottak a Szeged FC-ben. Egyébként ezt több elnökségi taggal is megbeszél­tük előtt, akik az áldásukat ad­ták a dologra. - Nemrég volt egy kis afférja az SZVSF-vel, amiért megóvta az ál­taluk megnyert meccset. - Nekem semmi bajom a vasutasokkal, csupán azt akartam és akarom bebizony­ítani az óvással, hogy Várszegi Norbertet szabálytalanul iga­zolták le, hiszen, amikor kiad­ták a Tápénak, akkor kozma Zoltánnak, a klub akkori igaz­gatójának már nem volt joga aláírni. Egy olyan játékosért harcolok, aki a miénk, s aki­nek az értéke 250 ezer forint. Akkor, amikor a csapatnak probléma megvenni egy pár száz forintos üdítőt az előké­szítő csapatnak, nem enged­hetek ki ennyi pénzt a ke­zünkből. Az a kötelességem, hogy a klub érdekeit minden­kor képviseljem, mert engem ezért alkamaztak. - Hogyan látja a Szeged FC jövőjét? - Szerintem előbb-utóbb ki kell jönnünk a „gödörből". Annak például nagyon örül­tem, hogy a csapat az Oros­háza ellen már kifejezetten jól játszott. A legnagyobb kérdés persze az, hogy találunk-e olyan szponzorokat, akik ki­húzzák a szekerünket a ká­tyúból... - Marad-e, és ha igen, milyen minőségben az FC-nél? - Ez még a jövő zenéje. Egy biztos: nekem a nagy szerelmem a Szeged FC. Ezért tartok ki mellette... P. Sándor József B ika Tóni nem akart hinni a szemének. A pályán egy öregasszonyt látott. Vagy a fu nagy, vagy a mama kicsi, de alig látszik. Szól Kanál Pistának, nézze ő is a bakterházi csodát: egy banya közelít, térdig érő gatyában, piros-fehér csíkos mezben. S amint a térdét magasra emelve kajtat az öltöző félé, fastoplis foci­cipővel caplatja a púposhalmi pálya fölgazlott gyepét. A csapat tekintete Madárra, a vezetés új szerzemé­nyére mered. Körbetapogatják, s egyöntetű a megálla­pítás: ő semmiképp se lehet, aki jön, hiszen már fél órája beköszönt hozzájuk. A régihonvéd szereléses mama megtévelyedett, nosztalgiázni jött. Éles fütyürű-hang hasít az öltöző folyosóján: - Na, mi lesz töketlenek! Egyedül leszek az edzé­sen? Hang fennakad, de a szó azért nem marad benn. Maczkó, a kapus dugja ki a fejét a kémlelőnyíláson: — Kit tetszik keresni, Anyóka? — Anyátokat! Hát, kit kereshetnék, most, amikor már kint kellene lennetek a pályán. Négytől edzés! Te Jóisten - tör föl a sóhaj a beállós Durrantóból -, ha az újonc Madár nagymamája topogott ki, hogy megnézze, hogyan tipeg kicsi unokája a pályán, most összetöröm a csontját. Órája éppen kisípolja a négyet, de hát az edző még sehol. Gombócz mestertől azzal váltak el, nem hagyja őket cserben, annak ellenére, hogy az utolsó idegenbéli meccsről már haza sem tértek. Különben is megszokták, hogy Gombócz papa csak akkor tér vissza hozzájuk, ha bizosan meg­ragadtak az utolsó helyen. Mivel az osztályukból so­hasem lehet kiesni, mindig megbocsátanak a mester­nek, hiszen vele is pont oda jutottak, ahová nélküle. Ezért is nem tudta hova tenni Durrantós a mas­karás vénasszonyt... Aki, viszont sejtetni engedte azonnal, hogy min­dent tud a fiúkról. Beszélt nekik a múltjukról, szerelmi kicsapon­gásaik pikánsahb részleteiről, udvarlási szokásaikról. Egy-egy bizarr ágyjelenet taglalása, be-belopott al­konyi erotika ecsetelése, megneszelt pajtai pásztoróra idilljének felképezésével a púposhalmi legénység valósággal le lett fegyverezve. Amikor Bika Tónit nevén nevezve teremtette le a kis Reginával történt el­hamarkodott etyepetyézésért, a gólerős center fel­ugrott, kitört magából: — Honnan a f....ból tudja ezt maga, mi? — Hát, biztos nem onnan, ahonnan te mondod, fiam. De maradjunk annyiban, a helyedben én nem hagytam volna faképnél. - Na nehogy már maga nyomja nekünk a lelki­fröccsöt! Ki innét, míg szépen vagyunk! — körbeka­csint. - Itt, bizony, nagy lesz a meztelenség, mama. llgye, fiúk, mindjárt kezdődik az edzés? - Tévedsz, Ászom, tévedsz. A tréning négykor pontban megkezdődött. És ha nem változtatsz hamar a modorodon, kisfiam, nálam lehúzhatod magad a budin. Akkora csönd lett, mint egy bérház. Ha nem nyit be a csapat szponzora. Kacsa Pali, akkor kilökik az ajtón a falusi ásszal kesztyűt húzó öregassonyt. így pedig: - Sporttársak, barátaim - köszörüli ünnepélyesre a hangját az érkező —, elnézést a késésért. Az a tisztem, hpgy a vezetés nevében bemutassam nektek a csapat új edzőjét. Személyében sikerült megtalálni mellétek a legjobb segítőt. Aki érti, aki nem, elmondom: azért döntött így a vezetés, mert a kártyában mindig sze­rencsét hoz a szűz kéz. A mi százlábú szűzlábúnk pedig - rámutat a vénasszonyra - Bibe sporttársnő. I gazán mégis az duzzasztotta meg a púposhalmi reményágat, hogy az új edzőasszony még életében sohasem látott futballmeccset. Majoros Tibor rrífmé*t€*As min^/ew Michael 1988-ban lett hivatásos teniszező. A neve 1991-ben vált világhfrúvé, amikor megnyerte Wimbledont. Eddig 6,8 millió dollárt kaszált a pénzdíjakból, és még további 5 milliót a meghívásos viadalok tarifáiból. Ha ehhez, még hozzászámítjuk a reklámokból befolyt összegeket, illetve a rangosabb versenyek úgy­nevezett „garanciapénzét", kijelenthetjük: Stich eddigi keresete lassan-lassan eléri az 52 millió márkát. ..Michaelnek nagy mázlija van..." - mondta nemrégen menedzsere, Ralf Scheitenberger. „Mögötte áll már / 5 évnyi keserves munka, és ez idó alatt jószerivel így fityinget sem kapott. Kis tornákon szerefK'lt, és másodosztálytí szállodák­ban lakott. Ilyen körülmények között sokan már feladták tolna a harcot..." Manapság Stich szinte minden percben rek­lámoz valakit, vagy valamit. A cé'gek vezetői tudják a legjobban, mekkora hasznuk van ab­tx'jl, ha Micliael Stich történetesen őket népsze­rűsíti. „F.z az összeg nem az égből pötty a n a zsebembe, hiszen e mögött komoly teljesítmény áll. Én napi öt órát edzek, és otthon. Salz­Stich ötvenkétmillió márkája Michael Stich tavaly hosszú ideig az ATP-rangsor második helyén állt, és edzőjével, Niki Piliccsel azt tervezték, hogy előbb-utóbb Pete Samprast is utoléri, sőt lekörözi majd a németek büszkesége. A 26 éves teniszező azonban túlterhelte magát. Rohant tornáról tornára, hogy minél több ATP-pontot sze­rezzen, s ez végül megbosszulta ma­gát... burgban („papíron " Mozart városában él Stich) mindössze 20 nafx>t tudok eltölteni évente." Scheitenberger menedzser szerint: „Nagyon kevés azoknak a teniszezőknek a száma, akik csak a sportból képesek megélni. A világrang­lista első 100 helyezettjének nincsenek anyagi gondjai, de a többiek díjazása nem elég ahhoz, hogy az egzisztenciájukat megteremtsék." Michael Stich ma már természetesen a leg­gazdagabb sportolók közé tartozik. „Én pusz­tán azért is kapok 300 ezer dollár prémiumot, amiért részt veszek egy-egy tornán. Ennyi pénz jár magáért a fellépésért, és ba épp nincs ked­vem játszani, akkor egy párszor megütöm a labdát, és már csomagolhatok is. Szerintem nincs ebben semmi rossz. Ugyanis ba én ki­megyek a pályára, akkor sokkal nagyobb kő zönség jön el a tornára, s így mindjárt ko­molyabb a szponzorok, és az újságírók érdek­lődése. A rendezőnek százszorosan visszajön a rám áldozott pénze. Számi, én megérdemeltem ezt az 52 millió márkát!" Heka-Szondi (A zágrábi SS alapján) • Szerva — az ötvenharmadik millióért

Next

/
Oldalképek
Tartalom